74. fejezet

Heniko számára nem is alakulhatott volna rosszabbul ez a nap. Bármennyire szerette volna ignorálni Julient, Kalos szavai túl egyértelműek voltak.

- Sajnálom, Heniko... - mondta neki Ken, akit Kalos utasított arra, hogy tartsa szemmel a lányt. - De segítened kell Juliennek, hogy a lehető leghamarabb újra elő tudjuk adni a műsort. Muszáj elsajátítania Stefan szerepét, amilyen gyorsan csak lehet!

- Tudom, Ken, tudom - sóhajtott Heniko. - Csak tudod ez a mai nap már túl sok volt nekem, erre ez a nagyképű majom még tett rá pár lapáttal.

- Ne vedd túl komolyan - biztatta a fiú. - Szerintem, amint munkára kerül a sor, majd szépen visszavesz az arcából. Veled dolgozni nem csak jó, de rendkívül nehéz is.

- Kösz szépen, Ken! - mosolyodott el Heniko. - Ilyenkor azért bánom, hogy a szíved miatt te nem lehetsz artista. Biztos vagyok benne, hogy szuper partnerem lennél! - Ken irult-pirult a kedves szavak hallatán.

- Köszönöm, Heniko. Julient meg tekintsd egy kihívásnak!

- Kihívásnak? Hogy érted ezt?

- Hát a két tesó közül ebből talán tudsz csinálni egy normálisat... - mutatott rá, mire Heniko piszkosul nevetni kezdett. A kicsit arrébb álló Julien értetlenül figyelte a bizalmasan sutyorgó párost.

- Ilyen megközelítésben még tetszik is a feladat! - mondta, amint képes volt szavakat is kinyögni, majd Julien felé fordult, aki meglepődött a lány határozott arckifejezésétől. - Már ma elkezdjük az edzést, Marchege!

- Nocsak. Akkor mégiscsak elfogadsz a partnerednek? - érdeklődött Julien kissé pimasz hanglejtéssel.

- Az elfogadás szó azért erős ide, de jobb híján megteszed te is - vonta meg a vállát a lány, mire Julien tátott szájjal bámult vissza rá.

- HENIKO! - hallatszott hirtelen Anna kiáltása. - Ezt nem fogod elhinni!

- Miért, mi történt? - kérdezte a lány, ám válasz helyett a másik csak a kezébe nyomott egy újságot. Heniko értetlenül a papírosra pillantott, majd felolvasta azt, amit a címlapon látott. - "A Kaleido színpad sztárjává válni talán nem elég nagy cél?"

- Mi van? - kérdezte valaki.

- "A Kaleido színpad üdvöskéje úgy tűnik a lehető legreálisabban hozza a műsorban alakított karakterét. Csak egy látványos ugrásra van attól, hogy ő is királynővé váljon." - olvasta, miközben minden egyes szónál mérgesebb lett. - Mégis mi ez a szemét?! - fakadt ki dühösen.

- Volt egy olyan sejtésem, hogy a tegnapi műsor nem marad kommentárok nélkül, de ez tényleg túlzás! - helyeselt Mia.

- Ezt most már tényleg nem fogom szó nélkül hagyni! - közölte, majd további szócséplés helyett elindult az ajtó felé.

- De Heniko! - szólt utána Ken. - Bízd ezt inkább Kalosra! - Ám tanácsa nyilvánvalóan süket fülekre talált. Akik bent voltak az edzőteremben azok közül sokan értetlenül pislogtak, míg mások befejezték a felkavaró cikk fennmaradó részeinek elolvasását.

- Nem lep meg, hogy Heniko ennyire kiakadt - szólalt meg először May, aki az olvasók között volt. - Undorító ez a vagdalkozás, amit idetálaltak!

- Gondolkodtam, hogy megmutassam-e neki, de végül arra jutottam, hogy tudnia kell erről a dologról. Ő mégiscsak a sztárunk. Nem viselkedhetnek vele így - közölte Anna határozottan.

- Jó, de nem tartom jó ötletnek, hogy egyedül intézkedjen. Félek, ez nagyon rosszul is elsülhet... - aggodalmaskodott Ken.

- Szóljunk akkor Kalosnak? - tippelt Mia, mire Ken hevesen rázni kezdte a fejét.

- Nem tartom jó ötletnek. Kalos tuti kiakadna, és megint csak Henikón csattanna az ostor.

- Hihetetlen mennyire tüzes ez a lány - gondolkodott Julien az iménti perceken. - Ha Kalos nem parancsol rá ennyire, szinte biztos vagyok, hogy kipenderítette volna a szűrömet.

- Hé, vigyázz! - hallotta hirtelen, de amint a hangforrás felé fordult, már csak azt nézhette végig, ahogy egy hatalmas akrobatalabda bowlingbábúvá minősítette le.

- Hogy az a! - nyögött fel, miközben nehézkesen feltornázta magát, legalább egy ülő pozícióig. - Ki volt ez az idióta?! - kiáltotta, s közben próbálta kitalálni melyik testtája fájt jobban a kellemetlen találkozástól.

- Kikérem magamnak, én nem vagyok idióta! - kiáltott vissza neki Taylor. - Talán nem csukott szemmel kellene sétálgatnod - oktatta ki nagyvonalúan.

- Hogy mit mondtál?! Már hogy lett volna csukva a szemem?!

- Akkor meg szimplán vak vagy - vont vállat Taylor.

- Különben, te ki a franc vagy egyáltalán?!

- Jó ég... szedj nyugtatót, Miriam férfi kiadása...

- Mi van?! Még hogy én?!

- Taylor, gyere már! - hallatszott távolabbról. - Kell a laszti!

- Megyek! - kiáltott vissza, majd visszafordult a még mindig földön ücsörgő Julienhez. - A későbbiekben vigyázz a labdákkal - kacsintott rá, majd röhögve elsétált.

- Mi a fene van ezen a helyen a nőkkel?! - kérdezte magától, miközben feltápászkodott. - Jól néznek ki, de veszélyesebbek, mint egy lavina!

- Hé, Julien! - szólította meg Yuri, miközben barátilag hátba vágta a másikat. Julien fel is szisszent a megmozdulásra, mire Yuri csodálkozni kezdett.

- Veled meg mi van? Még meg sem száradt a tinta a szerződéseden, de már a halálodon vagy?

- Ez nem igaz, csak... - Ám nem tudta befejezni, mert Yuri folytatta.

- Ilyet, ilyet... a semmitől is izomlázad van? Kezdj magaddal valamit, különben Heniko mellett kipurcansz! Na, most megyek. Örvendtem! - búcsúzott el, majd magára hagyta a szinte sokkot kapott Julient.

- Mégis mi a fene van az itteni emberekkel?! De azt hiszem, most inkább lepihenek, mielőtt még tényleg megöl valaki... - határozta el magát, majd elindult a szállása felé. Balszerencséjére azonban pont a húgába botlott. - Ó, a francba... - csúszott ki a száján, mert Miriam bizony szemtanúja volt a reumás csigamozgásának.

- Lám-lám-lám. Miket nem látok!

- Ezt most fejezd be, Miriam... - próbálta leépíteni Julien.

- Viccelsz? Még csak most kezdek belejönni! Alig pár órája vagy csak tagja a társulatnak, de már alulmúlod a nagyapánk sétálását! - nevetett fel Miriam gonoszan.

- Jó, igazad van. Béna pancser vagyok - ment bele Julien, majd határozottan kinyújtotta a kezét. - Rázzunk kezet, sorstárs! - Miriam arca olyan vörös lett, mint a paradicsom, az egyértelmű célzás miatt.

- Menj a francba, JULIEN!

***

Miközben a két testvér újfent egymásnak esett, addig Heniko is megérkezett a kiadó elé. A zabos indulása ellenére tétovázott a bemenetellel, ám végül nem habozott és helyretette a dolgokat. A főszerkesztő természetesen tajtékzott a hírek hallatán, és azonnal kirúgta a felelős szerkesztőket.

- Azt hiszem, Kalos büszke lehet rám - állapította meg Heniko, amint kisétált az épületből. - Tudatos és racionális érveket mondtam, és szitkozódás nélkül sikerült tálalni a problémát. - Hirtelen aztán hallotta, hogy csörögni kezd a telefonja. - Ó! Vajon ki lehet az ilyenkor? Halló, Heniko vagyok.

- Elnézést... De ahhoz van szerencsém, akinek eltökélt célja, hogy miután mindenkin átgázolva a színpad csúcsára tör, utána az Angol bájgúnárt felhasználva szerezzen magának egy koronát? - Heniko csak pislogni tudott a hallottakra. Egy ideig nem is jöttek szavak a szájára, de aztán hangos nevetést hallott a vonal másik feléről. - Kérlek, bocsáss meg, de ezt nem tudtam kihagyni! - vallotta be Stefan nagy mosollyal az arcán. - De a készbe ültettet marionett bábú úgy döntött, hogy fel kell hívnia az ő pénzéhes boszorkányát...

- Nem sok hiányozott, hogy rád vágjam a telefont - nevetett fel a lány is, és szörnyen boldog volt, hogy hallhatta Stefan hangját.

- Igen, azért szólaltam meg gyorsan, mert szokatlanul nagy volt a csend.

- Hé! Milyen szemtelenek lettünk hirtelen! - állapította meg Heniko. - Tehát már ott is beszélnek rólunk?

- Persze. Úgy terjed a hírünk, mint a futótűz. Persze itt jobb a helyzet, mert azok az újságírók cikkeztek először, akiknek az apám engedélyt adott.

- Akkor most szállt le a géped? Vagy már haza is értél? Nem vagy fáradt?

- Fáradt? - csodálkozott Stefan. - Ugyan, semmi komoly. Viszont azt nem mondanám, hogy otthon vagyok.

- Hogy érted ezt? - lepődött meg Heniko. - Hisz leszálltál már, nem?

- Persze, már leszálltam. Azonban azt mondják, az otthonod ott van, ahol a szíved. Viszont én a szívemet nálad hagytam.

- Ó, Stefan...- mondta Heniko egészen meghatódottan. - Köszönöm! - Csak Stefannak ez az egy mondata kellett hozzá, hogy az egész hangulata megváltozzon.

- Köszönöd? - csodálkozott Stefan. - Akinek valamit is köszönnie kellene, az én vagyok.

- De hát miért? - nevetett fel a lány.

- Egyszerűen csak azért, mert vagy. Nem érdekel, mit gondol egy firkász, néző, a családom vagy akár egy ország. Te így vagy tökéletes, ahogy vagy. Szeretlek, és ezen nem változtat semmi. - Heniko úgy élte meg ezen szavakat, mintha a férfi szorosan átölelte és a fülébe suttogta volna őket.

- Meg sem érdemellek téged... - suttogta egészen elérzékenyülve.

- Nagyon nem Henikós, amit hallok! - korholta Stefan. - Ne halljak tőled több ilyen butaságot!

- Csak tudod, úgy érzem, mintha te sokkal többet tennél meg értem, mint fordítva.

- Mint mondtam, nekem már azzal is sokat teszel, hogy egyszerűen csak vagy - ismételte iménti szavait a férfi.

- Logikus. Hullán nem vennéd sok hasznom... - Stefan elnevette magát a hallottakra.

- Jaj, te lány... - csóválta a fejét Stefan. - Ilyenekkel ne is viccelődj!

- Jól van, jól van... - legyintett rá a lány. - Vigyázni fogok magamra, ígérem! Te is tedd azt!

- Rám alsóhangon is legkevesebb tízen vigyáznak, szóval miattam nem kell aggódnod - mosolygott bele a telefonba a férfi. - És mi a helyzet a próbákkal?

- Haladunk, de nélküled nem az igazi. - Stefan erre felsóhajtott. Ő is pontosan ezt érezte.

- Én is úgy érzem, mintha rossz helyen lennék. Hiányzik az a rutin, amit már megszoktam ott a színpadnál. Egyáltalán nem érzem magam itthon. Biztosan azért, mert valójában én már abba a családba tartozom.

- Mi mindig is a családod leszünk, Stefan! És abban is biztos vagyok, hogy a valódi családod is nagyon büszke rád! Én biztosan az vagyok!

- Heniko, én Henikóm!

- Stefan! - hallotta Heniko a háttérben. - Indulnunk kell! - Stefan persze nem reagált és nagyon remélte, hogy Heniko sem hallott a szólongatásból semmit.

- Úgy hallom, menned kell, igaz? - kérdezte a lány mosolyogva.

- Ráér - vágta rá Stefan talán a kelleténél kicsit hangosabban.

- Ráér?! - hallatszott Stefan oldaláról egy rikácsoló, éles hang. Heniko azonnal tudta, hogy ez csak Stefan mostohaanyja lehetett. - Azonnal tedd le azt a telefont és beszállás!

- Stefan, menj inkább, mielőtt Londonra szabadul a sárkánnyá változott mostohaanyád... - tanácsolta Heniko, mire Stefan hangosan felnevetett.

- Istenem, hogy imádlak én téged. Amint tudlak hívlak megint, rendben?

- Várni fogom - biztosította a lány.

- Csókollak, kedvesem! - köszönt el Stefan, majd letette a telefont. Ahogy elsüllyesztette a készüléket a zsebében, unottan sétált a mostohaanyjáék után. A palotáig vezető autóúton végig csendben volt. Carl szomorú szívvel figyelte láthatóan szomorú gyermekét. Nagyon bántotta a tudat, hogy Stefan az ő alkalmatlansága miatt kényszerült ebbe a helyzetbe.

- Stefan, várj! - szólt utána Carl, mielőtt fia kiszállt volna a limuzinból. - Maradj még egy kicsit. Cecily, te elmehetsz. - A nő döbbenten nézett a férjére, majd a mostohafiára.

- Hogyan?! - nyikkant fel Cecily.

- Mondtam, Cecily. Elmehetsz! - Cecily alig tudta elhinni, hogy amit hallott az igaz, azonban kénytelen volt eleget tenni a parancsnak. Amint apja és fia egyedül maradt, Carl azonnal beszélni kezdett.

- Sajnálom, Stefan - mondta mindenféle bevezetés nélkül. Stefan csodálkozva nézett rá.

- Mégis mit sajnálsz, apa?

- Stefan én nem akartalak ilyen helyzetbe hozni téged - fakadt ki a férfi szomorúan.

- Tudom apa, de ez nem a te hibád - bátorította Stefan, miközben apja kezére tette a sajátját. - A végső döntést végülis én hoztam meg, nem más. Heniko pedig mellettem áll, ennyi nekem elég. - Carl elmosolyodott fiatal fia bölcs szavaira.

- Fiam. El kell mondanom neked valamit - szólalt meg komoly hangon.

- Nagyon komolynak tűnsz. Miről van szó?

- Nem kertelek. Először úgy terveztük a mostohaanyáddal, hogy téged is diplomáciával... - Azonban elakadt a mondat folytatásában.

- Érdekházasság? - hüledezett Stefan.

- Igen, viszont a történtek tükrében nem vagyok hajlandó még ennek is kitenni téged. Számomra a boldogságod a legfontosabb.

- Köszönöm, Apa! - mosolyodott el Stefan, majd apja nyakába borult. Kisebbként mindig csak álmodozott arról, hogy valaha is szorosabb kapcsolat alakulhat ki közte és az édesapja között, erre most ez az elérhetetlen álom, valósággá vált. A nap további részét együtt is töltötték, egészen addig, amíg egy kellemtelen egyén meg nem jelent a színen.

***

- Heniko, veled meg mi történt? - kérdezte Mia óvatosan, látván, hogy a lány majd repked a boldogságtól.

- Semmi különös...megoldottam - felelte Heniko büszkén.

- Megoldottad? - csodálkozott Rosetta. - Mégis hogyan?

- Ugye hamisan tanúskodnunk nem kell miattad?! - érdeklődött Anna is. Heniko válasz helyett csak vigyorgott egy nagyot.

- Mentem edzeni - jelentette be, majd el is indult a trapézok felé.

- Vele meg mi történt? - tette fel a mindenkiben motoszkáló kérdést Marion.

- Engem sokkal inkább az érdekel, hogy a kiadóval mi történhetett... - magyarázta May, miközben látványosan nézelődött a telefonján.

- Te most komolyan beírtad a keresődbe, hogy „Heniko Madcap vs. újságkiadó?! - kiáltotta Anna döbbenten, mire May automatikusan magához húzta a telefonját.

- Nem is...

- Szerintem egész egyszerűen csak beszélt Stefannal... - jelentette ki Layla. Erre mindannyian érdeklődve néztek a Főnixre.

- Honnan veszed ezt?

- Srácok...Csak rá kell nézni...

Úgy hat óra felé járhatott az idő, amikor Ken futva érkezett meg az edzőterembe azzal a hírrel, hogy Alica magához tért. Természetesen a csapat legjava azonnal abbahagyta azt, amit csinált és mind elindultak a kórházhoz.

- Heniko nagyon ideges - jegyezte meg Mia, miközben a liftet várták. - Csak úgy felrohant a lépcsőn.

- Nem csodálkozom - mondta Anna. - Hiába próbáltuk elhitetni vele, hogy nem, hibásnak érzi magát a történtek miatt. - Amikor Miáék is a megfelelő emeletre értek már egy kisebb tömeg várta, hogy Kate végezetten Alica vizsgálataival.

- Csak ne legyen semmi komoly baja... - suttogta egy idősebb úr, aki Alica édesapja volt. Amint értesült a történtekről azonnal iderepült az üzleti útjáról.

- Ne aggódj, Logan - nyugtatta Kalos. - Kate a legjobb. Mindent el fog követni, hogy Alica felépüljön.

- Kate! - szólított meg Heniko abban a pillanatban, ahogy meglátta. - Mit tudtál meg? - kérdezte Heniko, amint Kate megállt előttük. A doktornő sóhajtott egy nagyot majd belekezdett a tények ismertetésébe.

- Nos, a híreim vegyesek. A jók azok, hogy Alica magához tért, minden alapvizsgálatra jól reagált. A látása jó, a hallása is rendben van, tud kommunikálni. A motoros funkciók is jól működnek, tehát az agy irányító központját egyáltalán nem érte károsodás. Amint a karja és a bordái rendbe jöttek, folytathatja is a munkát a színpadnál, ha szeretné. - Mindenki megkönnyebbült a hírek hallatán, ám tudták, hogy a dolog rossz oldala még hátravan. - Azonban sajnos beigazolódott az, amit sejtettem. Felfedeztem az amnézia jeleit. - A csapat szörnyülködi kezdett a szavak hallatán.

- Mégis mennyire súlyos? - kérdezte Alica apja azonnal.

- Ne aggódjon, Mr. Vain - nyugtatta Kate azonnal. - Csak a rövidtávú memóriájával van gond. Tudja, hogy kicsoda, tudja, hogy miért jött Amerikába.

- Emlékszik mi történt vele? - kérdezett most Heniko.

- Sajnos erre már nem - rázta meg a fejét Kate. - Azonban jó esély van rá, hogy ezek az emlékek visszatérnek majd. Csak kell egy kis idő, amíg feldolgozódik a trauma. Kezdésnek azt javaslom, hogy mindenki menjen be hozzá pár percre. A lényeg, hogy lásson titeket. Viszont ne maradjatok túl sokáig, mert neki most rengeteg pihenésre lesz szüksége. - A csapat úgy is tett, ahogy azt Kate meghagyta nekik. Természetesen Alica édesapja volt az első.

- Heniko, mi a baj? - kérdezte Taylor, látva Heniko látványosan letört arcát. - Végre magához tért! Ez jó hír, nem?

- De, persze, az - helyeselt a lány is. - De félek, hogyha bemegyek hozzá, csak az a része fog emlékezni rám, amelyik utált.

- Ne legyél ilyen pesszimista. Lehet, hogy az alapítványi bálunkra még pont emlékszik. Kate nem mondott semmi pontosat. De majd akkor előtted bemegyek és felmérem a dolgokat. Mit szólsz? - ajánlotta Tay, aki azóta sokkal jobb színben volt, amióta Kate ismertette Alica állapotát.

- Oké - mosolyodott el Heniko, de magában egy cseppet sem volt nyugodtabb. Amikor végülis rajta volt a bemenetel joga, annyira ideges volt, mintha odabent egy vizsgabizottság várta volna.

- Szia - köszönt Alicának óvatosan, amint megállt az ágya előtt. - Emlékszel rám?

- Ne aggódj, Heniko nem foglak üvöltözve kidobatni innen - közölte vele Alica, mire Heniko észrevehetően megnyugodott.

- Nagyon féltem tőle, hogy melyik éned fogad majd...

- Kérlek, ne beszélj úgy rólam, mintha skizofrén lennék - sóhajtott Alica, és közben próbált nem elfintorodni a bordafájdalmak miatt.

- Bocsánat - szabadkozott a lány.

- Tény, hogy nem pontosan emlékszek mindenre, de azt tudom, hogy veled nagyon undok voltam. Ezért elnézést kérek, ha eddig nem tettem volna.

- De megtetted. Életem egyik legnagyobb sokkja volt... - csúszott ki Heniko száján kényszeresen.

- Ó, tényleg, az alapítványi bál, amit Taylor is említett - jutott eszébe. - Sajnálom, kicsit kusza a fejem. Amint megláttam Taylort tudtam honnan ismerem, de kicsit nehezen rakom egymás után a dolgokat.

- Ne szabadkozz.

- Veled kapcsolatban is van valami... - kezdett bele, mire Heniko nagyon izgatott lett. - Ahogy figyellek az az érzésem, hogy mondanom kell valamit, de nem tudom mi az.

- Eszedbe fog jutni, Alica - biztatta Heniko. - Csak most tértél magadhoz, már az is nagy teljesítmény, hogy tudsz tenni bennünket valahova.

- Tudom, Kate nekem is mondta, de megélni sokkal rosszabb. Olyan mintha előtted lenne egy kép, de túl homályos ahhoz, hogy ténylegesen látni tudjad.

- Ha rendbe jött a kezed és a bordáid, majd elhozunk a színpadhoz. Hátha ott majd könnyebben eszedbe jutnak a dolgok - ajánlotta a lány.

- Az nagyon jó lesz!

- Viszont most megyek. Kate megkért, hogy ne erőltessünk túl. Holnap is eljövök, ha szeretnéd.

- Gyere - mosolyodott el Alica. - Talán így majd könnyebben jönnek elő az emlékek is.

- Pihend ki magad, Alica! Jó éjszakát! - köszönt el Heniko, majd kilépett a többiekhez a folyosóra.

***

(Pár órával korábban)

Stefan gyűlölködve nézett a frissen belépő személyre, akit leginkább a háta közepésre sem kívánt, most mégis ott állt közvetlenül előtte.

- Nahát... haza tért az elkóborolt kis bárány... - gúnyolódott rosszmájúan Lewis.

- Pont a TE szádból ezt hallani kissé groteszk!

- És hogy kinyílt a szája is! Meglátszik, hogy kikupálódtál az amerikai suttyók között!

- Lewis, szerintem addig fogd be a szádat, amíg kitart a tiszteletem apám iránt annyira, hogy nem a szeme láttára ütöm meg a másik fiát!

- Stefan, ne hagyd magad provokálni! - szólt közbe Carl, miközben az idősebbik fiára pillantott. - Hagyd ezt abba, Lewis! - A középső fiú erre tapsolni kezdett.

- Figyelem! A minta apa fegyelmez! Ahelyett, hogy itt véded, inkább büntetned kellene, amiért szégyent hozott a családra!

- Hogy mit mondtál? Szégyent?! - kérte ki magának Stefan. - Hogy én hoztam szégyent a családra?! Akkor azt minek neveznéd, amit te évek óta művelsz? Egyáltalán minek jöttél most ide?!

- Hogy mertél ilyen döntést hozni?! - támadt Lewis az apjának, figyelembe se vége Stefan szavait.

- Nem gondolnám, hogy elszámolással tartoznék neked, fiam - közölte vele Carl határozottan. - Az én jogom eldönteni, hogy kit nevezek ki utódomnak.

- Nagyon érdekes vagy te is! - fröcsögött Lewis kíméletlenül. - Évekig nagyjából tudomást se veszel erről a kis nyomiról, erre most hirtelen neki adnád a trónodat is?!

- Hagyd békén apát! - vágott közbe Stefan.

- Te ebbe most rohadtul ne szólj bele, öcsi! Tudja ő, hogy igazam van! Engem szépen elküld, és rám parancsol, hogy maradjak az istenháta mögött, erre itt vagy te, aki elszökik, utánad megy, és amikor visszahoz, még trónra is emelne?!

- Nem gondolod, hogy talán oka volt rá, hogy ezt tegye? - vetette fel Stefan. - Meg sem tudom számolni, hány esélyt adott már neked, és te mindannyiszor csalódást okoztál!

- Mégis mi a különbség az én ügyeim és a tied között, kedves öcsém? Végülis az tök természetes, hogy egy királyi herceg cirkuszi bohócként ugrál...

- Az nem csak egy cirkusz, hanem a Kaleido színpad - oktatta ki Stefan. - A világon egyedülálló, és a hírneve vetekszik az Angol család hírével is!

- Nem kell a kiselőadás! A tények akkor is tények. És akkor még nem is beszéltem a kis nőcskéről, akit összeszedtél. Nála méltatlanabbat talán nem is... - Azonban a mondat vége már nem látott napvilágot, mert Stefan egy hatalmas ütéssel jutalmazta fiatalabbik bátyját.

- Csak még egyszer... csak még egyszer próbálj meg így beszélni róla és kiverem belőled a szuszt is! - Károly meglepődött Stefan hevességén és nem különben a fizikai erején is. Lewis egyik kezével szorította arcának azt a területét, amelyre az imént egy jobb egyenest kapott. Nem is gondolta volna, hogy öccse ennyivel erősebben tér majd vissza.

- Nem fogom hagyni, hogy Stefanra hagyd a trónt! - közölte Lewis határozott tekintettel.

- És mit teszel? Belső viszályt akarsz kirobbantani? - érdeklődött Carl. - Komolyan gondolod, hogy van, aki melléd állna?

- Több támogatóm van, mint gondolnád. Ha kell, eltakarítok mindenkit az útból, és te nem állíthatsz meg. Meg fogsz fizetni azért, amiért így félredobtál engem - fenyegetőzött nyíltan, majd sarkon fordult.

- Lewis, azonnal állj meg! - kiáltott utána Carl. - Ezt nem... - Azonban a mondatot nem tudta végigmondani, mert hirtelen a mellkasához kapott.

- Apa! Apa! - kiáltotta Stefan és elkapta a földre rogyó édesapját.

- St...Ste...fan...

- Apa, kérlek, most ne beszélj. Minden rendben lesz! VAN ODAKINT VALAKI?! - kiáltott segítségért.

- Ne... aggódj. Nem halok meg olyan könnyedén.

- JÖJJÖN MÁR IDE VALAKI! - emelte meg a hangját Stefan még inkább, mire azonnal berontott két testőr. - Hívják ide az orvost. Apámnak valószínűleg szívrohama van!

Stefan gyors helyzetfelismerésének köszönhetően Carl gyorsan megkapta a szükséges orvosi segítséget, így nem torkollott tragédiába a dolog. Ennek ellenére az idegessége még akkor sem hagyott alább, amikor már ott ült az apja mellett, az pedig békésen aludt.

- Sosem fogom ezt megbocsájtani annak a szemétnek... - tépelődött, miközben egy percre sem mozdult el apja mellől.

- Stefan - szólította meg Cecily kedves hangon, miközben óvatosan megérintette a vállát. - Hála neked, rendbe jön majd.

- Ha sokkal határozottabb vagyok Lewissel, talán ez meg sem történt volna...

- Most már ne hibáztasd magadat. Viszont ettől a naptól kezdve sokkal több dolgod lesz, mint eddig volt, ugye tisztában vagy vele.

- Igen, tisztában vagyok vele.

- Nem szabad gyengének látszanod. A bátyád csak arra vár, hogy elronts valamit.

- Pontosan tudom. - Cecily azt gondolta itt a tökéletes időpont arra, hogy más irányból is próbálkozzon.

- Éppen ezért az lenne a legjobb, ha Miss Madcapot hagynád egy időre. - Stefan azonnal felé fordította a fejét.

- Tessék? Mégis miért? - kérdezte döbbenten.

- Stefan... - folytatta Cecily a Heniko ellenes tervét. - Most ez egy olyan helyzet, ahol úgysem tudna segíteni neked. Megértem, hogy szereted és fontos támaszod, azonban könnyedén elvonhatja a figyelmed, amire most borzasztó nagy szükség van. - Stefan szótlan maradt. - Én mindent el fogok követni azért, hogy beteljesítsük apád kérését. Hidd el kérlek, hogy én is csak jót akarod neked

- Értem - felelt Stefan szűkszavúan.

- Pihenj le egy kicsit, Stefan - kedveskedett Cecily, s közben megsimogatta Stefan fejét. - Majd én vigyázok addig Carlra.

- Ha felébred, kérlek, szólj nekem azonnal! - kérte Stefan, miközben felállt az ágyról.

- Ez csak természetes - mosolygott Cecily hamisan. - Bízz csak mindent énrám!

***

Másnap miután Julien kipihente az előző napi fáradalmait, úgy döntött itt az ideje, hogy munkához lásson Heniko oldalán. Azonban, amikor az edzőterembe ért, meglepve tapasztalta, hogy a lány bizony nem volt ott.

- Hát ez meg hova tűnt?

- Hé... vigyázz, labda! - hallotta mire automatikusan félreugrott. Pechjére pont rossz irányba sikerült elmozdulnia, ugyanis most meg egy zsonglőr lasztit kapott az arcába. - Másik! - érkezett egy apró kiegészítés, miután már Julien arcán egy vörös folt jelezte a becsapódás helyét.

- Ez meg ki a franc volt?! - kiáltotta el magát dühösen.

- Bocsánat. A fejed pont belekerült a röppályába - szólat meg Taylor, mintha a legnagyobb véletlenségből történt volna az egész.

- Neked komolyan nincs jobb dolgod, mint engem macerálni?! Tegnap is letámadtál, és ma is! Ennyire nem tudsz mit csinálni magaddal?!

- Rémeket látsz. Különben is ez csak egy kislabda volt. Fél órán belül nyoma se lesz - legyintett rá a szőkeség.

- Ó, tényleg? Akkor mindjárt hozzád vágok egyet, hogy érezd egy kicsit a törődést!

- Még elfutni sem tudsz a labdák elől, úgyhogy a használatukat inkább meg se próbáld - gonoszkodott Taylor.

- Nyugalom, Julien - nyugtatta magát némán. - Idősebb vagy, és az eszed is több, mint ennek a szőke libának. Ne menj bele az ostoba kis játékaiba.

- Szerintetek Taylornak mégis mi baja van Juliennel? - kérdezte Rosetta, akik szintén figyelemmel kísérték kettejük szóharcát.

- Ki tudja...- válaszolta Sarah. - De tény, hogy nagyon jól elszórakozik.

- Nekem vagy egy elméletem - bökte ki Marion.

- Ha azt hiszed, belemegyek ebbe a gyerekes dobálózásba, nagyon tévedsz - kiáltotta közben Julien Taylornak. - Komolyan nem értem mi bajod van neked! - Majd hirtelen egy ötlet villant át az agyán. - Hohó! Csak...nem zúgtál belém?

- Á, nem ér! Lelőtte a poénomat! - mérgelődött Marion, mire Rosetta és Sarah érdeklődve pillantottak össze.

- MI VAN?! - háborodott fel Taylor. - Még a felvetés is sértő!

- Pedig mindent megmagyarázna - vigyorgott Julien elégedetten. - Tudod, mi felnőttek az ilyen dolgokat kicsit máshogyan intézzük... - Taylor egy artikulálatlan, dühös kiáltás után egy újabb labdát hajított Julien felé, azonban a férfi most résen volt, és könnyedén arrébb lépett a zsonglőrlabda útjából.

- A fene... - szitkozódott Taylor. - Mellé!

- Bíztam benne, hogy nem én voltam a célpont! - szólalt meg Heniko, akinek a kezében ott pihent Taylor tölténye.

- Dehogy is! - szabadkozott azonnal vörös arccal. - Azt a majmot céloztam, de félreugrott!

- Mégis mi ez a hajigálás? - érdeklődött a lány, miközben beljebb jött és hol Julienre, hogy Taylorra pillantott.

- Engem ne kérdezz. Én itt áldozat vagyok! - tette fel a kezeit Julien.

- Na persze! - szökött ki Taylor száján.

- Befejezni! - szólt rájuk Heniko. - Srácok, most komolyan! Ennyire szeretitek egymást, vagy mi? - kérdezte a lány ártatlanul, mire az egész társaság hangos nevetésbe kezdett.

- Szeretni?! Még hogy őt?! Na, az kizárt! - mondták egyszerre, ami még nagyobb röhögést váltott ki.

- Aha... oké... - reagálta le Heniko.

- Heniko, ne már! - jött az újabb szinkronkiáltás Julientől és Taylortól. A csapat pár tagjának már patakokban folyt a könnye a sok nevetéstől.

- Mia, a következő darabban javasolnék több közös szerepet Taylornak és Juliennek. Félelmetes ez az összhang! - szólt oda Miának a lány.

- Ezt vond vissza! - kiáltották újra. Erre már Heniko sem tudta megőrizni a komolyságát és ő is nevetni kezdett.

- Heniko, ne nevess már ki! - erősködött Julien. - Semmi közöm ehhez a buta csirkéhez!

- Hogy mit mondtál?! - kiáltott rá Taylor.

- Elég, elég, elég! - vette vissza a szót Heniko. - Majd az edzés után folytathatjátok egymás szapulását, de Juliennek most tanulnia kell. Ettől a pillanattól kezdve az edzés hellyel-közzel visszatért a szokásos medrébe. Míg Taylor Leonnal, addig Heniko Juliennel gyakorolt. A csapat nagyon kíváncsi volt arra, hogy vajon Miriam testvére mire képes, így sokan inkább az utóbbiak edzését figyelgették.

- Szerintem tök jól csinálják! - jegyezte meg Rosetta izgatottan.

- Hahó...Henikóról beszélünk. Ő mindenkivel képes a jó munkára! - mutatott rá Anna.

- A műsorban is láttam, hogy jó vagy, de így testközelből csak erősödik a véleményem - mondta Julien a lánynak, amikor a trapézon ülve egy kis szünetet tartott.

- Köszönöm, te is jobb vagy annál, mint amilyennek gondoltalak.

- Ó...ez valami bókféle akart lenni,Heniko kisasszony? - érdeklődött Julien meglepetten.

- Nem. Csak véleményt nyilvánítottam.

- Sejtettem én, hogy túl szép volt a hangzása, hogy igaz legyen...

- Mr. „Be nem áll a szám annyira király vagyok", elég lesz a szövegelésből! - szólt rá Caty szigorúan. - Még messze nem olyan jó ez, mint aminek lennie kell!

- Nem én mondtam - jegyezte meg Heniko olyan hangosan, hogy Julien azért jól hallja.

- Kegyetlen nő vagy! - fintorgott a lányra.

- Ez a férfi komplett idióta - jelentette ki Layla kertelés nélkül, mire Yuri csodálkozva nézett rá.

- Miért mondod ezt? Szerintem teljesen rendben van! - Layla erre felhorkant.

- Nem is értem, miért szimpatizálsz vele ennyire.

- Layla... csupán meg kell érteni, ennyi.

- És ez neked nyilván nem okozhat sok gondot. Ha ennyire tetszik, feleségül is kérhetnéd!

- Az ő hajója már elment... - közölte, miközben látványosan kotorászni kezdett a zsebében. Layla döbbenten nézte végig, ahogy a párja fél térde ereszkedik mellette. - Layla Hamilton... a világ majd legnagyobb bohóca áll...- Majd jobban megnézte a helyzetet. - Azaz térdel a színed előtt. - Időközben már az egész csapat őket figyelte. - Sokat gondolkodtam, hogy hol és mikor lenne az igazán jó alkalom feleségül kérni téged. Aztán arra jutottam, hogy lehetnék spontán is. Layla, hozzám jönnél feleségül? - Layla egyszerűen nem találta a szavakat. Mindenki nagyon vigyorgott és várta az a bizonyos „igent", ami valahogy nem érkezett olyan gyorsan, mint ahogy abban Yuri reménykedett. - Izé... én, nem akarlak siettetni...

- Akkor ne tedd - kezelte le a válaszát Layla, mire páran felnevettek.

- És a térd ízületem?

- A türelem nagy erény, Mr. Killian.

- Layla... - nyafogott Yuri. - Ne csináld ezt velem...

- El sem hiszem, hogy egy válasszal két gyerek is az életem része lesz - sóhajtotta a szőkeség majd elmosolyodott. - Persze, hogy hozzád megyek. - Yuri azonnal felpattant a szavak hallatán és megölelte a szerelmét. A többiek hangos éljenzésbe kezdtek.

- A második kaleidos esküvő! - jegyezte meg Anna.

- Hogy őszinte legyek, én azt hittem az Kalosé és Sarah-é lesz... - suttogta neki May.

- Sok boldogságot! Gratulálunk! - hallották innen-onnan. Layla és Yuri boldogan álltak és fogadták a gratulációkat. Leon is nézte egy darabig a jelenetet, majd önkéntelenül is felnézett Henikóra, aki egyből megérezte, hogy figyelik, ezért ugyanarra pillantott. Nem tartott túl sokáig a szemezésük, azonban Julien mégis látta.

- Mi a csoda...- tűnődött magában. - Vajon mi volt ez a szikra kettejük között?

- Köszönöm, emberek - hálálkodott Yuri kettejük nevében. - Boldog vagyok, és elmondhatom, hogy ez életem legszebb pillanata. Fantasztikus érzés ez, és tényleg szívből kívánom, hogy mindenki érezze át azt, amit én most. - Layla csak lágyan mosolygott. - Ez azt is bizonyítja, hogy sosincs késő, szóval neked sincs,Kalos... - címezte Kalosnak vigyorogva.

- Ne célozgass! Attól, hogy most a fellegekben repkedsz, még mindig az alkalmazottam vagy! - emlékeztette Kalos.

- Én nem célozgatok! Ha valóban azt akarnám, akkor azt mondanám, hogy itt lenne az idő kikapni azt a gyűrűt a zakód belső zsebéből, és megkérni végre Sarah kezét. - Ezen a ponton Sarah úgy döntött, hogy kezébe veszi a dolgok irányítását és céltudatosan elindult Kalos felé. A jelenetet síri csend követte.

- Te vettél nekem egy gyűrűt? - kérdezte, amint megállt előtte.

- Igen. Így volt - felelte Kalos szűkszavúan.

- Ugye tudod, hogy elkaptam volna a csokrot? - kérdezte, miközben ő is elővett egy gyűrűt. - Kalos, lennél a férjem egy életen át?

- Csak akkor, ha az én kérdésemre is igent mondasz.

- Hát persze, hogy igen, te nagy mamlasz! - mondta Sarah a könnyeivel küszködve, miközben a férfi nyakába borult. Időközben Heniko és Julien is csatlakozott a csapathoz és ők is gratuláltak a párosnak.

- Legyetek nagyon boldogok - gratulált Heniko nagy mosollyal.

- Köszönjük, Heniko!

- Heniko, lehetne egy kérdésem? - kérdezte hirtelen Marion. Heniko csodálkozva pillantott rá.

- Persze, nyugodtan.

- Ha te elvileg hozzámész Stefanhoz és királyné leszel, akkor itt fogod hagyni a színpadot? - kérdezte gyermeki őszinteséggel. A heves gratulálásokat úgy vágta ketté a csönd, mintha egy éles kés lett volna. Leon már magától az ötlettől is rosszul volt, de hallani akarta a lány válaszát. Henikót nagyon váratlanul érte a kérdés. Valójában még sosem volt ideje, de nem is akarta végiggondolni ennyire előre a dolgokat. Legszívesebben kimentette volna magát egy laza fél mosollyal, de ez most nem lehetett opció.

- Tétovázik! - gondolta Leon izgatottan. - Amilyen határozottan szokott érvelni Spencer mellett, azt vártam volna, hogy rávágja a választ. Vajon melyik fájna neki jobban valójában? Itt hagyni a színpadot, vagy belegondolni abba az életbe, ami jönne ezután? Vagy lehetséges lenne, hogy nem erős annyira a szerelme, hogy őt válassza?

- Jó. Akkor tisztázzuk ezt, ha már szóba került - szólalt meg a lány, egy feltűnően hosszú csend után. - Nincs olyan, hogy elvileg. Másfelől ez a témakör még nagyon messze áll tőlem. Amúgy is ismertek, és tudjátok jól, hogy nem szokásom az előretervezés.

- Jó, nyilván nem most, de majd ha ott tartasz - javította ki magát Marion.

- Jól sejtem, hogy el akarsz zavarni a színpadtól? - nevetett fel Heniko.

- Dehogy is! Csak kíváncsi vagyok!

- Na, azt látom - mondta a lány, majd sóhajtott egy nagyot. - Hogy őszinte legyek, Marion... jelenleg csak egy dolog érdekel igazán, és az a munka - jelentette ki őszintén, majd letérdelt, hogy Marion szemébe nézve tudja folytatni a mondanivalóját. - Amikor megsérültem az Ambróziában, és amikor sikerült itt is kikészíteni a hátamat, akkor túlságosan közeli lett az, hogy nem léphetek többet színpadra. Szóval, amíg csak tehetem, addig artista leszek és nem más.

- Ahhoz képest, hogy elvileg milyen nagyon szereted Stefant, nagyon érdekes, hogy ilyen önző a hozzáállásod ezzel kapcsolatban - jegyezte meg Miriam gúnyosan. Heniko erre laposan a feketehajú nőre pillantott.

- Stefan tökéletesen tisztában van ezzel a felfogásommal - oktatta ki Heniko. - Pontosan tudja, hogy ha velem van, akkor osztozkodnia kell a színpaddal. Most pedig, ha megbocsájtsz, megyek is hódolni a szerelmemnek - jegyezte meg bájosan, majd a trapézok irányába indult.

- Azt azért ne gondold, hogy semmi esélyed - jelent meg hirtelen Fantom Leon mellett.

- Hát te? - kérdezte Leon meglepetten. - Hogy érted ezt?

- Tudod az, hogy látsz, azt jelenti, hogy...

- Tudom, én is kiválasztott táncos vagyok satöbbi, satöbbi.

- Nem egészen ezt akartam mondani.

- Hanem?

- Akinek tiszta a szíve, és mindene a színpad, csak az érdemes rá, hogy meglásson. Mivel te is és Heniko is kiválasztottak vagytok, ez egy bizonyos kapocs kettőtök között, amit nem lehet felbontani. Maximum akkor, ha megfordulna a felfogásotok a színpaddal kapcsolatban, de erre nem sok az esély.

- Én nem is akarok ellene tenni. Legalább ilyen kapcsolat legyen köztünk, ha másmilyen most éppen nincs is. Viszont csalódott vagyok, és nagyon...

- Szerelmes...- vágta rá Fantom.

- Megváltoztam - mondta Leon a saját verzióját. - Viszont tudom, hogy megvan még a régi énem. Az a felem azt akarja, hogy csak magammal foglalkozzak, és tegyem azt, amit akarok. Viszont, ha ezt hagynám, akkor elérném, hogy Heniko végleg megutáljon.

- Jó, akkor most megnyugtatlak. A kapocs miatt nem tudna megutálni soha sem. Másfelől itt van az is, hogy a botlásod ellenére, még mindig szeret, csak ezt igyekszik nagyon elnyomni magában. - Leon erre döbbenten nézett a kis szellemre.

- Nem mondom, profin csinálja. Lenne mit tanulnom tőle...

- Szereti Stefant is... - magyarázta Fantom.

- Mégis, hogy lehet két embert is szerelemből szeretni?

- Egyszerűen. Ő a jelene, te pedig az a múlt, ami nem képes az elmúlásra.

- Szerinted van rá esélyem, hogy ne csak múlt maradjak?

- A jövő számtalan lehetőséget mutat. Van köztük több ilyen variáció is, ám nehéz biztosat mondani.

- Köszönöm. Ez több mint elég válasz.

- Köszönöd? Igazából lenne itt valami, amit megtehetnél hálád jeléül. - Leon azonnal gyanakodni kezdett.

- Mégis micsodát?

- Vigyél el a Moulin Rouge-ba - bökte ki, mire Leon szemöldöke a homloka közepéig emelkedett.

- Mért is?

- Természetesen csakis szakmai okokból.

- Te teljesen hülyének nézel, igaz?

- Én? Dehogy is...eszembe nem jutna... - Miközben Fantom és Leon egymással társalogtak volt valaki az edzőteremben, aki észrevette őket.

- Micsoda? - gondolta Layla döbbenten. - Leon látja Fantomot?! De mióta? És miről beszélhetnek? Meg kell tudnom most azonnal! - határozta el magát, majd el is indult feléjük. A két egyén persze annyira bele volt merülve a szóváltásba, hogy észre sem vették a közeledő nőt. Azonban a színpad másik szelleme, Sora, azonnal észrevette a közelgő bajt.

- Laylának most nagyon nem kellene közbezavarnia - motyogta maga elé. - Meg kell állítanom, mielőtt mindent tönkretenne. Heniko nem tudhatja meg, hogy Leon is látja Fantomot! - Sora gondolkodás nélkül lebegni kezdett Layla felé.

- Vajon, hogyan kellene kezdenem? - gondolkodott a szőkeség. - Egyszerűen kérdezzek rá, hogy te is látod-e Fantomot? Te is látod Fantomot? Vagy egyszerűen csak szóljak bele a beszélgetésükbe?

- Layla! - szólította meg Sora, mire Laylának a döbbenettől földbe gyökerezett a lába. Tisztán halotta, hogy a nevén nevezik, attól pedig a víz is kiverte, hogy jól ismerte ezt a hangot. - Siker...legalább megállt - gondolta Sora boldogan. - Most pedig akkor szépen eltűnök, mielőtt... - Ám, amint ezt megtehette volna, azzal kellet szembesülnie, hogy Layla egyenesen a szemeibe néz.

- S...S...Sora....- suttogta halkan a szőke nő, miközben az arcából egészen kifutott a vér.

- Igen...én vagyok az,Layla kisasszony - fecsegett Sora, olyan „már úgy is mindegy" - Layla kisasszony! - kiáltotta el magát, mert példaképe a szeme láttára csuklott össze.

- Layla! - kiáltotta Yuri, miközben rohanni kezdett Layla felé.

- Mi történt? - szaladt oda Sarah is.

- Nem tudom... - aggodalmaskodott Yuri. - Egyszer csak összeesett.

- Összeesett? - kérdezte a most odaérkező Heniko is.

- Nézzétek milyen fehér!

- Olyan, mint aki szellemet látott - állapította meg Anna, de ez nem nyerte el a többség tetszését.

- Anna! - szóltak rá többen is.

- Bocsánat - szabadkozott bűnbánóan, Heniko azonban nem is tartotta lehetetlennek az elképzelést, ezért gyorsan körbenézett a teremben. Nem kellett sokáig keresgélnie, hogy kiszúrja Sorát, aki azzal kísérletezett, hogy beleverje a fejét a falba, csakhogy az minden alkalommal átment rajta.

- Szerintem csak elájult...- állapította meg Heniko. - Várandós nőknél előfordul az ilyesmi. Mindenesetre,Yuri, szerintem vidd be Katehez. Ó, jézus... adjatok már neki egy kis levegőt! - utasította őket Heniko, miközben nem feltűnően, de odament Sorához.

- Kérdezném, hogy ugye nem volt semmi közöd hozzá, de a reakciód túl egyértelmű... - mondta neki Heniko.

- Nem hittem, hogy komolyan látni fog! - nyafogott a szellem. - Különben sem direkt volt, csak nem akartam, hogy megzavarja Fantom és... - Ám hirtelen rájött mit is akar elmondani, ezrét gyorsan befogta a száját.

- Fantom és? - kérdezett rá Heniko.

- Semmi. Most megyek - zárta rövidre Sora, majd egyszerűen átrepült a falon.

***

Layla már a színpad gyengélkedőjében feküdt, amikor magához tért. Hirtelen azt sem tudta, hol van, de amint meglátta Yuri aggódó tengerkék szemeit azonnal nyugodtabb lett.

- Hogy érzed magadat? - kérdezte a férfi ideges hangon.

- Minden rendben van. Ne aggódj - mondta neki a nő, miközben egyik kezével megcirógatta a férfi arcát.

- Akinek semmi baja, az nem ájul el csak úgy! Ugye nem a baba...

- Nem, dehogy is - nyugtatta Layla, miközben felült és automatikusan a hasára csúsztatta a kezét. - Jó gyerek ő. Nem akarna semmi rosszat az anyukájának.

- Ezt csak megerősíteni tudom -helyeselt a frissen beérkező Kate. - Vele minden rendben. - Yurin látszott, hogy nagyon megkönnyebbült,de azért még nem nyugodott meg teljesen. - Volt itt egy hirtelen vérnyomásváltozás, az okozta az ájulást.

- És ez súlyos? Tudsz rá adni valamit?

- Ne aggódj, Yuri, szerintem csak egyszeri esetről volt szó. Amikor legutóbb itt jártatok, akkor egy vizsgálat sem jelzet ilyen gondot. Layla, szoktál nagyon hirtelen elfáradni vagy rosszul lenni?

- Nem, egyáltalán nem.

- Érdekes. Azért érdekelne, mi okozhatta. Biztosan nem történt valami?

- Nem mondhatom el, hogy láttam Sorát, aki mellesleg már halott, különben Kate biztosan beutal a pszichiátriára - gondolta magában. - Nem emlékszem ilyesmire.

- Értem. Azért a jövőben majd figyeljük ezt a fránya vérnyomásodat.

- Elmehetek,Kate? - érdeklődött a szőkeség, ami nem igazán nyerte el Yuri tetszését.

- Igen. De nem idegeskedni, és nem aggódni semmiért! - tanácsolta.

- Értem, úgy lesz.

- Jövő héten valamikor majd gyertek be a kórházba. Megvizsgáljuk a babátokat akkor is.

- Mindenképpen jövünk! - vágta rá Yuri. - Viszlát Kate, és köszönünk mindent!

- Ez csak természetes - mosolygott vissza a doktornő. - Akkor jövőhéten. - Amint Yuri becsukta a rendelőajtót, Yuri azonnal beszélni kezdett.

- Azért azt jó, ha tudod, hogy a frászt hoztad rám...- mondta miközben elindultak vissza a többiekhez. - Ne csinálj több ilyet.

- Rendben, majd észben tartom - felelte mosolyogva, majd gondolkodni kezdett. - Sajnálom, Yuri, de nem mondhatom el az igazat. Félek, bármennyire szeretsz, ezt még te sem hinnéd el nekem. Ez hihetetlen. Sora itt van! Persze latolgattuk, hogy talán ő is itt lehet, de én nem hittem, hogy ez lehetséges. - Aztán hirtelen elmosolyodott. - De hát miért csodálkozom ezen? Ez a Kaleido színpad. Beszélni akarok vele! Beszélnem kell Sorával! Vajon csak én látom őt?

- Layla! - szólalt meg hirtelen Yuri, ezzel kizökkentve Laylát gondolataiból.

- Hm? Tessék?

- Minden rendben?

- Igen, persze. Kicsit elkalandoztam, elnézést. Csak sietni akarok az edzőterembe, hogy megnyugtassam a többieket.

- De azt felejtsd el, hogy te edzeni fogsz!

- Tessék?!De hát nincs semmi bajom! - értetlenkedett Layla.

- Nem baj, akkor sem.

- De Yuri!

- A válaszom, nem.

- Mondhatom, te is jókor kezdesz el tökösködni! - jelentette ki Layla bosszúsan, majd szaporábbra vette a lépteit.

- Hé! Layla! - szólt utána a férfi. - Most megsértődtél? Várj már meg!

- Ne loholj a nyomomban, nem fogok edzeni! - magyarázta neki a nő. - Csak Henikóval akarok beszélgetni!

- Beszélni? - csodálkozott el Yuri. - Hm..végülis, beszélni azt lehet...

- Nagyon ne szokj hozzá a parancsolgatáshoz, mert egy, egyáltalán nem tetszik, és kettő, ez nagyon nem áll jól neked. - vetette a másik szemére.

- Ne haragudj rám, csak nagyon féltelek! - magyarázkodott Yuri, mire Layla elmosolyodott.

- Jól van, elég lesz már a magyarázkodásból, gyere inkább - nyújtotta hátra a kezét Layla, mire Yuri azonnal megfogta azt, és nyomott rá egy csókot. Ahogy beléptek az edzőterembe mindenki azonnal odaszaladt, hogy érdeklődni tudjon. Layla a válaszolgatások közben azonnal felmérte a terepet. Leon már nem volt a teremben, Heniko azonban itt volt, hogy válaszokat adhasson.

- Heniko! - szólt oda a lánynak, aki egy kicsit távolabb állt. - Beszélhetnék veled? - kérdezte, mire a kisebb érdeklődő tömeg azonnal szétszéledt.

- Persze, miről lenne szó? Örülök, hogy máris jobban vagy - mondta neki a barna hajú mosolyogva.

- Ha nem gond, beszélhetnénk inkább négyszemközt?

- Dehogy gond - felelte, és nagyjából már körvonalazódott is a fejében, hogy mi lesz a beszélgetés témája.

- Mindjárt jövök, Yuri - mondta a férfinak, majd Henikóval együtt elindultak a női öltöző felé.

- Szerintetek ez mégis mi volt? - kérdezte May, aki kissé furcsának tartotta Layla viselkedését.

- Nem tudom, de biztos valami fontosról lehet szó - állapította meg Rosetta.

- Még én sem láttam ilyennek Laylát - állapította meg Caty. - Yuri, te mit gondolsz?

- Azt mondta, nincs okom aggódni, szóval nem aggódom. - Bár Yuri száját ezek a szavak hagyták el, attól még ő sem volt nyugodt. Nagyon zavarta a párja szokatlan viselkedése. Miközben Layla Heniko után sétált, Fantom hirtelen megjelent előtte.

- Ne beszélj Henikónak arról, hogy Leon is lát engem -közölte vele a szellem, akinek a megjelenése újra megijesztette a lányt.

- Miért nem mondhatom el? - kérdezte tőle halkan.

- Most nem tudom elmagyarázni...de kérlek, tedd, amit mondtam! - kérte, majd el is tűnt. Layla egyáltalán nem tudta hova tenni a szellem viselkedését.

- Mégis mi a csudát tervezhet? Biztos vagyok benne, hogy ez összefügg azzal, amit a kórházban is kért tőlem. Talán bele akar piszkálni a mostani helyzetbe? Talán az a célja, hogy Henikót és Leont... - Hirtelen nagyon biztos lett ebben a teóriában. - Igen, ez nagyon is lehetséges. Szóval erre megy ki a játékod. Segítesz Leonnak, hogy Heniko megbocsásson neki! Nem örülök, hogy falaznom kell, de most utoljára még segítek neki.

- Layla! - hallotta, meg Heniko erőteljesebb hangját. Szinte biztos volt benne, hogy a lány nem most szólította először.

- Bocsánat. Azt hiszem megint elkalandoztam - szabadkozott.

- Semmi baj - mosolygott rá Heniko. - Itt most már magunk vagyunk. Tudunk nyugodtan beszélgetni.

- Nem fogok kertelni, csak kimondom kerek-perec - kezdett bele Layla. - Te tudod,miért történt az ájulásom, igaz? -kérdezett rá, amin Heniko nagyon meglepődött. Persze számított rá, hogy ez lesz a téma, de nem pont ilyen nyílt számonkérésre számított. - Mármint... - folytatta Layla - Szerintem te tudhatod, mi volt az oka a hirtelen összeesésemnek. Bár ha pontosan akarok fogalmazni, akkor inkább nem is mi... hanem sokkal inkább ki.

Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393