73. 

Julien úgy is tett, ahogy Kalos mondta. Heniko pont abban a pillanatban jelent meg a színpadon, ahogy visszafordította a tekintetét. A közönség valósággal felrobbant, amint meglátták, hogy kedvencük is a színre lépett. A lány arca ragyogott a boldogságtól. Ezért élt. Ezért az érzésért. Az ilyen pillanatokért. Hirtelen vett egy nagy levegőt, és elkezdte énekelni a már megannyiszor begyakorolt sorokat. Carl elismerően mosolygott. Már pontosan értette, hogy miért lett fülig szerelmes a fia. Cecily nem szívesen, de kénytelen volt elismerni, hogy bár rangja vagy nemesi háttere nem volt a lánynak, azt amit csinált, abban tényleg nem volt párja. A nézők imádták Heniko mozdulatait és hangját, azonban Kalos arca inkább mérges volt, mint elégedett.

– Ne dühöngj, Kalos – próbálta nyugtatni Kenneth úr, mielőtt a koronahercegi párnak is feltűnt volna a férfi egyre vörösödő ábrázata.

– Már hogy ne dühöngenék! Direkt megkértem, hogy lehetőség szerint ne csináljuk élesben mind a kettőt, hogy kímélje magát. Erre mit látok? Pont az ellenkezőjét! Amikor eljöttem, még minden rendben volt. Mégis mekkora annak az esélye, hogy addig megy tönkre valami, amíg eljövök idáig?

– Nem tudom. Akármi megeshet – vonta meg a vállát az öreg. Kalos erre csak hitetlenkedve megrázta a fejét. Heniko és Taylor nagyszerűek voltak, mind a mutatványok, mind a hangjuk terén. Amikor a szám végére értek, a közönség hangosan tapsolt és sikítozott. Azután egy pillanatra sötét lett, mert következett az újabb jelenet. Taylor itt szerzett tudomást a kényszerházasságól.

– Nagy voltál,Heniko! – dicsérte Henikót Rosetta, amint megérkezett a színfalak mögé.

– Köszi szépen – válaszolt Heniko mosolyogva.

– Tényleg csodás voltál – ölelte át hátulról Stefan, és egy csókot lehelt a lány nyakára.– Már alig várom a mi részünket –tette hozzá mosolyogva.

– Már most tudom, hogy jók leszünk – válaszolta, majd büszkén Taylorra nézett.– Nézd csak meg! Mint egy igazi szomorú kis hercegnő.

– Fantasztikusan kiképezted!

– Ez nem csak rajtam múlt. Ő nagyon tehetséges.Ó! De most megyek! Jön a nagy találkozásom a hasonmásommal – vigyorodott el Heniko, majd sietve az indulási helyére ment. Heniko és Taylor összhangjára itt se lehetett panaszkodni. Kettejük között volt a legnagyobb összhang a társulat tagjai között.

– Ezek ketten...bámulatosak – suttogta Mia elhaló hangon.

– Az már igaz. Egyszerre énekelni és ugrálni... Ők mégis olyan könnyedén csinálják.

– Tökéletesen hozzák egymás tükörképét. – Ezután következett az első bonyodalom, amikor a hercegnőt elrabolták. Anna és May parádés emberrablónak bizonyultak. Ezek után következett az a jelenetsorozat, ami miatt a legtöbben aggódtak, hiszen az előadói Heniko és Leon voltak. Először a felkérést játszották el, majd következett Heniko felkészítése a hercegnő szerepére. A csapat meglepve tapasztata, hogy annak ellenére, hogy a próbákon sosem látták tökéletesnek a produkciót, most az rendkívül összeszedett és kidolgozott volt. Azonban ennek ellenére érezhető volt a tényleges távolságtartás, de persze a közönség nem vett észre semmit sem. A közös mutatványuk fénypontja az volt, amikor Leon feldobta Henikót és akkor „alakult" hercegnővé. Ez a megoldás nagyon tetszett a közönségnek, amit hatalmas tapssal fejeztek ki. Egyből ezután következett Heniko és Stefan találkozása. Ahogy Stefan is megjelent a porondon, Carl újra mosolyogni kezdett, amikor pedig meglátta, hogy mire is képes valójában a fia, örömkönnyek szöktek a szemébe.

– A kis álom páros...–mondta Kenneth úr büszkén.

– Igazán szép párt alkotnak...–helyeselt Carl.

– Párt? –gondolta Julien csalódottan, hiszen neki azóta felkeltette a figyelmét Heniko, amióta csak megpillantotta.

–Várjuk csak egy kicsit...–gondolkodott el Miriam is. – Ha ez a kettő együtt van, és Stefan valami uralkodóféle, akkor Heniko...– Hirtelen ökölbe szorította a kezét. – Hát ezt nem hiszem el! Hogyan lehet valaki ennyire szerencsés?

A műsor annyira pergősre és izgalmasra sikeredett, hogy a közönség sokszor még pislogni is elfelejtett. Ahogy képest, hogy egy mesés történetet adtak elő, egy mozifilmnek is simán beillett volna a sok fordulattal rendelkező darab. Még el sem kezdődött a konkrét finálé, de a közönség már folyamatosan tapsolt. Az utolsó jelenetben az összes előadó a színpadon volt, majd Heniko előrelépett és énekelni kezdett.

-Csakis rajtad áll az, hogy újra kezdj és hogy hinni tudj igazán. Vár egy hely téged, ahol boldog lesz, a szíved tán! – közben Taylor mellé lépett, mire ő is csatlakozott.

-Te meg én, mint mindenki, tudjuk mit jelent az élet. Nekem ilyen jó barátom nem volt még!

– Szeretet a dallam rég – folytatta újra Heniko. – És ez addig tart, míg élek, bátorság a kulcs, mit megtaláltunk rég! – énekelték ezt megint közösen, majd Taylor megfogta Heniko kezét, és csak énekeltek.

– Soha nem tudjuk, mi is vár még ránk, mit a végzet majd kitalál, míg az álmunk él, mit a sors ránk mér, egy szívben írva áll. – Heniko érezte, hogy átkarolják a derekát, ezért automatikusan arra fordult. Stefan mosolygott rá legszélesebb mosolyával. Taylor is oldalra pillantott, mert érezte, hogy megfogják a kezét. Layla volt az, és az összes előadó hasonlóan cselekedett, és bár terv szerint már nem kellett volna, de együtt újra elénekelték az utolsó sorokat. Ahogy elcsendesedett a zene, hatalmas üdvrivalgás tört ki. Az előadók boldogan fürödtek a közönség szeretetében azonban a francia hamar elhagyta a színpadot. Nem különösebben érezte azt, hogy bármit is ünnepelnie kellene. Mielőtt az öltözőjébe indult volna, még vetett egy keserű pillantást a színpadon lévő csapatra. Ahogy Henikóra pillantott az érzés csak rosszabb lett, hiszen ő ott állt egy gyönyörű, fehérbe öltöztetett menyasszonyként, és a francia csak annyit tehetett, amennyit most is: távolról csodálhatta. Hiába fájt neki a látvány, hiába égette a torkát a kín, mégsem volt képes, hogy elinduljon. Még akkor is odagyökerezve állt, amikor a szereplők már vonulni készültek le a színpadról.

–Elnézést! – hallatszott hirtelen egy erélyes kiáltás a nézőtérről. Az előadók csodálkozva próbálták belőni a reflektorok fényében, hogy vajon merre is lehet a hang tulajdonosa. – Lenne egy-két kérdésem, ha nem gond...– A férfi közelében ülő vendégek nagyon kellemetlenül érezték magukat.

– A kérdéseit tartsa meg a későbbi sajtótájékoztatóra – felelte neki Layla, akinek a hangja tökéletesen hallható volt a néma csöndben.

– Csak egy kérdésem lenne Mr. Spencernek. – Stefan azonnal megfeszült a férfi szavaira.

–Nocsak...– gondolta Leon érdeklődve. – Ez kezd érdekessé válni.

–Mit akar tőlem? – kérdezte Stefan, miközben Heniko nyugtatólag megszorította a kezét.

– Csak az érdekelne, hogy mit keres itt valójában, Mr. Windsor?– Stefan próbált nem érzelmeket vinni az arcára. – Mert, ha jól tudom... ez a valódi neve, nemdebár? – A nézők és az előadók is értetlenül álltak az elhangzottak előtt.

– Nem gondolom, hogy magyarázkodnom kellene magának – szerelte le Stefan kertelés nélkül.

– Talán igaza van – helyeselt a férfi. – De azt hiszem a társulatának és főleg a barátnőjének talán tartozna némi beszámolóval az igazságot illetően, nem?

– Ezt fejezze be most azonnal! – parancsolt rá Heniko határozott hangon. – Nem gondolja, hogy felháborító, amit művel?!

– Milyen figyelmes, kedves Miss Madcap – közölte vele a férfi gúnyos hangon. – Meg akarja kímélni a párját a lelepleződéstől. Mindazonáltal talán magának is tudnia kellene az igazságot, hogy rájöjj, hogy valójában nem egy körben mozogtok.

– Én ezt nem hallgatom tovább! – közölte Carl, miközben felpattant a helyéről, és elindult a kijárat felé.

– Carl! – kiáltott utána Cecily, azonban a férje ezt meg sem hallotta. Kenneth úr,Kalos és Julien azonnal utána sietett.

– Mégis mit jelentsen ez az otromba kijelentés? – szegezte neki az újságírónak a kérdését most Layla.

– Ó, hát persze! – csapta magát fejbe a férfi színpadiasan. – Önök bizonyára nem tudják. Stefan nyilván nem akart felvágni vele. Jól gondolom, Felség? – pillantott egyenesen Stefanra, miközben a „felség" szó szinte törvényszerűen visszhangzott a teremben.

– Mit mondott?

– Felség?

– Mármint... ezt komolyan gondolta ez a cingár hapsi?

– Ilyen cuki és még felség is. Mint egy valóra vált tündérmese! – hangoztak el ezekhez hasonló mondatok. A társulat tagjai azt hitték rosszul hallottak. Leon is egészen ledermedt a szavakra. Amikor azt gondolta, hogy ez érdekes lesz, hát mindenre számított ez alatt, de erre nem. Amint feleszmélt, azonnal Henikóra pillantott. Látni akarta az ő reakcióját a fejleményekre, azonban az eredménytől még sokkosabb lett, mint magától a hírtől.

– Tudta...

– Remélem szörnyen elégedett magával – vágta hozzá Stefan gúnyosan.

–El sem tudja képzelni mennyire. Bár szörnyen érdekelne az is, hogy a nagy szerelem maga és Miss Madcap között mennyire valós....

– Tessék?!– kérdezte Heniko döbbenten.

– Ne legyen ennyire meglepett, Miss Madcap. Végül is... micsoda véletlen, hogy pont egy leendő királlyal sikerült összegabalyodni.

–Hogy lehet maga ennyire gerinctelen? Nem azért vagyok Stefannal!

–Valóban? Nos, ezt elég nehéz elhinni tudva, hogy milyen komolyabb kapcsolatai voltak a múltjában. – Heniko elhűlve hallgatta a férfit, akinek nem nagyon akaródzott csendben maradnia. – Először ott volt Ian Hantington...– Henikónak már a név hallatára is összeszorult a szíve. – Gazdag, nagynevű család gyermeke. Aztán következett Leon Oswald, akinek anyagi hátterét szintén nem nagyon kell bemutatni. És... most Stefan Windsornál tartunk, aki hamarosan királyi rangra lép majd a jó öreg Angliában. Szóval akkor most mit is hazudik?

– Fogja be a mocskos pofáját! – kiáltotta Stefan borzasztó zabosan. – Hogy állíthat ilyesmiket?! Maga nem normális idióta!Takarodjon a színpadtól most azonnal!

– Hogy én takarodjak? Nem is tudom, ki fogja itt hagyni a színpadot pár órán belül – vitt be még egy ütést, gúnyosan vigyorogva. Stefan ijedten nézett Henikóra, aki értetlenül pillantott vissza rá. Ezt sajnos nem volt idejük megbeszélni az előadás előtt.

– És én még azt hittem, hogy nem fog tetszeni a műsor! – jegyezte meg Miriam kárörvendően. – Hát ez több, mint csodálatos!

– Te nem szereted ezt a Henikót, igaz? – kérdezte tőle Cecily, mire Miriam döbbenten kapta felé a fejét, ugyanis teljesen elfeledkezett róla, hogy a nő is ott maradt.

–Nem szeretem? Ennél finomabban nem is fogalmazhatott volna. Úgy gyűlölőm, ahogy van. – Miközben Miriam megbánás nélkül színt vallott, Stefan igyekezett megtalálni a hangját.

– Heniko....én...– kezdett bele nagy nehezen, ám a lány félbeszakította szavait.

– Hagyd. Nincs bajom. Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, csak azt nem, hogy ilyen gyorsan. – Az újságíró már éppen reagált volna a hallottakra, ám Carl biztonsági emberei közrefogták.

– Mit merészelnek?! – kezdett kiabálni a fickó, ám a biztonsági őrök a legkisebb megerőltetés nélkül cibálták ki a nézőtérről. – Ne örüljenek! – kiabált tovább kitartóan. – Te pedig készülj Madcap, mert a te múltadat is feltárom majd! –A közönség tapssal és füttyüléssel jutalmazta a biztonsági emberek munkáját. Stefan nem mondott semmit, helyette egyszerűen csak magához vonta kedvesét és megölelte. Közben a színpadról eltávolított fickóval megérkeztek a színfalak mögé. – Á, Leon Oswald...a Halálisten...– Ám folytatni már nem tudta, mivel Leon elsötétült arccal vágott ököllel az arcába. Bár három őr is tartotta a férfit, mégis megtántorodtak. A helyszínre érkező Kalosék döbbenten nézték végig az eseményeket. Ellenben Leon, mintha mi se történt volna, elindult feléjük.

– Minek bonyolítani a dolgokat – közölte hidegen, majd egyéb megjegyzés nélkül haladt is tovább. Ahogy elhaladt a Kalos, Kenneth és Carl trió mellett, azután vette észre Julient. Nem ismerték egymást, nem köszöntek, nem ráztak kezet, nem mutatkoztak be, de ahogy egymás szemébe néztek, azonnal felizzott az ellenszenv.

– Hogy még mi lesz itt, arra nehéz biztosat mondanom... – jegyezte meg Fantom a lapjait vizsgálva.

– Mire gondolsz, Fantom?

– Hamarosan megérted, Sora. Hamarosan...

***

Már este volt Los Angelesben, és a műsornak régen vége volt. Ennek ellenére Heniko mégis az öltözőjében ült és a történteken őrlődött. Annyira el volt veszve a gondolataiban, hogy észre sem vette Stefant, aki csatlakozott hozzá. Persze, amint az a széke mögé ért, a lány már tudta, hogy itt van.

– Nem ilyenre számítottál az első fellépésed alkalmával, igaz? – szólalt meg a lány, miközben felemelte a fejét a sminkes asztaláról.

– Jaj, Heniko! Hagyjuk ezt most. Sokkal fontosabb az, hogy veled mi van.

–Miattam igazán nem kell aggódnod – mondta neki Heniko mosolyogva.

– Mindig ezt mondod, pedig tudom, hogy megbántott az a féreg!

– Stefan – kezdett bele Heniko, miközben odafordult hozzá. – Eddig is tudhattad volna, hogy csak a királyságodra hajtok. – Stefan egy pillanatra értetlen arccal nézett, de aztán leesett neki a tantusz.

– Mindenki tudja rólad az igazságot – célzott Stefan Heniko valódi szándékaira. – Te sosem voltál olyan, mint amilyennek az az alak lefestett téged. Most pedig vonj kérdőre, kérlek!

– Mi van?! – értetlenkedett most a lány.

– Csak tedd meg!

– Miért kellene? Nem foglak kérdőre vonni semmiért – zárta le Heniko a témát.

– De megérdemlem, hiszen nem mondtam neked, hogy...– De nem tudta folytatni, mert Heniko ujjával betapasztotta a fiú száját.

–Stefan. Kérlek, ne bosszants fel feleslegesen! Semmin sem változtatott volna a dolog. – Stefan elmosolyodott, majd szorosan megölelte a lányt.

–Nem akarok elmenni...– suttogta Stefan, miközben még jobban szorította magához Henikót.

–Tudom, Stefan.

–Ez a hely többet adott nekem egy hónap alatt, mint Anglia eddigi egész életemben.

– Ez a színpad egy olyan hely, ami mindenkit megváltoztat. Akár a nézők soraiban ül...akár a porondon szerepel.

– Igazad van. De tudod mi az én igazi szerencsém? – kérdezte, miközben elhúzódott a lánytól, hogy a szemeibe nézzen. – Az, hogy találkoztam veled. Heniko, te adtál igazi értelmet az életemnek!

– Stefan, ez nem egy végső búcsú lesz – emlékeztette a lány. – Akár minden nap beszélhetünk majd. Mi az a pár kilométer nekünk – vette viccesebbre a figurát, mire a férfi azonnal elmosolyodott. –Ha eleged van a sok öltönyös, parókás majomból, csak szólj, és majd én rendet teszek! – Stefan hangosan felnevetett a hallottakra.

– Azt hiszem, azt szívesen megnézném – közölte Stefan, majd egy hirtelen ötlete támadt. – Mit szólnál hozzá, ha elmennénk motorozni egyet?

– Tetszik a gondolat! – csillant fel Heniko szeme. – Tegyük emlékezetessé az utolsó estédet!

– Végülis egy ámokfutás még simán belefér. – Miközben ők ketten motorra pattantak, addig a városhatárában raboskodó Alicának egy remek ötlete támadt arra, hogy végre kiszabaduljon.

–Ma ki fogok jutni innen– gondolta magabiztosan. – Persze valahol megérdemlem a büntetést, mert amit Henikóval műveltem, azért nem is érdemlek mást. Miatta kell kiszabadulnom, hogy figyelmeztetni tudjam. – Eltökélten tápászkodott fel a poros matracáról. Régóta készült a mai napra, hiszen volt ideje rá bőven. Amikor hallotta, hogy mozgás van az ajtó közelében, közelebb húzódott hozzá, hogy mindent hallhasson.

– Én vagyok – hallott meg egy férfihangot, amit azonnal felismert.

– Carlos... – suttogta Alica.

– Jó, jó, értem – magyarázott unottan a telefonjába. –Ne hisztizz a fülembe! Mindjárt kihangosítalak! – mondta, majd megnyomta a megfelelő gombot a készüléken

– Épp ideje volt! – hallatszott fel egy elégedetlen női hang a telefonból.

– Ez a hang...– gondolkodott Alica. – Ismerős. Biztos vagyok benne, hogy hallottam már valahol. De vajon hol?

– Szóval, hogy állunk? Én megtettem mindent, amit csak megtehettem, de félek az nem elég. Remélem, már elsikáltátok, amit kellett. – Carlos és az emberei azonnal fintorra húzták a szájukat.

– A kis csaj még mindig nálunk van– bökte ki Carlos egy nagy levegővétel után.

– Mi?! Alica?– kérdezte a nő döbbenten, és Alica is hasonlóan érzett a neve hallatán.

– Honnan a francból tudja ez a nevemet? Vajon ő lenne a főnök?– merengett idegesen.

– Igen...ő – hallatszott tisztán Carlos válasza.

– Neked teljesen elment az eszed, Carlos?! Ő túl sokat tud! Ha kinyitja a száját, akkor mindennek vége lesz!

– Jó, és mégis mi a fenét csináljak?! – vetette fel Carlos hitetlenkedve.

– Nem egyértelmű? Természetesen nyírd ki!

– Micsoda? – hökkent meg Carlos, míg Alica levegőt venni is elfelejtett, annyira sokkolta az, amit hallott.

– A hullák nem beszélnek...– mondta nyugodtan. – Vagy szeretnél esetleg börtönbe menni?

– Nyilván nem, de ezt te sem gondolhatod komolyan, Miriam!

– Miriam?! – csúszott ki Alica száján, mire azonnal a szája elé kapta a kezét. – Hát ő áll a háttérben? Ezt meg kell tudnia Henikónak is! Mindenki összejátszott ellene és Leon ellen!

– Miért, szerinted van más választásunk? Szerinted, ha elengeditek, nem az lesz az első dolga, hogy elmondja Henikónak, hogy a gyógyszere, amit szed valójában egy méreg, amit eredetileg tőled kapott? Persze nekem édes mindegy mit csinálsz, hiszen nem ellenem hoznak fel törvénysértő vádakat.

– Jól van, értettem. Majd hívlak, ha végeztünk – zárta le Carlos, majd a másikra vágta a telefont.

–Főnök, akkor most mi tényleg megtesszük?

– Hozzátok ide a nőt! – adta ki az utasítást, mire Alica döbbenten hátrált el a falig.

– Édes Istenem! Most mégis mit csináljak?! – pánikolt. – Ezek teljesen őrültek! Nem hagyhatom magamat! Nem halhatok meg ilyen értelmetlenül! – Nagy levegőket vett, közben pedig ijedten szegezte a tekintetét az ajtóra. Hamarosan meghallotta,hogy beledugják a kulcsot a zárba, majd egy határozott mozdulattal elfordítják azt. Alica szemei előtt szinte lelassult az idő, ahogy azt figyelte, hogy a kilincs süllyedni kezd. Nagyon félt, de tudta, hogy mindent meg kell tennie azért, hogy életben maradjon.

– Várj, Krage! – hallatszott fel hirtelen Calros hangja.

– Mi van már?

– Ne pofázz vissza. Azt mondtam várj. A srácokkal hátramegyünk még egy pillanatra. Addig te itt maradsz és őrizd a csajt, érthető?!

– Igen, érthető – felelt Krage úgy, mintha a fogát húzták volna.

– Ne merj a parancsom nélkül cselekedni! –tette hozzá, mielőtt kilépett volna az ajtón.

– Addig kell cselekednem, amíg egyedül van! – jutott Alica eszébe. – Most van a legtöbb esélyem a menekülésre! – Majd a gondolattal egy időben Alica teljes erőből kivágta az ajtót, ami eltalálta az előtte álló férfit. Az az ütés hatására megtántorodott és a földre esett. Alica nem tétlenkedett tovább, azonnal rohanni kezdett. Balszerencséjére, a földön fetrengő férfi a lába után kapott, így ő is elesett.

– Nem mész sehová, drágám! – mondta Krage fájdalmas hangon.

– Arra ne vegyél mérget, te mocsok! – sziszegte Alica, majd megragadta a legnehezebb tárgyat, ami a keze ügyébe került és teljes erőből az őt markoló kézre suhintott. Krage azonnal felordított és elengedte a lányt, aki újra futásnak eredet.

– Hallotatok valamit? – kérdezte az egyik olasz a többit.

– Én nem – vágta rá egy másik. – Biztos képzelődsz!

– Nem, én tényleg hallottam! – erősködött az első.

– Mit hallottál pontosan, Arn? – kérdezte Carlos kissé unottan.

– Egy kiált...

– MEGÖLLEK, TE RIBANC! – hallatszott fel egy erőteljes ordítás.

– A picsába! – kiáltott fel Carlos, majd rohanni kezdett oda, ahonnét eljöttek. Alica eközben kimenekült a házból és megállás nélkül rohant. – Csak egy dolgod volt, te szerencsétlen! – ordította, amint meglátta a látványosan szenvedő Kraget.

– Főnök, most mi legyen? – kérdezteArntanácstalanul.

– MI AZ, HOGY MI LEGYEN?! – üvöltötte Carlos. – Mindenki utána! Nem menekülhet el!

***

– Egy séta a parkban? – kérdezte Stefan, miután kisétáltak a kis étterem ajtaján.

– Ilyenkor? – csodálkozott Heniko.

– Miért is ne. Legalább nem kell aggódnunk, hogy felismernek minket – mutatott rá Stefan.

– Pedig úgy imádok fotósok elől menekülni... – idézte vissza az emléket a lány, mire Stefan röhögni kezdett.

– Én azért azt speciel kihagytam volna – jelentette ki a röhögcsélés után. – Annyira nem lett jó a végkifejlete.

– Ezzel nem értek egyet. Végre rendezted a dolgokat az apukáddal. Ez pedig nagyszerű!

– Talán igazad lehet – helyeselt Stefan, miközben csókot lehet a lány azon kezére, amit fogott. Nagyon kellemes idő volt, jobb programot ki sem találhattak volna maguknak. Aztán hirtelen egy rohanó alakot vettek észre nem messze maguk előtt.

– Csak nekem tűnik ismerősnek? – kérdezte Heniko, miközben hunyorogni kezdett, hogy jobban lásson.

– Ilyen távolságból ezt nehéz megmondani – tűnődött Stefan, de pár pillanat múlva elhűlve szaladt ki a száján. – Te, ez nem...

– Ez Alica! – kiáltott fel Heniko. – ALICA! – kiáltotta a rohanó alaknak.

– Ez lehetséges volna?– gondolta magában Alica teljesen meghatódottan. – Ez tényleg Heniko? Isten meghallgatta a kérésemet! HENIKO! – szólt vissza ő is hangosan. – Én vagyok az! –Alica már alig várta, hogy odaérjen és mindent elmondjon, amit csak tud. Azonnal még gyorsabbra kapcsolta a lépéseit.

– Alica, vigyázz! – kiáltott fel Heniko, amint meglátta, hogy felbukkan két felettébb gyanús autó nem sokkal a lány mögött. Alica azonnal hátrafordult, de már csak azt láthatta, ahogy az egyik autó fékezés nélkül elgázolja. Heniko és Stefan teljesen lesokkolót a látványra, majd aztán mindketten rohanni kezdtek a lány felé. – Alica! ALICA! – kiabálta, Heniko miközben teljes erejéből szaladt. – Stefan! Stefan, azonnal hívd a mentőket! – hadarta szaggatottan. Ahogy Alica mellé ért, azonnal térde esett. – Alica? Alica, ne add fel, oké? Itt vagyunk veled! – motyogta neki, de persze a lány nem volt magánál.

Miközben Stefan és Heniko Alicáért aggódtak, addig Carlos elégedetten indított hívást, azt figyelve, ahogy a tettes jármű a tenger mélyébe süllyed több kilométerre a gázolás helyszínétől.

– Elintézted? – jött a kérdés a telefonból.

– Vele nem lesz több gond.

– Nagyszerű. Tudsz te, ha akarsz.

Henikóék szerencséjére a mentő nagyon gyorsan megérkezett és Alica hamar bekerült a kórházba. Heniko és Stefan természetesen vele tartottak.

– Minden rendben lesz – nyugtatta Stefan Henikót, miközben átölelte a lány vállát. – Alica erős lány.

–Nagyon remélem, Stefan. Nagyon remélem! Csak annyira nem értem... mit ártott ő bárkinek is?

– Sajnos ezt nem tudhatjuk. De bízzunk abban, hogy az orvosok mindent kézben tartanak. Direkt szóltam Katenek is. Ha valaki, ő aztán mindent megfog tenni, amit csak tud. Megyek, hátha tudnak már mondani valamit.

– Rendben, addig én beszélek Taylorral és Kalossal.

– Jó ötlet. Kalosnak mindenképpen tudnia kell erről.

– De, Stefan! –szólt utána Heniko, mire Stefan visszafordult.

–Mi az?

– Ez az utolsó pár órád. Biztos ezt akarod csinálni? – Stefan azonnal megértette, mire gondol a lány.

– Ezt el se kezdd, Heniko. Ott vagyok, ahol te is. Csak nem képzeled, hogy itt hagynálak csak így? Ne viccelj már!

– Sajnálom. Butaság volt.

– Ugyan, Szerelmem. Tudom, mennyire megviselt ez az egész. Itt maradok egészen addig, amíg fel nem száll a gépem – mondta Stefan megcsókolva a lány feje tetejét. Heniko hálásan nézett utána és újra megbizonyosodott arról, hogy Stefannál értékesebb ember nem sok van a világon. Eldöntötte, hogy ő sem tétlenkedik tovább és tárcsázni kezdte Kalos számát.

– Heniko, tudod te mennyi az idő?– érdeklődött Kalos kissé fáradt és morcos hangon.

– Igen, tudom. Bocsáss meg, de felkellett hogy hívjalak.

– Kellett? – ismételte Kalos és egyből kiszállt a fáradtság a szeméről. – Heniko, valami baj van? Történt valami? Jól vagy?– kérdezett Kalos szünet nélkül.

– Persze, jól vagyok – nyugtatta főnökét Heniko, ám pont megszólalt a kórházi hangosbemondó.

– Heniko, te kórházban vagy?!

– Kalos, hadd mondjam már végig! – nyögte a lány a telefonba.

– Jó, jó, bocsánat. Csak nagyon ideges vagyok. Beszélj nyugodtan!– Heniko vett egy nagy levegőt és kibökte.

– Kalos. Alica került kórházba.

– Alica?! De mégis mi történt? Mikor történt ez?

– Nemrégen. Szemtanúi voltunk annak, hogy elgázolják.

– Úristen! Mit mondanak az orvosok?

– Mi is hírekre várunk. Stefan éppen most ment érdeklődni, hátha tudnak már mondani valamit.

– Fel nem fogom, hogy történhetett ez. Amikor kilépett, mondta, hogy az otthonban akar segíteni, aztán haza utazik az apjához.– Heniko érezte, hogy itt lenne az ideje kinyitnia a száját, mégha nem is biztos az eddigi teóriái bizonyosságában.

– Kalos. Amit most mondani fogok, annak biztosan nem fogsz örülni, de kérlek hallgass végig.

– Heniko...

– Tehát...– kezdett bele, nem foglalkozva Kalos kérdésével. – Én és Taylor...

– Taylor?

– Én és Taylor úgy gondoltuk, hogy Alica azért tűnt el egyik napról a másikra, mert elrabolták.

– Mi? Mit mondtál az imént? El... Elrabolták?– kérdezte döbbenten az igazgató, alig találva a szavakat.

– Igen. Alicával jóban lettünk az utóbbi időben és kizárt dolognak tartom, hogy egy szó nélkül lelépett volna. Ráadásul nem lehet akkora balszerencsés véletlen, hogy mielőtt találkoztunk volna, pont elgázolják!

– Heniko ez...

– Tudom, Kalos. Talán azt hiszed túl élénk a fantáziám, de szerintem így történhetett. Gyanúsítottam is van.

– Mi? Gyanúsítottad? Milyen alapon?

– Kalos, szerintem ez Carlos Esca műve!

– Heniko... Meg sem merem kérdezni mitől vagy ennyire biztos, hogy ő volt. Bizonyítékod is van?

– Csak idők kérdése is találni fogok!

– Heniko! – szólt rá Kalos idegesen. – Eszedbe se jusson... Ismétlem, eszedbe se jusson nyomozgatni!

– De Kalos! Ezt nem...

– Nem érdekel! Amit mondtam megmondtam! Nem fogom hagyni, hogy bajba sodord magad!

– Kalos! Alicát a szemem láttára gázolták el! Ezzel nem tudok nem foglalkozni! – hadarta idegesen. – Most is kritikus az állapota. Ha valami komoly baja lesz, azt nem bocsátom meg magamnak!

– De Heniko, ez nem a te hibád! Azon kívül a rendőrség majd kezébe veszi az ügyet. Ha pedig igazad van és tényleg Esca keze van a dologban, majd ők kinyomozzák. Meg ne tudjam, hogy magánakciót folytatsz, különben olyan rövid pórázra kötlek, hogy el sem hagyhatod a színpad területét!

– De, Kalos!

– Hamarosan ott leszek. Addig pedig vésd az eszedbe azt, amit mondtam, mert ha tovább játszol a türelmemmel, megteszem, amit mondtam! Ha te képtelen vagy felnőttként viselkedni, akkor én sem kezellek majd annak! Megértetted?

– Igen, megértettem – felelte Heniko kissé bosszúsan.

– Nagyon helyes. Hamarosan ott leszek– mondta zárásképpen, majd letette a telefont. Heniko pár pillanatig bosszúsan nézte a telefonját, majd a szeme sarkából meglátta Stefant közeledni. Az arca egy nyitott könyv volt.

– Nem sikerült beszélni velük? – kérdezte, amint a fiú melléült.

– Senki sem tud semmit. Kalos hogy fogadta?

– Ide jön.

– Nem lep meg. Gondoltam, hogy ő is többet akar majd tudni.

– És a legjobb helyre is jön majd – hallottak meg egy ismerős hangot.

– Kate! – pattant fel Heniko azonnal. – Tudsz már valamit?

–Igen, de azt ne itt beszéljük meg. Gyertek inkább az irodámba – javasolta, mire Heniko és Stefan követni kezdték. Szerencséjükre nem kellett messze menniük, így amint helyet foglaltak Kate-tel szemben, ő már bele is kezdett. – A legfontosabb, hogy Alica túl fogja élni, de a gyógyulása hosszú ideig tart majd.

– Ó, hál'isten! – sóhajtotta Heniko.

– Azonban két bordája eltört, még kettő megrepedt és a bal karja is eltört két helyen.

– Jaj, ne... – szörnyülködött Heniko, Stefan pedig szótlanul tette ugyanezt.

– Sajnos nem ezek voltak a legrosszabb hírek. A fejsérülése elég csúnya volt. Még nem tudjuk pontosan, károsodott-e az agya, és ha igen, akkor milyen mértékben.

– Bárcsak megakadályozhattuk volna... – motyogta Heniko orrnyergéhez szorítva a csuklóit.

– Kate, szerinted emlékezni fog arra, hogy mi történt vele? – vetette fel Stefan, mire Heniko és érdeklődve nézett a doktornőre.

– Lehet, hogy nem – vallotta be Kate. – A fejsérülések mindig nagyon veszélyesek. Nem tartom kizártnak, hogy emlékezetkiesése is lehet majd. De persze sokkal többet tudunk majd, ha magához tér. – Stefan erre bátorítóan megszorította Heniko kezét. Heniko erre rámosolygott, azonban magában bosszút esküdött Alicáért.

Mire Kate és Henikóék újra kiléptek a folyósóra, már a színpadtól is megérkeztek páran. Hiába, hogy későre járt, hiába, hogy Alica szinte végig undok volt a társulat tagjaihoz, mégis itt volt a csapat legjava. Taylor szinte kettesével szedte a lépcsőket a többiek előtt. Kalos, Layla és Yuri párosa mellett sétált. A sort végül May és Mia zárta.

– Már elnézést, de maguk mit keresnek itt?! – torkolta le őket a recepción ülő egyik nő.

– Látogatóba érkeztünk – felelte Kalos nyugodt hangon.

– Ugye most csak viccel? Tudják maguk mennyi az idő?! Elég egyértelműen ki van írva, mikor van a látogatási idő!

– Márpedig mi fel fogunk menni ahhoz, akihez jöttünk – közölte vele Kalos határozottan.

– Dena...segítenél egy kicsit nekem? – szólt be a nő a nővérszobába, ugyanis már nem volt ötlete, mivel bírhatná távozásra a színpad tagjait.

– Jaj, mi van már megint? – szólt ki a nő, de ő maga nem jött még ki, mert rendezte a kartonokat.

– Látogatok jöttek – Kalosék érdeklődve figyelték, hogy a nőt egy kicsit sem zavarja, hogy ők ott állnak az orra előtt.

– Az éjszakai ügyelet kellős közepén?! Küld el őket és kész!

– De nem tudom...

–Jaj...hát mindent nekem kell csinálnom?! – sétált elő bosszús hangon, ám, amint megpillantotta Kalosékat, teljesen lefagyott.

–Valami baj van? – kérdezte kolleginája csodálkozva.

–Hogy lehet ennyire kevés eszed?! – húzta közelebb magához idegesen, hogy Kalosék kevésbé hallják a magán csevejüket. – Neked tényleg fogalmad sincs róla, hogy ők kicsodák?!

– Miért? Tudnom kellene? – csodálkozott hangosabban, a fiatalabb, amit persze Kalosszék tisztán hallottak.

– Ennyit a több éves pályafutásunkról – sóhajtott Yuri. – Nem lettünk elég híresek, Szívem... – címezte Laylának, mire Mia és May kuncogni kezdtek.

– Ezt mindenki tudja, aki Los Angelesben él! Ők a Kaleido Társulat tagjai!

– Mi? Komolyan?!

– Annyira komolyan, hogy magával az igazgatójával vitáztál.

– HOGY?! – bukott ki belőle, miközben újra Kalosra nézett, aki már nagyon unta ezt a helyeztet, ezért megköszörülte a torkát és a lényegre tért.

– Alica Vainhoz jöttünk.

– Elnézést, Mr. Eido az iménti kellemetlenségekért – lépett közelebb hozzá az idősebb hölgy, hogy mentse kicsit a kórház ápolóinak jó hírét. – Csupán pár perc türelmüket kérem, és már mondom is a szobaszámát. – Kalosék talán még embert nem láttak úgy kattintgatni az egérrel, ahogyan azt most ebben a pillanatban. – Már meg is van! Miss Vain szobája a harmadik emeleten van... a háromszáztizenhetes.

– Szóval a háromszáztizenhetes? Nagyon köszönjük! – hallottak meg Kalosék egy nem várt hangot közvetlenül mögülük.

– Te, meg mi a frászt keresel itt, Miriam? – vonta kérdőre May elég nyersen.

–Micsoda kérdés ez? – kérdezett vissza ártatlanul. – Tény, hogy nem sokáig dolgoztam vele, de ez volt a legkevesebb, amit megtehettem érte! – közölte, miközben egy súlyos mozdulattál átdobta a haját a vállán. – És ha már itt vagyok – folytatta, miközben a pulthoz lépett. – Ide tudnák adni nekem a vizsgálati eredményemet? Miriam du Marchege néven van. – Az idősebb ápolónak a szemöldöke a hajvonaláig szaladt.

– Már elnézést, kisasszony. De nincs rendelési idő! Jöjjön vissza reggel!

– Csak nem gondolja, hogy tenni fogok egy felesleges kört, ha már egyszer itt vagyok? – háborodott fel Miriam. – Látszólag úgy sincs semmi dolga, szóval keresse csak meg szépen. – Mia és May álla egyszerre szaladt a bokájukig.

– Kalos, addig menjünk innen, amíg még megvan a színpad tekintélye! – sziszegte Layla ideges hangon.

– Menjünk – bökte ki Kalos, majd elindultak a liftek felé.

– Szerintetek tényleg terhes? – kérdezte Mia félénken.

– Biztos, hogy nem az! – vágta rá Layla rendkívül határozottan.

– Pedig Leont ismerve... – kezdett bele Yuri, de amint meglátta Layla arcát inkább befogta.

– Nem különös egy kicsit, hogy csak akkor hozta szóba, hogy gyereket vár, amikor Leon ott akarta hagyni? Biztos vagyok benne, hogy Leon sem fogja ennyiben hagyni a dolgokat.

– Hé, amúgy Taylor meg hová lett? – kérdezte hirtelen May, mert Taylor bizony egy jó ideje már nem volt mellettük.

– Úgy hiszem, ő a tettek embere – közölte Kalos, miközben maga elé engedte a lányokat. – Nagyon aggódott már Alicáért – tette hozzá, amint mind beléptek oda.

– Várjatok meg engem is! – hallották meg Miriam hangos nyavékolását. – Tartsátok meg az ajtót! –Laylának több sem kellett. Nem feltűnően a gombokhoz nyúlt és villámgyorsan nyomkodni kezdte a harmadik emelet gombját.

– Persze – hazudta Miriam képébe mosolyogva, aki még mindig több méterre volt tőlük. – Ez csak természetes.

– Köszike, Laylu– köszönte boldog mosollyal.

– Jól hallottam? Azt mondta, hogy „Laylu"? –suttogta May döbbenten.

– Aha –bólogatott Mia, de többet nem mert mondani, mert látta, hogy az ő Aranyfőnixük olyan erővel kezdte nyomkodni a gombot, hogy kész csoda, hogy át nem szakadt a panel. Kalos alig hitt a szemének a szemüvege mögött.

– Jaj! Mi van ezzel? – játszotta a kétségbeesettet Layla, amikor az ajtó záródni kezdett. –valamiért nem reagál ez a vacak... – És pont be is csukódott Miriam orra előtt. –Hopszi, de ügyetlen vagyok.

– Khm... Layla? – érdeklődött Kalos. Yuri jobbnak látta, ha meg sem szólal.

– A hormonok... – vágta rá komoly hangon, mire Mayék majdnem újfent felröhögtek. Amikor a lift ajtó kinyílt egyből megpillantották Henikóékat. – Sziasztok – köszönt nekik Layla, amint odaértek. – Jól vagytok? – kérdezte a szőkeség, miközben Heniko vállára tette az egyik kezét. Heniko halvány mosollyal rápillantott, miközben Stefan Taylort próbálta megnyugtatni, aki szinte azonnal elsírta magát, ahogy ideért hozzájuk.

– Mi igen. Örülök, hogy itt vagytok ti is!

– Természetes, hogy jöttünk. Megtudtatok már valamit?

– Két bordája eltört, kettő megrepedt, a bal karjában is van két törés és van egy komoly fejsérülése is. Kate amiatt aggódik a leginkább.

– Szegény lány... – suttogta Mia szörnyülködve.

– Most arra várnak, hogy magához térjen – vette át a szót Stefan. – De könnyen lehet, hogy emlékezet kiesése lesz.

– Kalos, ugye tenni fogsz valamit?

– Feljelentést fogunk tenni. Mindent megteszünk azért, hogy aki ezt tette, az meglakoljon. – Miközben ők beszélgettek, Miriam kihallgatta őket, aki a lépcsőházból jött fel az emeletre, hogy Layláék ne lássák.

–Ez a szerencsétlen Carlos... Pedig csak annyi dolga volt, hogy elhallgattassa. Bár az amnézia is nekünk kedvezne. Na, jó. Legyen. Kap Vain még egy esélyt, de ha kiderül, hogy emlékszik, akkor majd én leszek az, aki eltakarítja – határozta el magát, majd távozott ugyanazon az útvonalon, amelyen ideérkezett. Layla egy ideje csak hallgatta a beszélgetéseket, de hirtelen meglátott valamit a folyosó végén.

–Egy pillanat és jövők – mentette ki magát Layla, majd sietős léptekkel végigment a folyosón, majd befordult a jobb folyosóra. – Gyere elő. Láttalak!

– Örülök, hogy újra látsz engem, Layla.

–Meglepődtem. Először azt hittem káprázik a szemem. Fantom. Én azt hittem, a feladataimnak már régen vége van.

– Szeretném...ha megtennél nekem egy szívességet.

–Szívességet? Mire gondolsz? – váltott Layla egyből gyanakodóra.

– Azt szeretném, ha Stefant elküldenéd innen.

–Mi? Hogy érted ezt? – értetlenkedett a Főnix.

–Csak tedd meg. Rád bízom, hogy hogyan.

– Mégis mire készülsz? – Erre a kis szellem csak elmosolyodott. – Nem. Inkább jobb, ha nem tudom.

– Köszönöm, Layla.

– Cserébe megmondhatnád, hogy kisfiam lesz-e vagy kislányom...

– Pár hét és amúgy is megtudod.

– Akkor meg nem mindegy, hogy te mondod-e el, vagy nem? – mosolygott Layla.

– Nem mondom el. De tervezzétek kékre a szobát.

– Leköteleztél – nevetett fel a szőkeség, majd amint kinevette magát visszament a csapathoz. Egyfolytában csak az járt a fejében, hogy hogyan tudná szétválasztani a szerelmespárt, a férfi ittlétének utolsó pár óráiban. Hirtelen aztán egy remek ötlete támadt.

– Nagyon kimerültnek tűntök – mondta. – Az lenne a legjobb, ha hazamennétek pihenni egy kicsit.

– Laylának igaza van – helyeset Mia is.

– Valójában mindenkire ráfér a pihenés – szögezte le Kalos. –Mindannyian felléptetek, kimerültek vagyok. Még várunk egy kicsit, de aztán visszamegyünk a színpadra.

– Én nem akarok visszamenni! – jelentette ki Heniko határozottan.

– Pedig visszafogsz. Te is, és Stefan is!

–Hát én biztos nem... – vágta rá a lány.

– Akkor én is itt maradok!– bökte ki Stefan is, mire Kalos masszírozni kezdte az orrnyergét.

– Ti ketten aztán nem könnyítitek meg a dolgomat... – bosszankodott Kalos.

– Kalos! – dobta be magát Layla újfent. – Már tudhatnád, hogy Henikót semmire nem lehet rávenni. Inkább engedd meg neki, hogy itt maradhasson.

– Ne aggódj, Kalos. Vigyázzunk majd egymásra – győzködte Stefan is.

– Stefan!– szólt rá Layla. –Megértem, hogy ez neked mennyire fontos, de kettőtök közül legalább egyikőtöknek legyen esze...

–Hé! – vette zokon Heniko.

– Kedves vagy, hogy aggódsz miattam, de inkább maradnék.

– Holnap elutazol – emlékeztette a szőke nő.

– Az most nem számít...

– De számít, Stefan – fordult felé Heniko. – Szeretném, ha te visszamennél. Mennék én is, de egyszerűen képtelen vagyok itt hagyni Alicát. – Stefan némán figyelte a lányt, majd felsóhajtott.

–Rendben. De reggel azonnal idejövök! – egyezett bele Stefan.

– Heniko! Ha valami van, azonnal hívj! – kérte Taylor erősen megszorítva Heniko kezeit.

–Biztos lehetsz benne, hogy úgy lesz.

– Heniko, te is pihenj majd le, jó? – kérte Layla komoly hangon. Heniko erre laposan Kalosra pillantott. Tudta, hogy már megint csak ellenszegült, pedig nem kellett volna.

– Bocsásson meg, Főnök. Tudom, mindig csak a baj van velem...

– Igen, ezt én sem mondhattam volna jobban. – Heniko erre a nyilvánvaló egyetértése döbbenten tátotta el a száját. – Még reménykedek benne, hogy egyszer majd hallgatni fogsz rám – közölte Kalos, majd egyszerűen csak elindult a lift felé. Heniko csodálkozva nézett utána.

– Nehéz neki, hogy nem tud úgy vigyázni rád, ahogy ő szeretné – magyarázta meg neki Layla, miközben megölelte. – Gyertek, lányok! Holnap megint bejövünk!

– Megyünk – szólalt meg Mia és May egyszerre. Taylor szorosan megölelte Henikót, de végül ő is elindult a lányok és Yuri után.

– Te se szereted, hogy ennyire makacs vagyok, igaz? – kérdezte Heniko Stefantól.

– Mindent szeretek benned. Ettől vagy te, te – mosolygott a lányra, mire Heniko hitetlenkedve felpillantott. – Indulás előtt ide jövök, jó?

– Nem kell. Majd én kimegyek eléd – ajánlotta a lány, majd megcsókolta Stefant. – Sajnálom, hogy nem úgy alakult az este, ahogy akartuk.

–Ne sajnáld. Legalább bebizonyítottuk, hogy mi jóban és rosszban is összetartunk. – Heniko erre elmosolyodott, majd addig figyelte Stefant, amíg el nem tűnt a szeme elől.

– Heniko, hát te? – csodálkozott az éppen arra járó Kate. – Miért vagy még mindig itt?

– Szerettem volna itt maradni Alicával.

– Heniko. Neked is kell pihenni... – emlékeztette Kate.

– Jó lesz nekem itt a folyóson – felelte, ám ez a válasz a legkevésbé sem nyerte el a doktornő tetszését.

– Kizárt dolog, hogy te, azzal a háttal elaludj egy széken! – Heniko ábrázata fancsalira fordult. Kate hitetlenkedve rázta meg a fejét, majd sóhajtott egy nagyot. – Na, jó. Kivételesen megengedem, hogy Alica szobájában töltsd az éjszakát. Van ott még egy ágy.

– Komolyan megengednéd? – ragyogott fel a lány szeme.

– Persze, mivel én egy ilyen szuper doki néni vagyok – tette hozzá kacsintva. Eközben Fantom azon volt, hogy kivitelezze a tervének második felét is.

– Leon...el kell menned Alicához.

– Ugyan...minek nekem odamenni?! – érdeklődött Leon unottan. – Különben is ilyen későn senki sem engedne be hozzá.

– A partnered volt. Ennyit igazán megtehetnél érte – mutatott rá Fantom.

– Ne is emlékeztess arra a gyötrelmes időszakra! – Fantom úgy gondolta, itt az ideje stratégiát váltani, mert a jelenlegi irány minden, csak nem jó.

–A jóslatom szerint fontos, hogy elmenj...

– Már csak a varázslat hiányzott az estémből... tudhattam volna! – gúnyolódott tovább a francia.

– Ugye, tudod, hogy addig foglak zaklatni, amíg el nem mész? – érdeklődött Fantom gonosz mosollyal.

– Minek erőlteted ennyire? Különben is éjszaka van! Kizárt, hogy beengednének, pláne úgy, hogy még a hozzátartozója sem vagyok!

– Bízz már meg bennem! Nem lesz semmi gond! – Leon hosszú percekig nem szólt semmit, ellenben Fantom kitartóan bámulta. Fáradhatatlan szugerációja meg is hozta az eredményét.

– Ha miattad potyára megyek oda... nem tudom, mit teszek majd veled! – préselte ki magából Leon. A színpad szelleme igyekezett nem vigyorogni a válaszon.

– Akkor induljuk – közölte vele a szellem és addig meg sem szólalt, amíg oda nem értek a kórházhoz. – Menj a harmadik emeletre.

– Biztos, hogy észrevesznek majd – közölte Leon negatívan, ám amint belépett az épületbe, a recepción senkit sem látott. – Hm... ez érdekes.

– Harmadik emelet – ismételte Fantom.

– Nem kell ismételgetni! – morogta neki a férfi, miközben elindult a lift felé. – Elsőre is hallottam!

– És mégis csak akkor indultál el, amikor szóltam... – csipkelődött tovább a zöldhajú.

– Neked különben miért is kellett jönnöd?! – nyomta meg Leon idegesen a lifthívót.

– Hogy tudd, merre kell jönni. Különben meg nyugodjál már le...

– Elég nehéz, amikor ennyire idegesítő vagy! – oktatta ki a francia. – Jobb dolgom is lenne, mint itt pocsékolni az időmet.

– Micsoda? Álmatlanul fetrengeni és szánni saját magadat? – A férfi erre tenyerével a falhoz csapta a kis szellemet.

– Még egy ilyen és megetetem veled az a rohadt kártyát, ami a fejeden van!

– Háromszáztizenhetes szoba – tuszkolta ki magából Fantom, látván, hogy kinyílt az ajtó. Leon nem felelt semmit, csak elindult a szoba felé. Gyorsan túl akart esni az egészen. Nem is értette, miért hagyta egyáltalán rábeszélni magát. De persze azonnal meggondolta magát, amint Alica szobájába belépve, meglátta Henikót. Úgy közeledett felé, mint lepke a lámpafényre. Már a napját sem tudta megmondani, mikor látta utoljára ezt a gyönyörű alvó arcot.

– Hogyan lehetsz ennyire gyönyörű szép? – suttogta halkan, miközben lassan felemelte a kezét és óvatosan megsimogatta az arcát. Az egész karjában végigfutott a bizsergés. Aztán a kellemes érzése el is múlt, amint meglátta Fantomot, amit kaján vigyorral a képén ott lebegett előtte. – Húzzál már el! – sziszegte neki a férfi. A szellem eleget tett a kérésnek, ám a mosolya nem hagyott alább. Leon észre sem vette, de automatikusan simogatni kezdte a lány haját. – Meg fogom menteni kettőnket – kezdett beszélni újra. – Tudom, nem érdemlem meg, hogy visszakapjalak, de talán az Ég elnézni nekem az önzőségem. – Szavai után egy lágy csókot lehet a lány ajkaira, aztán távozott, mintha ott sem járt volna.

Másnap reggel, amikor Heniko felébredt olyan frissnek érezte magát, mint már régóta nem. Reménykedve Alicára pillantott, azonban ő továbbra sem volt magánál. Kicsit elszomorodott, de aztán megpillantotta az órát a falon.

– Stefan! – suttogta idegesen, majd gyorsan felpattant és kiment a szobából, és amint kilépett, bele is botlott két nővérbe.

– Jó reggelt, kisasszony! – üdvözölték mosolyogva.

– Jó reggelt! – üdvözölte őket Heniko is. – Sürgősen el kell mennem. Megtennék, hogy figyelnek a barátnőmre, míg visszatérek?

– Természetesen, kisasszony. Ez a dolgunk.– Heniko elmosolyodott a hallottakra, majd rohant is kifelé az épületből.Gyorsan leintett egy taxit és már úton is volt a reptér felé. Odafelé végig az járt a fejében, hogy mától fogva minden sokkal nehezebb lesz. Stefan annyira biztos és nyugodt pont volt a lány életében, azonban ez a biztos pont most eltűnik.

Ahogy elkezdett sétálni a reptér termináljában, azonnal megrohamozták az ideérkezésének emlékei. Most jutott eszébe igazán, hogy az akkori repülőút mekkora változást okozott az életében. Általa kapott egy olyan helyet, ami mára már annyira fontossá vált a számára, mint maga a levegő. Miközben a gondolatai egymást érték tekintetével végig egy ember arcát kereste: Stefanét. Szerencsére nem kellett sokáig kutatnia. Stefan arcán olyan széles mosoly jelent meg, amint összeakadt a tekintetük, hogy szinte körbeérte az arcát.

– Stefan! – kiáltott rá Cecily, amint meglátta, hogy Stefan rohanni kezd. – Te meg hová mész?! Már régen el kellet volna indulnunk!!! Hallod?! – De persze Stefan megszűnt hallani. Csak egy bizonyos zöldesbarna szempár létezett a számára.

– Hiányoztál! – mondta Stefan, magához szorította a lányt.

– Még el sem mentél igazán és már hiányoztam? – kérdezte a lány nevetve.

– Akkor is hiányzol, ha mellettem vagy. Alicával van valami fejlemény? – Heniko mosolya egyből alábbhagyott.

– Semmi.Stabil, de semmi változás.

– Bár itt maradhatnék, hogy támogassalak.

– Jó lenne. Hihetetlenül erősnek tartalak, hogy el tudsz menni. Én összeroppannék, ha erre kényszerítenének.

– Tudom, Szerelmem. Tudom. Pont ezért nem is kértem tőled ilyet.

– Ó, Stefan!

– Elnézést! – lépett hozzájuk Cecily kellemetlenkedve. – Stefan, indulnunk kell – közölte vele a nő teljesen átnézve Henikón.

– Jó, egy pillanat.

– Alig van tíz perc az indulásig. Igyekezz! – sietette, majd elegánsan elsétált.

– Leszűrhetjük, hogy a mostohaanyád utál engem...– jelentette ki Heniko.

– Ne vedd magadra. Amerikát utálja.

– Hidd el, van tapasztalatom ebben – sóhajtotta a lány, majd a karjait Stefan nyaka köré fonta. – Szeretlek, Stefan – mondta neki, majd megcsókolta. – Menj, és legyél azzá, akire a világ és én is büszke lehetek! – suttogta neki Heniko a csókjuk után. – Ne változz meg,és ne hagyd, hogy irányítsanak. Ha így teszel, győzni fogsz!

– Ha nem is váltom meg a világot, de próbálok majd a legjobbra törekedni.

– Ez éppen elég. A viszont látásra, Mr. Spencer. – Stefan hatalmasat mosolygott a megnevezés hallatán.

– Még keresni fogom, Miss Madcap – kacsintott ő is, majd sarkon fordult és elindult a türelmetlen ábrázatú anyja felé. Heniko addig nézett utána, míg csak megtehette, aztán szomorúan felsóhajtott, majd visszaindult a kórházhoz.

– Vajon...mért van az, hogy nem tudok boldog lenni?– töprengett a visszaúton. – Miért történik mindig valami, ami tönkretesz mindent?– Sajnos a kórházba érve nem tapasztalt pozitív változást. De ettől függetlenül kitartóan beült a lány ágya mellé. Bízott abban, hogy a jelenléte, és az hogy sokat beszél Alicához, talán majd elősegíti a javulást. Éppen egy üdítőre szaladt csak ki a folyósora, ahol megpillantotta Miriamet. – Te meg mit keresel itt?! – kérdezte a nőtől kissé ellenséges stílusban.

– Nem a te dolgod, Madcap – vágta hozzá Miriam, ám aztán mégis fecsegni kezdett. – De, ha nagyon tudni akarod, egy vizsgálat miatt vagyok itt. Tudod az én állapotomban ez fontos...– emelte ki az „állapot" szót, miközben a hasán is végigsimított a hatás kedvéért. Heniko igyekezett nem kivetíteni azt az undort, amit gondolt. Nagyon fájt neki, hogy Miriam Leon gyerekét várta, de persze ezt sosem ismerte volna be magának. –Különben, hogy van Alica? – váltott témát a fekete hajú hirtelen. – Hallottam mi történt. Szörnyű, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek ebben a városban.

– Képzelem, mennyire sajnálod.

– Csak nem akarsz meggyanúsítani valamivel?! – támadt neki Miriam, hallva a lány gúnyolódását.

– Voltaképpen eddig ez eszembe se jutott, de ismerve, hogy mikre vagy képes, egész reális lenne a dolog.

– Te kis... – sziszegte neki Miriam.

– Fejezd be, Miriam!– hallatszott fel Leon szigorú hangja.

– Leon? Hát te mit keresel itt?! – kérdezte Miriam döbbenten.

– Kérem a vizsgálati eredményeket! – közölte a francia kertelés nélkül. Miriam bosszankodott a férfi stílusán, de persze magában teljesen nyugodt volt. Jól ismerte azt az orvost, akivel a vizsgálatot papíron megcsináltatta.

– Tessék. Ha ezek után se hiszed el, akkor csináltathatunk egy korai apasági tesztet is.

– Fogunk is – felelte a francia, miközben tanulmányozni kezdte a papírokat.

– Úgy tűnik, a tragédiák összehozzák az embereket...– hallották meg hirtelen Carlos szavait. Heniko gyilkos pillantással nézett rá.– Tényleg rám gyanakszik – állapította meg magában kissé csodálkozva.

– Neked meg mi keresnivalód van itt?! – kérdezte Heniko mérgesen.

– Alica apja és Alica is régi ismerőseim. Az apjától értesültem az egészről – magyarázta hitelesen. – Megkért, hogy jöjjek ide addig, amíg ő is megérkezik. Nagyon remélem, hogy hamar elkapják, aki ide jutatta szegénykét.

– Sokáig nem kellene keresgélni – gondolta Heniko magabiztosan. Leonnak is gyanús volt ez a nagy felebaráti szeretet.

– Ó elnézést! –vette észre magát Carlos, majd Miriamhez lépett. – Mi szerintem nem ismerjük egymást. A nevem Carlos Esca – mondta, miközben udvariasságot színlelve kezet csókolt.

– Miriam– mondta meg a nevét Miriam is és magában teljesen lenyűgözte, hogy Carlos, milyen ügyesen színészkedik. Henikónak a gyomra is felfordult a látottakra, ezért inkább egy szó nélkül távozott onnan.

– Persze! – gondolta a lány dühösen, miközben a lépcsőház lépcsőin haladt lefelé. – A nyakamat tenném rá, hogy valamelyiknek biztos köze volt hozzá! – Hirtelen aztán elég rosszul lépett és prímán repülni kezdett lefelé, ám egy barna szempár tulajdonosa megmentette a fájdalmas érkezéstől.

– Azt hiszem, belém estél... – közölte az illető pimasz mosollyal. Heniko kicsit döbbenten nézett maga elé.

– Nem beléd, hanem inkább rád! – javította ki szemtelen megmentőjét, miközben gyorsan kikászálódott a félreérthető helyzetből.

– Ahogy vesszük – gondolkodott hangosan. – De az első variáció jobban tetszene!

– Szerintem nézesd meg az arcodat, mert sokkal nagyobb, mint amilyen egy normális embernek lenni szokott – vágta Heniko az arcába kíméletlenül. Juliennek a szája is tátva maradt a meglepettségtől.

– Ejha! Micsoda harciasság!

– Ütni is tudok – ismertette vele a képességeit a lány. Szeretnéd, ha leápolnám azt a mérhetetlenül beképzelt pofád? – Jelenleg túl ideges volt az udvariassághoz. Alica állapota, Stefan távozása, a találkozás Leonnal, a csevej Miriammal és Carlossal már önmagában sok volt Julien nélkül is, erre még a férfi is rápakolt néhány lapáttal a lány nagyon ingatag idegállapotára. – Hülye, idióta! – tette hozzá, majd ellépett a férfi mellett, és egyéb társalgás nélkül magára hagyta.

– Hűha! – szökött ki Julien száján, amint felocsúdott. – Ha minden találkozásunk ilyen lesz...akkor már most várom a következőt! – gondolkodott, miközben elindult felfelé. – Most már értem, mi a gondja Miriamnek...

Heniko, amint visszaért a színpadra, a többiek azonnal kérdezgetni kezdték, de sajnos sok újdonsággal nem tudott szolgálni Alicát illetően.

– Azt hiszem, edzek egy kicsit – mondta végül a többieknek. – Le kell vezetnem a feszültséget valahogy.

– Szerintem menjünk mind! – tanácsolta Anna, amivel mindenki egyetértett. Már két órája mehetett az edzés, amikor Kalos jelent meg a teremben.

– Tartsatok egy kis szünetet. Mondanivalóm lenne a számotokra! – közölte velük az igazgató, mire mindenki abbahagyta azt, amit csinált.

– Valami történt, főnök? – érdeklődött Mia.

– A firkászok? – találgatott May.

– Nem. Velük nincs különösebb gond. A sajtós csapat kezeli őket. Viszont a mai nappal sajnos el kellett köszönnünk Stefantól. Azonban a műsornak mennie kell tovább, így fel is vettem egy új tagot a helyére – mondta, miközben az ajtó felé mutatott. – Bemutatom nektek a csapat új tagját,Julien du Marchegét. – Heniko majd sokkot kapott a látványra.

– Ugye ez most csak valami vicc?! – kérdezte Heniko döbbenten.

– Nem, Heniko, ez teljesen komoly.

– Már az egyik Marchege is egy csapás, minek kellett ezt fokozni? – fakadt ki, amivel a többiek valamilyen szinten egyet is értettek.

– Heniko, ez nem vita tárgya. Ő lesz az új partnered. Dolgozd fel!

– De, Főnök...

– Nem érdekel! – szögezte le Kalos. – Ennyit akartam – jelentette ki majd távozott, ahogy megérkezett. Julien széles mosollyal sétált Heniko elé.

– Hát újra találkozunk, amazon kisasszony! Ez maga végzet...

– Még kettőt szólsz és lesz egy vörös tenyértetkó az arcodon!

    Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393