72. fejezet

Másnap reggel Heniko és Taylor a megbeszéltek szerint korán kezdték a napot. Egy jó kis futós-bemelegítős kombó után már másztak is fel a trapézokra. Taylor valósággal olyan volt, mint egy szivacs. Szívott magába minden tudást, amit Heniko megosztott vele. A lány nagyon élvezte Heniko magánóráját. Persze az otthonban is kapott már ízelítőt bőven Heniko módszereiből, de ennyire privát jelleggel még nem dolgoztak együtt. Egy óra elteltével aztán úgy döntöttek, hogy ideje csatlakozni a többiekhez a reggelinél.

- Jó reggelt! - köszöntek frissen és mosolyogva a még igencsak álmosképű társaikra.

- Jó reggelt. De frissek vagytok! Máris edzettetek? - érdeklődött Anna.

- Aha - mondta Taylor, kicsit hangosabban, hogy hallják a válaszát, miközben elkezdett reggelit válogatni. - Heniko nagyon jó tanár - tette hozzá, mire az említett el is mosolyodott.

- A diákon is múlik.

- De főleg a tanáron! - kiáltották kánonban a háttértáncosok is. Heniko hitetlenkedve elmosolyodott, de közben melegség töltötte el a szívét, hogy táncosai ilyen sokra tartják.

Miriam a többiekkel ellentétben gyűlölködve figyelte a lányt, egészen addig, amíg az összes átkot el nem kántálta Henikóra, ami csak az eszébe jutott. Ahogy elpillantott onnan, akkor vette észre az ajtóban álló franciát, aki ahhoz képest, hogy alig aludt valamit, jobban festett, mint az elmúlt napokban bármikor. Az, hogy dűlőre jutott magával és érzéseivel, az egész kisugárzását megváltoztatta. Miriam szinte leesett állal bámulta, egészen addig, amíg észre nem vette, hogy a férfi olyan tekintettel néz Henikóra, mint egy éhes oroszlán egy gazellára.

- Ez...ez... ez meg mi? Miért... miért néz rá így? Elvégre miattam hagyta ott... - gondolta döbbenten. Időközben egyre többeknek tűnt fel Leon jelenléte, aki csak a megfelelő pillanatra várt, ami el is érkezett abban a pillanatban, hogy Heniko elindult egy asztal felé. Határozott léptekkel haladt, ami láttán mindenki lefagyott. Heniko is csak ebben a pillanatban realizálta, hogy a férfi is jelen van. Taylor gyorsan mérlegelte a helyzetet, és inkább elmenekült a legközelebbi asztalhoz. Heniko inkább kerülni akarta a konfrontációt, így irányt váltott. Leon követte, így hamar keresztezték egymás útját. Heniko szörnyen bosszús volt, de igyekezett ebből semmit sem kimutatni. Azonban amikor már kezdett túl hosszúvá és kínossá válni az ácsorgásuk, nem bírta tovább.

- Állj el az utamból - mondta Heniko rendkívül visszafogottan.

- Nem fogok. - Ez a válasz elég is volt ahhoz, hogy Heniko búcsút intsen a türelmének, de továbbra is kénytelen volt fékezni magát.

- Nincs kedvem showműsort adni a társulatnak - beszélt csak olyan hangosan, hogy Leon hallja.

- Beszélnünk kell - közölte a férfi hasonló hangerővel, de teljesen figyelmen kívül hagyta a lány szavait. Heniko arcára kiült a leplezetlen döbbenet.

- Beszélni? Mégis miről? Szerintem egyáltalán nincs miről beszélnünk.

- Én nem így gondolom.

- Csakhogy engem rohadtul nem érdekel, hogy gondod! - vágta az arcába, majd újra megpróbált elmenni a férfi mellett, csakhogy az most sem hagyta.

- Ezt játszhatjuk egész nap. Én ráérek.

- Na, ide figyelj! - kezdett bele Heniko keményebben. - Én baromira nem érek rá, mert hétvégen premier lesz és fel kell készítenem Taylort! - hadarta dühösen, de még mindig igyekezett szinten tartani a hangerejét. - Engem csak ez az egy dolog érdekel, semmi más!

- Valóban? - vágott közbe Leon. - Ez esetben este kilenckor gyakorolni fogsz velem.

- Nem fogok kettesben gyakorolni veled!

- Oké, akkor én sem fogok a szöszivel - ejtette ki a szavakat a francia nyugodtan. Heniko döbbenten nézett vissza a másikra.

- Ezt úgysem mernéd megtenni! - sziszegte a lány.

- Szeretnéd kipróbálni? - dobta vissza Leon tenyérbemászóan. - Tudhatnád, hogy bármire képes vagyok.

- Kalos ezt úgy sem hagyná neked!

- Gondolod? Habozás nélkül elmondanám neki, mik voltak a feltételeim. Szerintem nem rajtam csattana végül az ostor.

- Az a te szerencséd, hogy még a kezemben van a reggelim, különben lehánynálak vele, annyira undorító vagy - magyarázta Heniko kíméletlenül.

- Szóval ez egy „nem"? - maradt a témánál Leon, aki bár nem akart fenyegetőzni, mással nem tudta a saját malmára hajtani a vizet. Heniko legszívesebben a földhöz csapta volna a tálcáját. Nagyon ideges volt, mert egyáltalán nem volt választása.

- Ott leszek, te gyökér - préselte ki az elejét meglehetősen nehezen, ám a folytatást már annál gördülékenyebben. Leon az utálkozó szavak ellenére is győzelemteljesen elmosolyodott.

- Jó döntés. Ügyes kislány - nyugtázta Leon, majd úgy távozott, ahogy megérkezett: fürgén és stílusosan. A többeik értetlenül kapkodták a fejüket, hol Henikóra, hol pedig az ajtóra, amin az imént távozott a francia. Fogalmuk sem volt, hogy mi lehetett a téma, de ahogy elnézték Heniko reakcióit sejtették, hogy nem lehetett sétagalopp. Ahogy Heniko az asztalhoz ült, legszívesebben mindenki faggatni szerette volna, ám egyikük sem merte kinyitni a száját.

- Nem akart semmi különöset - szólalt meg Heniko egy nagy sóhaj után.

- Ennyire nyilván való volt? - vörösödött el Mia, és a többiek is zavartnak látszottak.

- Csak rátok kellett nézni.

- Heniko, minden rendben? - érdeklődött Stefan, miközben rátette a kezét a lányéra. Stefan sejtette, hogy ennél sokkal több lehet a háttérben.

- Persze, jól vagyok... - mondta Heniko, bár nyilván ez nem volt igaz. Nagyon felzaklatta ez a szóváltás, és nem teljesen csak a tartalom miatt. Leon érezhetően más volt. Mind a kisugárzása, mind a pillantása. Bármennyire rejtegetette, bármennyire titkolta, ez a reggeli incidens rányomta a bélyegét a hangulatára. Nem beszélve arról, hogy nagyon tartott az esti találkozótól. Nem tudta megmondani miért, de ezt érezte.

Az edzés első felében Heniko megint Taylorral gyakorolt, akinek a fejlődése szinte félelmetes volt. Amikor a francia is csatlakozott az edzéshez, ő is egészen meg volt lepődve a látottakon. Eddig is tisztában volt vele, hogy Heniko tehetsége szinte nem ismer korlátokat, de ennek ellenére mindig elképedt, amikor dolgozni látta. Délután Heniko kénytelen volt átadni a helyét Leonnak. Ezt úgy élte meg, mintha a fogát húzták volna. Egyszerűen nem akarta, hogy Leon Taylor közelében legyen, de mivel rengeteg közös jelenetük volt, ez persze kivitelezhetetlen volt. Hogy kicsit megnyugtassa a lelkét gyorsan beállt a háttértáncosokhoz. Bár igyekezett csak a táncosokra figyelni, túlságosan érdekelte, hogy mi a helyzet Taylorékkal. Szinte biztos volt benne, hogy Leon szemét lesz a kis tanítványával, ám meglepő módon a francia meglepően emberségesen viselkedett. Mindenki csodálkozott azon, hogy mennyire segítőkész Taylorral, amikor pedig tanácsokkal is ellátta a kis újoncot, hát akkor bőven szakadtak le az állak. Heniko sokkal inkább lefűrészelte volna az egyik trapézt a férfi alatt, mert ő pontosan tudta, hogy mi ennek a fene nagy karakterváltásnak a célja.

A nap végére Taylor már egészen jól megtanulta az egyik közös jelenetét a franciával. Heniko nagyon szerette volna, hogy sose jöjjön el a kilenc óra, de sajnos az idő múlásának lehetetlen parancsolni.

- Heniko...hová készülsz? - érdeklődött Sora, látván, hogy Heniko készülődni kezd.

- Edzeni... - felelte a legutálatosabb hangnemben. Sora értetlen arckifejezést villantott.

- És mióta reagálsz így egy edzésre?

- Amióta utálja a skorpiót... - kontárkodott bele Fantom, mire Heniko egy gyilkos pillantást vetett a kis zöld hajú jósra.

- Leonnal fogsz edzeni? - kérdezte döbbenten Sora. - Ez komoly?

- Sajnos igen.

- De, hogy-hogy?! Ő találta ki?

- Elhiheted, hogy nem én kértem rá... - horkant fel a lány.

- Beszélni akar Henikóval... - mutatott rá, Fantom, mire Heniko lendületből felkapta a keze ügyébe kerülő legközelebbi tárgyat és a szellem felé dobta.

- Nem kell mindenbe beleszólnod! - kiáltott rá a lány. - Te a színpadi vezetőm vagy, nem pedig a pszichológusom! Éppen elég, hogy találkoznom kell azzal a majommal, erre még te is csak idegesítesz! Idióta! - ordította, Heniko, majd ingerülten távozott. Sora Fantomra nézett, aki csak az idióta szót ismételgette.

- Nem gondolta komolyan - vigasztalta Sora. - Tudhattad volna, hogy ez lesz, ha szóba hozod Leont...

- De én nem tehetek arról, hogy még mindig szereti, és nem tudja elfelejteni... - mutatott rá a színpad szelleme, majd kipillantott az ablakon. - Sokkal egyszerűbb lenne, ha ezt ő is beismerné magának.

- Vajon mit akarhat? - tépelődött a lány úton az edzőterem felé. - Miért pont most? A napokban még beszólogatott, most meg rám erőszakolja, hogy találkozzam vele? Mégis mire megy ki a játék?

Pontosan kilenc óra volt, amikor Heniko belépett az edzőterembe. Gyorsan körbepillantott, ám Leont nem látta sehol. Szerette volna azt hinni, hogy a francia meg sem fog érkezni, de mivel az ennyire rámenős volt, ezért gyorsan el is vetette a gondolatot.

- Bizonyára öltözik - gondolta a lány, miközben az öltözőbe vonult. Mivel eszébe sem jutott, hogy hátranézzen, így nem tudhatta, hogy a francia pontosan ott állt az ajtó mellett. S hogy miért tette ezt? Azért, hogy a legkisebb feltűnés nélkül magukra zárhassa az ajtót. Amint ezzel megvolt úgy vonult el az öltözőbe, mint aki jól végezte dolgát. Csak akkor merészkedett elő a rejtekhelyéről, amikor Heniko is előbukkant a saját öltözőjéből.

- Örülök, hogy eljöttél - szólalt meg hirtelen, mire Heniko majdnem szívrohamot kapott.

- Mintha lett volna más választásom! - vágta a franciához felháborodottan.

- Volt választásod, de te mégis itt vagy - mutatott rá Leon.

- Van különbség választás és választás között - közölte Heniko flegmán. A férfinak nem túlságosan volt ínyére a lány viselkedése, de persze számított erre.

- Muszáj ezt csinálnod? - kérdezte meg tőle egyenesen.

- Mit is? - kérdezett vissza a lány felvont szemöldökkel.

- Tudod te nagyon jól...

- Nem, képzeld, nem. Ahogy azt sem, hogy minek cibáltál ide! Edzésről volt szó, nem? Akkor meg ne traktálj a szentbeszéddel, hanem dolgozzunk! - osztotta ki a férfit, majd további cifrázás helyett felugrott az egyik trapézra.

- Ez nehezebb lesz, mint gondoltam - gondolta Leon, majd ő is felugrott a trapézok közé. - Sajnálom, hogy már nem vagy olyan jó, mint korábban - ejtette ki csak úgy, amivel azonnal felhúzta a lányt.

- Mi bajod van?! Az én munkámmal és hozzáállásommal semmi gond sincs!

- Hát, ha te az árnyékolásoddal meg vagy elégedve... akkor igazad van.

- Ki ne találd már, hogy csak veled vagyok tökéletes! - vetette a szemére Heniko zabosan. - Mi vagy te? Egy kibaszott szövegkiemelő?

- Kiveszett belőled a tűz.

- Tegyük fel, csak a feltételezés kedvéért, hogy igazad van - ment bele a játékba Heniko. - Szerinted ez ki miatt lehet?

- Tudom, hogy az én hibám - vallotta be Leon, mire Heniko felhorkant.

- Akkor meg minek veted a szememre minden alkalommal?

- Mert nem tudom elfogadni, hogy nem velem vagy - mondta ki Leon kertelés nélkül, mire Heniko akkorát nézett, mint addig még soha.

- Csak, hogy emlékeztesselek, te, azaz te voltál az, aki kirúgott az életéből! Akkor mégis hogy van bátorságod, hogy beközölj nekem egy ilyet?!

- Rájöttem, hogy hibás döntést hoztam. De akkor egyszerűen nem tudtam épp ésszel gondolkodni.

- Erre most mit mondjak? - kérdezett vissza Heniko. - Hogy sajnálom? Tudod, attól, hogy rájöttél, hogy mekkora hülye voltál, attól még nem fog változni semmi sem!

- De én nem akartam titkolózni előtted! - erősködött Leon.

- Igen? Akkor miért tetted azt mégis? Talán kiment a fejedből, hogy majdhogynem elkötelezted magad? Az ilyet azért illik megosztani a másikkal, nem gondolod?

- Nincs mentségem rá - vallotta be Leon. - Viszont te már tudtál Miriamről mielőtt megérkezett volna, nem? - Heniko teljesen ledermedt a hallottakra, hiszen tisztán emlékezett a naplós esetre.

- Mi? - játszotta a tudatlant. - Ezt meg honnan szedted?

- Olvastad Sophie naplóját, igaz? - pontosított a francia.

- Nem tudom miről beszélsz - tartott ki a hazugsága mellett a lány, akit baromira érdekelt, hogy ezt vajon honnan szedte Leon. Hiszen legjobb tudomása szerint Leon nem látta se Fantomot, se Sorát. Pedig rajta kívül csak a két szellem volt jelen az akciónál. - De ha véletlenül tudtam volna róla, amit nem tudtam, akkor is a te dolgod lett volna, hogy beavass.

- Bocsáss meg.

- Nem, Leon. Nem fogok - ejtette ki a szavakat Heniko határozottan, hiába volt Leon szavaiban a legnagyobb őszinteség.

- Értem én, hogy belőled a sértettség beszél, de belegondoltál akár egyszer is abba, hogy én ezt hogyan élhettem meg?!

- Most komolyan arra asszociálsz, hogy együttérzőbbnek kellene lennem? - hitetlenkedett a lány.

- Te mit tettél volna, ha Ian írt volna neked?! - Henikót kissé váratlanul érte a kérdés.

- Természetesen elmondom - vágta rá gondolkodás nélkül, mire Leon hitetlenkedve elfintorodott, ami nem kerülte el Heniko figyelmét. - Mivel akkor már nem csak rólam volt szó, hanem kettőnkről. - A választ Leon úgy élte meg, mintha csak megforgattak volna egy tőrt a szívében. - Tudod, nem is az volt a legrosszabb, hogy titkolóztál - kezdett bele Heniko is a vallomásába. - Azt megértettem volna, ha nem akarod felidézni a múltat, mivel mindenki máshogy éli meg a gyászt. De Leon. Te gondolkodás nélkül félredobtál miatta!

- Ha tudtam volna...

- Ha tudtad volna? - vágott közbe Heniko, miközben egyenesen a férfi szemeibe nézett.

- Akkor erre soha nem került volna sor. - Heniko kissé elhűlt a válasz hallattán. Leon eddigi mondatai alapján nem éppen erre számított. Hiszen eddig azt hangoztatta, hogy mennyire sajnál mindent.

- Igen, jól mondod. Talán jobban is jártunk volna mind a ketten - mondta Heniko hidegen, majd átugrott egy másik trapézra. El akart menni innen. Túl sok volt neki Leonból és bármennyire nem akarta figyelembe venni az előbbi kijelentését, nagyon fájtak neki a férfi szavai. A lányt annyira lefoglalta ez a tépelődés, hogy észre sem vette, hogy a férfi arra készül, hogy ugyanarra a trapézra ugorjon. Csak akkor eszmélt fel, amikor majdnem leesett onnan, ám a francia utánakapott, és szorosan magához ölelte.

- És akkor sosem tapasztaltam volna meg azt a boldogságot, amit te hoztál az életembe - suttogta olyan gyengéden, ahogyan eddig még soha. Heniko teljesen lesokkolódott. Túl váratlan volt neki ez az egész. Csak egy dolgot akart: menekülni. Gyorsan kiszabadult Leon karjai közül és azonnal trapézt váltott. Amint biztosan megállt rajta, mérgesen pillantott a férfira.

- Ne merj még egyszer hozzámérni! - fenyegetőzött. - Nem tudom, hogy mi történt veled egyik napról a másikra, de nem is érdekel! Én nem fogom azt tenni Stefannal, amit te tettél velem! - Leon először meglepődött a halottakon, de aztán még bátrabb lett.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem ez volt az utolsó alakalom - közölte vele Leon magabiztosan. - És abban is az lehetsz, hogy vissza foglak szerezni Spencertől.

- Felejtsd el, hogy valaha közünk volt egymáshoz! - kiáltott rá Heniko erősebb hangon.

- Nem fogom! - emelte meg a hangját a francia is. - Szükségem van rád!

- Jutott volna ez eszedbe akkor, amikor Miriamet vitted az ágyadba! - vágta hozzá a fejéhez Heniko, majd leugrott a trapézáról, bele a hálóba.

- Heniko, várj! - kiáltott a férfi a lány után, de persze Heniko fütyült rá. Azonnal az öltözőbe rohant, összekapta a holmijait és azon volt, hogy mihamarabb kijusson innen. Azonban arra a legkevésbé sem számított, hogy az ajtót zárva találja majd. Egyszerre lett zavart és rendkívül dühös is. Azonnal megfordult, hogy számon kérje a franciát, ám meglepve tapasztalta, hogy az ott áll közvetlenül mögötte.

- Nyisd ki az ajtót! - parancsolt rá Heniko.

- Csókolj meg! - közölte vele Leon válaszképpen.

- Mi van?! - sokkolódott le Heniko.

- Jól hallottad. Azt mondtam, hogy csókolj meg.

- Már miért kellene ezt megtennem?! - csattant fel Heniko gúnyosan.

- Mi sem bizonyítja jobban, hogy már nem szeretsz, mint egy csók? - vetette fel Leon.

- Nekem nem kell bizonyítanom semm... - sziszegte, ám befejeznie már nem sikerült a mondatot, mert a francia teketóriázás nélkül megcsókolta. Már annyira régen várt erre, mintha egy egész élet telt volna el azóta, hogy utoljára megtehette. Heniko azonnal bontani akarta a csókot, ám mielőtt megtette volna, eszébe jutott, hogy az ajtó kulcsa csak is Leonnál lehet. A feladat tehát adott volt, csak meg kellett találni. Heniko pont olyan hévvel csókolt vissza, ahogy azt Leon akarta. Szegénynek fogalma sem volt arról, hogy valójában a lány csúnyán átvágja majd. Amikor elváltak az ajkaik, Leon vágytól homályos szemekkel nézett rá.

- Még hogy te nem szeretsz! - közölte a lánnyal kissé rekedtes hangon.

- Nem, tényleg nem - mondta a lány kissé unott hangon.

- Akkor nem csókoltál volna így!

- A szükség törvényt bont - tájékoztatta Heniko, miközben beletette a kulcsot a zárba. Leon döbbenten reflektálta, hogy a lány csak kihasználta.

- Te komolyan átvágtál? - hüledezett a férfi.

- Mint mondtam, a szükség törvényt bont - ismételte a lány szélesre tárva az ajtót. - Ajánlom, hogy legyen ez az utolsó ilyen akciód, különben választás elé állítom Kalost, hogy vagy engem tart meg itt, vagy téged! - fenyegette meg a lány, majd elindult kifelé.

- Nem hiszek neked, Heniko! Biztosan tudom, hogy még te is szeretsz engem! - kiáltotta utána. - Nem fogom feladni kettőnket! - mondta ezt már csak magának. - Addig nem nyugszom, amíg vissza nem kaplak.

- Nocsak. Milyen határozott vagy, Leon Oswald - magyarázta Fantom, aki azóta a teremben lebegett, amióta Heniko megérkezett. - De vajon mire lesz elég ez a nagy elszántság?

- Ez meg mi a fene? - szökött ki az ezüsthajú titán száján, amint észrevette a szellemet.

- Leon Oswald... te látsz engem? - kérdezte a kis emberke, miközben közelebb lebegett a férfihez.

- Kezd elmenni az eszem? Tegnap jósnővel trécseltem, ma meg már manókat látok?! - kérdezte magától szórakozottan.

- Manó?! - sértődött meg Fantom azonnal. - Ezt kikérem magamnak! Én a színpad szelleme vagyok, nem holmi MANÓ!

- Nyugodj már le, Morgó...várj, hogy érted, hogy a színpad szelleme?

- Ahogy mondtam. Engem csak a kiválasztott táncos láthat - magyarázta a szokásos szövegét a szellem.

- A kiválasztott táncos? - vonta fel Leon az egyik szemöldökét.

- Nem mondom, őszintén meglepődtem. Sosem gondoltam volna, hogy ez lehetséges lehet.

- Milyen kedves... - gúnyoldódott Leon. - Szóval, te valami lelki vezető lennél?

- Mondhatjuk így is.

- Hogy lettem kiválasztott?

- Úgy tűnik, jobban szereted a színpadot, mint gondolnád. De a kiválasztottak személyéről sosem én döntök, hanem a színpad.

- Dönt? Hogy érted ezt? Ahhoz, hogy döntéseket hozzon, ahhoz legalább...

- Élnie kellene? - fejezete be Fantom. - Persze. Él is.

- Ez marhaság!

- Haver, egy harminc centis szellemmel társalogsz, és szerinted mégis az a marhaság? - mutatott rá a zöldhajú szellem. - Higgy egy kicsit jobban. Ezen a helyen már számtalan csoda látott napvilágot. Él és érez, mint bárki más.

- Ó, szóval most már érez is! - csúfolódott tovább Leon, ami nem nagyon nyerte el Fantom tetszését.

- Most egészen konkrétan szerelmes - avatta be, mire a francia arca zavartá változott.

- Szerelmes?

- Ki sem találnád, hogy kibe... - vette át a gúnyolódást most Fantom. Leon gondolkodás nélkül kérdezett vissza.

- Henikóba? - Fantom arckifejezése annyira árulkodó volt, hogy meg sem kellett szólalnia.

- Ő is lát engem - osztott meg egy újabb hírt a szellem.

- Hogyan?! - csodálkozott a férfi.

- Az ideérkezése napjától lát engem, és én el is köteleztem magam az ő segítése mellett. Vagyis a tény, hogy te is megláttál, ez azt jelenti, hogy neked is szereped lesz abban, hogy sztárrá váljon. - Leon erre felhorkant.

- Kicsit nehéz elhinni ezt, főleg azután, hogy a legtávolabb akar tudni magától.

- Heniko kitartásához és makacsságához még csak hasonlót sem láttam soha. Nem egyszerű, ami köztetek van. De ebben a történetben te voltál az, aki összekuszálta a szállakat.

- Igen, ezt pontosan tudom, de nekem Henikóra van szükségem. Szeretem őt. Jobban, mint a saját életemet.

- Ennek ellenére Miriammel vagy. Nem gondolod, hogy sokkal hitelesebbek lennének a szavaid, ha végre teljesen lezárnád a múltadat?

- Tudom, de mondani valahogy sokkal könnyebb, mint cselekedni.

- Nem olyan bonyolult ez a képlet, mint amilyennek gondolod. Tudod, hogy mit akarsz és azt is, amit nem. Ne gondolkodj annyit, csak cselekedj.

- Fogok is. Nem fogom hagyni, hogy csak úgy kisétáljon az életemből - közölte a francia határozottan. - Első lépésként fel fogom bontani a jegyességet. Cselekednem kell, mielőtt Spencer szánná el magát valamire. Holnap lezárom.

- Sok sikert! - kívánt szerencsét Fantom.

Heniko aggodalma másnap reggelre sem múlt el. Egyrészt a premier közeledett és sok munka várt még rá és Taylorra. Másfelől ott volt az is, hogy a műsor közeledése, közelebb hozta Stefan távozásának az időpontját is. És akkor még ott volt az este Leonnal, aki határozottabbnak tűnt, mint eddig bármikor. Tarott tőle, hogy mi lesz vele akkor, ha Stefan elmegy. Bár Leont eddig sem izgatta fel különösen, hogy Stefan ott volt-e valahol vagy nem. Csak abban volt biztos, hogy ki kell találnia, hogy tudná a leghatékonyabban kerülni a franciát. Bár valahol a lelke legmélyén szerette volna elhinni, hogy a férfi nem önszántából hibázott, amint bevillant a szemei elé a kép, ahogy ott fekszenek az ágyon, mindig azonnal észhez tért. Már éppen elindult volna reggelizni, de amikor kinyitotta az ajtót Stefannal találta szemben magát, aki egy megpakolt tálcával egyensúlyozott.

- Ó, jó reggelt! - köszönt rá Heniko meglepetten.

- Jó reggelt, Hercegnőm - mosolygott Stefan édesen. - Arra gondoltam, reggelizzünk inkább kettesben. - Heniko hálásan elmosolyodott. Sejtette, hogy Stefan a tegnapi reggelis élményeket szeretné elfelejtettni vele.

- Köszönöm szépen! - köszönte meg, majd a tálca fölött megcsókolta a férfit. - Gyere akkor beljebb - invitálta be a férfit. Amint kész voltak a reggelivel egyből az edzőterembe indultak. Amikor megérkeztek, már mindenki a munkájával volt elfoglalva. Heniko és Stefan egymást ölelve sétáltak oda a megszokott bandájukhoz, természetesen immár Taylorral kibővülve. Heniko próbált nyugodtan viselkedni, de az, hogy Leon egyfolytában csak őt figyelte, az nagyon zavarta. A lány csak akkor szabadulhatott meg a kellemetlen érzésről, amikor Miriam is belépett a terembe. Miriamnek persze nem egyből tűnt fel a közeledő francia, csak akkor, amikor az már majdnem ott állt előtte. Igazából fogalma sem volt róla, hogy mire számítson. A visszatérése óta Leon egészen máshogyan viselkedett, mintha egy egészen más, ismeretlen ember lett volna. Heniko nem akart odapillantani, de a többiek felhívták rá a figyelmét.

- Nézzetek oda! - szólt oda a többieknek félig suttogva May. - Szerintem készül valami! - célzott Leonékra. Természetesen mindenki arra fordult, amerre az események történtek. Heniko tüntetőleg nem így cselekedett. Odafigyelés nélkül is pontosan tudta, hogy mire készül Leon. És a lelke mélyén nagyon félt a dolgok kimenetelétől.

- Drágám, örülök, hogy látlak - fogadta Miriam kedves hangon.

- Lehetne, hogy legalább egyszer úgy beszélj velem, hogy közben nem játszod meg magadat? - kérdezte a francia kissé hideg hangon. - De mindegy is. Most gyere velem.

- De miért? Valami baj van? - érdeklődött Miriam, aki még mindig nem esett ki az iménti bájolgó szerepéből.

- Ne kérdezősködj, csak gyere. Beszélnünk kell!

- Én nem megyek sehová! - emelte meg a hangját Miriam, ami az eddigi beszédükkel ellentétben, már hallható volt a terem többi részén is. - Ha akarsz valamit, itt mond! - Leonon látszott, hogy lassan kezd bepörögni. Nem így és nem ilyen közönség előtt tervezte ezt a dolgot végrehajtani, de Miriam nem hagyott neki sok választást.

- Hogy ez milyen ostoba... - gondolta Heniko, de aztán azonnal megrázta a fejét, amint rájött, hogy mit is gondolt. - Nem az ÉN dolgom!

- Ettől a perctől fogva tekintsd semmisnek az eljegyzésünket - jelentette ki a férfi kertelés nélkül. Miriam arca kifehéredett a hallottakra.

- Tessék?

- Jól halottad. Vége.

- Ezt nem teheted meg! - kelt ki magából Miriam.

- Mért is nem? - vonta fel a szemöldökét a férfi. - Annak idején én tettem fel egy kérdést, mert az akkori énem azt akarta. Azonban az a valaki már nem én vagyok.

- Képes vagy ilyen egyszerűen félredobni azok után, hogy mennyit szenvedtem miattad?! - támadott vissza Miriam.

- Nem te voltál az egyetlen, aki szenvedett - világosította fel Leon. - Egymás után vesztettelek el téged és a húgomat is. Vagy ez még mindig meg sem közelíti a szintedet? - Miriam hirtelen nem is tudott mit felelni, így a francia folytatni kezdete. - De hogy igazán őszinte legyek, szerintem, te nem szenvedtél miattam egy másodpercet sem. - A csapat tagjai döbbenten pislogtak Leon szavai hallattán.

- Ezt mégis, hogy érted?!

- Tudod, volt időm nyugodt fejjel végiggondolni ezt-azt. Eddig nem volt lehetőségem erre, így tudott ennyire összekuszálódni körülöttem minden. Ridicule áll az egész mögött, igaz? Ő értesített arról, hogy ideje lenne felbukkannod a színen. - Miriamet teljességgel sokkolta az, amit hallott, mert Leon nem tudhatott az ő és Will összjátékáról. Azonban tökéletes színésznő volt, így nem esett ki a szerepéből egy pillanatra sem.

- Hogy mered ezt feltételezni rólam?! - sipította Miriam. - A levelemben pontosan leírtam, hogy miért Willt kerestem! - Miközben ez a beszélgetés erős vitává élesedett Leon és Miriam között, addig Heniko teljesen lefagyva állt a helyén. Sosem akarta azt feltételezni, hogy Leon ártatlan lehet, de Will nevének említése felidézte benne azt az emléket, ami közvetlenül az eset előtt történt.

- „Tudom, hol van Leon - közölte Will, figyelmen kívül hagyva a lány szavait. - A Hamilton Hotelbe ment.

- Már miért ment volna egy hotelbe? - dobta vissza a lány értetlenül.

- Mert a lovagias oldalával akar villogni neked - mondta ki Will undorodva. - Egy emberem jelentette nekem, hogy ott látta. Kiderítette, hogy tegnap este foglalta le az egyik lakosztályt. Gondolom, neked készül valamivel. Nyilván ezért sem szólt semmit..."

- Lehetséges volna, hogy csapdába csalták? - gondolta Heniko, miközben ő is a veszekedő párosra pillantott. - Lehetséges, hogy nem is volt köztük semmi, csak Miriam úgy rendezte a dolgokat?

- Én teljes szívemből szeretlek! - kardoskodott Miriam az igaza mellett. - Erre te azt feltételezed rólam, hogy hazudok, meg hogy összejátszom mással?!

- Sajnálom. Akkor egy szar ember vagyok - tárta szét a karját Leon. - Pont ezért teszed jól, ha te sem erőlteted magadra azt, hogy velem legyél. Nem fogok egy régi ígéret miatt magamra kényszeríteni valamit, amit már nem akarok. - A társulat egyik döbbenetből a másikba esett. Sokaknak nagyon tetszett, hogy Leon végre helyreteszi Miriamet. Ellenben Stefan inkább aggódni kezdett. Ez a helyzet neki minden volt, csak jó nem. Nem elég, hogy vissza kell mennie Angliába, ráadásul úgy kell itt hagynia Henikót, hogy Leon kész arra, hogy visszaszerezze őt.

- Miatta van... - kezdte Miriam halkan, elnyomva minden haragot a hangjában, de persze aztán kiengedte majdnem ordítva. - MIATTA VAN, IGAZ?! Mégis...mért....mért pont ő?! Ha annyira szeretett volna, ahogy állítod, akkor nem lenne most mással! - feketítette be Miriam Henikót.

- Ez egyáltalán nem tartozik rád - szerelte le a francia könnyedén. - A jelenlegi helyzet pedig nem változtat semmin sem. Nem fogok melletted maradni, Miriam. Semmi nincs, ami melletted tartana. - Miriam a gondolataiban gúnyos mosolyra húzta a száját. Itt volt az ideje, hogy ő is beadjon egy mélyütést a férfinak.

- Szóval semmi sincs, ami mellettem tartana? - ismételte meg a francia kijelentését. - Akkor minek neveznéd a gyerekedet, akit a szívem alatt hordok?! - kiáltotta, hogy mindenki jól hallja a szavait. Az edzőteremben megfagyott a levegő. A társulat azt sem tudta mit gondoljon. Már a legtöbben úgy voltak vele, hogy a hallottak tükrében Leon mégsem volt akkora görény, mint amekkorának tűnt. Azonban most visszaesett oda, ahonnan elindult. A francia úgy állt, mintha most közölték volna vele a halálos ítéletet. Heniko hasonlóan döbbent volt. Pedig már őt is gondolkodóba ejtette az eset.

- Ezt csak most találtad ki! - mondta neki a férfi, amint felocsúdott a sokkból.

- Nem is emlékszel, hogy mi történt a hotelben? Pedig nem ittál olyan sokat, hogy ennyire kiessen - közölte vele Miriam kíméletlenül. Aztán lassan visszaemlékezett arra a reggelre. Tényleg meztelen volt, tény, hogy egy ágyból keltek, de fogalma sem volt arról, hogyan jutottak el eddig az eredményig. A csapat számára már több, mint kínos volt ezeket hallani. Azonban Miriam még mindig nem volt készen a kegyetlen ütések bevitelével. - De, ha nekem nem hiszel, akkor megkérdezheted Madcapot is. Ő látott minket, nem? - Leon szeretett volna ott helyben meghalni. Olyannyira dolgozott azon, hogy helyre tegye a dolgokat, erre most az összes eddigi törekvése, hiábavalónak látszott. Nem mert Heniko felé nézni, mert pontosan tudta, hogy mit látna a lány szemében. Heniko most éppen háttal állt, így senki nem láthatta a valódi reakcióit a halottakkal kapcsolatban.

- Nem érünk rá mások problémáival foglalkozni - mondta érzelmek nélkül. - A napokban bemutatjuk a műsort. Mindenki inkább koncentráljon erre! - közölte, most már szembe fordulva a csapattal. Erősnek tűnt és nagyon határozottnak.

A következő napok nagyon gyorsan teltek és már nem volt egy darab jegy sem, amit árulhattak volna. A díszletek, a jelmezek már mind készen voltak. Jelenleg már csak az előadók tökéletesítették a mozdulataikat, ugrásaikat. Minden nagyon jól haladt, azonban érezhető volt a feszültség az előadók között. Viszont nem a közelgő premier miatt, hanem a történtek Miriam, Leon és Heniko között hatottak ki az egész csapatra. Ennek az esetnek a legnagyobb elszenvedője Taylor volt, aki Leon és Heniko között kellett, hogy ingázzon. Tovább nehezítette a dolgát az, hogy Leon megint kibírhatatlanná változott. Semmi sem volt elég jó neki, hibát keresett vagy talált bármiben, amit a lány csinált. Arra is volt példa, hogy csak úgy lelépett minden előzetes bejelentés nélkül, aztán pedig, amikor eszébe jutott megkerülni, még Taylort hibáztatta, ha éppen mást csinált. Taylor ennek ellenére nem vette magára Leon bunkózását, mert pontosan tudta, hogy ezek a kritikák valójában nem is neki szólnak. Tay bár szerette Henikót, szívesen segített volna a férfinak, mert látta rajta, hogy mennyire szenved. Nem akarta elhinni, hogy ennek így kellett történnie.

Mindeközben Miriam rendkívül elégedett volt magával. A terve tökéletesen alakult. Leont pont akkor sikerült összeroppantania, amikor az a legerősebbnek gondolta magát. Tudta, hogy most, hogy egy gyerek is a képbe került, Leon vele marad majd. Biztos volt benne, hogy ő, a rémes gyerekkora okán, képtelen lenne rosszat okozni egy ártatlan gyermeknek. Viszont tudta, hogy még nem pihenhet meg, mert volt egy apró problémája a történetének. Mégpedig az, hogy valójában nem volt állapotos. Hirtelen aztán meghallotta, hogy kopognak az ajtaján.

- Hát ez meg ki lehet? - kérdezte magától. - Leon? - vetette fel előre, de aztán hamar félredobta a gondolatot. - Miket is képzelek. Ő most éppen duzzog. Bizonyára a személyzet közül valaki - tippelte, miközben ajtót nyitott. - TE?! - kiáltott fel döbbenten, amint felismerte az illetőt. - Te meg mi a francot keresel itt?!

- Hülye liba! Hát Így kell üdvözölni a bátyádat? - vonta kérdőre a férfi, majd mielőtt Miriam bármit is reagálni tudott volna, egyszerűen beinvitálta magát.

- Ne érezd ennyire otthon magad! - pirított rá Miriam, amint meglátta, hogy Julien kényelmesen elterül a kanapén. - Húzzál inkább haza!

- Lehet, hogy a pasidnak bejön a hisztid, de engem nem hatsz meg vele - mosolygott elégedetten a lányra. Majd meglátta a felkötött kezét. - Már sikerült lesérülni?! Wáó! Ez teljesítmény!

- Nem az én hibám volt! - védekezett Miriam azonnal.

- Persze, hogy nem tiéd. A trapéz nyilván elugrált az útból - közölte vele Julien játszva az együttérzőt.

- Nagyon nem vagy vicces! Mi a fenéért vagy itt?! Hogy megkeserítsd az életemet?!

- Csatlakozni fogok a társulathoz - ejtette ki Julien nyugodt hangon.

- Mi van?! Ezt nagyon gyorsan felejtsd el! - kiáltotta Miriam idegesen.

- Már beszéltem az igazgatóval a csatlakozásomról. Nem mondott nemet rá - vágta Julien a húga képébe egy elégedett mosollyal.

- Te nem jöhetsz ide! - sipítozott a nő. - Neked ott vannak a francos díjugrató versenyeid! Inkább foglalkozz azokkal!

- Ha egy kicsit is követnéd a munkásságom, tudnád, hogy a bajnokságnak már vége van, szóval azt csinálok, amit akarok. És azt is teszem.

- Sajnos minden szerep telített. Próbálkozz esetleg a következő darabnál - próbálta leszerelni Miriam, ám fogalma sem volt arról, hogy Julien már tud valamit, amit ő nem.

- Milyen édes, ahogy mindennel próbálkozol - gúnyolódott Julien. - De, mint mondtam, Kalossal már elintéztem mindet. Mi több, előbb kaptam szerepet, mint vártam volna.

- De ez nem lehet igaz! Mégis hogy érted ezt el?!

- Az már nem tartozik rád. Inkább örülj neki, hogy milyen jó fej voltam, és előre bejelentettem neked.

- Te sosem voltál az! - sziszegte Miriam haragosan. - Most pedig takarodj a lakásomból!

- Jobban mondva a lakásből, amit anyáék fizetnek neked - javította ki Julien, miközben felkászállódott és elindult az ajtó felé. - Nem is értem, ha ennyire csatlakozni akartál a színpadhoz, akkor miért is itt dekkolsz? - érdeklődött, visszafordulva az ajtóból.

- Most már aztán tényleg tűnj el innen! - lökte ki az ajtón, majd lendületből rávágta az ajtót. Miközben ők ketten túlvoltak egymás kiakasztásán, addig a város egy másik vendége is nehéz pillanatokon volt túl.

- Mi a baj, Carl? Nyugtalannak tűnsz - közölte vele a felesége, miközben a férfi még mindig a telefonját szorította.

- Már holnap vissza kell mennünk Londonba - osztotta meg Carl ideges hangon.

- Ó, hál 'isten! Jobb hírt nem is mondhattál volna! - A férfi erre szúrós szemekkel nézett a feleségére. - Tudhatnád, hogy gyűlölőm ezt az országot. Annyira alávaló... - magyarázta a nő szépítőleg.

- Pontosan tudod, hogy több időt szerettem volna csak Stefannal tölteni. Angliában ez lehetetlen lenne.

- És, mi jött közbe? - érdeklődött Cecily.

- Megsürgették Stefan felkészítését. Ettől olyan érzésem van, mintha már félig el is temettek volna! - bosszankodott a férfi.

- Ne mondj ilyeneket, Carl! - Ne adja az ég, hogy idejekorán itt hagyj bennünket!

- Miattam arra kellett kényszeríteni a fiamat, hogy válasszon a kötelesség és a szerelem között!

- Az a lány is csak biztos olyan, mint a többi kis aranyásó... - magyarázta a nő fellengzősen, de a férje csendre intette.

- Ne ítélkezz látatlanul! A lány annak ellenére szerette, hogy nem is tudott Stefan valódi származásáról! Nekem nagyon kedves és bájos teremtésnek tűnik! - Cecily arca erre elborzadt.

- Ki ne találd. hogy pont jó lenne király...

- Mért is ne? - vágott közbe a férfi. - Végül is már nem kötünk dinasztiaházasságokat. Tehát, ha úgy hozza a sors, hogy ezt szeretnék, én támogatni fogom őket mindenben! - Cecily inkább lenyelte a rosszakaratú megjegyzését ezzel kapcsolatban, és kimentette magát egy fürdőre. Míg felesége a habokban fortyogott, addig Carl egy üzenetet küldött a fiának, hogy a műsor előtt majd beszélniük kellene. Stefan meglepődött az üzenet tartalmán, így másnap már kellően kiváncsian várta a találkozójukat.

- Szia! - üdvözölte Stefan, amikor találkoztak a hotel bárhelyiségében. - Kicsit meglepett a hívásod.

- Azt hitted talán, hogy már vissza is mentem? - nevetett fel Carl. - Nem azért utaztam ilyen sokat, hogy meg se nézzelek a darabban. - Stefan erre elcsodálkozott.

- Meg fogod nézni az előadást?

- Mi olyan hihetetlen ebben? Az csak természetes, hogy kíváncsi vagyok a fiamra, nem? Alig várom, hogy lássam, milyen tehetséges vagy! - Stefan meghatódottan elmosolyodott a szavak hallatán és még sosem érezte magát ennyire közel az apjához, mint ebben a pillanatban.

- Mi volt az oka, hogy idehívtál? - kérdezte Stefan hirtelen, mert volt egy olyan érzése, hogy nem csak jókívánságok álltak a dolog mögött.

- Olyan hihetetlen, hogy csak magunk miatt hívtalak?

- Apa... - szólt rá Stefan. - Rád van írva, hogy történt valami.

- Ilyet! Még ilyen idős fejjel sem tudom megtanulni, hogyan hazudjak jól... - sóhajtotta, majd komolyra rendezte a vonásait. - Nem akartam, hogy ez történjen, de holnap vissza kell utaznunk Angliába.

- Micsoda? Ezt komolyan mondtad?

- Sajnálom, Stefan. Én nem ezt akartam.

- De azt hittem a műsor kifutásáig még maradhatok.

- Sajnos történt egy s más, mióta itt vagyunk. Ki akarják venni a vezetést a kezünkből, ezért muszáj cselekednünk. - Stefan erre hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Amint trónra kerülök azonnal tisztogatásokba kezdek majd! Ilyen infantilis idiótákra nincs szüksége az országnak! Mintha a családunk nem adott volna még elég uralkodói anyagot a hazának! Megtanítok nekik egy leckét az oroszlánról meg a bajuszáról - zsörtölődött Stefan haragosan.

- Azt hiszem anyád temperamentuma a legjobb helyre került - mosolyodott el, miközben felelevenedtek az emlékek a szeme előtt. - Hogy fogadta a döntésedet? - utalt Henikóra. A lány nevének említésére Stefan vonásai azonnal kisimultak.

- Sokkal jobban, mint reméltem. Apa, nekem tényleg ő a mentőangyalom. Azt kívánom, bár mindig mellettem lehetne, de tudom, hogy nem szakíthatom el őt innen. Ő annyira szereti ezt a helyet, mint a mi legfanatikusabb polgáraink odahaza.

- Azt hiszem, tudom miről beszélsz. Igaz, nem vagyok itt túl régóta, de az bizonyossá vált, hogy itt egyszerűen mindenki ismeri a nevét. Annak a csodálatnak pedig nincs is párja, amivel kimondják. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha az élet úgy hozná, hogy követ téged, a mi országunkat is egy ilyen virágzó hellyé varázsolná - utalt a színpadra. - Viszont azt hiszem lassan indulnunk kellene. Neked felkészülni a műsorra, nekem pedig készülődni. Fiam...sok szerencsét kívánok neked!

- Köszönöm, apa - hálálkodott Stefan, miközben megölelték egymást. Fogalmuk sem lehetett arról, hogy ennek az intim családi pillanatnak kellemetlen nézői is akadtak.

- Ki gondolta volna, hogy ilyen sztori hullik az ölünkbe? Király, herceg, országok... ennek nagyon Pulicer szaga van!

- Én el sem hiszem, amiről beszéltek. Ez lehetséges lehet egyáltalán? Hiszen az angolok annyira fanatizálják a királynőcskéjüket!

- Te komolyan csak ezen akadtál fent?! Sokkal izgalmasabb Heniko Madcap szemszögéből megközelíteni a dolgokat.

- Hogy érted ezt?

- Hogy-hogy hogyan? A helyzet állása szerint Miss Madcap leendő Kaleido sztár és királyné jelölt egyben. Hihetetlen fordulatok vannak az életében. Pedig azt hittem az Oswaldos szakítás után nem tud jobbat mutatni, erre megtette!

- Az ugye megvan, hogy ha ezt leírod, akkor Eido olyan pert akaszt a nyakadba, hogy rámegy majd inged-gatyád?

- Azért vagyunk újságírók, hogy tájékoztassunk. Hol is lenne erre a legtökéletesebb alkalom, mint magán az előadáson? - vetette fel.

- Barátom, te nagyon beteg vagy...

- Lehet, de vállalom a kockázatot!

***

Fél órával a kezdés előtt már rengetegen voltak a színpad környékén. A parkoló dugig telt autókkal, a színpad fogadócsarnokába pedig folyamatosan hömpölygött be az emberek tömege. A színfalak mögött is nagy volt a mozgolódás. Mindenki az utolsó simításokkal foglalatoskodott. Utolsó forgatókönyv átfutások, bemelegítések, a technikai árok felkészítése, az eszközök utolsó ellenőrzése.

A mai előadásra a technikusok egy új technikát is kipróbáltak, aminek segítségével úgy variálták a különböző jelenet háttereit, minthacsak azok diavetítőkockák lettek volna. Az előadás összképe is jobban hasonlított egy mozifilmre, mint egy cirkuszi műsorra. A mai előadás alkalmából a nézőtéren is eszközöltek némi változtatást az előkelő vendégek tiszteletére. Hogy a koronahercegi pár a legnagyobb biztonságban élvezhesse az előadást, számukra egy külön páholyt készítettek. A páholyban ülőkhöz csatlakozott még Kenneth úr is, majd a későbbiekben Kalos plusz két fővel.

- Sajnálom - szabadkozott Kalos, amint találkozott Juliennel. - Még volt egy-két elintézni valóm így az előadás előtt...

- Nem probléma... - legyintett Julien. - Nem unatkoztam. Legalább volt időm nézelődni egy kicsit. Elképesztő ez a hely, Mr. Eido.

- Maradjunk inkább a Kalosnál.

- Legyen akkor így - mosolyodott el Julien.

- Megnézed velem az előadást? Fogaltaltam egy helyet a számodra.

- Ez elég jól hangzik. Már nagyon kíváncsi vagyok rá. Bár elnézve ezt a hatalmas tömeget, ti tényleg tudjátok, hogy hogyan kell szórakoztatni. - Kalos erre megengedett magának egy büszke mosolyt.

- Évek és rutin. Csak ennyi a titok. - Julien arcán is szétterült egy hatalmas mosoly, ám amint meglátta, hogy a vörös arcú húga érkezik feléjük, azonnal lehervadt a vigyora.

- Kalos...nem alkalmazhatod őt! - jelentette ki Miriam, amint odaért hozzájuk.

- Miriam...tanuld meg mikor kell befogni! - sziszegte neki Julien és csak remélte, hogy senki nem hallotta a húgát rajta és Kaloson kívül. - Akkor segítek, itt van az ideje!

- Engem ne oktass ki, Julien!

- Mert különben mi lesz?! - Kalos kezdte unni a testvérpár dobálózását, így határozottan közbevágott.

- Ezt fejezzétek be, most azonnal! Én nem tűröm meg ezt a színpadnál!

- Na igen, Miriam, nem otthon vagy! - csúszott ki Julien száján, mire Miriam lángoló pillantással válaszolt.

- Mint mondtam, nem tűrőm meg! - ismételte meg Kalos erősebb hangon. - Vagy megtanultok egy légtérben tartózkodni, vagy repültök mind a ketten! Bizonyos értelemben ez egy cirkusz, de a legkevésbé sem állatkert! Ami pedig téged illet, Miriam - fordult a lány felé. - Te is szépen velünk jössz, és végignézed az előadást!

- Mégis minek?

- Talán, mert te is a társulat tagja vagy, azért. Nem mellesleg tartozol annyi tisztelettel a többi tagnak, hogy megnézd a produkciójukat!

- Jól van már. Felfogtam.

- Azt azért kétlem... - jegyezte meg Julein halkan, mire Kalos azonnal rápillantott. Julien persze hozta az ártatlan ne bánts virág ábrázatot.

- Indulás - utasította őket a színpad atyja. - Előre szólok, hogy fontos vendégek mellett ültök majd, így elvárom, hogy viselkedjetek! Most már nem a családotokat, vagy magatokat képviselitek, hanem a színpadomat!

- Jó, megértettük - mondta Julien. - Nem leszünk lehúzós testvérpár. - Ahogy a kis hármas belépett a páholyba, Julien azonnal felismerte Carlékat. Jól le is döbbent, ám igyekezte rendkívül természetesen palástolni a döbbenetét. Miriam ellenben sötét volt, mint a hajszíne. Fogalma sem volt róla, hogy kikkel került egy légtérbe.

- Julien du Marchege, a díjugratás hercege, ahogy emlegetni szokták a lovas világban - ismerte fel Carl az idősebb Marchegét. - Nem hittem volna, hogy itt találkozunk újra. Gratulálok a bajnokság megnyeréséhez.

- Köszönöm, uram - hálálkodott Julien elég megilletődötten.

- Ki ez a fiatalember, Carl? - kérdezte a felesége.

- Ez az a fiú, akiről meséltem Berlinből.

- Az, aki toronymagasan megverte a többit a mezőnyből? Valóban, te lennél az? - érdeklődött Cecily ezúttal jobban végig mérve Julient.

- Annyira azért nem volt az torony magas... - mentegetőzött Julien.

- Ne szerénykedj, fiam! Ott voltam, és láttam az egészet. Amit te ott bemutattál, az igen is mérvadó és bámulatos volt. Ne úgy csinálj, mintha kis semmiség volna!

- Az elég nehéz lesz neki, mivel ilyen a természete - kontárkodott bele Miriam, amivel egyből felhívta magára a figyelmet. Julien legszívesebben ott helyben megfojtotta volna a húgát.

- Te pedig... - motiválta bemutatkozásra Cecily Miriamet.

- Miriam du Marchege. A húga vagyok - mondta kissé gunyorosan. - Maguknak is van valami közük a versenyszerű lovagláshoz? - kérdezte Miriam, mire Julien majd sokkot kapott.

- Nos, a mi családunkban is volt egy-két lovas csillag, az igaz... - felelt az illetlen kérdésre Cecily készségesen. - De mi inkább csak kedvtelésből csináljuk.

- És megkérdezhetem, miért jöttek el? - érdeklődött Miriam, Julien pedig nagyon szerette volna, hogy megnyíljon alatta a föld.

- A fiúnk fellép ma este.

- A fiúk? - buggyant ki a kérdés Julienből, akit ez az információ igencsak meglepett.

- Igen, Stefan - dicsekedett Carl.

- HOGY MI?! - sokkolódott le Miriam. - Stefan a maguk fia?!

- Pontosan - válaszolt újra Cecily, akit valamilyen érthetetlen okból lenyűgözött Miriam. Miriam a válasz hallatán újra végigmérte a párost, és gondolkodás nélkül kimondta azt, amit az eszébe jutott.

- Kérem, ne vegyék sértésnek, de ezt elég nehéz elhinnem. - Kenneth úr érdeklődve fordult Kalos felé, aki csak megvonta a vállát.

- Miért esne nehezedre, kedvesem?

- Mert önök olyan rendkívül kifinomultnak tűnnek, Stefan ellenben annyira egyszerű. Elég jelentéktelennek tűnő személyisége van - közölte kertelés nélkül. Julien a kezei közé temette az arcát. Mélyen szégyellte magát a húga miatt. Carl halványan elmosolyodott, mert pontosan tudta, hogy Miriamnek fogalma sincs arról, hogy kikkel beszél valójában.

- Tény, hogy Stefan sosem kedvelte a túlzott csillogást, de ez valahol érthető, ha alapjáraton egy olyan fényűző helyen lakik, mint a Buckingham palota.

- Stefan ott lakik?!

- Természetesen, ahogy mindenki, aki a királyi család tagja.

- Hogy Stefan? A királyi család tagja?!

- Így igaz. Ő Anglia jövendő uralkodója... - Miriam ezen a ponton már annyira kész volt, hogy le kellett ülnie, hogy el ne ájuljon a sokktól.

- Ülj le, fiam - használta ki a pillanatnyi csendet Carl és maga mellé invitálta az idősebb Marchege. - Azért jöttél, hogy te is csatlakozz a társulathoz? - érdeklődött a férfi, ami nagyon meglepte a fiatalabbat.

- Mivel vége van az idei szezonnak, úgy döntöttem, miért is ne. Én is értek az akrobatikához.

- Ez nagyszerű. Remélem pont olyan ügyes leszel a szerepben, mint Stefan. - Julien értetlen arccal nézett a férfire, ám egy pontosító kérdésre már nem volt ideje, mivel lekapcsolták a lámpákat. Kalos remélte, hogy minden a legnagyobb rendben van, csakhogy ez nem fedte egészen a valóságot.

- HENIKO! - kiáltotta Roxy, miközben szinte beszakította Heniko öltözőjének az ajtaját.

- Te jó ég! Mi történt, Rox? - kérdezte Heniko döbbenten.

- Heniko... - kezdett bele a lány, de a nagy lihegés miatt alig tudott belekezdeni. - Kell... esz!

- Mi? - kérdezte Heniko kicsit értetlenül.

- Azt mondtam, KELLESZ! - emelte meg a hangját, amit a frissen megérkező Stefan is hallott.

- Ööö... elnézést. Zavarok? - érdeklődött furcsa arckifejezéssel, mire Heniko röhögni kezdett. Roxy először értetlenül nézett, de aztán leesett neki, hogy mit is üvöltött teli torokból.

- Hülye idióta! Nem úgy értettem!

- A hangerőből nem erre gondoltam - húzta az agyát Stefan szándékosan.

- Csak nem vagy féltékeny?

- Rád? Dehogy is. Nem hiszem, hogy lenne rá okom - felelte nyugodtan, amivel sikerült jól megsértenie a másikat.

- Figyuszka, öcsém - vette Roxy nagyzolósra a figurát. - Csak, hogy tudd. Ha akarnám, simán, mondom simán elhódítanám tőled Henikót!

- Elég a drámából! - szólt közbe Heniko. - Roxy, fontos dolog miatt jöttél! Azt mondjad inkább!

- Basszus, tényleg! - csapta magát homlokon. - Szóval az van, hogy oltári nagy gáz van. Elszállt az összes felvett hanganyag.

- Mi?! - pattant fel a helyéről Heniko - Hogy hogy elszállt?!

- Hát úgy, hogy „huss" - mondta miközben imitálta is a kezével. - Akkor volt, most meg nincs.

- Édes istenem! És Kalos tudja?!

- Látod még a fejemet a nyakamon? Egyet találhatsz.

- Ugye tudod, hogy ezért megöl majd?

- De én élni akarok! Heniko, segíts nekem, kérlek!

- Azt várod tőlem, hogy élesben énekeljek? Tudod, ha ezt megteszem, akkor meg Kalos az én fejemet csapja majd le a nyakamról?

- Tudom, de most mit csináljunk? Musical jellegűre lett ígérve a darab! - aggodalmaskodott Roxy.

- Végülis szép életem volt... - sóhajtott a lány. - Ne izgulj. Megcsinálom - mondta, de gyorsan javította is magát. - Jobban mondva megcsináljuk, mert csak egyedül nem fog menni. Gyorsan beszélek is Taylorral. Stefan? Élesben is vállalod?

- Ezt kérdezned sem kell - Heniko erre elmosolyodott.

- Én bátor királyom - tette hozzá egy nagy vigyorral, mire Stefannak megfeszültek az arcizmai.

- Jaj, ne add már alá a lovat - fintorgott Roxy, aki Stefan szerepére hitte a kijelentést. - Még elhiszi, hogy tényleg jól csinálja...

- Megyek, megkeresem Taylort - mentette ki magát a lány, majd némi futkorászás után rá is akadt Tayolorra.

- Heniko, te meg minek rohangálsz? Mindjárt kezdünk!

- Igen, ezt én is tudom. Egy kérdés: hogy van a hangod?

- Mi van? Miért kérdezed?

- Csak mert élőben fogunk énekelni. Dolgozd fel gyorsan és készülj fel! - jelentette be neki Heniko egyszerűen, majd futott is tovább. Taylor teljesen döbbent volt. Alig tudott erőt venni magán ahhoz, hogy elvegye a fejmikrofonját Kentől. Heniko a nagy sietségben észre sem vette, hogy közeledik valakihez és jól össze is ütközött vele. - Bocs, nem néztem mit csinálok...- mentegetőzött, miközben két kezét odaszorította az orrához. - Igazán saj... - De nem tudta befejezni a szabadkozását, mert ekkor tudatosult benne, hogy a megannyi kollégája közül sikerült pont annak az egynek a karjaiba szaladnia, akit a legmesszebb akart tudni magától. Természetesen igen, Leon volt az. Egy végtelennek tűnő percig álltak ott szótlanul, egészen elkalandozva a másik tekintetében, miközben a férfi kezei biztonságot adóan pihentek a lány derekán. Azonban kisvártatva Heniko agyában megszólalt a vészcsengő és szinte elmenekült onnan. - A francba már, Madcap! - szidta magát a gondolataiban. - Ez meg mi az Isten volt?! Le kellene építened, erre bámulod bambán!

Ellenben a francia egészen máshogy élte meg az iménti szituációt. Miriam bejelentése után elég reményvesztetté vált, ám ezek a mostani bizonytalan szemek most újra megdobták a hangulatát.

- Talán mégsem annyira lehetetlen ez a helyzet. Még ha úgy is alakul, hogy gyerekem lesz Miriamtől, az sem választhat el Henikótól. Nem halad az életem, ha nincs velem. Vissza kell szereznem a bizalmát. Csak ez az egy járható út létezik a számomra. - Ahogy ez a gondolat átsuhant az agyán, a villanyok azonnal lekapcsolódtak és kezdetét vette az első szín, amit Sarah énekelt fel.

- Milyen csodálatos hangja van - álmélkodott Taylor.

- Ő a színpad dívája. Ez csak természetes - mosolygott Rosetta.

- Ok, Sarah megvolt - dirigált Mia az irányítószobából, amint Sarah befejezte a produkcióját. - Most jön az első komoly jelenet: az előzmény. Layla, te kezdesz! - üzent a főnixnek, aki csak egy biccentéssel reagálta le a dolgot és már fel is tűnt a színpadon. A közönség azonnal tapssal jutalmazta a felbukkanását. Layla játszotta a királynét, aki csodálatosan hozta a szenvedő és elkeseredett, tanácstalan anyafigurát. Amíg Layla fent a levegőben a trapézok és ugróasztalok segítségével kápráztatja a nézőket, a porond alján a háttértáncosok tették mozgalmasabbá a jelenetet.

- Ő lenne Layla Hamilton? - érdeklődött Carl, hol Kalosra, hol pedig Kenneth úrra pillantva.

- Igen, ő az - helyeselt Kalos.

- Nagyon tehetséges!

- Valóban az... - értett egyet Kenneth úr is. - Ezért sajnáljuk, hogy hamarosan egy nagyobb szünetet tart majd, de a gyermekáldás, az egy csodálatos dolog.

- Ó, valóban? - csodálkozott Carl. - Akkor még inkább örülök, hogy élőben is láthattam! Kérlek, adjátok majd át a gratulációmat.

A következő jelenetben megjelent Yuri is, aki csak úgy fürdőzött a gonosz tanácsos szerepében. Mellette Anna és May szerepelt, akik a bolond szolgálóit személyesítették meg. Annán látszott, hogy imádta ezt a feladatot, és meglepő mondón May is egészen elemében volt ebben a pozícióban. Ezután következett az a jelenet, amit már nagyon vártak a nézők. Hogy felbukkanjon a színen a két főszereplő, Heniko és Taylor. A techikusok olyan hellyé varázsolták a színpadot, mintha két ellentétes világ kapcsolódott volna össze ebben a pillanatban. Egy fényűző, palota egyik hálóterme, valamint egy szegényes és poros varroda. Az akrobatikai szerek fantasztikusan lettek elbújtatva, szinte alig lehetett észrevenni hol feszülnek a kötelek vagy a trambulinok. Egyedül csak egy dolog volt biztos, mégpedig a trapézok helyzete. Hamarosan elindult az első duett háttérzenéje. Taylor idegei pattanásig feszültek. Nem elég, hogy ugrálnia kell, ráadásul még az énekléssel is oda kellett tennie magát. Tudta, hogy ha arról lenne szó, Heniko megcsinálta volna helyette a vokált, ám nem akarta túlterhelni a mentorát. Már az is hatalmas lelkierőt adott neki, hogy a lány ennyire bízott benne. Vett egy utolsó mély levegőt, majd bátran ugrott ki az egyik trapézra. A közönség azonnal tapsolni kezdett, ahogy meglátták, azután Taylor belekezdett a szólójába és a dal rá eső felébe is. Henikónak elismerő és büszke mosoly jelent meg az arcán. Taylor olyan gyengéden és precízen csinálta mozdulatait, mintha csak egy valódi hercegnőt személyesített volna meg.

- Ennek a kisasszonynak ez a debütáló műsora. A neve Taylor Hanson - mesélte Kalos. - A csapatunk legújabb tagja.

- Első fellépése és máris főszerepet kapott? Ennyire tehetséges volna?

- Heniko érdeme - mosolygott büszkén Kalos. - Taylorral külön szerencsések vagyunk, mert nagyszerű táncos is.

- Tehetséges és csinos kislány - összegezte Carl, majd Julienhez fordult. - Julien, te is egyetértesz?

- Hát... végülis igen - szedte össze a véleményét kissé nehézkesen, mert nagyon új volt neki ez a bizalmi beszélgetés Anglia jelenlegi koronahercegével.

- Igazából Miriam helyett szerepel - tette hozzá Kalos, mire Julien arca azonnal derülni kezdett.

- Ó...hát ez sajnálatos... - sajnálkozott Cecily. - Pedig biztos vagyok benne, te is ilyen ügyes lettél volna!

- Természetesen! - vágta rá Miriam maga biztosan.

- Hagyjuk már... - jegyezte meg alig halhatóan Julien. Miközben ő némán morgolódott, addig Taylor is elérkezett a szólója végére.

- Hm - hümmögött fel Kalos rosszallóan. - Nekem itt valami gyanús.

- Gyanús? - csodálkozott Kenneth úr. - Én nem vettem észre semmit - hazudta a kis öreg, mert neki is feltűnt, hogy ez bizony nem egyszerű tátikázás volt.

- A következő lesz a mérvadó - jelentette ki Kalos összefonva a kezeit maga előtt.

- Merthogy? - érdeklődött az öreg Kenneth.

- Heniko tett nekem egy ígéretet. Kíváncsi vagyok tarja-e magát hozzá!

- Ne idegeskedj, Kalos. Heniko mindig a legjobbat nyújtja, nem igaz? - próbálta nyugtatni Kenneth.

- Heniko? - csodálkozott Julien, aki nem hallotta még ezt a nevet. - Kalos... Ki ez a Heniko?

- Fordulj meg...és meglátod.

    Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393