62.

Miriam ijedten nyitotta ki a szemeit, amikor Leon relatíve lesodorta magáról. Ellenben a férfi ezt szinte észre sem vette, mert még mindig az álom hatása alatt volt. Nem emlékezett annak pontos tartalmára, viszont az érzésekre igen. Csalódottság, szomorúság és mérhetetlenül nagy fájdalom. A sikoltás, ami felriasztotta még mindig ott visszhangzott a fülében. Ezer közül is felismerte a hangot: Henikóé volt.

- Mi a baj, Leon? – hallotta, meg hirtelen maga mellől, mire döbbenten kapta oda a szemét. Amint meglátta Miriamet, tudta, hogy állati nagy hülyeséget csinált.

- Beszélnünk kell! – jelentette ki, miközben lerúgta magáról a takarót és látványosan öltözni kezdett. Miriam ezt látva aggódni kezdett. Kezdte megérteni, hogy miről beszélt Will a minap.

- Hát beszéljünk – felelte ennek ellenére nyugodt hangon, miközben feljebb ült az ágyban. – Mondd el, amit szeretnél – tette hozzá.

- Jobban örülnék, ha előbb felöltöznél – közölte vele a férfi futólag rápillantva, miközben már az ingének gombjaival szöszölt.

- Szerintem a mondanivalód tartalmán nem változtat az, hogy van-e rajtam ruha vagy sem – mutatott rá Miriam, összefűzve a kezeit a mellei alatt. Leon összehúzta a szemeit az engedetlen viselkedés hallatán.

- Redben. Akkor mondd meg nekem, hogy mik a további terveid – jelentette ki komoly hangon. Miriam elő hallásra kissé ledöbbent. Először úgy hitte, hogy a férfi a tényleges terveire gondol, de megnyugtatta magát azzal, hogy arról lehetetlen, hogy tudjon.

- Nem teljesen értem, hogy mire gondolsz – mondta ki őszintén belefúrva szemeit a másikéba. – Nem volt tervem. Azt sem tudtam biztosan, hogy eljössz majd. Nem is mertem arra gondolni, hogy akár ez úgy is alakulhat, ahogy megtörtént. Persze valahol reménykedtem... - Nézett el egy ártatlan pillantással. – Mert én nagyon szeretlek – folytatta újra a franciára pillantva. Leon erre kissé idegesen túrt a hajába. Számára az, hogy miképpen is jutottak el idáig, elég homályos volt.

- Nekem... nekem ez nem olyan egyszerű, mint ahogy te, gondolod – kezdett bele Leon. – Megértem, hogy számodra minden olyan, mintha tegnap lett volna, de Miriam... évek teltek el... - Miriam sejtette, hogy Leon hova akarja vezetni a beszélgetést, így kénytelen volt előszedni a legjobb színészi alakítását.

- Azt hiszed, nekem talán könnyű?! – kérdezett vissza a nő kissé ideges hangon. – Vagy szerinted csak azért csináltam az egészet, hogy felborítsam az életedet?! – támadt neki a másiknak.

- Nem mondtam ilyet! – vágta rá Leon a helyzethez képest nyugodtan.

- Egyedül voltam egy ismeretlen helyen – folytatta Miriam keserű hangon. - Nem ismertem senkit, még magamat sem. Azt se tudtam ki vagyok, vagy, hogy hova tarozom. – Előadása valóban kifogástalan volt. Az pedig, hogy a mondanivalójához még könnyeket is tudott prezentálni, csak még hitelesebbé tették az egészet. – Szörnyű volt. Több éjszakán gondoltam arra, hogy inkább meg kellene halnom, minthogy ilyen életem legyen. – Színészkedése pont elég volt arra, hogy Leon megsajnálja. A férfi határozott léptekkel megkerülte az ágyat, leült Miriam mellé, majd megölelte a nőt, aki erre azonnal belecsimpaszkodott és még jobban zokogott.

- Ne haragudj...- mondta kedvesen, miközben a hátát simogatta. – Sajnálom, hogy keresztül kellett menned ezeken. – Aztán hosszú percekig hallgatott, míg Miriam valamelyest megnyugodott, és csak azután folytatta. – Viszont nekem itt már van egy életem...és.... – Miriam erre kibontakozott az ölelésből, hogy a férfire nézzen.

- Van valakid... igaz? – kérdezte.

- Igen van.

- És szereted is annyira, mint engem régen? - kérdezte közben egy pillanatra sem kapta el a szemét a másikéról. – Talán csak azért vagy vele, mert találtál benne valamit, ami rám emlékeztet. Mert nyilván nagyon kell szeretned, ha kifogásként használod. Viszont lehetetlen, hogy ne szeress még mindig engem is. Lásd ez a mai délelőtt... - gondolt vissza enyhe pírral az arcán. – Talán még sosem volt ennyire jó. – Leon azonban nem tudott ennyire boldogan visszatekinteni az együttlétükre. Részben, mert az emlékei elég kuszák voltak, másfelől pedig a bűntudata, minden mást elnyomott. Nem értette magát. Fogalma sem volt, hogy hogyan alakultak eddig a dolgok. Miriam is sejtette, hogy muszáj lesz tovább csűrni és csavarni a mondanivalóját, mert Leon még messze nem volt meggyőzve semmiről sem. – Leon... ugye nem csak azért feküdtél le velem, mert megsajnáltál? – kérdezett rá, amivel teljesen megbotránkoztatta a férfit.

- Nem! – vágta rá határozottan, bár tekintve, hogy nem emlékezett, ezt nem tudhatta ennyire biztosan. Miriam erre újra szorosan hozzábújt.

- Annyira szeretlek – suttogta. Leonnak fogalma sem volt arról, hogy mit kellene tennie. Talán ezért lehetett az, hogy a következő mondata csak úgy koordinálatlanul kiszaladt a száján.

- Én is szeretlek. – Miriam elégedett mosolyra húzta a száját, de persze csak a gondolataiban. Kezdte azt érezni, hogy lassan teljesen megtöri a másikat. Hogy a hatást még erősebbé tegye, finoman meg is csókolta. Bár kicsit tartott tőle, hogy most is úgy jár majd, mint a legelső próbálkozásnál, de ezúttal Leon viszont csókolt. A nő nem is lehetett volna elégedettebb, de tudta, hogy be kell szúrnia a kegyelemdöfést is, mégpedig azzal, hogy elmondja, hogy a lány itt volt. Ám várt még. Ez a pillanat most túl meghatározó volt ahhoz, hogy előhozakodjon vele.

- Hozatsz fel reggelit? – érdeklődött Miriam. – Addig én lezuhanyozok.

- Rendben van – egyezett bele Leon, mire Miriam egy gyors csókot nyomott a szájára. Miközben a francia a telefonhoz ment, addig Miriam a szégyenlőség legkisebb jelét sem mutatva, kimászott az ágyból és meztelenül sétált el a fürdőig. Leon rápillantott, ám hiába volt tökéletes és gyönyörű, nem érzett semmi különöset sem. – Leon Oswald vagyok, a száztizenötösből – kezdett beszélni a telefonba, amint a recepció felvette odalent. – Szeretnék felhozatni két reggelit. – Elég unottan kezelte a helyzetet egészen addig, amíg egy gúnyos horkanást meg nem hallott.

- És mit parancsol az, Úr? – jött az érdeklődő felelet, ám, bár a szavak nem tartalmaztak tiszteletlenséget, érezhető volt az erőltetettség a szavak mögött.

- Teljesen mindegy. Valami reggelinek valót. Nincsenek különleges igényeim.

- Ajánlhatom esetleg a báránygerincet? – jött az újabb kérdés, mire a férfi értetlenül húzta össze a szemeit.

- Azzal kezdtem, hogy reggelit szeretnék. Reggelire az kicsit túlzás lenne, nem gondolja? – kérdezett vissza bosszús hangon.

- Elnézést – szabadkozott a beszélgető partnere. – Csak gondoltam, ha már alapjáraton Önnek nincs, legalább ily módon kaphat egyet. – A francia ledöbbent a szavak hallatán.

- Hogy mondta?! – emelte meg a hangját idegesen.

- Úgy, hogy ön egy gerinctelen ember Mr. Oswald, és nagyon bízom benne, hogy a sors még megbüntetni azért, amit tett!

- Honnan veszi a bátorságot, hogy így mer beszélni velem?! Úgy kirúgatom innen, hogy a lába sem éri a földet!

- Azt hiszi, érdekel? – vágott vissza a férfi indulatosan. – Tegye meg, ha attól jobban érzi magát. Viszont ennyivel tartoztam Miss Madcapnak. Örökre a tudatomba éget, ahogy a gyönyörű arcáról eltűnik az a bájos mosolya, és ez a MAGA hibája. – Leon még éppen hallotta az utolsó szót, amikor a sokktól a telefon egyszerűen kiesett a kezéből. A bűntudat nem tudta kellőképpen körbeírni azt, amit érzett. Szinte látta a szemei előtt azt a jelenetet, amit a recepciós lefestett neki. Nem értette magát. Persze valóságos sokként érte meg Miriam felbukkanását, de ez nem indokolta azt, hogy le is feküdjön vele. Ennek ellenére megtette, és olyan dolgokkal bíztatta, amikkel talán nem kellett volna. Egyre jobban gyűlölte magát, ahogy újra és újra megjelent a szemei előtt Heniko arca. Idegesen vágott a szerkény tetejére, ami nagyot nyekkent az ütés erejétől. Biztos volt benne, hogy ezzel egy életre megutáltatta magát.

- Mi történt, Leon? – jelent meg hirtelen Miriam. – Zajt hallottam.

- El kell mennem – közölte, majd felkapta a zakóját.

- Hová mész?!

- Beszélnem kell valakivel.

- A barátnőddel? – kérdezte Miriram, mire Leon azonnal megállt a nagy sietségben. – Szerintem feleslegesen teszed, mert itt volt. – A francia döbbenten kapta rá a szemeit.

- Tessék?!

- Arra keltem fel, hogy valaki figyel – hazudta Miriam spontán. – Először azt hittem, hogy képzeltem, mert csak állt az ággyal szemben, de aztán láttam, ahogy elrohant. – Leon nem hitte, hogy érezheti magát ennél is rosszabbul. Hát rosszul hitte. Annyira lesokkolta ez a hír, hogy erőtlenül lerogyott a lakosztály egyik foteljébe. Tudta, hogy erre a tettjére biztosan nem lesz bocsánat. Miriam előszedte legegyüttérzőbb stílusát és oda térdelt a francia elé a földre.

- Sajnálom, Leon... - suttogta rátérve a kezét a férfi kezére. – Annyira sajnálom.

***

Eközben Heniko és Stefan is megérkezett oda, ahová elindultak. Jobban mondva csak Heniko tudta, hogy megérkeztek.

- Állj meg, Stefan! Itt vagyunk - mondta Heniko megállva egy nagy vaskapu előtt. Stefan először meglepve nézett a helyre, majd aztán értetlenül nézett vissza a lányra.

- Mi ez a hely? Miért jöttünk ide?

- Hogy elhozzam a cuccaimat. – Stefan teljesen ledöbbent. Most már világos volt neki, hogy ez Leon háza.

- De hát miért?! – kérdezte értetlenül. – Hiszen, ti ketten...

- Már nincs olyan, hogy mi ketten – vágott a szavába a lány komoly hangon.

- Akkor ez volt a baj, igaz? – emlékezett vissza Stefan a találkozásukra.

- Ezt most inkább hagyjuk. Sem gondolni, sem beszélni nem akarok erről az egészről – zárta le a témát a lány. – Bemegyek, összeszedem a dolgaimat és már jövök is. Megvárnál itt, kérlek?

- Ne segítsek valamit? – Heniko erre elmosolyodott.

- Köszönöm, Stefan, de olyan kevés saját dolgom van itt, hogy maximum tíz perc és már készen is vagyok. – Azzal nem szólt egyebet, csak besétált a nagykapun. Stefannak boldognak kellett volna lennie a hír hallatán, ennek ellenére nem volt az. Éppen ellenkezőleg. Dühős volt. Mérhetetlenül haragos.

- Mit művelhetett az a szemét Henikóval?! Hogy volt képe, így megbántani őt? Hiszen a minap, még nekem pofázott, hogy még véletlenül se merjek próbálkozni, erre tessék. Ő maga okoz neki fájdalmat!

- Heniko? – csodálkozott el Célia, ahogy az ajtónyitás hangjára kijött a konyhából. – Szia, hát te? Hogy-hogy máris itthon vagy?

- Eljöttem pár cuccomért – árulta el a lány.

- Ó, értem. Csak itthon maradt valami. Az más.

- Nem. Félre értettél, Celia. Azért jöttem, hogy elvigyem minden holmimat.

- Micsoda?! – adott hangot a döbbenetének a nő. – De mégis miért?

- Azért Leon egyértelművé tette, hogy felesleges vagyok az életében.

- Az lehetetlen. Hogy lennél már az? Hiszen szeret téged!

- Ha valóban így lenne, akkor talán nem más nővel töltötte volna az estéjét – mondta ki keserűen.

- Ez biztos csak valami félre értés...- vágta rá Célia, miközben kezdett nagyon kétségbeesni.

- Azt a látványt a hotelszobában nem lehetett félreérteni, Celia – magyarázta a lány. – És tudod, mi a legrosszabb a egészben? Hogy az a nő, elvileg a menyasszonya, akiről én még csak nem is tudtam.

- Hogyan?! Miriam életben van?! - kérdezte még megdöbbentebben Celia.

- Ó, igen. Nagyon is elevennek láttam. Én meg ébren voltam, majd egész éjjel, mert annyira aggódtam Leon miatt, erre kiderült, hogy valójában csak azért ment oda, hogy vele találkozhasson.

- De... te szereted Leont, nem? - kérdezte Célia reménykedve. Ő nagyon megszerette a lányt, és egyáltalán nem akarta, hogy távozzon az életéből. Henikónak hála, újra élet költözött ebbe a házba, ami előtte nem nagyon volt. Heniko nem felelt azonnal. Nem is nézett Célia szemébe. Minél többet kellett beszélnie erről, annál többször látta maga előtt a hotelben látottakat. Persze, hogy szerette Leont. Pont ezért szenvedett ilyen nagyon, bár ezt igyekezett teljesen elfojtani. Célia aggodalma az egekig szökött, látva a lány tétovázását.

- Soha nem tudnék olyat szeretni...aki ennyire hátba támad – mondta végül, majd az emeletre indult. Valósággal sajogni kezdett a mellkasa, ahogy belépett a saját szobájába. Mert, hiába, hogy papíron az övé volt, szinte mindig csak közösen volt benne a férfival. Igyekezett nem gondolni semmire, mert nem akarta, hogy a boldog pillanatok emlékképei megrohamozzák. Azt nem biztos, hogy most kibírta volna. Az összepakolással valóban végzett percek alatt. Kizárólag csak a saját dolgait szedte össze. Azok közül, amiket Leontól kapott semmit sem vitt magával. A lépcső alján már ott várta Célia. Az arca szomorú volt, és látszott, hogy borzasztó közel jár ahhoz, hogy elsírja magát.

- Nem akarom, hogy elmenj...- suttogta halkan.

- Sajnálom, Celia, de nem tudsz megakadályozni benne. Szerencsésnek érzem magam, hogy megismertelek. Bízom benne, hogy találkozunk még – mosolygott, majd megölelte a másikat. Celia ezen a ponton kezdett sírni. Heniko addig maradt vele, míg nem lett nyugodtabb. – Ég áldjon, Celia – búcsúzott el, majd kilépett az ajtón. – Menjünk, Stefan – mondta a férfinak, amint odaért hozzá.

- Rendben van – egyezett bele Stefan, és bármennyire is akarta, nem kérdezett semmit sem. Hosszú percekig csak csendben sétáltak egymás mellett.

- Visszajössz velem a színpadra? Visszakérem Sarahtól a szobám kulcsát – kérdezte a lány hirtelen.

- Persze nagyon szívesen. Aztán egy kis gyakorlás az előadásra? – érdeklődött, hogy elterelje a lány gondolatait. Tudta, hogy a gyakorlás a másik számára olyan, mint a megváltás. Heniko elmosolyodott erre.

- Te, gyakorolj csak nyugodtan, de én abban a darabban nem leszek főszereplő. – Stefan sokkos tekintettel nézett a lányra.

- Micsoda?! Mi az, hogy nem leszel főszereplő?! De hát... ez, a te darabod!

- Ez így van, de nem vagyok hajlandó megcsinálni ezt az előadást Leonnal. Ez a darab egy nagyon különleges helyet foglal el a szívemben, ezért nem vagyok hajlandó úgy előadni, hogy nem teszem oda magam száz százalékosan. Ezek után pedig nem hiszem, hogy tudnék úgy együtt dolgozni Oswalddal, mintha mi se történt volna.

- Most már értelek. Ne szabadkozz. Szerintem én is pont így cselekednék, ahogyan te.

- Köszönöm, hogy itt vagy, Stefan. Ez sokat jelent nekem. Először azt gondoltam, hogy egyedül kell lennem, de jobban érzem magam, hogy itt vagy.

- Nem arra valók a barátok, hogy mindig ott legyenek, amikor szükség van rájuk? – Stefan olyan könnyedén ejtette ki a szavakat, hogy maga is meglepődött rajta. És, ahogy jobban belegondolt, kicsit tényleg így is érezte. Hiába, hogy az ő részéről ez bőven több volt, mint barátság, ám neki megfelelt ez a státusz is, csak ne lássa a lányt szomorúnak. Heniko arcán végre megjelent egy szívből jövő mosoly.

- Köszönöm - mondta hálásan. Amikor visszaértek a színpadhoz, egyből a szállásokhoz indultak. Szerencséjükre nem kellett sokáig keresgélniük, mert Sarah a lakásán volt. Stefan oda már nem tartott vele, mert időközben üzentek neki, hogy Miának beszéde lenne vele.

- Szia, Sarah – köszönt rá Heniko a dívára.

- Szia, Heniko! Régen láttak már itt. Mi járatban? – érdeklődött mosolyogva.

- Vissza szeretnék költözni a saját lakásomba – közölte a lány kertelés nélkül, mire Sarah majdnem elejtette azt, ami a kezében volt. Érezte, hogy itt csakis valami nagy baj lehet.

- De hát... de miért?

- Azért, mert már nincsen okom rá, hogy máshol lakjak – mondta, majd várakozóan kinyújtotta a kezét Sarah felé. A nő sosem látta még ennyire ridegnek azt a mindig mosolygós lányt, akit megismert benne. Sarah a kulcsos falról lekapta Heniko kulcsait, majd a lány kezébe ejtette őket. – Köszönöm, Sarah – köszönte, meg majd elindult a szobája felé, míg Sarah gondolkodás nélkül futni kezdett Kalos irodája felé. – Hát újra itt – mondta a lány, miközben benyitott a lakásba. – Az első otthonom itt Amerikában. Mennyire nagyon hiányzott már – motyogta, miközben ledobta a táskáját, és ledőlt az ágyra.

- Heniko... biztos, jó lesz ez így? - kérdezte Sora, aki most jelent meg az ágya mellett.

- Nem hiszem, hogy tehetnék mást – felelte a másik, miközben alkarját ráfektette a szemeire. – Vagy szerinted igen? – kérdezte, mire Sora szomorúan félrepillantott.

- Nem tudom...- mondta őszintén. – Tényleg nem tudom.

- Kérlek, hagyj magamra most egy kicsit.

- Rendben van - mondta Sora, azzal eltűnt. Heniko pár percig még feküdt egy kicsit, azután levette a szeméről a kezét és csak a plafont bámulta.

- Ki kell bírnom... – gondolta eltökélten. – Ki fogom bírni. Ian halálakor sem sírtam, pedig ott lett volna okom rá. Hát akkor pont nem egy ilyen Leon Oswald féléért fogom hullajtani a könnyeimet. Engem nem fog tönkretenni és félrehajítani, mint egy megunt játékot. Én nem fogok kikészülni az undorító viselkedése miatt. Az aljas szemét! Én nem titkoltam előtte a múltamat. Tudott mindent a legkisebb részletig. És ő? Annyit sem érdemeltem, hogy őszinte legyen velem? Tényleg így kellett megtudom, hogy volt valaki az életében, akivel komoly szándékai is voltak?! Ezt sosem fogom megbocsájtani! Soha! – Hirtelen fel akart ülni az ágyon, de újra belenyilallt a fájdalom a hátába. – A piszkos kurva életbe! – káromkodta el magát ingerülten. – Na, jó! Most elmegyek, ahhoz a patikushoz, mert ez így nem mehet tovább! – döntötte el, majd egyenesbe tornázta magát, és kilépett a lakásból.

***

Sarah kopogás nélkül ment be Kaloshoz. Feltűnt neki, hogy Stefan is ott van, ám nem foglalkozott vele, hanem egyből elkezdte újságolni a Henikóval kapcsolatos híreit.

- Kalos...- kezdett bele, de Kalos felemelte az egyik kezét, hogy várjon.

- Ha köze van Henikóhoz és Leonhoz, akkor ne fáradj. Már mindent tudok.

- De mi történhetett kettőjük között?

- Azt nem mondta el – válaszolta meg a kérdést Kalos helyett Stefan.

- Te meg, honnan tudsz róla?- csodálkozott Sarah.

- Éppen a városban voltam, mikor találkoztam vele. Azonnal láttam rajta, hogy nem stimmel valami. Még árnyéka sem volt önmagának. Nem volt túl beszédes. Csak annyit mondott, hogy kísérjem el...

- Leon házához! – vágott közbe Sarah, mire Stefan csak bólintott. – De ugye, neked semmi közöd ehhez?!

- Mi?! Dehogy is! – vágta rá a férfi. - Soha nem tennék olyat, amivel fájdalmat okoznék neki! – mondta ki nyíltan.

- Te, szereted őt! – közölte Sarah a szája elé kapva a kezét. Stefannak pirulni kezdett a feje, de nem felelt, míg Kalos halványan elmosolyodott. Ha valaki, hát ő aztán pontosan értette Stefan érzéseit. Egy időben neki is fontosabb volt Sarah boldogsága, mint a sajátja. – Szóval akkor Leon csinálhatott valamit - gondolkodott tovább hangosan a nő.

- Szerintem megcsalta – vágta rá Stefan kertelés nélkül.

- De miért tette volna? Hiszen a vak is látta, hogy mennyire oda van érte! – hitetlenkedett Sarah.

- Csak találgattam – vonta meg a vállait Stefan. – Viszont látva, hogy milyen állapotban volt Heniko, én ezt sem tartom lehetetlennek. – Kalos biztos volt benne, hogy a jelenlegi helyzet befolyásolni fogja a darab sorsát. Abban a pillanatban biztos is lett benne, amikor Stefan száját elhagyta a következő mondat. - Heniko lemondott a főszerepről. – Sarah teljesen ledöbbent a fejleményeken. – Azt mondta, így nem akar szerepelni a darabban. – A mondata végén megrezzent a telefonja a zsebében, míg az után kotorászott, Kalos beszélni kezdett.

- Gondoltam, hogy ez lesz. Mindenekelőtt, ki akarom deríteni mi történt pontosan. Amíg nem látok tisztán, addig még nem változtatok semmit sem. Remélem, az esti megbeszélésen tisztázódni fog minden.

- Esti megbeszélés? – kérdezte Stefan és Sarah egyszerre.

- Igen. Ki akarom deríteni mi történt. Hol van Heniko most? – kérdezte hirtelen.

- Elvileg a régi lakásán – mondta Sarah, hiszen neki ez volt az utolsó információja.

- Elment valahova – javította ki Stefan, aki most olvasta az üzenetét. – Azt írta estére itt lesz. – Kalos egyből sejtette, hogy Heniko csak az otthonban lehet. Őszintén meglepődött. Nem gondolta volna, hogy egy ekkora trauma ellenére is ennyire elhivatott tudott maradni.

- Értem. Üzenj neki a megbeszélésről. Aztán kérlek, szóljatok erről a többieknek is.

- Csak a megbeszélésről, vagy Henikóékról is? – kérdezte Sarah.

- Egyelőre csak a megbeszélésről. A többit majd meglátjuk. – Miközben Kalos azon gondolkodott, hogy hogyan is tegye helyére ezt a helyzetet, addig Leon elhatározta, hogy visszamegy a színpadhoz.

- Hová akarsz menni megint? – kérdezte Miriam, látva, hogy a férfi megint indulni készül.

- Dolgozni – jelentette ki határozottan. Miriam erre tényleg nem számított. Azt hitte, a sorozatos sokkélmények itt tartják még vele a férfit.

- Sokkal jobban örülnék, ha ma inkább velem maradnál – próbált bájologni, ám most nem járt sikerrel. Egyértelmű elutasítást kapott.

- Sajnálom, de készülnünk kell a következő előadásra.

- Egy műsor fontosabb, mint én?!

- Miriam – szólt rá a nőre, hiszen ő sosem kultiválta, ha falhoz állították. – Sokat köszönhetek Kalosnak. Nem mellesleg nekem a munkám is fontos.

- Valóban a munka ennyire fontos, vagy sokkal inkább az, hogy találkozz a partnereddel? – kérdezte Miriam, és nem is próbálta leplezni a féltékenységét. Leon igyekezett kifejezéstelen arcot varázsolni magának, mert valójában Miriam nagyon jól gondolkodott. Valójában csak is ezért akart odamenni a színpadhoz. Tisztáznia kellett ezt a lánnyal. Igaz még fogalma sem volt róla, hogy hogyan csinálja, de tennie kellett valamit. Mert hiába voltak érzései Miriam felé, csak Heniko járt a fejében és a szívében is. Látni akarta lányt. Bocsánatot kérni, és mindent újrakezdeni, bármi is legyen az ára.

- Ezt most fejezd be! – szólt rá Leon, de persze feleslegesen.

- Van olyan jó, mint amilyen én vagyok? – kérdezte Miriam, mire Leon nem tudta megállni és felhorkant.

- Nem láttam még nála jobb női artistát – közölte komolyan, mire Miriam arca teljesen lefehéredett. Nem is gondolta volna, hogy Leon ennyire komolyan belevágja majd az arcába az igazságot.

- Igen? Akkor majd kiállok vele, hogy kiderüljön, hogy mennyire nincs igazad. Én is veled megyek a színpadhoz.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet – közölte Leon, és igazából nagyon szerette volna, ha Miriam elfelejti ezt az ötletet, legalább olyan gyorsan, mint ahogy az eszébe jutott.

- Az nem baj – közölte Miriam, majd gyorsan öltözni kezdett. – Te, mindig is csak olyan partnerekkel dolgoztál, akik a legjobbak voltak. Ha tényleg jobb, mint én, akkor derüljön csak ki, és nem erőltetem tovább a témát. - Miközben ő ügyesen meggyőzte Leont, addig Heniko megérkezett az otthonhoz. Bár először a patikába akart menni, végül csak győzedelmeskedett felette a kötelességtudat.

- Mit keres a Kaleido sztárja, egy régi gyermekotthonban? - gondolta magában, az a fotós, aki felajánlotta Willnek, hogy követi a lányt. – Ez felettébb érdekesnek tűnik. Jobb lesz, ha megpróbálok több információt szerezni Mr. Ridicule-nak. – Azzal a friss gondolattal a fejében közelebb indult. Már majdnem benyitott az ajtón, amikor egy kilépő nő, majdnem fellökte őt. - Hé! Már elnézést! – kiáltotta utána, de a nő csak viharzott tovább, észre sem vette őt. – Nem hallja?! Magához beszélek! – kiáltott utána még erősebb hangon.

- Bocs, de útban volt – vágott vissza az mogorván, majd végig mérte a másikat. – Különben, mi dolga van magának itt? – A férfi agya gyorsan pörögni kezdett. Ki kellett ötlenie egy hihető hazugságot.

- A nevem, Andy Glass – mutatkozott be kezet nyújtva. - Érdekelne ez az intézmény, mert...

- Maga valami felügyelő? – kérdezett közbe a nő. Andy igyekezett visszatartani egy elégedett mosolyt. Nem is számított rá, hogy kész ötletet kap majd a hazugságához.

- Mondhatni - hazudta spontán. – Feltehetnék esetleg pár kérdést?

- Csak nyugodtan. Időm, mint a tenger, mert kirúgtak innen... a nevem Abel Poke – magyarázta a nő, mire Andy biztos lett abban, hogy a lehető legjobb emberrel találkozott. Meginvitálta a nőt egy bárba, ahol rendkívül hitelesen adta elő, egy érdeklődő felügyelő szerepét. Nem akart gyorsan a dolgok közepébe vágni, ezért csak szépen lassan fűzte el a beszélgetést magukig az alkalmazottakig.

- És nem neheztel az igazgató asszonyra, hogy kirúgta? - kérdezte, majd egy óra beszélgetés után.

- Nem Maryre haragszom. Tudom, hogy őt csak befolyásolja az a kis liba...- mondta, s közben ökölbe szorult a keze az asztalon.

- Kis liba? Egy kolléganőjére gondol?

- Még, hogy kolléganő! – nevetett fel az idősebb nő. – Sokkal inkább az unokám lehetne vagy az egyik diákom! Ennek ellenére Mary alkalmazza őt másodállásban. Azt mondta, hogy a lány szaktudása jól jönne ahhoz, hogy táncot oktasson a gyerekeknek. Azonban én ezt nem hiszem. Kizárt, hogy képesített tanár legyen, amikor ennyire fiatal!

- Hogy hívják ezt a nőt?

- Heniko Madcap. - Andy elkerekedet szemmel nézett az előtte ülőre.

- Heniko Madcap? Heniko Madcap itt tanít?!

- Igen. Miért? Maga is ismeri valahonnan? – csodálkozott a másik is.

- Hogy ne ismerném! Ő a Kaleido színpad artistája, sőt sokan már az új sztárként emlegetik! Érthetetlen, hogy miért pazarolja az idejét itt!

- Lehet, hogy csak felvágásból – tippelt a nő. – Vagy az is lehet, hogy így akarja népszerűsíteni magát és a színpadot.

- Köszönöm a beszélgetést – köszönt el gyorsan Andy, jelezve, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést, majd egy kis pénz helyezett az asztalra, és már rohant is ki az ajtón. – El sem hiszem, hogy micsoda anyagot szereztem! – gondolkodott, majd leintett egy taxit. - A Ridicule kiadóhoz, kérem! Elég sürgős. – közölte gyorsan, amint beugrott hátulra. A sofőr jelezte, hogy tudomásul vette, így Andy szinte tizenöt percen belül meg is érkezett a kiadóhoz. Amint kiszállt, szinte Will irodájáig rohant. Tudta, hogy ezekért a hírekért bizony nem kevés pénz üti majd a markát.

- Mr. Glass, ez elég gyorsan ment – állapította meg Will, amit az belépett hozzá. – Foglaljon helyet, és már hallgatom is.

- Az árvaház és gyerekotthon – tért a lényegre, ám Willek ez még nem volt ennyire egyértelmű, ezért visszakérdezett.

- Árvaház és gyerekotthon? Mármint, ami itt van a városban? - Erre Andy csak bólintott, majd folytatta.

- Kiderítettem, hogy Miss Madcap ott dolgozik másodállásban. Táncolni tanítja a fiatalokat. Az egyik volt dolgozó szerint biztosan nincs erről képesítése, ennek ellenére heti egy alkalommal, mindig ott van, ahol három csoporttal is foglalkozik. - Will gonoszan elmosolyodott. Nem is számított arra, hogy Henikót majd a saját önfeláldozása löki majd a karjai közé.

- Köszönöm, Mr. Glass. Nem is tudja, hogy milyen sokat segítet nekem. És mivel én egy szavatartó ember vagyok, ezért meg is kapja azt, amit megígértem - mondta, majd a fiókjába nyúlt és egy lezárt borítékot nyújtott át a másiknak.

- Köszönöm, Mr. Ridicule – hálálkodott, miután belenézett a borítékba. – Megkérdezhetem, hogy mihez akar majd kezdeni ezek után? – kérdezte kíváncsian.

- Azt hiszem, kicsit kezelésbe veszem azt a helyet...- mondta titokzatosan. – Elmehet, Andy – bocsájtotta el, mire Andy távozott is az irodából. Azonban, amint kifelé kezdett sétálni, egy rossz érzés kerítette hatalmába. Valamiért olyan érzése volt, hogy a főnöke valami tisztességtelen dologra készül. Will eközben elégedetten bámult ki az irodája ablakán.

- Szóval az árvaház. Azt hiszem, el sem tudtam volna képzelni ennél jobbat! Végre találtam valamit, amivel talán sikerül elérnem a célomat!

***

Eközben a színpad elé megérkezett egy fekete sportkocsi. Leon talán még sosem akart ilyen gyorsan ideérni, mint ma. Csak egy dolog lebegett a szeme előtt, mégpedig az, hogy beszéljen Henikóval.

- Szóval ez lenne a színpad? – zökkentette ki Leont, Miriam kérdése. – Sokkal szebb, mint gondoltam. - Leon erre nem is felelt, csak céltudatosan elindult befelé. Miriam nem volt rest és gyorsan a nyomába szegődött. Valójában már ő is várta a találkozást Henikóval, csak ő egészen más okból. A lány orra alá akarta dörgölni, hogy neki már nincs helye Leon oldalán. Szinte vigyorognia kellett a gondolatra, hogy hamarosan láthatja majd a lány döbbent arckifejezését, ha már a szállodában lemaradt róla. Éppen az egyik folyóson haladtak, amikor szemből Stefan kezdett el közeledni feléjük. Amint kiszúrta őket, az eddig igencsak jámbor természetű férfi nagyon dühös lett. Most már értette, hogy miért viselkedett úgy Heniko, ahogyan tette. Leon, aki eddig csak a gondolataival volt elfoglalva, hirtelen megérezte, hogy valaki figyeli. Felnézve azonnal találkozott a tekintete Stefanéval. Tapintható volt a gyűlölet kettejük között. Miriam ellenben érdeklődve figyelte az eseményeket.

- Gratulálok. Remélem, megérte... - közölte vele Stefan gúnyosan, amint melléért, majd haladt is tovább. Leon ingerülten fordult utána, és legszívesebben egy kardot dobott volna a másik hátába.

- Ez meg ki volt, Leon? – érdeklődött Miriam.

- Egy tetű...- morogta a férfi, és már haladt is volna tovább, ám egy túlságosan ismerős hang megállította.

- Nem voltál a mai próbán – közölte vele Kalos kimért hangon. – Már értem, miért – célzott Miriamre.

- Itt vagyok, nem? - kérdezte Leon.

- De igen. Viszont még pár ilyen húzás és egyáltalán nem kell majd bejönnöd ide – közölte vele Kalos keményen, és kicsit már kérdéses volt, hogy vajon még mindig a kihagyott edzésről beszél-e, vagy pedig már egészen másról. – Gyere az irodámba, most azonnal! Egyedül! – tette hozzá, amint meglátta, hogy Miriam is megindul a férfi után. Egy tíz perces néma sétálás után, meg is érdekeztek az irodához. - Ülj le! – parancsolt rá, amikor benyitott az irodába. - Azt hiszem, magyarázattal tartozol! – tért azonnal a lényegre, amint ő is helyet foglalt. – Mondd, mégis milyen játékba kezdtél, te?

- Semmilyenbe se – vágta rá a francia.

- Ó, tényleg? Akkor meg ki az a másik?!

- A menyasszonyom – vallotta be Leon, mire Kalos teljesen ledöbbent.

- Tessék? Mi az, hogy a menyasszonyod?!

- Úgy tudtam, hogy halott, de ez egy régi és hosszú történet – foglalta össze gyorsan.

- Nekem van időm – fonta össze a karjait maga előtt Kalos. – Úgy hiszem, ha már miattad új előadást kell csinálnunk, az a legkevesebb, hogy értelmes magyarázatot adsz.

- Mi? Új műsor? – döbbent meg a francia.

- Hallhattad. Most viszont beszélj.

- Mielőtt a színpadhoz jöttem volna, Franciaországban éltem a húgommal. Akkortájt ismerkedtem meg Miriammel, amikor az angyalok táncára készültünk. Jól megvoltunk egymással, szerelmesek lettünk, aztán egy kis idő múlva megkértem a kezét. Minden jól ment, de aztán egy napon repülőgép balesetet szenvedett. Hosszú időn át próbáltam megtalálni, de úgy tűnt hiába próbálkozom. Azt mondták nekem, hogy halott.

- A látottak alapján nem úgy tűnik – jegyezte meg Kalos kissé gúnyosan és bármennyire is igyekezett megérteni a férfi helyzetét, egyszerűen képtelen volt rá. – Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom majd, de szégyellem magam miattad – közölte a másikkal kíméletlenül. – Heniko mégis hogy szerzett tudomást róla? – kérdezte, mire Leon arca egészen elsápadt. Hát, ha valamiről, akkor erről biztosan nem akart beszámolni a főnöknek, mert pontosan tudta, hogy Kalos minek tartaná. Azonban Kalos nem érte be a mély hallgatással. – Ugye még véletlenül sem nem azt akarod mondani, hogy látott titeket együtt? – kérdezett rá, mire a francia nagyon kezdett bízni abban, hogy leszakad a padló a széke alatt. Kalos arca teljesen elhűlt, amikor megfejtette a nagy hallgatás okát. – Mit látott?! – emelte meg a hangát Kalos, ám Leon továbbra sem szólt egy szót sem. – Kérdeztem valamit, Leon! – kiáltott rá a férfi.

- Azt, hogy lefeküdtem Miriammel – préselte ki magából, mire Kalos dühösen vágott az asztalára.

- Mi a fenét képzeltél, te magadról?! – támadt neki a színpad tulajdonosa.

- Nem gondoltam, hogy így alakul – próbálta védeni magát Leon, ám ezzel csak azt érte el, hogy még jobban felhúzta Kalost.

- Ja, hogy nem gondoltad! – jegyezte meg Kalos epésen. – Ó, hát akkor mindjárt más! – hitetlenkedett, majd visszaváltott szigorú hangnemre. – Mégis, hogy tudsz tükörbe nézni ezek után? Van fogalmad róla, hogy mit műveltél?!

- Igen tudom...

- A francokat tudod! – kiáltott rá Kalos. – Annak a lánynak köszönhetem, hogy most mindnyájan itt vagyunk! Te, is neki köszönheted, hogy normális ember lett belőled, és cserébe ezt kell kapnia?!

- Én nem... - szólalt volna meg, de Kalos beléfojtotta a szót.

- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el! – harsogta Kalos felállva a székéből. - Don rám bízta őt. A lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rá! Ezért nem fogom hagyni, hogy tönkre tedd őt! Ha kell, hírneved ide vagy oda, gondolkodás nélkül kirúglak a társulatból!

- Tudom, és el is fogadom, ha így döntesz – felelte a francia, ami kissé elgondolkodtatta Kalost.

- Te, szereted Henikót, igaz? – kérdezte, mire egy világfájdalmas tekintetett kapott válaszul. Kalos, aki eddig forrt a dühtől, kicsit megenyhülve ült vissza. – Mihez kezdesz most?

- Fogalmam sincs – vágta rá Leon, idegesen beletúrva a hajába. – Beszélnem kell Henikóval, de biztos vagyok benne, hogy ő hallani sem akar rólam.

- Ez elég valószínű – biztosította Kalos mellébeszélés nélkül.

- Miriamnek viszont szüksége van rám.

- Ezt ő gondolja így, vagy te? – Leon erre sem igazán tudott mit felelni. Kalos erre csak megadóan sóhajtott. – Gondolom, nem lep meg, hogy ezek után Heniko már nem akar a partnered lenni.

- Tudom...

- A jelenlegi helyzetben csak két dolgot tehetek – szólalt meg Kalos újra egy rövid hallgatás után. Leon erre érdeklődve emelte rá a tekintetét. – Hogy a színpad ne szenvedje meg a kialakult helyzetet, felveszem Miriamet és a partnered lesz. – A francia ezen nagyon elcsodálkozott. Egyáltalán nem gondolta, hogy Kalos képes lenne erre is.

- És mi lesz akkor Hen... - kérdezett volna vissza, ám Kalos már válaszolt is mielőtt az befejezhette volna.

- Heniko partnere pedig Stefan lesz. – Leon azonnal ledöbbent és belsőjét elkezdte feszíteni a harag és a féltékenyég. Bárki, akárki jobb választás lett volna, csak ne az, aki amúgy is bele van zúgva a lányba.

- Nem lehetne, hogy...

- Leon! – szólt rá Kalos szigorúan. – Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozzál! Mint mondtam, örülj neki, hogy nem bontok veled szerződést azonnali hatállyal!

- Komolyan azt hiszed, hogy az a kölyök pótolná a hiányomat?! - kérdezett vissza a francia kissé sértett hangon.

- Ha olyan partnerrel dolgozik, mint amilyen Heniko, könnyen megeshet ez is.

***

Nagyjából fél óra teljetett el, amikor Stefan elég feldúltan érkezett meg a színpad konferencia termébe. A többiek csodálkozva nézték, hogy ennek meg mi baja lehet, mert amilyen visszafogott volt, ritkaságnak számított, hogy ennyire ideges legyen bármiért is. Végül aztán Yuri csak nem bírta megállni, hogy ne érdeklődjön a helyzete felől, és odament hozzá.

- Hé, Stef. Veled meg mi történt? – kérdezte Yuri őszinte érdeklődéssel.

- Semmi – érkezett az egyértelmű hazug válasz.

- Ja persze. Pont úgy nézel ki, mint akinek semmi baja – helyeselt Yuri hitetlen hangon. – Szóval mi van? Nő ügy?

- Nem, csak az a szemétláda francia! - sziszegte.

- Ó, tehát nő ügy – vonta le a következtetést Yuri. – Szóval, mi történt pontosan? Megint leüvöltött, hogy ne merj ránézni Henikóra? – érdeklődött, mire Stefan elég kifejezően rápillantott, majd a válla mellett meglátta az említetett belépni Miriam társaságában. Yuri döbbenten látta, ahogy Stefan arca torzulni kezd.

- Szóval az érdekel, hogy mi történt? – kérdezte. – Akkor nézz a hátad mögé és megtudod! – Yuri azonnal megfordult a tengelye mentén, és rögtön kiszúrta a párost. Kék szemei úgy kitágultak, mintha kísértetet látott volna.

- Az meg ki a franc az? – kérdezte alig találva a megfelelő szavakat.

- Oswald nője, akiért otthagyta Henikót – tájékoztatta Stefan indulatos hangon.

- Hogy mi?! Mi van?!

- Jól hallottad.

- Nem... Ezt nem tudom elhinni... - suttogta, és nagyon remélte, hogy Stefan téved. Időközben a csapat többi tagjának is kezdett feltűnni a szokatlan felállású páros. Ahogy az lenni szokott, nem kellett sok idő, és mindenki róluk suttogott. Miriam nagyon élvezte a hirtelen jött érdeklődést. Leon ellenben csakis egy valakit keresett a tekintetével, mégpedig Henikót. Ő azonban még nem volt a teremben, hiszen még az otthonhonban dolgozott.

- Jó ennyi volt! – kiáltotta Heniko, mire a legnagyobb csoport több tagja is a földre huppant.

- Ez nagyon gyilkos volt...- jegyezte meg Jess, aki nagyon lihegett a földön.

- Tényleg az volt – helyeselt Sue is, hasonlóan fáradt állapotban. – Nézd csak Taylort. Még rajta is látszik, hogy elfáradt, pedig neki általában meg sem kottyannak Heniko órái. Kíváncsi vagyok, mi történt Henikóval. Ma olyan volt végig, mint egy tornádó!

- Bocsi, srácok, de vissza kell indulnom a színpadra. Lesz egy megbeszélés, amin mindenképpen ott kell lennem. Taylor levezet nektek egy kis lazítást, hogy holnap ne legyetek annyira a halálotokon. Továbbá szeretném, ha sokat gyakorolnátok, mert jövő héten tartanék egy bemutatót Marynek és a többieknek. – Heniko, amint befejezte a búcsúzkodást, azonnal elindult a patika felé. Bár megkapta az üzenetet Stefantól, hogy sietnije kellene a színpadra, a helyzetét kezelni sokkal fontosabbnak tartotta, mint betartani az időpontot.

- Szia! – köszöntötte az a gyógyszerész, akivel a múltkor is találkozott. – Örülök, hogy újra találkozunk.

- Szia! – üdvözölte Heniko is, majd vigyorogva hozzátettette. – Kérlek, ne vedd sértésnek, de én annyira nem örülök...

- Azt hiszem, értelek – mosolygott a nő is. – Miben segíthetek ezúttal? Elfogyott a fájdalomcsillapítód? – kérdezte, mire Heniko nagyon meglepődött, hiszen a sztorija szerint, nem magának kérte a gyógyszert, amikor először itt járt.

- Mégis honnan...

- Hidd el, elég sok ember megfordult már itt, hogy tudjam, mi a dörgés. Plusz bőven látszott rajtad, hogy fájdalmaid vannak. Most sem nézel ki túl rózsásan!

- Szerencsém van, hogy a munkahelyemen nem ilyen sasszeműek, mint te – jegyezte meg Heniko egy keserű mosollyal. – A segítségedet szeretném kérni. Az a gyógyszer, amit adtál, már nem segít. Egyszerűen nem múlik el a fájdalom... - A nő erre összehúzta a szemeit. Nem tekintete jó jelnek a hallottakat.

- Az baj – mondta, ami szintén nem volt túl biztató. – Mondd, ráérsz most?

- Mert?

- A gyógyszerészet mellett orvos is vagyok – osztotta meg vele. – Hátul van egy kis rendelőm, és szerintem az lenne a legjobb, ha legalább egy röntgennel megnéznénk, hogy mi a helyzet.

- Ó! Hát, ha azt mondod, hogy úgy hatásosabban célt érünk, akkor csináljuk! – vágta rá töprengés nélkül. – A munkámhoz szükség van arra, hogy jól legyek. Ha ezzel egy kicsit is javíthatunk a dolgokon, akkor tegyük meg! – A nő elmosolyodott a hallottakra. Örült neki, hogy a lányban van felelősség érzet.

- Gyorsan bezárok, és mehetünk is – mondta, miközben elindult az ajtó felé. Röviddel az után, hogy a nő bezárt, már oda is értek a rendelőhöz. Heniko őszintén meg volt lepődve. Nem is számított rá, hogy ennyire felszerelt helyre érkezik majd. – A múltkor nem volt lehetőségem rá, de akkor pótolom most. A nevem Megan Rayam.

- Szia, Megan. Én pedig Heniko Madcap vagyok.

- Örvendek, Heniko. Akkor derítsük ki, mi lehet a baj! – közölte mosolyogva, majd pontos utasításokat adott a lánynak és a röntgen helyiségbe kísérte. Nagyjából egy tíz perces vizsgálat után, Megan össze is szedte az eredményeket, és együtt mentek az irodájába, hogy egy ottani kivetítőn kielemezzék azokat. Megan mosolygós arca borzasztó arckifejezésre rendeződött át, ahogy megpillantotta a felvételeket.

- Ennyire nem szép? - kérdezte Heniko óvatosan.

- Még, hogy nem szép?! – emelte meg a hangját a döbbenettől a másik. – Rezidens koromban ilyen felvételekkel ijesztgettek minket! Csodálkozol, hogy fájdalmaid vannak?! Ha tudna színezni a gép, az egész felvétel vörösen izzana! Gyulladások, zúzódások, megerőltetés nyomai, ahogy a hátizmok próbálnak kizárni bizonyos területeket a megterhelés alól... Mesélj csak. Mit is dolgozol te, egész pontosan? - kérdezte. Heniko vett egy nagy levegőt, mielőtt kimondta volna.

- Artista, táncos és koreográfus vagyok a Kaleido színpadnál...- hadarta el gyorsan.

- MI?! Ugye csak ugratsz?! – Heniko erre látványosan félrepillantott. – Heniko!!!

- Tudom, tudom, de ez éltet. Ha nem csinálhatnám egyiket sem, abba biztosan belehalnék.

- Helyette inkább szenvedsz? Tisztában vagy vele, hogy mit kockáztatsz?!

- Tudom. Más orvosok szerint abba kellett volna hagynom – vallotta be.

- A felvételek alapján, én sem tanácsolnék mást – mondta egy nagy sóhajjal. – De úgy látom, ez nem lehet opció, igaz?

- Komolyan mondtam, hogy nekem ezt kell csinálnom. Emlékszem, hogy mennyire szenvedtem, amikor nem csinálhattam semmit sem. Az rosszabb érzés volt, mint maga a fájdalom.

- Meséld el, mi történt veled.

- Az első sérülésemet még Japánban szereztem – kezdett bele. – Egy előadás során leszakadt a trapézom, nekiestem egy díszelemnek, majd a porond aljának.

- Szentséges Isten... - szörnyülködött Megan.

- Ennek ellenére összeszedtem magam és nagyjából tüntetmentes lettem. Semmi fájdalmam nem volt. Aztán itt Amerikában kicsit rosszul sült el a segítségnyújtás és nagy ütésnek tettem ki ugyanazt a területet.

- Az újabb friss trauma pedig előhozta a régi problémákat.

- Kezdetben beváltak a fájdalomcsillapítók, de ahogy egyre többet használtam, elvesztették a hatékonyságukat.

- Lehetséges, hogy túltelítődött vele a szervezeted, és ezért nincs meg a megfelelő válaszreakció.

- Megan, kérlek, mondd azt, hogy tudunk tenni valamit! – könyörgött a lány.

- Elsőre azt mondanám, hogy meg kellene műteni, de valamiért úgy érzem, hogy te, ezt nem akarnád.

- Ennyire nyilvánvaló? – nevetett fel a lány.

- Az arcodra van írva. Plusz, ha bíznál ebben a megoldásban, nyilván nem tömnéd magad teli fájdalomcsillapítókkal.

- Félek a műtéttől – vallotta be a lány. – Nekem a testem a munkaeszközöm. Ha nem tudom használni, egy apró műhiba miatt, akkor mindennek vége.

- Ez esetben, a morfiumos kezelést javaslom.

- Az kicsit kemény cucc nem?

- Eléggé, mert könnyen rá lehet szokni. Viszont ez mellett erős hatásfoka van. A bibi csak az, hogy nem veszélytelen ez sem.

- A függőség kialakulás miatt?

- Nem – rázta meg a fejét Megan. – Ha azt akarjuk, hogy nagyon hatásos legyen, akkor szubkutánisan kell beadnom, vagyis fecskendővel a hátadba. – Heniko erre látványosan elhúzta a száját.

- Ha attól jobb lesz, akkor jöhet!

- Előre szólok, hogy ezt a kezelést ismételni kell, mert egy egyszeri nem fogja megoldani a helyzetet. Ez a fájdalom nálad már krónikus mértékű, szinte állandó. Heti kétszer biztosan jönnöd kell majd.

- Jövők akár minden nap is, azon ne múljon.

- Ezen kívül használd azokat a krémeket, amiket a múltkor adtam. Arra pedig külön megkérnélek, hogy a fűzőt minden esetben viseld, ha edzésről van szó – magyarázta, majd újra a felvételre mutatott. – Nézd. Ezen a területen a legerősebb a traumahatás. Többszörösen sérült az egész gerinc környéke, de a legrosszabb helyzet a deréktáj csigolyái és izomzata környékén van. Ez a rész viseli a legnagyobb terhelést, pont azért kell, hogy amikor erősen terheled, akkor a füzű ott legyen, és segítsen csökkenteni azt.

- A legutóbbi edzésen is rajtam volt. Tényleg jobban éreztem magam egy kicsit.

- Tessék rendszert csinálni belőle! Ha pedig nem kell dolgoznod, akkor pihentesd sokat! És ne legyen több hősködés! – emlékeztette.

- Oké, rendben van. Ezt megígérem.

- Nagyon helyes. Most, hogy ezt megbeszéltük, beadom az első bikarúgásos koktélodat – vetítette előre. – Heniko erre csak bólintott. – Vedd le a felsődet és hasalj a kezelőágyra – mondta, mire Heniko eleget is tett a kérésnek. Megan addig előszedte a szükséges fiolákat, valamint injekciós tűket. Amint mindent előkészített, odament a lány mellé, és finoman megérintette a vállát. – Nem hazudok. Fájni fog. Ennek ellenére próbálj meg nyugodtan feküdni majd, mert nem akarom, hogy a tűk rossz helyre hatoljanak. Két injekciót fogok beszúrni. Az egyiket ide – mondta, miközben megérintette a pontot a lány hátán. – A másikat szimmetrikusan a gerinc másik oldalára. Ha hatni kezd, lehet, hogy kicsit furán érzed majd magad, szóval ezen ne lepődj meg.

- Jól hangzik – nevetett fel a lány.

- Plusz, tudom ez hatalmas kérés, de nagyon jó lenne, ha legalább egy műsor erejéig inkább csak táncolnál. Kell egy kis nyugalmi idő a hátadnak. Legszívesebben a táncra is nemet mondanék, de már ismerem a helyzetedet.

- Rendben. Megpróbálom ehhez tartani magam – egyezett bele a lány.

- Helyes. Most pedig lazulj el, mert beadom az elsőt. Szeretnéd, hogy számoljak vagy...

- Csak tedd meg. Talán jobb, ha nem tudom, mikor érkezik – vágta rá, majd egy kiáltás-nyögés szaladt ki a száján. – Azt a büdös... - sziszegte összeszorított szemekkel és kezekkel.

- Tudom, hogy szörnyen rossz, de lazíts, Heniko! - szólt rá Megan. – Nem akarom beletörni a hátadba a tűt. - Heniko a levegővételével próbálta fegyelmezni magát, majd egy örökké tartónak tűnő pillanat után vége lett. – Velem vagy még? – kérdezte Megan kedvesen, megsimogatva a másik haját.

- Ez nagyon kegyetlen volt... - suttogta a lány.

- Sajnos rossz hírem van, mert ilyenből jön még egy. – Heniko fájdalmasan felnyögött a hallottakra.

- Gyorsan told be azt is... - kérte, miközben rákészült a következő sokkra. Nagyon visszafogottan tűrte a hasonlóan rémes érzést. Megan nem győzött elnézést kérni, na, nem mintha amúgy tehetett volna bármiről is. Miután beadta a másodikat is, megérte a lányt, hogy még feküdjön egy kicsit nyugodtan. Ezután még tíz percet beszélgetek, azután Heniko elbúcsúzott és visszaindult a színpadra. Nagyjából félúton lehetett, amikor elkezdte furcsán jól érezni magát. A fájdalma elmúlt, barmi jókedvű lett, az agya pedig megállíthatatlanul pörgött. Mire a szállások közelébe ért, már három kész koreográfia is volt a fejében. Csak egyet tudott: neki táncolnia kell, de most azonnal. Gyorsan felszaladt a lakásába, átöltözött egy hosszú buggyos farmerbe, felrángatta a fűzőjét, egy laza pólót, meg egy fehér hosszúszárú edzőcipőt és már sietett is a gyakorlóterembe. Betoppanva ott találta az egész tánc csapatát.

- Hé, szia Heniko! – üdvözölték, amint megpillantották.

- Sziasztok! Mi a helyzet. Most végeztetek? – érdeklődött a lány.

- Hát úgy nagyjából – ismertette a helyzetet az egyik lány.

- Nem lenne kedvetek még maradni egy kicsit? – kérdezte Heniko. – Eszembe jutott pár koreográfia és kedvem lenne csapatban táncolni.

- Megint táncolni?! – nyafogott James. – De hát egész nap melóztunk...

- Ez kimondottan csak „havefun" jellegű lesz – vágta rá Heniko. - Semmi köze a műsorhoz.

- Szóval azt akarod mondani, hogy relatíve buliznánk? – kérdezett rá Jane. Heniko elgondolkodott a másik szavain.

- Hm... végülis igen. Ja, mondhatjuk, hogy az! Persze nem kötelező. Táncolok én egyedül is, csak veletek mókásabb.

- Mi mindig nagyon szívesen táncolunk veled, Heniko! – biztosította Oscar. – Ami engem illet, benne vagyok!

- Detto! – vágta rá Jane is, és vele együtt még négyen. Pár perc alatt az egész csapat belement a dologba, bár csak James jelenléte volt kérdéses.

- Szóval, James? – kérdezett oda Emma. – Te, maradsz, vagy húzol aludni a szállásokra?

- Ne legyél már ennyire lusta, James! – vágta hozzá Shep. – Minden pillanat amikor Henikóval vagyunk a balett tanár helyett az ajándék!

- Szálljatok már le rólam! – kiáltott fel a srác. – Jól van már! Akkor maradok én is! – Heniko erre hálásan elmosolyodott. Örült neki, hogy ilyen jó csapata van.

- Nos, Heniko! – fordult felé Teeny. – Akkor vezess minket!

- Már indulunk is! – felelte kacsintva, és közben eszébe sem jutott sem akkor, sem egy órával később, hogy neki nagyon fontos jelenése lenne a Kaleido színpad megbeszélő termében. Eközben az ottani csapat már egy masszív két órát eltöltött odabent, mert Kalos késett egy fél órát, aztán meg általános dolgokról kezdett beszélni. Valójában ez utóbbit csak időhúzásnak szánta. Nem mintha nem lett volna fontos azokról is beszélni, de azt a bejelentését, hogy lecserélik a Bonnie és Clyde-ot akkora tartogatta, amikor már Heniko is ott van. Csakhogy a lány nem akaródzott megérkezni. Eközben persze a csapat is egyre idegesebb volt, leginkább azért, mert nem értették, hogy mit keres ott Miriam, hogy miért van Leonnal és, hogy miért nincs még jelen Heniko.

- Kalos, nem térhetnénk vissza erre a megbeszélésre inkább holnap? – kérdezett közbe hirtelen Caty. – Hosszú napunk volt, és holnap is rengeteg munkánk lesz.

- Annyira sok azért mégsem – közölte, mire az egész terem felkapta a fejét.

- Hogy érted ez? – kérdezett ezúttal Layla.

- Úgy, hogy nem fogjuk előadni a Bonnie és Clyde-ot – mondta ki nyugodt hangon. A banda nagy részét sokként érte a hír, kivéve talán Stefant, Saraht és Leont.

- De hát miért?! – értetlenkedett Caty. – Az egy rendkívül jó előadás lett volna!

- Lehet. Azonban én úgy döntöttem, hogy újat választunk – közölte a főnök, és szándékosan nem akarta felfedni a valódi okot. – Mia! Számítok rád, az új darab forgatókönyvénél is! – szólt a barna hajú lányra, aki úgy festett, mint egy összeomlott kártyavár.

- De hát még az sem volt teljesen kész... - motyogta erőtlenül. Közben csatlakozott a csapathoz Ken is, aki eddig az építészeknek és a kellékeseknek tartott eligazítást arról, hogy a műsor leváltása okán, nekik is abba kell hagyniuk a munkákat.

- Ne aggódj, Mia! – bíztatta Anna a másikat. - Heniko majd biztos segíteni fog. Ez a műsor is az ő ötlete volt.

- Tényleg, Főnök! – szólalt fel most May. – Heniko tud róla, hogy így döntöttél? – kérdezte, és mindenkit nagyon érdekelt a válasz.

- Külön kérte, hogy így legyen – közölte a főnök, amivel még jobban sokkolta a csapatot. Időközben ő kutatóan végig nézett a termen, de a lány persze még mindig nem volt sehol sem.

- Ha már itt tartunk, hol van ő? – folytatta a kérdezősködést Rosetta, szintén körbenézve. – Az nem is igazi megbeszélés, ha ő nincs is jelen rajta!

- Azt hiszem, megyek és megkeresem! – ajánlkozott Stefan, felugorva a helyéről. Fogalma sem volt róla, hogy merre lehet a lány, ami nagyon idegesítette, mert benne még elevenen élt az a pillanat, amikor először látta az összezuhant lányt. Nem tudta mi lehet vele, pedig üzent is neki, hogy megbeszélés lesz, ennek ellenére nem volt sehol. Leon legszívesebben hányni tudott volna Stefan buzgóságán, de valójában ő is aggódott Henikóért. Két napja még csak nem is találkoztak, aztán még itt volt az is, hogy beszélnie kellett volna vele.

- Jól van. Menj, Stefan! Keresd meg légy szíves! – kérte Kalos, mire Ken azonnal közbeszólt.

- Ha Henikót keresed, akkor nem kell túl messzire menned – mondta, mire mindenki egy emberként pillantott rá.

- Mert, hogy? – szegezte neki a kérdést Kalos.

- Heniko itt van a színpadnál – folytatta Ken. – Már úgy... – Hirtelen ránézett a kezén lévő órájára. – Két órája a táncosokkal gyakorolnak.

- Tessék?! – döbbent meg Kalos. – Gyakorolnak?! Mégis mit?

- Én aztán igazán nem tudom. Nem láttam még eddig egyik koreográfiáját sem.

- Hogy érted, hogy egyik koreográfiáját sem?

- Hármat is láttam – mesélte Ken egészen elragadtatva. – Henikótól megszoktam, hogy mindig remek formában van, de ma rendkívül jó! A táncos srácok azt mondták, hogy tegnap este meg a mai napon rakta össze ezeket, erre most már szinte tudják is. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálja! – Hirtelen aztán elhallgatott. – Így belegondolva... nem is értem, miért nem kérdeztem rá, hogy hogyhogy nem jön ide – gondolkodott el hangosan. – Menjek és szóljak neki? – ajánlotta, de eközben már Kalos felegyenesedett a székéből.

- Nem kell. Majd odamegyek, és beszélek vele én magam – jelentette ki, majd kilépett az asztala mögül és az ajtó felé indult.

    Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393