59.

Leon egy fáradt sóhajjal adta jelét annak, hogy nem igazán van ínyére a lány látványos durcázása.

- Tényleg egész este nem fogsz hozzám szólni? – érdeklődött, mire egy gyilkos pillantást kapott válaszul. Hátra is hőkölt egy pillanatra.

- Megérdemelnéd. Csak főzésről volt szó, erre bevásárolni is elcibáltál – vetette a szemére. – Pontosan tudod, hogy utálok vásárolni!

- Nem számítottam rá, hogy nem találunk itthon semmit – vallotta be a férfi.

- A normális emberek ilyenkor mennek el egy étterembe vagy rendelnek pizzát!

- De mi főzni fogunk – tartott ki az elképzelése mellett a francia, mire Heniko egy nagyot nyögve feküdt el a pulton.

- Sosem lesz vége ennek a napnak... - motyogta csalódottan.

- A látványos szenvedés helyett inkább gyere segíteni. – Heniko erre döbbenten kapta fel az asztalról.

- Na, várjunk! Csak, hogy jól értem-e. Szóval nem elég, hogy egy izgalmas este ígéretével elcsábítasz az edzéstől, rákényszerítesz, hogy vacsorázzam, de az közben az igazából nincs is, és még ezek fejben dolgoztatni is akarsz?!

- Fogd fel egy háztartási tréningnek – magyarázta a férfi, miközben elkezdte kipakolni a hozzávalókat az asztalra. A lány erre fújtatott egyet akár egy ló.

- Mit akarsz csinálni egyáltalán?

- Valami olaszt. – Heniko szemöldökei a homloka tetejéig szaladtak.

- Olaszt mi? Azt hittem, egy életre eleged van belőlük – célzott Carlosra, ami a franciának is azonnal leesett, mert egy kicsit erősebben tette le a darált húst a pultra.

- Azokból elegem is van, viszont ez miatt nem fogom megutálni az olasz konyhát. – A férfi szavaira Henikót elöntötte a kíváncsiság.

- Szereted az olasz ízeket? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.

- Igen – felelt Leon és örült neki, hogy végre más érzelmet is kicsalt a lányból a düh és az unottságon kívül. – Amikor kicsi voltam, volt egy olasz szakácsunk, Lucia – kezdett mesélni a férfi, és látszott rajta, hogy szívesen emlékszik vissza erre az emlékre. – Nagyon tehetséges nő volt. Bármit el tudott készíteni, amit csak akartunk. De a legjobb mégis csak a hazai fogásaiban volt. Isteni finom lasagnét tudott csinálni. Emlékszem, ha azt készített, mindig annyit ettem belőle, amennyit csak tudtam. Egyszer beteg is lettem tőle. – Heniko felnevetett a férfi szavaira. Szinte látta lelki szemei előtt a kis Leont, amint két pofára tömi az arcába a darálthúsos tésztát. – Lucia ez után azt mondta, hogy inkább megtanít rá, csak ez többet ne forduljon elő. – Heniko úgy érezte, hogy a szíve megtelik melegséggel. Most jött csak rá, hogy a férfi nem azért akart főzőcskézni, mert vele akart gonoszkodni, hanem pont ellenkezőleg. Azért akarta, és azért pont ezt, mert ez nem csak egy átlagos étel volt. – Mi az? – zökkentette ki a férfi kíváncsian, mert feltűnt neki a lány arckifejezése. Heniko válasz helyett leugrott a bárszékről, a pultot megkerülve a férfi elé lépett és megcsókolta.

- Szeretlek – mondta, majd érdeklődve szétnézett a hozzávalók között. – És miben tudok segíteni? – kérdezte, de nem nézett oda a férfira. Leon arcán először némi meglepettség, majd egy boldog arckifejezés költözött.

- Én elkezdem a szószt, addig, te megcsinálod a besamelt.

- Ööö... oké. Melyik dolgok kellenek hozzá?

- Vaj – kezdte sorolni, miközben Heniko igyekezett mindent megtalálni hozzá az asztalon. – Liszt, tej, őrölt szerecsendió és só.

- Rendben. Mind megvan. Hogy kezdjek neki?

- Ott egy edény a pult végén – mutatott rá. – Abba bele kell tenned a vajat.

- Az egészet?

- Pontosan. Fel kell melegítened, hogy folyós állagú legyen. Ha ez megvan, akkor a lisztet szép lassan elkezded beleönteni, de közben folyamatosan keverned kell, hogy rendesen el legyen dolgozva. Ez után add hozzá a tejet, hasonló keverés mellett. Ha az is rendben van, akkor tizenöt percig főzni kell. Akkor lesz jó, ha kicsit sűrűbb lesz, azután jönnek a fűszerek.

- Értettem, Séf! – vigyorgott a lány, mire Leon is hasonlóan tett. Amíg Heniko munkához látott, addig Leon is belefogott a lasagne szósz elkészítésbe. Mind a ketten lelkiismeretesen foglalkoztak a saját feladatukkal, de nem tudták megállni, hogy néha oda ne pillantsanak a másikhoz.

- Kicsit olyan, mintha már férj és feleség lennénk – jegyezte meg a lány, miközben tekintetével csak a mártást figyelte. Leon a szavak hallatán el is felejtette, hogy kavarnia kellene a szószt, és csak a lányra figyelt. – Nem volt családom, de mindig valami ilyesminek képzeltem el egy normális családi pillanatot. A szülők készítik a vacsorát, miközben a gyerekek játszanak a szobában... – Leon érezte, hogy a szavak csak úgy maguktól kiszaladnak a száján.

- Tehetünk azért, hogy ez ne csak egy képzelgés legyen. – A lánynak a fakanál is megállt a kezében a hallottakra. Majd a válla fölött pillantott a férfira.

- Te, most feleségül kértél? – kérdezte kissé nehezen formálva a szavakat.

- Még az is lehet... - mosolyodott el csibészesen. Heniko megbotránkozva nézett fel, miközben lehúzta a tűzről a már elkészült mártást.

- Csak egy okot mondj, hogy miért kellene igent mondanom, egy ilyen két szósz közötti nászajánlatra! – szegezte neki, miközben összefonta a karjait a mellei alatt.

- Mert csak én tudok olyan lasagnét, amitől gasztróorgazmusod lesz – engedett meg magának egy félmosolyt, mire a lánynak libabőrős lett a bőre az emlékeitől. – Gyere ide! – szólt a lánynak, mire annak lábai maguktól elindultak el felé. – Kóstold meg! – nyújtotta felé a fakanalat. Heniko nézte egy pillanatig, de nem mozdult.

- Add ide nekem – mondta kinyújtva a kezét. Leon egy szó nélkül tett eleget a kérésnek. Aztán kicsit meglepődött, mert a lány egyszerűen letette azt a kezéből.

- Mégis mit csin... - De tovább nem jutott a mondatban, mert a lány megfogta kezét és a mutatóujját a szószba dugta. Leon kicsit felszisszent, de csak addig a pillanatig, amíg végig nem nézte, hogy a lány finoman bekapja az ujját és lenyalta róla a szószt.

- Sosem kóstoltam még ilyen jót – suttogta a lány csillogó szemekkel.

- Picsába a vacsorával! – káromkodta el magát, miközben felemelte a lányt a pultra. Heniko belenyögött a hirtelen helyzetváltozásra, de más már nem jött ki a száján, mivel a francia támadta le az ajkait. Pár edény a hangos csörömpöléssel landolt a padlón, de ők ketten, mintha meg sem hallották volna. – Ugye tudod, hogy mit fogok tenni veled? – zihálta a lány ajkaira.

- Azt, amit az edzőteremben is kellett volna – piszkálta tovább a lány. Azonban azt nem is sejtette, hogy nem csak ő képes a gonoszkodásra. A francia pontosan tudta, hogy Heniko megint irányítani akarta az eseményeket, ezért nem hagyta magát. Egy lassú pillantással a még gázon lévő szószra nézett. Majd visszapillantott a lányra.

- A szósznak még kell öt perc – jelentette ki tárgyilagosan. – Pont annyi ideig fogok foglalkozni veled.

- Hogy?! – döbbent meg a lány, ám Leon egy erősebb csókkal újra beléfojtotta szót. Úgy is tett, ahogy azt előzőleg megjósolta. Csak öt percen keresztül csókolta, simogatta, ölelte egy perccel sem tovább. – Leon, kérlek! – könyörgött a lány, de csak süket fülekre találtak a szavai.

- Legközelebb akkor lesz egy óra szabadidőm, amikor beteszem sülni a tésztát – osztotta meg a lánnyal, miközben teljesen nyugodtan visszasétált a feladatához. Heniko tehetetlenül feküdt el a pulton. Kezdett tudatosulni benne, hogy felesleges próbálkoznia, mert Leonnak sziklaszilárd elképzelései vannak.

- Utálom az olaszokat! – kiáltotta a lány a plafonnak. A francia vigyorogni kezdett, mert tudta, hogy a lány ezen a ponton engedte el a dolgokat.

- Hogy ment a próba a táncosokkal? – kezdeményezett beszélgetést a férfi, hogy kicsit elterelje a figyelmét. Közben persze rendületlenül készítette a vacsorájukat.

- Jól – felelt a lány, de közben maradt ugyanúgy, ahogy eddig is. – Ha Kalos tudta nélkül majd tudok egy kicsit többet dolgozni velük, hamar megtanulják az egészet. – Leon gyanakodva pillantott fel a tepsiről.

- Te, most cinkos társat akarsz csinálni belőlem?

- Nem, csak mondtam – közölte a lány egyszerűen. – Tudhatnád, hogy akkor is megoldom, ha keresztbe tesztek nekem. – Leon hitetlenkedve pillantott a plafonra.

- Csak jót akarunk neked... - mutatott rá a férfi, miközben betette a lasagnét a sütőbe. Heniko erre felhorkantott a pulton.

- Kalos talán, de te biztos, hogy nem! – vakkantotta a lány. – Az egész estém egy merő szenvedés a csökönyösséged miatt!

- Heniko... - szólt rá a férfi, miközben közelebb sétált.

- Te, csak ne Henikózzál! – ült fel gyorsan, így pont egy magasságba került a férfival.

- Most komolyan azért durcizol, mert nem fekszem le veled? – érdeklődött, miközben kezei közé vette a lány arcát. Heniko érezte, hogy elvörösödik. Kimondva nem hangzott olyan jól, mint a gondolataiban.

- Igen... - motyogta alig hallhatóan.

- Istenem, de édes vagy – suttogta, miközben egy hosszú csókot nyomott a lány szájára.

- Sajnálom... de tudod... - kezdett magyarázkodni, de Leon rátette az egyik ujját a szájára.

- Ne mondj semmit. Pontosan tudom, mit érzel. Hidd el, ha rajtam múlt volna, azóta ki sem tetted volna a lábad az ágyból, amióta belefektettelek. –Heniko még tovább vörösödött a szavakra. – Nem titok a számodra, hogy milyen életem volt. Talán valahol meg is vetsz érte.

- Ez nem is...

- Kérlek, hadd mondjam végig – szólt közbe, mire Heniko némán bólintott. – Valahol mélyen én is ezt teszem. De akkor úgy éreztem, akkor leszek biztonságban, ha nem kötelezem el magam semmire. Ami csak jön és megy, az nem okoz fájdalmat. Volt egy olyan időszak az életemben, amikor egyáltalán nem akartam érezni semmit sem. Csak kielégítettem az igényeimet és lapoztam. Viszont, aztán megjelentél az életemben és minden megváltozott –magyarázta, miközben végigsimított a lány arcán. - Mintha már nem is a gravitáció tartana a Földön, hanem te. Felforgattad az egész életemet.

- Olyan, mintha egy láthatatlan mágnes két ellentétes pólusai lennénk – suttogta a lány. – Talán azért akarom, hogy mindig a közelemben legyél, mert nélküled nem vagyok egész. – A következő pillanatban Leon könnyedén az élébe kapta a lányt. – Hé! Te, meg mit csinálsz? – nevetett fel.

- Kárpótollak.

- És a vacsora?

- A sütő majd tudja – felelte könnyedén, majd karjában a lánnyal elindult ki a konyhából. Heniko azt hitte, hogy az emeletre mennek, ám Leon egy teljesen más irányba indult.

- Hova viszel? – érdeklődött kíváncsian.

- Majd mindjárt megtudod – titokzatoskodott a férfi. Henikónak nagy volt a kíváncsisága, de nem feszegette tovább a kérdést. Csak akkor szólalt meg újra, amikor megérkeztek egy másik fürdőszobába, amiben egy hatalmas kád volt. Majdnem akkora volt, hogy kitöltötte az egész szobát.

- Hűha! – szökött ki a lány száján első reakcióként. Odabent kellemes meleg volt és gőz borított mindent. – Mégis mi minden van még ebben a házban, amit nem láttam?

- Már nem maradt sok titka előtted – felelte a férfi, miközben leültette őt a méretes kád szélére. – De azt akarom, hogy ne is legyen. – Henikónak erre akaratlanul is Sophie szobája jutott az eszébe. – Viszont ez jelenleg várhat – tette hozzá, majd letérdelt és a lány cipőjéhez nyúlt.

- Te, meg mégis mire készülsz? – érdeklődött a lány és közben minden izgatottságát igyekezet elnyomni a hangjában.

- Szépen lassan levetkőztetlek, aztán elfeledtetem veled, hogy várnod kellett – ismertette a helyzetet, miközben látványosan lehúzta a lány cipőjét, és egy laza mozdulattal félredobta. Heniko meglepetten nézett a levegőben szálló cipője után, amit azonnal követett a másik is. Rendkívül izgalmasnak találta, de igyekezet megzabolázni az érzéseit. Ezután a zoknijai következtek és a nadrágot is.

- Ijesztően jó vagy ebben... - jegyezte meg Heniko, amikor már csak egy bugyiban és melltartóban találta magát. Leonnak hatalmas mosoly jelent meg az arcán.

- Ebben is – javította, ki miközben kicsit hátrébb állt, hogy gyönyörködhessen alig ruhás szerelmében. Heniko azt hitte zavarban lesz a fürkésző szemek láttán, de sokkal inkább bátornak érezte magát. – Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon – állapította meg el sem pillantva róla.

- Ez esetben, én meg a legszerencsésebb nő vagyok – közölte, miközben kihívóan felállt és a férfi elé lépett. – Most pedig én foglak levetkőztetni! – mondta, és a férfi ingéhez nyúlt, de Leon megfogta a kezét.

- De még én sem végeztem...

- Majd, ha egálban leszünk, folytathatod – közölte a másikkal kacéran, Leon pedig belement a játékba. Azonban arra egyikük sem számított, hogy ettől mindketten elvesztik majd az eszüket.

- Hihetetlen, hogy már medencében is csináltunk – jegyezte meg a lány, miközben szemben a férfi ölében ülve egy szivaccsal mosta annak vállait.

- Ez egy kád nem pedig medence... - javította ki Leon, miközben kisöpört egy vizes tincset a lány arcáról.

- Ekkora kád nem is létezik.

- Pedig benne ülsz – nevetett fel a férfi.

- Nem. Én rajtad ülök – pontosított a lány, miközben összedörgölte az orrát a férfiéval.

- Itt is vagy a legjobb helyen – suttogta, miközben belecsókolt a lány nyakába. Heniko lehunyt szemmel jólesően hümmögőt egyet.

- Fincsi – sóhajtotta, mire Leonnak mosoly szökött a szájára.

- A sütőben lévő lasagne is legalább ennyire jó.

- Igen? – pillantott komolyan a férfira. – Biztos ez?

- A szavam nem elég bizonyíték? – felelt kérdéssel a kérdésre a férfi.

- Akkor vacsorázzunk! – jelentette ki, mire Leon felnevetett. – Na! Ne nevess! – fröcskölt Heniko játékosan a férfi arcába.

- Ha tudom, hogy csak egy ilyen hasonlat kell, hogy egyél végre, előbb mondtam volna – magyarázta, miközben letörölte a vizet az arcáról.

- De most komolyan. Éhes vagyok! – vallotta be, mire Leon arca is felragyogott.

- Miket hallok!

- Ne örülj már ennyire! – nevetett fel a lány.

- Hogyne örülnék – ellenkezett a férfi, miközben a lánnyal együtt felállt a vízben. – Most pedig szépen megvacsoráztatlak – tette hozzá, amint kimászott a vízből.

- Oké – mosolyodott el a lány, amint talajt érzett a talpa alatt. Aztán kutatóan nézett szét a fürdőben.

- Mit keresel? – érdeklődött a francia, pedig pontosan tudta a választ.

- Egy törülközőt mondjuk? – kérdezte Heniko hitetlenkedve.

- Minek az... - felelt rá Leon, miközben elsétált az egyik szekrényig. Heniko közben nem volt rest és végig bámulta a másik minden mozdulatát. Nagyon tetszett neki a meztelen férfi látványa. – Tetszik, amit látsz? – vigyorgott, amint észrevette ezt.

- Ha nem lennék már ennyire éhes, biztos rád vetném magam még egyszer – jelentette ki köntörfalazás nélkül.

- Vacsora után is ráérek – kacsintott rá a férfi, miközben átnyújtott egy köntöst a lánynak.

- Észben tartom – biztosította a lány, majd mindketten felcibálták magukra a köntöst, és a konyhába vonultak. Henikónak el kellett ismernie, hogy a férfi nem hazudott a lasagnét illetően. Ilyen finom tésztát még életében nem evett. Leon is elégedett volt. Egyrészt örült, hogy a lány kedvére tudott tenni a főztjével, másrészt örült, hogy végre enni is látja. Vacsora után újra egymás karjaiban találták meg a boldogságot. Hosszú órákon át szerették egymást, egészen addig, amíg az álmok el nem szakították őket egymástól. Másnap reggel Heniko ébredt elsőnek, és nagyon vidámnak érezte magát. Ahogy kezdett egyre éberebb lenni, a tegnap esti és hajnali események úgy elevenedtek fel benne. Halkan elkuncogta magát. Boldog volt. Nagyon boldog. Gondolta megnézi magának délceg ezüsthajú hercegét, ám amikor odafordult volna hozzá, éles fájdalom nyilat a hátába. Összeszorított szemekkel hangtalan nyögéssel fordult inkább vissza az eredeti pozícióba.

- Be kell vennem egy fájdalomcsillapítót...- gondolta fájdalmasan.

- Minden rendben van? – halott meg hirtelen egy aggódó hangot, amitől a vére is megfagyott az ereiben. Tudta, hogy Leon mindent látott.

- Jól vagyok - hazudta gondolkodás nélkül.

- Nem úgy néztél ki - erősködött Leon, aki már fel is ült az ágyban, hogy jobban tudjon figyelni a lányra.

- Csak kicsit elzsibbadtam és nem volt kellemes rájönnöm erre - célzott a világfájdalmas reakcióra. Nagyon remélte, hogy ennyi magyarázat bőven elég lesz.

- Biztos csak ennyi az egész? - tesztelte tovább a férfi.

- Igen biztos - tartott ki a történeténél Heniko, miközben ő is feltornázta magát, és kiült az ágy szélére. Minél kevesebb szemkontaktust akart tartani a férfival, mert volt egy olyan érzése, hogy Leon látná bennük, hogy nem mond igazat. Hirtelen aztán összerezzent, ahogy megérezte, hogy a férfi végigsimít a hátán. Az agya ezerrel pörögni kezdett, mert úgy tűnt, hogy hiába hazudott tökéletesen, a francia átlátott rajta.

- Többet kellene csak bugyiban aludnod - mondta neki Leon csibészes mosollyal, mire Heniko vérnyomásra is elkezdett visszacsökkeni normálisra. - Egyszerűen gyönyörű vagy! - A lány nagyon óvatosan odafordult hozzá a válla fölött. - Feküdj még vissza egy kicsit! - kérte, miközben tovább cirógatta.

- Egy pillanat csak meglátogatom a fürdőszobát - mondta, miközben felállt és megkerülte az ágyat. Folyamatosan ügyelnie kellett minden mozdulatára, mert Leon le sem vette róla a szemeit.

- Mit csinálsz? - érdeklődött, amikor Heniko kotorászni kezdett a táskájában.

- Te, most komolyan számon kérsz? - dobta vissza a lány, immár a férfi felé fordulva. Kezében már ott volt a kis neszesszeres táskája, benne az életmenő fájdalomcsillapítóval.

- Csak kérdeztem...

- Pisilni megyek, Leon és beveszem a bogyókámat. Van bármi más, ami érdekelne? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában.

- Ó, nincs - vágta rá a férfi, mert nagyjából ezen a ponton jött rá, hogy a védekezés, mint olyan eszébe sem jutott eddig.

- Nagyszerű! - folytatta Heniko, határozott léptekkel elsétálva a fürdőig. - Még szerencse, hogy a kettőből egynek esze is van, nem csak lövedéke - tette hozzá hasonló stílusban, mire a francia odadobott neki egy párnát. Heniko könnyedén lépett félre az útjából, mire az úgy esett a földre, mintha a levegőben lelőtték volna. - Ez most komoly? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nem minta, te annyira ártatlan lennél a dologban. Minden alkalmat kihasználsz, hogy rám mászhass! - próbált védekezni Leon, de tudta, hogy nincs igaza. Annyira elragadták az érzelmei, hogy nem is figyelt másra.

- Nem is tartottam magam ártatlannak, de még túl korai lenne anyává válnom - mondta, majd eltűnt a fürdőben. - Hogy is lennék jó anya, amikor még magamra sem tudok vigyázni, nem hogy másra - tette hozzá a gondolataiban, majd bevett egy fájdalomcsillapítót meg egy fogamzásgátló tablettát is. - Fogalmam sincs, hogy a hátam kibírná-e a terhességgel járó terheket. Eddig nem aggódtam, de a hidas eset után, már nem tudom... Talán itt lenne már az ideje, hogy elmenjek végre egy orvoshoz. - Gyorsan összekapta magát, arcot mosott, majd indult kifelé, ám ahogy kilépett volna, Leonnal találta szemben magát. - Ó! Hát, te?

- Meggondoltam magam - mondta, miközben a derekánál fogva magához ölelte a lányt.

- Mégis miben? - érdeklődött felvont szemöldökkel.

- Tetszett a tegnapi közös fürdőzés - vallotta be. - Arra gondoltam, hogy folytathatnánk. - Heniko elmosolyodott az emlékek hatására.

- Hát... - Nézett végig magán, majd az egy száll bokszerben feszítő francián. - Ma gyorsabban fog menni a dolog vetkőztetős része.

- Mi lenne, ha el is kezdeném? - kérdezte lecsúsztatva a kezét a lány bugyijának a tetejéig. Henikónak libabőrös lett a bőre azon a nyomvonalon, ahol a másik keze haladt.

- Mi lenne, ha előbb megnyitnád a vizet? - kérdezett vissza rátéve a kezét Leonéra.

- Később nem jó? - érdeklődött kissé csalódott arccal.

- Nem - rázta meg a fejét. - Előmelegített kabinba szeretnék bemászni.

- Nocsak! Micsoda igények - jegyezte meg a francia elismerően, de nem mozdult.

- Még mindig itt állsz - állapította meg Heniko pár perc múlva.

- Örülök, hogy észrevetted - vigyorodott el féloldalasan. Heniko arcán értetlenség futott át, majd spontán lepillantott.

- Ó! És tényleg! - nevetett fel. - Jól kihúzta magát!

- Ennyi? Csak ennyit érdemlek? Egy nevetést?! – hitetlenkedett a férfi.

- Csináltál nekem meleg gőzfürdőt vagy nem? - érdeklődött bájos mosollyal, mire a francia szemei döbbenten kerekedtek el.

- Tegnap este alig lehetett lehűteni téged, erre ma csak ennyi reakciót kapok?

- Erre most mit mondjak? - vonta meg a vállát. - Feltöltődtem - vigyorgott elégedetten, majd lefejtette magáról a férfi kezeit és ő maga nyitotta meg a vizet. Ezután rápillantott a még mindig meglepett férfira. Igazán mulatságos látványt nyújtott, de ezúttal lenyelte a nevetését. Helyette úgy döntött tovább botránkoztatja a másikat, ezért két kézzel tolta le a bugyiját és egy elegáns mozdulattal a földre dobta. Leon úgy nézett, mintha még sosem látta volna a lányt ruha nélkül, aki erre még jobban elmosolygott. - Ha elfáradt az arcod ettől a bárgyú arckifejezéstől, esetleg csatlakozhatsz hozzám - közölte a lány, majd belépett a zuhany alá. Leonnak sem kellett kétszer szólni. Megszabadult az egyetlen ruhadarabjától, majd ő is csatlakozott a lányhoz a kellemes meleg víz alá. - Reméltem, hogy nem váratsz sokáig - suttogta mosolyogva a lány, miközben a férfi nyaka köré fonta a karjait.

- Nem szokásom az ilyesmi - felelt a másik hasonlóan, majd közelebb vonta magához a lányt és egy hosszú csókba csábította.

Eközben a földszinten is mozgolódás kezdődött, mert Celia visszaérkezett a hirtelen jött szabad estéjéből. Lepakolt, és meglepve tapasztalta, hogy a fiatalok a heves vérmérsékletük ellenére, nem hagytak háborús övezetet a konyhában. Celia jót mosolygott ezen, majd nekiállt valami reggelit összeütni a ház urának és úrnőjének. Tényleg csak a legjobb szándékok vezették, ezért meg sem fordult a fejében hogy a meleg víz megengedésének, milyen következményei lesznek odafent. Heniko ijedten kiáltott fel, ahogy a jéghideg víz hozzáért a forró bőréhez. Kétségbeesetten menekülni akart a fagyos vízsugár ellen, ezért teljes erővel neki esett Leonnak, aki meg ennek hatására lendületből kiesett az ajtón. Celia erre érdeklődve kapta fel a fejét, és hallgatózni kezdett.

- Talán csak leejtettek valamit... - gondolta, majd folytatta munkáját. Eközben a fenti fürdőben a következő csendélet bontakozott ki.Leon a kőpadlón feküdt a hátán. Meglepetése nem ütötte meg magát annyira, mint várta. Heniko rajta feküdt, és didergett, mint egy kis falevél.

- Hé...jól vagy? - kérdezte a lányt.

- M....meg...fa....fagyok....- préselte ki magából. Leon erre gondolt egyet és fordított a felállásukon, így alulról a padlófűtés, míg felül saját testével melegítette a kis fázós leányzót. - Á, de jó! - Ölelte kezeivel is magához a férfit. - El ne mozdulj innen!

- Hidd el, ez nekem is legalább olyan jó - vigyorgott a férfi, miközben alkarjain támaszkodott a lány két oldalán.

- Azért a hideg vizes rész szívesen átpasszoltam volna... - tette hozzá, miközben hálát adott az égnek, hogy gyorsan hatott a fájdalomcsillapító.

- Elhiszem. Bizonyára jobban bírtam volna.

- Szerinted mi történt?

- Minden bizonnyal Celia megérkezett és megengedte a meleg vizet odalent.

- Szerinted meddig maradhatunk így, anélkül, hogy elkésnénk, de meg is reggeliznénk előtte?

- Mi vagyunk a legjobbak, Heniko. Nagyjából akkor megyünk, amikor csak akarunk.

- De akkor is mi vagyunk a főszereplők... - erősködött a lány, mire Leon nagyon kifejező tekintettel pillantott rá.

- Az előbb mondtad, hogy el sem mozdulhatok innen, most meg már le is ráznál?

- Nem, nem... csak másoknak is kell a segítségünk. - Leon egyből megértette a széljárást és csalódottan tette homlokát a padlóra.

- Utálom azt a kölyköt... - morogta, de Heniko így is meghallotta.

- Kenneth úr nagy szerepet adott neki... - érvelt racionálisan Heniko. - Ha nem fogja tudni, akkor a műsornak annyi, lehetünk mi ketten bármilyen jók. Nekem pedig nagy vágyam jól előadni ezt a darabot.

- Szóval azért akartad ennyire - jött rá a férfi.

- Pontosan – Leon erre sóhajtott egy nagyot. Tudta, hogy a délelőtt jó része ma sem tarthat sokáig.

- Csak azért megyek, mert neked fontos a darab – hangsúlyozta ki, miközben lekászálódott a lányról. – Annak, a Spencernek meg nagyon ajánlom, hogy gyorsan belerázódjon a nyamvadt szerepébe!

- Ne izgulj, ma majd felmérem, mit tud. - Leon erre nem vágott túl fényes arcot. – Ne már, Leon...

- Elviselem, de nem fogok jó képet vágni hozzá! – szögezte le, felállva a földről. Heniko erre csak megadóan sóhajtott. Tudta, hogy hiába próbálná erről meggyőzni a franciát, ebben a témában pedig ő hajthatatlan.

- Menjük öltözni – terelte el a témát a lány, miközben kisétált Leon mellett. A férfinak ez ellen már nem volt kifogása. Gyorsan felöltöztek, majd a konyhába indultak.

- Jó reggelt! – üdvözölte őket Celia nagy mosollyal.

- Jó reggelt! – köszöntek egyszerre, majd vigyorogni kezdtek, ahogy eszükbe jutott a fürdőszobás incidens. Celia észrevette kettejük szemkontaktusát, de nem mondott semmit.

- Terítettem az étkezőben – jelentette ki, a házvezetőnő.

- Köszönjük, Célia - mondta Leon hálásan, majd Henikóval kéz a kézben indultak az étkező felé.

- Ezért vagyok, uram – szólt utánuk mosolyogva. A kiadós reggeli után azonnal elindultak a színpad felé. Nem volt nagy forgalom az utakon, így hamar meg is érkeztek oda.

- Jó reggelt! – köszöntek, amikor beléptek az edzőterembe. Már a csapat java odabent volt, és készült a mai edzésekre.

- Jó reggelt – üdvözölték őket a többiek is, de nem a teljesség igényével. Alicának eszében sem volt hozzájuk szólni, Stefan meg inkább nagyon elfoglaltnak tetette magát, csak hogy ne kelljen szembesülnie a boldogságtól sugárzó párossal.

- Sziasztok – lépett melléjük Mia. – Figyeljetek, mára csináltam egy beosztást az edzésekről. E szerint Heniko neked...

- Igen tudom... és már megbeszéltük. Igaz, Stefan? - kérdezte a sráctól, aki most már kénytelen volt odapillantani.

- Igen. Persze - mondta egészen határozottan, amin maga is meglepődött.

- Leon...neked meg Alicával kellene. – Leon igyekezett profiként viselkedni, de teste-lelke nem kívánta ezt a közös munkát. - Én majd bent leszek...

- Leonéknál – fejezte be Heniko, mire Leon, Mia, Alica és Stefan is rá emelte a tekintettét. Mindeninek volt valami baja a kijelentéssel. Leonnak , hogy Heniko kettesben marad Stefannal, Alicának, hogy nem lehet kettesben Leonnal. Stefan pedig nagyon nem arat kettesben lenni a lánnyal, mivel érzelmei elég határozottak voltak. Tanácstanul nézett körbe, de amint szembe találta magát Heniko határozott szemeivel, már tudta a dolgát.

- Rendben van. Akkor úgy lesz, ahogy mondtad, Heniko.

- Akkor menjünk átöltözni – javasolta tekintve, hogy se Leon, se ő, de még Stefan és Alica is civilben volt. Mind két öltözőben hamar feszült hangulat alakult ki.

- Lám-lám Miss Madcap...- használta ki a lehetőséget Alica, hogy kettesben maradt a lánnyal. Már azóta be akart szólni neki, hogy meghallotta a javaslatát. - Ennyi volt a nagy szerelem? Máris az új srácra hajtasz? - kérdezte gúnyosan.

- Alica, komolyan mondom szánalmas vagy – közölte vele Heniko, miközben befejezte az öltözést. - Mindig, amikor már azt hiszem, nem süllyedhetsz mélyebbre, mégis megteszed. Mit kell tennünk még ahhoz, hogy felfogd, hogy mi ketten összetartozunk? – kérdezte, miközben bevágta a szekrényt és a másik elé lépett. – Alica, vége van. Leon nem akar téged. Lépj túl ezen!

- Ezt nem te fogod eldönteni! – vágott vissza elégedetten.

- Ahogy akarod – hagyta rá Heniko, majd otthagyta az öltözőben. Alica még bosszankodott egy kicsit, majd hirtelen észrevette, hogy Heniko a nagy sietségben kint hagyta a táskáját. Úgy ragyogott fel az arca, mintha kincset talált volna.

- Itt a várva várt lehetőség! – gondolta izgatottan, majd odasietett és kutakodni kezdett benne. Sajnos nem tartott neki túl sokáig, hogy megtalálja Heniko gyógyszeres táskáját. Jelenleg nem volt benne más, csak a fájdalomcsillapítók egy kicsi üvegcsében. - Vajon ezek a pirulák mire jók? - vizsgálta az üvegcsét, de feliratozás híján ez csak időpazarlás volt. – Talán fogamzásgátlók? – tippelgetett, majd gonoszan elmosolyodott. – Azt hiszem, ezeket most szépen eltávolítjuk. A fogantatás végül is egy ajándék, ugyan miért akarná akadályozni? – gondolkodott, miközben a tenyerébe öntötte a gyógyszereket. – Ha máshogy nem tűntettem el a színpadról, legyen csak terhes. Az is több mint a semmi - vonta meg a vállait. Hirtelen aztán eszébe jutott valami. – Várjunk csak! Még nálam van az az izé, amit Carlos adott! – gondolta, majd a saját táskájához ment és kikapta belőle a leveleket. – Micsoda mázli! Még hasonlítanak is. Én mezei vitaminra cseréltem volna őket, de ha már ezek itt vannak... - Azzal elkezdte kiszedegetni őket a helyükről és betenni Heniko üvegcséjébe azokat. Eközben a másik öltözőben szinte szétpattant a levegő az indulatoktól és a gyűlölettől. Stefan direkt nem is nézett Leonra, ne hogy belekötési alapot adjon neki, de Leonnak nem is kellett indíték ahhoz, hogy rászálljon.

- Na, figyelj ide Spencer! – kezdett bele, mire Stefan majd fáraszt kapott. Nem számított rá, hogy a francia beszélni kezd vele, bár a „beszéd" talán túl kedves megfogalmazás volt Leon megnyilvánulásának. – Nem ismerlek, de nem is akarlak. Viszont együtt kell dolgoznunk, mert ki tudja miért Kenneth ragaszkodik hozzád. Heniko az én barátnőm. Ezért meg se forduljon a fejedben, hogy mást is akarj tőle a szakmai kapcsolaton kívül. Világos voltam?

- Az - jelentette ki Stefan, próbálva nyugalmat erőltetni magára. Még szivesen hozzá tett volna valamit, de Leon hamar magára hagyta. - Remek... Nem elég, hogy magammal harcolok...még itt van Oswald is! - gondolta idegesen. – Nem hittem volna, hogy ennyire nyíltan belém köt majd. Mondjuk valahol megértem, hogy mindenkitől óvni akarja Henikót. A francba! Bárcsak előbb jöttem volna... akkor, talán nem szorultam volna a kispadra. – Nagyot sóhajtva nyelte le a csalódottságát, majd elindult a lány keresésére. Amint megpillantotta őt, aztán a mosolyát, máris úgy érezte, hogy megtelik a teste élettel.

- Akkor kezdhetünk? – érdeklődött a lány.

- Igen, Heniko! Lássunk hozzá!

Eközben Németországban, a Felső-frankföld egyik hatalmas birtokán egy fiatal nő komoly elhatározásra jutott. Egy elhatározásra, ami félő volt, hogy mindent megváltoztat. 

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393