58.

Stefan alig aludt valamit az izgalomtól. Úgy hét óra lehetett, amikor végleg eldöntötte, hogy befejezi az értelmetlen fetrengést. Gyorsan lezuhanyozott, felöltözött, aztán hozatott magának egy reggelit. Reggeli után befejezte a pakolást, azután elhagyta a szobát, és a hotel halljában várta, hogy Mr. Kenneth megérkezzen. Csak egy tíz percet ült tétlenül, amikor megszólította egy ismerős hang.

- Jó reggelt, fiam. Jól telt az estéd? – érdeklődött az öreg vidám hangon.

- Jó reggelt. Igen, de tudja egy sokkal szerényebb szoba is megtette volna...

- Igen megtette volna, de egy éjszakára jó volt ez is – közülte könnyedén, miközben elindult kifelé. Stefan hitetlenkedve pillantott a hotel díszes mennyezetére, de végig követte az idős férfit. Ahogy elindultak a színpad felé Stefan újra nagyon izgatottá vált. Már nagyon várta, hogy közelről is lássa a színpadot. Alig tudott a kocsiban maradni, ahogy befordultak a színpadhoz vezető útra.

- Ez bámulatos! – suttogta Stefan egészen elvarázsolódva. – Ez egyszerűen fantasztikus.

- Tetszik igaz? Már sokan éreztek így előtted is – tájékoztatta Kenneth úr. - De most már elég a bámészkodásból. Nem kellene teljesen lekésnünk a megbeszélést - sürgette, majd magabiztosan elindult befelé, a már jól ismert útvonalon. Ahogy haladtak egyre beljebb a színpad belsejébe, addig Stefan igyekezett a lehető legtöbb mindent megfigyelni magának. A falakon már mindenhol az „új előadás hamarosan" című plakátokat lehetett látni. Stefan kicsit sajnálta, hogy nincsenek még meg a műsor plakátjai. Legalább azokon láthatta volna már leendő kolléganőjét, Henikót.

Eközben bent, a színpad nézőterén már ott ültek a társulat tagjai. Mia és Caty eligazítást tartott, Kalos pedig hozzáfűzött pár instrukciót a történtekhez.

- Furcsa - suttogta Anna. - Azt hittem, Kenneth úr is eljön, ha már egyszer ő a producer.

- Ki tudja, talán majd hamarosan megérkezik - felelte Rosetta.

- Talán - ismételte Anna kissé hitetlenkedve.

- Nos, egyelőre egyéb nincs. A többit majd akkor folytatjuk, ha Kenneth úr is megérkezik - jelentette ki Kalos.

- Ez esetben nem kell messzire menniük - mondta a most belépő öregúr, aki látszólag tökéletes időérzék büszke tulajdonosa volt.

- Kenneth úr, végre megérkezett! Csak önre várunk - szólalt meg Kalos, látszólag igen megkönnyebbülve.

- Igen, végre sikerült. Kissé nagy volt a forgalom - szabadkozott, miközben beljebb jött és vele együtt természetesen Stefan is. A legtöbb ember persze azonnal őt kezdte el figyelni.

- Ez az, akiről Kenneth úr beszélt? - suttogta Rosetta.

- Úgy fest - súgta vissza Anna.

- Tök helyes - állapította meg Marion is, amin a többiek mosolyogni kezdtek. Leon azonban inkább ideges lett. Bár részben örült, hiszen megnyerte a fogadást Henikóval szemben, azonban száz százalékig biztos volt, hogy ez a férfi problémát jelent majd. Gyorsan oldalra pillantott, mert kíváncsi volt a lány reakciójára, ám őt sokkal inkább a forgatókönyv érdekelte, mint az érkező Stefan. Stefan is körbepillantott a csapaton, és csakhamar összepillantott a franciával.

- Leon Oswald... - ismerte fel azonnal. - Most már értem, miért őt tartják a legjobb artistának a világon. Már ránézésre is baromi tehetségesnek tűnik, pedig csak ül, mint egy kőszobor. De mi ez a tekintet? Mintha már most utálna, pedig a nevemet se tudja. Ó! - ürült ki az agya egy pillanat alatt. Ekkor látta meg Henikót. - Te, jó ég milyen gyönyörű... - Leon minta csak a gondolataiban olvasott volna, úgy szűkültek össze a szemei.

- Annyira tudtam! - dühöngött magában.

- Ő az, akiről beszéltem - szólalt meg Kenneth úr, amivel Stefan is visszatért a valóságba még pont időben, ahhoz hogy észnél legyen, amikor bemutatják - Had mutassam be Stefan...

- Spencert! - vágta rá Stefan határozottan - A nevem, Stefan Spencer. - Kenneth úr arcán átfutott egy kis értetlenség, de inkább szótlan maradt. Az ismeretlen hangot hallva Heniko is felpillantott a forgatókönyvből és tekintete hamar találkozott a név tulajdonosáéval. - Sosem láttam még ilyen zöld szemeket - állapította meg Stefan, aki kezdte megérteni a vak ló és a gödör közti kapcsolatot. Heniko ellenben egy biccentéssel üzente, hogy " hello újonc" és már vissza is tért forgatókönyv és a jegyzetei közé. Leon önelégült mosolyt villantott. Heniko reakciója nem is lehetett volna kifejezőbb.

- Ez nem lehet igaz! - mérgelődött Alica, aki levette ennek a néma jelenetnek a tartalmát. - Mégis mi van ebben a dögben, hogy minden pasinak eltekeri a fejét?!

- Sarah, adj majd egy szobát Stefánnak - kérte a főnök.

- Rendben, már megyek és intézkedem is - felelte Sarah készségesen és már fel is pattant.

- Heniko - szólalt meg Kenneth úr is, mire Henikónak megállt a tolla a papírján. - Ha megkérnélek rá, majd körbevezetnéd Stefant? - kérte könnyedén. Heniko látványos nemtetszéssel nézett az öregre.

- Igazából lenne dolgom, de ha ennyire ragaszkodik hozzá... - Kalos erre jelentőségteljesen megköszörülte a torkát. - A megbeszélés után sort ejtek rá - tette hozzá, mert biztos volt benne, hogy Kalosnak nem tetszett a stílusa.

- Köszönöm! Lekötelezel vele - mondta az öregúr, majd helyet foglalt Stefánnal együtt. - Miért nem az igazi nevedet mondtad? - puhatolta úgy, hogy csak Stefan hallja.

- Nem akarom, hogy gyorsan megtaláljanak - érkezett a válasz. - Így lesz a legjobb.

- Hát, te tudod - vonta meg a vállát, majd mosolyogni kezdett. - Látom hiába figyelmeztettelek - utalt Henikóra.

- Ne is mondja... - mondta kissé csalódottan.

- Ne vedd magadra, ha kicsit ellenséges volt. Csak azért tette, mert elrángattam attól, amit csinálni szeret.

- Attól tartok, nem csak ez lehet az oka... - gondolta kissé fájdalmasan. Persze próbált figyelni a megbeszélés mozzanataira, de a gondolatai egyre másra csak a lánynál lyukadtak ki.

- Szóval a rendőrkapitány... - tért rá Mia Stefan részére, mire a férfi is összekapta magát. - A célja az, hogy megállítsa a híres bűnöző párost. Ő lesz az, aki majd elkapja Bonniet és börtönbe zárja. Míg Clyed a kiszabadításán dolgozik, addig az igazság bajnoka beleszeret a fogva tartottjába.

- Neki sem kell majd nagyon erőlködni, hogy hiteles legyen... - tette hozzá magában Leon gúnyosan.

- Szeretni fogom ezt a szerepet - ismerte be Stefan is, és közben újra a lányra nézett. Heniko ellenben pontosan ugyanazt tette, amit eddig is, dolgozott.

- Persze Bonnie - folytatta Mia. - Végig kitart szívszerelme mellett. A kapitány végül az utolsó akciónál úgy dönt, Bonniet nem fogja megölni, de a rendőr főnöklányának hála, Bonnie mégis megsérül, és együtt távozik a másvilágra szerelmével Clydedal. Ennyi lenne a történet elméleti része.

- Hamarosan a gyakorlatban is szeretném látni! - közölte Kalos. - Kenneth úr, fűzne hozzá valamit?

- Semmi különöset. Maximum annyit, hogy nagyon várom már az előadást.

- Akkor holnaptól elkezdődnek a próbák. Aki több emberrel is szerepel, jól ossza be az idejét! - utalt elég egyértelműen Henikóra.

- Hallottam, ám a végén a néma "főleg, te Henikót... " - szólt be Heniko írás közben. Kalosnak persze újra nem tetszett a lány szemtelenkedése.

- Figyeltél, te egyáltalán?! - szegezte neki a kérdést főnöke.

- Maga szerint? - kérdezett vissza, ezúttal már rápillantva. - A beszólását is simán lereagáltam, nem - közölte, mire páran felnevettek.

- Heniko! - szólt rá Kalos, mire a lány nagyot sóhajtott, aztán felállt és a papírjaival együtt Kaloshoz masírozott. A többiek szavak nélkül követték minden mozdulatát. - Parancsoljon! - nyújtotta át a köteget egyéb kommentár nélkül. Kalos szó nélkül elvette, majd tanulmányozni kezdte. Hamar meg is döbbent az olvasottakon.

- Ez... Ez a...

- Az - érkezett a válasz, mire a táncosok elégedetten elmosolyodtak, mert gondolták, hogy azaz iromány az ő koreográfiájukat is tartalmazza. - Most pedig visszaidézem az elmúlt percek elbeszélé... Áú! - szakította félbe magát, mert Kalos nemes egyszerűséggel fejbe vágta a teljes jegyzetköteggel. - Ez most komoly?! - Páran felhorkantak erre a közjátékra is.

- A szemtelenségnek is van egy határa! - mutatott rá Kalos.

- Azzal tisztában van, hogy az alkalmazottak fizikai bántalmazása már legalább háromezer éve nem túl divatos? - érdeklődött, mire Kalos újra támadni akart a "jegyzethusánggal", ám ezúttal Heniko ügyesen kitáncolt a veszélyzónából. - Na, de főnök!

- Heniko, Istenemre mondom, szabadságra küldtelek! - figyelmeztette, mire a lánynak a szája is tátva maradt a döbbenettől. A társulat persze újra röhögni kezdett.

- Azt úgy sem meri! - felelte Heniko, egészen apróra húzott szemekkel.

- Ahelyett, hogy az idegeimet teszed próbára, inkább vezesd körbe Stefant!

- Miért érzem azt, hogy le akar rázni engem?

- Mert így is van! - közölte kertelés nélkül.

- Ezzel a lelkembe gázolt... - játszotta a drámakirálynőt a lány. - Most már nem is szeretem magát - dünnyögte hallhatón, miközben elkezdett sétálni az egyik ajtó felé. - Újfiú! - kiáltotta Stefánnak, aki meglepve kapta fel a fejét a megszólításra. - Lásd mire vállalkoztál! Önként besétáltál egy diktátor munkatáborába...

- Azonnal gyere vissza, Heniko! - kiáltott fel Kalos mérgesen.

- Azt lesheti! Most küldött el idegenvezetősködni. Nem vagyok marionett bábú, akit kedve szerint cibálhat! - tette hozzá elégedetten. Aztán Stefanra pillantott, aki a hallottak ellenére is a helyén maradt. - Neked meg milyen nyelven kell szólni, hogy megmozdulj végre?!

- Megyek már, megyek! - mondta Stefan sietősen, miközben szinte Henikóig szaladt.

- Teremtőm az égben... - sóhajtotta, majd a férfival az oldalán kifordult az ajtón. Kalos ellenben a kezébe temette az arcát. Heniko pillanatok alatt kicsinálta.

- Milyen jó kedved van, annak ellenére, hogy egy másik férfival távozott a csajod! - közölte Yuri, látva a francia hatalmas vigyorát.

- Szerintem nincs okom az aggodalomra - vont vállat a francia

- Igen, most még ezt gondolod. De majd ha Henikóba is visszamásznak a kisördögei és csak a bájos oldala marad, majd megnézzük akkor is így látod-e!

- Fogd be, Yuri - vágta a szőkéhez, de azért egy kicsit gondolkodóba ejtették a másik szavai.

- Szóval, Stefan igaz? - kérdezte Heniko hirtelen, miközben elindultak az egyik folyóson.

- Ja, igen. Persze - felelt Stefan zavartan, mert kicsit ledöbbentette az iménti pár pillanat.

- Kicsit hirtelen jött az előbbi, igaz? - nevetett fel a lány, mire Stefan teljesen elvarázsolódott.

- Nem hazudok. Ledöbbentem - válaszolta Stefan komolyságot erőltetve magára. - Álmomban sem, hiszem, hogy itt ilyen... - Hirtelen elhallgatott, mert kereste a megfelelő szót.

- Őrült? Dilis? Hangos? - tippelgetett a lány.

- Menő! - javította ki Stefan. - Tetszik a hangulat.

- Milyen szokatlan ízlésed van. Hoppá! - vette észre magát a lány. - Be sem mutatkoztam, bár lehet, sikerült már leszűrnöd ki vagyok.

- Nem biztos, de szerintem Henikónak hívnak!

- Váó! Ez igen! - dicsérte meg a lány.

- Különben ez előtt is hallottam már rólad - tette hozzá Stefan.

- Igazán?

- Igen. Tudtad, hogy a neved majdhogynem szinonimája a Kaleido színpadnak?

- Azta! - képet el a lány. - Ez azért elég menő!

- Bevallom, meglepett ez a stílusod - folytatta az őszinteségi rohamot a férfi. - Azt hittem, ennél mogorvább vagy.

- Hogy mogorvább?! – sokkolódott le a lány.

- Bocs, bocs! - vágta rá gyorsan Stefan. - Tudhattam volna, hogy rosszul gondolom, de hajlamos vagyok gyorsan ítélkezni. Sajnálom! - szabadkozott.

- Semmi baj. Való igaz, hogy elég undok voltam – ismerte be a lány.

- Ugyan. Annyira nem volt vészes – legyintet Stefan. – Elég kedvelhető... - tette hozzá egy árulkodó mosollyal. Heniko friss mosolya azonnal lehervadt.

- Azért ne bízd el magad! - figyelmeztette Heniko.

- Igen, tudom. Egy kapcsolatban lévő hölgynek nem illik udvarolni.

- Csiripelték a kismadarak? – érdeklődött felvont szemöldökkel.

- Kismadár? Inkább bagoly volt az - magyarázta vigyorogva.

- Bagoly? - Pislogott Heniko nagy szemekkel, majd leesett neki a tantusz. – Ja! Hogy onnan fúj a szél!

- Szerencsés fickó... - jegyezte meg Stefan Leonra utalva, miközben újra elindult.

- Az - értett egyet a lány, majd utána indult. – Hé, nem úgy volt, hogy én vezetlek téged?

- Már most utál – közölte tárgyilagosan.

- Ki? Leon? Honnan veszed ezt?

- Hidd el, felismerek, egy gyilkos pillantást, ha éppen kiszúrja a szememet – magyarázta. – Mondjuk megértem. Én se örülnék, ha egy konkurencia mászkálna a barátnőm közelében...

- Konkurencia? – hökkent meg Heniko. – Na, figyelj ide, Stefan. Ne, akard elbarmolni a most burjánzó barátságunkat!

- Jó, rendben. Felfogtam –emelte fel védekezően a kezeit. – Azért lehet egy utolsó kérdésem?

- Szerintem biztos megbánom majd, de halljam.

- Ha nem lenne senkid, lenne esélyem? – kérdezte óvatosan, ennek ellenére Heniko szeme betikkelt rá.

- Az ehhez hasonló ostoba kérdéseket válaszra sem méltatom! – közölte határozottan. – Stefan, az megvan, hogy durva becsléssel is, maximum tizenöt perce találkoztunk először? Nem is ismersz még... könyörgöm! – mutatott rá Heniko, majd hitetlenkedve előrébb sétált. Stefan kicsit elszottyant a jogos leteremtésre, de valahol örült is, hiszen egyértelmű elutasítást nem kapott. Az elkövetkezőkben csak a színpadról és a tagokról beszélgettek. Heniko elég sokat mesélt és még annál is többet áradozott, de Stefan egyáltalán nem bánta. Ha tehette volna, egész nap csak őt hallgatta volna.

- Na, most, hogy teljesen érdektelen dolgokat is megtudtál a színpadról. Most én kérdezek. Miért akartál csatlakozni a társulathoz?

- Mert reméltem, hogy én is egy lehetek azok közül, akiknek valóra válik az álma. Tudod, mindig is korlátok között éltem. Mindig mások mondták meg, hogy mit kell csinálnom, ezért az edzéseket is titokban kellett tartanom. A családom szerint ez méltatlan volt hozzám.

- Miért érzem úgy, hogy a családodnak gőze nincs arról, hogy itt vagy? – vetette fel Heniko gyanakodva.

- Mert ez így is van – vonta meg a vállát Stefan.

- Azért ez nem egészen van így rendjén – mondta meg a véleményét a lány. –Biztos jó okuk volt arra, hogy távol akartak tartani tőle. Szerintem csak egyszerűen féltettek.

- De azzal, hogy eltiltanak tőle, azzal nincs elintézve a dolog. Különben is, nem vagyok olyan ügyetlen, hogy csak úgy lezúgjak onnan.

- Nem csak azok esnek le, akik ügyetlenek - kontrázott Heniko és Stefan érezte, hogy ez a mondtat, bizony tapasztalatból jött.

- Bocs, nem úgy értettem – szabadkozott Stefan azonnal.

- Semmi. Nem tudhattad. Igen, én is megjártam a porond alját – próbálta viccesre venni a figurát, de nem igazán érte el a vágyott célt.

- Mi történt?

- Majd egyszer elmesélem – terelte el a szót a lány. – Szóval, akkor nem vagy jóban a családoddal?

- Sajnos nem - monda, miközben lassan az edzőteremhez értek. – Tudod, ők nem értették meg az érzéseimet.

- Attól még nem jó ez így. Kompromisszumot kellene kötnötök.

- Könnyen mondod, nem ismered őket.

- Ebben igazad van. De inkább örülj, hogy neked ott vannak. Tudod, sokan ezt nem mondhatják el magukról.

- Stefan, te idióta! - korholta le magát. - Már másodszorra teszel olyan megjegyzést, amivel megbántottad. Remekül rombolom a saját esélyeidet! - Már éppen bocsánatot kért volna, de Heniko megelőzte.

- Ezt sem tudhattad - mondta újra.

- Szeretnélek jobban megismerni, hogy ilyenek ne forduljanak elő többet – mondta komolyan. – Plusz a munkában is csak jól jöhet, ha barátok vagyunk – tette hozzá, bár nem volt olyan egyszerű kimondanija a „barátok" szót.

- Mondasz valamit – helyeselt a lány is. – Na, figyelj. Még elviszlek a szállásokhoz, aztán nekem vissza kell mennem, mert Leonnal edzem ma. Holnap reggel viszont mi is munkához látunk.

- Ok, nekem ez megfelel - mondta mosolyogva a férfi.

- Na, gyere! Akkor szerezzünk neked valami lakást - közölte végül a lány, majd elindultak a szállások felé. Közben Yuri továbbra is azzal szórakoztatta magát, hogy idegesítette a franciát.

- Sokáig oda vannak – magyarázta Yuri, tovább ugrálva Leon idegein. - De most komolyan. Szerinted egy körbevezetésen mi tart ennyi ideig? - Leon próbálta figyelmen kívül hagyni Yurit, ám a féltékenység gonosz kis ördöge elkezdett munkához látni benne. Így egy kicsit sem volt meglepő, hogy még három célzás után, a francia idegesen viharzott ki a teremből.

- Annyira idióta vagy... - jegyezte Layla dühösen.

- Most mért? Csak cukkolni akartam egy kicsit.

- Hát akkor gratulálok, mert sikerült! – osztotta tovább a szőkeség könyörtelenül. – Te is tudhatnád, hogy attól még hogy nem mutatja ki, Leon nagyon is szerelmes. Heniko meg főleg nem olyan, mint aki könnyűvérű nőcske lenne. Jó lenne, ha néha előbb gondolkodnál, mielőtt kinyitod a szád! - Yuri rendesen elszégyellte magát, mert ő tényleg csak poénnak szánta a dolgot, ám ez mindenhogy elsült, csak úgy nem, ahogy ő akarta. Eközben Heniko mit sem tudva ezekről az eseményekről odaért Stefannal a lakásokhoz.

- Megérkeztünk! Sarah azt mondta, hogy a tiéd a harminckettes.

- Köszi, szépen hogy idevezettél.

- Igazán nincs mit.

- Ha már itt tartunk, a tied merre van?

- Az enyém? – kérdezte, miközben hátrafordult és a szemközti folyósóra mutatott. Az ott, bár most nem itt lakom. – tette hozzá, mire Stefan csodálkozva nézett rá.

- Nem itt? Akkor? - Heniko erre inkább csak elmosolyodott. Stefannak igazából ez is elég volt. – Ja! Már értem. Akkor jó edzést kívánok – kezdett búcsúzni a férfi. – Én meg belefogok a pakolásba.

- Jó szórakozást hozzá! Később találkozunk. Szia! - köszönt el, majd elsétált. Stefan addig figyelte, amíg csak el nem tűnt a szeme elől.

- Ó, Istenem! – sóhajtott fáradtan. - Hogy a csudába leszek csak a barátja?

Közben Heniko az edzőterem felé indult. Jól érezte magát Stefannal, de most már csak edzeni akart. Azonban, ahogy haladt a színpad főfolyosóján, észrevette a sietősen haladó franciát.

- Hová sietsz ennyire? – kiáltotta a férfinak, amire az azonnal felé fordult. – Hé, gond van? – kérdezte, amint meglátta a férfi arcát. Aztán kimondta azt, ami rögtön az eszébe jutott. – Ugye még csak véletlenül sem ellenőrizni akartál? - szegezte neki a férfinak.

- Ellenőrizni? Dehogy is. Csak van egy kis elintézni valóm telefonon... – felelte egy minimális hazugságot használna, miközben a lány melléért .- Ennyi az egész.

- Aha – ismételte Heniko, de a hangsúlyán érezhető volt, hogy még nincs teljesen meggyőzve. – Ha még vonalas telefonod lenne, érteném is...

- Nem akartam, hogy zavarjanak – tartott ki a története mellett a francia.

- Hát jó. Ha, te mondod – magyarázta, miközben kezével megcirógatta a férfi arcát. - De csak mondom, hiszen te nem ellenőrizni akartál, hogy az csak felesleges időpocsékolás lenne. Szerintem tegnap is elég lényegre törő voltam veled kapcsolatban – mondta, miközben egy puszit nyomott a férfi szájára. Leon örült a szavak hallatán, de egy baromnak tartotta magát, hogy ilyen könnyen felbosszantották Yuri szavai.

- Ha ennyire szeretsz, mért csak egy puszit kapok? - kérdezte vigyorogva, mire Heniko az égre emelte a szemeit.

- Okulásképpen - felelte a lány, miközben ellépet a férfi mellett. Leon már éppen utána fordult volna, amikor megérezte, hogy egy tenyér csattan a fenekén. A meglepetéstől nagy szemekkel nézett a diadalmas tekintetű lányra.

- Ez... ez meg mi volt? – érdeklődött a férfi, majdnem nevetve.

- Kis emlékeztető, hogy mi jár annak, aki kételkedni mer a szavamban – osztotta meg egy csöpp zavartság nélkül. – Most menj telefonálni, én meg edzem. Úgy készülj, hogy este kiderítem, hogy mennyire is sajnálod valójában! – közölte kihívóan. Leonnak a szája is kiszáradt a szavakra. Túl sok mindent látott bele ebbe az egy mondatba. Annyira bele is feledkezett a gondolataiba, hogy már csak akkor eszmélt fel, amikor már egyedül maradt. Elvigyorodott, majd a telefonjáért nyúlt. Gyorsan tárcsázott, és máris a füléhez emelte a készüléket.

- Oswald rezidencia - hallatszott a vonal mások feléről, amint az aktív lett.

- Celia, én vagyok.

- Á, Mr. Oswald! – ismerte fel a nő Leon hangját. - Parancsoljon.

- Ma estére kimenőt kapsz – jelentette ki határozottan. Celia először meglepődött, de aztán gyorsan kapcsolt.

- Köszönöm, uram. Esetleg főzzek valamit?

- Nem szükséges. Majd azt én elintézem.

- Rendben. Ez esetben holnap reggel találkozunk. Remélem, jól fogja érezni magát. Visz' hall! - köszönt el, majd letette a telefont.

- Remélem, jól fogja érezni magát? – idézte fülig érő vigyorral a telefont bámulva. - Abban biztos lehetsz... - mosolyodott el újra, aztán elhagyta az épületet. Eközben az edzőteremben kemény edzések zajlottak. Mindenki a legjobb formáját akarta nyújtani az új darabban is.

- Mindjárt jövők! – mentette ki magát Heniko egy összetett gyakorlat sor után.

- Menj csak! Mi addig szuszogunk egy kicsit! – kiáltotta neki az egyik táncosa. A lány gyorsan az öltözőbe sietett, majd kinyitotta a szekrényét. Mielőtt kivette volna a táskáját, meggyőződött arról, hogy csak egyedül van odabent. Ahogy biztos lett benne, hogy nincs társasága, kiszedte a fájdalomcsillapítóját, és bevett egy újabb szemet.

- Vajon... Meddig tudom ezt még így csinálni? – gondolkozott kissé gondterhelten, miközben mindent visszapakolt a helyére és körültekintően bezárta a szekrényét. – Ha ilyen mértékben rosszabbodik, nem tudom majd sokáig titokban tartani. Ki kell majd találnom valami hatékonyabbat, mert ha kiderül, Kalos biztosan eltilt majd. Abba pedig biztosan belepusztulnék. – A gondolatai ellenére nagy mosollyal lépett ki a társaihoz, akik nem is sejthették, mekkora titkot őriz a lány. Heniko azt hitte egyedül volt odabent, ám ez nem volt igaz. A lány távozása után az addig megbúvó alak a szerkényéhez settenkedett, és megpróbálta kinyitni az ajtót.

- A fene! – szitkozódott, mivel a zár nem állt kötélnek. – Pedig biztos vagyok benne, hogy titkol valamit Miss Csodálatos. Mindenképpen a végére járok! - tette hozzá egy ördögi mosoly kíséretében.

- Elég! Könyörgöm! - Esett össze a fáradtságtól James, úgy egy órás folyamatos tánc után. - Kérlek! Legyen ennyi elég mára!- nyögte elhalóan, de a többiek is holt fáradtak voltak már.

- Ennyire azért nem volt kemény! - tiltakozott Heniko, mire többen is döbbenten pillantottak rá.

- De az volt! – javították ki egyszerre.

- Jó, Jó vettem a lapot. Akkor mára elég lesz!

- Te, komolyan nem fáradtál el? – hitetlenkedett James.

- Nem - jelentette ki a lány nemes egyszerűséggel.

- Elképesztő vagy. Mégis honnan van ennyi energiád?

- Nem tudom, csak van - mondta megvonva a vállát. – Az doppingol, ha ezt csinálhatom. Plusz Kalos azt mondta, hogy erre szánjak kevesebb időt, így kihasználom veletek azt a kicsit, ami van.

- Köszönjük, Heniko! – mondta James, de igazából mindenki egyet értett a szavaival. Hálásak voltak a lánynak, hogy akkor is foglalkozik velük, amikor lenne éppen más gyakorolnivalója is.

- Igazán nincs mit – mondta a lány mosolyogva. – Holnap, ha szintén lesz egy kis időm, folytatjuk, rendben lesz így?

- Az csodás lenne! – vágta rá az egyik lány.

- De még milyen! – helyeselt James is. – Biztos meglepődne a tánctanár, ha meglátná mekkorát fejlődtünk két nap alatt. – Holnap akkor ütközünk, Heniko! – búcsúzott el a lánytól.

- Sziasztok! Pihenjétek ki magatokat! – köszönt el a lány is, majd csakhamar egyedül maradt a teremben. Úgy döntött, hogy mivel még van egy kis ideje és ereje is, folytatja a gyakorlást. Úgy félórával később Leon is megérkezett, és szótlanul figyelni kezdte a lányt. Persze Heniko nem vette észre azonnal, így a férfinek volt ideje megcsodálni, hogy mennyire tehetséges barátnője van. - Mondd – szólalt a lány, amikor megérezte, hogy valaki figyelni. Nem pillantott oda, így nem sejtette, hogy a francia érkezett.

- Miért van az az érzésem, hogyha nem jönnék érted, egész éjszaka csak itt táncolnál? – érdeklődött egy szelíd mosollyal.

- Ó, Leon! – lepődött meg a lány. – Már ilyen késő van?

- Annyira még nem, viszont mára már félre kellene tenni a munkát, nem?

- Ezt most csak azért kérdezed, mert aggódsz értem, vagy azért, amit délután mondtam? – érdeklődött elnyomva a vigyorát. Leon azonban szélesen elmosolyodott, felelevenítve a korábbi beszélgetésüket.

- Egyértelműen mindkettő - mondta őszintén. – De, te kinek akarsz ennyire megfelelni? Tökéletes minden mozdulatod, mégis egész nap gyakorolsz.

- Pont azért kell, hogy az is maradjon. Meg aztán, ki tudja, hogy meddig csinálhatom ezt a csodálatos munkát. Ki akarom élvezni minden pillanatát. – Ezt hallva Leon egy féloldalas mosolyra húzta a száját, amit a lány is észrevett. – Mi ez a mosoly? – érdeklődött. – Kétlem, hogy a munkamániámnak szól...

- Csak eszembe jutott, hogy én is tudok olyan programot ajánlani, aminek élveznéd minden pillanatát. – Heniko azonnal kapcsolt a pajkos szavakra, és beleharapott az ajkába.

- Ez esetben öt perc és kész vagyok. – Leon most már teljes fogsorral vigyorgott.

- Biztos elég lesz annyi?

- Ilyen motivációra? – kérdezett vissza. – Lehet, hogy át sem öltözöm. – Leon erre hangosan felnevetett.

- Minden ilyen kijelentsed olyan, mint egy kihívás – közölte vele a férfi várakozóan nekidőlve az ajtófélfának.

- Ki tudja, talán mind az is – dobta egy bátor pillantás mellett. Leon kezdte úgy érezni, hogyha a lány tovább provokálja, egy újabb helyszínt avatnak, ahol megemlékeznek a szerelmükről.

- A kocsinál megvárlak – közölte, mire Heniko meglepődött. Új volt neki, hogy Leon most kivételesen nem ugrott bele a játékába. – Bármennyire is piszkálja a fantáziámat, hogy a színpad minden pontján a magamévá tegyelek, először vacsoráznod kell valamit – tette hozzá, indokként. Heniko erre elpirult egy kicsit. Leon újra bebizonyította, hogy a csábítások ellenére, mégis egy lovag.

- Öt perc – mondta végül, majd az öltözőbe vonult. Leon is elindult az autóhoz, és annyira magánkívül volt a boldogságtól, hogy felkiáltott volna örömében. Sosem érezte magát még ennyire felszabadultan, ennyire szerelmesnek. Azt pedig talán csak legtitkosabb vágyaiban remélte, hogy egyszer majd talál egy olyan nőt, aki pont annyira démoni, mint amennyire ő maga is az. Heniko is nagyon vidám volt, ám öröme csak addig tartott, amíg ki nem akarta nyitni a szekrényét

- Most miért nyílik ez ilyen nehezen? Talán feszegette valaki, vagy mi? – csodálkozott, miközben nagy nehezen, megharcolt az ajtóval a holmijaiért. – Lehet, valaki összekeverte, és csak később kapcsolt, hogy nem a sajátjába próbál bejutni – keresett egy racionális magyarázatott, ám sajnos azt nem tudta, hogy nagyon rossz nyomon jár.

Leon elismerően pillantott a lányra, ahogy meglátta felé közeledni bőven a megbeszélt idő alatt.

- Gyors voltam? – kiáltotta, nevetve.

- Szerintem, még senki sem volt kész ilyen gyorsan a világon – válaszolt, miközben kinyitotta a lánynak a kocsiajtót.

- Ejha, micsoda úriember! – mondta elismerően a lány, ahogy megállt mellette, majd a kocsiba ült. – Kinyitja nekem az ajtót, megvár, és nem akar olyan helyen szeretkezni, ami nem a házában van. – Leon már éppen becsukta volna a kocsiajtót, de a felsorolás utolsó taktusára, megállt az ajtó a kezében. Sokatmondóan nézett a lányra.

- Egy szörnyet teremtettem... - sóhajtott, mire Heniko hangosan felnevetett. Leon ezt kihasználva, gyorsan becsukta az ajtót, majd megkerülte az autót.

- Bocsánat – kért elnézést a lány egy óvatos pillantással, amikor a férfi beült mellé a kocsiba. Leon rápillantott. – Sajnos kiderült, hogy rossz kislány vagyok – tette hozzá egy ártatlan mosollyal. Leon erre rátette a kezét a lány combjára, mire a lány elfelejtett még levegőt venni is. Hirtelen aztán a francia közelhajolt, mire Heniko azt hitte csókot kap, ám Leon tartotta a pár milliméteres távolságot az ajkaik között.

- Bármennyire is próbálod elcsavarni a fejem, addig egy ujjal sem érek hozzád, amíg meg nem vacsoráztál – suttogta, mire Heniko elégedetlenül hátravágta magát az ülésben.

- Kegyetlen vagy! – fonta össze a karjait durcásan.

- Ma alig ettél valamit és egész nap dolgoztál – közölte tényként Leon. – Muszáj figyelnem rád, mert te láthatóan nem teszed azt.

- Ez nem is igaz!

- Igen? Akkor kíváncsian hallgatlak - fordult felé Leon, mielőtt elindultak volna. Henikónak erre átsuhant egy gondolat az arcán, mire a férfi hozzátette. – Ne merj hazudni!

- Semmit – morogta, majd bosszúsan elnézett az ablak felé.

- Nincs több kérdésem – jött a válasz, majd elindultak. Pár perc után aztán újra megszólalt. – Különben azt ne hidd, hogy nekem nem kell erőlködnöm azért, hogy nemet mondjak. – Heniko erre felé fordult. – El sem tudod képzelni, hogy mennyire kell türtőztetnem magamat. Ennek ellenére tartom magam ahhoz, amit mondtam.

- Oké, világos. Nincs több célozgatás – adta be a derekát a lány. – Nyugton maradok.

- Helyes. Gyorsan összeütünk egy vacsit, aztán azt csinálunk, amit csak akarsz. – A férfi azt hitte a lány örülni fog a szavainak, ám nem így lett.

- Mi?! Összeütünk?! És mi van Celiával?! – adott hangot a sokkjának Heniko.

- Kimenőt adtam neki.

- Hogy mit csináltál?!

- Nehogy már a Kaleido Sztárján kifogjon egy vacsorakészítés – próbált könnyelműsködni a férfi, de nem volt sikere a szavainak.

- Ezt szándékosan csinálod igaz? Direkt kínozni akarsz!

- Majd segítek – felelte a férfi nem reagálva a lány szavaira .

- Segítesz?! Mégis miben? Tudhatnád, hogy nem találom fel magam a konyhában!

- Én viszont igen.

- Hát persze! – kiáltott fel gúnyosan. - Mert Mr. Oswald mindent tud!

- Mindent is – tette hozzá kacsintva, mire Heniko elvörösödött. Tudta, hogy ez a megjegyzés már nem a konyhaművészethez tartozik.

- Hogy utállak én, téged...

- Majd vacsora után megmutathatod, hogy mennyire. – A lánynak tátva maradt a szája a döbbenettől, aminek látványa tovább fűzték a férfi gondolatait. – Igen, többek között azzal a szemtelen száddal.

- Ezért ma nagyon megfizetsz, Oswald! – figyelmeztette a lány rá is emelve a mutatóujját.

- Alig várom – vigyorodott el kacsintva. 

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393