53.

- Ezt mégis, hogy képzelted fiam?! - esett neki dúló indulatokkal Lucio a fiának. - Vendégként érkeztünk a legjobb barátomhoz! Erre, te így megszégyenítesz engem! Hogy hihetted azt, hogy bármit megtehetsz, amihez csak kedved van?! Azt hiszed, neked mindent lehet?! - Carlos apjával ellentétben teljesen nyugodt volt. Egyáltalán nem bánta meg a tettét.

- Nem hiszem, hanem tudom, hogy bármit megtehetek - javította ki apját gunyoros fennhangon. Lucio nem is hitt a fülének.

- Mégis mikor lett belőled ilyen ember? - kérdezte Lucio iszonnyal a hangjában. - Pedig én aztán jó apád voltam!

- Jó, mi? - horkant fel Carlos. - Már évek óta nem veszlek komolyan. Oda meg vissza vagy ezért a szedett-vedett meteor csapatért, de amit valójában ér, az csak egy nagy nulla. Cirkuszról-cirkuszra haknizunk, mint valami bazári csürhe. Az meg, hogy ki előtt érzed magad megszégyenülve mélyen hidegen hagy.

- Honnan veszed a bátorságot, hogy így beszélj velem?!

- Zsigerből jön. - Luciónál itt elszakadt a cérna, és fel akarta pofozni Carlost, ám a fiatalabb férfi ezúttal nem hagyta. Elkapta a másik kezét, és egészen kicsavarta, hogy az majdnem kiugrott a helyéről. Lucio térde esett a fájdalomtól, de fia még akkor sem engedte el a karját. - Melegen ajánlom, hogy ne állj az utamba, vagy kénytelen leszel hamar elhagyni az élők sorát... apa - mondta ki az apa szót olyan hangsúllyal, mintha valójában egy szitokszót használt volna.

- Mégis mitől ment el ennyire az eszed? - kérdezte az apja erőtlenül. - Az a kislány az oka? - utalt Henikóra.

- Én mindig is ilyen voltam, csak te, ezt nem vetted észre - mondta lenézően. - Nem fogok elmenni a városból sem - tette hozzá, miközben elengedte apja karját, mire az teljesen a földre esett.

- Minek akarsz itt maradni?

- Az nem, a te dolgod - zárta le, majd kiviharzott. A kint álló olaszok majdnem frászt kaptak, amikor Carlos teljes erőből kivágta az ajtót. A csatlósai persze azonnal a nyomába szegődtek. Ellenben Fina és Pino gondolkozás nélkül, berohantak Lucióhoz.

- Főnök! Jól van? - kérdezték egyszerre, amint észrevették, hogy még mindig a földön van.

- Semmi komoly - felelt Lucio, de ez szinte egyáltalán nem felelt meg az igazságnak. Mind testileg, mind pedig lelkileg összetört.

- Ne mondja már! - vágta rá Pino, miközben igyekezett felsegíteni a főnökét. - Carlos tette ezt igaz?!

- Ez a valaki már nem az én Carlosom - mondta halvány tekintettel. - Az én fiam sosem tett volna ilyet.

- Carlos már nem önmaga - helyeselt Fina is.

- De mégis mikor történt ez? Észre sem vettem, hogy ez lett belőle.

- Nem a te hibád...- próbálta nyugtatni Pino. - Te mindent megtettél, hogy jó apa légy. Ha valaki, hát mi tudjuk, hogy ez így van. - Nézett Finára, aki helyeslően bólogatott.

- Bár én is hinnék ebben...- sóhajtott fel az idősebb olasz. - Azt hiszem, készül valamire.

- Ez szerintem is biztos. Attól félek, hogy ahhoz a valaminek Henikónak is köze van.

- Ti ketten maradjatok itt a színpadnál - szólalt meg rövid gondolkodás után. - Majd beszélek Kalossal.

- De hát a csapat innen Belgiumba ment volna - szólalt meg döbbenten Fina.

- Igen. A csapat megy is, de azt akarom, hogy ti ketten itt maradjatok. Felelősnek érzem magam a történtek miatt. Félek, hogy Carlos valami őrültséget tervez.

- Rendben, Lucio számíthatsz ránk.

- Bár inkább ilyen fiam lenne, mint te Pino - mondta Lucio, miközben bátorítóan Pino vállára tette a kezét.

- Köszönöm, Lucio - hálálkodott Pino. Röviddel ezután Lucio Kalos keresésére indult, hogy beszámoljon neki a történtekről. Eközben a színpadon Henikót úgy faggatták, mintha ő próbálta volna meg bántani Carlost és nem fordítva. Alig tudott felelni egy-egy kérdésre, mert egyből kapta is az újabbat. Ellenben Leon verziójára senki sem volt kíváncsi. Főleg azért, mert azt gondolták, hogy ha kérdeznék, se mondana semmit. Azonban Leon balszerencséjére nem mindenki gondolkodott így. Erre azonnal rá is döbbent, amikor egy sötétkék szempár fúrta bele magát az övébe. Persze, hogy Yuri volt az. Tekintete egyértelmű üzenetet tartalmazott: Mindent tudni akarok!

- Hát ez nem lehet igaz...- gondolta Leon kissé idegesen. - Nincs ennek saját élete, hogy az enyémen élősödik?! Más se hiányzik, csak hogy élménybeszámolót tartsak neki... - tépelődött a francia, majd egy gyors ötlete támadt. - Heniko! - szólt rá a lányra, pontosan olyan hangsúllyal, amilyet mindig is használt. A hatás azonnali volt. A csapat elcsendesedett, Heniko pedig olyan döbbenten nézett, mint még talán soha. Kissé hirtelen volt neki újra hallani a kegyetlen Leont, főleg a ma reggeli édes-kisfiús szerelmes Leon után. - Edzeni kéne - tette hozzá Leon, bízva abban, hogy a lánynak leesik, hogy a részéről ez most csak egy műsor, hogy elhúzzanak innen.

- Edzeni? - ismételte Leon után. - Edzeni...Ja, hogy edzeni! - kapcsolt egy kicsit lassan. - Oké, már megyek is! - közölte majd a társaira nézett. - Ma van az utolsó előadás, srácok! Tegyük oda a mait is! Szóval mindenki menjen gyakorolni egy kicsit! - ajánlotta.

- Na, ne már! - bosszankodott May, aki még szívesen hallgatta volna az izgalmas történetet. - Mesélj még egy kicsit!

- Inkább nem ragoznám tovább - szerelte le May kérését a lány. - Szóra sem érdemes, de tényleg. Foglalkozzunk inkább a munkával.

- Heniko, nem lehetne, hogy inkább gyakoroljuk azt a táncos bigyót? - szólalt fel egy táncos. - A trapézokon úgy is tök jó vagy, aztán szuper lenne, ha nélküled is menne olyan jól a koreo a színpadon is... - Ám hirtelen elhallgatott. Ebben a pillanatban esett le neki, hogy tulajdonképpen mind megígérték a lánynak, hogy nem árulják el, hogy beugrott hozzájuk a múlt alkalommal. Heniko tehetetlenül a kezébe temette az arcát.

- Na, ez szép! - gondolta. - Vajon mi lett volna, ha nem ígérik meg, hogy tartják a szájukat?

- Hogy mi? - kérdezte Anna értetlenül.

- Lemaradtunk valamiről? - érdeklődött May is.

- Heniko - kezdett bele Mia. - Jól sejtem, hogy te felléptél velük? - kérdezte, mert neki kezdett összeállni a kép. A kérdés hallatán, persze mindenki a lány felé fordult.

- Hát... aha - mondta kissé zavartan. Igazából senkit nem akart beavatni ebbe a kis titokba. - Én...éppen arra jártam, és rá is értem, szóval úgy gondoltam beugrok.

- Szóval azért találkoztunk akkor kissé érdekes helyzetben - vonta le magában a következtetést Leon, akinek eszébe jutott a fellépés utáni öltözős incidens.

- Heniko, neked inkább pihenni kellene, amikor nem vagy színpadon - jegyezte meg rosszallóan Mia.

- Igen tudom, hogy azt kellett volna, de a színpadon nagyobb szükség volt rám. A lényeg, hogy minden szupi volt, nekem sem lett bajom, szóval nem kell fölösen aggódni.

- Minden ilyen alkalommal úgy érzem, hogy megsemmisítesz a hozzáállásoddal.

- Mi?! - hökkent meg Heniko. - Nem áll szándékomban, de komolyan. Csak egyszerűen imádok a színpadon lenni.

- Nem unod még, hogy játszod a drámakirálynőt? - kérdezett közbe Alica, aki nem tudta már tovább hallgatni, hogy mindenki Henikót futtatja.

- Parancsolsz? - fordult hozzá Heniko, kissé zabosan. Persze nagyon igyekezet fékezni magát, de a hangsúlyán érezhető volt, hogy pillanatok alatt elöntötte az ideg. - Szóval szerinted játszom a drámakirálynőt? Az iménti társalgás mely része alapján következtetsz erre? Különben, ha ennyire csípi a szemed, hogy itt vagyok, mért nem mész el? A Kaleido színpadon kívül is vannak elég neves cirkuszok. Biztos találsz majd egy olyat, ahol szívesen látnának.

- Még hogy, én azt csináljam, amit te mondasz? Soha napján! - vágta rá a szőkeség.

- Akkor lennél kedves végre leállni azzal, hogy megkeseríted az életem? Nem kell, hogy barátok legyünk, de mivel kollégák vagyunk, viseljük már egymást valahogy! - kérte Heniko, és nagyon remélte, hogy Alica lesz majd olyan nyitott, hogy egyetértsen.

- Veled én semmilyen viszonyba nem akarok kerülni! - közülte lesajnáló hangnemben. - Eszemben nincs elviselni téged!

- Nem fejeznétek be? - szólt közbe Leon, bár legszívesebben csak Alicának szánta volna a mondanivalóját. Azonban még úgy volt vele, hogy egy ideig még titkolná, hogy Henikóval elég nagy színtett lépet a munkatársi viszonyuk.

- De Leon most... - kezdett akadékoskodni Alica kissé elváltoztatva a hangját, ám Leon beléfojtotta a szót.

- Tulajdonképpen mi bajod van, Madcappal? - érdeklődött, Heniko pedig kissé elcsodálkozott a megnevezésére. Ám pár pillanat múlva már megértette, azt, ami nem eset le neki az edzésre hívásnál sem. Leon nyilvánosan még nem akarja felvállalni a kapcsolatukat.

- Szerintem csak szimplán féltékeny! - közölte a véleményét Anna.

- Már mért lennék rá az? - hitetlenkedett Alica. - Vagyok olyan tehetséges, mint ő. - A többiek nem győztek képeket vágni az egyértelmű hazugság hallatán. Nyílt titok volt, hogy a színpadnál jelenleg Heniko a legtehetségesebb női artista.

- Akkor azért, mert, te nem szerepelsz annyit Leonnal, mint Heniko - találgatott tovább Anna.

- Semmi okom rá, hogy féltékeny legyek - közölte magabiztosan. - Lehet, hogy ő többet szerepel vele, de az nem jelent semmit. Leon sosem kezdene egy ilyen kis csajjal, mint amilyen ez. - Bár Leon inkább titkolni akarta, az érzéseit Heniko iránt, hogy ne legyenek beszéd tárgya itt a színpadon, nem tudta elengedni Alica megjegyzését csak úgy a füle mellett. Ezért olyat tett, amire senki sem számított. Határozott léptekkel odasétált Henikóhoz, majd fogta magát, és egész egyszerűn megcsókolta. A társaság java részének tátva maradt a szája a látványa, a másik fele pedig megdörzsölte a szemét, hogy nem-e képzelődnek. Azonban a kép később sem változott. Alica úgy festet, mintha a nyakába öntöttek volna egy vödör jeges vizet.

- Közlöm veled, hogy Heniko a párom. És ha még egyszer így merészelsz beszélni vele, akkor apád támogatása ide vagy oda, de eltűntetlek erről a színpadról. Elég világosan fogalmaztam? - kérdezte a férfi, amit már nem Heniko száját csókolta. A hangja olyan hideg volt akár a jég, és hihetetlenül ijesztő. Miközben Alica a rémülettől fagyott le, addig Heniko a boldog döbbenettől. Biztos volt benne, hogy Leon még egy ideig csak magának szeretné őt, ezért titokban tartja az érzéseit, a társulat előtt. Ennek ellenére, most önként, és az ő védelme érdekében felvállalta a kapcsolatukat. Még jó, hogy éppen nem kellett beszélnie, mert biztosan nem találta volna meg a hangját. Még Alica gyilkos tekintete is egészen barátságosnak tűnt a rózsaszín köd mögött, ami most körülölelte.

- Nem értem mért égeted magad ezzel a csajjal, Leon - szólalt meg Alica, amint képes volt a szavak megformálására. - Hozzád egyszerűen nem egy ilyen való - erősködött, kitartóan. Leon már majdnem újra megszólalt volna, de ezúttal Heniko volt az, aki a saját védelmére kelt.

- Alica, ha jót akarsz magadnak, nagyon gyorsan befejezed ezt. Ki vagy te, hogy dönts mások életéről? Ez a való élet, nem pedig az apád által felépített monopoli, ahol te vagy az úristen! Leon hozott egy döntést, amivel te csak egyet tehetsz. Mégpedig azt, hogy tiszteletben tartod!

- Nagyon könnyen beszélsz tekintve, hogy a választása, te vagy! Megnézném, hogy fordított esetben, hogy állna az arcod! - vágta dühösen Henikóhoz.

- Ha ez megnyugtat, nem terveztem, hogy így alakul - vallotta be, de ezzel egy szemernyit sem javított a helyzeten.

- Hát kurvára nem! Ez is csak azt bizonyítja, hogy önérzetes kis liba vagy! Pontosan tudtad, hogy szeretem Leont!

- Ugyan már Alica! - vágott közbe May. - Hiszen a napokban találkozatok először!

- Jól beszél, May! - helyeselt Anna is. - Maximum a rajongója lehettél!

- Undorítóak vagytok mind! - kiáltotta Alica, majd dühösen elviharzott.

- Teremtőm... - sóhajtotta Heniko, majd egy lapos pillantást vetett Leonra, aki pont őt figyelte. - Ugye tudod, hogy lényegében, ez a te hibád?

- Ez nem igaz - vágta rá Leon.

- A lótúróst nem! - ellenkezett Heniko suttogva. - Ha szépen összejössz vele, ahogy akarja, most nyugalom és béke lenne! - Leon erre utat engedett egy halk felhorkanásnak.

- Ne idegesíts.

- Pedig látod, milyen tehetséges vagyok benne.... - vigyorgott a lány.

- Khm - jelezte Yuri a jelenlétét egy torokhanggal. - Szóval mi is van itt fiatalok? - érdeklődött komoly hangon.

- Semmi - vágta rá Heniko. - Mentem edzeni! - Mentette ki magát, majd már el is slisszolt. Leon is jobbnak látta menekülőre fogni, csakhogy Yuri nem hagyta.

- Na, na, na! - ellenkezdett Yuri, és meg is fogta Leon karját, hogy maradásra bírja. - Részleteket!

- Hagyjál már, Killien!

- Most miért? Én csak beszélgetni szeretnék!

- Hát pont ez az. Én nem akarok! - Yuri jobbnak látta, ha inkább stratégiát vált, különben a francia tényleg lerázza.

- Szóval, akkor most már együtt vagytok? - kérdezte komolyan. A kérdés hatása azonnali volt. Leon kissé elmosolyodott, ami rögtön szemet szúrt a másiknak is.

- Az egy kóbor arcidegmozgás, vagy egy mosoly kezdemény akart lenni?

- Egyik sem. Csak káprázik a szemed.

- Na persze! - hitetlenkedett Yuri. - Tudod, kit szédíts!

- Ne aggódj, én tudom. - Killen persze rögtön értette a célzást és vigyorogni kezdett.

- Szerintem inkább fordítva.

- Inkább fogd be! - Amíg a két nagyfiú szócsatázott, addig Heniko valóban neki is állt a gyakorlásnak. A többiek hamar követték a példáját, vagyis jobban mondva csak majdnem mindenki. Alica fortyogva hagyta el a színpadot, és egy közeli motelhez sietett. Ahogy ahhoz a címhez ért, amit előzőleg kapott, gondolkozás nélkül dörömbölni kezdett az ajtón. Odabent egy kis motoszkálás hallatszott, majd kinyitották neki az ajtót. Öt olasz volt odabent, élükön természetesen Carlossal.

- Mi történt, drága Alica? Mitől vagy így feldúlva, kedves? - érdeklődött, holott pontosan tudta, hogy mik a kiváltó okok. - Ülj csak le nyugodtan -tette hozzá nyálasan.

- Hogy mi történt?! - kérdezett vissza majdnem visítva. - Csak annyi, hogy az a liba, akiért úgy oda vagy most Leonnal van! Az ÉN Leonommal!!!

- Szóval mégis igaz volt...- motyogta ezt Carlos csak úgy maga elé.

- Ide figyelj! - rivallt rá Alica. - Egyszer már próbáltam társulni valakivel, hogy az a kettő még véletlenül se legyen együtt. Hasztalan volt. Tehát, most téged kérlek, hogy segíts.

- Ha jól értem, mindenki vigye azt, ami kell neki? - foglalta össze, majd gonoszan elmosolyodott. - Nem is rossz ötlet.

- Nem rossz? Igazából semmilyen más ötlet nem létezik! Nekem is lehetett volna esélyem, erre tessék!

- Fejezd be, Alica - szólt közbe Carlos, masszírozva a halántékát. - Még ne még dőlt el semmi -tette hozzá valamivel nyugodtabban. - Volt időm tervezgetni kicsit nekem is.

- Tervezgetni? Neked is van egy terved? - kérdezte Alica, egyidőben egy telefoncsörrenéssel. Carlos automatikus mozdulattal a készülékért nyúlt, majd kihangosította azt.

- Itt Esca - vakkantotta, amint aktív volt a vonal.

- Örülök, hogy végre utolértelek, Carlos - szólalt meg egy eltorzított géphang. - Fejlemény?

- Történt. Azt csiripelték a madarak, hogy Leon Oswald és...

- Csak nem? - vágott közbe a vonal végén levő. - Mondanám, hogy meglepett, de valójában nem. Tehát, akkor most együtt vannak?

- Igen - jött a kissé keserű válasz.

- Ne csüggedj, Carlos. Most még lehet, hogy ez a helyzet, de ez változni fog. Teszünk róla, hogy így legyen. Most mennem kell, de folyamatos értesítést kérek.

- Meglesz - felelt, majd lerakta a telefont.

- Ez meg ki volt? - kérdezte Alica értetlenül.

- Az, aki segít a tervünk megvalósításban - mondta Carlos titokzatosan, miközben sötét mosolyra húzta a száját. Eközben Carlos apja is megtalálta Kalost. Sürgősen beszélni akart a színpad vezetőjével a fia okán.

- Tudom, mit akarsz mondani, Lucio - szólalt meg Kalos, mielőtt olasz belekezdhetett volna. - És csak ismételni tudom magamat. Ez nem a te hibád!

- Már mért ne lenne - ellenkezdett az olasz újfent. - Visszaéltünk a bizalmaddal.

- Semmi többes szám. Ez egyedül a fiad hibája. Rád nem tudok és nincs is rá okom, hogy haragudjak.

- De ahogy elsőre reagáltam, arra akkor sincs bocsánat. Fel sem merült bennem, hogy Carlos hazudhat is. Egyből titeket támadtalak.

- Te nem tudhattad, hogy akár erre is képes lehet.

- Már nem tudom, hogy mire számítsak. Félek, hogy ezután sokkal rosszabbakra is képes lehet.

- Értem az aggodalmadat. Az pedig, hogy vesztett Heniko ellen csak még inkább növelte a haragját.

- Nem hazudok, Kalos. Aggódom.

- Henikóért? Szerintem ne tedd. Leon mellette van, mi is itt vagyunk neki, szóval nem lesz baj.

- Tudnod kell, hogy...

- Addig nem áll majd le, amíg sikerrel nem jár? - kérdezett vissza Kalos. - Nos, ha így folytatja, akkor hatósági intézkedéseket fogunk tenni ellene. Beszéltem Leonnal. Szerinte Heniko egyelőre nem akarja bevonni a rendőrséget, de ha Carlos nem áll el a céljától, akkor átveszem az írásnyitást ebben az ügyben.

- Egyet mondok neked, Kalos. Ha tenned kell valamit, egy pillanatig se habozz, és tedd meg! Ne legyél tekintettel rám. Ha Carlosnak ez a sorsa, akkor kapja azt, amit megérdemel. Ezek után csak egyet kérnék tőled. Szeretném, ha a csatom két tagja itt maradna nálad.

- Maradjanak csak nyugodtan.

- Köszönöm, Kalos. Nem is tudod mennyire hálás vagyok, hogy ilyen jó barátom vagy.

- Te is segítettél nekem, amikor szükségem volt rá. - Lucio erre elmosolyodott.

- Emlékszem annak idején milyen ügyetlen voltál a zsonglőrködéssel. Tényleg! - villant be az agyába egy emlékkép. - Elvetted már Saraht?

- Nem, nem vettem - jött zavarba Kalos.

- Enyje, Kalos! Csipkedd magad egy kicsit! - mondta, egy mindentudó mosollyal. - Még a végén lecsapja valaki a kezedről. - Erre mindketten felnevettek, majd Lucio elbúcsúzott. Kalos mérhetetlenül sajnálta, hogy régi barátja csak ennyi időt töltött újra vele, de megértette az okait. Megaztán, ezt nem egy örökös búcsú volt kettejük között. Pino is Fina is ez idő tájt kérdezett meg az edzőteremhez. Elsőként akarták tudtatni a hírt Henikóval, hogy ők ketten mégis maradnak. Amikor beléptek elképesztő látvány tárult a szemük elé. Valóságos ámulattal figyelték, hogy ez a csapat mennyire összetart.

- Nézd Henikót! - suttogta, miközben rá is mutatott a trapézokon. - Elképesztő!

- Az. A meteorozásban is profi, de itt van igazán elemében.

- Hé, Pino! Fina! - kiáltotta hirtelen Heniko, mert észrevette őket. Gyorsan le is ugrott a hálóba, hogy odamehessen hozzájuk.

- Szia, Heniko! Neked ez nagyon megy! Nagyon tehetséges vagy!- mondta Fina csodálattal.

- Hát artista volnék vagy mi a szösz... - felelt viccelődve a lány.

- Heniko...búcsúzni jöttünk... - közölte komolyan Pino. Fina értetlenül pillantott rá, de Heniko ezt nem vette észre.

- Búcsúzni?

- Igen - mondta még mindig tartva magát a szerepéhez. - Sajnos maradunk - jelentette be olyan hangsúllyal, mintha valójában távozniuk kellene.

- Az nem igazs....állj! Maradtok? - kérdezte, amint felfogta, hogy valójában mit is mondott a másik.

- Igen - vallotta be Fina vigyorogva, mire Heniko bosszúsan kapta a tekintetét olasz fiú barátjára.

- Pino, te kis...- Azzal belebokszolt annak karjába.

- Jó ezt megérdemeltem - nevetett fel Pino.

- De most komolyan! Képes voltál így átverni?! Szörnyű vagy! - mondta Heniko, de aztán elnevette magát.

- Bocsáss meg, nem akartam. Csak viccnek szántam - mondta Pino, kicsit gondterhelten.

- Ne is törődj vele, Heniko...- mondta Fina egy rosszalló pillantást vetve Pinora. Közben egyre több kaleidosnak feltűnt, hogy két olasz mégis itt van.

- Te, Leon...azok ott nem olaszok? - kérdezte Yuri, mire Leon idegesen kapta oda a tekintetét. Persze amint realizálta, hogy csak Pinóék azok azonnal megnyugodott.

- De azok - kommentálta röviden.

- És ez a kettő miért van még mindig itt? A többi már elhúzta a csíkot.

- Nyilván itt maradnak...- mutatott rá a francia.

- Itt? - kérdezett vissza Yuri, mire Leon értetlenül emelte fel egyik szemöldökét.

- Komolyan nem értem, hogy Layla, miért égeti magát veled.

- Még, te beszélsz?! Mintha, te olyan egyszerű eset volnál!

- Nem fejeznétek be ezt a gyermeteg veszekedést? - kérdezte a mellettük elsétáló Layla. - Ez annyira szánalmas. - Yuri teljesen sokkot kapott Layla reakciójától.

- Ez biztosan fájt... - tetézte Leon gúnyosan. Yuri erre egy gyilkos pillantást vetett a franciára.

- Jobb volt veled beszélni, amikor még érzéketlen voltál...- vetette a szemére, ám Leon ezt meg sem hallotta. Egy teljesen más személyiség kezdte átvenni az irányítást önmaga felett. Az, akit Halál Istenként ismert meg a világ, az már majdnem teljesen elpusztult. Az új személyiség pedig egy tüzes démon volt, aki végre kiszabadult önös fogságából.

- Egy kis figyelmet kérek! - szólalt meg Kalos, aki az imént csatlakozott a csapathoz. - Mint magatok is észrevettétek már, az olaszok elmentek. - Erre egy kisebb ujjongás tört ki, amiért Kalos elég rosszalló képet vágott. - De ketten itt maradnak nálunk - kezdett bele a folytatásba, amivel elérte, hogy a bagázs elcsendesedjen. - Azt akarom, hogy rendesen bánjatok velük, mivel mostantól ők is a színpad előadói lesznek. Miss. Pacioso és Mr. Monaco - fordult feléjük. - Remélem sikerül hamar beilleszkednetek.

- Abban biztos vagyok, Mr. Eido - mondta Pino elsőként.

- A főnök vagy Kalos megszólítást jobban szeretem - szólt közbe Kalos.

- Értettem, főnök...- kapcsolt Pino vigyorogva, Fina csak egyszerűen bólintott.

- Továbbá... Heniko. - Fordult a lány felé, minek hallatán az egyből aggodalmas képet vágott. - Te meghatározott időre elköltözöl.

- Tessék?! - kérdezte Heniko enyhe sokkal a hangjában, amint esze ágában nem volt takargatni. - De hát miért mindig én?!

- Szerintem egyáltalán nincs ellenedre a dolog - kontrázott rá Kalos, mire kiérdemelt egy bosszús fintort a lánytól. - Ez az intézkedés a te biztonságod érdekében van.

- De semmi szükség erre!

- Tudtommal, én vagyok itt a főnők.

- És erre szeret is emlékeztetni, minden pillanatban, amikor csak teheti. Esca miatt akarja? - célzott főnöke költöztetési szándékaira.

- Ezt komolyan kell venned.

- Én aztán komolyan veszem!

- Mért nem jelentjük egyszerűen fel? - szólt közbe Anna.

- Mg csak az kellene! - vágta rá Heniko. - Adnánk is témát egy időre az újságoknak. Nem akarom, hogy ez az eset ártson a színpad hírnevének. Különben sincs kézzel fogható bizonyítékunk ellene. Kettőnk szavának - célzott magára és Leonra. - Nem hiszem, hogy hinnének, mivel mindketten érintettek vagyunk.

- Szóval... - folytatta Kalos. - Azt akarom, hogy haladéktalanul költözz Leonhoz.

- Maga tudja a legjobban, hogy az már elég aktuális - célzott Heniko arra, hogy már a színpadon is egy apartmanon osztozott a franciával, pont az olaszok érkezése miatt. A többiek érdeklődve figyeltek. Erről ők ugyanis eddig még nem tudtak.

- Én szálláson kívül gondoltam. - Heniko jól meg is döbbent rajta.

- De miért? Itt miért nem jó? - akadékoskodott.

- Azért, mert ha oda akarnának betörni, akkor már betörését és magán laksértésért is be lehet csukatni őket, továbbá emberrablási kísérletért - tájékoztatta Kalos.

- Miért itt a színpadon nem lehetne őket lecsukni pont ugyanezekért?

- Heniko, nem lehetne az, hogy kérdés és akadékoskodás helyett azt tedd végre, amit mondok? Különben sem tudom, hogy mi a problémád ezzel. Ti most együtt vagytok nem?

- Mért és maga Sarahval? - kérdezett vissza, amivel igencsak betalált Kalosnál. A többiek jobbnak látták inkább bele sem szólni kettejük beszélgetésébe. - Különben meg nem Leon személyével van bajom, csupán én nem tudnék abban a házban élni.

- Jó akkor veszek egy kisebb - szólalt meg a francia, hogy végre lezárják ezt a beszélgetést. Heniko döbbenten kapta a fejét a férfire.

- Rendben. Intézheted a színpad számlájára - mondta Kalos, mire Heniko most rá nézett sokkos tekintettel.

- Nem és nem! Itt nem fog senki házat venni! Jó, akkor legyen úgy, ahogy maga akarja - egyeztet bele nehezen.

- Kiváló. Ja és igen! - jutott eszébe hirtelen. - Az előadás után egy fogadásra megyünk.

- Ja és? - támadta le Heniko. - Ezt jóval előbb is közölhette volna!

- Közölhettem volna, de nem tettem. Most igen. Te és Layla jöttök természetesen a partnereitekkel. Én Sarahval megyek.

- Velem? - lepődött meg Sarah. - De, Kalos! Nincs egy rongyom se, amiben mehetnék...- adta elő kissé drámázva, mire mindenki nevetni kezdett.

- Az nem probléma. Kértem nektek egy időpontot egy városi szalonban. Válasszatok valami ruhát az estre. Layla, rád bízom őket! Amint itt végeztünk menjetek is.

- Rendben, Kalos. Nem lesz gond - biztosította a szőkeség.

- Mennyire átruházható ez a lehetőség? - érdeklődött Heniko komoly hangon, mire páran felkuncogtak. - Nagyon szívesen átadom a helyemet bárki másnak.

- Heniko az megvan, hogy te vagy a műsor egyik főszereplője? - érdeklődött Kalos masszírozva az egyik halántékát.

- Milyen igaza van! - helyeselt a lány az öklével a tenyerébe csapva. - Bocs srácok, de akkor csak Marion mehet.

- Heniko, az isten szerelmére... - emelte meg a hangját Kalos, mire páran felnevettek. Heniko kitartása mindig lenyűgözte a többieket.

- Főnök, az ilyen kéréseivel elveszi az életkedvemet is! - szúrta még oda Heniko. - Artistának jöttem, nem pedig reklámanyagnak... - dünnyögte még, épp hogy hallhatóan.

- Mondtál még valamit?

- Semmit - sóhajtotta. Nem sokkal a rögtönzött eligazítás után Layláék elindultak ruhát vásárolni az estére. Persze ez sem volt annyira zökkenőmentes. Heniko igazi trollnak bizonyult, mindent elkövetett, hogy húzza az időt.

- Heniko gyere már... - unszolta Layla, aki sejtette, hogy ez nem lesz könnyű, de azért egy kicsit több támogatást remélt a lánytól.

- Nem lehetne úgy csinálni, hogy ti bementek, vesztek valamit, én meg addig csinálok valami mást?

- Jó móka lesz, Heniko - karolta át a vállait Sarah. - Ne aggódj miatta!

- Jó móka?!- nyikkant fel. - Mégis melyik fele?!

- Ez van, ha valaki a Kaleido színpad sztárja akar lenni - mutatott rá Layla. - Szokj hozzá szépen. Hisztinek itt nincs helye!

- Hiszti mi? - reagálta le mérgesen. - Én nem hisztizek. Csak ez nem az én világom! Plusz, nem szeretem, ha rám erőltetnek dolgokat.

- A színpadi lét és a nyilvános szereplés mindig kéz a kézben jár. Vedd úgy, hogy ezt is a színpadért és a közönségért teszed.

- Layla... Te olyan érett vagy! - közölte vele Heniko halálos komolysággal, mire Sarah felnevetett. Layla ellenben meglepetten pislogott hatalmas kék szemeivel. - De komolyan! - tette hozzá, mire a szőkeség is nevetni kezdett. Nem telt bele sok idő, és már mindhárman a szalon előtt álltak.

- Te, már voltál itt, Layla? - érdeklődött Heniko.

- Csak egyszer kétszer - felelte, miközben beléptek az ajtón. Már kívülről is sejthető volt, hogy nagyon elegáns helyről volt szó, de a belseje aztán maga volt a csillogás.

- Istenkém, milyen sznob hely...- döbbent meg Heniko.

- Layla kisasszony! - hallották meg valahonnan, mire mind forgolódni kezdtek. Hamarosan észre is vették a hang tulajdonosát, akit, ha akarták volna se tudták volna nem észrevenni.

- Úristen...- nyögött fel magában Heniko, amint megpillantotta, a lila és rózsaszín öltönyben feléjük tartó figurát.

- Örülök, hogy újra találkozunk, Jhan - üdvözölte Layla természetesen.

- Részemről az öröm, Miss Hamilton. A kedvenc törzsvásárlónk érkezése, mindig nagy örömmel tölti el szívemet.

- Még, hogy egyszer-kétszer volt itt... - gúnyolódott magában a barna lány.

- Valami szépet szeretnénk venni a ... - kezdett bele Layla, ám Jhan közbevágott.

- Ó, igen! Hallottam róla. A legjobb helyre jött Hamilton kisasszony. Bennünk biztosan nem fog csalódni! - biztosította mézes-mázas hangon. - Ó, Miss Dupont - üdvözölte gyorsan Saraht is. - Kegyed is megtisztel jelenlétével. Micsoda boldogság. Önnek a hangjánál csak a szépsége lenyűgözőbb. Ó! És most látom! Layla kisasszony, maga igazán kedves. Elhozza a szobalányát is, hogy szegényke valami szépet lásson? - kérdezte kissé lesajnálóan.

- Sz..szobalány?! - ismételte utána Heniko, aki egyszerűen nem hitt a fülnek.

- Jhon. Ő itt nem a szobalányom. Ő Heniko Madcap, a Kaleido színpadon most menő műsornak a főszereplője. - Jhon egy pillanat alatt fal fehérre váltott.

- Úgy sajnálom, kisasszony...- fordult Henikóhoz. - Sajnos erről nem tudtam...

- Sajnálhatja is - mondta ki Heniko gondolkodás nélkül. - A leendő vásárlókat nem illik sértegetni!

- Nagyon igaza van és mélységesen szégyellem magam. Higgye el, hogy kárpótolni fogom! - magyarázta és most jutott el odáig, hogy alaposan megnézze magának a lányt. Hiába, hogy az öltözéke nagyon egyszerű volt, így is káprázatosan festett. Hirtelen mind a két kezével elkapta Heniko kezeit. - Magára adom a legszebb ruhánkat, ami csak van! - biztosította, mire Heniko csak pislogott. Sarah hangosan nevetett az eseményeken, Layla pedig csak mosolygott. Időközben már előkerült a személyzet közül még két hölgy, akik szintén lesték a kaleidos lányok minden óhaját.

- Nos, először kezdjük talán Sarah kisasszonnyal! - dobta fel Jhon, miközben körbejárt Sarah körül.

- Csak valami egyszerűt - közölte Sarah. - Nem én leszek az este sztárja.

- Biztos benne? - kérdezte Jhon. - Pedig több opciót is tudnék javasolni.

- Igen biztos...- tartotta magát Sarah az álláspontjához.

- Ez esetben hozzátok ide a Pamela modellt - utasította az egyik segítőt, mire az el is sietett. Heniko és Layla eközben leültek és a kanapén beszélgettek, míg Jhon a próbafülkébe küldte Saraht. Pár perccel később meg is érkezett a kért ruha, mire egy másik eladó segítő ment Sarah után, hogy segítsen felvenni azt.

- Hogy vagytok Cacóval? - kérdezte Layla, az időközben hozzájuk lépő Jhont.

- Meg vagyunk. Dúl a szerelem - osztotta meg mosolyogva. - És veletek mi a helyzet lányok? Vannak már kiszemeltek? - Heniko elcsodálkozott a hirtelen közvetlenre váltás miatt, így nem is felelt a kérdésre. Ellenben Layla nagyon társalkodós kedvében volt.

- Igen van.

- Csak nem Mr. Killian az? - kérdezte egy sejtelmes mosollyal.

- De. Eltaláltad.

- Igazi mázlista vagy! Yuri jó pasi! - Heniko igyekezet nem arcjátékkal kimutatni a véleményt, hogy ez a csajos csevej mennyire nem az ő asztala.

- És te, Heniko?

- Heniko nagyon kapós a férfiak körében - felelt helyette Layla. - Egyszerre többen is csapják neki a szelet.

- Vajon Layla mindig ilyen pletykás volt? - gondolkodott magában a barna hajú lány.

- Nem is csodálkozom ezen...- helyeselt Jhon. Heniko erre küldött felé egy lapos pillantást. Még nem igazán bocsájtotta meg neki a szobalányos beszólást.

- Viszont már van valakije - mondta sejtelmesen Layla, mintha valami világi titokról lenne szó.

- Na? Ki az? Ismerem? - faggatózót Jhon, és látszott rajta, hogyha nem tudja meg a választ, azonnal meghal.

- Nem hiszem, hogy személyesen ismered, abban biztos vagyok, hogy hallottál róla. Híres, gazdag, a nők ideáljának tarták, a férfiak példaképének, ráadásul francia...- Ha Heniko eddig megvolt lepődve Laylán, akkor most már pláne. Sosem gondolta volna, hogy a Főnixnek van ilyen oldala is.

- Úristen! -sikkantott fel Jhon, mint valami rajongó tizenéves. - Csak nem...csak nem?!

- De igen! Van szerencsém bemutatni Leon Oswald barátnőjét - mondta Layla, mire egy pillanatra még az élet is megállt a szalonban.

- Ez hihetetlen! A világ legjobb pasija...- hitetlenkedett Jhon, majd úgy nézett Henikóra, mintha valami istenséggé változott volna. - Mondd, milyen érzés a barátnőjének lenni?

- Ööö... jó? - nyögött ki Heniko egy esetlen választ.

- És tényleg úgy csókol, ahogyan mondják??? - Heniko igyekezett nem megbotránkozni a kérdésen, legalábbis hangosan nem.

- Ez most komoly? Tényleg kiselőadást kell tartanom Leonról? Honnan kellene tudnom, hogy mit gondolnak mások? - Hirtelen, aztán azaz ötlete támadt, hogy miért ne adja a lovat a férfi alá, így bizalmasan előrébb dőlt. - A pletykák hazudnak. Jobban csókol, mint ahogy az híresztelik. Sokkal jobban.

- És... - kezdett bele Jhon kissé zavarban, s közben hallani is lehetett, hogy mekkorát nyel. - És milyen az ágyban?

- Hát nem egy úriember...- közölte, bár valójában olyan tapasztalata nem volt, ami Jhont is érdekelhette volna.

- Biztosan nagyon érdekes téma, de szóljatok rólam is pár szót - hallatszott fel Sarah hangja, mire mid felé pillantottak.

- Nahát Sarah! De jól nézel ki! - közölte Heniko elismerően.

- Nem hittem, hogy már az első ruha tetszeni fog, de megtörtént.

- Gondoltam, hogy remekül fog majd állni! - mondta Jhon elismerően, hogy kissé fényezze magát, de tulajdonképpen igaza volt. Sarah egy hosszú, fekete, duplapántos estélyit viselt, ami tökéletesen kiemelve mesés alakját.

- Kalost biztosan leveszed a lábáról...- jegyezte meg Heniko vigyorogva.

- Az a célom - felelte kacsintva, majd vissza is vonult, hogy átöltözzön. Utána Layla következett, és Jhon újra megcsillogtatta hozzáértő tehetségét. Laylára egy sötétkék, nyakba kötős, hosszú taftruhát választott, aminek csillogó díszítse volt.

- Layla pazarul festesz. Ez a kék, a te színed! - állapította meg Heniko őszintén.

- Mint egy modern hercegnő! - kommentálta Sarah is.

- Biztos voltam benne, hogy ez jó lesz - helyeselt Jhon. - Laylának már többször ajánlottam ruhát a kék valamelyik árnyalatában.

- Köszönöm, de most itt az ideje, hogy Heniko is sorra kerüljön - mondta Layla nagy mosollyal. Heniko valahogy nem volt annyira lelkes, de abban biztos volt, hogy Layla jobban várta az ő körért, mint a sajátját.

- Kizárásos alapon. - jegyezte meg Heniko, miközben felállt. - De ha nem bánod, míg átöltözöl, addig azt még kihasználom, lelki felkészüléssel - jegyezte meg, mire Layla nevetve elvonult. Jhon, eközben felpattant, és alaposan szemügyre vette Henikót, aki már-már zavarba is jött a nagy fürkészéstől.

- Ha kicsit másképpen öltöznél, akár modell is lehetnél - jegyezte meg, amint befejezte az elemzést.

- Hát nagy kár, hogy nincsenek ilyen terveim.

- Ne undokoskodj, Heniko - hallatszott fel Layla hangja.

- Azta! Te, meg, hogy lettél készen ilyen gyorsan? - adott hangot a döbbenetének Heniko.

- Csak nem gondoltad, hogy le akarok maradni rólad? - Majd Jhonhoz fordult. - Jhon! Azt akarom, hogy találd meg neki a legjobbat!

- Azért ne vigyük túlzásba! - ellenkezett Heniko, de Layla felemelte az ujját.

- Csend! Olyan ruhában kell kenned, ami illik egy sztárhoz! Csak a legjobbal érem be, nem kevesebbel! - Heniko ledöbbent Layla vehemenciáján. Nem is gondolta, hogy neki ez az ügy ennyire fontos. Jhon érezte, hogy itt az ideje, hogy megszólaljon.

- Hozzád mindenképpen csak piros, vagy vörös árnyalatú ruhát tudok elképzelni. Vagy ha az mégsem, akkor inkább egy fehéret vagy ezüstöt. Kivételesen jó alakod van, szóval sok fazon szóba jöhet.

- Ez remek, de korlátozzuk le gyorsan - sürgette Heniko, mire Layla mérgesen pillantott rá.

- Eddig is bejöttek, amit javasoltam, most sem lesz másként. Egy pillanat és jövők - közölte, majd ő maga indult a ruháért. A lányok csendben várták a visszatérését. Heniko jobbak látta csendben maradni, mert tartott Layla újabb leszidásától. Layla pedig azért nem szólalt meg, mert biztos volt, hogy leteremtette volna a lányt. Sarah volt köztük a legnyugodtabb, aki egy magazin olvasásával töltötte az időt. - Itt is vagyok - hallatszott, hamarosan, mire mind az érkező Jhonra néztek. Karjában egy ruhát hozott, ami egyelőre még egy cipzáras tasakban volt. - Gyere az öltözőbe - mondta, mire Heniko szó nélkül engedelmeskedett a kérésnek. Pár pillanatig lehetett csak bent, s amikor kijött onnan, a döbbenet és a csodálat töltötte meg a helyet.

- Ez elképesztő - suttogta Sarah egészen az élmény hatása alá kerülve. - Káprázatos vagy. Szerintem Leont észre sem fogják venni melletted.

- Na, azon azért meglepődnék - könnyelműsködött megint, majd óvatosan Laylára pillantott, aki gyanúsan hallgatott. - Tudom, hogy mondani akarsz valamit, látom rajtad! - közölte vele Heniko látva a másik tekintetét.

- Hallani akarom, hogy azt mondd, hogy tetszik - közölte teketóriázás nélkül.

- Tetszik.

- Jó most úgy, hogy el is higgyem, hogy így van.

- Jaj, Layla ne már...

- Már pedig innen addig el nem megyünk, amíg őszintén ki nem mondod - tartotta magát az álláspontjához Layla. - Felőlem itt maradhatunk estig is. Hidd el, nekem van annyi vér a pucámban, hogy közöljem Kalossal, hogy oldja meg a műsort nélkülünk.

- Nagyon nem vagy fer, Layla! - szólt rá Heniko, de láthatóan a Főnixet ezt mélyen nem zavarta. Pár percre újabb csendkövetkezett. Majd Heniko bosszúsan sóhajtott fel, és a mellette lévő tükörhöz fordult. Hosszú ideig figyelte magát, majd újra megszólalt. - Amikor kicsi voltam, csak álmodoztam ilyesmiről. Aztán egy idő után már nem tettem. Sosem volt egy elegáns ruhám sem, nemhogy egy báli ruha. Tudtam, hogy az én lehetőségeim sosem teszik ezt lehetővé. Viszont most látni magamat, egy ilyenben... annyira valószerűtlen. Mintha valóra vált volna egy gyermekkori álom. - A többiek csodálattal hallgatták Henikót. Mindig jó kedvet sugárzott mindenki felé, de most kiderült, hogy a felszín alatt azért egy nagyon érzelmes személy lakozik. Layla szó nélkül felkelt a fotelről, és Heniko mögé sétált. Átölelte a vállait és a lány szemeibe nézett a tükörben.

- Heniko minden álmod valóra fog válni. Ez az egy csak a kezdet volt. Itt a színpadon egy új fejezet kezdődött az életedben. Neked nincs más dolgod, csak élvezni. - Jhon szabályosan megkönnyezte az iménti pillanatokat, így Sarah jobbnak látta, ha kezeli a helyzetet.

- Jól van, jól van - tapsolt két rövidet, miközben felkelt ő is a helyéről. - Akkor megvan a három választásunk. Már csak kiegészítőket és cipőket szeretnénk - vigyorgott egy hatalmasat. Heniko arca szörnyülködőre változott.

- Ennek sosem lesz vége, igaz? - nyögte, mire Layla elvigyorodott.

- Már csak órák kérdése...

- Pont ettől tartottam.

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393