Álom után

Néha szinte maguktól jól alakulnak a dolgok. Egy mély pillantás elég. Ahogy a két fiatal tekintete szinte eggyé forrt. A fénylő éjszakai égbolt látványa, egymás közelsége és máris ott van ez a talányos érzés, ami mindkettejükben lobogott. Olyan megfoghatatlan, mégis közeli élmény, ami szinte simogatta a lelküket, és felébresztette bennünk a csók iránti vágyat. Egy tökéletesen időzített pillanat. A szenvedély és a szerelem vette át az irányítást a józanész felett, hogy egy régen áhított tüzes csókban egyesültek. Akár egy tökéletes álom. Álom? Talán ez túl szép volt, hogy igaz legyen. Mert ha valaki azt akarja, hogy az álma valóra váljék, először fel kell ébrednie. A kép halványodni kezdett és végül teljesen szertefoszlott. A lány lassan kinyitotta a szemét. Úgy érezte magát, mintha csak most keltették volna egy mély altatásból. Hirtelen nem tudta mi történt vele, vagy hol is volt, vagy egyáltalán hol van jelen pillanatban.

- Csak egy álom lett volna? Álmodtam volna mindent? – gondolkodott, miközben lassan körbe nézett, majd ülő helyzetbe tornázta magát. Ám nem volt a legjobb ötlet a jobb karjára támaszkodni, mert azonnal belenyilallt a fájdalom. – Áú! – nyögött fel, majd gyorsan elvette róla a testsúlyát. - Ezt igazán beképzelhettem volna – panaszkodott magának. – Viszont, akkor nem minden volt álom... – Hirtelen aztán bevillantak neki a Leonnal töltött pillanatok, de aztán majd sokkot kapott a felismeréstől. - Egy pillanat! Én meg mégis hol vagyok?! - Nézett körbe ezúttal már sokkal alaposabban. Egy hatalmas szobában találta magát, ahol ezelőtt még sosem járt. Berendezése rendkívül kifinomult igényű tulajdonosról árulkodott. – Hűha. Ez a szoba döbbenetes! Hatalmas! Nagyobb, mint az egész lakásom a színpadon! És ez a rendezés... Egy pillanat. Leon! - esett le Henikónak. - Meg kell találnom Leont! – határozta el magát, majd ki is ugrott az ágyból, és a hozzá legközelebbi ajtóhoz ment. Ám, amint kinyitotta, nem éppen az a látvány fogadta, amit várt. – Ó, ez a fürdő! Ó, te jó isten, hogy néz ki ez is! Mint egy wellness központ vizes része! - ámuldozott, ám hamar visszatalált az eredeti céljához. – Biztosan a kettes ajtó lesz az igazi – reménykedett, de amint feltárta azt az ajtót is, megint csalódnia kellett. – Ez...ez egy gardrób?! – Nézett hatalmas szemekkel. – Ez nem is szekrény, inkább egy bolt! Az én összes ruhám befér egy szekrénybe, itt meg a felsőnek van külön legalább egy! Inkább ki is jövök, mielőtt eltévednék a benne - mondta, majd kijött és bezárta maga után az ajtót. Ekkor elindult afelé az ajtó felé, amit még nem próbált. Már éppen nyúlt volna a kilincsért, amikor az kinyílt. Egy rövid, fekete hajú, mosolygós lánnyal találta magát. Henikót annyira váratlanul érte a találkozás, hogy még köszöni is elfelejtett. Ellenben a másik cseppet sem zavartatta magát.

- Jó reggelt, kisasszony - üdvözölte csilingelő hangon.

- Jó reggelt - ismételte Heniko, hangszínének halványabb és zavartabb verziójával.

- Bízom benne, hogy az igényinek megfelelt a szoba - folytatta a barna szemű.

- Igényeimnek? - kérdezett vissza Heniko, majd ahogy kimondta, már le is esett neki a tantusz. - Ja, vagy úgy! - Emelte meg a kezét egy zavart gesztussal. - Izé, persze. Bár azon kívül, hogy aludtam meg eltévedtem benne, mást nem csináltam. - A másik lány felnevetett Heniko szavaira.

- Kegyed, nagyon őszinte - jegyezte meg a házvezetőnő elnyomva a nevetést. – Kérem, ne érezze magát zavarban. A nevem, Celia - mutatkozott be barátságosan. - Az Oswald ház házvezetőnője vagyok.

- Mi?! Oswald ház? - csúszott ki Heniko száján az első gondolata. - Ez Leon háza?!

- Így van. Ez az úr amerikai villája, de Franciaországban is van egy - váltott Celia tájékoztató üzemmódra, amivel tovább fokozta Heniko sokkját.

- Hát persze, hogy ott is van egy neki! - szökött ki egy újabb koordinálatlan mondat. - Nekem meg csak a tányérom mellett van... - Celia újra csak nevetni kezdett, mire Heniko is észrevette magát. - Hopszi. Akarom mondani....

- Semmi baj, semmi baj - szakította félbe Henikót Celia. - Nem is gondoltam volna, hogy ilyen vidám reggelem lesz majd. Hozzak önnek esetleg egy kis reggelit? - ajánlotta, hogy oldja kicsit Heniko hangulatát.

- Áh, nem fontos. Még nem vagyok éhes - közölte, ám a gyomra más hangos kommentárt fűzött hozzá. A lány erre kellemetlenül félrepillantott, majd megköszörülte a torkát. - De kérek.

- Nagyon helyes a reggeli a legfontosabb étkezés! Vegyen egy forró fürdőt, addig mindent elkészítek - mondta Celia kacsintva.

- Jaj, dehogy kell. Ha elmondod, mit merre találok, összedobok egy szendvicset magam is.

- Ezt meg sem hallottam! - közölte Celia határozottan.

- Nem akarok a terhére lenni! - ellenkezett Heniko.

- A terhemre? - csodálkozott Celia. - Kisasszony! Hogy lenne már a terhemre? - mosolygott kedvesen. - Az én feladatom, hogy gondoskodjam a házban tartózkodókról. Tehát nem vita téma a reggeli sem.

- Esélyem sincs, igaz?

- Gyorsan tanul a kisasszony - mosolyodott el szélesen a házvezetőnő.

- Célia, kérem. Hagyjuk ezt a kisasszonyt. Hívjon csak Henikónak.

- Rendben - egyezett bele Celia. - Ebben megegyezhetünk.

- És azt sem gondolom, hogy szükséges lenne magázódnunk. Nem hiszem, hogy túl nagy korkülönbség lenne közöttünk.

- Gyorsan belejöttél abba, hogy urald a helyzetet - nevetett Celia megint.

- Én izé... Nem akartam, hogy...

- Ne aggódj. Ne aggódj - terelt Celia. - Menj csak fürdeni, addig én teszem a dolgomat. A szekrényben találsz ruhákat. Válassz kedvedre.

- Mi az, hogy válasszak kedvemre? - kérdezte Heniko gyanakodva.

- Mr. Oswald hozatott néhány darabot. Mind a méreted, szóval azzal nem lesz gond - magyarázta Celia természetesen, de Heniko inkább kiakadt rajta.

- Mi?! Hogyhogy az én méretem? És hozatta? Mégis mikor?!

- Ha jól emlékszem, az utolsó darabokat még az este hozta egy futár - gondolkozott el Célia.

- Te jó ég! - hitetlenkedett Heniko.

- Mr. Oswald nagyon előrelátó - fecsegett Celia.

- Sokkal inkább ijesztő! - javította ki Heniko. - Értem én, hogy maximalista, de ez túlzás!

- Mr. Oswald nem olyan fajta, aki gyakran kimutatja az érzéseit, azonban ha mégis, akkor rendkívül figyelmes. Nem azért tette, hogy fitogtassa a vagyonát, sokkal inkább azért, hogy bármid meglegyen, amire szükséged lehet. - Heniko csodálattal hallgatta Celiát, ami csakhamar a másiknak is feltűnt. - Most viszont tényleg megyek. Nemsokára hozom a reggelit.

- A konyhában reggelizem veled együtt.

- De hát...

- A reggeli a nap legfontosabb étkezése - idézte Heniko Célia szavait. - Ez rád is vonatkozik - tette hozzá vigyorogva.

- A konyhában találkozunk - adta meg magát Célia, majd sarkon fordult, és elindult a folyóson. Heniko még mindig mosollyal az arcán ment vissza, majd a fürdőbe vonult. - Hihetetlen ez a lány - gondolkodott eközben Celia, akinek szintén mosoly bujkált az ajkain. - Sosem találkoztam még hozzá hasonlóval. Azt hiszem, értem miért őt választotta Mr. Oswald. Ő lehet az, akit olyan régóta keres. Hiszen ő az első hölgy, aki átlépte ennek a háznak a kapuit.

- Ez fantasztikus.... - mondta Heniko hátradőlve a kádban. - Ilyen lehet egy fürdő a mennyországban. Tudtam én, hogy Leon gazdag. De arról elképzelésem sem volt, hogy ennyire az! Valamiért mindig felém vezeti a pénzes pasikat az iránytűjük. Más biztosan oda és vissza lenne a gyönyörűségtől, de engem inkább aggaszt ez a dolog. - Hirtelen aztán felvillant neki Leon tegnap esti vallomása, mire zavartan merült le a habok közé. - Ó, ki a fenét érdekel! - kiáltott fel, amint a felszínre jött. - Nekem most csak azzal kell törődnöm, hogy boldog legyek, és az is vagyok - biztatta magát, majd a kád szélére könyökölt. - Vajon, hogy tudott Leon belém szeretni? Egyáltalán nem olyan nő illene hozzá, mint amilyen én vagyok. Sokkal inkább valaki olyan, akinek ez a látvány nem okoz ekkora sokkot - állapította meg körbepillantva. - Ez sokkal nagyobb, mint én. Egyszerűen túltesz rajtam. - Pár percig még engedett a kényeztető csábításnak, de hamarosan kikászálódott a kádból. Magára dobott egy hatalmas fehér köntöst, majd visszasétált a szobába és kinyitotta a szekrényszoba ajtaját. Nagy sóhajjal konstatálta, hogy szürke szemű lovagja egy komplett boltot vásárolt fel a számára. - Hiába mondja Celia, ez akkor is túlzás. - A nagy választék ellenére egy egyszerű sötétkék farmer, valamint egy csónaknyakú pólót választott. Öltözés előtt gyorsan hajat szárított, majd egyszerű copfba kötötte a haját. A szobából kilépve arra indult, amerre Célia is, majd a folyosó végén egy lépcsőt talált. Nem vacillált, el is indult lefelé, és csakhamar a konyhában találta magát. - Valaminek fantasztikus illata van - szólalt meg óvatosan, ám ennek ellenére Celia összerezzent. - Bocsánat. Pedig igyekeztem hangosan közeledni - szabadkozott Heniko.

- Semmi baj. Kicsit elkalandoztam - felelt Celia, majd Henikóhoz fordult. - Csinos vagy!

- Elképesztő, hogy mire képes egy zuhany, nem? - kérdezte vigyorogva, mire Celia rosszallóan rázta meg a fejét. Ő kevésbé értékelte az iróniát.

- Hihetetlen vagy, Heniko... - adott hangot nem tetszésének a nő, miközben befejezte a terítést az asztalon.

- Elnézést - kért bocsánatot Heniko, miközben helyet foglalt. - Kikívánkozott - mentegetőzött. - Ejha! De jól néz ki minden! - jegyezte meg, miután felfedezett minden étket a tányérján. - Köszönöm, Celia.

- Igazán nincs mit. Jó étvágyat! - mosolygott kedvesen, miközben leült a lánnyal szemben. - Remélem, minden a kedvedre való lesz.

- Viccelsz? Szerintem sosem volt még ilyen bőséges reggelim. Hmm. Ez mennyei! - jegyezte meg az első falat után. Pár pillanatig csak az evőeszközök hangját lehetett hallani, majd Heniko újra megtörte a csendet. - Mondd, Celia...kérdezhetek valamit? - Kicsit aggodalmas hanglejtéséből a másik azonnal sejtette, hogy mire kíváncsi a lány.

- Persze csak nyugodtan.

- Tudod, hogy pontosan, hogy kerültem ide?

- Mr. Oswald hozott ide tegnap este - tért a lényegre Celia.

- De miért ide? - kérdezett újra Heniko, kicsit talán vehemensebben, mint akarta. - A színpad mellett voltunk. Sokkal ésszerűbb lett volna, ha oda megyünk - fejtegette, majd gyorsan hozzátette. - Mármint részben jó, hiszen így megismerhettek, csak nem értem a dolgot. - Célia elmosolyodott a hallottakon.

- Mr. Oswald úgy érezte, hogy a biztonságod érdekében, inkább elhoz a színpadtól - vallotta be Celia. - Mr. Oswald tömören felvázolta a történteket és az alapján szerintem is jól döntött. - Heniko a kellemetlen emlékek hatására elfintorodott.

- Ne is emlegessük, még elmegy az étvágyam.

- Akkor tényleg így teszünk. Tegnap nem is vacsoráztál. Muszáj rendesen enned, hogy megmaradjon a fizikumod. - Heniko elmosolyodott a hallottakra. Rég nem törődött vele ennyire senki, csak egy ilyen egyszerű tétel miatt, mint egy reggeli.

- Különben merre van Leon? - kérdezte Heniko.

- Csak annyit mondott, hogy van némi elintéznivalója, és hogy kora este érkezik vissza. Megvárod itt, igaz? - érdeklődött.

- Nos, lenne mit megbeszélnem vele, de nem is tudom. Inkább vissza kellene mennem a színpadhoz. Nem akarom kihagyni a mai edzést.

- Annyira nem kell igyekezned. Ma szabadnapod van.

- Mi? Miért? - hökkent meg Heniko és közben a villát is kiejtette a kezéből. - Hiszen ott a következő elő... - Hirtelen azonban félbeszakította saját magát. - Várj. Kitalálom. Leon keze van benne, igaz? - Celia erre csak bólintott. - Mintha nem tudná, hogy nem szeretem kihagyni az edzéseket... - adott hangot a bosszúságának.

- Ha csak ez a gond, azon segíthetünk - szólt közbe Celia, mire Heniko kérdőn pillantott rá. - Van egy edzőterem az alagsorban.

- Edzőterem? - kérdezett vissza Heniko, pedig értette ő elsőre is.

- Igen edzőterem - ismételte Celia.

- Az alagsorban?

- Igen pontosan. - Celia nagyon igyekezett nem elnevetni magát, de nagyon szórakoztatónak találta Heniko reakcióját.

- Most komolyan edzőterme van az alagsorában? - Celia nem bírta tovább, elnevette magát.

- Hidd el nem! Tényleg ott van. Reggeli után megmutatom.

- Hát ez döbbenet - mondta Heniko, még mindig lesokkolt állapotban. - Edzőterme van az alagsorában! Be se kellene járnia a színpadra, maximum a megbeszélésre vagy a forgató könyvért, meg persze az előadásra.

- Valóban. Mr. Oswald sok időt tölt ott a szabadidejében is.

- Mégis mikor van neki olyanja? - érdeklődött Heniko. - Azt hiszem még sosem láttam lazítani.

- Mr. Oswald nagyon lelkiismeretes. Hiába, hogy fantasztikus képességei vannak, sosem veszi félvállról a munkát. Emiatt én sem találkozom vele túl gyakran. - Erre a mondatra Heniko meghökkenve kapta fel a fejét.

- Várjunk csak. Ha itt van neki ez a mesés ház, itt vagy neki te, aki ilyen tökéletes reggeliket varázsolsz, akkor meg mi a csudáért tart még igényt egy lakásra a színpadnál is?

- Szerintem erre a kérdésre most már magad is tudod a választ - mondta egy rejtélyes mosollyal, miközben mosogatni indult.

- Úgy gondolod, hogy csak miattam lakott ott? - kérdezte Heniko csodálkozva.

- Mr. Oswald nem azaz ember, aki megindokolná a tetteit. Viszont az kétségtelen tény, hogy azóta járt ide kevesebbet, hogy újra indultak a munkák a színpadon. Az elején még csak egy-két napot volt távol, de aztán nem jött többet. Mindig is kiismerhetetlen volt.

- Régóta ismered Leont?

- Igen. Először Franciaországban találkoztam vele és a húgával. Akkor még mind gyerekek voltunk.

- Ó, a húga...

- Igen. A neve Sophie. Sophie Oswald. Egy mindig vidám, csupa szív lány volt, akinek az volt az álma, hogy ne legyen több csata a színpadon.

- Csaták nélküli színpad?

- Igen. Bevallom én sosem értettem ezt. Valószínűleg azért, mert nem vagyok artista. Viszont Sora Naeginonak is ugyanez volt a célja, szóval lehetett benne valami. Teremteni egy helyet, ahol mindenki együtt élvezi azt, amit csinál.

- Hmm - gondolkodott el Heniko. - Kicsit különös cél. Az a cirkusz, ahol ezelőtt dolgoztam, pont ilyen hely volt. Szerintem lényegében a Színpad is ilyen. Értelmetlen lenne fellépni, ha nem érezném jól magam közben. Ami meg a versengést illeti, az elkerülhetetlen. Nem kihalásos alapon születnek a sztárok.

- Ne vedd sértésnek, de ahhoz képest, hogy milyen fiatalnak tűnsz, nagyon éretten gondolkodsz.

- Ó, köszönöm - nevetett fel Heniko, ám hamar abbahagyta, mert komoly kérdése volt. - Bocsásd meg a kérdést. De elmondanád, hogy mi történt Sophieval?

- Meghalt egy autó balesetben. Emlékszem, Mr. Oswald teljesen összetört. Elvesztette azt, aki a legfontosabb volt az életében. Emiatt vált rideggé és keményítette meg a szívét. Magát hibáztatta húga elvesztése miatt.

- De hát ez butaság! Nem tehetett semmiről!

- Valóban nem, de akkor is hibásnak érezte magát. Ostorozta magát olyan kérdésekkel, hogy miért nem volt ott, vagy, hogy mért nem tudott előbb a segítségére sietni. Sokáig azt gondoltam, hogy sosem tér majd vissza az a Leon, akit annak idején megismertem. De aztán felbukkant Naegino kisasszony, aki újra egy kis színt és örömöt csempészett az életébe. Csakhogy...

- Sora is magára hagyta...- fejezte be Heniko, s közben az járt a fejében, hogy bizonyos szempontból a férfi is pont olyan, mint ő. Sok veszteség érte őt is.

- De most - nézett jelentősen Célia Henikóra. - Itt vagy te, aki talán...végre örökre véget vet ennek az önmarcangolásnak. Régen nem láttam ilyennek Mr. Oswaldot - jegyezte meg hálásan.

- Pedig az ember azt hinné, hogy a sok nő a múltjában, valamennyire feledtették vele a gondokat - csúszott ki a száján figyelmetlenül.

- Értem a rosszallásodat. Bevallom, én sem örültem ennek az életmódnak. Viszont abból is látszik, hogy mennyire nem gondolta komolyan azokat a kalandokat, hogy sosem hozott ide egy nőt sem. Csak az éjszakái részei voltak, nem pedig az életéjé. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem egy hobbi volt a részéről. Egyszerűen így palástolta a magányát. Persze ő maga ezt sosem ismerné be, ismerem már annyira. De én jól tudom, hogy az egyetlen célja csak annyi volt, hogy megtalálja azt a valakit, aki mellett nem lesz többé az. Biztos vagyok benne, hogy ez a személy, te vagy. Te nem váltál a játékszerévé, hanem betonfalként álltál az útjába, amin nem volt képes áttörni.

- Szóval a Nagy Halálisten beleütközött a Kínai nagyfalba. - Celia elmosolyodott a hasonlatra.

- Igen valami ilyesmi lehetett - értett egyet Celia elgondolkodva, majd újra Henikora nézett. – Őszinte leszek, Heniko. Én nagyon örülök neki, hogy megismertelek. Igaz, egyelőre ez még csak egy rövid ismeretség, de biztos vagyok benne, hogy te egy különleges ember vagy. Örülök neki, hogy megjelentél az életünkben, Heniko. Kicsit úgy is érzem magam melletted, mintha mindig is ismertelek volna.

- Köszi, Celia. Ez sokat jelent nekem – mosolyodott el Heniko melegen. – Gyorsan megiszom a teámat, aztán körbevezetsz egy kicsit? – érdeklődött. – Kíváncsi vagyok, mit rejteget még ez a francia pénz gyáros.

- Természetesen igen - mondta Celia, de a végébe egy kicsit belenevezett, ahogy felidézte Leon új megszólítását. – El sem tudom képzelni, hogy honnan szeded ezeket a szövegeket...

- Ezek csak úgy megszületnek a fejemben, majd kibújnak a számon. Sajnos néha egy kicsit irányíthatatlanul - vallotta be, miközben egy nagyot kortyolt a teájából.

- Szóval...ide is fogsz költözni? - kérdezte Celia hirtelen, mire Heniko azonnal félrenyelte a teáját. – Jól vagy, Heniko? – kérdezte némi bűntudattal a hangjában.

- Semmi gond... – felelte Heniko két köhögés között. – Csak kicsit váratlanul ért a kérdés – tette hozzá a köhögéstől kissé rekedtes hangon. - Ennyire még ne szaladjunk előre. Először is beszélnem kell Leonnal, hogy hányadán is állunk most.

- Értem. Jogosak a szempontjaid – helyeselt Celia. – De azért remélem az lesz a vége, hogy itt maradsz – tette hozzá egy ellenállhatatlan mosollyal.

- Célia, inkább menjünk – terelte el a témát a lány, mire Celia beletörődve bólintott. A következő fél órát azzal töltötték, hogy körbejárták a hatalmas ház minden zugát. Heniko nem győzött ámulni, annyira lenyűgözte a látvány. Az egész ház Leont tükrözte. A színek, az anyagok és a bútorok is. De természetesen Heniko kedvenc helye az edzőterem lett. Pont olyan volt, mint az edzőterem a színpadnál, csak természetesen egy kicsit kisebb változata. Cseppet sem lepte meg Celiát, hogy úgy kellett figyelmeztetnie a lányt ebédidőben, hogy tartson egy kis szünetet, mert annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette, hogy mennyi az idő. Valamikor kora este járhatott az idő, amikor egy fekete sportkocsi fordult be a ház felhajtójára, majd parkolt le a ház elé. Természetesen az illető nem volt más, mint maga a villa tulajdonosa. Egész nap csak azt a pillanatot várta, hogy végre hazaérjen, és találkozzon az ő hercegnőjével.

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393