5.

- Áú, ez sem a legjobb élményeim egyike - mondta Heniko hátát fogva, majd a kislány felé nézett. - Hé, veled minden oké? Nincs bajod?

- Igen, jól vagyok. Bocsánat, hogy neked mentem... csak nagyon siettem - mondta a lány, majd felnézett és Heniko arcával találta szembe magát, egyből el is felejtette, mit is akart mondani. Teljesen ledöbbent, mivel halványan, de Sora vonásait vélte felfedezni a másik arcán. Miközben ő még döbbenten ült a földön, Heniko már felállt és kezét nyújtotta felé.

- Add a kezed, segítek felállni - mondta mosolyogva. A lány még mindig kicsit dermedt volt, de aztán kapcsolt, hogy mit is kellene most tennie, és odanyújtotta a kezét. - Különben semmi gond. Mindenkivel előfordul az ilyesmi. - folytatta Heniko. – Viszont, ne haragudj, de nekem most már mennem kell. Kicsit én is késésben vagyok. Remélem, összefutunk még. Szia! - köszönt el, majd indult is tovább.

- Hé, várj! - szólt utána hirtelen a szőkeség, mire Heniko azonnal visszafordult. – Várj. Engedd meg, hogy veled menjek! - kérte a kislány. Marion sejtette, hogy kicsit furcsa lehet a kérése, ám nem akarta, hogy Heniko csak úgy eltűnjön előle.

- Nem úgy volt, hogy sietsz valahova? - kérdezte Heniko csodálkozva, mert tisztán emlékezett rá, hogy a kislány épp ezt mondta.

- De igen, visszont most már mindegy... amúgy én Marion vagyok - mutatkozott be gyorsan. Minden áron szóval akarta tartani Henikót. Igazából azért jött a reptérre, hogy az új artistát megtalálja, és volt egy olyan érzése, hogy talán pont Heniko lehet az.

- Marion? – ismételte utána Heniko. - Szép neved van. Az enyém Heniko. Heniko Madcap. Örülök, hogy találkoztunk.

- Igen, én is. Heniko? Ez japán név? - kérdezte kíváncsian Marion. Egy újabb egybeesés. Sora is japánból érkezett, és ez a lány is onnan jött. Talán csak a véletlen lenne?

- Igen. Valami olyasmi. Igen. - Majd látta, hogy Marion olyan furcsán néz rá, ezért szóvá is tette. - Kicsit furcsa vagy. Van valami oka? Rosszul érzed magad? - kérdezte kissé aggódóan.

- Nem. Nem nincs baj – nyugtatta Marion. - Tényleg minden rendben. Csak tudod, nagyon hasonlítasz egy régi barátnőmre.

- Tényleg? Hát akkor remélem, mi is jó barátok leszünk - mondta Heniko egy újabb mosollyal az arcán. Marion meg is állapította - persze csak magában -, hogy milyen jól is áll neki a mosoly.

- Igen, én is - mondta Marion is mosolyogva, majd elgondolkodott. - Ez hihetetlen... nagyon hasonlít Sorára. Lehet, hogy ő az, aki hozzánk jön a színpadhoz? Jaj, lehet, hogy nem is... - tépelődött. - Csak, mert hasonlít rá az még nem jelent semmit. Vagy esetleg mégis? De bőröndje is van. Á, de jó reggelt! Ez egy reptér. Ki kell derítenem! - Különben hova mész? - kérdezte Henikótól a lány bőröndjét nézve. Miközben így tett magában abban reménykedett, hogy jól gondolta, hogy Heniko hova is tart. Nem tudta megmagyarázni, de akarta, hogy így legyen.

- Hogy hová? Hát azt én is szeretném tudni. Nem pontosan tudom, hogy merre is keresem. A Kaleido színpadhoz megyek.

- A Kaleido színpad? - kérdezte csodálkozva. - Tudtam én. Jaj, de boldog vagyok! Éreztem, hogy ő lesz az! - gondolta, de a biztonság kedvéért, bedobott egy újabb kérdést. - Akkor, te a társulat tagja leszel?

- Hát remélem... - mondta Heniko bizakodva. - Attól függ, oda érek-e még ma. - Nevetett fel.

- Persze, hogy odafogsz. Tudod, én is a színpadnál vagyok – tért a lényegre végül. - Az apukám is ott dolgozik – mesélte. - Elkísérhetlek, ha akarod.

- Tényleg? Az nagyszerű lenne - vidult fel Heniko. - Akkor kollégák leszünk, ha minden jól alakul... - mondta viccelődve a nagylány.

- Aha... – helyeselt Marion. - De tudod, a színpad így gyalogosan elég messze van.

- Messze? Akkor a sétálás dobva. Don ezt valahogy elfelejtette közölni, ahogy időben azt is, hogy nem tud elvinni oda – tette hozzá kicsit bosszankodva.

- Don? - gondolta Marion. - Akkor az, biztosan a főnöke lehet, akit tegnap láttunk.

- Ő már járt a színpadnál – folytatta Heniko. - Így nem aggódtam az odajutás miatt. – Hirtelen aztán felsóhajtott. – Szóval akkor vadásznunk kellene egy taxit. – Nézett körbe, remélve, hogy van egy szabad kocsi a közelben.

- Aha, szerintem úgy járnánk a legjobban – helyeselt majd kisé zavarba jött. – Különben... igazából pont téged kerestelek itt a reptéren - vallotta be kissé zavartól pirosan.

- Hát megtaláltál, illetve szó szerint belém botlottál - mosolygott Heniko is, majd meglátott egy közeledő taxit. – Na, ezt elcsípem magunknak. TAXI! - intett a kocsi felé, mire az megállt. - Ha nem állt volna meg, tutira utána dobtam volna a bőröndömet - jelentette ki halkan, mire Marion nevetni kezdett. Heniko gyorsan berakta bőröndjét a csomagtartóba, majd behuppant Marion mellé a hátsó ülésre. A színpadig beszélgettek, nagyon élvezték egymás társaságát, és eközben alaposan meg is ismerkedtek. A taxi végül nem ment be a színpadig, hanem a közeli utcában tette ki őket. Onnan nagyon szép rálátás volt a színpadra. Heniko csak állt és nézte a már nem is olyan távoli épületet. Élőben még sosem látta, ezért ez a látvány teljesen megbabonázta őt.

- Szép igaz? - kérdezte Marion, látván Heniko arcát.

- Sokkal szebb, mint ahogy elképzeltem. Ez csodálatos. Alig várom, hogy közelebbről is lássam.

- Igen. Már régóta nem volt ilyen szép. A gyász beárnyékolta a színpadot... de most - Nézett Henikóra. - Talán újra... - Heniko is Marionra nézett, majd még mielőtt Marion befejezte volna, ő már válaszolt is.

- Ha rajtam múlik úgy lesz! Nem lesz többé szomorúság itt - mondta komolyan.

- Már várom - mondta Marion mosolyogva.

- Marion... mesélsz nekem Soráról? - kérdezte Heniko hirtelen, miközben a színpad felé sétáltak.

- Soráról? - kérdezte csodálkozva.

- Igen, mert mindig is szerettem volna megismerni őt. Csak ezt-azt hallottam róla. De többet szeretnék tudni. Sokkal többet.

- Szívesen mesélek neked. Nézzük csak. Amikor az újakat vették fel annak idején, akkor figyeltek fel rá. Vagyis igazából a főnők figyelt fel rá, de nem a meghallgatáson, mert onnan elkésett.

- Elkésett? - kérdezte csodálkozva.

- Igen. Akkor úgy tűnt, hogy Kaleido pályafutásának vége is lesz, mielőtt elkezdődött volna. De aztán mégis szerepet kapott a Rómeó és Júliában. Igaz, csak egy kis mellékszerep volt, de felmehetett a színpadra. Mit ne mondjak, elég nehézkesen ment neki a szereplés. Nagyon ügyetlen volt. Aztán majdnem meg is sérült, de szerencsére Yuri ura volt a helyzetnek. Képzelheted, hogy mennyire dühős volt Layla kisasszony...

- Azt hiszem sejtem. Viszont nyilván ő is tudja, hogy minden kezdet nehéz - érvelt Heniko.

- Igen...az lehet. Bár Layla nem az, aki ezt nyilvánosan is beismerte volna. Sora aztán lassan, de biztosan haladt előre. Először egy komolyabb mellékszerepet kapott, majd főszerepet, végül pedig Layla mellé is küzdötte magát. Nagyon keményen dolgozott, hogy sikerrel járjon, mégis mindenkivel kedves volt és segítő kész maradt. A közönség imádta őt. Mindenkit arra ösztönzött, hogy a legjobban szerepeljen. - Heniko ámulva hallgatta Mariont. Tisztában volt vele, hogy Sora milyen nagyszerű előadó volt, de most hogy konkrétan is hallott róla olyanokat, amikről eddig fogalma sem volt, csak még jobban tisztelte elért sikerei miatt. Csak hallgatta Mariont egészen addig, amíg Sora pályafutása végére ért.

- Nagy tehetséget vesztett a világ. Sora fantasztikus volt - szólalt meg Heniko szomorúan.

- Igen...igaz - mondta Marion, erre Heniko kissé gondterhelté változott, amit a kislány is észrevett. - Arra gondolsz, hogy a többiek nehezen fogadnak majd? - kérdezett rá Marion, ami tuti találat volt. Pont ez járt Heniko fejében.

- Hát... igen kicsit igen. Ezek után most már teljesen tisztában vagyok vele, ki is volt a színpad életében Sora Naegino. És én egy ilyen nagyszerű ember helyén lehetek most itt.

- Ha ettől jobban érzed majd magad - mondta Marion mosolyogva, mire Heniko kíváncsian ránézett. - Én nagyon megkedveltelek, pedig csak most találkoztunk. - Erre Heniko újra elmosolyodott. - És amúgy is, az elején Sorát se szerették – informálta Marion. – Elkésett a válogatásról, Kalos mégis felvette. Ez nagy szálka volt a többiek szemében. Azt hitték a főnök kivételezik vele. Aztán látod mi lett?

- Igen, de ha nem sietünk, még a végén én is úgy végzem, mint ő – vigyorgott Heniko.

- Oké, menjünk. Nem akarom, hogy elkéss! - mondta Marion is mosolyogva. - Kell nekünk egy ilyen előadó, mint amilyen, te vagy. Kíváncsi vagyok, mit tudsz.

- Biztos lehetsz benne, hogy látni fogod. Nem a semmiért utaztam ennyit.

- Nahát, Pont, mint Sora... - gondolta Marion. – Tényleg hasonlít rá, de vannak eltérések. - Nézett újra végig rajta, de persze nem túl feltűnően. Termete és alakja megfelelt Soráénak. Szép, nőies, ennek ellenére erős és izmos. Ellenben haja hosszabb és barna színű, míg szemei zöldek voltak. Marion kimondottan szépnek találta őt, és nagyon örült annak, hogy ő lehetett az első, aki találkozhatott vele. – Igen, talán sikerül neki – állapította meg magában, majd beléptek a színpad épületébe.

  Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393