49.

Miközben a színpad tagjai lassan már nyugovóra tértek, addig Kalos még mindig dolgozott. Éppen egy papírhalom eltűntetésén fáradozott, amikor megcsörrent a telefonja.

- Igen? Itt, Kalos beszél.

- Fogadjunk, hogy még mindig dolgozol, barátom – szólt hozzá egy barátságos hang a vonal másik végéről.

- Don? Hát rólad is hallani? Ó, ne is mondd. Inkább cserélnék az artistáimmal... - sóhajtott Kalos, de közben mosoly bujkált az ajkain.

- Ismerem az érzést – biztosította Don. – Pedig az ember azt hinné, hogy a miénk a dolog egyszerűbb része.

- Hogy mennyire igazad van. Különben minek köszönhetem a hívásod?

- Ó, semmi különös. Végre volt egy kis időm, és gondoltam érdeklődöm felőled, a színpad felől.

- Hálás vagyok, hogy gondoltál rám. Neked hála, most már minden a legnagyobb rendben van. Igazad lett. A színpad ismét a régi fényében ragyog. A nézettség csúcsokat dönt, nem is lehetnék boldogabb. Ezért életem végéig hálás leszek neked.

- Ugyan. Azzal már bőven egyenlítetted a számlát, hogy felvetted Henikót. Sajnos az én cirkuszom nem tudta megadni neki azt, amit a színpad igen.

- Büszke lehetsz rá, Don. Heniko, fellobbantotta azt a tűzet, amit én már régen kialudt hamunak hittem.

- Elmondta már nektek mi történt vele? – kérdezte Don kissé komor hangon.

- Igen – váltott komolyabb hangra Kalos is. – Borzasztó, ami vele történt. El sem hittem volna, ha nem a saját fülemmel hallom.

- Végig kísértem a fejlődését, a ragyogását, majd a belesett utáni újra kezdését is. Hatalmas lelki erő kell hozzá, hogy valaki még akkor se adja fel, amikor más már nem remél semmit sem.

- Igen egy elbájoló leányzó, aki rettentően önfejű – helyeselt Kalos.

- Hogy szerepelt a műsorban?

- Nagyszerű teljesítményt nyújt. Nagyon elégedett vagyok vele. Minden nap meglep valamivel. Holnap is valami teljesen újjal kápráztat majd el.

- Valóban? Mit talált ki ezúttal? - kíváncsiskodott Don.

- Párbajozni fog Carlos Escával, aki a tűzforgatás egyik legjelentősebb személye - újságolta jókedvűen, nem is sejtve, hogy Don addigi nyugodt arcvonásai már rég eltűntek.

- Hogy mi? - kérdezett vissza, remélve, hogy csak képzelte a hallottakat. - Mit is mondtál az imént, Kalos?

- Heniko párbajozni fog - ismételte kihagyva a lényegi információkat. Valamiért olyan érzése támadt, hogy védenie kell a lányt, volt főnökével szemben. Azonban Don nem azért kérdezett vissza, mert ne értette volna elsőre is a hallottakat.

- Heniko nem dolgozhat meteorokkal - közölte határozottan Don.

- Miért nem? – kérdezett vissza Kalos okkal.

- Egy részről, mert én megtiltottam neki. De ezt ő is pontosan tudja. Nem is értem, hogy miért tesz úgy, mintha ez meg sem történt volna. Másrészről annak idején ő maga mondta, hogy ez kicsit megerőltető a számára!

- Don, az már régebben volt. Azóta sokkal jobban érzi magát - győzködte Kalos. - A saját szememmel láttam gyakorolni. Kétlem, hogy elfogadta volna a kihívást, ha tudja, hogy nem képes rá.

- Ó, Heniko nagy mestere, hogy elhallgasson bizonyos dolgokat - ellenkezett Don. - Akkor sem panaszkodna, ha az élete múlna rajta. Hidd el, ha valaki, én tudom! Ne engedd, Kalos. Viszont, hogy téged se hagyjalak cserben, megvan még az itteni fellépésének a video másolata. Mutassátok meg azt a közönségnek! - ajánlotta.

- Ugye csak tréfálsz? - kérdezett vissza Kalos felvonva az egyik szemöldökét. - A színpad közönsége nem fogja beérni egy video felvétellel, amikor arra készülnek, hogy egy látványos párbajt fognak látni!

- Sajnálom, Kalos, de Heniko akkor sem léphet fel. Nem engedheted meg! - Kalos valahol értette Don aggodalmát, azonban ha megtagadja Henikótól a párbajt, akkor azzal ő maga lökte volna Carlos karjai közé. Ezt nem engedhette.

- Sajnálom, Don, de ezt a kérésedet nem fogom teljesíteni.

- Micsoda?! - hökkent meg Don. - Képes vagy annak tudatában engedni, hogy tudod mi történt vele?!

- Így van - felelte Kalos nyugodt, de komoly hangon. - Nem hinném, hogy a jelenlegi állapota indokolná az eltiltást.

- Kalos! - ellenkezett Don. - Most nem, mint cirkuszigazgató, hanem mint a barátod kérem...

- Don ebből elég - szólt közbe Kalos. - Lehet, hogy te, valamikor megtiltottad neki a fellépést, de az már a múlt. Én vagyok a jelenlegi főnöke, ezért én fogom eldönteni, hogy mikor és milyen formában lép a színpadra. Nem fogom megakadályozni semmiben mindaddig, amíg ő, vagy egy orvos meg nem kér rá. Részemről ezt a témát lezártnak tekintem - beszélt Kalos, Don pedig meg sem tudott szólalni a sokktól. – Te, most próbálj lenyugodni, és reálisan gondolkodni, nem pedig pótapaként. A párbaj szombaton lesz, a hat órás előadás elején. Az internet közvetíti, nézd meg, ha akarod. Most pedig mennem kell. Szerbusz - köszönt el Kalos, majd letette a telefont. Tudta, hogy ezzel tett a legjobbat a másiknak. Azonban a vonal másik végén lévő, nem pont így gondolta.

- Szóval így állunk, Kalos? Rendben. Akkor majd holnap találkozunk... - gondolta elszántan, azzal nekiállt repülő jegyet intézni magának.

Másnap reggel Heniko kipihenten ébredt. Fogalma sem lehetett róla, hogy milyen hullámok csaptak össze a feje fölött még az este során. Első dolga az volt, hogy edzeni menjen. Rendesen fel akart készülni, hogy a párbajon és a műsorban is a legjobban alakítson. Kétszer futotta végig a szokásos tengerparti távot, azután egy hosszú lelazítást csinált magának. Talán ezért nem meglepő, hogy már javában mindenki a reggelivel volt elfoglalva, amikor ő még nem volt sehol sem.

- Pino, nem láttad Henikót? - kérdezte Fina körbepillantva. - Ma még nem is láttam.

- Nem én sem láttam. Szerintem még kint edz - tippelt az olasz.

- Edz? - lepődött meg a lány.

- Igen. Reggelente mindig azzal kezd. Tudod, ezért késtünk a múltkor is. Gondolom, rendesen fel akar készülni. Kemény napja lesz.

- Áh! - nyögött fel szörnyülködve. - Milyen lelkiismeretes! Én biztos képtelen lennék, hogy korábban keljek csak az edzés miatt. - Pino erre elmosolygott. Jól ismerte már Finát. Ő legalább tudott mosolyogni, nem úgy, mint Leon, aki egy távolabbi asztalnál ült, s közben próbált nem kikészülni Yuri megállíthatatlan kérdés rohamától.

- Mondj már valamit! - nyöszörgött kitartóan. - Biztos vagyok benne, hogy történt valami!

- Neked tényleg nincs jobb dolgod, mint velem foglalkozni? Sajnálom, ha unalmas az életed, de ez, a te problémád - terelt Leon kiválóan.

- Jó - közölte Yuri dacosan, majd stratégiát váltott. - Szóval hol voltál az este? Kerestelek, de nem voltál sehol...

- Nocsak - ironizált a francia. - Tudtommal, nem tartozik rád, hogy mikor mit csinálok. Vagy ezentúl, be kellene jelentkeznem?

- Nyilván nem. Csak örültem volna, ha beavatsz, hogy Henikóval találkozol... - magyarázta, bízva abban, hogy ezzel megfogja Leont.

- Ezt meg honnan veszed? – kérdezett vissza Leon óvatlanul, ami nagy hibának bizonyult.

- Áhá! – kiáltott fel Yuri nem túl hangosan. – Igazából hazudtam. Fogalmam sem volt róla, de a kérdésed elárult! – Leon erre az égre emelte a tekintetét. El sem hitte, hogy ilyen könnyen leleplezi magát. - Szóval mi is történt pontosan? Hogy volt ez a találkozó?

- Nem együtt mentem vele, és nem is együtt távoztunk. Tehát mondhatjuk, hogy véletlen volt.

- Véletlen? – ismételte Yuri, jó adag hitetlenséggel. – Ez nekem gyanús. És mi van azzal a Noel Dlawsóval? Ismered? – kérdezte egy sunyi pillantással.

- Kellene? - hazudta spontán.

- Lenyűgöz, hogy ilyen meggyőzően hazudsz! – jegyezte meg Yuri elismerően.

- Szóval mi van azzal a fazonnal?

- Ő küldte a rózsákat meg az üzeneteit kártyán Henikónak.

- És? – kérdezte, bár magában sokkal inkább azon gondolkodott, hogy Yuri vajon honnan szerezhetett bármilyen Noel kártyát, amikor ő eltűntette őket.

- És?! – kérdezett vissza Yuri elképedve. - Csak ennyit tudsz kérdezni aztán, hogy mennyit fáradtam az egyik megszerzésével? A kukából kellett kihalászom, miattad! – hőbörgött, mire Leon kissé felhorkant.

- Szóval nem elég, hogy kukkolsz, de már kukázol? – foglalta össze Leon kissé gúnyosan. - Killien, te egyre mélyebbre süllyedsz!

- Mi?! Ilyenről szó sincs! – védekezett Yuri. – Csak éppen arra volt dolgom – magyarázkodott. - Meg kíváncsi is voltam. Tartottam tőle, hogy a fickó bezavar a hódítási kísérletedbe...

- Killian, ne fárassz.

- Szóval – folytatta, meg sem hallva a francia szavait. – Tényleg azt hittem, hogy az a csávó be fog majd zavarni a képbe. De aztán megértettem, hogy miért voltál végig annyira laza...

- Éspedig?

- Azért, mert te, és az a fickó, ugyanaz a személy vagytok! – közölte Yuri magabiztosan.

- Aha.

- Te, csak ne aházzál! Pontosan tudom, hogy megint csak terelni akarsz! Már a kifinomultság is egyértelmű volt, de a pontot mégiscsak a tükörírás tette fel. Most komolyan. Miért nem választottál valami mást?

- Több nap kellett, hogy rájöjj, annyira akkor csak nem volt rossz választás – mutatott rá a francia.

- Jó ez most nem érdekel! – vágta rá a szőke férfi. – Részleteket akarok! Szóval, hogy is volt ez? Álneveden elhívtad egy étterembe...

- Igen az Illustre La Modeba - felelte nagyjából olyan könnyedséggel, mintha egy sarki hotdogosról beszélne.

- Hová? – kérdezett vissza talán egy kicsivel hangosabban, mint szerette volna. Sokan feléjük is pillantottak, ám Yuri úgy folytatta, mintha ő ezt észre sem vette volna. – Tényleg oda hívtad meg? – kérdezett újra, de ezúttal már halkabban. – Gondoltam, hogy nem semmik a módszereid, de ez már tényleg valami. De várj. Az addig oké, hogy Noelnek volt oka ott lenni. De te, mint Leon, hogy kerültél oda?

- Én egy baráti találkozóra mentem.

- Azt, hogy? Hogy voltál egyszerre két helyen? – értetlenkedett Yuri.

- Ki mondta, hogy két helyen voltam egyszerre?

- Lehetne, hogy kihagyjuk azt a részt, amikor rébuszokban beszélsz? – Leon erre fáradtan sóhajtott.

- Szóval én baráti találkozóra mentem. Ő meg találkozott volna Noellel. Csakhogy sem ő, sem a barátaim nem érkeztek meg.

- És gondolom ez akkor történt, amikor amúgy is teltház van – gondolkodott hangosan, de aztán leesett neki a húsz fillér. – Ó! Egy asztalhoz ültettek titeket!

- Nocsak! Nem is vagy olyan reménytelen eset – ironizált Leon, ami nem nagyon nyerte el Yuri tetszését.

- Fogalmam sincs, hogy Heniko, hogy bírta ki melletted órákon át! – vágott vissza undok stílusban, ám a kíváncsisága hamar legyőzte a sértettségét. – Na, de! Mikor lesz Noel következő akciója? – érdeklődött nagy szemekkel.

- Semmikor.

- Hogy-hogy? – kérdezett vissza, de aztán ő maga jött rá a válaszra. – Rájött?! – suttogta döbbenten, mire a francia csak bólintott. – Az igen. Nem csak szép, hanem okos is. És, hogy reagált? Kiakadt vagy ledöbbent?

- Egyik sem. Rám öntött egy pohár vizet – ismertette a tényeket Leon, minek hallatán Yuri hangosan nevetni kezdett. Újra mindenki őket kezdte el figyelni, de Yuri nem zavartatta magát. Csak fetrengett tovább az asztalon. A francia eldöntötte, hogy nem fogja felhúzni magát, de azért viszketett a tenyere, hogy tarkón vágja a másikat.

- Mi volt aztán? - kérdezte nehezen, amikor már úgy érezte, hogy össze tud rakni egy egyszerű mondatot.

- Eljött. Valamennyivel később én is.

- Kitalálom. Itthon meg elszabadult a pokol.

- Nem. Nem volt a lakásban.

- Copperfield béna kezdő hozzá képest... – hitetlenkedett Yuri.

- Van benne valami – helyeselt Leon is.

- De remélem, azért megkerested!

- Nem volt rá szükség. Ő keresett meg engem.

- Ő téged? – döbbent meg a szőke férfi. –És? Mit mondott? Leteremtett?

- Nem. Közülte, hogy egy üzenetet kell továbbítanom.

- És megtetted?

- Meg.

- És mi volt az üzenet? - Yuri már valósággal égett a kíváncsiságtól. Heniko annyira kiszámíthatatlan volt, hogy fogalma sem volt, hogy vajon mi lehetett a következő lépése.

- Tulajdonképpen, miért is érdekel ez téged? - tért ki Leon a kérdés elől, mire Yuri majd lefejelte az asztalt a csalódottságtól.

- Jaj, Oswald! Ne csináld már! - bosszankodott a másik. - Egy szem barátod vagyok itt a színpadnál!

- Valóban? Fura. Nem emlékszem, hogy ennyire bizalmi alapra helyeztük volna az ismeretségünket.

- Hogy, te milyen kegyetlen vagy! Nem, hogy inkább örülnél, hogy valakit érdekel a sorod! - Leon erre megint lemondóan sóhajtott, majd kibukott belőle a válasz.

- Megcsókolt. - Yurinak azonnal tátva maradt a szája a döbbenettől.

- Hazudsz! - vágta tá, amint megtalálta a hangját.

- Ha neked ezt könnyebb elfogadni - vonta meg a vállát a francia, ami gondolkodóba ejtette Yurit.

- Tényleg megcsókolt?

- Miért hazudnék? - kérdezett vissza Leon hátradőlve.

- De most komolyan. Megcsókolt?!

- Dolgozd már fel... - szólt rá a francia, miközben az egyik könyökére támaszkodott. Közben Heniko végett az edzéssel, és egy gyors zuhany, valamit átöltözés után, ő is az ebédlőbe ment. Persze akkora már sehol sem volt senki. Teljesen már ritmusra állt be, mint a többiek, így senkivel sem találkozott szinte egész délelőtt. A tűzforgatást is inkább a parton gyakorolta. A többiek szintén nagyon készültek az előadásra, így fel sem tűnt nekik Heniko hiánya. Illetve jobban mondva tudták, hogy hiányzik valami, de arra nem jöttek rá, hogy mi, jelen esetben ki lehet az. Kalos is beszélni akart Henikóval a Donnal való beszélgetése kapcsán, ám neki is mindig közbe jött valami, így ez esélytelen volt. Leonnak is hasonló szándékai lettek volna, ám ő sem jutott közelebb a céljához. Valamikor délután járt az idő, amikor Carlos és a bandája is úgy döntött, hogy edzenek valamennyit. A társulat tagjai nem meglepő módon gyilkos szemekkel méregették őket. Carlos azonban nem jött zavarba. Könnyedén nekiállt az edzésnek.

- Azért ehhez már pofa kell! – bosszankodott May. – Semmi keresnivalójuk itt!

- Igazad van – helyeselt Anna. – Legszívesebben meggyújtanám azt a golyót, és megetetném, azzal a hű, de menő olasz gyerekkel.

- Meg is érdemelné, amekkora arca van. Bár érdekes, hogy most mégis gyakorol – mutatott rá Mia. – Ezek szerint tart Henikótól.

- Remélem, Heniko tényleg hazavágja ezt a nagyszájú olasz görényt!

- Rosetta! – szólt rá May meglepődve.

- Jól van, bocsánat – szabadkozott a kis belga. – Különben merre van Heniko? Szerintem, egész nap nem is láttam!

- Most, hogy mondod. Én sem...- lepődött meg Mia is.

- Olyan unalmas, amikor nincs itt – jegyezte meg Marion kissé lelombozva.

- Nem hittem volna, hogy a hiányom ekkora hiányérzetet okoz majd. - Hallatszott egy ismerős hang az ajtóból, mire a bentiek egyből odafordultak.

- Heniko! – kiáltott fel Marion, majd felpattant, akár egy kislabda. - De jó, hogy itt vagy!

- Hát még én, hogy örülök neki – helyeselt beljebb sétálva. A csapat csak ekkor vette észre, hogy nem visel edzőruhát.

- Te, nem jössz edzeni? - kérdezte May csodálkozva.

- Kösz a kérdést, de én végeztem mára – felelte, majd tekintete a sarokhoz vándorolt, ahol a nem kívánatos olaszok voltak. – Hát ez meg? Őprofiságának mégis szüksége van gyakorlásra?

- Aha. Mi nem nagyon akartuk, hogy itt legyen, de a Főnök úr szerint, ehhez azért nincs jogunk – magyarázta Mia kissé lelombozva.

- Rá se rántsatok. Tegyetek úgy, mintha itt sem lennének – javasolta. - Most megyek, segítek még egy kicsit a táncosoknak – tette hozzá, majd úgy tett, ahogy mondta. Kezdés előtt háromnegyed órával már a nézőtér javarésze tele volt. Sokan voltak kíváncsiak erre a szokatlan párbajra, így nem meglepő, hogy amikor a kezdéskor leoltódtak a lámpák, a közönség örülten tapsolni kezdett.

- Köszöntöm önöket, itt a Kaleido színpadon! Remélem, élvezni fogják a műsort! – szónokolta egy férfihang. – Mielőtt elkezdődne a szokásos műsorunk, először egy párbajt láthatnak Carlos Esca és Heniko Madcap között. Mindketten tűzforgatási képességeiket mutatják meg, és az eredményt egy független, háromtagú zsűri határozza meg. Elsőként szólítom Carlos Escát! – A kommentátor kiáltásával egy időben az olasz meg is jelent a színpadon. Sok hölgynéző persze azonnal visítozni kezdett, ő pedig nem volt rest, ki is élvezte minden egyes pillanatát.

- Milyen nagyra van magával - mondta Anna undorral a hangjában.

- Ez a pasi kezd az agyamra menni - tette hozzá May. – Remélem, hibázik majd. – Aztán felcsendült egy zene, és Carlos nekilátott az előadásának. Azonban az előadásában volt valami szokatlan. Bár a cél az lett volna, hogy tűzzel dolgoznak, Carlos ellenben lézermeteorokkal dolgozott.

- Ez most valami vicc? – gondolkodott Heniko, miközben őt nézte. – Szórakozik velem? Mégis milyen bajnok az, aki lespórolja az előadás lényegét?! Ha azt képzelni, hogy ez elég lesz, akkor ostobább, mint gondoltam. Bár azt meg kell hagynom, hogy tényleg tehetséges. Ha nem lenne ekkora seggfej, még meg is mondanám neki.

- Én ennél azért kicsit többet vártam... - jegyezte meg Mia, miközben ő is Carlost figyelte. Véleményével, nem volt egyedül. Mindenki egyből észrevette, hogy ez a produkció még tűzzel is kevés lenne Heniko ellen. Olyan volt akár egy betanított gép. Semmi érzelmet nem mutatott. Csak forgatta a meteorokat. Amikor Carlos végzett, ennek ellenére hatalmas tapsot kapott.

- Egy bámulatos produkciót láthattunk Signore Escától. De most itt az ideje, Heniko Madcap, a Kaleido színpad előadója is megmutassa, hogy mire képes! A színpadon Heniko Madcap! – A közönség reakciója összehasonlíthatatlan volt. Jobban fogadták a lány puszta bejelentését, mint Carlos egész produkcióját. Heniko, amint a színpad közelére ért, a derekára erősített táskához nyúlt, ám mielőtt kivehette volna a meteorjait, valaki közbeszólt.

- Nem ajánlom, hogy megpróbáld! – hallatszott a szigorú hang, amit bizony jól ismert már a lány. Először azt hitte csak a képzelete játszik vele, ám amint megpillantotta Dont, tudta, hogy erről szó sincs.

     Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393