47.

- Úristen, ez gyönyörű...- suttogta, miközben a dobozban lévő ruhát nézte. - Akárki is legyen ez a Mr. Dlawso, elképesztő ízlése van - jegyezte meg, ahogy kivette a dobozból, és maga elé tartotta. A ruha vékony, flitterekkel kirakott bordó pánttal kezdődött. A teteje sötét bordó volt, ami lefelé haladva egyre világosodott, lágy átmenetekkel egészen a fehérig. A felső tetejéről hol hosszú, hol rövid hosszúságú csíkokban csillogó flitterek sorakoztak. A hosszabbak egészen a ruha aljáig értek, így összhangot teremtettek a ruha többi részével. A ruhához cipőt és kiegészítőket is kapott. Teljesen el volt alélva az ajándéktól, így talán nem meglepő, hogy szinte a föld fölött repkedve indult az edzőterem felé. Amikor belépett a csapathoz, azok megdöbbenve vették észre, hogy a lány mennyire vidám.

- Úristen! Veled meg mi történt? - kérdezte Mia döbbenten.

- Nem tudom, de valami nagy dolognak kell lennie. Más nem magyarázza ezt a döbbenetes boldogság függönyt – súgta neki Anna.

- Mit akart a főnök? - kérdezte May, tekintve, hogy Mia kérdésére nem nagyon érkezett válasz.

- Semmi különöset – felelt Heniko vállat vonva, majd újra mosolyogni kezdett. – Szóval? Edzünk akkor?

- Öregem, én is így akarok kijönni a főnöktől – sutyorgott Anna Miának.

- Ezt a boldogságot már tiltani kéne – helyeselt Mia is.

- Hé, Heniko! – szólt rá Marion, amint meglátta, hogy a lány a trapézok felé indult. – Neked nem inkább a tűzforgatást kellene gyakorlod? – érdeklődött kissé szigorúan.

- Tűzforgatást? Minek?

- Ööö... hát tudod. Párbajod lesz – mutatott rá a kis szőkeség.

- Ó! – kiáltott fel őszintén. – Már ki is ment a fejemből...

- Heniko! Legyél kicsit összeszedettebb! – magyarázott neki tovább Marion kitartóan. – Nincs sok időd! Vedd komolyan!

- Tudom, tudom. Komolyan veszem. – helyeselt a lány. – Kissé szórakozott lettem, bocsánat – szabadhozott, majd hirtelen megpillantotta Kent, aki felé igyekezett. Látta, hogy a kezében hoz valamiket, s amint felismerte őket, felnevezett. – Jaj, de cukik!

- Hé! Lehetne, hogy nem nevetsz ki? – kérte Ken kissé zavart arccal, miközben Heniko kezébe nyomta a két kötélre erősített teniszlabdát.

- De hát annyira aranyosak! – ellenkezdett Heniko – És különben is, nem téged gúnyoltalak. Ellenkezőleg. Te vagy a csúcs, hogy máris szereztél nekem ilyen gyakorló lasztikat.

- Nagy örömmel hallom – fürdött Ken kicsit Heniko szavaiban. – Amúgy mi ez a feltűnő jókedv?

- Ja, hogy ez? Semmi tényleg. Nincs is jobb, mint egy házi párbaj, nem igaz? Bár, hogy őszinte legyek, lehet kicsit hiányérzetem lesz. Csak a földön dolgozni nem valami nagy szám... - magyarázta, nem is sejtve, hogy a társaságnak ez merőben új információ.

- Te, már csináltál ilyet?

- Igen. Az egyik előadásunkra a főnök kitalálta, hogy jól nézne ki a műsorba, tehát megtanultam.

- Így már világos, hogy miért mentél bele ebbe a kihívásba – vonta le a lényeget May, aki közelebb jött hozzájuk megnézni a gyakorló felszerelést.

- És milyen műsor volt? – kérdezte Mia.

- Hogy érted, hogy a földön nem valami nagy szám? – faggatta Anna is.

- Hé, hé! Lassabban – szólt közbe Heniko, s észrevette, hogy elég sokan gyűltek köré. Mindenkit érdekelt, a dolog előtörténete, no meg az is, hogy mire képes Heniko a meteorokkal. Mivel a lány tudta, hogy mesélnie kell, megköszörülte a torkát, majd belekezdett. – Tehát igen. Csináltam már ilyet. De ezzel a kihívással nem nagyzolni akartam. Csupán nem tudom elviselni az ilyen viselkedést a színpadnál.

- Ez tényleg rád vall! – nevetett fel Rosetta. – De mi van ezzel az olasz nyelvvel? – váltott témát Rosetta. - Nem is mesélted, hogy beszéled!

- Hogy őszinte legyek, én sem tudtam róla. Tudom, ez furcsán hangzik, de ahogy egyre többet halottam, valamiért érteni kezdtem.

- Nahát! – lepődött meg Anna. – Lehet, hogy eredetileg, te is olasz vagy? – kérdezte, mire Heniko felnevetett.

- Tekintve, hogy nem tudom, honnan származom, még az is lehetséges. Pino is pont arra gondolt, hogy lehet olasz szüleim voltak.

- Jó, jó! – szólt közbe Mia kissé izgatottan. – Ez mind nagyon érdekes, de most mesélj arról az előadásról! – Heniko ezt a lelkesedést látva elmosolyodott, és belekezdett a következő témába.

- Volt egy előadásunk, aminek a tűz volt a központi témája. Donnak persze nem voltak elegek az effektek, igazi tűzet is akart a műsorba. Tehát kiadta nekem, vagyis inkább megparancsolta, hogy meg kell tanulnom a tűzforgatást, mert neki az kell a műsorba. Ezzel még nem is volt bajom. Azzal viszont már igen, hogy ezt úgy spontán, menet közben sikerült kitalálnia. Szóval volt pár hetem, hogy megtanuljam.

- Azta! Ki sem néztem volna Donból, hogy ennyire szigorú – hökkent meg Marion. – Olyan kedves embernek tűnt.

- Don az a fajta ember, aki képes lenne vidám mosollyal dobálni rád a súlyokat addig, amíg az össze nem nyom – magyarázta Heniko. – De különben igaza volt. Baromi jó volt annak a jelenetnek az összhatása. Kötéltánc mozgó kötelekkel, több ellenfél, meg ez a kis aranyos – emelte meg a meteorokat.

- Hű, már hallásra is nagyon izgalmas – vélekedett Rosetta.

- Az is volt. Don pontosan tudta mi kell a közönségnek, én pedig mindent megtettem, hogy színpadra vigyem az elképzelést. Hiszen mi végülis azért dolgozzunk, hogy örömet szerezzünk másoknak, nem igaz?

- Heniko, te pályát tévesztettél – közölte vele Anna, mire Heniko értetlen arcával találta szemben magát. - Szenátornak kellene lenned! Nagy tehetséged van a szónokláshoz – fejtette ki.

- Ja, hogy! – kapcsolt Heniko nevetve. – Köszi, de ha nem bánod, inkább maradok a színpadnál.

- Engem érdekelne ez a több köteles megoldás! – szólt közbe Mia, aki Annával ellentétben nem esett ki a szakmából.

- Van nálad papír? Felvázolom milyen volt – ajánlotta Heniko, mire páran nevetni kezdtek, mert eszükbe jutott, hogy Heniko rajztudása milyen kezdetleges. – Hé! Azért ez fájt! – szólt közbe Heniko kissé sértett hangon, ami persze további röhögést váltott ki a csapatból. A lány erre csak megforgatta a szemeit, elvette Miától a papírt, majd rajzolni kezdett. – Ez volt a főkötél – mondta, miután húzott egy egyenest a papírra. Ezt követően a felénél átkeresztezte egy másikkal, majd készített vonalakat átlósan is. – Ott ahol találkoznak ott volt összeerősítve az összes. De különben egy forgó szerkezet az alapváz.

- Hát ez briliáns! Mekkora ötlet! Ilyen szerkentyűt mi is megcsinálhatnánk. Talán már a következő darabban is! – magyarázta Mia izgatottan.

- Közben lángolt is. Ez fontos infó?

- Lángolt is?! Micsoda ötletek! Köszi, Heniko! Isteni vagy!

- Hát szívesen.

- Különben Carlos miatt ne aggódj – folytatta Mia már kissé lenyugodva. – A többiekkel úgy döntöttünk, hogy ide nem teheti be a lábát. Ha esetleg mégis megpróbálja, főnök ide vagy oda, mi meglincseljük.

- Micsoda? – hökkent meg a lány. - Meglincselitek?

- Természetesen – helyeselt May. - Ahogy te is mondtad, mi sem tűrjük el, hogy valaki így viselkedjen. Az pedig, ahogy veled bánt, az egyenesen megbocsájthatatlan.

- Heniko, itt mindenki szeret téged – folytatta Rosetta. - Ezért nem fogjuk hagyni, hogy az a tésztazabáló kikezdjen veled. Ott gyakorol, ahol csak akar, de itt a mi termünkben biztos nem!

- Srácok - kezdett bele Heniko egészen meghatódottan. – Meg sem érdemlem...

- Dehogynem – vágta rá Marion. – A te érdemed, hogy újra él a színpad!

- Akkor nem tehetem meg, hogy csalódást okozzam nektek - mondta Heniko hálás mosollyal. – Biztosak lehettek benne, hogyha rajtam múlik, Mr. Esca már csomagolhat is! – közölte, mire a többiek tapsolni és fütyülni kezdtek.

- Ööö... különben ezek tulajdonképpen micsodák? - kérdezte Marion, ujjával a Heniko kezében lévőkre bökve.

- Poinak nevezik őket.

- Poi?

- Aha, vagy meteor. A lényege az, hogy egy felfüggesztésen pörgetetjük, miközben a tűzgolyók látványos alakzatokat írnak le.

- Tűzgolyó?

- Nem véletlenül hívta őket Kalos tűzforgatónak. Természetesen egy igazi meteor ég.

- Ez komoly?! - kiáltott fel Marion döbbenten.

- Ég bizony. Különben maga a gyakorlat nagyon jó koordinációs képesség javító és erősítő hatású is.

- Hát ez király...- lelkesedett May is.

- Segíthetek neked, Heniko? - hallatszott az ajtóból, mire Heniko egyből arra fordult, mert bár felismerte a hangot, a nyelv szokatlan volt. Fina volt az, aki kivételesen nem olaszul beszélt. A többiek időközben helyet foglaltak, és várták, hogy lássák Heniko gyakorlását.

- Bevallom, már régen nem csináltam – felelt Heniko, és hogy Finának könnyebb legyen már olaszul.

- Ezt nem lehet elfelejteni...- bíztatta Fina. – Bár én még nem vagyok valami nagy mestere, azért imádom.

- Értem miért - helyeselt Heniko, majd elkezdte pörgetni az egyiket. – Oké, eggyel megy. Lássuk, emlékszem-e még, hogyan kell kettővel. - Majd elkezdett dolgozni a másikkal is. Elég ügyesen forgatta őket, tökéletes összhangban mozogtak a kezei. Először előre pörgette őket, azután hátra. Fina sem volt rest. Ő is mozgásba hozta saját meteorjait.

- Váó! Ez nagyon jól néz ki! – hüledezett Anna.

- Gondolj bele, hogy nézhet ki, ha ég. Az se lehet semmi látvány! - Közben Heniko már egymással szembeni irányban, befelé forgatta őket, majd váltott kifelé irányra is. Fina emlékezett rá, hogy Heniko milyen tehetséges, de most hogy újra látta, ráadásul ilyen közelről, teljesen le volt nyűgözve. Ahogy a lány függőleges és vízszintes síkban maga előtt, vagy mögött pörgette a poikat, úgy festett, mintha világéletében ezt csinálta volna.
- Még hogy régen csináltad? – szaladt ki Fina száján. – Egyáltalán nem látszik!

- Köszönöm – hálálkodott, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a munkát.

- Igyekszel? – Nevetett fel. – Az nem kifejezés! – Közben Heniko csinált egy előre nyolcas nevű trükköt. – És tessék! Már trükközöl is!

- Hát, mindent be kell dobnom, ha le akarom verni azt a majmot.

- Hátrafelé is megy?

- Megér egy próbát – mondta, majd meg is csinálta.

- Na, és duplázva a kettőt?

- Mármint az előre nyolcas duplázva, aztán hátra?

- Igen. Nekem soha nem jött össze. Nem tudnád esetleg megmutatni? – kérte reménykedve.

- Persze – Ezután Heniko azonnal megcsinálta, amit Fina mondott.

- Hűha! Heniko aztán nagyon tud! – suttogta Marion döbbenten.

- Igen, piszok jól csinálja – helyeselt Rosetta hatalmas szemekkel. – Úgy tűnik Heniko nagyon sok mindenhez ért!

- Heniko tehetségesebb, mint gondoltam – volt hasonló véleményen Yuri is. Leon azonban nem hallotta meg a szavait, mert teljesen az élmény hatása alatt volt. Nem csak a lány ügyessége, hanem a szenvedélye is teljesen elvarázsolta.

- Az egy madár kombináció volt? - kérdezte Fina döbbenten, amint felismerte a mozdulatot.

- Az volt.

- Ilyet még Carlostól sem láttam!

- Tényleg? Na és ilyet? – kérdezte, majd egymásnak ellentétes irányban kezdte forgatni a meteorokat, aztán ő maga is forogni kezdett, majd különböző ugráskombinációkat is bemutatott.

- Na, jó, ez már biztos. Ebben, te vagy a legjobb. Carlos hozzád képest kezdő pancser – szólalt meg elismerően a most érkezett Pino. Ő ezúttal nem az olaszt választotta, hogy a Kaleido társulat tagjai is értsék a szavait.

- Kösz. Bár már nem megy olyan jól, mint régen.

- Mért régen még ennél is jobb voltál? - kérdezte Pino meglepetten.

- Igen – felelt, de közben csak arra figyelt, amit csinált. - Sokkal jobb! – mondta ezt már inkább csak magának, majd forgás közben feldobta a két poit, s míg azok a levegőben szálltak, addig ő csinált pár látványos ugrást, és végül elkapta a leérkező meteorokat. - És ennyi! - kiáltotta, amint térdelve földet ért. A többiek gratulációja, persze nem maradt el.

- Heniko, ez szuper volt! – kiáltotta Anna hevesen tapsolva.

- Baromi ügyes vagy! – helyeselt Rosetta. – Olyan jó vagy, mint én a diabolóval!

- Köszi, srácok... – hálálkodott. – Viszont még rá fér a csiszolgatás. Volt benne némi rontás.

- És még a főnöködre mondtad, hogy maximalista! Ha ő az, akkor rád már nincs is megfelelő kifejezés! – közölte May, mire páran felnevettek.

- Annyi baj legyen. Majd alkotunk egyet csak nekem – közölte kacsintva, miközben markaiba fogta a labdákat.

- De, Heniko pont így jó, ahogy van – szólt közbe Mia. – Mindenkire ösztönzőleg hatsz – mondta immár az említett felé fordulva.

- Ha már így szóba került, hogy milyen motiváló személyiség vagyok, itt az ideje, hogy ti, is munkához lássatok! Mindenkire ráfér a gyakorlás a műsor előtt.

- Jól van, jól van – sóhajtott May, bár ezzel a sóhajjal kifejezte mindenki érzését. Az edzés végül teljesen zökkenőmentesen haladt, annak ellenre, hogy Pino és Fina is maradt. Valójában a csapat nagy része egészen megkedvelte őket, és a legtöbben azon voltak, hogy Finát leszoktassák az olaszról. Ez okozott néhány vidám pillanatot, mert Fina akcentusa nagyon mókás volt. Eközben Heniko leginkább a gyakorlással foglalkozott, így néha fogalma sem volt arról, hogy pontosan mi is történik körülötte. Tudta, hogy nincs sok ideje, ezért próbálta a legtöbbet kihozni a napból. Aztán úgy egy órával a vacsora meghívás előtt, elköszönt a többiektől, és a lakáshoz ment. Odaérve, meglepve tapasztalta, hogy az ajtó zárva volt.

- Leon nincs itt? Ez meglepő. Vajon merre lehet? – tanakodott, majd megvonta a vállát. – Bár igazából kész szerencse. Legalább nem kell magyarázkodnom. - Amint belépett, gyorsan lepakolta a holmiját, és a fürdőbe ment. Egy kiadós zuhanyzás után, pedig neki állt a készülődésnek. Gyorsan hajat szárított, felöltözött. Amint készen volt, és megpillantotta magát a tükörben egészen el volt ámulva. Első körben azon, hogy milyen remekül áll rajta a ruhaköltemény, másfelől viszont azon, hogy a ruha pontosan passzolt rá.

- Nahát – hüledezett. – Azért ez valóban jobb, mint egy topp és egy farmer – vallotta be, miközben minden egyes részletet alaposan megszemlélt önmagán. Kissé szokatlan volt neki a látvány, hiszen nem nagyon kellett még ennyire kiöltöznie. – Na, jó – szólalt fel kissé zavartan. - Ennyi önimádat elég lesz – Sebtében betette a fülbevallókat, magára aggatta a nyakláncot, majd belebújt a cipőjébe is. Már kezdett örülni, hogy készen van, ám hamarosan szörnyű felfedezést tett. A smink még hátra volt. Ezzel persze nem lett volna semmi gond, ha kicsit is érett volna ahhoz, hogy hogyan kell alkalmi sminket készíteni. Reménykedve szedte elő a még Liltől kapott sminktáskáját, ám azon kívül, hogy kiszórta a tartalmát, mást nem tudott tenni. Fájdalmas tekintettel nézett az eszközökre, amik nem akartak maguktól munkához látni. - Ez nem fog menni – nyögte, majd az egyik székre rogyott. Már éppen kezdett elmerülni az önsajnálat tengerében, amikor meghallotta, hogy kopognak az ajtaján. Először arra gondolt, hogy Leon az, ám gyorsan elvetette a gondolatot. Mégis miért kopogna be a férfi a saját lakásába?

- Megyek...- kiáltotta, majd felkapta magára a köntösét, és az ajtóhoz ment. Amikor kinyitotta azt, nagyon meglepődőt. – Ó, jé! Szia, Layla...- magyarázott Heniko zavartan. - Miben segíthetek? Be... bejössz esetleg?

- Igen bejövők – felelte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy Heniko engedi be Layla Hamiltont Leon Oswald lakásába.

- Gondolom... nem rám számítottál – bökte ki végül Heniko, pár pillanat után, amikor már a zavara a tetőfokára ért.

- De. Valójában hozzád jöttem – közölte nyugodtan a szőkeség.

- Ó, igen? Oké, hallgatlak.

- Kicsit meglepett, amikor hallottam Kalostól, hogy ide költöztetett – kezdett bele Layla. - Felettébb érdekes élmény lehet.

- Érdekes? – horkant fel Heniko. – Az nem kifejezés. Tudod, már nagyon vágyom vissza a sajátomba.

- Elhiszem – helyeselt Layla, azután komolyabbra fordította a témát. – Viszont most nem azért vagyok itt, hogy erről beszéljünk. Hallottam erről a délelőtti dologról – folytatta kissé számon kérő hangsúllyal.

- Hogy itt milyen gyorsan terjednek a hírek...

- Tehát, mit is akart valójában az a Carlos?

- Maradjunk annyiban, hogy semmi jót.

- Heniko – mondta Layla gondterhelt hangon. – Te vagy, a következő Kaleido sztár. Neked vigyáznod kell magadra! Mind magadért, mind a színpadért és a nézők miatt is!

- Tudom, Layla. Ígérem, ezután megfontoltabb leszek majd.

- Azt nagyon jól teszed! Már most sokak példaképe vagy. Nem lehetsz ennyire felelőtlen! – sorolta, aztán észbekapott, hogy kissé már túlzásba vitte a fejmosást. – Khm... elnézést. Nincs jogom hozzá, hogy anyáskodjak feletted.

- Egyáltalán nem tetted azt – felelt Heniko mosolyogva, majd hirtelen remek ötlete támadt. – Izé, Layla. Tudnál nekem segíteni?

- Segíteni? Micsodában?

- Hát... - kezdett bele, majd széttárta a köntösét. Laylának finoman szólva is tátva maradt a szája a látványtól. – Szóval, ja. Eddig eljutottam, de a smink már nem az én hatásköröm. Kérlek, segíts valamit kezdeni a fejemmel, mert lassan indulnom kell egy vacsorára és... - Layla erre elmosolyodott.

- Persze hogy segítek - mondta még mindig mosolyogva, majd gyorsan hozzátette. – De mindent hallani akarok! – Henikót persze nem kellett sokáig győzködnie. Amíg a szőke sztár a szépítéssel foglalkozott, addig Heniko csak mesélt, és mesélt. Amint Layla elkészült büszkén fordította Henikót a tükör felé.

- Hűha! Te, fantasztikus vagy, Layla!

- Köszönöm. Viszont cserébe az estéről is mesélned kell! – közölte kacsintva.

- Oké – mondta Heniko, majd mosolyogva hozzátette. – Remélem, nem bántalak meg vele, de nem tudtam, hogy ilyen laza vagy.

- Hát, most már tudod – mosolygott Layla.

- Örülök, hogy megismertem ezt az oldaladat is. Viszont, most már indulnom kellene.

- Remélem, nem taxival akarsz menni.

- Izé, de. Valójában arra gondoltam.

- Felejtsd el. Felhívom a sofőrömet.

- De...

- Semmi de – vágott közbe Layla. - Az egy flancos étterem, tehát oda stílusosan kell megérkezni. Hidd el, ez tapasztalat. Csak egy pillanat! – mondta, majd meg sem várta a lány válaszát, máris telefonálni kezdett. Heniko jobbnak látta nem szólni semmit. Már így is baromi hálás volt a másiknak. - Nemsokára itt van – szólalt meg Layla, amint letette a készüléket. – Elviszünk téged.

- Ünk?

- Igen, mert én meg hazamegyek – magyarázta.

- Ó!

- Szerintem induljunk is el kifelé – tanácsolta. – Szerintem, míg kiérünk meg is érkezik.

- Oké – ment bele Heniko, majd együtt távoztak. Amikor a színpadhoz értek az autó már valóban ott várta őket, ahogy Layla mondta. Azonban Heniko nem tudta szó nélkül hagyni a látottakat.

- Az imént azt mondtad, hogy kocsi...

- Igen, azt mondtam.

- De hát ez egy limuzin! – értetlenkedett Heniko, mire Layla nevetni kezdett. Persze pár pillanat múlva már Heniko is csatlakozott, és nevetgélve kúsztak be a limuzin hátsó ülésére. Az étteremig jóízűen beszélgettek, ám amint az autó megállt az étterem előtt, Heniko egyből ideges lett. Layla azonnal kapcsolt, és a lány kezére tette a sajátját.

- Nyugi, kislány – nyugtatta. - Gyönyörű vagy, okos és szexi. Nem lesz itt semmi probléma. Ha esetleg mégsem úgy alakul az este, akkor üzenj, és kimentelek.

- Így lesz – válaszolt Heniko vigyorogva, azután kiszállt az autóból, és visszafordult. – Köszi, mindent, Layla.

- Nincs mit. Jó szórakozást! – válaszolt a szőkeség, majd becsukta az ajtót, és elhajtottak. Heniko még nézte őket egy ideig, majd a bejárat felé pillantott.

- Jó szórakozást? – idézte Layla szavait. – A sok szerencsét sokkal találóbb lett volna... - sóhajtotta, majd határozott léptekkel elindult. 

     Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393