43.

Az ebédlőben továbbra is jó hangulatban telt a vacsorázás. Henikóék asztala is jól érezte magát, ám aztán feltűnt nekik, hogy két olasz vendégelőadó közeledik feléjük. Miáék azonnal témát váltottak, mert meg kellett állapítaniuk, hogy Pino egészen jó pasinak látszik. Henikót ellenben kissé átjárta a pánik, tekintve, hogy pár szón kívül nem tudott semmit azon a nyelven.

- Si? - kérdezte végül a mellette megálló olasz párostól. Ennek az egy szónak a jelentésében legalább biztos volt. Pino nem tudott nem elmosolyodni Henikón, ám nem hagyta tovább szenvedni.

- Kezdetnek ez is tökéletes! - szólalt meg nagy mosollyal, mire Heniko elcsodálkozott.

- Nahát! Értem, amit mondasz! Ezt a mázlit! - Ellenben Miáék nem osztották ezt a véleményt. A vörös különböző árnyalatában várták, hogy megnyíljon alattuk a föld, hiszen elég rendesen kibeszélték az olasz fiút. - Szóval segíthetek valamiben? - kérdezte Heniko kedvesen.

- Szerettünk volna személyesen is megismerkedni veled. Én Pino vagyok, ő pedig itt Fina. Megkért rá, hogy legyek a tolmácsa, mert nagyon szeretne beszélni veled, csak hát nem beszélni a nyelvet - magyarázta.

- Ennek nincs semmi akadálya - mondta Heniko, közben Finára nézet, aki azonnal megértette a reakció lényegét, és pirultan elmosolyodott. - Főleg így, hogy fordító gépünk is van - tette hozzá, mire Pino felnevetett.

- Hé, Carlos. Oda nézz - mondta Casmo, mire Carlos követte is a tekintetét. Amit meglátta, mire céloz a barátja, dühösen villantak meg a szemei.

- Ez meg mi a francot képzel magáról?! - jegyezte meg összeszorított öklökkel, mert tudta, hogy Pino beszámol majd a lánynak arról, hogy neki milyen tervei vannak vele. - Tudhatnád már Pino, hogy velem nem lehet szórakozni.

- Itt elég nagy a ricsaj. Mit szólnátok, ha inkább máshol beszélgetnénk? Például a parton? - kérdezte Heniko, miközben felállt az asztaltól.

- Szerintem jó ötlet...- helyeselt Pino. - Megkérdezem Finát, hogy ő is egyetért-e. - Heniko erre csak bólintott egyet, Pino pedig Finához fordult. - Heniko azt kérdezni, hogy nem megyünk-e inkább le a partra beszélgetni - tálalta a helyzetet.

- Ez kérdés?! - kérdezett vissza az olasz lány felvillanyozódva. - Naná, hogy megyünk! - mondta boldogan. Fino erre Heniko felé fordult, ám ő feltette a kezét.

- Várj. Azt hiszem, fejlődik az olaszom - mondta komolyan. - Azt mondta, hogy menjünk most azonnal! - Pino erre vigyorogni kezdett.

- Nem is rossz! Szabadfordításból jeles!

- Figyelem! - szólalt meg Heniko hangosan, az asztalnál ülőkhöz fordulva. - Mindenki jegyezze meg. Most elmentem beszélgetni, tehát ne kérjetek számon. - A többiek azonnal megértették a célzást, és nevetni kezdtek. Ám nem mindenki volt ilyen empatikus.

- Mindig meglepődöm azon, hogy mennyire telhetetlen is vagy, Heniko – szólalt meg Alica.

- Jaj, már megint kezdi...- nyögött fel Anna, majd az asztalra borult.

- Szokás szerint azt se tudod, miről beszélsz - mondta Heniko nyugodtan, miközben Alica felé fordult. – Feltétlenül úgy érezted, hogy meg kell szólalnod?

- Mi a gond? Csak nem fáj az igazság? – érdeklődött Alica fennhangon.

- Az az igazság, amiről, te beszélsz, az csak a fejedben létezik – oktatta ki Heniko. – Különben nem kifejezetten értem, hogy miért baj, hogy beszélgetni akarok két vendégelőadóval.

- Micsoda mentés! – gratulált lenézően.

- Köszönöm az elismerést – felelte Heniko, de érezhető volt, hogy csak megjátssza a dolgot. - Ha igazán tudni akarod, elmondom. Az én szívemben csak egy dolog létezik, az pedig a színpad. Végeztem – zárta röviden, majd faképnél hagyta Alicát. Pino és Fina nevetve követték őt. Ugyanis míg a párbeszéd zajlott Pino lelkesen fordított minden szót. - Szép ugye? – szakította félbe őket Heniko, amint a parthoz értek. Éppen naplemente volt. - Gyakran járok ide. Ez a látvány mindig megnyugtat egy fárasztó, nehéz nap után - magyarázta.

- Tényleg nagyon szép - helyeselt Pino, és már fordítani is akart, de Fina legyintett, hiszen egyértelmű volt, mire gondolt Heniko.

- Meséljetek egy kicsit magatokról – bátorította őket Heniko. - Kíváncsi vagyok rátok.

- Oké – egyezett bele Pino. - Rólam annyit elég tudni, hogy amióta az eszemet tudom Olaszországban éltem. Egyszerű, boldog életem volt. Sokáig gondolkodtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, aztán rátaláltam a tűzforgatásra. A tizenéves éveim vége felé pedig csatlakoztam is Lucio csapatához. Azóta velük vagyok. Azt hiszem, jobb nem is lehetne. Azt csinálom, amit szeretek. – Amint befejezte Finához fordult. – Fin, mesélsz, te is magadról? - kérdezte Pino, mire a lány biccentett, és mesélni kezdett.

- Én is Olaszországban éltem. Édesanyám egyedül nevelt, mivel édesapám meghalt, amikor még nagyon kicsi voltam. Édesanyám nagyon keményen dolgozott, hogy mindent megadhasson nekem. Aztán a tizenötödik szülinapomon anyukám nagyon meglepett engem. Tudta, hogy van egy nagy vágyam az, hogy egyszer az életben el akarok jutni egy nagyon híres cirkuszba, az Ambróziába.

- Ambrózia? - kérdezte Heniko meglepetten, mire Fina csak bólintott.

- Sejtettem, hogy ismerős lesz. Az az előadást, amit akkor láttam, az határozta meg a jövőmet. Annyira fantasztikus volt, akkora hatással volt rám, hogy tudtam, hogy az én utam is ez lesz. Tudod, azon az előadáson, te is tűzforgató voltál. – Nézett Henikóra rajongó tekintettel. – Az előadásod után döntöttem el, hogy én is ezt szeretném csinálni majd.

- Te is csináltad? - kérdezte Pino Henikót, amint meghallotta Fina meséjéből. – Mármint a tűzforgatást?

- Igen. Azaz előadás nekem is felejthetetlen volt – emlékezett vissza. - Sokat gyakoroltam, sokszor égettem meg magam, de minden percét szerettem.

- Nagyon sokoldalú lány vagy - jegyezte meg Pino elismerő hangon. - Akrobatika, tánc, koreográfiakészítés, most pedig kiderült, hogy a tűzforgatás sem idegen a számodra.

- Szeretek sok mindennel foglalkozni – vallotta be. – Kipróbálni új dolgokat, és azaz igazság, hogy gyorsan is tanulok. Ki tudja, talán mire elmentek, már az olasz is menni fog! – tette hozzá széles mosollyal.

- Hát az én segítségemre számíthatsz!

- Pino, jaj, kérlek, fordíts már nekem! – szólalt meg Fina kétségbeesetten. - Ez annyira égő! – panaszkodott vörösen, mire Pino elmosolyodott.

- Amúgy, ti együtt vagytok? - kérdezte Heniko, mire Pino azonnal zavarba jött.

- Nem, nem vagyunk... - mentette magát azonnal.

- És lesztek? – folytatta Heniko kitartóan.

- Heniko kisasszony!- szólt rá Pino kissé erősebben. - Kérlek...

- Most miért? Szerintem aranyosak vagytok így együtt - mondta mosolyogva. – De oké. Tudomásul vettem. Nem mondtam semmit. – Miközben Pino azon elmélkedett, hogy milyen jó, hogy Fina csak olaszul beszél. - Különben...- folytatta Heniko ezúttal Fina felé fordulva. – Pino, mondd meg neki, hogy egyszer szívesen fellépnék vele. – Pino bólintott, majd olaszul elismételte a szavakat. Fina egészen döbbenten bámult vissza Henikóra, aki még mindig őt figyelte.

- Tényleg? – kérdezte Fina hitetlenkedve inkább, Pinótól, ám Heniko válaszolt.

- Si! – biztosította kacsintva.

- Grazie tante! – köszönte meg Fina rendkívül boldogan, hiszen nem elég, hogy személyesen találkozhatott, beszélgetett régi példaképével, de az még együtt is dolgozna vele. Ez olyan volt számára akár egy álom.

- Szívesen - mondta Heniko újra csak olaszul.

- Ha így haladsz, már előbb beszélni fogod az olaszt, minthogy mi elmennénk – szólalt meg Pino nevetve.

- Az mondod, ilyen jó vagyok? – nevetett Heniko is.

- Komolyan mondtad azt, hogy fel akarsz lépni Finával? –váltott témát Pino hirtelen.

- Persze, miért ne...- felelt mosolyogva. – Úgy sejtem jó lehet. Szívesen megnézném, mit tud.

- Bocsi Pino, de nekem mennem kell – szólalt meg Fina hirtelen, majd Heniko felé fordult. - Signorina Heniko, scusa. Buena sera – hadarta gyorsan, azzal otthagyta őket. Pino már éppen szólt volna, de Heniko csak megrázta a fejét.

- Nem szükséges. Ezt is értettem. A lényege, hogy bocsánat, megyek, jó éjt.

- Biztos nem beszélsz olaszul? – kérdezte Pino gyanakodva.

- Ki tudja. Lehet, hogy valamelyik ősöm olasz volt – viccelt Heniko. – Különben tényleg gondolkodj el ezen a Fina dolgon. Illetek egymáshoz. – Pino hitetlenkedve rázta meg a fejét, majd komolyra rendezte a vonásait.

- Figyelj, mondanom kell valamit. – Heniko azonnal elkomolyodott. Érezte, hogy most valami komolyról lesz szó.

- Nagyon komoly lettél. Hallgatlak.

- Légy nagyon óvatos Carlossal.

- Carlos? Ő nem a főnököd fia? – kérdezte Heniko meglepetten.

- De az. A legjobb barátom volt.

- Volt?

- Fogalmazzunk úgy, hogy az a Carlos, akit én ismertem, már nem létezik. Amióta közismert előadó lett, teljesen megváltozott.

- Azt hiszem, értem, amit mondasz. Ez a "beképzelt vagyok, és enyém a világmindenség" szindróma.

- Ahogy mondod. Sajnos azonban ez nem merül ki ennyiben. Mindent megtesz, hogy megszerezze, amit akar, és nem számít, hogy milyen áron.

- Jó Isten! – szörnyülködött Heniko. – Az ilyenekhez mindig van egy-két keresetlen szavam.

- Akkor sajnos nem árt, ha majd előkeresed ezeket a szavakat... - vetítette előre Pino, mire Heniko értetlenül pillantott rá.

- Ezt, hogy érted?

- Most az a valami, amit meg akar szerezni magának, az te vagy. - Heniko heves pislogásba kezdett, ahogy elkezdte felfogni a lényeget, majd ironikusan felnevetett.

- Hát ez csodálatos!

- Nem viccelek. Tényleg vedd komolyan. Nem hiszem, hogy megelégszik azzal, hogy csak beszélget veled.

- Komolyan veszem. Köszönöm, hogy szóltál - mondta Heniko egy nagy sóhajjal. – Csak kicsit már bosszant, hogy a férfiak nem látnak egyébnek, mint egy trófea.

- Szívesen. Igaz, hogy a barátom volt, de ez most már nem számít. Sötétek a szándékai, ezért, nem hagyom, hogy ártson neked.

- Kösz ez sokat jelent nekem – vallotta be Heniko. – Jól meg vagyok áldva ezzel a furcsa életemmel.

- Furcsa?

- Igen, mert bár a sors kegyes volt, adott nekem szépséget, tehetséget, a boldog pillanatokból mégis kevesebb jutott. De mivel a legtöbben csak a felszínt látják, féltékenyek, és utálnak, azért mert szerintük nekem indokolatlanul több jutott. Pedig, ha lehetne, bármelyiket visszaadnám csak azért, ha jobb életem lehetett volna.

- Lehet, hogy ez így van. Az is igaz, hogy a múlton már nem lehet változtatni – kezdett bele Pino. – Azonban a jövő még előtted áll, Heniko. Változtathatsz, és te, meg is tudod tenni.

- Hihetetlen, hogy milyen bölcs vagy... - közölte Heniko őszinte elismeréssel a hangjában, mire Pino felnevetett.

- Kösz. Ezzel most legalább hatvan évesnek érzem magam.

- Semmi baj, öreg – nyugtatta Heniko, mire mindketten nevetni kezdtek. Közben az ebédlő társasága újabb két fővel bővült, Leonnal és Yurival. A női jelenlévők azonnal felvillanyozódtak a két isten láttán, ám a két srác most mással volt elfoglalva. Henikót keresték, ám őt nem látták sehol sem.

- Gyerünk Mayékhez – tanácsolta Yuri, majd el is indultak az ismerős csoport felé. - Sziasztok! - köszönt Yuri, amint melléjük értek. - Lehet egy kérdésem?

- Szia Yuri, Leon – üdvözölte őket May. - Mondd! Mit szeretnél?

- Egészen véletlenül nem tudjátok, merre van Heniko?

- De. Külön felhívta rá a figyelmünket, hogy beszélgetni ment két olasszal – osztotta meg velük May kicsit unottan.

- Aha. Hát kösz – válaszolt, miközben a szeme sarkából Leonra nézett. Persze feleslegesen tette, hiszen megtanulhatta volna már, hogy Leon nem az a fajta ember, aki kifejezi az érzéseit. Azonban azt jól sejtette, hogy valójában majd felrobbant. Nem feltűnően az olaszok asztali felé pillantott, hogy vajon az a tag, amelyiket a legmesszebb akart tartani Henikótól vajon ott van-e. Amikor megpillantotta Carlost, valamivel nyugodtabb lett, ám amikor a tekintete találkozott Carloséval, mindkettőben felizzott a gyűlölet. Most már biztos volt benne, hogy nem Will vagy az a Harry a legnagyobb probléma, hanem az a fickó, aki alig pár méterre ül tőle. Leon aztán olyan gyorsan távozott, ahogy érkezett. Yuri kissé gondterhelten nézett utána, s csak remélni tudta, hogy minden rendben lesz. Ellenben Heniko nagyon jól érezte magát Pino társaságában. Észre sem vették, hogy a beszélgetésük hosszú órákra nőtte ki magát. Úgy tizenegy felé járt az idő, amikor ráeszméltek erre, így gyorsan a szállásokhoz indultak. Ám azt nem is gondolták, hogy a szép este nem alakul majd túl jól a szétválásuk után. Pino, amint benyitott a szobájába, döbbenten vette tudomásul, hogy Carlos és haverjai is mind ott vannak.

- Merre voltál ennyi ideig, Pino? - kérdezte egyikük.

- Valahol – válaszolt tömören a kérdezett. Igazából nem akart túl mély társalgást kezdeményezni ezekkel a srácokkal.

- Az itteni sztár babával húzott el nem meg Finával, nem? – kérdezte egy másik, majd Pinóra pillantott. – Két lány egyszerre? Nahát, nahát!

- Így van! Na, avass be minket is a részletekbe! – erősködött egy harmadik.

- Avasson be titeket a halál. Le lehet szállni rólam – zárta le, majd a fürdőbe vonult. Ugyanebben az időben Heniko is megérkezett újdonsült szállásáig. Nagyon reménykedett benne, hogy szobatársa már mélyen aludni fog, ám néma imái nem találtak meghallgatásra.  

     Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393