42.

- Hazajött a ház ura... – gondolta Heniko, amint meghallotta a jellegzetes zajokat. Persze Leon még nem láthatta, hiszen a saját kis szobájában volt. – Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen arcot fog vágni, ha meglát. – Eközben Leon felfedezte a másik kulcsot az egyik szekrény tetején.

- Hát persze a lakótárs – villant az agyába az, amit Heniko mondott neki. – Szóval már itt van? Milyen merész, hogy akkor jön, amikor én még itt sem vagyok. – Merengés közben sétálni kezdett a lakásban, ám egyelőre nem látott semmi szokatlant. Minden olyan volt, ahogyan a távozásakor hagyta.

- Na, jöjjön, aminek jönnie kell – vett egy nagy levegőt a lány, majd a kilincsért nyúlt, és bátran lenyomta. Az ajtó nyílására Leon is felfigyelt ezért rögtön odapillantott.

- Te? – kérdezte döbbenten. Ez a felállás annyira hidegzuhanyként érte, hogy még álcázni sem volt lehetősége a valódi érzéseit.

- Igen, én...- felelte Heniko, de közben igyekezett nem kimutatni, hogy mennyire felvidult Leon döbbent arcának látványától. – Viszont meg ne kérdezd, hogy ez az ügyintézés, hogy volt, mert fogalmam sincs. Itt az a szokás, hogy az újoncokat paterolják ki először?

- Honnan tudjam? – kérdezte Leon, miközben igyekezett visszatalálni önmagához.

- Igen azt gondoltam – értett egyet a lány. - Téged biztosan nem dobtak volna ki. Helyette viszont megkaptad a színpad legjobb lakását. Vagy az is lehet, hogy ha nem így tettek volna, akkor el is mentél volna egy azon lendülettel, ahogy idejöttél.

- Valószínűleg.

- Nocsak, milyen szűkszavú vagy ma – jegyezte meg Heniko kissé meglepődve. - Ha reklamálni akarsz a kialakult helyzetért, a főnöknél megteheted. Te, talán nagyobb szerencsével jársz majd, mint én.

- Nekem aztán teljesen mindegy – közölte a francia, ám Heniko nem pont ezt a választ várta.

- De ne legyen az! – vágta rá azonnal.

- De nekem az – ismételte, majd leült az asztalhoz, mert sejtette, hogy ezzel egy hosszabb beszélgetés veszi kezdetét.

- Aj! Olyan lehetetlen alak vagy! Miért nem érdekel ez téged?!

- Most azt várod tőlem, hogy hanyatt-homlok rohanjak Kaloshoz panaszkodni? – kérdezte Leon felvont szemöldökkel, amivel kissé megakasztotta Heniko lendületét. – Ne problémáz rajta.

- Én nem problémázom...- kezdett bele, ám újra megakadt. - Csak... – futott neki még egyszer, ám most is úgy járt, mint az előbb. Megadóan felkiáltott, majd levágódott a Leonnal szembeni székre. - Ez szemétség! – mondta végül, mire Leon legszívesebben kinevette volna. Viccesnek találta, hogy egy olyan oldalát látja a lánynak, amit különben egyáltalán nem mutatott. Henikónak persze egy idő után feltűnt a férfi szótlansága. - Te csak ne nézzél így! - mondta mérgesen, amint meglátta, hogy a Leon őt figyeli. – Idegesítő!

- Megtanulhattad volna már, hogy nekem nem parancsolsz – közölte Leon könnyedén.

- De én biztosan ki foglak készíteni! Velem együtt lakni öngyilkosság – ecsetelte a lány annak reményben, hogy a francia ettől majd meghátrál.

- Nem tudom eldönteni, hogy ez most elijesztési vagy menekülési terv akar-e lenni...

- Nem mindegy az? – hárított Heniko, de persze érezte a rációt Leon szavaiban.

- Te komolyan nevetséges vagy – közölte Leon, és érezhető volt a szavain, hogy jól szórakozik.

- És ha az vagyok? Büszkén vállalom! Neked sem kéne titkolnod, hogy az vagy!

- Én nevetséges? – kérdezett vissza a francia meglepetten.

- Igen. Miért, te minek neveznéd azt, hogy megjátszod a jégszívű királyfit?

- Már értem mire céloztál az imént – felelt a francia egészen másra. – Viszont nekem is megvannak a magam módszerei. Például, ha túllépsz egy bizonyos határt, majd egyszerűen kizárlak – közölte kertelés nélkül, amivel kellőképpen felhúzta Henikót.

- MI?! Mi vagyok én, kutya?! – kiáltotta felpattanva az asztaltól. - Az egyetlen, akit ki kellene zárni, az te vagy! A kinti hőmérséklet szerintem pont jó is lenne a jégcsap modorodnak. Tudod mit? Meggondoltam magam – váltott elégedett hangsúlyra. - Nem kell szólni Kalosnak. Legalább lesz egy kis szórakozásom azzal, hogy megkeserítem, az életedet. Kezdj hozzászokni a gondolathoz! – tette hozzá, majd mielőtt Leon bármit mondhatott volna, faképnél hagyta.

- Ez nagyon nem lesz így jó...- gondolta Leon kissé gondterhelten. – Mégis, hogy jutott Kalos eszébe, hogy ezt csinálja?! Értem én, hogy vendégeket akar hívni, de akkor béreljen nekik hotel szobát! Minden értelmes ember ezt csinálná, de ő?! – Értetlenül csóválta meg a fejét. – Miért pont nálam szállásolta el? Bárki másnál lehetett volna. Már előre hallom Yurit, ha megtudja... - Hirtelen aztán ingerülten vágott rá az asztalra. – Killien! – kiáltotta, majd sietős léptekkel Yuri keresésére indult. Keresése azonban nem hozott eredményt. A szállások teljes környékét bejárta, ám sehol sem akadt a férfira. - A francba hol van? Ha megtalálom, én esküszöm, kitekerem a nyakát... - Váratlanul aztán megtorpant. - Egy pillanat Kalos. Mit is mondott Heniko? Hogy a főnöknél reklamáljak? – Azzal megfordult, és a színpad felé indult. Közben Heniko már megérkezett az étkezdébe, ahol már elég sokan voltak.

- Te, meg hol voltál? – kérdezte valaki szórakozottan, ám most Heniko nem volt abban a hangulatban, hogy értékelje a kérdést.

- Nem igaz már! – mondta kissé mérgesen, miközben kissé hangosabban sikerült becsukni az ajtót maga után. - Muszáj folyton ezt kérdezgetni?!

- Jól van, na. Nem kell így nekem esni! – védekezett Jane.

- De morci hangulata van valakinek...- jegyezte meg James.

- Ide figyelj, elég paprikás a hangulatom, szóval, ha nem akarod, hogy letoljak egy tálcát a torkodon, most állíts magadon! – James ezt meghallva egészen meghökkent. Egyáltalán nem látta még ilyennek a lányt.

- Bocsánat...- mondta cérna vékony hangon, mire Heniko is rádöbbent, hogy nem ártana moderálnia magát.

- Bocsánat – szabadkozott Heniko. – Kicsit felhúztam magam – zárta le, majd gyorsan leült az asztalhoz.

- Ki húzott fel ennyire? - kérdezte a melléülő Anna.

- Ne is kérdezd...- felelte, elfeküdve az asztalon. – Nem akarok beszélni róla.

- Kicsit ijesztő voltál – jegyezte meg Marion.

- Szupi – nyögte egy lájk jelet mutatva. – Az égetés magasiskolája!

- Annyira nem – mentették a többiek, de a végén csak hatalmas nevetés lett a beszélgetés vége.

- Ejha, azért tud vad is lenni ez a kiscica – jegyezte meg az egyik olasz.

- Kussolj, Casmo. A csaj Calosé lesz, szóval ne csorgasd a nyálad.

- Én azért erre nem veszek mérget – jegyezte meg Pino, akinek bántotta a fülét, hogy társai úgy beszélnek Henikóról, mintha csak valami portéka lett volna egy boltban.

- Miket beszélsz, Pino? Carlos az egyik legnagyobb nőcsábász a világon. Nincs olyan nő, akit ne tudna befűzni!

- Lehet. Azonban Miss. Madcap nem olyan hülye, mint Carlos eddigi játékszerei.

- Hű, de nagy szakértő vagy. Csak nem neked is bejön? – ugratta egy másik.

- Tény és való, hogy gyönyörű. Ugyanakkor én nem vagyok olyan, mint ti.

- Tudod, nem muszáj itt lenned, Pino – szólalt meg Carlos lenézően. - Sőt tűnj is el.

- Nagyon sokat képzelsz magadról. Pont ezért fogsz pofára esni – közölte Pino még búcsúzóul, majd felállt az asztaluktól. – És ami azt illeti, részemről a barátságunknak vége – tette hozzá, mire Carlos haverjai csak röhögni kezdtek. Pino azon volt, hogy új helyet találjon magának, amikor szembetalálta magát Finával.

- Carlos nagyon megváltozott – mondta a lány, talán, hogy megnyugtassa a másikat. - Nem volt ő mindig ilyen.

- Tudom, jobban ismerem, mint bárki mást. Viszont ez már nem az a Carlos, akinek én ismertem.

- Remélem, azért minden rendbe jön.

- Irigylem az optimizmusod – felelt Pino kissé hitetlenkedve, majd tovább is ment volna, de a lány a karjánál fogva megállította. Erre Pino meglepődve nézett rá.

- Mi az, Fina?

- Lehet egy kérésem? - kérdezte pirulva.

- Persze mond csak.

- Lennél a tolmácsom?

- Tolmács? – hökkent meg Pino.

- Igen, beszélni szeretnék Madcap kisasszonnyal... – magyarázta egyre halkabban.

- Persze, miért ne! Én is beszélgetni gondoltam vele. Van egy olyan érzésem, hogy érdekes beszélgető partner lehet. Gyere, akkor menjünk oda hozzá – javasolta, majd elindultak Henikóék asztala felé. Mindeközben Leon is megékezett Kalos irodájához.
- Szabad – hallotta a francia odabentről, mire tétovázás nélkül benyitott. Legnagyobb meglepetésére Yurit is itt találta.

- Mit parancsolsz, Leon? - kérdezte Kalos, ám voltak sejtései arról, hogy mit fog hallani pillanatokon belül.

- Hogy gondoltad azt, hogy Henikót hozzám költözteted?! – kérdezte talán egy árnyalatnyival indulatosabban, mint eredetileg tervezte. Yuri persze azonnal leplezni kezdte a vigyorgását.

- Sajnálom, helyszűkében vagyunk – közölte Kalos egyszerűen. – Különben is, a te lakásod a legnagyobb. Jelen helyzetben pazarlás lenne, ha csak, te laknád.

- És erről miért nem értesítettek már sokkal hamarabb?! – érdeklődött tovább a francia. – Vagy például meg is kérdezhettetek volna, hogy bele egyezem-e!

- Mért? Ennél jobbat nem is kívánhatnál...- jegyezte meg Yuri kertelés nélkül.

- Téged, senki nem kérdezett! – vetette oda Leon dühösen.

- Bocsánat... csak egy megjegyzés volt - közölte Yuri, de persze nem gondolta komolyan.

- Hát kösd fel magad ezekkel a megjegyzésekkel. Jó, hogy nem akarsz egy ágyba erőszakolni vele, ha már itt tartunk! – gúnyolódott hitetlenkedve.

- Egy ágyba? Mért, a te szobádban kettő van? - kérdezte Yuri csodálkozva.

- Igen kettő, de most nem ez a lényeg - hadarta, ám hamar megállni kényszerült, mert Yuri szinte megfulladt attól, hogy visszatartotta a röhögést. - Neked meg mi bajod van?

- Azt hiszem akkor a problémánk orvosolva van – közölte Kalos hátradőlve a székében.

- Te meg, miről beszélsz? - kérdezte Leon, ezúttal Kalos felé fordulva.

- A szobátokból kell a pótágy. Kénytelenek lesztek osztozni a francián – mondta felelőtlenül, mire Yuri nem bírta tovább, és hangosan felnevetett.

- Osztozni a francián – nyöszörgött Yuri nevetés közben. - Hát ez halál! Vágod? A francián! – hahotázott megállíthatatlanul. Kalos igyekezett visszafogni magát, de az ő szája is rángatózott.

- Arról szó sem lehet - tiltakozott Leon.

- Sajnálom, Leon. Ez most szükséghelyzet. Nem akarom lejáratni a színpadot azzal, hogy nem tudom elhelyezni a vendégeimet.

- Különben mit tiltakozol? – vágott közbe Yuri, aki közben már összeszedte magát. - Akármelyik férfi cserélne veled.

- Killien... - kezdett bele Leon, ám Kalos közbevágott.

- Elég! Minden úgy marad, ahogy most van. A munkások hamarosan mennek a bútorért. Vita lezárva. – Szándékosan nem hozta szóba az ágy szót. – Felnőtt emberek vagytok. Pár napot kibírtok. Végeztem. – Leon nem vesződött válasszal, hanem azonnal távozott.

- Remek – morgott továbbra is mérgesen. - Már hallom is! "Azt kellett volna elintézned, hogy minél hamarabb kiköltözzem, erre még egy ágyon is kell osztoznunk?" – Aztán gyorsan megrázta a fejét. – Kalosnak teljesen elment az esze. És azzal mer érvelni, hogy felnőtt emberek vagyunk! – hitetlenkedett a folyosón sétálva. - Már az egy lakás is húzós volt, most megy egy ágy? Már maga a puszta gondolat is rendkívül izgató. Mi lesz akkor, ha konkrétan mellettem fekszik majd?! Azért nekem is megvannak a magam határai. Ő egészen más, mint amilyen Sora volt. Kétségtelenül vonzódom hozzá. Sosem volt olyan nő az életemben, aki ennyire érdekelt volna, mint ő. – Aztán bevillant az agyába Carlos ábrázata, és egyből forrni kezdett benne a méreg. – Az a mocskos olasz is kiszúrta magának. Úgy bámulta, hogy kedvem lett volna... - Hirtelen aztán megállt. – Féltékenység – suttogta. – Én féltékeny vagyok! – lepődött meg saját felfedezésén. - Hihetetlen. Szóval akkor...szerelmes vagyok?

- Na, tudtam én! - kiáltotta Yuri, aki szinte a semmiből ugrott elő.

- Te, nem vagy normális!

- Lehet, de én megmondtam. Olyan nehéz volt beismerni? Úgy tűnik, megvan a gyenge pontod, ami nem más, mint Heniko.

- Lehetséges.

- Most, hogy ez kiderült, már csak meg kell hódítanunk! – közölte lelkes vidámsággal.

- Meghódítanunk? – kérdezett vissza Leon gyanúsan.

- Mármint hogy neked – közölte Yuri zavartan. – Ez a lány neked van kitalálva, viszont a meghódítása szerintem nem fog menni egyedül, szóval segítek.

- Szerintem nélküled is primán megoldom – közölte a francia, majd újra elindult.

- Hé, várjál már meg!- kiáltott Yuri, miközben utána indult.  

     Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393