4.

Amikor leért, csodák csodájára még mindenki jelen volt. Kicsit meglepődött, mivel azt gondolta, hogy Mina felbukkanása, majd rövidre zárja a bulit. Ám ő az oszlatás helyett, inkább a társulást választotta. Azonban, amikor Heniko belépett az ajtón, egyből ő lett a figyelem középpontja.

- Szóval, mit akart a góré? - kérdezte Pete a lényegre térve, majd felhajtotta az üdítős üvege tartalmát.

- Heniko, minden oké, ugye? - kérdezte Any aggódva, mert valamiért ő a legrosszabbtól tartott.

- Igen, persze - nyugtatta Heniko. - Csak az a helyzet, hogy holnap el kell utaznom.

- Mi? Elutazol? - hökkent meg Lil. - De hová? És miért most?

- Amerikába. Munka ügyben - válaszolta tömören.

- Munka?! - tört fel Peteből kissé artikulálatlanul, mivel tele volt popcornnal a szája. - Na, szép - folytatta, amint nem foglalta el egy marok kukorica a pofazacskóit. - Egy ilyen sztár szabadságot érdemelne, nem pedig további rabigát! Most komolyan. Alig ért véget az előadás-széria!

- Egy nyaralás! Az kellene neki! - helyeselt Lil is. - Mondjuk valami trópusi tengerparton!

- Hm... az tényleg jó lenne - jegyezte meg Heniko elgondolkodva, mivel még sosem volt hasonló helyen.

- És mikor jössz vissza? - kérdezte Any. - Ugye jó hamar?

- Még jó, hogy hamar! - szólt közbe Pete. - Nélküle nem tudom, mit csinálnánk. - Heniko érezte, hogy most jön a beszélgetés legnehezebb része.

- Á, csak évek kérdése... - mondta legyintve. A többiek először humornak vették, és nevetni kezdtek, de amikor feltűnt nekik, hogy a lány nem nevet velük, lefagytak.

- Évek?! - akadtak ki Lil. - Ez valami vicc? Mert ha az, akkor rohadtul nem vicces!

- Heniko, ugye csak viccelsz?

- Nem, ez teljesen komoly - mondta ezúttal már elhagyva a könnyelműsködést. - Tényleg oda kell mennem.

- És már holnap indulsz?!

- Ezt nem hiszem el! - bosszankodott Pete. - Don megörült! Elküldi a sztárunkat!

- Azt mondta, egy barátja színpadának szüksége van rám - kelt Heniko Don védelmére.

- Hát aztán! Ott talán nincs jó artista, hogy a világ másik végéből kell szerezni?! Hol van az a nyavalyás társulat?!

- Los Angeles-ben - válaszolta Heniko higgadtan. Bízott benne, hogy a reakciói talán megnyugtatják Petet.

- Ha jól tudom, ott csak egyetlen ilyen társulat van! - tört rá a felismerés Anyre.

- Persze a Kaleido színpad - szólt közbe Mina. - A színpad igazgatója és Don régóta ismerik egymást. Éppen nála van egyébként.

- Amindenit, Heniko! Ez egy hatalmas lehetőség! - lelkendezett Any. - Komolyan a Kaleido társulat tagja leszel?

- Igen, nagyon úgy tűnik - felelte, miközben bátorítóan a többiekre nézett. - Viszont gyakran jövők majd! Ezt megígérem.

- Hát az a minimum! - durcáskodott Pete, ám végül megölelte a lányt. - Nagyon fogsz hiányozni.

- Nem száműzetésbe megyek, Pete. Jövők majd, amikor tudok! - Végül a csapat nehéz szívvel, de elfogadta a helyzetet. Egy emberként örültek Heniko lehetőségének.

- Tuti biztos, hogy ott is sztár leszel! - kurjantotta Pete. - Ő lesz a következő Kaleido sztár! - Heniko felnevetett erre, de a többiek egyetértettek a fiúval.

- Akkor legyen ez a búcsú partid is! - dobta be az ötletet valaki.

- Aha, bulizzunk hajnalig! - Már nagyon beleélték magukat a gondolatba, ám Heniko vette fel az ünneprontó szerepét.

- Nagyon jól hangzik, de azt hiszem, én inkább lefekszem. Elfáradtam a mai nap folyamán, holnap pedig utaznom is kell... - magyarázta a többiek nagy bánatára.

- Igaz, igazad van. Kemény és fárasztó napod volt. Ki kell pihenned magad holnapra. Még az is lehet, hogy már aznap felmérik a késességeidet vagy ilyesmi.

- De Heniko úgy is szuper lesz, én tudom! Majd leesik az álluk, ha meglátják, mire is képes a kis csodánk! - Heniko erre hálásan elmosolyodott. Tényleg nagyon szerette ezt a csapatot.

- Tényleg. Ha már itt tartunk - jutott eszébe Anynek. - Mikor is indul a géped, Heniko?

- Tízre megyek majd ki a reptérre. Aztán becsekkolás és már indulok is.

- Akkor elkísérlek! - javasolta Lil.

- Köszi Lil, de nem szükséges. Ahogy titeket ismerlek, úgyis aludni fogtok vagy délig. Viszont, ha megérkeztem, felhívlak titeket. Megígérem!

- Oké, akkor jó éjszakát, és ha nem találkoznánk holnap, jó utat előre is. - Ment oda elsőként Any, és szorosan megölelte őt. - Nagyon, de nagyon fogsz hiányozni!

- Köszi és köszönöm mindenkinek - mosolygott boldogan Heniko, majd elbúcsúzott mindenkitől és visszament a szobájába. Gyorsan befejezte az utolsó simításokat a csomagolással kapcsolatban, majd lezuhanyozott. Egyből be is feküdt az ágyba, ám elaludnia már nem igazán sikerült. Csak feküdt a sötét szobában, és gondolkodott. Pár pillanat múlva, azonban kopogást hallott. - Vajon ki lehet az? - tanakodott, majd az ajtóhoz sietett. - Szia, hát te? - kérdezte meglepetten Heniko, amint felismerte az érkezőt. - Lent hagytam valamit? Vagy valami baj van?

- Nem, dehogy is. Semmit nem hagytál lent. Csak beszélni szerettem volna veled. Remélem, nem keltettelek fel.

- Ugyan, dehogy is, Lil. Még nem aludtam - mondta mosolyogva. - Gyere csak be -invitálta be barátnőjét. - Kérsz valamit inni esetleg?

- Nem semmit.

- Nagyon komolynak tűnsz. Mi az, amiről beszélni szeretnél? - kérdezte, miközben ő maga is helyet foglalt.

- Aggódóm érted - mondta, miközben mélyen Heniko szemébe nézett. - Tudod, hallottam egyet-mást a színpadról még régebben. Hogy egy sztárnak mennyi megpróbáltatása van, míg eljut a csúcsig.

- Ugyan. Ez itt sincs másképpen - reagálta le Heniko nyugodtan.

- De nem ugyanaz a kettő. Ha itt sztár vagy, akkor ismer az ország. De ha a Kaleido színpad sztárja vagy, akkor a világon mindenhol ismerik majd a neved. Mindenki téged akar majd legyőzni, mert te fogod jelenteni az akadályt, ami az álmuk előtt áll.

- Tudom, és hidd el, fel vagyok rá készülve. Tudod, hogy mennyire szeretem a kihívásokat.

- És arra fel vagy készülve, milyen reakciói lesznek az ottani előadóknak, amikor meglátnak? - Heniko erre kissé értetlenül pillantott a másikra.

- Ezt hogy érted?

- Két okból is. Az első szerintem külsőre egy kicsit hasonlítasz Sorára

- Igen ezt hallottam már.

- A másik meg, hogy mindenki utálni fog, és ellenségeskedni fognak veled, mert a kis sztárjuk helyére mész. Sokkal kegyetlenebbül fognak bánni veled. Nem fogják elismerni a tehetségedet, akármilyen keményen is dolgozol majd. Kész vagy vállalni ezt is? - Heniko erre nem szólt semmit, csak az asztalt bámulta. - Heniko, ne menj bele. A főnök meg majd a többit elintézi.

- Nem Lil - válaszolta a lány határozottan, mire Lil döbbenten nézett vissza rá. - Nem fogok meghátrálni. Sokat dolgoztam azért, hogy itt is elismerjenek. Ezért nem fogok meghátrálni. Én tudom, mit akarok. Azt is, hogy mit akarok elérni. Ebben senki sem akadályozhat meg. Az én célom különben sem az, hogy egy reinkarnálódott Sora legyek. Nem akarom, hogy úgy ismerjenek, mint az új Sora Naegino, hanem mint Heniko Madcap. Az igaz, hogy tisztelem Sorát, és tudom, hogy még nem vagyok olyan jó, mint ő, hiszen azok a mutatványok, amiket végrehajtott. Elég csak a Legendás manőverre vagy az Angyalok táncára gondolni. Tudod, még nem mondtam senkinek, de mindig is szerettem volna Sorával szerepelni. Tanulni az egyik legjobbtól. Ám sajnos ez már nem válik valóra - mondta kissé csalódottan, majd folytatta az előbbi elszántsággal. - De végig akarom járni azt az utat, amin ő is végig ment. Ő sem hátrált meg és győzött. Én is győzni akarok!

- Hát igen. A te makacsságodhoz és eltökéltségedhez nem fér kétség. Az én álmom az volt, hogy te legyél a mi kis csillagunk, de ezek után már az lesz, hogy lássam, hogy milyen Kaleido sztár válik majd belőled.

- Lil...

- Ne feledd, Heniko. Mi mindig itt leszünk neked. Ha majd úgy érzed, hogy kicsit magányos vagy, és nincs senkid, csak hívj fel minket. Hiszünk benned és hisszük, hogy igazi sztárrá válsz.

- Úgy lesz. Ígérem, nem okozok nektek csalódást! - mondta Heniko boldogan.

- Helyes! De még soha nem is okoztál - mondta Lil, miközben felállt. - Úgy gondoltam, ezeket tudnod kell. Remélem, segítettem vele. Most megyek is, nem zavarlak tovább. Holnap nagy napod lesz. Pihend ki magad, de rendesen - tanácsolta.

- Köszönöm, hogy elmondtad. Persze mindjárt alszom is - biztosította, majd elbúcsúzott Liltől, és visszafeküdt az ágyba. Ezúttal már sokkal sikeresebben ment az elalvás. Fel sem kelt a reggeli ébresztésig. Aztán olyan gyorsan történtek az események, hogy csakhamar a reptéren találta magát. Ahogy sejtette a csapata képtelen volt a korai kelésre, így egyedül érkezett. Igyekezett hamar lerendezni a felszállás előtti protokollt, s amint azokkal megvolt, a gépen ücsörögve várta a felszállást. Nagyon izgatott volt végig az út alatt, talán ezért is lehetett, hogy nagyon rácsodálkozott, amikor az utaskísérők, már a leszállásra készültek elő. Amint kiszállt a gépből, az első dolga volt, hogy gyorsan bekapcsolja a telefonját és felhívja Dont. Ám főnöke megelőzte. Egy sms-t küldött neki.

- A főnöktől jött - lepődött meg, aztán megnyitotta, és olvasni kezdte. - "Heniko, el kellett utaznom Ausztráliába üzleti ügyben. Szóval egyedül kell menned a színpadhoz. Sok szerencsét, és nehogy szégyent hozz ránk!"- Henikónak kellett pár pillanat, hogy feldolgozza az olvasottakat. Majd bosszankodva emelte az ég felé a tekintett. - Na persze. Mert az véletlenül sem lett volna opció, hogy még vár ezzel egy kicsit. Annyira jellemző rá - sóhajtott fel fáradtan, de aztán megrázta magát. - Akkor nincs mit tenni. Felfedezem Amerikát egyedül. Végülis csak nem lehet annyira nehéz eltalálni egy világhírű társulathoz, nem igaz? - Vonta meg a vállát, majd elindult kifelé a fogadó csarnokból. - Készülj színpad, mert jövök! - mosolygott eltökélten, majd a színpad, vagyis jelen esetben egy taxi keresésére indult. Már éppen ki is szúrt egyet, és sietősen el is indult felé, ám egy kislány figyelmetlen volt, és jó nagy lendülettel nekiütközött elszánt hősünknek, aminek hatására mind ketten a földön kötöttek ki.

  Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393