36.

- Leon...- gondolta Heniko, amint megpillantotta a férfit. Agyát egyből megrohamozták Sora szavai a férfival kapcsolatban: "Úgy vonzzátok egymást, mint két mágnes. Tudom, hogy mit láttam! Mért nem ismered be?" A felidézett emlék miatt azonnal zavarba jött, mire elpillantott a férfiról. Ahogy tekintete elvándorolt róla, egy kósza pillanatra szemei a tulajdon tükörképén is átsuhantak. Hirtelen aztán az arckifejezésre döbbentre változott, és visszakapta tekintetét a tükörre. Megdöbbenve tapasztalta, hogy megjelenése, még közel sem volt porondra kész. A cipzár mind a szoknyarészénél, mind felül még lehúzott állapotban volt, így formás lábai egészen comb közepéig kivillantak. A ruha felső része pedig csupán még azért nem esett le róla, mivel egyik karja a helyén tartotta. Más nők talán zavarba estek volna ebben a helyzetben, ám Heniko ehelyett inkább dühössé változott.

- Már elnézést...- kezdett bele visszafogott indulatotokkal.

- Nem kell elnézést kérned – válaszolt a férfi könnyedén, minek hallatán a lány szemei a kétszeresére nőttek.

- Nem tűnik fel, hogy éppen öltözöm?

- De feltűnt – közölte egyszerűen Leon. – Ne aggódj, nem zavar. – Heniko döbbenete és mérge tovább növekedett. Idegesen kapkodni kezdte a levegőt, mégis igyekezett türtőztetni magát.

- Szóval téged nem... mi? – kérdezte költőien, majd gyilkos tekintettel a férfira bámult. – Engem viszont igen, szóval, ha volnál szíves kifáradni...

- Nem.

- Nem?! Mi, az hogy nem?! Mégis hol a jó modorod, már ha van olyanod egyáltalán? Még egy fáziskéséses ember is rég elnézést kért volna, és ment volna a dolgára! Úgy látom, te nem fogtad fel, így egyértelmű leszek. Menj kifelé most!

- Nekem egy nő nem parancsolgat – ismertette a tényállást a férfi, miközben összefonta a karjait maga előtt. Határozott kiállása volt, ám nagyon meg kellett emberelnie magát, hogy a lány arcára tudjon fókuszálni a csábos teste helyett.

- Engem meg egy férfi csak ne oktasson ki! – vágott vissza a lány hasonló kiállással. - Minden francia ilyen bunkó, vagy ez sajátos adottság?

- Különben miért is kellett átöltöznöd? - hagyta Leon figyelmen kívül a lány csípős megjegyzését. – Tudtommal csak a finálé előtt van jelmez cseréd. – Heniko erre elfintorodott egy pillanatra, de gyorsan rendezte a vonásait.

- Szükséges volt – hazudott természetesen. – Másfelől, ez nem a te dolgod - válaszolta flegmán.

- Valóban nem – helyeselt Leon is. – Akkor viszont ne hisztizz, hogyha valaki rád nyitja az ajtót.

- Én nem hisztizem! - támadt neki a lány újra. - Csak nem hittem volna, hogy ilyen modortalan vagy. Hihetetlen, hogy ennek ellenre ennyi nő odavan érted. Vajon, hogy lehetnek ennyire bolondok?

- Ezt magadtól is kérdezhetnéd – szúrta oda a férfi gonoszan.

- Mi van?! - szólalt meg Heniko elképedve. – Nem is tudtam, hogy neked van humorérzéked! – gúnyolódott.

- Igazán? Akkor mi volt az az edzésen?

- Semmi – vágta rá Heniko egyszerűen.

- Szóval semmi? – kérdezett vissza a férfi felvont szemöldökkel.

- Csupán próbáltam életben maradni. Van fogalmad róla, milyen rohadt nehéz vagy?

- A mellébeszéléssel nem mész semmire.

- És mi a helyzet veled? – vágott vissza a lány. – Te pedig az én rajongótáborom erősítője lettél?

- Ez a veszekedés...- gondolkodott a francia. – Egészen felforr tőle a vérem.

- Most találod ki a frappáns választ? Kicsit sokáig tart – szólt közbe Heniko, látva, hogy a férfinek nem nagyon akaródzik válaszolni.

- Csupán azon töprengtem, hogy a barátod, hogy viselte el a viselkedésedet. – Heniko nem pont ilyen válaszra számított. Azonnal kivette a mondandóból a személyeskedést.

- Ősszintén? Sehogy. Teljesen kikészítettem szegényt. Viszont mire véljem ezt a kérdést? Elfogytak az értelmes érveid, és most sértegetni akarsz? Én sem firtatom a volt nőidnek hosszú listáját.

- Azt gondolod, hogy olyan sok volt? – kérdezte Leon társalkodó stílusban. Nem mutatta ki, de nagyon szórakoztatta ez a beszélgetés.

- Ez nem is lehet kérdés. Leginkább úgy tudom elképzelni, mint egy frissen piacra dobott telefon első árusítási napját.

- Ez nevetséges nem gondolod?

- Hogy ez? Dehogy – reagált Heniko gondtalanul. – Szerintem nagyon is közel áll a valósághoz.

- Nem is tudtam, hogy ekkora szakértő vagy velem kapcsolatban!

- Jó... - mondta Heniko, majd egy nagy levegőt vett, és komolyan Leonra pillantott. – Elég lesz ebből. Beszélj végre nyíltan. Mit akarsz tőlem?

- Téged – érkezett a határozott válasz.

- Parancsolsz?! – kapta fel a vizet Heniko dühösen. – Szóval engem mi? Miért talán úgy nézek ki, mint egy nyamvadt berendezési tárgy? – sorjázta majdnem kiabálva. – Elárulok neked valamit, Oswald – sziszegte olyan hidegen, akár a jég. - Én nem voltam, nem vagyok, és nem leszek senkinek a tulajdona. Vésd az eszedbe, meg ahova akarod. Viszlát – dobta még oda végszónak, majd az ajtót nem kímélve bevágta maga után. – Jó ég, ekkora bunkót – bosszankodott immár a folyosón sétálva, s közben igyekezett letudni az öltözés befejezését is. – Bocsánat, hogy eltűntem – szabadkozott, amint a többiekhez ért. – Közbe jött egy fontos dolog.

- Jaj, Heniko! Máskor azért szólj! Te vagy, a darab főszereplője! Nem tűnhetsz el csak úgy!

- Igazatok van, elnézést. Hogy állunk? Mennyi idő van még a kezdésig?

- Öt perc – felelt Ken az órájára pillantva.

- Remek, akkor időben vagyok – jegyezte meg a lány, majd Marionra nézet. Ő erre egy biccentéssel felelt, majd mindketten elindultak arra a pontra, ahonnan majd a színpadra lépnek. Ezután elkezdődött a második felvonás. Közben Leon is visszatért közvetlenül a színfalak mögé, amit természetesen Yuri is észrevett.

- Hát te, merre voltál? – érdeklődött a szőke.

- Ne is kérdezd – felelt Leon kissé megingatva a fejét, mire Yuri egyből vigyorogni kezdett.

- Várj, kitalálom. Barna hajú, gyönyörű szemei vannak és isteni szépség...

- Nem tudok kiigazodni rajta – vallotta be őszintén.

- Rá se ránts. Mi férfiak jobbára képtelenek vagyunk az ilyesmire. Ettől még simán kialakul a szerelem.

- Fejezd be – torkolta le Leon. - Mint tűz és víz.

- Jó hogy hozod a példát. Az a kettő nagyon is össze illik.

- Aha. Hát ez nagyon érdekes, de nincs neked dolgod? Például a színpadon?

- Attól még, hogy le akarsz rázni, még nem lesz kevésbé igazam. Gondolkodj el ezen! - tanácsolta, majd ő is a helyre vonult.

- Tűz és víz...mi? – kérdezte önmagától, aztán ő is a kijelölt helyére sietett. Arról persze fogalmuk sem volt, hogy ezt a beszélgetést más is halotta. Eközben a műsor pont olyan fantasztikusan haladt tovább, mint tegnap. Bár a nézők kedvenc része egyértelműen a történet vége volt. Imádták, azt a jelenetet, ahol a szerelmes isten vállalja a halált a szerelméért.

- "Én nem voltam, nem vagyok, és nem leszek senkinek a tulajdona. Vésd az eszedbe, meg ahova akarod" – idézte fel Leon Heniko szavait. - Igaza van... – gondolkodott el a francia. - Egy embert nem lehet birtokolni. Viszont sokkal megnyugtatóbb az a tudat, hogy tudod, hogy a tied, és más nem veheti el. Nem tehetek róla, de tényleg szükségem van rá."

- Miért pont ilyenkor kell ártatlan, jó kislányt játszanom?! - mérgelődött magában Heniko, de ez a produkcióján nem volt észrevehető. - Legszívesebben tombolnék, annyira elegem van! Mi van már ezekkel a lökött férfiakkal? Mindegyik csak a birtokolni akar. Mintha még mindig a középkorban élnénk! Vajon miért lehet az, hogy én a lehető legkevésbé sem akarok velük foglalkozni, mégis megtalálnak?! Ennyire sokat számít a külső? Hiszen a legtöbbjük egyáltalán nem is ismer, mégis az ágyába kíván. Itt van ez a francia gyerek is – célzott Leonra. - Vajon mennyi lehet igaz abból, amit mondott? Valóban engem akar, vagy inkább csak a dicsőséget, hogy az új kislányt is ki lehet pipálni a listáról? Nehezen tudom elhinni, hogy nem az utóbbiról lenne szó. Végülis, miért akarna többet? Csupán pár árnyat ismer a múltamból. Azt sem tudja ki az igazi Heniko. – Miközben Heniko megállás nélkül gondolkodott, a műsor elérkezett az Angóra feltámadásának elnevezett mutatványhoz. Természetesen Heniko újfent tökéletesen hajtotta végre a mutatványt.

- Elképesztő ez a mutatvány – gondolkodott Leon, miközben figyelte. – Nagyon figyelemre méltó, hogy egyedül képes végrehajtani egy ilyen nehéz ugrást. Vajon itt találta ki nálunk, vagy már volt előzménye a mutatványnak? Akárhogy is, kiderítem magamnak - határozta el magát, majd amikor közel került a lányhoz, szóvá is tette ezt. - Ez a gyakorlat még nincs még kész, igaz? – kérdezte, ám Heniko nem válaszolt, csak folytatta a gyakorlatot. - Azt gondolom – folytatta Leon, látva, hogy Heniko nem fog válaszolni neki. -, hogy ez nem egy szóló mutatvány, aminek te, beállítottad, hanem eredetileg páros.

- Nem mindegy az neked? - kérdezte Heniko elég barátságtalanul.

- Mondd. Muszáj neked mindig így viselkedni?

- Inkább csak nem vagy hozzászokva, hogy nem mindenki úgy táncol, ahogy te, fütyülsz - jegyezte meg Heniko, majd tovább is ugrott.

- Eljött az én időm is - gondolta Alica, majd megjelent a színen. Azonban megjelenése annyira hirtelen történt, hogy Henikónak alig volt ideje, hogy reagáljon rá.

- Alica, te megvesztél?! – kérdezte Heniko, amint biztosan állt a trapézán.

- Ez a szerepem - oktatta ki a másik.

- Tényleg? Sose hittem volna. Azt hittem, csak megvadult a díszlet – gúnyolódott, mire Alica szinte megvadult.

- Gyűlöllek, téged! – kiáltotta neki Alica.

- Állj be a sorba – reagálta le Heniko.

- Nem hagyom, hogy tied legyen mindaz, amire vágyom.

- Mint például?

- Leon. Látom én, hogy mit tervezel! Behálózod a kis játékaiddal! – vetette Heniko szemére.

- Mi? Hogy én behálózom Leont? Jól vagy te, összerakva? A nevetséges téveszméidet, inkább tartsd meg magadnak.

- Hogy mit mondtál?

- Csak annyit, hogy majd add át a trambulinnak, hogy csókoltatom – jegyezte meg Heniko vigyorogva, hiszen pontosan az a rész jött, ahol Erisz eltűnik a darabból. Azután már csak Heniko és Leon maradt a színpadon. Éppen az a rész következett, amit Mia sebtében kitalált, ám ezúttal Heniko csak tettette, hogy megpuszilja a másikat.

- Mintha kihagytál volna valamit – állapította meg Leon.

- Kihagyni? Ó! Valóban, máris bepótolom – értett egyet Heniko egy gonosz mosollyal, majd egy laza mozdulattal lelökte a férfit a kötélről a következő szavakkal. - Dobva vagy!

- Ez a kis...- motyogta Leon zuhanás közben, majd a trambulinra érkezve csak folytatta. – Mégis mit képzel magáról?! Ezt biztosan nem felejtem el. Visszakapja még ez a kis boszorkány! - Heniko közben Marion mellé ért, és együtt élvezték az ovációt.

- Ettől mindig elérzékenyülök. Van ez zsepid? – mondta Heniko színpadiasan szipogva.

- Jaj, Heniko. Viselkedhetnél kicsit felnőttesebben – magyarázta Marion, de vigyorgott Heniko szavain.

- Bocsi, nem tudom, azt hogy kell...- védekezett, mire Marion elnevette magát. - Köszönöm, köszönöm...- folytatta Heniko a műsorát. - Virágokat és egyebeket az öltözőmbe. Izé... vagyis inkább a raktárba, mert az öltözőm már tele van. – Marion nem bírta abbahagyni a nevetést, egészen addig, amíg a színpad világítása át nem kapcsolt a nézőtérre. A taps még sokáig szólt, aztán szép lassan elhalkult, majd szállingózni kezdett a tömeg hazafelé.

- Újabb sikeres előadás... – jegyezte meg Anna, miközben összepacsizott Henikóval.

- Igen az - helyeselt Heniko.

- Kicsit eltértél a megírtaktól...- jegyezte meg Mia kissé rosszallóan.

- Csak egy kicsit.

- Ne tudok rád haragudni...- mondta Mia mosolyogva. – Így is remek volt.

- Viszont, akkor sem írjuk át kedvünk szerint a darabot! – harsogta Caty.

- Jól van. Elnézést kérek – szabadkozott. – Most megyek átöltözni. Ez egy hosszú folyamat lesz – tette hozzá, mire mindenki nevetni kezdett, hiszen pontosan tudták, hogy mi a helyzet a lány öltözőjében. Heniko az öltözőjébe bekúszott az asztaláig, majd lehuppant a székére. Magát tanulmányozta a tükörben, majd észrevett maga mögött egy vázát, amiben csak egy száll vörös rózsa volt. Azonnal megfordult, és odament a virághoz. Hiába, hogy szebbnél szebb virágkompozíciók vették körül, az ő figyelme mégis ezé a virágé volt. - Olyan egyszerű és szép, mégis annyira, figyelemre méltó. A virág szárán egy kis kártyát vett észre. – Nocsak! – mondta, majd a kezébe vette, s olvasni kezdte. - "Gyönyörű volt a tegnapi előadáson. Hódolatom kisasszony!" Noel Dlawso. - Noel Dlawso? – olvasta újra a nevet. - Soha nem halottam még róla. Talán egy néző lehet? Mindenesetre ért ahhoz, hogyan hívja fel magára az ember figyelmét. Most viszont inkább haladjunk az öltözéssel. Fárasztó nap volt. – Ám mielőtt ténylegesen is öltözni kezdett volna, inkább bezárta az ajtót. - Biztos, ami biztos – jegyezte meg, majd gyorsan elkészült, és távozott onnan. Leon, aki még a színpadon volt, egy leesett kártyára lett figyelmes a földön.

- Noel Dlawso? – olvasta, majd egy hümmögés mellett a legközelebbi kukába hajította. Közben Heniko már a szobájában volt, és pizsamában firkálgatott az asztalánál.

- Ki az a Noel Dlawso? - kérdezte Sora, amitől Heniko majdnem szívrohamot kapott.

- Mi? Ja, senki különös. De, te honnan tudsz róla?

- A papírodon olvastam – monda, miközben a Heniko előtt lévő papírra bökött. Heniko automatikusan odanézett, elolvasta, majd gyorsan összegyűrte, és kidobta. - Csak nem szeretünk bele a titkos rajongónkba? – kérdezte Sora vigyorogva.

- Mi? Dehogy is! Csak egy virágot kaptam tőle... ennyi – közölte, majd gyorsan befeküdt az ágyába. – Álmos vagyok. Most alszom is. Jó éjt, Sora – köszönt el gyorsan, majd az oldalára fordult. Sora erre kedvesen elmosolyodott.

- Aludj jól, kis sztár.

     Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393