35.

- Ez sem a legszebb gyermekkor története volt - jegyezte meg Yuri együttérző hangon. - Ennyi csalódás után csoda, ha normális marad valaki. Erre itt van ez a lány, aki nem hogy ép maradt, hanem egyenesen egy példakép.

- Ian... Hantington... - motyogta Leon csak úgy maga elé. - Mindent tudni akarok róla.

- Mi ez az alaposság?! - adott hangot a döbbenetének Yuri, aki meghallotta Leon szavait. - Mégis miért akarsz többet tudni arról a fazonról? Tudtommal eddig ez nem szerepelt a stratégiádban. Csak játszottál. Bőven elég volt neked a lehető legkevesebb információ is. Erre föl, most nyomozni akarsz Heniko volt barátja után, aki ráadásul már nem is él?!

- Ez már a gondolatmenet vége volt, vagy akad még pár bekezdésnyi? - vágott közbe Leon kissé modorosan. Kezdett számára túl sok lenni Yuri „segítő szándéka".

- Valójában még órákig tudnám folytatni - mondta a másik, majd elmosolyodott. - De igazából tetszik, hogy a nőcsábászi karrierednek lassan vége lesz.

- Sosem hittem volna, hogy egyszer megteszem, de csak helyeselni tudok. Sosem találkoztam még ilyen nővel, mint ő...

- Azt a mindenit! Azt gondoltam, hogy valami van, de azt nem is gondoltam, hogy ennyire komolyan belezúgtál! – jegyezte meg Yuri némi elismeréssel a hangjában.

- Mit mondtál? - döbbent le a francia Kilian szavain.

- Azt, hogy a szerelem vakká tesz, nem pedig süketté – okoskodott.

- Szerelem?! - horkantott fel Leon. - Ugyan kérlek. Messze van ez a szerelemtől.

- Na persze! Magadat talán becsaphatod, de én nem vagyok hülye. Fogadni merek, hogy ott a parton sem véletlenül futottunk össze. Az legjobb hely a gondolkodásra!

- Milyen kiváló jellemzés! - hallatszott egy új hang, ami se Leonhoz, se Yurihoz nem tartozott.

- He... He... He - dadogta Yuri, amint felpillantott, és találkozott a tekintete Henikóéval. Fogalma sem volt arról, hogy mióta van ott a lány, vagy hogy mennyit hallott az iméntikből. Leon hozta a semleges arckifejezését, de ő is ideges volt. Nem kifejezetten így akarta tudatni a lánnyal, hogy érdeklődik iránta.

- Most rohamod van, vagy egyszerűen csak a nevemet, próbálod kinyögni? - kérdezte Heniko kissé gorombán, miközben összefonta a karjait maga előtt. Hangulata érthető volt, hiszen a fiúk eléggé kompromittáló helyzetben voltak, amiből nem nagyon volt kimagyarázási lehetőség.

- Hát... - kezdett volna bele Yuri, de inkább meggondolta magát, és elhallgatott.

- Segítek egy kicsit. Heniko vagyok. Szóval miért is bujkáltok itt? - érdeklődött.

- Mi? Még hogy bujkálunk? - játszotta az ártatlant a szőke férfi. - Ugyan. Mi okunk lenne rá?

- Gondoltam, erre majd ti fogtok magyarázatot találni - vonta meg a vállát Heniko. - Ám, nagyon úgy tűnik, hogy ez túl nagy kihívás a számotokra – gúnyolta ki őket könnyedén. – Na, mindegy. Remélem, tetszet a kiselőadás – tette még hozzá, majd megfordult, és elindult vissza edzeni. Yuri hirtelen felpattant a rejtekből, és csak akkor vette észre, hogy már a táncosok sehol sincsenek.

- Csak puszta kíváncsiságból mióta álltál ott? – kérdezte, remélve, hogy a lány majd partner lesz, és bevallja.

- Ki tudja. Nem hordok órát – válaszolt, ám nem vette a fáradtságot, hogy a férfi felé forduljon.

- Akkor mit hallottál? – erősködött Yuri kitartóan.

- Miért érdekel? – kérdezte Heniko ezúttal már odafordulva. Yuri erre segítségkérőn Leonra pillantott, ám a francia nem bizonyult túl segítőkésznek.

- Semmiért – mondta végül Leon, mintha semmi nem történt volna. Erre Yuri lemondóan az égnek emelte a tekintetét.

- Kiváló. Akkor ne is húzzuk egymás idejét – szögezte le a lány, majd újra indulni akart a dolgára. - Valakinek edzenie is kell.

- Izé, különben Kalos küldött – bökte ki Yuri, mire Leon értetlenül vonta fel a szemöldökét. Számára egyértelmű volt, hogy Kilian hazudik.

- Parancsolsz? – kérdezte Heniko újra a szőke felé fordulva.

- Mondom, Kalos küldött.

- És eddig mi tartott vissza, hogy ezt közöld?! – vonta kérdőre Heniko kissé zabosan.

- Nagyon benne voltatok a gyakorlásban, és nem akartunk zavarni – hazudta Yuri annyira spontán, mintha csak olvasta volna.

- És mit akart a főnök? – kérdezte végül Heniko, Yuri legnagyobb boldogságára.

- Azt, hogy gyakoroljatok Leonnal még műsor előtt. Most, hogy Alica miatt át kellett alakítani a darabot, jó lenne, ha rutinból menne a tegnapi rögtönzés. – Heniko erre dühösen nyögött egyet.

- Jó, hogy nem a kezdés előtt jutott eszedbe szólni!

- Nem tehetek róla, feledékeny vagyok – védekezett Yuri maga elé tartott kezekkel.

- Igen azt látom. Talán rajtad meg sem lepődöm, de hogy Oswald is... Ez már tényleg szánalmas – gúnyolódott cseppet sem zavartatva magát.

- Nem kell undokoskodni – védte meg magukat Yuri. – Miért, veled még nem fordult elő, hogy elfelejtettél valamit?

- Ebből elég legyen – vágta át Leon Yuriék vitájának gerincét. – Kezdjük az edzést. Kilian, te pedig menj a dolgodra – osztotta ki a parancsokat ellenkezést nem tűrő hangon.

- Jól van, jól van. Már itt sem vagyok... Micsoda modortalanság – motyogta már sarkon fordulva.

- Szóval, minek álljunk neki? - kérdezte Heniko komolyan, amint kettesben maradtak.

- Végig megyünk az összes közös jeleneten. A végén kicsit többször, hogy Kalos kérésének eleget tegyünk.

- Értettem – válaszolta határozottan a lány, ám magában egyáltalán nem volt elégedett a helyzet mostani alakulásával. – Remek. Pedig én úgy számoltam, hogy egyedül gyakorolhatok. Erre tessék. Most az egész délutánom elmegy, hogy ezzel a basáskodó franciával dolgozzam. – Ezután nekiálltak az edzésnek, amire valójában persze szükség sem volt, hiszen mindketten kiválóan tudtak minden egyes jelenetet.

- Rossz szokásom, hogy lebecsülöm az embereket – gondolkodott Leon az ugrásai közben. – Sorával is ez volt a helyzet, és ugyanezt tettem Heniko esetében is. Ez a lány több mint tehetséges. Ha nem a saját fülemmel hallom volna a történetét, biztos nem hittem volna el, hogy igaz. - Közben Heniko is a partnerén gondolkodott.

- Leon Oswald. A cirkusz hercege és a Halálisten. Hihetetlen, de bizonyos formában mind a két nevére méltó. Eszméletlen képességei és adottságai annak. Sosem ront, akárcsak Ian, de mégsem lehet őket egy lapon említeni. Teljesen ellentétei egymásnak, ám mégis mindkettejüket színpadra teremtették. És utálom beismerni, de Oswald férfinek sem utolsó. Igen, egy dögös rohadék – merengett, és akaratlanul is megjelent a lelki szemei előtt az a pillanat, amikor csupán egy száll törölközőben látta. – Basszus – csúszott ki halkan a száján, egy ugrás közben. – Az. Egy dögös rohadék –morogta. Miközben ők a gondolataikkal voltak elfoglalva, közben már bejárták az összes trapézt, ugróasztalt. Már csak a köteles részek voltak hátra.

- Tényleg jók így együtt - gondolta a frissen megjelent Sora is. – Úgy dolgoznak együtt, mintha mindig is ezt tették volna. Ha belegondolok, hogy nekem milyen nehéz volt alkalmazkodnom Leonhoz. Ellenben Henikónak ez meg sem kottyan. Itt a kötélen is mennyire ügyesek... - Hirtelen aztán elhallgatott. - Egy pillanat... kötél? - Aztán egy gonosz mosoly kezdett körvonalazódni az arcán. – Leon elvileg nem lát, szóval csak Henikóra kell figyelnem. – merengett, miközben szépen lassan megközelítette a kötelet. - Bocsi Heniko, de észre kell venned, hogy te és Leon összeilletek – gondolta, majd közelebb merészkedett, és amikor a két áldozata kellően közel volt egymáshoz, Sora teljes erőből neki ment Leon hátának. Ennek hatására természetesen a férfi azonnal elvesztette az egyensúlyát. Heniko eddig háttal volt Leonnak, ám most éppen megfordult, így premier plánban nézhette végig, ahogy a férfi rázuhan. Heniko szájából egy nyögés szaladt ki, ahogy a férfi teljes testsúlyával hozzányomta a kötélhez. Kissé kellemetlen volt a számára a helyzet, ám részben ez volt a szerencséje is, hiszen Leon súlya miatt, nem eshetett le onnan. Leon szerencsére meg az volt, hogy el tudta kapni a kötelet Heniko feje fölött, így fel tudott emelkedni a lányról. Pillanatok múlva már egymás szemébe néztek kifürkészhetetlen pillantásokkal, ennek ellenére mindketten ki akartak olvasni valamit a másik tekintetéből. Heniko egy magabiztos, nyitott szempárt látott maga előtt, ami teljesen elvarázsolta. A lány tudta, hogy nem kellene ezt tennie, ám ennek ellenére sem nézett másfelé. Azonban szép lassan azt is érezni kezdte, hogy kellemes bizsergés árad szét a testében.

- Úristen... mi van velem? Mért viselkedem így, s mi van a testemmel? Mióta él külön életet az agyamtól? És mi van Leonnal?! Miért nem húzódik már el tőlem?!

- Ezek a szemek...- gondolkodott Leon. - Ezek a nagy, gyönyörű szemek. Biztosan hatalmas vonzerővel bírnak, mert képtelen vagyok nem őket figyelni. Régebben sok mindent kipróbáltam már. Számtalan búja kalandban volt részem, most mégis csupán egyetlen szempár elég ahhoz, hogy teljesen lefegyverezzen. Talán ez a lány lehet az, akit egész életemben kerestem. Egy nő, aki a mindenséget jelenti. Biztosan tudom, hogy ő egy lenyűgöző partner lehetne mellettem. – A pillanatok éveknek tűntek, ahogy a két artista egymást figyelte. Test ért a testhez, szem fürkészett szemet. Azonban Leon többet akart. Érezni a lány illatát, érezni a közelségét, s amire a legjobban vágott, hogy megcsókolja. Eddig ez csapán egy elérhetetlen álomnak tűnt, azonban most itt volt a lehetőség. Lassan közelebb hajolt a lányhoz, mire azonnal megérezte a lány édes illatát.

- Meg fog csókolni... – realizálta magában Heniko. – Jaj, ne! Miért itt? Miért most?! – nyöszörgött a gondolatai között, s csak remélni tudta, hogy történni fog valami, hogy erre a csókra ne kerüljön sor. Ugyanis abban biztos volt, hogyha egyszer Leon ajkai az övéihez érnek, akkor ő bizony visszacsókol. Imája meglepő módon meghallgatásra talált, mivel éppen mielőtt Leon véghezvitte volna a célját, meghallották, hogy az ajtó kinyílik. Két ember még sosem perült el egymás mellől olyan gyorsan, ahogyan ők tették. Heniko a biztonság kedvéért inkább a hálóba is menekült, csakhogy még messzebb kerüljön a férfitól.

- Ó, hát itt vagytok? – szólalt meg Mia elégedetten. – Ráadásul gyakoroltok is! Ez remek – magyarázott, nem is sejtve, hogy mit zavart meg az imént. - Éppen szólni akartam, hogy nézzük át egy kicsit, de akkor nem lesz szükség rá.

- Igazából most lett vége az edzésnek - mondta Heniko, nehogy Leon esetleg közbevágjon. - Most megyek is – tette hozzá gyorsan, majd kiviharzott Mia mellett.

- Oké, akkor további jó edzést neked, Leon úrfi - mondta Mia kissé meglepetten, majd ő is távozott Heniko után.

- Hogy az a...- szisszent fel a francia dühösen. – Miért nem tudott Mia csak egy másodperccel később bejönni? – magyarázott, majd vett egy nagy levegőt. – Semmi gond – mondta, majd hirtelen elmosolyodott. – Viszont ez a reakció, sokkal jobb volt, mint amire számítottam. - Közben Heniko megérkezett a szobájába, és amint állépett a küszöbön, kulcsra is zárta az ajtót. Aztán nekivetette a hátát az ajtónak, s a földre csúszott.

- Ez meg mi a fene volt?! – kérdezte önmagától elég feldúlt hangon. – Mégis mi a bánatos jó életet műveltem?! Ha Mia csak egy kicsit is később lép be azon az ajtón... - Hirtelen a kezébe temette az arcát, majd felkiáltott, és nekivágta a fejét az ajtónak. – Most azonnal szükségem van egy hidegzuhanyra! – jelentette ki, majd felpattant és a fürdőbe vonult. Nagyjából tíz percet állhatott ott, majd kikászálódott a langyosnak is csak nagy jóindulattal nevezhető víz alól, lekapott egy törölközött a fürdőszobai fogasról, és a fejére dobta. Igaz ez egy felesleges tett volt, hiszen ruhájából így is megállíthatatlanul csöpögött a víz. Szép lassan az ablakhoz sétált, majd leült közvetlenül alá.

- Ez mire volt jó, Heniko? - kérdezte a most megjelent Sora kicsit aggódva. – Ruhástól beállni a zuhany alá nagyon nem jó ötlet! Még a végén összeszedsz valamit.

- Épp ellenkezőleg! Ezt éppen azért csináltam, hogy nehogy elkapjak valamit – felelte egy hatalmas sóhajjal.

- Mi? – értetlenkedett Sora, mire Heniko sokatmondóan pillantott rá.

- Sora, mégis mennyi az esélye annak, hogy egy szuper tehetséges artista csak úgy, a véletlen folyamán elvessze az egyensúlyát? – kérdezte szórakozottan, mire Sora nagyon intenzíven tanulmányozni kezdte a padlót.

- Mindenki hibázik. Leon is – vágta rá kissé sután.

- Az igaz. Leon is csak ember, ő is tud hibázni – helyeselt Heniko komolyan. - Csakhogy, te is pontosan tudod, hogy az nem hiba volt. – Sora még igyekezett fapofát vágni egy ideig, de aztán kifakadt.

- Jól van, na! Én voltam! Miattam esett el – hadarta gyorsan. – Viszont, a te érdekedben csináltam!

- Tessék?! – döbbent le Heniko. - Az én érdekemben? Ugye most csak viccelsz?

- De...

- Sora – kezdett bele Heniko egy nagy levegővétel után. - Én nem akarok Leontól semmit.

- Én nem úgy láttam – ellenkezett Sora dacosan. - Úgy vonzottátok egymást, mint két mágnes.

- Na persze! – hitetlenkedett Heniko hangosan, hogy elrejtse valódi érzéseit.

- Dehogy is nem! Tudom, hogy mit láttam! Mért nem ismered be? - vonta kérdőre Sora.

- Hát ez igen egyszerű – kezdett bele a másik. – Egyrészt, mert ez nem igaz. Másfelől, még ha így is lenne, akkor sem tennék az ügy érdekében semmit sem. Sajnos az én életem olyan, hogy mindig elvesztem azokat, akik túl közel kerülnek hozzám. Nem tudom, kibírnám-e, ha még valakit elvesztenék. Hiába látszom erősnek és boldognak, valójában nem tudom, hogy az vagyok-e igazából. A kemény külső nem védelmezi a belül dobogó szívet.

- Tehát félsz attól, hogy boldog legyél?

- Nem félek. Nem félek semmitől. Csak belefáradt a lelkem a sok igazságtalanságba. Mért van az, hogy az én sorsom mindig ilyen szerencsétlen fordulatokat vesz? Mindeközben pedig én motiválok másokat, hogy legyenek boldogok. Ez nevetséges, szánalmas és ellentmondó. Mindig rengetegen vesznek körbe, ennek ellenére legbelül magányos vagyok. Hiszen csak az biztos, hogy nincs semmi biztos pont az életemben.

- Igen, az élet nem igazságos.

- Nem, nem az – helyeselt Heniko. – Bocsánat. Nem akartam sajnáltatni magamat.

- Ne kérj bocsánatot – ellenkezett Sora. - Nincs miért – tette hozzá mosolyogva. – Örülök, hogy kicsit közelebb engedtél magadhoz. A barátom vagy, Heniko. Éppen azért szeretnék segíteni, még ha nem is mindig sikerül a legjobban – Jutott eszébe néhány szerencsétlen eset, mire Heniko is felnevetett. – Úgyhogy, ne fojts mindent magadba.

- Igazad lehet – helyeselt Heniko, majd felállt. – Most összeszedem magam, mindjárt kezdés, én meg vizes... - összegezte a helyzetet nevetgélve, majd előkapott pár ruhát a szekrényéből, és a fürdőbe vonult.

- Fantom! – szólította Sora, mire a kis zöld hajú emberke azonnal megjelent.

- Igen tudom, mire gondolsz. Rengeteg megpróbáltatás volt az életében. Sok kínt és szenvedést élt már meg. Ennek ellenére ilyen messzire jutott. Viszont, ha hagyja, hogy segítsenek neki, oda is eljuthat, ahová neked már nem sikerült.

- Igen. És az egyik ilyen valaki Leon lesz – jegyezte meg Sora bátran. - Azt akarom, hogy Heniko túlszárnyaljon engem. Neki kell megmutatnia a világnak, hogy mit is tud egy igazi tehetség.

- Igen a skorpió - helyeselt Fantom is. – De azért ne becsüld alá őt. Tartogat még meglepetéseket.

- Meglepetéseket? Hát abban biztos vagyok!

*

- Ez nem igazság – dühöngött Alica, miközben mérgesen az asztalra csapott. – Hogy... hogy merészelte megcsókolni Leont?!

- Alica, állítsd le magad – szólt rá Will újra, miközben bal mutatóujjával dörzsölgette a halántékát. – Bolhából csinálsz elefántot. Az csak egy puszi volt, amit a rendező gyorsan belerittyentett a darabba. Nem kell ezen így kiakadni.

- Te, bezzeg milyen könnyen beszélsz! – bosszankodott Alica továbbra is. – Pedig ez neked sem jó szerintem!

- Én nem akadok ki ilyen apróságokon – hárított Will könnyedén.

- Ha már apróságok – ejtette ki Alica a szót mély undorral. - Láttam azt cikknek csúfolt regényt, amit a színpadról fabrikáltál. Illetve mit beszélek – hitetlenkedett. – Inkább tömör ömlengés volt Madcapról...

- Én csak arról írtam, ami érdekli az olvasóimat – vonta meg a vállát Will. – Nekik pedig Heniko kell. Már megbocsáss, de Erisz karaktere senkit sem hozott lázba.

- Hízeleghetsz, ahogy akarsz. Henikót egyáltalán nem érdekli a nyilvánvaló nyálcsorgatásod. Egy betűt sem fog elolvasni belőle.

- Ó, szóval most már átmegyünk személyeskedésbe? Annyira gyerekes vagy...

*

Hamar eljött az este, és a tömeg már megint gyűlni kezdett a színpad körül. Ahhoz képest, hogy a minap is volt előadás, mára sem csökkent a nézők száma. A nagy érdeklődés nem csak a műsort övezte. Henikót annyira elhalmozták ajándékokkal és virágokkal, hogy az öltözőjébe csak nagy nehézségek árán tudott bejutni.

- Mami... azt hittem be sem jutok majd – állapította meg a fal mellett lapulva, miközben igyekezett eljutni a jelmezéig. – Ez rosszabb, mint egy virágbolt – mogorvásodott. – Be fogok komálni ettől az intenzív illattól – jegyezte meg szórakozottan, miközben nézegetni kezdte a virágait. Mindegyik a maga nemében egy csodálatos kompozíció volt. Aztán a szeme az órára tévedt, és inkább gyorsan készülődni kezdett.

- Heniko! Kezdünk! – halotta Anna hangját, amint elkészült. Hasonló óvatossággal kúszott el az ajtóig, majd kilépett rajta.

- Itt vagyok – szólalt meg, majd vett egy nagy levegőt. – Ó! De jó! Tiszta a levegő...

- Mire gondolsz? – kíváncsiskodott Anna, mire Heniko csak kinyitotta az ajtót. - Gyorsan csukd be! – kiáltott fel nevetve. – Ez egy komplett biológiai fegyver!

- Nekem mondod? – nevetett Heniko is.

- Jól van, lánykák! – szólt közbe Caty. – Elég a mókázásból, mert kezdünk! Heniko, porondra! – utasította Caty.

- Vettem – biccentett Heniko, majd pár pillanat múlva már meg is jelent a színpadon. A közönség nagyon megörült Heniko megjelenésének, amit ki is mutattak.

- Az igen! Még nem csinált semmit, és már ujjongnak neki! – döbbent le May.

- Hát ez van - állapította meg Anna. – Én örülök neki, hogy a közönség ennyire megszerette! – Ezután a darab tökéletesen haladt a forgatókönyv szerint. Aztán következett a háttértáncosok része.

- Úgy halottam Heniko kezelésbe vette a srácokat. Meglássuk mi lett belőle - mondta Mia, érdeklődve figyelve az eseményeket.

- Nos, igen. Ez engem is érdekel – folytatta Caty. – Kíváncsi vagyok mire jutott velük – tette hozzá, miközben a táncosok felvonultak a színpadra.

- Na, gyerekek, ahogy a próbán - súgta Heniko, aki szintén a háttértáncosokkal volt a színpadon. A társulat többi tagja, persze erről nem tudott, hiszen a darab ezen pontján ők maszkot viseltek.

- Igen úgy lesz - mondta Jane, majd elkezdték.

- A mindenségit! – kiáltott fel Mia izgatottan. - Ez briliáns! Nem láttam még ilyen jól megcsinált koreográfiát.

- Csak képzelődöm, vagy az tegnap tényleg nem volt ennyire jó?! – kérdezte May csodálkozva.

- Ki az a csaj ott? - kérdezte Rosetta Henikóra mutatva.

- Nem tudom, de ő aztán tudja, mit csinál – mondta May elismerően.

- Micsoda lendületesség és szenvedély...- suttogta Caty. – Alig találok szavakat! - A koreográfia végén a csapat olyan tapsot kapott, mintha csak valami hatalmas mutatványt csináltak volna. A csapat többi tagjának is el kellett ismernie, hogy ez a koreográfia most nagyon meggyőzőnek hatott. Miközben a táncosok leszaladtak a porondról, Heniko hamar leszakadt tőlük, hogy a lehető leggyorsabban visszaöltözzön.

- Hú, srácok! Ez nem volt semmi - kezdte Mia a dicséretet. - Kiváló zárása volt a műsor első felének!

- Köszönjük...- hálálkodott Jane mindenki nevében.

- Henikónak köszönhetünk mindent – vallotta be egy másik táncos. – Sokat számított a mai gyakorlás.

- Így igaz! Heniko a csúcs!

- Tényleg, ha már ott tartunk, ő hol van?- kérdezte Marion, mire mindenki nézelődni kezdett.

- Nem tudom. Az előbb még itt volt – állapította meg May. A táncosok lopva egymásra néztek, majd igyekeztek ők is tanácstalannak látszani. Nem akarták lebuktatni Henikót, mivel a lány a lelkükre kötötte, hogy inkább az, hogy ő is velük szerepelt, maradjon csak titok.

- Nézzük meg, merre van – tanácsolta Anna, amivel mindenki egyetértett. – Leon, te is megmozdulhatnál – vetette oda a férfinak, bele se gondolva, hogy kit szólított meg. Aztán mire észbe kapott, Leon addigra már sehol se volt. - Mi a...- hökkent meg Anna. – Ez... most komolyan azt tette, amit mondtam?! – sokkolódott le Anna, és persze azok is, akik a közelében voltak. Ez a Leonféle közjáték kissé elterelte a figyelmet Henikóról, aki persze eközben az öltözőjében volt. Gondtalanul öltözött, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallotta, hogy valaki benyitott hozzá. Rosszat sejtve, óvatosan emelte fel a fejét, majd amint meglátta a franciát még lélegezni is elfelejtett.

     Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393