3.

- Két fontosabb bejelentésem van még, szóval nem is húznám tovább az időt. Az első az, hogy hosszú kihagyásunk volt, szóval mindenkitől a maximumot várom el.

- Jó vicc... ez eddig sem volt másképp - mondta Anna az orra alatt.

- Tehát mindenki a legjobb formáját igyekezzen hozni mind az edzéseken, mind az előadások és a próbák közben is. Ez nem azt jelenti, hogy vért izzadva az összeesés határáig kell hajtani. Remélem ezzel eddig is tisztában volt mindenki. - Erre megértő bólintások látszottak. - De a neheze még csak most jön - gondolta Kalos, majd belevágott a második bejelentésbe. - A másik bejelentésemnek nem biztos, hogy örülni fog a társaság, de ezen a döntésemen nem fogok változtatni. Mivel a jelenlévők közül senki se olyan tehetséges, mint Sora volt, ezért egy új artistát fogok felvenni a helyére - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tudta, hogy milyen hatása lesz a bejelentésének. Igaza is lett. Mindenki teljesen ledöbbent. Azt hitték, rosszul hallottak.

- Micsoda? - kérdezte valaki hitetlenkedve.

- Új ember Sora helyére?

- Most viccel?

- Az nem lehet.

- Ezt nem gondolhatja komolyan...

- Hol talál még egy olyan tehetséges artistát, mint amilyen Sora volt? - hangoztak fel hasonló kérdések.

- Don cirkuszában - válaszolt Kalos az utolsó kérdésre. Erre megint csend lett.

- Vajon mire készülsz Kalos? - gondolkodott Layla. - Te is tudhatnád, hogy mi vár majd rá. Erre te gondolkodás nélkül bedobod egy cápákkal teli medencbe? Mondjuk, ez tipikusan te lennél. Szóval egy olyan kivételes artista, mint amilyen Sora volt? Ezt azért erősen kétlem.

- Don - fordult Kalos barátjához. - Mikor tudnád leghamarabb ide küldeni őt? - Látszott rajta, hogy nagyon sürgetni akarja a dolgokat.

- Ma este van az utolsó előadás nálunk. Ha gondolod, holnap délutánra elintézhetem, hogy már itt legyen.

- Jó, akkor legyen úgy. Előre is köszönöm.

- Ugyan, ez igazán semmiség. Szívesen teszem, mert magam is igen kíváncsi vagyok. Addig, ha megbocsátasz, elintézek egy telefont az ügyben.

- Menj csak - válaszolt Kalos, mire barátja eltűnt a lépcső tetején. Míg ő távozott a színről, ő maga végignézett újra a csapatán, majd mivel több mondandója nem volt, a lentieket kérdezte.

- Részemről nincs más mondani valóm. Van valami kérdés? - Senki nem felelt a kérdésére, ezért folytatta mondanivalóját. - Aki hazaköltözött az események miatt, az holnap délelőtt költözzön vissza a szállására. Mindenki a volt szobájába költözik vissza, remélem, ez mindenkinek megfelel. Ha mégis lenne valami kérdés, tudjátok, hol találtok meg. Most elmehettek. Holnap találkozunk - zárta le, majd ő is elvonult. Sokan hasonlóan cselekedtek, mint ahogy Kalos meghagyta. Azonban pár ember mégis maradt, és a hallottakról beszélgettek.

- Új embert vesz fel Sora helyére - hitetlenkedett Mia még mindig döbbenten.

- Számítanunk kellett erre is - mondta Anna. - Igaza volt abban, hogy egyikünk se olyan jó, hogy miatta járjanak ide az emberek. Hiába van itt Leon és Layla, a közönségnek ez már régen nem elég.

- De nem sok ez egy kicsit? Örülök, hogy azon túl tudtam tenni magam, hogy megnyílik a színpad erre most egy új ember... aki ráadásul Sora helyét tölti majd be? Ez nem igazság. Miért pont Sora helyére! - akadt ki a belga lány.

- De Rosetta, még nem is ismerjük azt, aki jön. Nem utálhatjuk csak azért, mert Sora helyén lesz itt. Ez igazságtalan lenne vele szemben. Jó igen. Nekem sem tetszik ez az egész, de akkor is el kell fogadnunk. Különben is, Kalos ha egyszer eldönt valamit, akkor abba senkinek nem lesz beleszólása.

- Bocsássatok meg. Igen, igazatok van - szabadkozodott gyorsan. - Kicsit elragadtattam magam. Azt hiszem, inkább megyek, és összepakolom a cuccaimat. Majd holnap találkozunk! - búcsúzott el tőlük, majd kissé szomorkásan távozott.

- Nagyon nehéz neki... - mondta Mia, miközben szemével követte a kis távozót.

- Igen...az - helyeselt May. - De valójában mind így érzünk, nem igaz?

- Ken, te mit gondolsz erről az egészről? - kérdezte Mia Kentől, miközben már el is indultak kifelé az épületből.

- A színpadnak szüksége van egy emberre, aki felvirágoztatja. Én sem rajongok az ötletért mondjuk- tette hozzá gyorsan. - De Kalos tudja, mit csinál. Legalább is nagyon remélem.

- Igen azt gondoltam. - Nézett vissza Mia a színpadra. - De holnap majd minden kiderül - válaszolt, majd hamar elbúcsúztak egymástól, és mindenki hazaindult. Sarah Kalosék után ment. Beszélni akart mindkét férfival. Így az előcsarnokban csak egyetlen ember maradt: Leon. Sora még mindig azon az oszlopon üldögélt, ahol eddig, és kíváncsian szemlélte a férfit. A feltámadt főnix előadása előtt már úgy tűnt, hogy Leon végleg feladja a rideg énjét. Ám Sora halála után visszakerült pontosan oda, ahonnan elindult. Újra elvesztett valakit, aki nagyon fontos volt számára. Sora volt az, akinek hála tovább tudott lépni húga elvesztésén. Erre most pont őt vesztette el. Ironikus. Sorra veszíti el azokat, akik közel kerülnek hozzá. Igen kegyetlen játékot űz vele az élet.

- Holnap... - gondolta, aztán ő is elhagyta a csarnokot.

Kalos az irodájában beszélgetett Sarahval, miközben Don még mindig a telefonügyeit intézte. Minél előbb értesíteni akarta az artistáját a fejleményekről, hiszen holnap már szükség is volt rá. Csak egyetlen bökkenő volt a dologban. Mégpedig az, hogy szegény lány, még semmit sem tudott főnöke terveiről. Don már harmadszor indította el a hívást, amikor végre fel is vette valaki a készüléket.

- Halló, Don? - szólt bele egy női hang.

- Szia Mina.

- Régóta nem hívtál már minket. Milyen a Kaleido színpad? Ugye jó hely? Bár teljesen mindegy, mert mi úgy is jobbak... - És csak beszélt, beszélt, talán abba sem hagyta volna, ha Don félbe nem szakítja.

- Mina! Mia. Jól van, elég lesz - állította le Don. - Nyugodj meg. El szeretném mondani, hogy miért hívtalak. Lehetőleg még ma, fél órán belül. Te adod fel a számlákat. Pontosan tudod, hogy nem olcsó egy tengeren túli hívás...

- Jaj, bocsánat. Igen, tudom. Csak annyi mindent akarok mondani.

- Majd később megbeszéljük mindent. Most viszont az érdekelne, hogy milyen volt az előadás.

- Az előadás? Egyszerűen csodálatos volt. Az eddigi legjobb. Sajnálhatod, hogy nem láttad. A közönség majd megőrült. Mindenki tökéletes formában volt.

- Ennek igazán örülök. Sajnálom is, hogy nem lehettem ott - mondta mosolyogva. - Heniko, hogy szerepelt? - tért rá a lényegre.

- Heniko? Egyszerűen hibátlan. Nagyszerű volt. Tudom, hogy mindig jó, de megint túlszárnyalta önmagát. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálja. Színpadon kívül kis idióta, amikor meg a porondra lép vér profivá változik. Kétség sem fér hozzá, hogy ő a legjobb itt a cirkusznál!

- Szeretném, ha idehívnád a telefonhoz. Nagyon fontos dologról kell beszélnem vele.

- Igen, főnök. Máris megkeresem! Csak egy pillanat - mondta Mina, majd el is indult Heniko keresésére. Persze volt elképzelése, merre is keresse a lányt, így egyből a csapat pihenőjébe ment. A telefonálással egy időben, az előadás szereplői a sikeres előadást ünnepelték. Nagyon elégedettek voltak, hiszen tudták, hogy ma is valami elképesztőt műveltek.

- Ez az előadás igazán remekre sikerült! - szólalt meg egyikük. - Ti mit gondoltok? Any?

- Igen, sajnálom, hogy vége - válaszolt az Any nevű leányzó. - Egyik kedvenc előadásom volt.

- Heniko egyszerűen király voltál!

- Köszönöm - válaszolt az említett. - De ne felejtsétek el, hogy együtt csináltuk!

- Igen, az lehet. Viszont, ha te nem csinálod meg, és tanítod meg a koreográfiát, akkor fújhattuk volna.

- Köszi, Lil. De tényleg nem kell ez a nagy sztárolás.

- Figyelitek, még szerény is! - vágta rá valaki.

- Jaja, a közönségnek is az a rész tetszett a legjobban - erősködött egy újabb hang.

- Háromszoros hurrá a sztárunknak! - kiáltotta egy fiú.

- Igen, Petenek igaza van! Jöhet a hipp- hipp nóta tehát...

- Elég! - torkolta le őket a most belépő Mina. - Már kezd kicsit túlzásba menni ez az ünneplés!

- De tényleg jók voltunk, akkor meg mi bajod van, Mina? - morgott neki Lil. - Láttad, hogy imádtak minket.

- Igen, ott a pont Lilnél! Mina, ne húzd már le a hangulatot! - esett neki Pete.

- Ezt majd később megbeszéljük, Heniko - fordult a lány felé. - A főnök keres telefonon. Most! - nyomta meg a most szót. Ahogy ezt a mondatot végigmondta, mindenki ledermedt és Henikóra nézett.

- Oké, akkor megyek - mondta Heniko egy nagyobb levegővétel után, majd elindult az iroda felé. - Igen? - szólt bele kicsit bátortalanul a kagylóba, majd megköszörülte a torkát, és folytatta. - Itt Heniko.

- Csak hogy ideértél végre. Fontos dolgot akarok megbeszélni veled.

- Elnézést hogy késtem, főnök. A csapattal voltam - magyarázkodott. - De most már itt vagyok, és száz százalékban figyelek - biztosította.

- Mivel hamarosan lejár a szerződésed nálunk, úgy döntöttem, hogy áthelyezlek egy másik társulathoz. - Heniko amint ezt meghallotta, teljesen ledöbbent. Nem értette, miért döntött így a főnöke. Hiszen kiváló munkát végzet és baromi jó hangulatú csapatuk volt. Szüksége is volt némi időre, hogy megtalálja a hangját, de amint ezzel megvolt, azonnal hangot adott a nemtetszésének.

- Áthelyez? De miért? Vétettem valamit? - zúdította rá a kérdéseit a főnökére. - Hiszen meg is hosszabbíthatnánk a szerződésemet.

- Igen jól hallottad - ismételte Don nyugodt hangon, bár szíve mélyén kicsit fájt neki, hogy ezt kell mondania a lánynak. - Nem vétettél semmit, csupán egy barátomnak megígértem, hogy a legtehetségesebb artistámat átküldöm hozzá dolgozni. Gondolom, ez nem szorul magyarázatra. Heniko, egy nagyon jó barátomról van szó. Remélem ezt megérted.

- Igen persze, értem én. Nem is kérem, hogy megszegje a szavát. Végülis egy kis időre átugorhatok - mondta kissé könnyelműen.

- Az igazság az, hogy egy kicsit több időt kellene majd ott töltened - reagálta le Don nyugodtan. Ám Heniko már közel sem volt az.

- Akkor mégis mennyi idő? - kérdezte óvatosan és kissé aggódva.

- Talán öt vagy hat év. Nem tudom pontosan - közölte teljes nyugalommal.

- Elnézést, azt hiszem, félreértettem, mit mondott...

- Nem. Jól hallottad.

- Mi?! Ez most tényleg komoly? De mi lesz az itteni próbákkal? És az előadások?

- Az már nem a te problémád, Heniko. Majd néha eljössz és megnézed, hogy mennek a dolgok. Végülis nem börtönbe küldelek, hanem megadom neked életed legnagyobb lehetőségét. Holnap reggel indul a géped, szóval ajánlom, hogy kezdj el csomagolni. A jegy a reptéren már le van foglalva. Minden el van intézve. Neked nincs más dolgod, mint felszállni a gépre. Itt várlak majd Amerikában.

- Hogy?! A-me-ri-ka? - kérdezte Heniko kissé tagoltan. - Ez most komoly?

- Igen. A Kaleido társulat tagja leszel.

- A Kaleido társulat? - ismételte a főnöke után. - De...

- Semmi akadékoskodás, így lesz és kész. Akkor holnap reggel tízre legyél a reptéren, mert tizenöt perccel később már indulnod kell. Lehetőleg ne késs. És tudd, hogy nagyon számítok rád! Akkor a holnapi viszont látásra - mondta, majd amint elmondta, amit akart, már bontotta is a vonalat.

- Ez szép - mondta, majd ő is letette a telefont. - Szóval a Kaleido színpad artistája leszek? Ez több mint hihetetlen. Talán el sem hinném, ha nem tudnám, hogy Don tényleg a színpadhoz ment. - Ám hangulata hirtelen lehangolódott. - Viszont aggódom a többiek miatt. Hiszen annyira közel állunk egymáshoz. Mondhatni ők a családom. Félek, ők nem örülnek majd ennyire a távozásomnak. - Hirtelen aztán megrázta a fejét. - Nem, nem. Szedd össze magad, Heniko. Örülnöd kellene, és ők is fognak. Ez egy fantasztikus lehetőség. Azt hiszem vissza is kellene mennem, meg elkezdeni csomagolni. Don igazán említhette volna, hogy az elutazásának ilyen szándékai is lesznek. Na, mindegy. Erre most tényleg nem érek rá. - Azzal sietősebbre vette a lépteit, és első körben a szobája felé indult. A terve valami olyasmi volt, hogy gyorsan becsomagol, és aztán majd elmeséli a csapattársainak, hogy mik a fejlemények. Azonban a számításaiba csúszott egy kis hiba, így a csomagolással nagyjából csak úgy tíz óra környékén végzett. - Hát ez igazán csodálatos - bosszankodott jobb híján magának. - Ennél azért gyorsabbnak gondoltam magamat. - Kicsit fáradtan tornázta magát álló helyzetbe, majd kinézett az egyik ablakán. - Holnap ugyanekkor már a színpadon leszek - jutott eszébe. - Sosem gondoltam volna, hogy valaha elhagyom majd az Ambróziát. - A szíve kicsit elkeseredett a gondolatra, de részben feszítette az izgatottság is. - Azt hiszem, a maradékot meghagyom reggelre. Muszáj beszélnem erről a többieknek is. Biztosan aggódnak már, hogy hol vagyok el ennyi ideig - határozta el magát, majd kilépett az ajtón.

  Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393