28.

- Szóval megvolt az első csókom. Hát nem egészen így képzeltem – merengett, ám amint újra elképzelte a jelenetet még jobban elvörösödött. - Mégis mit képzel magáról, úgy mégis?! – tört ki belőle, mintha magyarázná a bizonyítványt valakinek. - Engedély nélkül így letámadni valakit?! Mégis honnan vette a bátorságot, hogy ilyet tegyen?! Azt hiszi, hogy csak mert helyes, sármos és imádnivaló, rá nem vonatkozik semmiféle szabály sem?! Ezt nem hagyhatom ennyiben! – határozta el magát.

- Te, mit keresel itt, Heniko? – kérdezte tőle Any meglepetten, aki véletlenül pont arra járt. – Neked a porond a helyed. Különben fantasztikus voltál – csapongott el hirtelen. – Egyszerűen nem találok szavakat. Hatalmas meglepetést okoztál mindenkinek!

- Köszönöm, Any – hálálkodott Heniko mosolyogva, s csak remélni merte, hogy az előbbi tépelődését nem hallgatta végig a másik. – Bizony visszamegyek, de te is gyere velem!

- De én... csak egy kis mellékszereplő voltam - mentegetőzött.

- Hát aztán – vágta rá Heniko. – Különben is minden szerep egyformán fontos, szóval ne becsüld alá magad!

- Jó, de én...

- Csszpsz!- csitította a lányt Heniko. - Gyerünk! – mondta, majd elindult a porond felé. Any pár percig még nem tudta, hogy mit tegyen, de aztán követte. Együtt ugortak fel egy ugróasztalra, majd jelentek meg a porondon. A közönség már vörösre tapsolta a kezét, ám amint meglátták Henikót, újra rákezdtek. Ian és Lil hirtelen nem értették, hogy hova ez a hirtelen örömmámor, de aztán felfedezték a két újabb tagot maguk mellett. Eközben a többi szereplő odalent vonult ki a publikum színe elé. Henikóék belépője az ő kedvüket is meghozta a kivonuláshoz.

- Jaj, ne nézetek így – szólalt meg Any. - Tudjuk, hogy hiányoztunk.

- Any - mosolygott Lil, amint felismerte a barátnőjét. - Tök jó, hogy itt vagy! Felrángattad, Heniko? – kérdezte a másiktól.

- Én? Dehogy. Jött ő magától is.

- Így van - mondta Any, majd egy cseles mosoly jelent meg az arcán, és céltudatosan Lilre nézett. – De ennyi nekem elég is volt a rivaldafényből.

- Ó, igazából nekem is - kapcsolt egyből Lil is. – Pá, srácok! – köszönt el gyorsan, majd Anyvel együtt kiugrottak a közönség látószögből.

- Szóval mi is volt ez a cucc itt a végén? - kérdezte Heniko Iant, aki a vele szemközti trapézon állt.

- Egy csók – felelt Ian egyszerűen, de ott bujkált a mosoly az ajkain.

- Komolyan? A mindenit... - játszotta Heniko a tudatlant, aztán komolyabbra vette. – Különben honnan vetted a bátorságot, hogy ellopd az ajkaimat, mindenféle következmény nélkül? - vonta kérdőre.

- Nem tehetek róla, ezt hoztad ki belőlem – jött az őszinte válasz, ami azonnal zavarba hozta a lányt.

- A fenébe, hogy lehet valaki ilyen cuki? – gondolkodott. – Ezek a szemek megölnek. Hogy tud ennyire zavarba hozni csak azzal, hogy rám néz?

- Csak nem vagy zavarban? – kérdezett rá a férfi mosolyogva.

- De igen - vallotta be a lány őszintén. – Örülhetsz, te vagy az első, aki zavarba tudott hozni.

- Furcsa egy ilyen céltudatos lányt zavarban látni – folytatta a társalgást a férfi, egy csöppet sem foglalkozva azzal, hogy a komplett közönség még mindig őket figyeli.

- Nagyon sok a szöveg, Mr. Hantington.

- Tessék?

- Csak megállapítottam, hogy nem vagy a tettek embere. Ki hitte volna... - Iannak persze több sem kellett, pillanatok alatt a lány trapézán termett.

- Te, most játszol velem?!

- Talán nem tetszik?

- Pár perce vontál kérdőre azért, mert meg mertelek csókolni – hökkent meg Ian.

- Igen ez igaz, de nem véletlenül mondtam, hogy engedély nélkül. Bár most, hogy mondod, azért azon a csókon is lehetne csiszolni... - közölte kihívóan.

- Lehetne – csatlakozott a játékhoz Ian. – Viszont még nem elég tökéletes az összhatás hozzá – mondta, majd a lány arcához emelte a kezét. Végigsimított rajta, majd a lány kontyát tartó szalagért nyúlt, s egy egyszerű mozdulattal kirántotta. – Így már tökély – tette hozzá, majd szorosan magához ölelte a lányt. A közönség persze oda és vissza volt a gyönyörűségtől. Álmukban sem gondolták volna, hogy a sima előadás mellé, egy valódi románcot is kapnak. Heniko ebben a pillanatban úgy érezte magát, mint aki hazaért. Az erős karok biztonságos ölelése, a férfi melege és csodálatos illata, mintha csak megnyíltak volna előtte a mennyek kapui. Nem akarta, hogy vége legyen ennek a csodálatos pillanatnak.

- Szeretlek – suttogta Ian, mire Heniko egész testben beleremegett. - Még soha nem éreztem így – folytatta a férfi. - Mindig szeretnék a közeledben lenni, és vigyázni rád.

- Valóban így gondolod? – kérdezte a lány, miközben Ian szemeibe nézett. – Tényleg így érzel irántam?

- Ha kell, még százszor is elmondom, ha azzal meggyőzlek – mondta a férfi komolyan, mire Heniko felnevetett.

- Már az elsővel elérted ezt a hatást – felelte boldogan. – Én is szeretlek téged – vallotta be a lány is.

- Akkor remélem, most már megkapom az engedélyt, hogy megcsókoljalak.

- Hát... lehet, hogy ezen még gondolkodnom kéne... – mondta kicsit gonoszan, ám Ian arckifejezése láttán kuncogni kezdett. - Csókoljon meg, Mr. Hantington – mondta végül egy pajkos mosollyal. A közönség amint meglátta a csókban egyesült kedvenceit, újfent ujjongatni kezdtek. S ezután az előadás után már biztos volt: az Ambrózia cirkusz két sztárja a valóságban is egy párt alkotott. Természetesen a helyi sajtó imádta a két tehetség románcát boncolgatni, ám az érintetteket ez egyáltalán nem foglalkoztatta. Számukra a szerelem és szerepelés bőven elég volt. Innentől kezdve minden percüket együtt töltötték, akkor is, ha szabadidőről vagy munkáról volt szó. Ian folytatta Heniko kiképzését, és igyekezett mindenre megtanítani a lányt, amire csak tudta. Cserébe Heniko pedig a tánc és a koreografálás alapjaival ismertette meg a férfit. A cirkusz csapata is üdvösnek találta, hogy a két fiatal együtt volt, hiszen mindkettejüket imádták. Sokszor csináltak olyat, hogy összegyűltek egy közös helyiségbe, vagy valakinek a szobájában és ott mulatták az időt. A többiek egyik kedvenc szórakozása az volt, hogy tesztelték a párost a másik dolgairól. Így sokszor hangzottak el olyan kezdetű kérdések, mint például, mi a kedvenc? Vagy mikor van? Mit szeret? Mi lenne, ha? Az egyik ilyen estén is belefutottak egy különleges kérdésbe.

- Mit vennél fel a másik temetésén? - kérdezte egy srác.

- De bunkó vagy! - esett neki Lil azonnal. - Hogy lehetsz ennyire tapintatlan?!

- Jól van már! Nem kell leharapni a fejem! Hirtelen már nem tudtam mit kérdezni. Különben sem rossz szándékból mondom. Mindenki tudja, hogy Iant mennyire bírom, Heniko pedig a hősöm. Ezzel a két kezemmel intézném el azt, aki rosszat akar nekik – magyarázta ökölbe szorítva a kezeit.

- Köszi, Pete – mondta Heniko mosolyogva. - Te, vagy a csúcs! Különben nem rossz kérdés.

- Na, pont ezért szeretem én Henikót! Ő megért engem, és elviseli a hülyeségeimet. Mellesleg a legjobb csaj a világon! - áradozott vigyorogva.

- És a legjobb benne az, hogy van egy király pasija – tette hozzá Lil gonoszan, mire a többek nevetni kezdtek.

- Olyan kegyetlen vagy, Lil! Miért kell összerombolni az önbizalom?! – játszotta a sértődöttet, de persze mindenki tudta, hogy csak komédia volt. - Különben mit szólsz bele az ábrándozásomba? Csak nem vagy... Hogy is mondják? Á, megvan! Féltékeny?

- Mi van?! - csattant ki a lány, mire a többiek megint nevetni kezdtek. - Miért lennék én féltékeny?! –kérdezett vissza megbotránkozva.

- Egyet se félj. Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni. Enyém lesz Heniko, te pedig viheted Iant.

- Titeket nem zavar, hogy miattatok vitatkoznak? - kérdezte Any, vigyorogva az említett párost, akik romantikusan ücsörögtek egymás mellett.

- Úgy sem gondolják komolyan - mondta Ian nyugodtan. – Meg aztán mindenki tudja, hogy ezt a lányt, csak szeretni lehet... - tette hozzá, miközben közelebb húzta barátnőjét, és egy puszit nyomott a homlokára. Heniko hálásan mosolygott rá.

- Ilyen biztos vagy ebbe? – kérdezte végül a lány továbbra is mosolyogva.

- Teljes mértékben – válaszolta komolyan, majd az ajtó felé pillantott, amin Don lépett be.

- Sajnálom, de el kell vinnem Henikót – közölte szándékát, ami nem nyerte el a többiek tetszését.

- Semmi gond, Főnök. Már megyek is – válaszolt a lány, felállva, majd Ianhez hajolt. – Hétkor legyél az edzőteremben. Gyakoroljuk tovább azt a manővert.

- Mérget vehetsz rá, hogy ott leszek! - súgta vissza, aztán Heniko Donnal együtt távozott.

- Elment...- mondta szomorkásan Pete. – Na, akkor maradt a selej...- De nem tudta befejezni, mert minden irányból párnák tömkelege zúdult rá.

- Hé! Elég! Hagyjátok abba! Ian, férfi társam, segíts a haverodnak! - könyörgött, közben a párnákat kerülte.

- Ian, ha segíteni mersz neki, neked is annyi! – sziszegte Lil, mire Ian menthetetlenül sóhajtott.

- Óvóbácsinak érzem magam köztetek – közölte, mire Lil hozzávágott egy párnát. Ez rossz ötlet volt.

- Lil. Menekülj, ha élni akarsz! – szólalt meg a férfi túlzottan kedves hangon.

- Ian, én csak vicceltem ám... - próbálta menteni a menthetőt a lány.

- Pete párnát! – mondta Ian, közben ki is nyújtotta Pete felé a karját. - Most!

- Ez a beszéd cimbora! Ez lesz a leány...akarom mondani legénybúcsúd. – S ez után kezdetét vette a párna háború, aminek csak a valamikor később megérkező rendező tudott véget vetni, persze szigorúan csak az után, hogy természetesen őt is eltalálták.

- Hogy az a... - dühöngött, majd elengedte a hangját. -A francba, gyerekek! Mi van itt?! – kérte számon őket a férfi ingerülten.

- Bocsi, Wap – szabadkozott elsőnek Lil. - Új darab van kilátásban? Mondd gyorsan a részleteket! - mondta izgatottan.

- Jól van, de akkor mindenki nyugodjon le – kérte, mire mindenki helyet foglalt. Amint Wap meggyőződött róla, hogy övé minden figyelem, belekezdett a monológjába.

- A címe: Együtt most és mindörökre.

- Ó! A várva várt szerelmes történet? - kérdezte Lil felvillanyozva.

- Igen az lesz. A közönségnek egyértelműen ez kell.

- Vajon mért lehet ez? - tette fel a költői kérdést Pete, amire mindenki felnevetett. Jól tudták, hogy a közönség mennyire oda volt, amikor Henikoék relatíve a szemük láttára jöttek össze.

- Na szóval, akkor kezdeném... - vette vissza a szót Wap egy kis torokköszörülés után. A történet persze mindenkinek tetszett. Igaz, hogy átlagos darab volt, de mégis kicsit egyedi a maga módján.

- Ez nagyon király...- véleményezett Lil, amint Wap lezárta az utolsó mondatot is.

- Nagyon szép darab – értett egyet Any is. – Szerintem bele kellene tenni azt az ugrást, amin Henikóék dolgoznak. Az lehetne a műsor fénypontja!

- Any, ez pazar ötlet! – mondta Wap izgatottan. - Hogy nem jutott eszembe! Pedig az pont kifejezné... Á! El se hiszem! Kösz, hogy itt vagy! – hálálkodott, mire Any elvörösödött zavarában.

- Ian, neked nincs dolgod különben? - kérdezte Lil egy mindentudó vigyorral az arcán.

- Hogyne lenne. Csak gondoltam én is meghallgatok minden részletet. Már itt sem vagyok.

- Jól teszed, Don Huan! Pápá! – köszönt el Lil még mindig azzal a levakarhatatlan mosollyal.

- Na, sziasztok! - köszönt el Ian hitetlenkedő fejrázással, de közben ő is csak mosolygott. Szerette az itteni életét. Szerette a csapatot, aki körülvette, de leginkább azt a lányt szerette, aki képes volt arra, hogy egy pillanat alatt elvarázsolja.

- Te mindent szeretsz túl bonyolítani, Édesem – jegyezte meg, amint meglátta, hogy partnere, már megint valami bonyolult manőverrel próbálkozik.

- De ha egyszer jól néz ki – sóhajtott mosolyogva, közben pedig Ian is csatlakozott hozzá a trapézoknál. – Szóval megvan az új darab vázlata?

- Ez nem fer. Hogy lehet az, hogy te, mindent megtudsz? – döbbent le a férfi, hiszen ezt ő akarta elújságolni.

- Wap nem képes arra, hogy titkolózzon előttem.

- Szerintem egy ember sem képes titkolózni előtted – javította ki Ian. – Mindenkit elbűvölsz.

- Jaj, de jó nekem – gúnyolódott kicsit a lány. – Inkább gyakoroljunk, jó?

- Tőlem rendben van kedves, Tripla P kisasszony... - jegyezte meg Ian vigyorogva.

- Jaj, ne már! Már, te is kezded?! – bosszankodott.

- Most miért? Örülj neki, hogy a többiek ennyire felnéznek rád! Menő becenév! Inkább örülnöd kellene!

- De nem kedvelem az ilyen felvágós dolgokat. Ezt pontosan tudod.

- De ha egyszer tényleg pazar, precíz és pontos is vagy, akkor ez nem felvágás – érvelt Ian kitartóan, mire Heniko a plafonra nézett.

- Inkább gyakoroljunk – erősködött a lány. Ian ezután már nem ellenkedett, hanem nekiálltak a munkának. Nagyon szeretett a lánnyal dolgozni, aki napról napra egyre tehetségesebbé vált. Ian lassan már azon kapta magát, hogy partnere kitűnőbbé válik, mint ő maga.

- Heniko. Én ezt nem értem – mondta a férfi két óra múlva. – Hogy lehet az, hogy te ennyivel jobban bírod az edzést? Nem fogok kertelni, én fáradtam.

- Ez nem csak az edzésen múlik, Drágám. Megfelelő étrend is kell, meg optimális időbeosztás.

- Aha, na, én most ültem le pihenni – közölte Ian, aki talán a lány válaszától jobban lefáradt, mint a két órás ugrálástól. Lazán átvetette lábait a trapéz két oldalán, a hátát pedig a kötélnek vetette.

- Na, ilyen pihenést se láttam még - jegyezte meg Heniko nevetve.

- Próbáld ki tök kényelmes – ajánlotta Ian.

- Hát jó... végül is nem vesztek semmit - mondta, majd lelassította a saját trapézát.

- De az a trapéz nem olyan jó, mint ez, amin én ülök. – Heniko persze sejtette, hogy mi a férfi célja.

- Aha. Ahelyett, hogy mesét költesz, inkább egyszerűen mondd ki azt, amit akarsz.

- Oké. Heniko, légy szíves átugrani, és ülj ide hozzám! – A lány diadalmasan elmosolyodott.

- Látod? Ugye, hogy nem is volt nehéz? – bosszantotta még egy kicsit, majd átugrott, és a férfi elé ült, hátát pedig a másik mellkasához nyomta. – Olyan vagy, mint egy kölyökkutya – jegyezte meg vigyorogva.

- A te kiskutyád...- suttogta a másik fülébe, miközben karjaival átölelte a lány vállait.

- Szeretem a kutyákat. A kutya hűséges.

- De még mennyire, hogy az. Nem tudok elképzelni egy olyan életet, ahol nem veled vagyok – mondta komolyan, mire Heniko hátrafordult, s arcát félig a férfi mellkasára helyezte. Iannak olyan volt ez, akár egy nyugtató. Teljesen ellazult a gesztustól. – Különben mit válaszoltál volna Pete kérdésére? – kérdezte hirtelen.

- Arra hogy, mit vennék fel a temetéseden? Természetesen, azt hogy fehéret.

- Fehéret?

- Aha. A fehér a kettőnk színe, így ez nem is lehet kérdés. Az pedig a másik, hogy nekem akkor sem lenne okom a gyászra. Hiszen téged még a halál sem választhat el tőlem.

- Ó, Heniko - monda Ian, mire még szorosabban megölelte őt. Egészen a lelkéig hatoltak ezek a szavak. - Annyira szeretlek. Talán igazad van. Minket még a halál sem választ el egymástól. Hm... - hümmögött hirtelen, ami felkeltette a lány kíváncsiságát.

- Mi az?

- Lehet egy kérdésem? - kérdezte hirtelen.

- Persze, mondd csak – felelte ezúttal már újra háttal ülve a férfinak.

- Ha azt mondanám, hogy el akarnak jegyezni, akkor mit mondanál?

- Mi van? - fordult meg gyorsan. - Mit mondtál?

- El akarlak jegyezni – mondta Ian ezúttal a lényeget.

- Te normális vagy? – kérdezte Heniko kissé kiakadva. – Nem sieted el ezt egy kissé?! Ha belegondolsz, nem is ismersz olyan régóta. És ha kiderül, hogy mégsem vagyok olyan, mint amilyennek eddig hittél? Meg aztán még fiatalok is vagyunk! Nem mintha nem szeretnélek a világon mindennél jobban, de na...

- Olyan édes vagy ilyenkor – nevetett fel Ian.

- Ne nevess ki! Nagyon is komolyan beszélek!

- Tudom én, tudom. Csak teszteltelek.

- Hantington... te borzalmas vagy! – hitetlenkedett Heniko, miközben meglökte a trapézt, hogy hintázzanak kissé.

- És, te ennek ellenére elviselsz. Mázlista vagyok.

- A nagyképűt félek kihagytad – tette hozzá a lány.

- Annyi baj legyen. Akkor nagyképű vagyok, de legalább több helyre jut azokból a finom csókjaidból – közölte mire, Heniko a kezeibe temette az arcát. Ian tudta, hogy zavarba hozta a lányt. – Nohát, nohát! Mi a baj Heniko kisasszony? – kérdezte játékosan.

- Jaj, fogd már be... - vette hátra a fejét, majd a férfira nézett. – Bolond.

- És boldog is – tette hozzá a férfi, majd megcsókolta.

- Mi pedig a kérdésedet illeti... térjünk vissza rá egy év múlva – mondta végül a lány vigyorogva. Ian válaszképpen újra megcsókolta.

A következő két hétben még volt néhány előadás, de amint azok is lefutottak az egész csapat ráállt az új darab előkészítéséhez. A forgatókönyv a rendezőnek hála kész volt, így már csak a dolog oroszlán része maradt a csapatra. Nagyjából három hónap múlva célegyenesbe is ért a csapat. Kész volt a darab és csupán napok maradtak hátra a premier előadásig. Heniko és Ian mutatványa már tökéletes volt. Don nagyon elégedett volt, s azt sem tartotta lehetetlennek, hogy talán ez a mutatvány elég jó lehetne a Cirkusz Fesztiválra is. Azonban azt senki sem sejthette, hogy nem mindenki volt felhőtlenül boldog a dolgok ezen alakulása miatt.

- Nem kaptál szerepet? Különös, pedig olyan tehetséges vagy... – sajnálkozott Mei, de érzései nem voltak őszinték. – Ki hitte volna, hogy ilyen könnyen félreállítanak majd.

- Mondja ezt, az, akit kirúgtak... – vágott vissza Harry sértődötten. – Szerintem kettőnk közül, inkább neked kellemetlenebb a dolog.

- Igen, de mindketten jól tudjuk, hogy ez csak is annak a libának a hibája - mondta mérgesen Mei.

- Ne beszélj így, Henikóról – vette a védelmébe Harry, mire Mei idegesen fújt egyet.

- Ne merészeld előttem azt a csitrit említeni – kiabálta, majd gonoszan elmosolyodott. – Hogy lehetsz ennyire ostoba?! Még most is őt véded, holott nem is téged választott. Annyira szánalmas vagy, hogy komolyan mondom, sajnállak.

- Pont nem vagyok rászorulva a sajnálatodra.

- Ahogy akarod. De ettől függetlenül még hálás lehetsz nekem – közölte Mei titokzatosan. – Neked is igazságot szolgáltatok majd.

- Ezt meg hogy érted?

- Nagy meglepetést tartogatok a premierre.

- Mégis mire készülsz, Mei? – kérdezte Harry kissé gyanakodva. Valamiért olyan érzése volt, hogy Mei rosszban sántikál.

- Gyere el, és megtudod. Felejthetetlen előadás lesz... - közölte titokzatosan.

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393