26.

A nyári napsugarak sütötték a hatalmas épület falait, ami az ország legnevesebb cirkusza volt. Egy fiatal lány állt a bejárat előtt. Sosem volt még annyira izgatott, mint ebben a pillanatban.

- Szóval ez lenne az a csodálatos cirkusz - gondolta ragyogó szemekkel. – A hely, ahol elkezdődik az új életem.

- Örülök, hogy megjöttél, Heniko - hallatszott egy barátságos hang a háta mögül.

- Mr. Hits, én is örülök, hogy újra látom.

- Ugyan már. Hívj csak Donnak, vagy most már főnöknek, ha úgy jobban tetszik. Elintéztem, hogy itt tudj dolgozni, mint koreográfus. Remélem, ez így megfelel.

- Hogy megfelel-e? Ennél csodálatosabb dolog még nem is történt velem. Minden jobb, mint az árvaház, vagy a tánciskola ahol voltam.

- Gyere, bemutatlak a társulatnak – mondta Don mosolyogva.

- Oké menjünk – felelte Heniko, aki igyekezett leplezni, hogy mennyire izgatott. Ahogy a cirkusz szívéhez értek, Henikót azonnal megbabonázta a látvány. Éppen nagy készülődés volt, hiszen hamarosan új műsort mutattak be a nagyérdeműnek. Heniko ámulva nézett szét, és azonnal beleszeretett a cirkusz aurájába. Minden érdekelte. Hirtelen megpillantott egy lányt, aki az egyik nagy ugróasztalon gyakorolt. Heniko csodaszépnek látta őt. Hosszú vörös haja volt, és vakító kék szeme. Látszott a mozgásán, hogy profi akrobata.

- Főnök, ő kicsoda? – kérdezte végül, miközben még mindig őt csodálta.

- Meire gondolsz? Ő a főszereplő a darabban. A cirkusz legtehetségesebb női artistája.

- Örült tehetségesnek látszik – szökött ki a lány száján. – Olyan, mintha nem hatna rá a gravitáció!

- Igen, tényleg az – értett egyet, s közben beszélni kezdett. Ám Heniko már nem nagyon figyelt rá, hiszen az ő figyelmét, már egészen más tartotta fogva. Egy férfi volt az, aki szinte szállt a trapézok között. A lány még sosem látott ilyet azelőtt. Nagyon tehetségesnek találta őt. Aztán, amint a férfi megpihenve leült az egyik trapézra, és lenézett a társaira, Heniko majd elalélt a gyönyörűségtől, hiszen most tudta megfigyelni alaposabban. Sötétbarna, rövid haja volt és csodálatos sötétkék szemei. Heniko még sosem volt szerelmes ez előtt, de volt egy olyan érzése, hogy ebbe a srácba bizony gond nélkül belezúgna. Fekete nadrágot viselt, és egy barna és barackszín keverékéből álló atlétát, ami igencsak kiemelte izmos felsőtestének minden porcikáját. Hamarosan az eddig folyamatosan beszélő Donnak is feltűnt, hogy szavai, mintha kommentár nélkül maradnának.

- Ő pedig, Ian Hantington - mondta Don jól elrejtve mosolyát. Erre Heniko annyira megijedt, hogy egészen összerezzent.

- Ja, ha maga mondja... - terelt semleges hangon, ám elég vörös volt az arca. Ő nagyon bízott abban, hogy Don nem vette észre, hogy mennyire feltűnően bámulta Iant. Ahogy tovább sétált Don társaságában arra jutott, hogy egy kósza pillantás még belefér. Ám arra a legkevésbé sem számított, hogy ezen pillantás alkalmával, azok a kék szemek pontosan őt nézik majd. Annyira megdöbbent, hogy inkább ijedten félrekapta a tekintetét.

- Ki lehet ez a lány? - gondolkodott a trapézon ülő Ian is, akinek igencsak megtetszett az új leányzó. - Soha nem láttam még hozzá foghatót. Milyen szép és kedves arca van. Egyszerűen bűbájos. – Donnak természetesen ez sem kerülte el a figyelmét. Sejtette, hogy ez a kettő még érdekes eseményeket okoz majd a cirkusznál.

- Egy kis figyelmet kérek – szólalt meg hirtelen Don, ezzel felhívva magára a többiek figyelmét. - Szeretném bemutatni társulatunk új tagját, Heniko Madcapot, ki koreográfus lesz itt nálunk.

- Szóval Henikónak hívják és koreográfus lesz - vonta le a lényeget magában Ian.

- Koreográfus? Hogy ez? – szólalt meg Mei kissé ellenséges hangon. - Mit érthet egy ilyen fiatal kiscsaj a koreográfiákhoz? Ez nevetséges – magyarázta fennhangon miközben a trapézokhoz sétált. Heniko igyekezet döbbenetét magában tartani, mert nem gondolta volna, hogy ez az igen szép nő, ennyire durva legyen.

- Ez most komoly?! – gondolta magában. – Rám pillantott egyszer, és ennyiből elkönyvelte, hogy hozzá nem értő vagyok? Mégis milyen magasan hordhatja ez a nő az orrát?

- Nem ok nélkül vettem fel, Mei – felelte Don, ám a nő meg sem hallotta, csak menetelt tovább felfelé a trapézra. – Kérek mindenkit, hogy segítsetek Henikónak a beilleszkedésben. – Heniko erre hálásan pillantott a férfira. Örült neki, hogy legalább Don az ő pártját fogja. – Heniko, te menj csak a szállásokhoz. Ott vár már téged egy Lil nevű lány. Ő majd elvezet a szobádhoz.

- Rendben. Köszönöm, Főnök – felelte, azzal sarkon fordult, és elindult kifelé. Ian addig nézte a lányt, amíg el nem tűnt a szeme elöl, ezért természetesen meg sem hallotta partnernője kiáltását, legalábbis először.

- Ian! – kiáltott újra, ám ezúttal célt is ért felháborodott hangja. - Miért nem kaptál el?? - vonta felelősségre a másikat a hálóban fekvő.

- Bocs elgondolkodtam – hazudta könnyedén.

- És ha nem lett volna ott a háló? Akkor is letudod egy egyszerű boccsal?!

- Akkor legalább most csend lenne – hallatszott egy új hang az ajtó felől.

- Harry, visszajöttél? - kérdezte Ian a trapézról vidám mosollyal.

- Igen, ma délután. És hogy vagy, cimbi? - kérdezte vigyorogva, majd Meire nézett és gonoszan elmosolyodott. – Látom dobtad Meit.

- Hé, én is itt vagyok! - mérgelődött a lány.

- Ja, tényleg! Bocs el is felejtettem – mondta Harry színpadiasan, mire többen nevetni kezdtek. - Én is szerepelek a műsorban – célozta ezt már Iannek.

- Örülök neki – felelt a másik férfi.

- Jól van. Most, hogy mindenki kellőképpen kicsevegte magát, mindenki menjen a dolgára. A táncosok menjenek át a gyakorló terembe. Az akrobaták meg maradjanak itt, és gyakoroljanak - adta ki az utasításokat Don. Hamarosan a gyakorlóteremben a táncosok meg is próbáltak összerakni valami koreográfiát, ám bárhogy próbálkoztak, valahogy nem sikerült tökéletesen összeállítani. Csak próbálkoztak, és próbálkoztak, talán ez lehetett az oka, hogy észre sem vették Henikót, aki már hosszú ideje figyelte őket. Egy idő után aztán megunta, hogy csak nézőkét van jelen, így csatlakozott hozzájuk.

- Segíthetek? – kérdezte, amint hozzájuk ért. Elsőször nem túl nagy lelkesedéssel fogadták, ám amint dolgozni kezdtek, azonnal megbánták az első reakciót. Fantasztikusan dolgoztak össze, és hamar összeraktak egy bámulatos koreográfiát. Mivel Don nagy játékos volt, szándékosan nem engedte, hogy a légtornászai lássák a táncosokat gyakorlás közben. Azt akarta, hogy Heniko tehetsége meglepetés legyen nekik és a közönségnek is. Amikor néhány hét múlva eljött a premier napja, a táncosok fellépése teljesen ledöbbentette a légtornász csapatot. Nem számítottak arra, hogy táncos kollégáik olyan műsort nyomnak le, ami bőven felér az ő munkájukkal.

- Ez a lány meg kicsoda? – kérdezte Harry a színfalak mögött, Henikóra mutatva.

- Ő, Heniko - mondta Ian elvarázsolt tekintettel, és nagy szerencséje volt, hogy a lány állarcot viselt. Így Harry még nem tudhatta, hogy Heniko nem csak szimplán tehetséges, hanem fantasztikusan gyönyörű is.

- És? Tovább nincs? – érdeklődött Harry felvont szemöldökkel.

- Mit mondjak még? Heniko Madcapnak hívják. Itteni koreográfus - mondta röviden. Igazából nem akart túl sokat mesélni. Pont megfelelt neki az, hogy Harry eddig észre sem vette őt.

A másnapi újságok persze címlapon hozták le a cirkusz műsorát, és nagyjából két oldalon keresztül ecsetelték, hogy milyen lélegzetelállító műsor volt. Azonban ezen a két oldalon, míg a légtornászoknak körülbelül két bekezdés jutott, addig a többin a táncosok munkáját méltatták. Persze nem mindenki volt elragadtathatva ettől a hírtől. Meit kifejezetten zavarta, hogy egy fiatal kis táncos miatt ő a háttérbe szorult. Mindenki Henikóra volt kíváncsi, aki nagyon hamar népszerű lett a közönség és a cirkuszi csapat tagjai között is. Amikor ezen műsor kifutott, Don azonnal el is kezdte tervezni a folytatást. Hamar össze is hívta a csapatot, hogy elkezdjék megtervezni a következő előadást.

- Mivel a táncos műsor ekkora sikert aratott – kezdett bele némi büszkeséggel a hangjában. - A következő darabban még több ilyen részt fogunk használni. Heniko, szeretném, ha egy színvonalas koreográfiát tanítanál meg a társaságnak, de nem csak a táncosoknak, hanem minden előadónak is.

- Igen is. Számíthat rám – felelt a lány, és attól a naptól kezdve lázasan munkához is látott. Naphosszat tervezett és koreografált, ám amikor maradt egy pici ideje, akkor szívesen nézte, ahogyan Ian gyakorol, persze csak titokban. Nem akarta, hogy a férfi vagy bárki tudja, hogy titkon mennyire vonzza őt a másik személye. Azt azonban ő sem tudhatta, hogy Ian is pont így cselekedett. Gyakran leskelődött a lány után, mert egyszerűen nem bírta ki, hogy ne tegye. Ahogy telet az idő, Heniko nagyon jól betanította a társság nagy részét, ám a főszereplőkkel gondok voltak. Ugyanis Mei finoman szólva túljátszotta a szereplét, ami Iant is korlátozta a tökéletes munkában. Sok próba ment azzal el, hogy Heniko igyekezett finoman rámutatni Mei hibáira, ám ő fütyült a lány bárminemű magyarázatára. Egy újabb értelmetlen próba utáni estén Heniko magában gyakorolt. Sok féle koreográfiát táncolt, köztük azt is, amit Meinek kellett volna. Tánc közben aztán azt érezte, hogy valaki figyeli, ezért az ajtó felé kapta a pillantását. Ian volt az.

- Te, jó Isten! Ez meg mit keres itt?! Mégis mióta lehet itt?! És én észre sem vettem? Megvakultam hirtelen, vagy mi bajom van?! – hisztériázott magában, nagyon remélve, hogy minden pánikját elrejtett a férfi elől. – Segíthetek valamiben esetleg? – kérdezte belső hangulatához képest egészen nyugodt hangon. Meg is lepődött rajta, hogy milyen ügyes volt.

- Szeretném a segítségedet kérni – közölte jöttének okát Ian. Azt már persze nem tette hozzá, hogy igazából ez csak ürügy, hogy beszélgetni tudjanak.

- Segíteni? Mégis miben? - kérdezte Heniko kicsit értetlenül.

- Donnak nagyon tetszik ez a táncos dolog. Igazából nekem is nagyon bejön, de mint láthattad, Meivel egyszerűen nem működik. Miatta én sem tudom rendesen csinálni a koreográfiát, ami zavar. Nem szeretem a lezser munkát.

- Oké, oké. Értelek - mondta Heniko, amint lehetősége volt rá. - Értem a problémát. Szóval melyik az a koreográfia rész, amit gyakorolni szeretnél?

- A páros - mondta egészen nyugodtan.

- A párosat? - ismételte meg Heniko döbbenten.

- Igen. Tudod, most mondtam, hogy Meivel lehetetlen a gyakorlás - fejtegette Ian, aki kifejezetten jól szórakozott a lányon. Sejtette, hogy mennyire zavarban van.

- Ja persze - mondta Heniko a fejéhez kapva. - Tiszta zizi vagyok - magyarázta ügyesen leplezve a valódi érzéseit. - Persze, akkor lássunk hozzá.

- Nyugi, nem kell zavarban lenned miattam - mondta egy milliódolláros mosoly kíséretében.

- Jesszum pepi! - nyögött fel magában. - Hogy lehet valakinek ennyire édes mosolya?! - Aztán egy fintor kíséretében Ianre pillantott. - Csak úgy mondom, egyáltalán nem vagyok zavarban. Csupán meglepett a kérés. Nem gondoltam volna, hogy két ekkora sztárnak egy kis tánc ilyen bonyodalmakat okoz - tette hozzá bátran.

- Nekem mondod? – hitetlenkedett Ian is. – Én profi vagyok. Nem vagyok hozzászokva, hogy nem vagyok ura a helyzetnek.

- Oké, értem. Felfogtam – közölte Heniko védekezően felemelve a kezeit.

- Figyelek...- közölte, majd hatalmas szemekkel figyelni kezdte a lányt. Heniko szorongása azonnal eltűnt, amit a táncé lett a főszerep.

- Tehát a darab spanyol országban játszódik – kezdett bele, miközben betett egy hangulatában megfelelő zenét. – Ennek megfelelően a táncok is a spanyol virtust mutatják be: a szenvedélyt és a vágyakozást. - Ian meglepve tapasztalta, hogy Heniko teljesen megváltozott, ahogy jobban belemerült a tánc elméletébe. Egészen izgatottá vált. – Paolo egy tipikus jó fiú – tért rá magára a darabra, mire Ian elmosolyodott. – Átlagos életet élt a minta családjával mindaddig, míg meg nem ismerte Isabellát, aki fenekestül felforgatta az életét. Ez a lány maga volt az ördög. Vérében hordozta a tűzet, a csábítást, a kalandot, a szenvedélyt. Szabad nő volt, aki nem ismert lehetetlent. Bármit megszerzett, amit szeretett volna. Amint megismeri Paolót, tudja, hogy kell neki a férfi, ezért beavatta őt a világ vadabbik oldalába. A történet végén mindketten a sötét oldalon maradnak. Ezért nagyon fontos lenne, ha Paolo és Isabella táncából visszakapnánk ezeket az intenzív érzéseket. Paolo a jó, Isabella pedig a rossz, ám együtt a szerelemben féktelen démonokká egyesülnek. A kérdés csak az, hogy képes vagy-e ilyen démonná válni, a jófiús imázsból? - kérdezte Heniko.

- Ahhoz, hogy valakiből démon legyen, ahhoz kell valami inspiráció. Te vajon tudsz annyira inspirálni, hogy átváltozzam? – dobta vissza a kérdést Ian, miközben szemei szenvedélyesen csillogtak.

- Kiscicám – szólította meg Heniko kihívó hangon, miközben közelebb sétált hozzá. – Lehet, hogy odafent a trapézok között, te vagy a király, de itt a földön, én vagyok az úr – közölte határozottan, amivel igen csak meghozta a férfi kedvét az azonnali gyakorláshoz. Miközben farkasszemet néztek egymással, Iannak rá kellett döbbennie, most már nem az a félénk kislány állt előtte, akit először meglátott. Nem. Most már egy éret nő várta, hogy táncba hívják. Ian kinyújtotta a kezét partnere felé, aki a férfi kezébe csúsztatta a sajátját. Heniko Ian vállára helyezte másik kezét, mire az átfonta karjával a lány derekát. Ezután táncolni kezdtek. Csak úgy izzott körülöttük a levegő, hiszen egy olyan táncot jártak, amiről beszélni nem ildomos. Mély tekintetek, soros összesimulás, tétova, de határozott érintések. Ez a tánc olyan volt, akár egy harc. Harc a tekintélyért, az irányításért. – Szóval? Eleget inspirálódott, Mr. Hantington? - kérdezte a lány, miközben egy pillanatra megálltak a táncban. Jelen helyzetben Heniko egyik lábával Ian derekát fogta át, miközben ő egyik karjával tartotta a lány hátát. Ian már éppen megszólalt volna, amikor a lány szabadkezének mutatóujját ráhelyezte annak szájára. A férfi igen hamar elfeledkezett arról, mint is akart mondani az imént. Aztán még inkább ledöbbent, amikor Heniko közelebb hajolt és egy könnyed mozdulattal csókolt lehelt arra az ujjára, ami a férfi száján volt. S ez volt az a pillanat, amikor Ian végleg elveszet. Teljesen elnyelte a szerelem örvénye. Csak akkor ocsúdott fel a mámoros állapotból, amikor már azon kapta magát, hogy egyedül maradt a gyakorlóban.

- Hű! Aszta! Ez nem volt semmi – gondolkodott Heniko a szállások felé tartva, miközben egy levakarhatatlan vigyor terült szét az arcán. – És még azt merte mondani, hogy nem tud táncolni. Képzelem mi történt volna, ha tud... - Egészen bele is borzongott a gondolatba. – Viszont, én is kicsit megvadultam. Nagyon beszippantott Isabella karaktere. De, á! Annyira jó volt – gondolkodott, miközben az ajkába harapott. – Ez annyira izgalmas...

- A Játék elkezdődőt – mondta Ian csak úgy maga elé. - Az első menetet elvesztettem. De ez csak egy csata volt. A háborúnak még messze nincs vége. Másnap a próbák után Don mindenkit a megbeszélőbe rendelt. A műsor terve teljesen elkészült, így az utolsó egyeztetést tartották.

- Köszönöm, hogy mindenki időben érkezett. Tehát, elkészült a teljes darab, ezért most utoljára átbeszéljük a teljes anyagot. Kiosztjuk a fő szerepeket, és megbeszélünk mindent, amit meg kell. Wap, kérlek, kezdj neki – utasította rendezőjét, mire a férfi olvasni kezdett. Ian persze egyáltalán nem figyelt. Végig csak Henikót bámulta. A táncos incidens óta nem is beszéltek egymással.

- Szóval ennyi lenne a történet. Akkor mondanám a szerepeket. Paolo jegyese: Lil. - Erre egy lány elkeseredetten felnyögött. A többiek is sajnálták szegényt, mert tudták, hogy Meivel dolgozni az egyik leghálátlanabb feladat. - Paolo barátja: Harry. – A férfi örült a szerepnek. Nem számított kevesebbre. – Paolo: Ian lesz. - Erre többen tapsolni kezdtek. Most Heniko is a férfire pillantott, ám amint szembesült vele, hogy Iant csak őt figyeli, azonnal visszafordult. – Isabellát pedig Mei alakítja majd.

- Nem – szólalt meg hirtelen Ian, ami eléggé meghökkentette a társaságot.

- Mi az, hogy nem, Ian? - kérdezte Mei döbbenten, aki nem igazán értette, hogy ezt mégis mire vélje.

- Nem, te leszel Isabella – fejtette ki, amivel még jobban lesokkolta a társaságot. Meinek elhűlve kerekedtek el a szemei.

- Tessék?! Ezt meg hogy érted ezt?! – esett neki Mei idegesen.

- Úgy, ahogy mondtam. Te alkalmatlan vagy erre a szerepre. Ráadásul van egy sokkal jobb jelöltem. – Heniko, amint ezt meghallotta, kezdett egészen egybeolvadni a székével. Sejtette, hogy Ian forral valamit.

- Igen? És kicsoda, ha szabadna kérdeznem? Mert az nem kérdés, hogy a legtehetségesebb női artista én vagyok itt a cirkusznál.

- Ez igaz, de változtatunk rajta – folytatta a férfi nyugodt hangon, majd Don felé fordult. – Don, szeretném, ha nem Meié lenne Isabella szerepe. Szerintem ez a cirkusz érdeke is. Láthattad, hogy alkalmatlan rá. – Don gondolkodott pár pillanatig, azután válaszolt.

- Legyen – mondta, mire Mei majdnem felrobbant. – És kit akarsz magad mellé?

- Henikót – közölte Ian határozottan, amivel sikerült még jobban sokkolni a csapatot, nem különben Henikót. A lány jelenleg másra nem is volt képes, csak ütemes pislogásra.

- Elfogadom a döntésedet. Legyen úgy – egyezett bele Don, ami már azért elég volt ahhoz, hogy Heniko és észrevegye magát.

- De, Főnök! Hogy lehetne már enyém Isabella szerepe? Én táncos vagyok, nem pedig artista. Soha életemben nem dolgoztam még trapézon! Ezt nem gondolhatjátok komolyan! – mondta, de mivel nem nagyon jött válasz, elbizonytalanodott. - Vagy igen?

- Heniko, én tudom, hogy tehetséges vagy - mondta Don nyugodtan. – Nem hiszem, hogy túlságosan nagy gondot okozna kitanulni az akrobatikát. Bízom a képességeim.

- Még hogy, ez a kis kezdő liba legyen a főszereplő? Ne vicceljetek már! Szégyent akarsz hozni a cirkuszra, Don? - kérdezte lenézően, amivel sikerült elérnie, hogy Heniko kedve is megjöjjön a légtornászkodáshoz.

- Rendben, Főnök. Vállalom. Ígérem, nem okozok csalódást – mondta, közben olyan tűz égett a szemében, hogy már szinte forró volt a levegő.

- Kiváló – mosolygott elégedetten Don, fel sem véve Mei szavait. - Nincs sok időd, szóval minél hamarabb kezd el a felkészülést. Ian majd felkészít. - Henikónak ebben a pillanatban eset le a tíz fillér. Csupán most jutott el a tudatáig, hogy ez a szerep egyet jelent Ian partnerének lenni. Ám, most már nem volt visszaút. Az elkövetkező napoktól kezdve Heniko nagyon keményen gyakorolt. Az időzítéssel nem volt gond, hiszen a koreografálásban az időzítés szinte alap. A mozgással sem volt különösebb gond, ám a trapéz használata igazi fejtörést okozott neki.

- Ne aggódj, minden kezdett nehéz. Aztán már úgy megy majd, mint a levegővétel – magyarázta Ian motivációs beszédként.

- Kicsit nehéz elhinni ezt a helyi szupersztár szájából - morogta Heniko, miközben a hálóban feküdt.

- Valamikor én is itt kezdtem – győzködte Ian a trapézról.

- Az kizárt! Már megbocsáss a kifejezésért, de szerintem téged trapézzel együtt húztak ki a mamádból... - Amint Ian ezt meghallotta, felnevetett. – Ne nevess, de most komolyan. Mért akarod velem égetni magad? Sokan jobban járnál, ha képzettebb partnerrel dolgoznál.

- Nem fogom égetni magam. Tudom, hogy képes vagy rá. Hiszek benned.

- Hinni a templomban kell – gúnyolódott Heniko, ám Iannek ez meg sem kottyant.

- Jó, akkor bízom benned. - Heniko erre már valóban nem tudott mit felelni. – Különben, ha már elvállaltad, akkor ne lépj vissza – tette hozzá szándékosan, mivel tudta, hogy ezzel felhúzza majd a másikat.

- Tessék?! Na, arról szó sem lehet! - vágta rá a lány határozottan. - Különben is, ki beszélt itt visszalépésről? Soha, semmit nem szoktam feladni, és nem is most fogom elkezdeni. Még kicsit nyavalygok, aztán haladok tovább. - Erre Ian majdnem elnevette magát, végül csak egy hatalmas mosolyig mentette a helyzetet. Ám ez sem nyerte el Heniko kisasszony tetszését.

- Te, csak ne vigyorogjál! - szólt rá szigorúan.

- Mert? Különben mi lesz? - kérdezett vissza Ian gonoszan, de érezhető volt, hogy csupán játszik a lánnyal.

- Hát...izé, az lesz... vagy az... - tanakodott a hálóban, ami elég mókás látványt nyújtott. - Ááá! - kiáltott fel végül. - Még nem találtam ki! - Ian, aki eddig istenesen tartotta magát, végül elérte a határait. Egy hatalmas röhögő görcs kíséretében zuhant bele a hálóba. Henikónak kellett egy kis idő, hogy feldolgozza a látottakat, de aztán együtt nevetett az immár mellette fekvővel. Pár perc nevetés után még mindig ott feküdtek. Úgy festettek, mint a felhőket bámuló gyerekek.

- Kicsit gyerekes amit csinálunk, nem? - kérdezte Heniko egy kis idő után.

- Az, de néha kell ilyen is - felelte Ian.

- Különben, lehet, hogy most még nem látszik, de úgy érzem menni fog - magyarázta, amit Ian nagyon szívesen hallgatott. - Az elméletét tökéletesen értem. Most már csak arra van szükség, hogy a testem is megbarátkozzon az új mozgásformákkal. Tudom, hogy együtt meg csináljuk. - A lány látta Ian érdeklődő tekintetét, ezért hozzátette. - Tudok komoly is lenni, durva mi? – tette hozzá vigyorogva.

- Nem hinném, hogy ez meglepő volna. Egyértelmű, hogy van ilyen oldalad is. Bár én azt szeretem, ha jó kedved van, és mosolyogsz.

- Van különbség a mosolygás és az eszetlen bolondozás között. Pláne úgy, hogy nekem az utóbbi könnyebben megy.

- Hiába próbálod magad rossz színben feltűntetni, én azt a Henikót is nagyon kedvelem - közölte egy csábos mosollyal.

- Ne hízelegj, még zavarba hozol - terelt gyorsan, majd felszökkent a hálóból.

- Téged zavarba lehet hozni? - kérdezet vissza, egy újabb mosollyal.

- Hát persze - vágta rá, miközben Mei gesztusait és hangját kezdte utánozni. - Persze tudom, hogy szép vagyok, mi több csodálatos, de más szájából hallani még nagyobb dicsőség! - Remélte, hogy Iannak tetszik a műsora, ám a férfi nem nagyon figyelt rá. Az hogy Heniko még mindig állt a hálóban, kiváló lehetőségnek tűnt egy kis magánakcióra. Heniko sejtette, hogy partnere készül valamire, mert arckifejezése nagyon árulkodó volt.

- Ez a kaján vigyor nem sok jót sejtet... - adott hangját gyanújának.

- Nem tudom, miről beszélsz - értetlenkedett. - Pusztán eszembe jutott, hogy ma elég kevés idő jutott az egyensúlyfejlesztésre - fejtette ki, majd egy kicsit testsúlyával megmozgatta a hálót.

- Mi... Hé, hé, hé! - szólalt meg idegesen, miközben próbált nem elesni. - Mi jó életet csinálsz?!

- Már mondtam. Egyensúlyfejlesztés. Az első szint megy. Jön a kettes! - mondta majd egy komolyabbat rántott a hálón. Henikónak persze esélyese sem volt, hogy talpon maradjon. Hasra esett, ahogy azt kellett. Azaz jelen esetben inkább Ianre, mint hasra.

- Mondd, te teljesen idióta vagy? - támadt neki a lány dühösen. Más esetben talán zavarba jött volna, ám zabossága minden mást elnyomott - Mi lett volna, ha kiesem, és összeverem magam? - hadarta, ám hirtelen Ian elhallgatta pontosan ugyanazzal a mozdulattal, ahogy azt vele is tette nem olyan régen.

- Sosem hagynám, hogy bajod essen - mondta egészen átható tekintettel. Heniko tudta, hogy most legalább három árnyalattal vörösebb lehet a szokásosnál, a szája pedig valósággal égett, ahol a férfi ujja érintette.

- Nekem most edzenem kell - közölte, miután elkapta a férfi kezét a szájáról. Olyan sebesen mozgott, hogy mire Ian feleszmélt ő már mászott is fel a trapézokhoz. Ian megint felnevetett. - Nevess csak – gúnyolódott a lány. - Meglátjuk, Don fog-e, ha meglátja, hogy semmit nem haladtunk.

- Nyugalom, Miss Madcap - nyugtatta Ian, míg ő is kimászott a hálóból. – Don nagyon elégedett lesz velünk.

- Ajánlom is, hogy rendesen kitanítson, Mr. Hantington – válaszolt a lány határozottan, aztán elmosolyodott. – Amúgy meg, ne csórd a mozdulataimat – célzott Ian tettére, mire az vigyorogni kezdett. Fogalmuk sem lehetett arról, hogy miközben ők ennyire jól elvoltak, valaki bosszút esküdött ellenük.

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393