24.

- De tudd, ez még nem jelent semmit. Nem győztél meg ezzel a szemes analíziseddel – oktatta ki Taylor, csak azért, hogy mégse tűnjön úgy, hogy megadta magát.

- Nem is akartalak – felelt Heniko megvonva a vállát. - Csupán egyértelmű volt, hogyha tehetségtelen volnál, akkor nem fogadod el a kihívásomat. Pláne azután, hogy mondtam, tanár vagyok. Nyilván nem akarod leégetni magad a barátaid előtt, így valamit csak tudsz. Sőt! Lehet, hogy annyit is, hogy inkább engem járatsz majd le előttük.

- Ez a csaj nem hülye az már biztos - súgta az egyik srác a másiknak.

- És amellett tök jól néz ki. Én nem bánom, ha ő lesz a tanár...- reagált egy másik vigyorogva.

- Na, jó. Akkor térjünk a lényegre - kezdett bele Heniko. - Mondjam vagy csinálod magadtól?

- Mondd – választott Taylor.

- Rendben akkor kezdjük - mondta Heniko, majd a hangberendezéshez sétált és betett egy tipikus alapzenét, hogy Taylornak könnyebb legyen a dolga. A többiek eközben már padon ültek, és nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy teljesít majd a társuk.

- Balancé – mondta az első feladatot Heniko, amint Taylorhoz fordult.

- Bala... mi?? - kérdezte az egyik srác értetlen arccal.

- Balancé, te nagyon okos. Az egy lépés. "Mérleg" lépésnek is nevezik. Egy könnyed oldalra való ugrás, félig behajtott térddel, és ugyanarra az oldalra fordított törzzsel és fejjel - magyarázta egy lány, miközben Taylor gond nélkül végre is hajtotta a gyakorlatot.

- Attitűde - mondta Heniko újra. - Tetszőleges. Azt csinálod, amelyiket csak akarod.

- Sue... fordíts. Te érted, mit mond – kérte a srác, aki az előbb is.

- Jól van, Jess. Szóval ez, amit most mondott az attitűde. Ez egy, egy lábon felvett testhelyzet, amelynél a felemelt lábnak megfelelő kar emelkedik fel, és a másik kar második, vagy harmadik pozícióba kerül. Az a két pozíció, amit említettem az a balettban az öt alappozíció két fajtája.

- Aha – reagált Jess, bár látszott, hogy így sem lett okosabb. Ellenben Taylor pontosan tudta, hogy mit vár tőle Heniko. Újra végrehajtotta a mozdulatot.

- Ahogy sejtettem, jó. Nagyon is az - gondolta Heniko. – Cabriole – mondta végül.

- Ezt bakugrásnak is nevezik – folytatta a magyarázatot Sue. - Amennyire én tudom nehéz balett ugrás, a combok levegőben történő összeütése. - Közben Taylor újra villantott.

- Double tour en l'air – jött az újabb utasítás Henikótól.

- Heniko keményebbre vette – jegyezte meg Sue.

- Miért, ez mit jelent?

- Ez egy ugrás. Két teljes fordulatot kell megcsinálni a levegőben.

- Ugrás? Nem ügy... - gondolta Taylor nyugodtan, miközben végrehajtotta ezt is.

- Entrechat.

- Entrechat. Nem túl magas ugrás két lábon, amely közben a kinyújtott lábfejek négyszer-hatszor-nyolcszor keresztezik egymást, miközben szabályozott rendben, felváltva elöl és hátul, finoman egymáshoz ütődnek; eszerint entrechats quatre, six, huit a neve.

- Egészségedre - mondta Jess, aki nem tudott mit kezdeni a túl sok információval. – Á, én nem értem ezt a táncos maszlagot!

- Te kérted, hogy magyarázzak – emlékeztette Sue.

- Igen, de úgy gondoltam, hogy az ilyen nyakatekert vackokat kihagyod belőle.

- Jól van, na. Viszont, másképp nem magyarázat, a magyarázat. De tudod mit? Inkább nézd, hogy mit csinál Taylor, miután Heniko mond valamit. Így majd érteni fogod.

- Jó akkor nézzem – egyezett bele, majd Taylorra emelte a tekintetét, aki éppen most fejezte be az előző mozdulatokat.

- Fouetté.

- Jó fej leszek, ezt még elmondom. A szó a francia ostor szóból származik. Az oka, hogy maga a mozdulat hasonlít egy használatban lévő ostorra. Egy lábon végzett forgás, közben a másik láb ostorszerű csapkodó mozdulatokat hajt végre.

- Nem tudtam, hogy Taylor ennyire tud. Azt sejtettem és láttam, hogy tud táncolni, de hogy ezt a halandzsát is érti, döbbenet...

- Ez nem halandzsa. Franciául van, mert, a balett...

- Nem kell újabb kiselőadás – torkolta le Jess.

- Ahogy az imént is mondtam, nagy tehetséget, látok benned – szólalt meg ezúttal Heniko. - Én a helyedben továbbtanulásként valami táncművészeti főiskolára vagy egyetemre mennék. Részemről csak bebizonyítottad, amit már eddig is tudtam.

- Te sem lehetsz rossz, ha ennyire tisztában vagy a mozdulatokkal. De azt akkor is elképzelhetetlennek tartom, hogy képesített tanár legyél. Ha jól saccolom, nagyjából annyi idős lehetsz, mint én.

- Igen, ez így van – mondta Heniko nyugodtan, amivel jól meglepte a többieket. - Valóban nem vagyok képesített tanár. Itt is csak részben dolgozom.

- Annyira le vagy égve, hogy ilyen helyen kell dolgoznod? - humorizált az egyik fiú.

- Nem. Ide nem a fizetésért járok. Szeretek tánccal foglalkozni. Jó hobbi a munka mellett.

- Tehát más munkád is van! – mutatott rá egy másik fiú.

- Igen van. Artista vagyok a Kaleido színpadnál – felelte egyszerűen, amivel újra ledöbbentette a diákjait.

- A Kaleido színpadnál? – kérdezett vissza Sue, pedig elsőre is tisztán értette a lány szavait.

- Igen, a színpadnál dolgozom.

- Akkor ezt tényleg nem értem. Ha egy ilyen jó állásod van, akkor minek pazarolod jelentéktelen fiatalokra az idődet?

- Egyrészt nem pazarlom, másfelől nem vagytok jelentéktelenek. De amellett, hogy a szívügyem a színpad, a tánc is fontos eleme az életemnek. Előbb voltam táncos, mint artista, így ezt örökké imádni fogom.

- Szóval a mai nap akkor olyan ismerkedős lesz? Ez tetszik! – reménykedett Jess, ám fogalma sem volt arról, hogy Heniko nem éppen az az ember, aki csak beszélgetéssel zárja a napot.

- Nagyon el vagy tájolva – mondta Heniko felé fordulva. - Még hogy a mai nap nem csinálunk semmit? Hát nagyon tévedsz. Sőt annyira, hogy már el is kezdjük a munkát. Miss Grant hamar akar eredményeket látni. Szóval egy-kettő! – utasította őket tapsolva. Tette megtette a hatását, mert mindenki csatlakozott hozzájuk, bár volt, aki kissé vonakodva. A kis csoport először Taylorra nézett. Heniko pontosan tudta, hogy mit jelent ez. Tőle várták az értékelést Henikóról. Taylor még állt egy ideig, aztán bólintott egyet. Nagy kő is esett le Heniko szívéről. Örült neki, hogy sikerült meggyőznie Taylort. Pár perc múlva aztán elkezdődődött az igazi óra. Mint az előző órák ez is bemelegítéssel kezdődött, de aztán belevágtak egy koreográfiába. Már jó délután járt az idő, amikor befejezték. Aki nem volt hozzászokva az ilyen edzéshez, az rendesen ki is fáradt az óra végére. A nagyszájú fiúk is fáradtan csücsültek a földön. Ilyen kemény megpróbáltatásra egyikük sem számított.

- Egészen jó volt a mai edzés. Bár egy-két apróságon még javítani kell. Jess, a technikáddal semmi gond nincs, csak nagyon sietsz a mozdulatokkal. Body, te meg túl lassú vagy, folyton lemaradsz. Szedd össze magad egy kicsit. A lányokkal nagyon meg vagyok elégedve, de ti srácok, hát hogy is mondjam...

- Silány, amit produkáltok – segített be Taylor kíméletlenül.

- Nem én mondtam – védekezett Heniko vigyorogva. - Viszont, Jake...te nagyon jó vagy – mondta, miközben egy igen helyes sráchoz fordult.

- Köszönöm – hálálkodott, s nagyon boldog volt, hogy észrevette őt a lány. Teljesen megidézte őt a szépsége és tehetsége.

- Neked van érzéked ehhez. Hasznunkra lesz, hogy van egy ilyen fiú is, aki tudja mit, hogy – folytatta, majd a többiekhez fordult. - De nem kell aggódni, ti sem vagytok selejtek - mondta majd elmosolyodott.

- Hű, az a mosoly - gondolta Jake egészen elvarázsoltan, akinek csak egyre jobban és jobban tetszett a lány.

- Köszönjük szépen, ez megnyugtató...- szólt Jess vigyorogva.

- Majd segítek nektek és remélem Taylor is, ugye? – kérdezte, miközben a lány felé fordult.

- Igen... persze - válaszolt, közben ő is mosolygott.

- Taylor tud mosolyogni! Úristen! - mondta Jess, mókásan, mire Taylor kedvességből jól fejbe vágta.

- Hé! Nem mondtam semmi rosszat - nyavalygott a srác.

- Jaj, ne játszd már a hisztigépet! Nem lesz semmi bajod. - Heniko jót mosolygott ezen, majd a falon lévő órára pillantott. Lassan indulnia kellett.

- Na, srácok! Azt hiszem, megyek. Jövő héten ugyan itt, ugyanekkor – mondta, közben felvette a táskáját. – A szabadidőtökben esetleg lehet gyakorolni a ma tanultakat.

- Oké, ez menni fog - mondták egyszerre többen is.

- Helyes, akkor jövő héten! – köszönt el, majd kisétált az ajtón. Már majdnem a bejárathoz ért, amikor meghallotta, hogy a nevén szólítják.

- Szia, Jake – szólította meg őt. - Mit szeretnél? - kérdezte Heniko.

- Semmi különös. Csak gondoltam elkísérhetnélek valameddig. Nem biztos, hogy egyedül kellene mászkálod.

- Ez nagyon kedves tőled, de nem szükséges – közölte Heniko mosolyogva. – Nincs olyan messze a színpad.

- Ahogy gondolod – mondta végül Jake, de látszott rajta, hogy nem ezt a választ várta.

- Na, szia. Vigyázz a többiekre – köszönt el, majd kilépett az épületből. Jake figyelte a távolodó lányt, egészen addig, míg az el nem tűnt a szeme elől. Szívesen vele tartott volna, de tudta, hogy nem erőltethet rá egy olyan dolgot a másikra, amit ő nem akar.

- Remek még időben vagyok – Pillantott az egyik épület falán lévő órára. – Nem lenne szép, ha már az első nap elkésnék. Még Kalos eltiltana ettől a munkától – gondolkodott, miközben egy padon ülve felvette a görkorcsolyáját. – Azt pedig nem akarom! Szeretem ezt a csapatot! – Gyorsítóival felszerelkezve, nagyon hamar megérkezett a színpadhoz. Első útja azonnal a szobájába vezettet, hogy lezuhanyozzon és átöltözzön.

- Megjöttem – szólalt meg, amint belépett az ajtón.

- Szia, Heniko! Na, milyen volt? - kérdezte Sora lelkesen.

- Nagyon jó! Hamarosan mindent elmesélek, de most gyorsan letusolok, és elkészülök. Be kell jelentkeznem Kalosnál, hogy megnyugodjon.

- Igazad van. Menj, de este mesélj! – kötötte a lelkére.

- Meglesz – válaszolta kacsintva. Amint elkészült, útja egyenesen a színpadhoz vezetett. Mivel senkivel sem találkozott itt a szállásoknál, egyértelmű volt, hogy mindenki ott lehet. Ahogy megérkezett a színpad épületéhez, azonnal a nézőtér felé indult. Az egyik fő közönségbejáró ajtajához ment, aztán benyitott. Megérzése nem csalt. Mindenki ott volt. 

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393