21.

- Reggelt! – köszöntötte Heniko hű társait, amint visszatért a reggeli edzéséből. – Hogy vagytok, kedves kis szellemeim? – érdeklődött hatalmas mosollyal az arcán. 

- Mi? Reggelt?! - nyafizott Sora szokás szerint. – Inkább talán hajnalt akartál mondani.

- Hajnal? – döbbent meg Heniko. – Dehogy van hajnal. Amikor visszajöttem, már határozottan világos volt. Megnézed? – kérdezte, majd mielőtt még Sora bármit mondhatott volna, széthúzta a függönyt. – Tádám!

- Ne már! – kiáltotta Sora, mintha csak bántotta volna a fény.

- Jaj, mit vagy úgy oda? Tudtommal, te szellem vagy nem pedig vámpír! – oktatta ki Heniko.

- Jó igen, ez jogos - értett végül egyet Sora, egy kis mérlegelés után. – De ha élnék, ezen tuti kiborulnék!

- Értem. Így azért egészen más a helyzet – felelt Heniko, mintha valóban komolyan venné Sora problémáját. – Most hogy ezt tisztáztuk, elmentem a fürdőbe. Addig is legyetek jók!

- Jók? - döbbent meg Sora. – Miért, mit tudnék csinálni, amivel az ellenkezőjét teszem?!- Heniko erre csak elmosolyodott. – Fantom az, akinek folyton-folyvást perverz gondolatai vannak...

- Jól van, nem kell úgy berágni – szólt újra Heniko, ám ezúttal már a fürdőszoba ajtaján belülről. – Különben mit tudsz Fantomról? Most, hogy jobban körbenézek, nincs is itt!

- Biztos itt van valahol – ötletelt a szellemlány. – Különben ma sokáig odaleszel?

- Mármint az otthonban? Még nem tudom. Meglátjuk, hogyan alakul a nap. Jó lenne azért, ha egy kis gyakorlás is beleférne a napba – mondta, miközben újra a szobába lépett.

- Ma is gyalog mész? – érdeklődött Sora tovább. Szeretet volna még egy kis időt Henikóval tölteni, hiszen Fantom eltűnése miatt, eléggé egyedül érezte magát.

- Nem – vágta rá a lány, hiszen azonnal eszébe jutott a múltkori eset a fickókkal, meg Leonnal. – Inkább a görkoris megoldást választom.

- A régi szép idők... - nosztalgiázott Sora elmélázva.

- Indulás előtt még lejelentkezem Kalosnál – osztotta meg tervét Heniko a szellemével. – Ha látod majd Fantomot, azért kérdezz rá erre az eltűnéses dolgaira. Nem kimondottan tetszik.

- Rám bízhatod – felelte kacsintva.

- Köszönöm, akkor mentem. Fantomnak meg add át, hogy puszilom – mondta vigyorogva, mire Sora elhúzta a száját.

- Nem baj, ha nem adom át a puszit? – próbálkozott, mire Heniko felnevezett.

- Szia, Sora! – köszönt el, majd összekapta a holmiját, és Kalos irodájához indult. Nagyon izgatott volt már az órái miatt, így majdnem szinte futott a színpadig. – Mi van, ha nem is lesz itt? – morfondírozott. – Végülis elég korán van. De ő szinte mindig az irodájában van. Csak itt lesz már...

- Gyere be – hallatszott a vágyott mondat, amint bekopogott az irodaajtón. Nem is várt sokat, azonnal benyitott.

- Jó reggelt, főnök. Bocsánat hogy ilyen korán zavarom – szabadkozott azonnal. - Csak be akartam szólni, hogy elmegyek.

- Egyáltalán nem zavartál – reagált Kalos nyugodtan. – És nagyon jól tetted. Így azért én is sokkal nyugodtabb vagyok.

- Amint végeztem, már jövök is vissza!

- Helyes. Jó munkát kívánok – mondta Kalos, majd Heniko egy biccentés után távozott is. Amint becsukta maga mögött az ajtót, már bele is ugrott a görkoriba, és úgy távozott a színpadról. Szerencséjére senkivel sem akadt össze, így csak az ő titka maradt a folyósokon való száguldozás. Odakint már egy nyugodtabb tempóban haladt, de így is hamar megérkezett az árvaházhoz. Első útja ebben az esetben is egy irodába vezetett, ám most Mary volt a soros.

- Jöjjön be - hallatszott bentről, egyből Heniko kopogása után.

- Szia – köszönt a lány nagy mosollyal, amint belépett.

- Jó reggelt, Heniko – vidult fel Mary arca is, amit felismerte a belépőt. - Egyetlen örömöm eddig a mai napban.

- Valami baj van? – érdeklődött Heniko azonnal.

- Semmi komoly. Csak a sok papír munka – magyarázta Mary, szemléltetésként meg is emelve egy jó adagot. – Hihetetlen, hogy egy igazgatónak annyi munkája van...

- Hát Kalos sem szokott unatkozni – értett egyet a lány is. – Ugye nem érkeztem túl korán? – kérdezte, amint helyet foglalt Maryvel szemben.

- Ugyan, ugyan. Inkább örülök, hogy itt vagy.

- Segítsek valamiben?

- Igen! – vágta rá Mary szórakozottan. – Kérlek, tüntesd el ezeket a papírokat valahogy.

- Biztosan ezt szeretnéd? – kérdezte Heniko vigyorogva. – Csak, hogy tudd, ez a feladat nekem meg sem kottyan. - Kidobjam? Elégessem? Széttépjem apró darabokra?- sorolta, mire Mary felnevetett.

- Ne, inkább ne. Félek baja is kerülnék, ha így rendezném a sorsukat. Viszont, abból nem lesz semmi baj, ha most kicsit hanyagolom őket. Menjünk. Körbevezetlek – ajánlotta fel, majd felkelt az asztalától.

- Tetszik a gondolat – közölte Heniko, majd ő is egyenesbe tornázta magát.

- Nos, akkor gyere csak utánam – kezdett bele, Mary, miközben kinyitotta Heniko előtt az ajtót. – Kezdésnek mesélek egyet s mást magáról a helyről. Itt az otthonban olyan gyerekek laknak, akiknek egyáltalán nincs, vagy esetleg olyan családjuk van, akik nem tudnak megfelelő életkörülményeket biztosítani a gyermekük számára. Nekünk egyáltalán nem érdekünk, hogy a gyerekek ide kerüljenek, vagy, hogy kiszakítsuk őket a megszokott környezetükből. Igyekszünk minden segítséget megadni a családoknak, hogy a gyermekek ideköltözése csak az utolsó megoldás maradjon. Ennek ellenére sokan vannak itt. Mondhatni a csecsemőktől, a kis gyerekeken át, egészen a tinédzserekig mindenféle korú lakónk van. Igyekszünk mindent megadni nekik, amire csak szükségük van, így a nevelésüket és a taníttatásukat mi intézzük, egészen tizennégy éves korukig.

- Szóval itt iskola is van? – lepődött meg a lány.

- Igen, tudod kezdetben még egyáltalán nem foglalkoztunk a tanítással, mivel beszélni tudtam a környék iskoláinak igazgatóival, hogy oldjuk meg ezt a helyzetet valahogy. Ők szerencsére nagyon készségesek voltak, csak hogy az iskola tanulói, nem fogadták be a tőlünk járó gyerekeket maguk közé. Kinézték őket a közösségből, így végül úgy döntöttem, hogy a gyerekek érdekében, ez nem mehet így tovább. Így sikerült létrehozni egy kisebb iskolát is az intézményen belül.

- És akkor egészen tizennyolc éves korukig itt tanulhatnak?

- Sajnos nem. Az otthon kereteiből csak egy nyolc osztályos képzést tudok fent tartani. A középiskolai tanárokat már nem tudnám sehogy sem kigazdálkodni, pedig ezen is gondolkodtam elhiheted. Részben viszont talán így a legjobb. Legalább nem csak az otthon falai veszik mindig körbe őket. Szükség van új élményekre és ingerekre, hogy egészségesebb felnőttek legyenek.

- Értem. A gyerekek nagyon örülhetnek annak, hogy egy ilyen csupa szív ember a felügyelőjük. Hihetetlen, hogy mennyi jót teszel értük.

- Köszönöm, Heniko – hálálkodott Mary mosolyogva. – De akkor most beszéljük a te feladatodról egy kicsit. Szóval bizonyos szemponttól, te is tanárnő leszel majd.

- Tanár?

- Igen. Amit beszéltem veled és Kalossal is, úgy gondolom, egy ilyen pozíció lenne neked a legjobb. Arra gondoltam, hogy három csoportot kapnál első körben. Az egyik egy óvodás korosztály, a második egy alsós csoport, a harmadik pedig egy veled egykorú banda lenne.

- Oké, ez így egészen jól hangzik.

- Kezdetben csak kisebb tagú csoportokra gondoltam, olyan kedv és sikerességi alapon. Meglátjuk, hogy tetszik-e a gyerekeknek, ha egy ilyen programjuk is lehet. Ha úgy látjuk, hogy beválik, és nagyobb az érdeklődés az óráidra, akkor bővítjük a csapatok létszámát.

- Tetszik az elképzelésed. Előbb ki-ki kedve szerint, aztán meglátjuk.

- Pompás! Akkor meg is mutatom a birodalmadat – közölte Mary.

- Birodalom? – ismételte Mary után, csillogó szemekkel. – Ez több mint jól hangzik. – Ezután egyenesen a tornateremhez indultak. Mary még sok mindent mesélt a lánynak, aki csak úgy szívta magába az összes információt. Valójában teljesen lenyűgözte a hely, és annak a kisugárzása is. Egyértelmű volt, hogy ezen a helyen imádták a gyerekeket. Mindenhol az ő képeik, alkotásai díszítették a falakat.

- Megérkeztünk - mondta Mary, mire Heniko izgatottsága a tetőfokára hágott. – Csak nem vagy, te is izgatott?

- De mennyire, hogy az vagyok! – vágta rá a lány. – Az egész helynek olyan kisugárzása van, hogy szinte a bőrömön érzem.

- Ezt örömmel hallom. Akkor még fokozzuk kicsit a hangulatodat – mondta, miközben kulcscsomóján válogatni kezdte a kulcsokat. – Nézzük csak, hol ez a kulcsocska... Áhá! – mosolygott, s közben nagyon fiatalnak látszott. Gyorsan a zárba tette a kulcsot, majd elfordította azt. Heniko alig hitt a szemének, amint az ajtó teljesen kitárult a szeme előtt. A tornaterem, majdnem a színpad edzőtermével vetekedett. Ami valahol érthető volt, hiszen sok gyereket kellett kiszolgálnia. Az egyik sarokban egy komplett zenei berendezés várta az új tanárt. Heniko sejtette, hogy ez csak az ő órája kedvéért lehet kikészítve. Jelenleg a terem egyik falát végig tükrök fedték, ám látható volt, hogy egy védőrács volt felhajtogatva, arra az esetre, ha a tükrök helyett, inkább a labdáké lenne a főszerep.

- Hű... - reagált Heniko, mire Mary csak elmosolyodott.

- Remélem, elnyerte a tetszésedet.

- Elnyerte?! – kérdezett vissza hitetlenkedve. – Azt hiszem, még mindig az államat keresem a földön. Ez döbbenetes!

- Ilyenkor bizonyosodik be, hogy hasznos is tud lenni a papírmunka. Egy pályázaton nyertük ezt a felújítást.

- Eszméletlen! Majdnem akkora, mint a színpad edzőterme, csak persze mindenféle akrobatikai szer nélkül.

- Nos, mivel még nem jártam a színpad edzőtermében, így ezt elkönyvelem egy nagy bóknak – mondta miközben az órára pillantott. - Nemsokára itt lesznek a kicsik. Addig itt maradok, mert velük elég sok gubanc van. Kis örökmozgó berendezés az összes, szóval próbáld meg alaposan kifárasztani őket.

- Megteszek minden tőlem telhetőt. De majd kiderül, hogy ki kit fáraszt le jobban - tette hozzá nevetve.

- Remélem, nem fognak ki rajtad.

- Én is ebben bízom. Gyorsan átöltözöm, mielőtt ideérnek.

- Jó gondolat. Ott jobbra találsz egy öltözőt. Használd nyugodtan – ajánlotta Mary, majd Heniko úgy is tett. Amint kész volt, még volt idejük beszélgetni egy kicsit, majd hirtelen észrevették, hogy társaságuk érkezett. Először egy nevelő érkezett rögtön utána pedig legalább tíz-tizenkét kisgyerek. - Molly, látom meghoztad az apróságokat – szólt oda Mary.

- Igen, bár inkább rohantam utánuk – tette hozzá, kicsit halkabban, mire Heniko kuncogni kezdett. Talán kicsit fiatalabb lehetett Marynél. Ő is azonnal észrevette Henikót. Nagyon kíváncsi volt, hogy mi fog kisülni Mary ötletéből. – Nocsak, elállt a szavatok? – kérdezte nevetve a gyerkőcöket, akik igen megszeppenve álltak az ajtó előtt.

- Gyere, bemutatlak – ajánlotta Mary, miközben az ajtóhoz indult. Heniko csak biccentett, majd követte őt. - Molly, ő itt Heniko. Heniko, ő pedig Molly – mutatta be őket egymásnak, amint közelebb értek. Molly, a legkisebbek fő nevelője, míg Heniko a tánctanáruk lesz majd.

- Nagyon örülök, Heniko – üdvözölte Molly kézfogás közben.

- Részemről a szerencse, Molly.

- Sok szerencsét, a törpékhez. Készülj fel rá, hogy mindegyik egy kisördög.

- Biztos ez? – kérdezte, miközben rájuk nézett. – Ezek a kis angyalkák?

- Hó-hó! Csak várd ki, míg kibújnak a szarvaik! – közölte kacsintva.

- Szeretem a kihívásokat – vigyorodott el Heniko is majd a kicsik felé fordult. – Sziasztok, törpikék! Én Heniko vagyok. Azért jöttem, hogy táncolni tanítsalak titeket! – tette hozzá nagy mosollyal.

- Te is tantó néni vagy? - kérdezte egy kislány.

- Ö... igen – válaszolt Heniko kicsit tétován. - Valami olyasmi.

- Milyen szép vagy! - mondta egy másik hatalmas szemekkel.

- A nyomába sem érek ennyi hercegnőnek... - mondta Heniko szerényen.

- Ez nem igazság – bosszankodott Molly félhangosan. – Nekem miért nem mondanak soha ilyen szépeket? - Erre Mary csak elmosolyodott.

- Gyere, üljünk le, és nézzük meg az órát – ajánlotta, hogy elterelje a másik gondolatait.

- Jó, jó – mondta, majd követe Mary példáját. – Különben ne vedd komolyan a díszhisztimet – mondta gyorsan a másik. – Nagyon szimpatikus nekem a lány.

- Örömmel hallom – felelt Mary elégedetten.

- Na, akkor kezdjük el – mondta Heniko két tapsszó után. A gyerekek azonnal figyelni kezdtek rá. –Először egy kis bemelegítéssel kezdünk – mondta, miután felállította a kis csapatát. A kicsik lelkesen követték őt.

Közben a színpadnál már mindenki az ebédlőben volt. Kalos éppen egy rögtönzött megbeszélést tartott. Mindenki jelen volt, még Alica és Will is.

- Na, szóval most hogy mindenki itt van - kezdte Kalos, ám nem jutott messzire a mondanivalójában.

- De nincs itt mindenki – szakította félbe Marion. - Heniko nincs itt. – Heniko neve hallatán, mindenki forgolódni kezdett.

- Hát ez jellemző – pusmogott Alica. - Mi az, hogy már meg sem jelenik? Talán neki ez nem kötelező vagy mi?

- Jaj, fogd már be – torkolta le Anna. – Te, meg miről beszélsz? Mintha ismernéd egyáltalán...

- Nem is akarom megismerni! – vágta rá Alica.

- Főnök, megkereshetem? – ajánlotta fel Marion.

- Nem – válaszolt Kalos nyugodtan, mire mindenki kérdőn nézett rá.

- Mért nem? – hökkent meg Rosetta.

- Mert itt úgy sem találná meg senki – közölte egyszerűen.

- Nincs itt? - kérdezte Anna.

- És akkor hol van? – kérdezte May is.

- Mi ez valami kihallgatás? – kérdezett vissza Kalos kissé mogorván. – Lényegtelen, hogy most hol van most. Különben ő már sokkal előrébb jár a felkészülésben, mint bárki szóval nem ártana, ha mindenki összeszedné magát.

- Remek és én, hogy fogok vele próbálni? - kérdezte Alica, bár valójában egyáltalán nem akart próbálni a lánnyal.

- Nem fogsz. Addig gyakorolsz Leonnal.

- Leonnal? - Csillant fel a szeme a hallottakra. - Rendben. Ez így megfelel. - A többiek persze nem nagyon voltak elégedettek Kalos válaszával. Őket nagyon érdekelte, hol van a lány.

- Mia egy gyors eligazítást, aztán mindenki haladjon - utasította Kalos.

- Értettem - mondta Mia kicsit megszeppenve, de aztán elkezdte a mondókáját.

- Vajon merre lehet, Heniko? – gondolkodott Will is. - Vajon mit bízott rá Kalos? És Leon vajon tud róla? – Gyorsan a férfira is pillantott, ám Leon pókerarca, minden volt csak segítőkész nem. - A francba.

- Ki hitte volna – gondolkodott Kalos. – Pedig az elején, hogy tiltakozott mindenki. Most meg szinte megáll az élet. Don... te csirkefogó. Te, tényleg megmondtad – merengett halvány mosollyal.

   Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393