13 - 14.

Közben a színpadon javában ment az edzés. Heniko Yurival még az nap kitalálták a közös számot és rendesen be is gyakorolták. Aztán úgy ebédidőben Heniko elment Kalossal ebédeli, tekintve, hogy egy, ismerkedni akart a lánnyal, és kettő, a színpad konyhája jelenleg kissé viharvert állapotban volt.

- Ne is törődjön vele főnök - nyugtatta Kalost Heniko, aki azóta tiszta ideg volt, hogy egy lesifotós megzavarta őket. - Egyszer úgy is meg kellet történnie.

- Jó... csak már előre látom a holnapi lapokat - bosszankodott. - Nem, így akartalak közhírré tenni.

- Engem nem érdekel, hogy miket fognak írni - közölte Heniko nyugodtan, majd belekortyolt a gyümölcslevébe. - Soha nem adtam sokat az újságok szavának. Én tudom, ki vagyok és az a lényeg. Különben szerintem a média a legnagyobb ártalma a színpadnak.

- Idegesítőbbek, mint a részvényesek - tette hozzá Kalos. Heniko erre a megjegyzésre csak mosolygott. Új főnöke nagyon emlékeztette Donra. Egyformán karrieristák voltak, és mindketten éltek-haltak a munkájukért. - Hogy jössz ki a többiekkel? - kérdezte hirtelen.

- Megvagyok velük. Szeretek velük dolgozni - válaszolta mosolyogva.

- Na, és Leon? - Heniko válasza erre egy fintor volt. Legszívesebben messziről elkerülte volna ezt a témát.

- Na, ő már egy teljesen más kategória. Vele a gyűlölöm, gyűlöl rendszert, használjuk - vallotta be Heniko kertelés nélkül.

- Azért azt jó, ha tudod, hogy Leonnak nagyon nehéz volt - kelt a színpad apja egy kicsit a férfi védelmére. - Szülök nélkül nőt fel, elvesztette a húgát, majd Sorát is. Nem könnyű neki ezeket feldolgoznia.

- Jó. Én ezt mind értem. És nagyon sajnálom is - mondta Heniko őszintén. - De az már egy teljesen más lapra tartozik, hogy emiatt, vagy ezt alibinek használva mindenkivel bunkó. Mással is történnek rossz dolgok. Például Sorát nem csak ő, hanem itt mindenki elvesztette a színpadnál. Nem mellesleg én is vesztettem el olyan személyeket, akik nagyon fontosak voltak az életemben. Mégis itt vagyok, és nem akarom megkeseríteni mások életét - hadarta le gyorsan.

- Heniko? - kérdezte Kalos, akinek eléggé új volt a lánytól hallott élménybeszámoló. Persze Heniko azonnal kapcsolt, hogy talán túl sokat fecsegett.

- Bocsi, de most mennem kell. Majd jövők - mondta, majd sietősen fel is állt.

- Mégis hová akarsz mész? - kérdezte Kalos számon kérően, hiszen most mégiscsak ő felelt a lányért. Arról nem is beszélve, hogy ezek után nagyon érdekelte az, amiről Heniko beszélni kezdett.

- Csak járok egyet, nem lesz semmi bajom. Lesétálom az ebédet - tájékoztatott. - Köszönöm a meghívást. Sietek majd!

- Szívesen. Különben Miatól halottam, hogy már jól haladtok a próbákkal, és olvastam a jegyzeteidet. Mia nagyon hálás neked. - Heniko erre csak újra elmosolyodott. - Jól van - sóhajtott megadóan. - Látom, nagyon menni akarsz. De ebből nem lesz rendszer, remélem ez tiszta!

- Persze értem. Köszönöm! - hálálkodott, majd sétálni indult a városban. Akik mellet elsétált, egyből utána fordultak, mert mindenki azonnal észrevette a természetes szépségét. Tökéletes alak, gyönyörű arc, egyszerűen maga a megtestesült szépség. Őt magát mondjuk ez sosem érdekelte. Nem tett semmit azért, hogy fennmaradjon ez az állapot, vagy még jobb legyen. Úgy gondolta, hogy az életben százszor fontosabb dolgok is vannak, mint a külső. Meglehetősen sokat mászkált a városban. Ismerkedett a környékkel, az utcákkal, üzletekkel egészen addig, míg egy játszótéren kötött ki. A játszótéren kis gyerekek játszottak, s úgy tűnt nagyon jól szórakoztak. Heniko beült egy hintába és figyelni kezdte őket. A gyerekek nagyon élvezték a játékot. Annyira boldogok voltak, ám amint felbukkant egy kislány a légkör teljesen megváltozott. A többi lenézően pillantott felé. Egyértelművé vált, hogy nem szerették őt. Henikónak ekkor a saját múltja jutott eszébe. Mintha csak saját magát látta volna abban a kislányban. - Nem jó ez így - gondolta, majd felállt és egy hirtelen ötlettől vezérelve, az egyedül játszó kislányhoz ment. A többi csak most vette észre, hogy Heniko is ott van a játszótéren. Nagyon csodálkoztak, hiszen az ő szemükben Heniko, - aki hercegnőnek számító lány, - mit akar egy olyan kis senkitől, mint az. A kislány megdöbbenve nézte, ahogy Heniko odatérdel mellé.

- Szia! - köszönt oda kedvesen mosolyogva Heniko. A lányka még mindig elképedve nézte Henikót. Egy számára ismeretlen még sose mosolygott rá ilyen őszintén.

- Szia - köszönt félénken.

- Én, Heniko vagyok - mutatkozott be neki.

- Én pedig, Lola vagyok

- Örülök, hogy találkoztunk, Lola. Nincs kedved csatlakozni hozzám a hintánál? - kérdezte, mire a kislány elkerekedett szemmel nézett rá.

- Hogy én?

- Igen, te! Persze, csak ha van kedved hozzá.

- Van! - válaszolt sokkal vidámabban.

- Akkor gyerünk! - jelentette ki, majd a hintához mentek.

- Nem vagy már túl nagy a hintázáshoz? - kérdezte Lola hirtelen, miközben ellendítette magát.

- Nem hiszem. Ebből nem lehet kinőni. A hinta örök. Megaztán részben ez a munkám.

- Tényleg? Akkor, te artista vagy? - érdeklődött megepedten.

- Igen, ahogy mondod. Most itt dolgozom a Kaleido színpadon.

- A Kaleido színpadon? Mindig is meg akartam nézni ott egy műsort. Annyira szép lehet, akár egy álom.

- Hát, ha gondolod, szerzek neked egy tuti helyet - ajánlotta.

- Nem is ismersz. Mért, tennél ilyet?

- Mert én szeretek jót tenni az emberekkel, főleg ha megérdemlik.

- Heniko kisasszony - kérdezte félénken. - Nem lennél a barátom? Tudod, nekem nem sok van - mondta bátortalanul, de reményekkel telve.

- Szívesen lennék. Tudod, egy kicsit magamat látom benned.

- Komolyan? - kérdezte izgatottan, majd aztán kicsit elszomorodott. - De neked valószínűleg jobb életed volt. Barátok, család, otthon...

- Nem, nem volt jó életem. - Erre a kislány meglepve nézett rá. - A szüleimet nagyon kicsi koromban elvesztettem. Nem is igazán emlékszem rájuk. Mivel nem volt értem valami nagy jelentkezés a rokonoknál, így árvaházba kerültem. Sajnos nem túl jó fajtába. Egy nevelő volt ott, aki igazán törődött velem. Aztán egy napon meghalt, így egyedül maradtam megint. Barátok? Most sokkal több van, mint annak idején. Szóval boldog vagyok - ecsetelte, majd ő is meglökte magát a hintával. Lola csak nézte a mellette lévő nagylányt. Nem gondolta volna, hogy ilyen nyíltan beszél majd magáról.

- Tudod... - bátorodott fel Lola is. - Nekem is meghaltak a szüleim. Én is árvaházban lakom. Mondjuk ott kedvesek, de...

- De nem olyan, mint egy igazi otthon - fejezte be Heniko, aki pontosan értette a kislány érzéseit.

- Én is artista leszek! - mondta hirtelen.

- Tényleg? - kérdezte Heniko meglepetten.

- Igen. Úgy gondolom, meg tudnám csinálni...olyan akarok lenni, mint te! - mondta ragyogó arccal.

- Mint én? - Nézett vissza a kislányra, akinek szőke haját fújta a szellő és kék szemében elszántság csillogott. Meglepte a lány kijelentése, de végül elmosolyodott rajta. - Tudod mit? Van egy ötletem.

- Mi lenne, ha tanítanál? - vágta rá gyorsan Lola, remélve, hogy erre gondol Heniko is.

- Én, mint tanár? Hát nem is tudom... - gondolkodott el Heniko hangosan.

- Pedig szerintem nagyon jó tanár lennél. Van egy-két gyerek az árvaházban, akik szerintem nagyon ügyesek. Esetleg eljöhetnél tanítani és lehetne ott a foglalkozás. - Élte bele magát a kislány.

- Hé... lassabban! Ez szerintem is jó ötlet, de erről a főnökömmel is beszélnem kellene. Meg tudod most ott a műsor, de meglátom, mit tehetek az ügyben, mert nagyon szívesen oktatnálak benneteket.

- Komolyan megtennéd?

- Igen persze - mondta mosolyogva, és megállította a hintát.

- Heniko! - kiáltotta boldogan, majd kiugrott a hintából és megölelte a nagylányt. - Annyira örülök, hogy megismerkedtem veled!

- Köszi - mondta, miközben viszonozta az ölelést. Eközben a többi gyerek is odagyűlt a hintákhoz. Nagyon kíváncsiak voltak. Érdekelte őket, hogy kicsoda Heniko.

- Lola, ki ő? - kérdezte egy vörös hajú lány.

- Ő itt Heniko, és az új barátom! - mondta büszkén, majd megállt a többiek előtt.

- Tényleg? - kérdezte csodálkozva egy szemüveges lány.

- Sziasztok - köszönt Heniko mosolyogva a kis gyereknek csapatnak.

- Milyen szép! - jegyezte meg egy barna hajú kislány. - Biztosan modell!

- Nem modell, hanem a Kaleido színpad artistája - magyarázta Lola tudálékosan.

- Artista? Mármint, aki ugrál a levegőben és mutatványokat csinál?

- Igen. Pontosan - helyeselt Lola. Heniko csak nézte az eseményeket, mert új volt neki ez a szituáció. Nem gondolta volna, hogy pár pillanat alatt ekkora híresség lesz belőle, még akkor is, ha csak egy kis játszótérről volt szó.

- Akkor mutass valami szépet! - könyörögték a lányok. - Légyszíves!

- Mutassak? Hát jó. Benne vagyok. Nézzük csak - mondta, miközben szétnézett a játszótéren. Valami alkalmas helyet keresett, hogy bemutassa mit is tud. Látott egy régi gördeszka pályát, ahol korlátok helyezkedtek el. Heniko azonnal elmosolyodott, mert remek ötlete támadt. - Az a hely ott éppen megfelel! Lola konferáló kisasszony - szólította meg a kislányt komoly hangon. - Bejelentené a következő előadást?

- Hogyne! - kiáltotta boldogan. - Kedves közönség! - kezdte, mire a több kisgyerek a földre ült, és figyelni kezdték társuk konferálását. - Következzen a páratlan, csodálatos és tehetséges Heniko kisasszony! - mondta, mire a többiek tapsolni kezdtek, majd Lola is helyet foglalt a nézők sorában.

- Köszönöm, köszönöm - hálálkodott a művésznő hajlongva. - Ígérem nem fognak csalódni! - mondta, majd megállt a korlát előtt, és egy könnyed mozdulattal a tetejére ugrott. Figyelemre méltó, látványos gyakorlatokat mutatott be, aminek nagyon örültek a gyerekek. Ugrásaival és forgásaival teljesen ámulatba ejtette őket, meg az egyre több járókelőt, akik szintén felfigyeltek a műsorára. Mindent szívből csinált. Minden szaltó és csavart ugrás erről árulkodott. Az akrobatika és a tánc elemeit is ötvözte, ami remek kis látványt nyújtott. Amikor a produkció végére ért, hatalmas tapsot kapott. Ez volt az első sikeres Amerikai előadása, ezért nagyon boldog volt.

- Heniko, szép volt! - gratulált elsőként Lola.

- Gratulálok! - mondta egy másik lány is.

- Köszönöm szépen! - mondta mosolyogva, fogadva a gratulációkat.

- Ön nagyon tehetséges! - Lépett oda egy harmincas éveiben járó nő.

- Miss Grant! - szólította meg Lola. - Ugye milyen ügyes? A Kaleido színpad artistája - újságolta neki is.

- Igen gondoltam - mondta a nő mosolyogva. - Látom összeismerkedett a gyerekekkel. - Fordult Henikóhoz.

- Igen nagyon aranyosak. Üdvözlöm, Heniko Madcap vagyok.

- Szóval, Heniko? Az én nevem, Mary Grant. A városi gyermekotthon igazgatója vagyok.

- Örülök, hogy megismertem, Miss Grant - Nyújtotta ki a kezét, hogy kezet fogjon.

- Ugyan már, hagyjuk a formaságokat. - Legyintett barátságosan. - Szólíts nyugodtan, Marynek.

- Nekem nem kell kétszer mondani, Mary - válaszolta Heniko kacsintva.

- Mikor csatlakoztál a társulathoz? - érdeklődött Mary.

- Hát őszintén szólva ez a második napom.

- Akkor, te vagy a színpad új sztár jelöltje?

- Hát remélem - mondta Heniko. - Ha rajtam múlik, akkor biztos úgy lesz.

- Nagyon helyes. Ez a jó hozzáállás. - Hirtelen aztán eszébe jutott valami. - Nem lenne kedved hazakísérni minket?

- De szívesen - felelte Heniko. - Még bőven ráérek visszamenni a színpadhoz.

- Velünk jössz, Heniko? Ez szuper! - ujjongott Lola. - Heniko, meséld el Miss Grantnek az ötletünket! - könyörgött.

- Ötlet? - kérdezte Mary megepedten. - Mit találtál ki már megint, Lolácska?

- Nos, arra gondolt... - kezdett bele Heniko, de Lola persze túl izgatott volt ahhoz, hogy ne szóljon közbe.

- Mi lenne, ha Heniko tanítana minket akrobatikára? Lehetne?! - kérlelte hatalmas szemekkel.

- Akrobatikára? - hökkent meg Mary. - Nem. Ahhoz még túl kicsik vagytok - jelentette ki határozottan.

- Ne már! - kezdett nyafizni Lola.

- Sajnálom, vita nincs!

- És mi lenne, ha táncot oktatnék? - dobta fel hirtelen Heniko.

- Táncot? - kérdezte Lola érdeklődve.

- Igen. Az előző munkahelyemen, mielőtt artista lettem volna, koreográfusként dolgoztam - magyarázta.

- Ez az ötlet már nekem is sokkal jobban tetszik. Bár nem tudom Kalosnak mennyire fog tetszeni, hogy két helyen is dolgozz...

- Igaz. Ebbe bele sem gondoltam - mondta Heniko kissé csalódottan, de aztán leesett neki a tantusz. - Várjunk. Kalos? Csak így simán? Te ismered a főnököt?

- Igen régi barátom. Talán, ha én kérem, majd megenyhül - bizakodott kacsintva. Lola valósággal repkedett a boldogságtól. Örült, hogy Heniko továbbra is az élete része marad. Nagyon bízott abban, hogy Mary ráveszi a Kaleido igazgatóját, hogy Heniko taníthasson nekik. Végre úgy érezte teljes az élete. Heniko pillanatok alatt megváltoztatta. Rávezette őt egy olyan útra, amin eddig még sosem járt. Kézen fogva sétált Henikóval és rengeteget beszélgettek. Időközben a többi kicsi is nagyon megkedvelte őt. Amíg ők önfeledten nevetgéltek, addig a Kaleidonál nagyban mentek az edzések. Ahhoz képest, hogy csak alig két napja tudják mi lesz a műsor, nagyon jól haladtak a próbákkal. Mia is sebesen dolgozott a díszletesekkel. Egyszóval senki sem unatkozott. Kalos nagyon elégedett volt. Sok idő után úgy érezte minden rendben van. Azonban nem mindenki gondolta ugyanezt. Leon egy eldugott kis városka utcáin sétált. Elég sokat autózott, és már régen elhagyta Los Angeles városát is. Valójában nem is tudta egészen pontosan merre is jár. Ennek ellenére nem gondolkodott a visszainduláson. Nem volt kedve az edzésekhez, az emberekhez meg aztán pláne semmi. Csak két dolgot akart. Elszakadni mindentől és gondolkodni. Ez a Willnél tett látogatás és az utána következő saját gondolatai eléggé összezavarták őt.

- Várjon egy kicsit, fiatalúr! - szólt utána egy meglehetősen különös kinézetű nőszemély.

- Mit akar? - kérdezte ellenségesen. - Hagyjon engem békén! - próbálta lerázni, miközben sietősebbre vette a lépteit.

- Magának gondjai vannak - kezdett bele árnyaltan. - Életében többször is nagyot csalódott, ám a legfájdalmasabb két szeretett nő elvesztése volt.

- Tessék? - Fordult vissza. - Honnan veszi, ezt?- kérdezte kicsit zavartan, mert bizonyos szemszögből mind igaz volt.

- Ha valóban érdekelnek a válaszok, akkor kövess! - közölte, majd elindult. Leon pár pillanatig még tétovázott. Nem kifejezetten ilyen végkifejletre számított. Álmaiban sem gondolta volna, hogy amikor éppen az a célja, hogy kicsit maga maradjon és helyre tegye a gondolatat, pont akkor jelenik meg egy különös javasasszony. Túl jó volt az időzítés, ami gyanakvásra adott okot. Minden lépés megtételével, egyre több kétely nyomasztotta. Vajon miért teszi ezt? Jól teszi? Vagy teljesen megbolondult? Tényleg ennyire zavarodott lenne, hogy már az okkult tudományoktól sem zárkózik el, hogy válaszokat szerezzen? Pedig sokkal valószínűbb az, hogy a nő csak egy kontár. Teljesen biztos, hogy csak pénzt akar szerezni, semmi mást. Többször meg is akart állni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Hamarosan aztán arra lett figyelmes, hogy egy romos házhoz érnek. Amint beléptek, a francia azonnal megállapította, hogy ez sokkal inkább néz ki egy horrorfilm díszletének, mint egy otthonnak. Minden féle kacat, ékszer, talizmán és pókháló borított mindent. Míg Leon a saját sokkjával volt elfoglalva, addig a nő helyet foglalt egy asztal mögött.

- Ülj le, fiam - szólt oda Leonnak, aki szó nélkül eleget tett a kérésnek, de a megszólítás kissé bántotta a fülét. - Először elmondom, mit látok - jelentette ki, miközben a férfit figyelte. - A történeted kezdete igen homályos. Viszont, azt tisztán látom, hogy Franciaországban éltél. Gazdag család sarja vagy. Soha nem szenvedtél pénzhiányban. Meg volt mindened, amire szükséged volt. Látok egy nagyon fontos köteléket. Egy nő... egy testvér. A húgod. Szoros kapcsolat volt köztetek, ami mindent kibírt. A szülők elvesztése után, pedig különösen fontossá vált. - Leonnak olyan érzése volt, mintha egy nyitott könyv lenne a nő kezében.

- Honnan veszi mindezt? - vágott közbe hirtelen.

- Nem nehéz kitalálni mit éltek át ügyfeleim a múltban. Az arcuk és viselkedésük mindig nyomra vezet, árulkodik eddigi életükről - magyarázta közhelyesen. Érezhető volt, hogy nem most mondta először ezeket a szavakat.

- Csak a múltról tud beszélni? - érdeklődőt, bár igyekezett visszafogni a kíváncsiságát.

- A jövő nem mutatkozik meg akárkinek, egyszerűen túl sok a lehetőség - felelt, de aztán visszatért a férfi múltjához. - A hosszú boldogságnak egy halál vetett véget. Meghalt a legfontosabb ember az életedben. Azt hitted nem tudsz majd tovább lépni, de aztán jött egy újabb személy, aki fontossá vált. Egy újabb nő, aki a barátság kötelékeit tette rád. Megváltozatta életed igen rövid idő alatt. A tudtod nélkül egy új ösvényre találtál. Ám hamarosan ez az ösvény is eltűnt. Újabb halál. Egy újabb fontos személy távozása. Ám van amikor, ezek a személyek még így távozásuk után is képesek arra, hogy üzenjenek. Jeleket hagynak maguk után. Nem volt valamikor valami olyan álmod, amit nem értettél? Valami furcsa?

- Volt egy álmom, amiben három alakot láttam - osztotta meg vele Leon.

- Három alak. Három fontos személy. Három fontos emberi kapcsolat, azaz érzelmi kötelékek.

- Érzelmi kötelék? Vagyis?

- Az ember életében a szeretetnek három fajtája jelenik meg. Az első a testvéri, a második a barátság, a harmadik pedig a szerelem szeretette. Nem véletlen, hogy ezt, álmodtad. Ennek is jelentése van.

- Jelentése? - kérdezte kissé hitetlenül. - De miért pont most?

- Valószínűleg ez egy figyelmeztetés. Az álmod okkal mutatta most ezeket az alakokat. Jelzi, hogy sokat vesztettél, de még több a veszíteni valód. Hiszen a hármas egyensúlyból már kettőt elvesztettél, ha a harmadikat is elveszted, képtelen leszel a talpra állásra.

- Szóval a harmadik alak...- gondolta magában a férfi. - Tehát a harmadik alak az, akit meg kell találnom, és nem szabad elveszítenem? - kérdezte a nőt.

- Beszéljenek a kártyák - jelentette ki egyértelmű válasz helyett. A pakli, ami eddig az asztal sarkán pihent, elég megviselnek tűnt. Ám nem úgy tűnt, hogy a használóját ez bármennyire is foglalkoztatná. Megkeverte a lapokat, majd felfordította az elsőt. - Ez a lap egy bánattal teli, ám erős nőt mutat. Vagyis a közeledben van egy nő, aki kívülről bár rendkívüli, de belül a bánat súlyos terhét hordozza. - Leon azt tetette, hogy nevetségesnek tartja az egész jóslást, pedig valójában nagyon is érdekelte. Még ha humbug is volt, a nő szavai az ő életét tükrözték vissza. Az, aminek az álombeli karaktereket azonosította, az is rendkívül pontos volt. A családi köteléknek ott volt a húga, Sophie. Baráti köteléknek Sora, aki igazi barátként viselkedett vele mindvégig. És a harmadik? Azt sehogy sem tudta kitalálni. Pedig, ha hihetett a nő szava járásának, az a valaki lesz az utolsó reménysége egy boldog életre. - A második lap - folytatta a nő. - A kártya, árulást, csalódást, a kedvestől való fájdalmas döntést vagy tapasztalatot jelenti. Akárki lesz a harmadik fontos személy, neki sem volt könnyű élete. Talán rosszabb, is mint a tied. - Majd nyúlt is a következőért. - Ez a kártya súlyos terhet jelent, ami kudarchoz is vezethet - tette le, majd húzta is a következőt. - Hmm... a következő rólad árulkodik. Tiszta gondolkodású, okos elmét mutat, aki átlát mindenen, ami azonban érzelmi hidegséget is jelenthet. Köztiszteletben álló, hozzáértő emberre utal, fordított állásban árulást, erős szembeszállást és hiábavaló küzdelmet jelez. De vigyázz! Életedet többen fogják majd megnehezíteni.

- Sok olyan ember van a környezetemben, aki már most ezt teszi - szólt közbe kissé gúnyosan, mert még élénken éltek benne a Willnél töltött percek.

- Az, hogy ilyen lekezelően viselkedsz mássokkal, csak a hátrányoddá válik - oktatta ki a nő.

- Ha maga mondja - reagált le komolytalanul.

- Jobb, ha még annyit elárulok, hogy az, akiről most azt hiszed ő a legnagyobb ellenséged, ki fog derülni, hogy az csak egy kisebb akadály. - Erre Leon összehúzta a szemöldökét, de a jósnő csak folytatta. - Mert ez a valaki, el akar majd venni tőled valamit. Valamit, ami nagyon fontos neked, de még, te sem tudod mennyire. - Miközben Leon a halottakon gondolkodott, addig a nő felvett egy újabb lapot, amin három angyal volt látható. Kicsit meg is lepődött rajta, hiszen ez a férfi álmát tükrözte. - A közeledben angyalok éltek és élnek még most is. Melletted születtek, és születhetnek még a jövőben is. Ártatlanság, boldogság és vadság. - Mintha csak villám csapott volna keresztül az égbolton, úgy érkezett meg a felismerés a franciába. Úgy tűnik csak erre az egy szóra volt szüksége, hogy összerakja, ezt az igen kusza kis történetet. Az ártatlan angyal a húga volt. A boldog angyal Sora és akkor a vad angyal csak egyetlen egy személy lehetett. Az a személy, aki fenekestül felforgatta az egész életét: Heniko. Csak ő lehetett az a személy, senki más. Hiszen ennél jobb jelzőt nem is találhatott volna a lánynak. Halványan elmosolyodott, ahogy eszébe jutottak az eddigi élményei Henikóval kapcsolatban. Nem, ez nem volt jellemző a franciára. Már régóta nem foglalkozott érzelmekkel. Valahányszor ehhez folyamodott, mindig csak szenvedés lett a vége. Sophie halála után is megfogadta, hogy soha többet nem fog engedni az érzelmeknek. Akkor Sora hiúsította meg terveit. Hiszen a lány újra megmutatta neki, mik is azok az érzelmek. Aztán Sorát is elvesztette. Akár milyen erős is valaki, a halált senki sem viseli el könnyedén. Ezért akart lemondani Leon ezekről. Hiszen képes lett volna élni nélkülük. Volt már benne gyakorlata bőven. Mért van az, hogy az élet nem enged neki békét? Helyette állandóan kihívások elé állítja. Újra itt egy furcsa és különleges lány, aki most még tele volt titkokkal. Talán ezért is találta a férfi ilyen érdekesnek, hiszen alig tudott róla valamit. - Ha úgy érzed, csak loptam az idődet, sajnálom - vágott közbe a jósnő. - Megértem. Manapság az emberek nem hisznek az ilyesmiben - mondta, majd felállt. - Viszlát, Mr. Oswald. Van egy olyan érzésem, hogy nem most találkoztunk utoljára. - közölte titokzatosan, majd mielőtt Leon még bármit tehetett volna, addigra a nő egyszerűen magára hagyta. Furcsának találta, hogy a nő ilyen egyszerűen elment, de nem sokáig foglalkozott vele, mivel neki is éppen ideje volt visszaindulnia. Az egész hazaúton a hallottakon merengett.

Heniko időközben még mindig az árvaházban volt. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen jól érzi majd magát a sok gyerek és nevelő között. A kis srácok is hamar megkedvelek őt. Különösen Lola, aki úgy tekintett Henikóra, mintha csak a nővére lett volna. Pontosan ilyen nővérről álmodozott réges-rég, erre Heniko csak úgy belecsöppent az életébe.

- Látom, megtaláltátok a közös hangot! - mondta Mary mosolyogva Henikónak, aki éppen Lolával beszélgetett.

- Én is azt hiszem - válaszolta Heniko szintén mosolyogva.

- Beszéltem Kalossal - mondta nemes egyszerűséggel, mire Heniko nyelt egy nagyot. Már előre volt sejtése arról, mi lesz a főnökúr válasza.

- Igen? És mit mondott? - kérdezte aggódva Heniko, látva, hogy Mary csak erre a kérdésére várt. A többi gyerek, akik eddig játszadozással voltak elfoglalva, most ők is elcsendesedtek. Őket is nagyon érdekelte a válasz, hiszen mind szerették volna, ha Heniko gyakrabban lenne majd itt.

- Azt mondta, hogy hetente egy napot, kölcsön ad. - Erre minden gyerek örömujjongásba kezdett, Lola pedig azonnal Heniko nyakába vetette magát.

- De jó! Heniko, itt lehetsz velünk! - mondta a lány nagyon boldogan.

- Én is nagyon boldog vagyok! - válaszolta Heniko. - De ha nem ment volna bele, akkor is jöttem volna - tette hozzá kacsintva. - Egész biztos kitaláltam volna valamit. Alig várom, hogy tanítsalak benneteket!

- Gyerekek, bocsánat az ünneprontásért, de készülnötök kell a lefekvéshez - közölte Mary, ezzel kissé tönkretéve a szép pillanatot.

- NE! - könyörögtek egy emberként a kicsik. Eszük ágában sem volt most elmenni, de Maryt elnézve, hiába a közös tiltakozás, ez a menet már eldőlt.

- Vita nincs! Nyomás! - váltott szigorúbbra Mary, aminek már lett is eredménye.

- Igen. Megértettük - mondták, kissé elszomorodva, majd mind elindultak a nevelőik után a megfelelő körletekbe. Lola még lopva Henikóra pillantott, aki csak egy mosollyal választolt.

- Ez kicsit szigorú volt, nem gondolod? - kérdezte Heniko.

- Te meg túl népszerű lettél - állapította meg Mary mosolyogva. - Különben is, ha rajtuk múlna, te itt maradtál volna legalább reggelig vagy még tovább.

- Meglehet - értett egyet Heniko. - De azért a színpadot nem nagyon tudnám otthagyni. Meg ugye Kalos is...

- Igen. Ebben igazad van - helyeselt Mary. - De csak hogy tud, nem nagyon tetszett neki az ötleted. Fél, hogy a műsor rovására fog menni.

- Ugyan már. Dehogy megy. Persze gondoltam, hogy Kalosnak ez lesz majd az első. De ez nekem olyan, mint egy bemelegítés - magyarázta a lány. - Amúgy menni az idő? - kérdezte hirtelen témát váltva.

- Hát már ne vedd udvariatlanságnak, de épp annyi, hogy visszamenj, vagy Kalos nem áll jót magáért.

- Mondasz valamit. Bár, nem mondom, hogy nem nézném meg, ahogy elkezdi tépni a haját...- jegyezte meg vigyorogva, mire Mary is megengedett magának egy mosolyt. - Na, akkor azt hiszem, indulok is! Jó éjt! - köszönt el.

- Neked is Heniko. És csak hogy tud, visszavárunk! Vigyázz magadra odafelé!

- Köszönöm. Kérlek, még mond meg Lolának, hogy üzenem, hogy nagyon szép álmokat neki. És köszi. Ígérem vigyázni, fogok!

- Feltétlenül elmondom - biztosította Mary, miközben kikísérte a lányt. Miután elváltak egymástól Heniko azonnal visszaindult a színpad felé. Elég hűvös volt, ezért kicsit sietősebbre vette a lépteit. Séta közben a mai nap járt a fejében. Örült annak, hogy taníthatja majd a gyerekeket. Bár ilyet még nem csinált, most itt lesz a ragyogó alkalom. Hirtelen azonban arra lett figyelmes, hogy füttyszót hall, maga elől. Felnézett és szembe találta magát három férfival.

- Lám-lám, Isten meghallgatta az imánkat. Leküldte egy angyalát - mondta az egyik kissé nehézkesen, mivel már nem nagyon volt szomjas.

- Fantasztikus. Már csak ezek hiányoztak...- gondolta Heniko, miközben végignézet rajtuk. Sok gondolkodást nem igényelt, hogy kitalálja mitől ennyire bátrak. Természetesen tajtrészeg volt mindegyik.

- Igen. Gyakrabban kéne imádkozni - helyeselt egy másik a fantasztikus gondolatra.

- Bocs, de nem vagytok az eseteim - szakította félbe Heniko az értelmesnek csak erős túlzással nevezhető eszme cserét.

- Nem vagyunk elég jók neked, he?! - bőgte az eddig még szótlan harmadik.

- Hát, ha őszinte akarok lenni, akkor igen. Különben sietnék, szóval megköszönném, ha nem tartanának fel. Elnézést - mondta, majd nagy ívben megkerülte őket, és folytatja útját.

- Hé, mit képzelsz?! Hova mész? - fordult utána indulatosan az egyik.

- Nem tartozik magára - morogta Heniko az orra alatt. Erre az egyik csávó utána rohant, és megragadta a csuklóját.

- Nem mész te sehova! - köpte oda neki.

- Igen? Hát csak figyeljen - Majd egy rántással kiszabadította a kezét. - Hagyjanak engem békén! - vágta hozzá ingerülten.

- Túl nagy a szád, drágám, de ne félj. Mindjárt betapasztom neked!

- Csak próbáld meg, és azt a kezedet töröm el, amivel hozzám akarsz nyúlni! - sziszegte fojtott indulatokkal.

- Haha! Azt szeretném, én látni! - röhögött fel a Henikóhoz legközelebbi alak.

- Mindjárt nem csak látni fogod, hanem érezni is! - mondta Heniko gúnyos mosollyal.

- Viszont, amit te fogsz kapni tőlünk, azt nem felejted el! - közölte aljasan vigyorogva, majd elkezdett Heniko felé közeledni ő és a társai is. Henikón nem látszott a félelem, de szíve legmélyén igen is félt. Tisztában volt vele, hogy ha egyedül lenne a fazon, akkor nem lenne vele nagy dolga. De, hogy hárman is voltak, az esélyei jócskán megcsappantak. Csak tűrte magán a kívánkozó pillantásokat, de arca meg sem rezzent. Az egyik már veszélyesen közel volt hozzá, így Heniko már készítette is elő a kezét, hogyha megvan a kellő távolság, már tudjon is cselekedni. Ám, amint ezt megtehette volna, csak azt látta, hogy a csávót valaki megragadja a vállainál, hátrafordítja, majd egy akkora ütéssel jutalmazta, hogy eszméletlenül zuhant a földre. A másik kettő csak döbbenten nézte. Bár részegek voltak, hülyék azért annyira nem. Jobbnak látták olyan gyorsan eltűnni innen, ahogy csak lehet. Nem látták a rejtélyes alakot, de ahogy elnézték eszméletlen társukat, rájuk sem várt volna más, hiába voltak többen. Remegő testtel, felkapták a haverjukat, és elmenekültek a helyszínről. Az alak az utcai láma árnyékban állt, így Heniko nem láthatta, az arcát, pedig nagyon kíváncsi volt rejtélyes megmentőjére. Valójában nagyon hálás volt neki, hiszen bármilyen irányban elsülhettek volna a dolgok.

- Ki lehet ez? - kérdezte magában, miközben próbálta tisztábban látni az előtte állót.

    Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393