11.

Úgy kilenc óra körül járhatott az idő,amikor Heniko rájött, hogy egy, még túl korán van az alváshoz, és kettő, hogy baromira unatkozik. Persze a mérgelődéssel, lakásrendezéssel és a Donnal való telefonálás vett el az idejéből, de sajnos nem eleget.

- Miért érzem azt, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal? - érdeklődött Sora vigyorogva.

- Mert egy zseni vagy - felelt Heniko kissé gúnyosan.

- Jaj, már, Heniko! - csattant ki Sora. - Leon húzta fel az agyad nem én, szóval ne legyél már ilyen undok!

- Jól van, jól van már - védekezett Heniko. - Bocsánat, csak inkább hagyjuk az Oswaldos témát! na, bocsi - kérte.

- Pedig szerintem jobban jársz, ha kibeszéled magadból - próbálkozott Sora.

- Inkább beszéljük a főszerepemről!

- Beszéljünk - értett egyet Sora, de aztán csavart a dolgon. - Szóval, hogy fogsz együtt dolgozni Leonnal?

- Sora, ne már... - nyögte, miközben belenyomott az arcába egy párnát. - Felejtsük már el a témát.

- Jó, igaz. Néha elég undok... - folyatta Sora csak azért is.

- Hogy néha?! - kiáltotta Heniko elhajítva a párnát. - Amióta itt vagyok, megállás nélkül paraszt!

- Hát mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást - közölte óvatosan, mire Henikónak a szája is nyitva maradt a döbbenettől.

- Te, csak ne célozgass semmire! - fenyegette Heniko. - Van fontosabb dolgom is, mint Oswalddal foglalkozni. Például kitalálni a mutatványaimat - nyugodott le, ahogy a mondat végére ért. - Alig várom, hogy formát öltsön a fejemben az egész. Ó! - kiáltott fel hirtelen. - Jut is eszembe. Miától kaptam egy forgatókönyvet - magyarázta, miközben az ágyra tette. - Elolvasod?

- Aha! Még szép - lelkesedett Sora, és már libbent is a papíros felé. Heniko szerencséjére, így a Leonos téma jegelve lett. Során világosan látszott, hogy mennyire tetszik neki Mia alkotása. Szinte ragyogtak a szemei, ahogy haladt a szöveggel sorról-sorra. - Ez nagyon tetszik! - mondta, amint a végére ért. - Most sem csalódtam Miában. Nagyon jól kitalált mindent - fejtegette, miközben repkedni kezdett a szobában, mert annyira magával ragadta a történet. Heniko minden reakció nélkül figyelte, ahogy Sora bejárja a szoba összes pontját. - Viszont. - Állt meg hirtelen. - Angóra szerepe kimondottan nehéz - állapította meg komolyan.

- Igen. Nagyon oda kell majd tennem magam. - Majd hirtelen eszébe jutott valami. - Talán el is kellene kezdenem az edzést.

- Most?! - adott hangot a döbbenetnek Sora.

- Miért ne. Úgy sem vagyok fáradt - jelentette ki egyszerűen. - Minek pazaroljam az időt, ha akár hasznosan is eltölthetem.

- És még rám mondták, hogy maximalista. Öregem, te új jelentést adsz a szónak. Viszont, azért ne vidd túlzásba!

- Dehogy fogom. Nem akarok lesérülni, amikor nyakunkon a darab.

- Ez esetben elengedlek. Mert abban biztos vagyok, hogy visszatartani úgy sem tudlak, igaz?

- Köszi - vigyorgott a lány. - Viszont, ennyi erővel akár velem is jöhetnél - ajánlotta. - Segíthetnél.

- Komolyan mondod? - nézett Sora csodálkozva az előtte állóra.

- Igen, teljesen. Ha edzésről van szó, nem szokásom viccelődni. Na, akkor nyomás - mondta és kinyitotta az ajtót. - Így legalább még ostobának sem fognak nézni, hogy magamban beszélek - tette hozzá, mire Sora felnevetett, aztán egészen az edzőteremig beszélgettek. Amint belépett egyből Sorára pillantott.

- Nem rossz érzés? - kérdezte óvatosan Heniko.

- Nem dehogy - rázta meg a fejét Sora. - Na, akkor lássunk munkához!

- Aha, egyetértek. Szóval kezdjük az elején. A nyitásra valami egyéni számot kellene csinálnom, ami kifejezi Angóra ellenállhatatlanságát.

- Ez ruhával is megoldható - poénkodott Sora, ami nem igazán nyerte el Heniko tetszését.

- Á hogyne. Mintha te elégedett lettél volna egy hasonló „jó" tanáccsal - közölte némi éllel a hangjában. - Azt hiszem, túl rossz hatással van rád Fantom - mondta egy fáradt sóhajjal.

- Hé!

- Csak semmi, hé! - mondta, miközben elkezdte lelazítani a végtagjait. - Ha már egyszer, te vagy az ex. Kaleido sztár inkább láss el néhány szuper tippel! - javasolta.

- Jó, jó. Majd igyekszem nem olyan haszontalan lenni, mint Fantom. Ő sem fogalmazott sosem világosan. A tanulságot, mindig csak a dolgok végén tudtam levonni.

- Egy okkal több, hogy te ne tedd! - nevetett Heniko.

- Meglesz, meglesz. Kezdetnek próbálj beleilleszkedni a történetbe. Képzeld el, hogy te vagy Angóra.

- Oké. Ártatlanság - ismételte Heniko, majd felugrott az egyik ugróasztalra. - Egy tiszta, lélek, akinek csak egy bűne van, a szerelem - mondta, s közben elkezdett egy mozdulatsort. Még nem ugrált, hanem csak táncolt. Mozdulatai nagyon kecsesek és kidolgozottak voltak, hamarosan azonban megtoldotta az előadását néhány ugrással is. Sora elismerően figyelte a lányt. Tetszett neki az amit, látott, de a szíve legmélyén szomorú volt, hogy ő már nem tehette ugyanezt. Míg Heniko az edzőteremben találta ki a mutatványokat, addig Mia a számítógép előtt ülve gondolkodott.

- Már megint nagy fába vágtam a fejszém... - gondolkodott. - Na, jó, egyszerűsítsük le. Írjuk le a párokat, úgy könnyebb lesz gyakorlatot kitalálni. Szóval az első Angóra és Jarton páros jelenete. Meg a háttérben a nép. Remélem, Heniko holnap kitalálja az ő kezdő részét. Az nagy segítség volna - sóhajtott. - Szóval Angóra és Jarton. A kölcsönös szerelem. Ide ugróasztalos szám kéne... - Dőlt hátra elgondolkodva. - Oké, ez az. Igen ez jó lesz - állapította meg, majd vadul gépelni kezdett. Már majdnem a fél oldalt tele írta gondolataival. - Igen ez így jó lesz... - jelentette ki kétszeri átnézés után. - Biztos meg tudják majd csinálni, és ahogy elképzeltem, úgy fantasztikus lesz. Na, akkor következő. A következő jelenet Daurin féltékenysége. Daurin... pont, mint Leon. Végülis valamelyest róla is formáztam. Erős, magabiztos, erőteljes, kemény egyéniség. Ezt a részt meg is hagyom neki. Biztos vagyok benne, hogy hamar kitalál majd valamit. A következő, amikor el akarják rabolni Angórát. Ide egyértelműen trapéz és ugróasztal kell, aztán újra asztal, mert Angóra és Poéna találkozása jön. Kettő darab mutatvány kell majd. Egy, amit már láttam tőlük, meg szükség lenne egy másikra is. Annak kellene kifejeznie a Jartonnal való találkozást. Igen, ez az. Haladok. Jobban, megy, mint maga a darab megírása. Aztán a háború, vagyis a finálé. Itt a földön és levegőben is kellene dolgozni, hogy intenzívebb legyen a hatás. Ebbe a részbe minden létező eszközre szükség lesz. Hmm... mi lenne, ha Angóra csatázna Daurinnal? Mondjuk, lehetne az a feszültség, hogy a Halál Isten meg akarja ölni azokat, akik fontosak Angóra számára? Igen, ez pont jó lenne a feltámadás előzményének. - Egyszerre gondolkodott és gépelt közben, bár néha nem egészen azt írta le, amire gondolt, valamint fordítva. De ezzel járt az, hogy teljesen beleélte magát a darabba. Mia és Heniko lázasan a műsoron dolgozott. Úgy tűnik, ők voltak a legenergikusabbak a színpadnál. Bár az is lehet, hogy a többiek másnap akartak teljes gőzzel dolgozni. Viszont az is igaz volt, ha ők nem csinálják meg ma, amit kell, akkor a holnapi próbák is csak akadoznának a mutatványok hiánya miatt. Ám nem mindenkinek volt könnyű az estéje. Leonra ma is alvatlanság várt.

- Ez most komoly? Már megint itt tartok?- bosszankodott, miközben hanyatt fekve masszírozta az orrnyergét. - Csak az a liba jár az eszemben. Nem is tudok róla semmit, és mégis... Vajon lehetséges volna, hogy...? - jutott eszébe egy kósza gondolat, de hamar el is hessegette. - Nem, nem. Az lehetetlen... - Majd gyorsan felült, és úgy folytatta a gondolkodást. - A világ leghíresebb artistái közé tartozom. A legtöbb nő a lábaim előtt hever - vette sorra. - Akármelyiket megkaphatnám. Erre idejött ez a fruska, és teljesen kifordított önmagamból. Mondjuk szó se róla, valóban bájos. Igaz, lehetne kicsit kupálni, de van benne valami páratlan. Viszont, amint kinyitja a száját, viszketni kezd a tenyerem. Sokkal idegesítőbb, mint Sora volt. Ő legalább megadta nekem a kellő tiszteletet, de ez? Szerintem a szó jelentését sem ismeri. Ennek ellenre izgatott vagyok, hogy majd vele kell szerepelnem... -Aztán hirtelen úgy érezte, hogy ez a gondolatmenet kezd elindulni egy olyan irányba, amerre nagyon nem kellene. - Ki kell szellőztetem a fejem... - döntötte el, majd gyorsan felöltözött, és elindult a part felé. Heniko közben fáradhatatlanul dolgozott. Úgy ugrált, olyan energiával, mintha csak most kezdte volna. Sokat haladt, és a biztonság kedvéért mindent jegyzetelt is, hogy írás alapján is pontosan tudja, hogy mit csinál. Meg úgy volt vele, ha esetleg kitalál olyat, ami ebbe a darabba már nem fér bele, jó lesz egy következőbe.

- Mondd csak, Heniko. Nem vagy fáradt? - érdeklődött Sora. - Ötkor keltél, most meg már majdnem tizenegy. Izé... szóval...

- Jaj, Sora, ne erőltesd. A fejszámolás nem az erősséged - jegyezte meg Heniko, közben épp jegyzetelt.

- Jól van, na - reagált Sora kissé sértődötten. - Csak kíváncsi vagyok, mert én már biztos kibuktam volna. Szóval? - Heniko erre fáradtan sóhajtott egyet.

- Azt jelenti, hogy tizenkilenc órája egyfolytában pörgök... - jelentette ki egyszerűen, majd visszaugrott az asztalra, és kezdte elölről a felírtakat.

- Egek... ez szörnyen hangzik. Ha ezt valaki megtudja...

- És ki tudná meg? - kérdezte Heniko költőien. - Ki mondaná el? Te? Mert én nem fogok. Mia számít rám. Ha már felajánlottam, hogy segítek neki, akkor nem fogom cserbenhagyni. - Közben a sétálgató Leon maga, se tudja miért, de a színpad felé érkezett. Nézte a kivilágított épületet és a múltja járt a fejében. Eszébe jutott a húga, majd Sora, és végül újra Henikónál lyukadt ki. Egyből magához és tért, és elindult visszafelé. Akkor tűnt fel neki a világosság az edzőteremben. Természetesen egyből arra indult. Tudni akarta, hogy vajon ki lehet odabent. Amikor odaért, résnyire nyitotta az ajtót. Viszont az a látvány, ami a szeme elé tárult, nem igazán az volt, amire számított. Heniko éppen a szerepét játszotta. Mozdulataiban ott voltak Angóra érzelmei. Sikerült teljesen eggyé válnia szerepével. Közben olyan mutatványokat csinált, amire még egy profi is megemeli a kalapját.

- Na, jó. Meg kell hagyni, hogy tényleg tud valamit - gondolta Leon elismerően. Igen, el kellett ismernie, hogy a lány valóban nem a száját jártatta, amikor mondta, hogy nem valami jött ment szerencsétlen. Aztán Heniko áttért más mozdulatokra. Látványosak voltak, de nem olyan nehézségűek, mint az előző ugrások. - Ez meg biztosan a háttértáncosok koreográfiája - merengett még mindig az ajtóban állva. Nagy szerencsétlenségére Sora észrevette őt. Először nagyon meglepődött, de aztán veszélyesen csillant meg a szeme, és megindult az ajtó felé. Amint odaért, egy laza mozdulattal, bevágta Leon mögött az ajtót. A férfi erre nagyon nem volt felkészülve, ezért majdnem elvágódott a földön. Heniko sem járt jobban. Éppen egy ugrás közben volt, amikor a hirtelen zajtól majdnem ő is zakózott egy nagyot. Végül egy hanyatt fekvésig mentette a helyzetet.

- Sora, most meghalsz! Megint - gondolta magában, majd mérgesen az ajtó felé pillantott, ahol nem éppen azt látta, amire számított. - Te meg mit keresel itt? - kérdezte Heniko kissé döbbenten. Nem igazán titkolta, hogy mennyire nem örül a férfinak.

- Ezt én is kérdezhetném... - reagált Leon a helyzethez képest nyugodtan. Végülis nem igen talált volna értelmes magyarázatot arra, hogy szinte megbabonázva figyelte a lányt.

- Hát szerintem az, hogy én mit csinálok, az elég egyértelmű, nem? - kérdezte költőien. - Szóval, te jössz - dobta vissza a labdát.

- Nem mindegy az neked? - hárított ellenben Leon.

- Nem. Szóval érdeklődve várom a magyarázatod! - parancsolt rá a lány, amin Leon elég rendesen felkapta a vizet.

- Mit képzelsz magadról?! - kérdezte indulatosan. - Nekem egy ilyen kis mitugrász ne parancsolgasson! Kinek képzeled, te magad?!

- Én nem képzelek semmit - közölte Heniko mérgesen, de megőrizte hidegvérét. - Csak érdekelne, hogy a híres Leon Oswald, miért jön oda, ahol pontosan tudja, hogy nem kívánatos személy.

- Te komolyan azt hiszed, hogy miattad vagyok itt? - kérdezte Leon szarkasztikusan.

- Nyilván nem vallanád be, még ha igaz is lenne - mondta Heniko elégedetten. - Akkor biztosan csak nem megy az alvás.

- És mi a helyzet veled? - kerülte ki Leon, hogy válaszolnia kelljen, hiszen mindkettőbe elég rendesen beletenyerelt a lány. - A következő sztárjelöltnek esti műszakra is szüksége van, hogy legyen belőle valami?

- Ó, kérlek. Nem tökmindegy az neked? Tudtommal nem tartozom neked magyarázattal. Akkor gyakorlom itt, amikor tetszik. Jobb, ha elkezdesz megbarátkozni a gondolatával. Aztán, ha az a szint megvan, akkor azzal is, hogy egy darabban is kell szerepelnünk, szóval jó lenne, ha visszavennél magadból - tanácsolta Heniko egy lapátnyi gúnnyal. Őt egyáltalán nem érdekelte, hogy milyen hírek járnak a franciáról. Nem hagyta magát a férfival szemben, ami Leonnal nem is nyerte el a tetszését.

- Én vegyek vissza magamból? - ízlelgette ironikusan, majd újra felvette a támadók kesztyűt. - Nézz már magadra! Nem tudom kettőnk közül ki az, aki túl sokat enged meg magának.

- Ha ennyire nem tudsz engem elviselni, akár el is mehetsz a színpadtól. Így mindketten jól járunk - vetette fel Heniko készségesen, remélve, hogy a férfi talán majd fontolóra veszi a hallottakat.

- Igen, el is mehetnék, végül is nincs miért maradnom - gondolkodott el, majd leesett neki, hogy a lány konkrétan el akarja elküldeni őt. - Még, hogy én menjek el?! - Heniko ezen próbált nem elmosolyodni, de nem sikerült. - Te nem vagy itt egy napja, aztán máris azt hiszed, itt minden úgy van, ahogy te akarod?! Hát nagyon tévedsz. A közönség több mint fele csak miattam jön. Azért, hogy engem lásson - mondta indulatosan és kissé büszkén.

- Hogy tudom őket sajnálni. Feleslegesen dobják ki a pénzüket az ablakon - reagált csípősen a lány. Leonnál már nagyon kezdett betelni az a bizonyos pohár, de Heniko nem hagyta abba. Véletlenül sem. - És különben is. Ha neked annyira fontos, hogy lássanak, akkor miért nem költözöl egy múzeumba? Oda azért mennek az emberek, hogy dolgokat lássanak. Vagy jobbat mondok - jutott eszébe egy új ötlet. - Állatkert! Az lenne igazán neked való! Csak nehéz eldönteni, mi legyen a felirat: Bájgúnár vagy esetleg... - De nem tudta befejezni a mondatot, mert meglepve látta, hogy Leon már konkrétan ott állt előtte. Körülbelül két-három lépésre állhatott meg az asztalon, de még így is látható volt, hogy milyen magas Henikóhoz képest. Leon szemei villámokat szórtak, de még mindig nem tett semmit, helyette igyekezett megőrizni a hideg vérét, de Heniko ebben nem igazán volt partner. - Azt hiszed, hogyha a képembe állsz, attól én majd megijedek? - kérdezte gúnyosan. Ekkor Leon megragadta Heniko vékony csuklóját és közelebb rántotta magához. A távolság már egy lépésre csökkent. Henikónak teljesen fel is kellett néznie, hogy lássa a másik arcát. Pár másodpercig csak néztek egymásra, majd aztán a lány gúnyosan belevigyorgott a képébe. - Nem, még mindig nem félek - közölte, majd megkísérelte kiszabadítani a karját. Ám ez pechjére nem sikerült.

- Komolyan azt hitted, hogy ez beválik? Minek nézel, te engem? - mondta a férfi, erre Heniko cicceget egyet, majd gondolt egyet és stratégiát váltott.

- Semminek. De nem is tudtam, hogy ennyire ragaszkodsz hozzám... - mondta Heniko, ezzel kicsit kizökkentve fogvatatóját, majd a helyzetet kihasználva kiszabadította a kezét és felvette a szerinte megfelelő távolságot Leontól.

- Örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad... - vágta oda Leon a szépítés kedvéért. Érezte, hogy ezzel a kis húzásával, csak a lány magabiztosságát erősítette.

- Persze... - mondta gúnyosan Heniko, aki tisztában volt vele, hogy ezt a menetet bizony ő nyerte. - Örülhetsz te is, hogy ennyivel megúsztad!

- Majd pont egy ilyen kiscsajtól kell megijednem... - mérte végig egy gúnyos pillantással.

- Néha azok okozzák a legnagyobb meglepetést, akiktől nem is várnánk. És ha most megbocsátasz, nekem belőled ennyi bőven elég volt.

- Csak nem megfutamodsz?

- Előled? Kérlek. Csupán végeztem az edzéssel. Kösz a bemelegítést.

- Majd akkor köszönd, ha túl vagyunk a közös felkészüléssel - gonoszkodott.

- Valójában én is kíváncsi vagyok, hogy meddig bírod majd - mondta, majd kilépett az ajtón. - Ha elmész, oltsd le a lámpát - szólt még vissza pofátlanul, majd becsukta maga után az ajtót. Leon most legszívesebben utána ment volna, hogy kiadja magából a gőzt, ám helyette a falhoz ment és teljes erejéből bele vágott.

- Csak kezdődjön el holnap az edzés. Keményebb kiképzést kap, mint az Angyalok Táncára való felkészüléskor. Térden állva fog könyörögni, hogy bocsássak meg. Mert ha az én partnerem akar lenni, akkor fel kell nőnie hozzám. Majd most megtanulja, milyen is az igazi Halál Isten - Sora szelleme közben jelen volt és végignézte az eseményeket.

- Milyen jó, hogy már meghaltam, különben most halnék meg még egyszer - nyögte baljósan, halva a férfi szavait. - A franc egyen meg, Leon! - kiabált neki, de persze ő ezt nem halotta. - Inkább ismernéd be, hogy érdekel Heniko!

- Hogy a francba tudta kibírni Sora? - dühöngött Heniko a szobájában. - És ha már nála tartunk, vele még számolni fogok. Kellett neki azt a marhát... áh... - fújtatott dühösen. - Ezek szerint nehéz napom lesz holnap. Viszont én arról vagyok híres, hogy soha nem hátrálok meg. Most sem fogok. Majd Oswald meglátja, hogy milyen fából faragtak. Olyan bemutatót kap, amit nem felejt el addig, amíg csak él.

- Fogadjuk, abban leli az örömét, ha piszkál... - tépelődött a francia is. - „Ennyire ragaszkodsz hozzám?" - ugrott be neki Heniko mondata. - Még hogy én hozzá?! Álmodik a nyomor. - Az este ezután már csendes volt. Mindenki aludt már. Közben az újságnál vadul ment még a nyomtató. A címoldalon természetesen a Kaleido színpaddal. „Feltámadó színpad", írták a címlapon. Ez is a másnap reggel közelségét jelezte, ami előbb eljött, mint gondolta volna bárki is. Heniko a szokásos időpontban kelt. Ám ezúttal csak feküdt az ágyában, és gondolkodott. Próbálta elképzelni, hogy vajon mit talált ki neki a férfi.

- Szóval ő a Halál Isten? Akkor nekem nem lesz más dolgom, mint azzá válni, aki legyőzheti. Én leszek Angóra! - gondolta bátran, majd behunyta a szemét és visszaaludt.

    Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393