Egy férfi áll a Kaleido színpad ódon kapui előtt és nézi, hogy mi is lett abból a helyből, ahol egyszer már megfordult. Igaz, akkor egészen máshogy festett. Akkor élte fénykorát, most pedig még árnyéka se egykori önmagának. Ezt a férfi is tudta, és pontosan tudta azt is, hogy mit kell tennie azért, hogy ez megváltozzon. Pár percig még figyelte a színpadot, majd visszasétált az autójához és elhajtott. Útja egy nagyon elegáns étterembe vezetett bent a belvárosban. Miközben odafelé hajtott, végig azon gondolkodott, hogy mit is mondjon majd. Tudta, hogy mindenképpen nyomos érvekre lesz szüksége és nem utolsó sorban hidegvérre. Amint megérkezett és leparkolta az autóját, azonnal besétált az épületbe. Alig, hogy átlépte a küszöböt, a pincér azonnal hozzálépett és az asztalához kísérte őt. Látszott rajta, hogy nagyon várja a találkozót. Érthető volt az izgatottsága, hiszen legjobb barátját várta. Igaz, hogy sokat beszéltek telefonon is, de Don most úgy érezte, hogy nem árt, ha személyesen is elbeszélgetnek egymással. Sokat nem kellett várnia, mert hamarosan megérkezett egy fehér nadrágot és egy sárgás-zöld inget viselő férfi.

- Te nem változtál semmit, Kalos - jelentette ki Don, miközben felállt, hogy üdvözölje őt.

- Úgy gondolod? - válaszolta a másik egy kézfogás kíséretében, majd mindketten helyet foglaltak.

- Igen. Pont, mint hajdanán - válaszolta mosolyogva a másik, de mosolya lassan elhalványult, ahogy jobban szemügyre vette a vele szemben ülőt. - De aggódom miattad. A telefonban is hallottam, hogy nincs minden rendben, és sajnos a sejtésem beigazolódott. Kalos. Ezt nem csinálhatod tovább. Jártam ma a színpadnál, mielőtt ide jöttem volna... - Erre Kalos bosszúsan összehúzta szemeit. - Pont úgy fest, ahogyan te. Szomorú és elkeseredett. Elhagyta magát. A különbség csak az, hogy a színpad nem tudja olyan jól titkolni az érzéseit, mint te.

- Amint látom, az idők folyamán elég jól kiismertél, Don - kezdett bele a másik, miközben levette a szemüvegét. - Ezenkívül a szókimondásod sem kopott egy szemernyit sem. Kimondod, amit akarsz, még akkor is, ha tudod, hogy a másiknak ez egyáltalán nem tetszik.

- Ez arra vezethető vissza, hogy több mint húsz éve ismerjük egymást. Jól mondod, kiismertelek, öreg barátom. Ha tagadod, ha nem, neked igen is hiányzik a színpad. Mindig is ragaszkodó típus voltál, én már csak tudom. Ahelyett, hogy itt makacskodsz itt az ideje, hogy újra megnyisd! - tért rá a lényegre kertelés nélkül.

- Nem - jelentette ki határozottan a másik.

- Kalos! Meg kell nyitnod a színpadot! - erősködött tovább Don. - Régebben csak álmodoztunk, arról hogy legyen egy színpadunk. Emlékszel? Megbeszéltük, hogy te és én is nyitunk egyet, rémlik? Azon vitatkoztunk, hogy melyikünk lesz majd sikeresebb. Kit ismer majd meg az egész világ. Ez neked sikerült. Egyszerre voltam büszke és féltékeny is. Büszke voltam a barátomra, aki elmondhatta magáról, hogy a legsikeresebb színpadjának a tulajdonosa. És féltékeny, amiért én nem érhettem fel hozzád. Az én cirkuszom sem ment rosszul, de a te sikereidhez képest majdnem semmik. Tudod milyen ösztönzőleg hatottak rám, amiket elértél? El sem tudod képzelni. Nem hagyhatod, hogy ez legyen a színpadod vége! Ne hagyd, hogy tönkre menjen ez a nagyszerű hely!

- Most már nem lesz ugyan az a színpad. Sora nélkül... - sóhajtott tehetetlenül. - Ő volt az, aki életet, boldogságot hozott ide.Mostanra pedig már nem maradt semmi sem.

- Kalos. Tudom, hogy nehéz, de tovább kell lépned - jelentette ki óvatosan, de tudta, hogy ezzel lehet elsiette a dolgot.

- Továbblépni? - ízlelgette gúnyosan a szót Kalos. - Sokkal könnyebben hangzik, mint ami valójában. Ez nem csak annyi, mint összegyűrni egy papírt és kidobni!

- Talán segíthetek neked - válaszolta gyorsan Don.

- Hogy tudnál nekem segíteni? -kérdezte elkeseredetten. - Talán vissza tudod hozni Sorát?

- Nem. Őt nem. De, ha megtehetném, megtenném, ezt elhiheted. Azonban a cirkuszomnál van egy artista, aki talán újra életet hozna ide. Szerződtesd le magadhoz. Nagy jövő áll előtte - mondta el egy szuszra, hogy a másiknak még csak ideje se legyen beleszólni.

- Ezt komolyan gondoltad? Don! Mért tennéd ezt? Miért küldenéd őt ide, amikor nálad is arathatná a sikereket? - értetlenkedett a Kaleido színpad atyja.

- Azért, mert a barátom vagy. És azért, mert nagyon fontos neked a színpad és rengeteg más embernek is. Tudom, hogy szükségetek van valakire. Arra a valakire - célzott Don saját alkalmazottjára. Kalos elképedve nézte barátját, aki már tudta, hogy nyert ügye van. Nem is habozott, hogy ez foganatosítsa. - Akkor ezt meg is beszéltük - jelentette ki Don, majd az órájára pillantott. - Hamarosan vissza kellene mennünk a színpadhoz.

- Mire készülsz? - kérdezte Kalos gyanakodva.

- Gondoltam, kicsit rendbe kellene hoznunk a színpadodat. Tettem ez ügyben néhány előkészületet.

- És, ezt az én tudomásom nélkül? Elképesztő vagy - mondta még alig ocsúdva előző döbbenetéből.

- Hát volt kitől tanulnom - Vonta meg a vállát, Don egy széles mosollyal.

- Akkor menjünk - mondta végleg megadva magát. Don levakarhatatlan mosollyal figyelte, ahogy Kalos is felállt az asztaltól. Már látni vélte Kalos szemeiben azt a fényt, amit még ő maga is kihunytnak vélt. - Azt hiszem, ez a beszélgetés új erőt adott nekem.

- Látom a szemedben azt a csillogást, ami fiatal korunkban is ott volt. Nagyon helyes. Tudtam, hogy csak erre lesz szükséged, semmi másra. Egy kis észosztás és már rendben is leszel.

- És mond csak... - kezdett bele rejtett kíváncsisággal a hangjában, miközben az autóhoz sétáltak. - Milyen artistát akarsz ideküldeni hozzám?

- Hát... nehéz szavakba foglalni.

- Azért, te csak próbáld meg. - Erre a kérésre Don elnevette magát.

- Ha téged ennyire érdekel valami, az már határozottan jó dolog. Szóval milyen is ő? Amennyit hallottam Soráról, a tulajdonságai hasonlítanak az övéire. Néha nagyon hebrencs és bután viselkedik. Néha inkább tűnik valami bohócpalántának, mint tehetségnek. A szamár makacssága semmi az övéhez képest. Hajthatatlan és rendkívül önfejű. Addig, ameddig nem tudja végrehajtani a számára kiszabott feladatot, vagy nem éri el azt, amit elvárnak tőle, nem nyugszik meg. Sajnos azonban néha elfeledkezik magáról, és olyan stílust enged meg magának, hogy el kell gondolkodnom, hogy én vagyok-e a tulajdonos vagy nem. Ettől függetlenül mindig önfeláldozó és nem hagy cserben senkit sem. Mindig kiáll a társaiért és azok mellett is, akik rászorulnak. Azt hiszem nekem is életem legjobb döntése volt, amikor őt odahívtam az Ambróziához - mesélt egészen az autóig. - Elvihetlek, Kalos? - váltott témát hirtelen.

- Igen köszönöm. Úgy is taxival jöttem - mondta, majd az autót megkerülve beült. - Különben, nem mondom, hogy nem csigáztál fel az artistáddal kapcsolatban, viszont tartok tőle, hogy nem lenne könnyű beilleszkednie. Ha a többieknek is feltűnik, hogy mennyire hasonlít Sorára, attól taratok...

- ... Hogy mindenki ellenszenves lesz vele - fejezte be Don.

- Ellenszenves? - horkant fel Kalos. - Elég finoman fogalmaztál.

- Azért ne láss rémeket, Kalos. Nem kell aggódni miatta. Talpraesett, efelől biztosíthatlak. Bizton állíthatom, hogy hamar megtalálja majd velük a közös hangot.

- Elképesztő, hogy mennyire bízol benne - hitetlenkedett a másik. - De egy ember mindenki ellen? Elég egyenlőtlen, nem gondolod?

- Mint mondtam csak pár tulajdonsága hasonlít Soráéhoz. Ő rendkívül erős. Sok olyan dolgot bírt el és szenvedett el, amibe más már belerokkant volna. De ő nem - mondta csodálattal a hangjában, amit Kalos is észrevett. - Úgy gondolom, ő el tudja majd fogadtatni magát. Egyszerűen ő egy olyan személyiség, aki képes rá. Különleges kisugárzása van. Talán pont erre van szüksége az embereidnek is. Ki tudja. Talán az is lehet, hogy meglepődünk majd.

- Látom, nagyon bízol a lány képességeiben.

- Igen - mondta egyszerűen. - Van, okom rá, hidd el - mondta végszóként, hiszen közben már meg is érkeztek a színpad elé. - Az én vágyam az, hogy ő ezen a színpadon kápráztassa el a világot - közölte, miközben kiszállt, hogy úgy csodálja a színpadot. Kalos követte őt. - Az én cirkuszom nem tud, neki annyit adni, amennyit megérdemel. Kalos. - Nézett rá a férfira. - Adj esélyt neki a bizonyításra. - Kalos nem sokáig gondolkodott a válaszon. Részben, mert a barátja kérése volt, részben pedig azért, mert ő maga is kíváncsi volt.

- Legyen. Megadom az esélyt. De ha sztár akar lenni, akkor mindenre fel kell készülnie. - Közben ő is a színpadra emelte tekintetét, ami mintha máris barátságosabban nézett volna vissza teremtőjére. - Egy sztár útja tele van megpróbáltatásokkal és riválisokkal. Hosszú és rögös út ez.

- Igen, valóban az. De maga az élet sem egyszerű. Sztárrá válni, elismerést szerezni, pedig még nehezebb. De ha a végén mégis sikerrel jár, akkor olyan magasságokba emelkedhet, ahová nem sokan jutnak. Nézd a színpadot! Szerintem ő is erre várt. Arra, hogy végre újra beragyogja valaki a porondját.

- Igen erre vártam - mondta egy hang benn a színpad legmélyén, amit a kintiek nem hallhattak.

- Fantom, szerinted ő lesz az? - kérdezte egy női szellem alak.

- Talán ő, talán nem. Ez csak rajta áll, és azon, hogy mennyire erősen bízik önmagában és az álmaiban. A jövő majd választ ad minden kérdésünkre és idővel mindenre fény derül majd.

  Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393