1.

Holly úgy rohangált a szobában, mint pók a falon. Morpheus falnak támaszkodott a többiek ahol helyet találtak leültek. Mindenki arra várt, hogy Holly befejezz a dühöngést.

– Most már legyen elég, Holly! Nem is értem, miért vagy dühös? Tudhattad jól, ha idejövünk, fény derül az igazságra. – Kiabált rá Morpheus.

– De én nem így akartam, hogy megtudja!

– És mondd! Mikor szándékoztál volna közölni vele?

– Nem te adtál parancsot, hogy ne áruljam el neki?

– Igazad van! De odajöhettél volna hozzám, és megkérdezhetted volna. Esetleg, nem oldhatnánk fel a titoktartást, hogy elmondhassam a lányomnak a titkot, miszerint ő egy vámpír.

– Megengedted volna?

– Persze hogy meg! Ehhez képest, egy nyaralás alatt, ellöttyintetted neki. Csak annyira kicsi volt, hogy nem értette, mint próbálsz számára elmagyarázni.

– Mert akkor úgy éreztem muszáj neki elmondanom. Morpheus. Rá fognak arra is jönni, hogy ők ketten nem testvérek és Nancy nem is az unokatestvére.– Holly könnyei potyogtak. – Rá fog jönni, hogy ő nem is Speer. Nancyről ne is beszélve. Látta Juliettát lebegni, Yvonnet vérfarkassá válni, a többiről már ne is beszélve. Tetejébe rá, még meg is haraptam. Még szerencse, hogy ájult volt, amikor Joseph megjelent.

– Ő is azért van itt, hogy megtudja az igazat. Julietta nem az unokatestvére, hanem vámpír. Ő volt az, aki megtalálta a könyvet és a feljegyzést a családról Most össze van zavarodva. Majd megnyugszik a lelke.

– Hogy fogok az anyja szemébe nézni?

– Te sehogy. Majd Peter mindent elmagyaráz neki. Végül is az ő rokona. A volt felesége révén. Nyugodj meg, Holly. A lányok úgy is nyomozni fognak, mert nem nyugszanak. Valószínűnek tartom, hogy jól felépített terv alapján cselekszik. De hiba csúszott számításaiba.

– Gondolod?

– Nem én, hanem László mondja. László szerint, aki az útjában áll, elteszi láb alól. Csapdába kellene valahogy csalni. Az ügyvédek ugyan miért álltak az útjában? Inkább jó szolgálatot nyújtottak neki.

– Talán hibát követtek el. És a lány a képről? Neki miért kellett meghalnia?

Morpheus széttárta a kezeit.

– Erre is fény fog derülni, Holly.

Nancy miután kirohant az ajtón, valami arra késztette, jöjjön vissza a szállásra és keresse meg Hollyt. Az ajtórésnyire nyitva állt és hallgatózott. Hangokat hallotta, de szembe vele nénikéje állt. A szavak melyeket hallott ugyan eljutottak a füléig, de alig akart felfogni azokat. megszólalt a telefon.

– Modern technika. Az ördög vívmánya. Nem tudok kibékülni vele. Holly, légy szíves vedd fel.

Holly elvette tőle az ördög vívmányát és ránézett a kijelzőre. Zarta volt a hívó.

– A lányod. – nyújtotta feléje a telefont.– felveszed vagy én beszéljek vele?

– Beszélj vele.

Holly felvette és kihangosította a készüléket. Jó negyedórán át beszélt Zarta az új fejleményekről. Holly ájuldozott az elhangzottaktól, Morpheus utasította a lányát és Marthanak is. maradjanak ott, ne távolodjanak el a két lánytó, kövessék őket.

– Úristen! Nem hiszem el. Egy könyv. Még ez könyv. Mi jön még ezek után?

– A végső játszma. Órák kérdése és mindennek vége. Vagy mi, vagy ő. Légy szíves szólj a Venturiknak. Megbeszélést tarunk.

Holly az ajtóhoz ment. A keze már a kilincsen volt. Nancy hátrább lépett. Még visszafordult.

– Tudod, Morpheus, én nem örültem annak, hogy a gyermekeink együtt vannak. Most kiváltképp örülök és megnyugtat az, hogy Beau ott van.

Holly kitárta az ajtót és szembe találta magát az egész testében remegő unokahúgával, akinek a szemében az őrület jele égett.

2.

Holly megdöbbenve nézett rá az unokahúgára. Nancy hátrálni kezdett. A tárva – nyitva álló ajtón keresztül, mindenki jól látta a hallgatólózó Nancyt. Felálltak és az ajtóhoz mentek.

Az érkező Venture Klán közrefogta a menekülni próbáló lányt. Nancy kelepcébe került. Riadtan tekintett körbe. Ez kedvező pillanatra várt, mikor elérkezetnek látta az időt, László felé vette az útját, de a vámpír gyorsabb volt nála és megragadta a lányt. Nancy igyekezett a fiú szorításából szabadulni, de László erősebb volt nála. Percekkel később felhagyott a próbálkozással, és mint egy rongybaba hullott László karjaiba.

– Váratlan vendég. – Szólt és a székre ültette a lányt gyengéden.

Nancy összehúzódva ült a székben. Akkor kellett volna lelépnie, amikor az első lépcsőfokra tette a lábát. Annyira maga alatt volt, nem tudta mit csinál. Úgy érezte, muszáj a nagynéniéhez fordulnia annak ellenére, hogy mit tett vele, napokkal ezelőtt. Nem is tudta eldönteni mit is gondoljon valójában.

– Beszélnünk kell. Bár nem is tudom mi vonszolt el idáig. Akkor kellett volna megfordulnom, amikor a lábam-tettem a lépcsőre. – Holly át akarta ölelni az unokahúgát, de Nancy elhúzódott tőle. – Ne közelíts és ne is érj hozzám, Holly. Nem is vagyunk rokonok. Te számomra egy senki vagy. Nem is tudom valójában ki is vagy te.

Holly megsimogatta unokahúga arcát. A keze hideg volt, hidegebb, mint a legkeményebb téli éjszaka. Holly érintésétől libabőrős lett az egész teste. Nancy nem tudta mennyi idő telt el azóta, hogy behozták a szobába. Teljesen elvesztette az időérzékét. Arra riadt fel, hogy a nagynénje szól hozzá.

– Nézd, Nancy. Én nem így akartam, hogy megtudjátok az igazat. – Nancy felállt. – Te akkor is az unokahúgom maradsz.

Megvetetéssel nézett a nagynénjére. Megszólalt.

– Bárcsak visszarepültem volna Sloughtba. Mindaz, amit láttam, túllép minden határon. Valahogy még túltettem volna magamat azon, hogy holmi vámpír leszármazottai vagyunk, de amit az előbb halottam, azon nem. Valaki árulja ár el nekem az igazat.

– Meg fogod tudni az igazat. Utána azt csinálsz, amit akarsz. Bár nem ajánlom, hogy hazamenj. Itt vagy velünk biztonságban. Ha hazamész, utánad fog menni és ott fog veled végezni.

– Holly!

– Most már mindegy, Morpheus. Velünk maradsz.

Nancy a vállát vonogatta.

– Halljam az igazat, Holly!

– Már többször eljátszottam a gondolattal, hogy hogy mondjam el nektek az igazat. Sosem volt rá idő és kötött az eskü is. Egyszer már próbáltam Juliettának elmondani...

– Engem nem érdekel a mese. Én csupán az igazat akarom hallani. Tőled vagy Petertől.

– Igazad van. Mondja el ő.

Nancy ránézett a bácsikájára. Annyira belemerült a gondolataiba, de nemcsak ő, hanem a többiek is, hogy nem vették észre Alton viselkedését.

– Bácsikám, te nem mondasz semmit?

Peter ránézett az unokahúgára. Egy csöpp szánalom sem látszódott a tekintetén. A hangja száraz volt és parancsoló.

– Tőlem ne várj semmit. Azért vagy itt, hogy ezt mind megtudd. Legyen elég ennyi.

Nancy mély lélegzetet vett, igyekezett koncentrálni. Elszámolt magában ötvenig, mire sikerült lehiggadnia.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy elégedjek meg azzal, amit megtudtam? Nem, Peter. Hallottam, amit hallottam. Bár, lehet, hogy félre értetem valamit. Hogy ti valójában nem is vagytok Speerek, tehát rokonok sem vagyunk? És még azt mondod, hogy legyen ennyi elég?

Néhány perccel azután, ahogy az utolsó szavak is elhangzottak a szájából, Alton váratlanul megragadta hátulról. A fájdalom amelyt a férfi okozott neki, üvöltésre késztette. Alton hangja rideg és parancsoló volt. Alton váratlan tettétől lebénultak. Mire felocsúdtak a férfi elengedte a lányt.

– Idefigyelj, Nancy. A viselkedésed és a modorod miatt, mindig is a bögyömben voltál. Hányszor szerettelek volna széttépni.

Erőset lökött a riadt lányon, aki Morpheus kezeibe landolt.

– Alton! Légy szíves! Mégis csak az unokahúgom. – kiabált rá Peter. – Senki sem kíváncsi rá, hogy mit érzel iránta.

– Bocsánat! Az előbb még szólni sem akartál hozzá. Most pedig véded? Állandóan fennhordja az orrát és játssza az eszét. Annyira utálom az ilyen embereket. Azt hiszik magukról, hogy Istenek, holott ugyanolyan senkik. Csak nem veszik észre. Saját magukat járatják le és kinevettetik magukat. Egyet tudok, mégpedig azt, hogy előbb vagy utóbb mindenki megkapja a méltó büntetését az élettől.

– Mély igazságot mondtál, Alton. De akkor sem így kellene viselkedned! – Szólt Holly.

– Bocsánat!

Morpheus gyengéden megfogta Nancyt és óvatosan beleültette a székbe.

– Nos, ha befejtétek, akkor kezdjük az elején, hogy a kisasszony megtudja az igazat, amely miatt Joseph barátunk idehívatta.

Nancy arcáról sok indulta volt leolvasható. Menekülni már nem volt ideje, de ereje sem sok volt már. Nancy és Holly farkasszemet néztek egymással. Majd egymásra néztek. Morpheus bólintott. Peter Nancy mellé ült és mesélni kezdett.

– Egyedül és magányosan bolyongtam a világban. Magyar vagyok. Abban az időben éltem, amikor Joseph Benke is élt. Innen nem messze laktam. Édesapám földműves volt. Apám tanulni küldött. Az iskolában lettem az, ami mai is vagyok. Vámpír. A szobatársam vámpír volt. Az egyik éjszaka megharapott. Vacsorának szánt, de elbénázta. Nem mehettem haza. Bujdosnom kellett. Őt az inkvizítorok elfogták és kivégezték, a kor kivégzési módszerével. Máglyán elevenen elégették. Az igazi nevem Novák Péter. A feleségem családjába úgy botlottam bele. A feleségem már terhes volt Lucyval, de a férje elhagyta. Itt tanult Budapesten, az egyik főiskolán. Angol nő volt és halandó Lucy Speer. Elvettem. Visszamentünk Angliába. A család nem fogadott tárt karokkal. Még az édesanyás sem. De sem ő, sem én nem találtuk a helyünk, így visszatértünk Magyarországra. Egyik éjjel meglátott, ahogy megöltem egy embert és rájött ki is vagyok valójában. Nem maradhatott életben. Felfedte volna a vámpírvilág kilétét. Megöltem és eltemetettem. Az ügy rablógyilkosságként lett lezárva. Fogtam az egyéves Lucyt és folytattam a bolyongásomat. Hollyt egy évvel később ismertem meg. Már terhes volt Juliettával. A férje, aki szintén vámpír, elhagyta. Összeálltunk és elvettem feleségül. Közben visszarepültünk Angliába. A nagyszüleid fogadták a helyzetet. Nehezen törődtek bele, hogy lányuk rablógyilkosság áldozata lett. Lucyt elkényeztették. Imádták őt. Félévvel később megszületett Julietta, majd te is. Édesanyád és a nagyszüleid is imádtak mindkettőtöket. Úgy nőttek fel, hogy azt hiszik édestestvérek. Egyedül csak te és Lucy vagytok rokonok.

Néma csendülte meg a szobát. Nancy igyekezett közömbös képet vágni, de nem sikerült neki. A sírás fojtogatta, majd szétrobbant a feszültségtől. Hirtelen felordított.

– Hazug és kétszínű árulok, vagytok. Téged hogy hívnak?

– Mintha már nem tudnád. Benke Holly. Annak a leszármazottja vagyok, aki ideráncigált minket. Az inkvizíció idején Yvonne és az én családom elmenekült innen. De már ezt is tudod. Te találtál rá a könyvben. Én sosem hittem a családunkat körül lengő legendában és a Juliettáról szóló jóslatban. Addig a pillanatig, míg nem kaptátok meg azt az átkozott levelet. A családunkban anyai ágon 30-40 évente vámpír születik. Julietta a következő nemzedék. Martha és én Angliában születtem. De a szívem mindig is visszahúzott. Itt is tanultunk mindketten.

Mielőtt Nancy válaszolhatott volna, Morpheus egy mozdulattal elaltatta.

– Muszáj volt?

– Muszáj. Kezdődik a végjátszma.

3.

Lucy lehajolt és felvette a borítékot, maga után becsukta az ajtót. Elindult az asztal felé, ahol a többiek ültek és néztek maguk elé. Megállt a testvére mellett. Megérintette Julietta vállát. Ránézett testvérére. A tekintete riadt volt, riadtabb, mint eddig volt.

– Mi a helyzet, Lucy?

A kezében tartotta a sárga borítékot.

– Ezt találtam kint.

Julietta szíve a torkában dobogott, ahogy kivette nővére kezéből a borítékot. Lenyelte az utolsó falatot és az asztalra ejtette a sárga borítékot. Kiskanállal megkocogtatta a pohár szélét.

– Martha és a többiek! Ha lennétek szívesek idefigyelni egy pillanatra!

– Megint mi történt? Újabb koporsó került elő¸

– Nem, Yvonne. Hanem ez. – emelte fel a borítékot Julietta. – Itt járt a postás és nem vettük észre. Ezek szerint itt jártak az ügyvédek és nem vettük észre őket.

– Julietta! Mint már mondtam, végig néztem, ahogy Joseph megöli őket.

– El is feledkeztem róla. Akkor ki?

– Bizonyára Joseph barátunk itt járt, és mi nem is vettük észre. Erről út eszembe. Látta valamelyikötök a sofőröket, akik idehoztak minket? – kérdezte Yvonne.

– Gondolom, ugyanott vannak, mint az ügyvédek. Megölte őket.

– Most mi lesz?

– Mi lenne, Yvonne. Elérkezett a végső felvonás. Vagy mi, vagy ő.

Yvonne nagyot nyelt. Julietta megforgatta a borítékot. Gyanúsan könnyűnek tűnt számra. Beaunak a boríték láttán eszébe jutott, hogy nem rég találtak egy másik borítékot a padlón, amit a zsebébe tett. Ránéztek. Felbontotta. Beau kezében lévő borítékból, egy régi fajta kulcs esett ki. Nagyot, kopptant az asztalon. Kissé rozsdás, szív alakban végződő vékony kulcsot fogta a kezében Beau.

– Azon az éjjelen csúsztál meg rajta, Julietta, amikor Joseph először tette tiszteletét nálatok és kicsit eljátszott Yvonneval. – Yvonne ismét nagyot nyelt. – Szerintem akkor hagyta el, amikor kirohant innen.

Martha jól megnézte magának a kulcsot. Ismerősnek tűnt számára. Kivette a fiú kezéből. Nagyot sóhajtott.

– Azt hiszem, tudom, mit nyit és hol! – Mindenki ránézett. – Még ma lemegyünk az alagútba és szemébe nézünk a gonosznak.

– Tessék, anya? Ezt, hogy érted? Milyen alagútba? Egyáltalán, honnan tudod, hogy mit nyit ez a kulcs?

Martha felállt.

– Mint már a lányomnak elmondtam, hogy Holly és én egyszer már jártunk itt. Megtaláltuk az alagutat. A bejárata a katolikus templomban van. Akkor támadott meg minket egy vámpír. A bejárat két részre ágazik. Az egyik irányba Tolnára lehet eljutni, a másik irány egyenesen a temetőbe viszi. Azt hiszem, a bejárat kulcsa.

Julietta tátott szájjal nézett Marthara. Hangja halk volt mikor megszólalt.

– Ti itt voltatok egyszer, ebben a faluban? Az anyámmal?

– Igen. Voltunk itt, még mielőtt megszülettetek volna. Azt hiszem ez nem a bejárat kulcsa, hanem a rejtekajtóé. Igen. Volt ott egy rejtekajtó. Biztos, hogy Joseph ott bujkál. Ha elveszette...

– Milyen vámpír támadott meg titeket? Te ezt tudtad?

– Anyu nem rég mesélte el nekem. Hidd e, Julietta én sem tudtam semmit ezekről. Nekem is, mint neked, új dolgok. Majd kérdezz rá Hollyra

– Persze, hogy megint veszekedjünk. Nagyszerű lesz.

Lucy fejét csóválva felvette a könyvet, amelyet a koporsóban találtak. Szórakozottan beleolvasott. Megtalálta a verset, amely az ismeretlen lány felélesztette a vámpírt. Az utolsó oldalaknál tartott, mikor hírtelen rátalált egy bejegyzésre. Az ismerős kézírás szörnyű titkot írt le. Felnézett, de senki sem figyelt rá, kivéve Zartát. Odament a lányhoz és megnézte, mint lett ennyire megszeppenve. Egyszerre szólaltak meg.

– Ó, te jó ég!

Mindenki feléjük nézett.

– Mi történt, lányok?

Testvére feléje nyújtotta könyvet. Szeméből potyogtak a könnyek. Kivette Lucy kezéből a könyvet. Amit olvasott túl sok volt már számára. Az igazság fájdalmasabb volt, mint az, ami kiderült az ittlétük során. Még megbirkózott a gondolattal, hogy egy vámpír leszármazottai és ő maga is az, de ez már túlságosan sok volt gyenge lelkének. A könyv kiesett a kezéből, ami ráesett Beau lábára. Fájdalmasan felszisszent Zartából és Yvonneból kirobbant a nevetés. Martha felvette és beleolvasott. Nem szólt semmit, csak a két lányt nézte. A két testvér összeölelkezett. Yvonne rájuk nézett. Anyját kérdezte. Martha nekinyújtotta könyvet. Yvonne képére fagyott a mosoly. A két testvér tíz percig némaságban ölelték egymást. Julietta volt, aki megtörte a néma csendet.

– Mind tudtátok az igazat? Tudtátok igaz? – sírva kérdezte amazokat. – Te is tudtad, Yvonne?

– Julietta! Hidd már el, hogy ezeket a dogokat veled és a családoddal kapcsolatban nem rég tudtam meg. tudtam, mint azt is, hogy vámpír vagy. De nem árulhattam el neked. Morpheus megtiltotta. Azt kívántam, hogy sosem tudd meg. Nem sikerült. Ne nézz rám szemrehányóan.

– Úgy nézek, ahogy jónak látom. Most mi lesz velünk, Lucy?

– Mi lenne? Testvérek vagyunk és örökre azok maradunk. Csak az bánt, hogy miért egy ismeretlen nőtől kell megtudnunk? Hányan vannak, akik úgy nőnek fel, tudják nem édestestvérek. Attól nem dőlt volna össze a világ. Akkor kik a szüleim? Ha bejegyzés valós, akkor csak Nancy rokonom. És ti? Tudtátok? – kérdezett rá a szőkesége Lucy.

– Az apánk nekünk is nem rég mondta el. Mi csak az ügyvédeket ismertük. Elég régóta a figyelésünk alatt tartottuk az irodájukat. Josephnek az volt a terve, hogy csak ti ketten örököljetek, míg a többiek a feladványok által jöjjenek rá az igazságra. Josephünk elszámolta magát. Mert nem számolt két személlyel. Dorával és Amandával. Mindketten keresztülhúzták a vámpír számításait. Direkt keresztbe tettek neki. Nem volt alapos. Őt csak a négyszázhatvan éves bosszú éltette és az, hogy a róla szóló és feledésbe merült legenda újjáéledjen.

Julietta idegesen mászkálni kezdett és a kezével hadonászott.

– Nem érdekel. engem csupán az érdekel, hogy miért így kellett megtudom az igazat? Becsaptak a szüleink? Szüleink? Peter nem is az apám. És ha nem igaz? – csepp reménnyel Marthahoz fordult. Azt hitte, hogy a nő felnevet és közli, hogy mind ez egy kitaláció és átverték. Tévedett. Nem azt a választ kapta, amiben reménykedett.

– Igazán sajnálom, Julietta! De ami ide le van írva szóról szóra igaz. Esküt tettünk, hogy sosem áruljuk el nektek az igazat. Ha Joseph nem tűnt volna fel az életünkbe, erre sosem derült volna fény. Apád egy léhűtő alak volt. Még a szíve alatt hordott téged Holly, amikor lelépett. Nem is ismer téged. Igazából azt sem tudom, hogy él e még. Nem sokra rá, hogy megszülettél találkozott össze Peterrel, aki viszont Lucyval bolyongott a világban. Összeházasodtak. Visszatért Angliába. Peter bemutatta az anyádat a Speereknek. Bár Lucy rokonai nem igazán szívlelték Hollyt. De beletörődtek. Rajongva imádtak mindkettőtöket. Holly aggódott, hogy nem vámpírként láttad meg a napvilágot. Így ideje nem nagyon volt foglalkozni azzal, hogy a Speer család utálja. Egész életében rágta magát, mi lesz akkor, ha rájöttök, hogy valójában nem is vagytok testvérek. Igyekeztem megnyugtatni. Felejtse el a legendát és a jóslatot. Nem tudta. Nekem sem jutott eszembe az, hogy esetleg így tudjátok meg az igazat. Ötszáz év távlatából valaki feléledjen és ott fojtassa ahol abbahagyta.

– Mintha egy könyvben olvasnám. Mondd, Martha, hogy is hívnak engem?

– Mi az, hogy hogy hívnak? Julietta Speer.

– Mi az igazi nevem?

– Most mondom! Speer. Peter a nevére vett. Az apáddal pedig ne foglalkozz. Speer vagy, és az is fogsz maradni.

– És én?

– Csupán annyit tudok, Lucy ami ide le van írva, és amire esküt tettem. Anyád meghalt, amikor Peterrel együtt élt. Apádról nem tudok semmit.

A két testvér összenézett.

– Amit Joseph el akart érni, elérte. Rájöttünk az igazságra. Mindegyikre. Szerintem nem is tud róla. Lucy és én elszántak vagyunk és tettre készek. Mindent el fogunk követni azért, hogy Joseph visszatérjen oda, ahonnan jött. A pokolba. Még az éjjel leereszkedünk a pokol bugyrába. Anyámmal majd utána számolok.

4.

A nap hátralévő része lassan telt. Joseph miután a nap lebukott a horizont mögött, elbújt egy fa mögött. Onnan nézte a házat. Miután a templom órája elütötte az éjfélt, mozgolódást indult a házban.

A kiscsapat kilépett a kapun. Körül sem néztek, úgy vonultak el Joseph fája mellett. Elől ment Martha, a két testvér, a Kamarilla és végül Joseph megkönnyebbülésére Yvonne. Már nem hibázhat többet. Pár percet várt, míg távolabb kerülnek tőle. Kilépett a fa mögül és óvatos léptekkel közelítette meg őket.

Hirtelen felhő takarta el a holdalt és szitálni kezdett az eső. Mindkét fél számára a hirtelen eleredő eső a szövetségesévé vált e sötét éjjelen. Nagy léptekkel haladtak, így hamar elérték a játszóteret. Yvonne megállt, hogy a cipőfűzőjét megkösse. Nem vették észre, hogy a lány nincs velük. Ránéztek az eső áztatta templomtornyára. Határozott léptekkel elindultak feléje. A késő óra ellenére, sokan jártak az utcán. Lábaikat szedve siettek az eső elől egy biztonságosabb helyre. A járókelők közül, senki sem foglakozott azzal, hogy valakik épp a templomot vizslatják ilyen késői órán. Körbetekintettek és átsétáltak a templomhoz.

Joseph nem teketóriázott. Yvonne háta mögé állt. Szuszogott. Yvonne megdermedt. A szíve a torkában dobogott. Felállt. Lassan megfordult és a riadt tekintete összetalálkozott Joseph kárörvendő vigyorával. A szeme izzott, mint a parázs. Megragadta Yvonnet és abban a pillanatba a lába megrogyott és ráhullott az éjszaka. Joseph egy laza mozdulattal a hátára kapta és visszaindult vele a házhoz.

A két csapat elkerülte egymást. Mire Morpheus vezette különítmény a házhoz ért, már senki sem tartózkodott a házban. A kapu nyitva állt, mintha csak őket várta volna. Besétáltak rajta. Holly bekopogott az ajtón. A válasz a néma csend volt. Összenéztek. Holly megfogta a kilincset, lenyomta. Meglepetésükre az ajtó kitárult előttük. Szólongatták a fiatalokat, de nem jött válasz.

– Hová mehettek?

Alton elsétált egészen az asztalig. Ránézett a könyvre, amely kinyitva állt előtte. Megfogta és olvasni kezdte. Azt hitte rosszul látja a sorokat. Felnézett. Tekintete összetalálkozott Hollyéval. Odalépett Altonhoz. Odafordította Holly felé. Semmit sem szólt. Hagyta hadd olvassa elé és eméssze meg a látottakat a nő. A beírás megtette a hatását. Holly felnyögött és elterült a padlón. Ahogy elvágódott, magával rántott egy cetlit is.

– Mi történt? – érdeklődött Morpheus.

– Csupán annyi, hogy a gyerekek által talált könyvben szerepel egy bejegyzés. A bejegyzés arról szól, hogy Lucy és Julietta nem testvérek és Peter nem az apjuk. Ránézettre női írás. Még a nyáron jegyezték fel. – válaszolt Alton.

Holly kezdett magához térni. A kezében továbbra is szorongatta a cetlit. A hangja megtört volt.

– Nem hiszem el. Nem akarom elhinni. Miért velem történik mind ez? Mit gondolhatnak rólunk a lányok? Peter, te nem mondasz semmit?

– Még is mit vársz? Mit mondjak? Hogy Gratulálok? Mikor megkértelek rá, hogy áruld el nekik az igazat. De nem. Jöttél az esküvel. De azt is említettem neked, hogy a legenda és a jóslat valós lehet. Még ha te nem is hittél benne. Hittél nekem? Nem. Mit is mondhatnék neked. Talán azt, hogy nyugodj meg. A lányok meg fogják érteni. Bár Juliettát ismerve, kissé ki lesz akadva. – átölelte a feleségét. – Mi egy család vagyunk, Holly és azok is maradunk. Ha a lányok nem is a vérszerinti gyerekeim, én úgy szeretem őket, mintha azok volnának. Nekem ők a gyermekeim, Nancy meg az unokahúgom. – Holly a könnyeit nyeldeste. Felemelte a kezét, hogy letörölje azokat. A bal kezében egy cetlit szorongatott. – Mi az a kezedben?

– Nem tudom. Biztos akkor került a kezembe, amikor elájultam. – kibontotta. Martha ismerős kézírásával találta szembe magát. Felolvasta azt a néhány sort, amit a nő hagyott hátra számukra. " Az alagúthoz mentünk, találkozzunk a katolikus templomnál"

– Az nem lehet! – kapta ki a cetlit a kezéből Morpheus. – Nincs időn sopánkodni. A múlton vagy a jelenen rágódni. A lányok veszélyben vannak. Emlékszel még az alagútra, Holly?

Megvetéssel a szemében nézett rá Morpheusra. Hozzávágta a keze ügyébe kerülő első könyvet a vén vámpírhoz. Aki korára való tekintettel, fürgén szökkent arrébb.

– Még kérded? Lehet egyáltalán azt a napot elfelejteni? Nem is tudom, hogy akkor miért hallgattunk rád. A sekrestye háta mögött van a bejárat ajtaja. Azon keresztül lehet bejutni az alagútba. De hát mit keresnek ott? Ott nincs semmi?

– De van. – vágta rá hirtelen Morpheus. – Illetve nem tudom. Induljunk.

Joseph majdnem belefutott a házból kirohanó csapatba. Meglapult Julietta elernyedt testével egy lejtős szakaszon. Annyira igyekezett elrejtőzni, hogy Yvonne testével együtt, majdnem belegurult a Dunába. Miután elmentek, bevonszolta a lányt a házba. Beleülte a karosszékbe. Az ujjával tüzet lobbantott és meggyújtotta a fahasábokat a kandallóban. Percek alatt kellemes langyos meleg árasztotta el a helyiséget. Bezárta a ház minden ablakát és ajtaját. Leült a lánnyal szembe és várta, hogy magához térjen.

Amint megálltak a templom bejáratánál, megjelent Amanda a templom főbejárata előtt. Továbbra sem vették észre, hogy Yvonne nincs velük. Percekkel később Morpheus és csapata is megérkezett a templomhoz.

– Nahát! Ki meg nem tisztelnek minket a jelenlétükkel. Hogy kerültetek ide, anya?

– Megtaláltuk Martha üzenetét. Idesiettünk. Morpheus szerint, ma éjjel minden eldől.

– Valóban? Képzeld, anya. Mi is erre a megállapításra jutottunk. – annak ellenére, hogy mérges volt a szüleire, megmutatta a kulcsot. – Ezt a kulcsot egy borítékban találtuk. – emelte fel. – Martha szerint, ez nyitja a lejáratot.

Holly kikapta a lánya kezéből a kulcsot. Megforgatta az ismeősnek tűnő kulcsot a kezében. Morpheus felé mutatta. Az öreg vámpír a járdát nézte.

– Ez nem az alagútba vezető ajtó kulcsa. Hanem annak a titkos ajtónak a kulcsa, amely odalent van és Marthaval sokat elbújtunk ott. Biztos, hogy ott bujkál. Annyira...

– Annyira lekötött a titkolózás. hogy nem volt időd azon gondolkodni, hogy vajon hol bujkálhat Joseph? Például arról is megfeledkeztél, hogy Lucy és én nem vagyunk testvérek? De ez legyen most a legkisebb gondunk. Ha túléljük a mai napot, erről még beszélnünk, anya. Meg kell találnunk Josephet. Illetve a verset, amellyel visszaküldhetjük oda, ahova való. A pokolba. Nancy hol van?

– Jó helyen. Alszik. Honnan tudtátok meg, hogy hova kell jönni?

– Joseph nem számolt két személlyel. Amandával és egy Dora nevű lánnyal. Mielőtt a nevezett lány meghalt volna, feljegyzéseket hagyott hátra számunkra. Amanda pedig itt áll a hátam mögött. Segíteni fog nekünk. Tessék. Erre a cetlire írtam fel, Dora irományát.

Kivette a lánya kezéből a feléje nyújtott cetlit. Olvasni kezdte.

– Ezek szerint a vers, Amanda sírjában van.

– Így van, anya!

– De hát, nem is tudjuk hol a sírja?

– Nyugodj meg, anya. Amanda segíteni fog. Elvezet a sírjához.

– Akkor még, mire várunk? Induljunk befelé. Látogassuk meg Joseph barátunkat, ha már ilyen szépen ideinvitált minket.

Martha hirtelen arrébb hívta Juliettát.

– Ne itt menjünk be, hanem az oldalajtón.

– Miért?

– Nem tudom. megérzés.

– Értem. Mondd, Martha. Nem lesz baj, ha mi most belépünk a templomba?

– Nyugodtan. Nem fogtok elkárhozni. Ez csak mende-monda. Az égvilágon semmi alapja nincs. Éppúgy, mint a fokhagymának. Nem vámpírriasztó.

Amanda megfordult és Julietta követte a nőt. A többiek pedig Julietta után mentek.

5.

Yvonne előtt tisztulni kezdett a világ. Amikor feleszmélt a padlón feküdt. Egy arc föléje hajolt, valamit mondott neki. Csak a szája tátogását látta. Elpukkant valami a fülében, és mindent tisztán és értetődően hallott. A feje hasogatott a fájdalomtól. Az arc, mely szembenézett vele, ismerősnek tűnt. Az illat a mely megcsapta a kényes orrát, szintúgy. Álmodott is vele. Így tudta, ki az, aki elrabolta.

– Maga kicsoda?

– Nem tudod? Egyik éjjel megkívántalak. A belőled áradó illat felizgatott. Ahogy viszonoztad a csókot. Akkor éjjel megmenekültél. Ma nem fogsz. Az életedért fogsz könyörögni. Erre várok évszázadok óta. De mielőtt meghalsz, beszélgetni fogunk egymással.

Yvonne összekuporodva ült a karosszékbe. Egyfolytában a menekülés útját kereste. Eldöntötte, valahogy, de megöli Joseph Benkét. A fantom az állát simogatta. Percekkel később ráordított. Yvonne összerezzent.

– Állj fel! Azt mondtam, állj fel!

A karjánál fogva megrántotta a lányt. Yvonne térdre rogyott. Összeszedte a maradék erejét és felállt. Nem nézett a vámpírra. Imádkozni kezdett. Joseph ismét megsimogatta. Irtózott az érintésétől.

– Ez az én házam. Az enyém volt és az is marad. Azt csinálod, amit én mondok. Akkor el is mondanám neked, miért is vagy itt. Julietta más tészta. Talán már rájöttek az igazságra, hogy nem is testvérek. Mikor Dora elment mellőlem, megeskettem, hogy egy bizonyos időpontban térjen vissza és élesszen fel. Félő volt, hogy esetleg megtalálnak. Szerencsére nem így történt. Hosszú idő volt számomra, mire ezt a jól kidolgozott zseniális tervet végbe vigyem. Sajnos Dorának meg kellett halnia. Éppúgy, mint a ház építőjének. Nem maradhattak tanuk. Alig vártam, hogy megérkezzetek. Hogy tetszettek a versek? – Yvonne nem válaszolt. – De hiba csúszott a számításomba. A vén Morpheust nem vettem bele a számításaimba. A Venturi Klánról már ne is beszélve. Lényegtelen. Térjünk rá a tárgyra. Azért vagy itt, hogy megbosszuljak egy halált. Az anyám halált. A te rokonod ölte meg. Katalin. Az nap éjjel is így esett az eső. Meg is lakolt érte. Átjött. Nem számított rá. Megöltem, mint ahogy téged is megöllek.

Yvonne ránézett, majd megszólalt.

– Hazugság. Szemet szedett hazugság.

Joseph megragadta.

– Mit mondtál?

– Azt, hogy hazugság. Nem az én rokonom ölte meg az anyádat, hanem Dora.

Üvöltötte bele a vámpír képébe az igazságot. Felállt és az asztalhoz botladozott. Keresni kezdte a lány levelét. Miután megtalálta a férfinek nyújtotta.

– Itt van, magad is olvashatod az igazságot. Mindent megírt. A lány képkeretének a hátulján találtuk meg.

Joseph kitépte a kezéből és olvasni kezdte.

6.

Bementek a templomba Amandát követve. A szószéknél megálltak. Amanda arrébb libbent és a jobb oldalon rámutatott egy pontra. Elhúzták a padot. A pad háta mögött egy kis reteszajtó rajzolódott ki a falból.

– Azt ne mondjátok, hogy erre sosem találtak rá?

– Biztosan tudnak róla. Szerintem kisebb szobrok vagy kegytárgyak tárolására használják. De arról, hogy valójában mit funkciónál, arról nincs fogalmuk. – Holly felnézett a többiekre. – Készen álltok alászállni a pokolnak? – nem válaszoltak. – Akkor én most kinyitom.

Holly feszíteni kezdte az ajtót. Alig akart engedni az erőszaknak. A vállával igyekezett hatni rá. Reccsenés jelezte, sikeres volt a művelet. Bekukkantottak a porfelhő között. Valóban. Használaton kívüli szobrok tárolására használták. Óvatosan kiszedték onnan őket, majd egyesével becsúsztak a nyíláson. Félóra eltelte után a járat szélesedni kezdett, negyedóra múlva a járat kétfelé ágazott. A két asszony be - benézett az elágazásokba, majd tanácskozás után a jobboldali részt választották.

– Merre lehetünk? – kérdezte Julietta.

– Valahol a temető közelében, kincsem. Itt kell lennie annak az átkozott ajtónak.

– Köszi, anya. Megnyugtattál, így éjjel egy körül. Miért van olyan érzésem, hogy itt ugyan nincs vámpír?

– Mert nincs is, Julietta. Volt, de már nem tartózkodik itt. Rajtunk kívül más személy jelenlétét nem érzékelem. Csupán egy nő, halál félelmének hullámait. Ő már több száz éve halott. És a hullámok a falakból áradnak. – döbbenve néztek rá Nigelre. – Most mi van? – lepődött meg a vadász. – Vadász vagyok, nekem is vannak különleges képességeim, annak ellenére, hogy halandó vagyok. Nem véletlenül szolgálom a Kamarillát.

– Ráadásul milyen jóképű. – olvadozott Lucy.

– Lucy! – Szólt rá az anyja.

Zarta kuncogott rajta. Régóta tudta, mire készülnek ketten Nancyvel.

– Elárulom, hogy Lucy és Nancy napokkal ezelőtt arra készültek, hogy valamelyik sráccal kikezdenek. Nigel is célpont volt.

– Így van. De már lemondtam róla. Házas vagyok. Bár pocsék egy házasság, de hű maradok. Jó és izgalmas elgondolás volt csupán.

– Befejeztük a dolgot. Mehetünk tovább? Bár valami van a levegőben. Rossz dolog jár a fejemben. Történni fog valami. Mielőbb találjuk meg a boszorkány sírját és a verest. Pusztítsuk el a gonoszt. – adta ki a parancsot Morpheus.

További negyedórát mentek, míg el nem értek egy olyan helyre, ahol a falból kampók álltak kifele. A kampókon középkori női ruhák voltak felakasztva. Esernyő hozzájuk. Az egyik esernyő véres volt. Julietta közelebb lépett az egyikhez. Ismerős volt számára a ruha. Ha a házban lévő festményen cigányruhában díszelgett, előttük állva épp egy ugyan ilyen ruhát viselt. Megvonta a vállát és az egyik ruhát levette és maga elé tette. Körbeforgott a helyiségben.

– Yvonne! Vigyünk el egyet haza. Ebbe fogunk bemenni Londonba. Biztos nagy sikerünk lenne.

Nem kapott választ. Marthanak ekkor tűnt fel, hogy a lánya nincs velük.

– Yvonne? Jaj, Yvonne ne szórakozz velem. Nincs időnk bújócskát játszani. Légy szíves gyere elő!

– Kislányom, gyere elő! Erre most tényleg nincs idő! Yvonne?

Első pillanat a meghökkenésé volt a második már a kétségbeesésé. Jó másfél percnyi tombolás után Martha abbahagyta a kiabálást. Senki sem válaszolt a sötétségből. Csípőre tett kézzel állt előttünk, mintha mi tehetnénk róla, hogy Yvonne eltűnt. Alton ezzel szemben a megtestesült nyugalom volt.

– Kilátta utoljára Yvonnet?

Senki sem válaszolt. Julietta sejtette mi történhetett Yvonneval. Próbált még egy utolsó kiáltást, pedig tudta, hogy hiába.

– Hahó! Van ott valaki? Yvonne?

– Zarta? Te sem láttál semmit?

– Nem, Martha! Annyi biztos, hogy amikor elértük a parkot, ott ment leghátul. Arra sem emlékszem, hogy egyáltalán bejötte a templomba.

– Visszamegyek. Megkeresem. Mellette a helyem. Ha történik vele valami, azt sosem fogom megbocsájtani magamnak.

Nekiesett Zartának. Nigel finoman átkarolta és elhúzta a lánytól.

– Martha, kérlek, nyugodj meg. Nem lesz baja Yvonnenak. Lehet csak lemaradt tőlünk. Meg fogja találni az idevezető utat. Én sem érzem azt, hogy baj lenne. Joseph lehet...

– Könnyen beszélsz, Nigel. Neked nincs gyereked. Valakinek ott kellett volna maradnia közülünk. Te nem mondasz semmit, Alton?

– Nyugodj meg, jó! A Kamarillának igaza van. Nem lesz semmi baj! Megtaláljuk a verest és végzünk vele. Állandóan aggódsz mindenen. Mi lesz a vége? Nevetünk az egészen a végén.

– A lányodról van szó! Az éjjel kellett volna széttépni. Nem pedig holmi versre hagyatkozni. – telefonálni próbált. – Miért nincs térerő?

– Talán azért, mert a föld mélyén vagyunk. Hidd el, Martha. Nekem is fájna, ha valami történne vele. Yvonne a legjobb barátom. Vámpír vagyok, de ő akkor is a barátom marad. Örökre. Megkeressük a sírt, megtaláljuk benne a verest. És megöljük vele a fantomot. Nem tekintem magam a rokonának. Alávaló, gaz gyilkos. Bárcsak sosem lépett volna bele az életünkbe. Egyet igazán köszönhetek neki. Mégpedig azt, hogy megtaláltam a páromat, akit mindig is kerestem. – ránézett Beaura. – Hozzád fogok menni feleségül. És ha túléljük ezt a kalandot, betartom a gyerekkori ígéretemet anyunak. Miután hazaértünk, meg fogom írni a történetet könyvben. És addig nem nyugszom, míg elismert író nem leszek. Én normális gondolkodású író leszek, aki saját erejéből fog hírnevet szerezni. Amanda int. Követünk kell.

Mindenki őt nézte könnyes szemmel. Kivéve Morpheust aki komoly tekintettel nézett rá. Megfordult és a nő után igyekezett. Ismét egy jó negyedórás út után Amanda megállt egy ajtó előtt. Egy fáklya égett mellette. Szinte csonkig leégve. A kulcs, amelyet a borítékban találtak, belesiklott a zárba. Halk kattanás jelezte, hogy az ajtó kinyitható. Belökték. Odabent is egy félig leégett fáklya égett. A szoba kicsike volt, alig volt benne bútorzat. Egy baldachinos ágy állt középben. Pár szék, asztal. Josephnek nyomát sem találták.

– Legalább már tudjuk hol bujkált. Ezek szerint a kulcs pótkulcs volt a szobához. Véletlenül hagyta el. Ha én lettem volna a helyében, az ágy helyett koporsót hozattam volna ide. Abba feküdtem volna, éjjel kikeltem volna belőle és ittam volna az emberek vérét.

– Jaj, anya! Maradj már! Tudod mit. Írd meg helyettem a könyvet. Na, menjünk.

Kiléptek. Martha nem mozdult. Abba az irányba nézett, ahonnan érkezetek. Ennyit mondott.

– Vendégünk érkezik.

Vidám dalolászás csapta meg a fülüket. Nem sokára egy alak bontakozott ki a sötétségből. Magas volt, vékony. A szeme pirosan izzott és mosolygott. Éppúgy, mint maga a férfi. Felszabadult és vidám volt. Az érkező a Venture Klán egyik vezetője volt. Hunor egy kézrázással fogadta az érkezőt.

7.

Joseph elhajította a papírlapot. A lap úgy szállt a levegőben, mint egy vitorlázógép. A lap lassan hullott rá az asztalra. Yvonne csak nézte közömbös képpel a szálló levelet. Gyűlt benne a feszültség. Most kell eldőlnie mindennek. Életben marad-e vagy meghal. Joseph hangja bajjóslatú volt. Megemelkedett és rekedt. A levegő izzott a feszültségtől. Yvonne abban reménysugárba kapaszkodott, hogy Zarta látni fogja, hogy vele történik valami rossz és a segítségére sietnek.

– Hazugság. Dora által leírtak nem igazak. A levél minden egyes sora hazugság. Ott volt az alagútban. A testvérem, Dora és Amanda segítettek neki befalazni az én imádott édesanyámat. Minden csupa vér volt. Az ő vére. Rájuk parancsoltam, hogy bontsák ki. Ő ott volt. Holtan. Hiába bizonygatták, hogy ők nem tették. Tudtam, hogy Katalin volt a tettes. Még hogy, Dora ölte meg az anyám. Hazugság. Este átjött, hogy megvigasztaljon. Újból megpróbált mindent megmagyarázni. Késő volt. Megöltem. A gyilkosságnak szemtanúja is volt. Egy parasztember. Nem érdekelt. Mielőtt leléptem volna, Dora segítségével eltemettem. Azután megeskettem a lányt, ha eljön az idő, térjen vissza és élesszen fel. Megtette. Ő is meghalt. Ez volt a jutalma a hűségéért. Elevenen égettem el. Most itt vagytok és bosszút állok az anyám haláláért. Meghaltok, én itt maradok és folytatom ott, ahol közel ötszáz éve abbahagytam. Uralni fogom a falut. Minden éjjel rettegni fognak és könyörögni az életükért.

Yvonne már nem bírta hallgatni Joseph hangját. A fülét is befogta, hogy ne halljon semmit a szóáradatból. Nem bírta tovább és ráordított a fantomra.

– Elég legyen. Hagyja abba. Egyáltalán nem érdekel a története. Nem érdekel mi történt a középkorban a családomba. Hol van az már? Az sem érdekel, hogy gyilkosság történte vagy az, hogy a családom egyik tagja gyilkos volt -e. Csupán egy dolog érdekel. Élni és életben maradni. Kettőnk közül pedig maga lesz az, aki meghal.

Joseph számára sok volt Yvonne flegma beszéde. Yvonne számára, ami most következett, olyan volt, mint egy rémálom. Látta, ahogy Joseph a földre teperi. Érezte a lábába nyilalló fájdalmat, hallotta a csontreccsenését. Látta amint a férfi letépi róla a ruhát. Hiába igyekezett védekezni, a fantom megerőszakolta. Egymás után többször is. Könnyes szemmel nézet a férfire.

– Nem így akartam. Pont úgy jártál és járni fogsz, mint Dora. Ellenszegült, majd nem úgy beszélt velem, ahogy vártam tőle. Pedig nagy terveim voltak vele. Itt az ideje, hogy elbúcsúzzunk egymástól. – felöltöztette a lányt. Yvonne némán zokogott. Anyjára gondolt és Juliettára. A többiekre. Vágyott a jelenlétükre, hogy itt legyenek, megmentsék. Anyjához rohanjon a karjaiba, mint gyerekként óvják meg a bajtól és vigasztalják őt. Zarta jutott eszébe. Bárcsak látná a lány, hogy nagybajban van. – Mindent előkészítettem már rég. Ne félj. Hamar túl leszel rajta.

Joseph kiszaladt az udvarra. A tölgyfához egy hatalmas karó volt támasztva. Megfogta és bevitte. A szoba közepére állította. Yvonne riadt tekintettel követte a férfi minden mozdulatát. Magában elbúcsúzott mindenkitől. Faricskálni és kalapálni kezdett vagy fél órát. Megfogta Yvonnet és húzni kezdte a felállított karóig. A lány annyira gyenge volt, hogy ereje nem volt arra, hogy védekezzen és meneküljön innen.

Nancy időközben magához tért. Összezavarodottan hagyta el a szobát és a motelt. Tántorogva indult el és érkezett meg a házhoz. Bement, de a bejárati ajtó előtt lehuppant és dudorászni kezdett. A hátát az ajtónak támasztotta a lábát is kinyújtotta. Bamba tekintettel bámult előre. Semmit sem érzékelt abból, ami a háta mögött zajlott.

Joseph megemelte Yvonnet. A lábával megtámasztotta a félig ájult lányt. Nehezen, de a karóhoz kötötte. Kezébe vette egy olajos kannát és a tartalmát szétlocsolta a padlón, egy kis maradék Yvonnera is került. A házat, amelyet olya nagy lelkesedéssel építette fel, most darabjaira szedte. Egy kupacba hordta, a másik felét a lány közelébe helyezte el. Yvonne nyöszörgött. Próbált szabadulni a kötéltől, amellyel jó erősen a karóhoz kötötték. Bevillant egy kép. Egy kép, amelyet Julietta talált a borítékban. A titokzatos segítő, nem arra célzott vele, hogy a megoldás a könyvekben van, hanem arra, hogy ő erre a sorsra fog jutni. Rosszul értelmezték a kép jelentését. Most ő, ide van kötözve egy fadarabhoz, hamarosan elég, mint Joseph által küldött üzenetben. Az üzenet? Nem kérdezte meg a férfitől, vajon honnan tudta a számukat?

Joseph felkapta a fejét. Valami halk koppanást hallott odakintről. Yvonnet megkerülve az ajtóhoz sietett. Halk szuszogást hallott kintről. Az illat, ami megcsapta az orrát, halandóból érződött. Ismerős volt számára. Elmosolyodott. A váratlan vendég Nancy Speer volt. Hirtelen nyitott ajtót és Nancy hátra felé bukfencezve beesett a házba. Yvonne tovább nyöszörgött. Nancy megzavarodottan nézett rá a fantomra. Felismerte a férfit. Hátra felé araszolt és a menekülési utat kereste. Háta egy lábbal ütközött. Megfordult és ordítani kezdett, miután felismerte a kikötözött Yvonnet.

– Micsoda kedves vendég érkezett hozzánk!

– Mi ez az egész? Miért van Yvonne kikötözve?

– Meghal. Megölöm, úgy ahogy annak idején, egy szép nyári éjjelen leterveztem. Elevenen fog elégni és te végig fogod nézni. – Nancy felugrott és megpróbált elmenekülni. De Joseph karjaiba szaladt. – Hova - hova. Jó lesz a műsor. De ha belegondolok, nem csak nézőközönség leszel, Nancy, hanem együtt égte bent a házba.

– De én nem akarok meghalni. Élni akarok. És semmit nem akarok végig nézni. Engedje el Yvonnet. Mit okozott önnek, hogy ilyen kegyetlen módon végezzen vele?

– Mintha nem tudnád! – Hökkent meg Joseph. – Az egyik ok miatt, ami miatt idejöttetek. Apropó. Rájöttél, hogy neked miért kellett idejönnöd?

Undorral nézett a férfire.

– Semmi között hozzá. – Joseph megszorította a kezét. Nancy felüvöltött. – Engedj el. Könyörgöm, engedj el. – még szorosabban szorította.

Yvonne rákiabált a fantomra.

– Engedje már el. Mit vétett magának a szerencsétlen?

Joseph nem engedett. Még erősebben szorította Nancy kezét. A padlóra zuhant.

– Nos? Honnan tudtad meg az igazat? Válaszolj!

Nancy nyöszörögve és hörögve igyekezett válaszolni. Joseph okozta szorítás a kezén kékülni kezdett.

– Ne válaszolj neki! Semmi köze sincs hozzá, hogy mire jöttünk rá! Nancy! Gondolkodj józanul! Tudom, hogy ebben a helyzetben lehetetlen, de vigyázz mit mondasz ki.

– Véletlenül meghallottam dolgokat, amikor visszamentem a szállásra. Holly, épp azt ecsetelte a vénembernek, mi lesz akkor, ha a lányok rájönnek, hogy ők nem Speerek és nem is testvérek. El akartam szaladni, de kelepcébe kerültem. Körbefogtak és bevezettek a szobába. Kérdőre vontam őket. Alig akarták elmondani az igazat. Végül Peter volt az, aki mindent elmondott. Mindent tudok, amit a családomat illeti. Büszke lehetsz magadra, hogy egy aljas céllal, tönkreteszel egy családot és közel negyven éves barátságot két család között.

– Jaj, Nancy, úgy sajnálom! Julietta és Lucy könnyebben viselte el az igazságot. Úgy látom, téged jobban megviselt.

– Be lehet fejezni. Nem délutáni csevejre jöttünk össze. Hajnalodik, sietnem kell. Büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy tervem mégis valóra vált és beteljesedik. Készülj, Yvonne. Elérkezett a halálod. Igazság az, nem így terveztem el, hogy megtudjátok az igazat. De így is megteszi. A lényeg, mindenki megtudta az igazat. Amandának nem vált be a jóslata.

– Tévedsz! A jóslatból egy még nem vált valóra. Ő éltben marad és írásba foglalja azt. Julietta visszatér és meg fog ölni. Azt is tudom, hogy hogyan. vannak segítői... és rávezetik a helyes útra. Most is azon van, hogy megölje magát.

– Nem igaz! Most sincs itt, hogy megmentsen téged, Yvonne! Itt fogsz elpusztulni a házban. Porrá fogsz égni. Mire ideérnek már késő lesz.

Joseph megfordult és kiviharzott az udvarra. A két megszeppent lány egymást nézte. Nem szóltak egymáshoz, de a tekintetük mindent elárult. Kis idő eltelte után, Nancy nehezen felállt és Yvonne-hoz sántikált. A bal térde megdagadt. Megpróbálta a kötelet szétszakítani.

– Megpróbálom szétszakítani. Ha sikerül, meglépünk. Akár mi is történt tegnap éjjel, a barátomnak tekintelek Yvonne. Nem hagyom, hogy egy félőrült végezzen velünk.

– Köszönöm, Nancy. Én már próbáltam szétszakítani, de nem ment. Pedig nekem sokkal nagyobb az erőm, mint neked. Hozz egy kést a konyhából, azzal próbáld meg. Siess.

Nancy a konyhába rohant és a keze ügyébe került első kést megragadta s visszarohant Yvonne-hoz. Mindent megtett, hogy a kötelet, amelyet a fantom erősen megkötözött, szétvágja. A másik szemével az ajtót leste, nehogy visszatérjen idő előtt a férfi. A keze remegett. A kés éle az egyik pillanatban megcsúszott és a tenyerébe futott. Nem foglalkozott vele. Negyedóra eltelte után sikerült megszabadítania a lányt a kötelektől. A vámpír még nem tért vissza. Megfogta Yvonnet és óvatosan az ablakhoz botorkáltak. Kinéztek rajta. Joseph már a második vagy harmadik kanna benzint locsolta szét a ház körül.

– Azt hiszem, ennél jobb és kedvező alkalom nem adódik többet. Lépjünk le.

– Nem tudom, Nancy.

– Nem tudod? Itt akarsz benn égni? Nézd mit művel? Mindent feléget maga után. Fogalmam sincs hova mentek a többiek, de ha megtaláljuk őket, biztonságban leszünk. Ennyire sosem kívántam a nagynéném közelségét.

– Az alagútba igyekeztünk, amikor Joseph elkapott engem. Megálltam és hátam mögém osont. Mire feleszméltem elkapott. Találtunk Dorától egy újabb feljegyzést. Miszerint Amanda sírjában található egy vers, amellyel megölhetjük, Josephet Mondd? Biztos jól vagy?

– Lelkileg nem. Nem is tudom, hogy fogom magam túltenni magam rajta. Menjünk innen. Attól tartok, miután rájön, hogy meglógtunk, utánunk jön és végez velünk. A sérülésünk miatt, mindketten lassan megyünk. Utol fog érni minket.

– Benne van a pakliban, Nancy. Ha nem teszünk semmit, betartja az ígéretét és végez velünk. Csupán egy valamiben reménykedhetünk. – Nancy kérdőn ránézett. – Zarta. Reméljük, hogy látni fogja, hogy nagy bajban vagyunk.

– Nekem már teljesen mindegy. Számomra ez az egész olyan, mintha álmodnám. Egyszer csak felébredek belőle. Na, menjünk.

Egymásba kapaszkodva indultak el bejárat felé. Joseph azokban a percekben fejezte be a benzinnel való locsolást és indult vissza a házba, hogy a tervét valóra váltsa. A két lány megfogta a kilincset, ugyan ezt tette a fantom is. Egyszerre nyomták le és tárult ki előttük az ajtó. Míg a lányok hátra felé tolatva befelé mentek, addig Joseph előttük haladva lökdöste őket. Elestek.

– Hova – hova, hölgyeim? Szökni próbálunk? Látom, tettre készek vagytok minden téren. Pedig jó erősen kötöttem rá a csomókat a kötél végére. Arról nem volt szó, hogy szökni próbálunk.

Joseph megragadt a két lányt és a fához rángatta őket. öt perc múlva mindkét lány hozzá volt kötözve.

– Így jár az, aki ne engedelmeskedik nekem. azt hiszem, lassan búcsút kell mondanunk egymástól. Az idő vészesen fogy. Mire megvirradt, ti ketten a házzal együtt porrá égtek. Nem maradt más utánatok, csak az emlékeitek. Meghaltok, én viszont tovább élek. A többieket is megkeresem és végzek velük. Egy dolgot kérek tőled, Yvonne. Foglaltas helyet számomra a pokolba. Több száz évre előre.

Csettintett egyet az ujjával és láng pattant ki belőle. A tűz lángba borította a máglyát majd az egész házat. Joseph egy székre ült és onnan nézte a két lány szenvedését. A lányok felkiáltásával egy időben Zarta odalent szintén felordított.

Joseph azt hitte, mindennek vége. Pedig számára dehogy volt vége a dalnak. Nem számított Julietta Speerre.

Kissé piros arcú fiú, hatalmas vigyorral a képén üdvözölte a társaságot.

– Elnézést a késésért. Üdv mindenkinek. Hol tartunk a dologban? Nigel jóvoltából, úgy mindenről tudok. Te lennél Julietta Speer? Örvendek. – nyújtotta a lánynak a kezét. Julietta zavarodottan viszonozta. – Sokat hallottam rólad. Szabó Miklós vagyok, de szólíts nyugodtan Mike-nak. Élőben sokkal szebb vagy.

– Köszönöm. Örülök, hogy megismerhettelek. – mivel senki sem válaszolt a vámpírnak, megtette ő maga. – Most keressük Amanda sírját, ahol megtalálható az a vers, amely segítségével elpusztíthatjuk Josephet. Megtaláltuk a búvóhelyét. Sajnos akadt egy kis probléma. Yvonne.

– Mi van vele?

– Nem láttad véletlenül?

– Sajnos nem. Miért?

– Eltűnt.

– Igazán sajnálom, de nem láttam. Csak halandókat. – mindenkit letört a válasz. – Zuhog az eső. Ezért is csodálkoztam azon, hogy ennyi halandó az utcán mászkál. Amanda sírjához siettek? Én úgy tudom, a boszorkány sírját sem találták meg?

– Amanda itt van velünk. Én látom őt. Ő segít nekünk. Megmutatja a nyughelyét.

– Valóban. Nigel mintha említette volna.

– Említettem is. Szerintem induljunk, nehogy túl késő legyen és Yvonnek valami baj legyen.

Amanda megindult előttük. Követték. Hosszú folyosókon mentek keresztül. Míg végre Amanda megtorpant Julietta előtt. A lány majdnem nekiment. A boszorkány felfelé mutatott, majd félreállt.

– Azt hiszem megérkeztünk. Amanda megállt és arra a pontra mutatott. – emelte fel az ujját Julietta és rámutatott egy ajtóra.

A férfiak megszemlélték. Alton letépett róla egy papírt és átnyújtotta Mikenak. A férfi felbontotta és egy verset talált benne.

– Valóban célba értünk. Itt lesz a boszorkány sírja. Az ajtóra volt ragasztva egy vers.

– Az a vers, amit kerestünk?

– Sajnos nem, Martha. – Mike olvasni kezdte: „Vámpírok és vérfarkasok élnek itt e faluban. Éjszakánként, ha fel jő a hold, a halandók sikolyától hangos az éj, mert a vámpír útra kél. Ősi barátságban él –e két nemzedék. De ezen az éjszakán minden megváltozék. Az éjszaka halálsikollyal volt tele, meghalt két ember. Az esetnek szemtanúja is volt, egy parasztember. Ma már ő sem él. Elnyelte napokkal később a sötét éjszaka. Mesélik az emberek, áll egy ház a Duna partján, ahol a gonosz lakik. Láttam én is a házat, fények veszik körül. Borzongás fut végig rajtam, legyen nappal vagy éjszaka, ha arra járok. Eltűnnek lányok és asszonyok, soha többé vissza nem térnek. Napokra rá, Amanda is eltűnt."

– Ó, Amanda, miért nem hittem akkor neked. Minden másként alakult volna. Ha nem Amanda írta ezt, akkor ki?

– Szerintem ez már örökre rejtély marad, Morpheus. Valószínű az, aki eltemette őt. Vagy Amanda maga, mielőtt még meghalt volna.

– Jaj, Anya! Hogy mondhatsz ilyet? Keressük meg azt a verset és pusztítsuk el Josephet.

Alton és Mike felfeszítették az ajtót és felmásztak a szakadó esőbe. Egy nagyon régi sírbolt előtt álltak. A kereszt névtelenül állta az idők és az időjárás ostromát. Ásó került elő és nekiálltak a sír kiásásra. Meglátták Amanda porhüvelye mellett egy pecséttel ellátott pergament tekercs hevert. Nigel kivette és Juliettának adta. Feltörte és olvasni kezdte.

– „ Eljött az idő, hogy visszatérj a pokolba, mert a te helyed nem itt van, hanem a pokolba.

Tűnj el innen, ne is gyere vissza, mert a gonosznak a helye nem a Földön van.

Isten, megsegíti a jókat és legyőzzük a rosszat.

E sorokkal porhadj el, és a szél vigye vissza a tested, a pokolba"

Ránéztek, Julietta jobban megnézte a lapot. Apró betűvel volt még írva pár sor.

– Ide még annyi van írva. Mielőtt a verset felolvasnád, a jónak meg kell érinteni annak az arcát, akit megszándékozik ölni.

Zarta felkiáltott és összeesett. Apja melléje lépett.

– Mi történt, lányom? Csak nem...

– Látomásom volt, apa. A ház lángokba áll. Nancy és Yvonne megkötözve egy... úristen... máglyahalált halnak. Még élnek. Julietta Mentsd meg a barátnődet és az unokahúgodat. Neked kell Josephhel végezned. A jóslat... Amanda jóslata...

Julietta visszanézett a vámpírlányra. A szemében kemény elszántság tükröződött. Nem szólt semmit. Felállt. A férfiak megfogták a két lányt és száguldottak velük a házhoz. Megérzésük pillanatában a ház lángokban állt, a két lány sikolyát hallották a tűz pattogásával egy időben. Julietta berohant a kapun és berúgta az ajtót. A csattanás hangjára Joseph nem fordult meg. Megbabonázva nézte a lányok haláltusáját. Julietta megveregette a fantom hátát. Megfordult, majd miután meglátta az érkezőket hátrálni kezdett. Julietta nekiugrott és leteperte a férfit a padlóra.

– Úgy látom, rólam elfeledkeztél, te állítólagos rokon. Még itt vagyok és élek. Mindent viszonzok. Az életben nem fogom elfeledni azt, amit ebben a pár napban tettél velünk. Ezt azért kapod, mert idecsaltál minket, ezt, pedig azért mert kiderült a családunk titka miattad, a harmadikat pedig a lánykért kapod.

Míg Julietta Josephhel viaskodott a többiek eloltották a tűzet a lányok alól és leemelték a két zokogó lányokat. Julietta megérintette Joseph arcát és olvasni kezdte a verset. Joseph a fájdalomtól felüvöltött és az egész teste porhadni kezdett. Amint a fantom semmivé vált, a ház is eltűnt a föld felszínéről. Nem maradt más ott csak a boldogság és remény a szívekben. Joseph úgy halt meg, hogy sosem tudta meg az igazat anyja halálával kapcsolatban.

Este már Budapesten sétáltak, rótták a város utcáit. Pár napig a Venturik vendégszeretetét élvezték.

– Mindent köszönök, Julietta!

– Igazán nincs mit, Yvonne! A barátság a legszebb dolog az életben. a barátért kész vagy még az éledteted is feláldozni. És nekem vagy egy csodás barátom. Te. És ez mindenért többet ér.

– Köszönöm!

– Segíthetnél nekem abban, hogy Amanda jóslata teljessé váljon.

– Mit csináljak?

– Semmiség az egész. Segítesz nekem megírni a könyvet.

– Benne vagyok!

A két lány átölelte egymást. Gyönyörű naplemente köszöntötte a Duna partján elhaladókat.

2 évvel később

Sok minden történt velem és a többiekkel az elmúlt két év alatt. Azon voltam, hogy Amanda Jóslata beigazolódjon, így a velünk megtörtént eseményeket írásba foglaltam. A hosszú kitartó munkám meghozta a gyümölcsét. A tervem megvalósításában mindenki mellettem állt. Még a vén Morpheus is, aki az elején nem díjazta az ötletemet.

Természetesen sok ellenséget, irigyeket és értetlen barátokat is szereztem. Barátok, akik nem tudták megérteni azt, hogy egy könyv nem tíz perc alatt születik. Rengeteg idő, energia és kitartó munka eredménye, mire a kéziratból könyv válik. Ma végre a kezemben foghattam életem nagy álmát. A címe megegyezik a naplóm címével, amit azon az estén adtam neki, mikor kézhez kaptuk az átkozott levelet. Julietta Speer Az Örökség. Avagy a papírra vetett rémálom.

Kicsit módosítottam a történet részein. Amire nem számítottam, hogy megjelenést követően Bestseller lett. Hetek óta az eladási listák élén állok. Az ígértem anyunak, ha felnövők író leszek, valóra vált.

Yvonne nagy segítségemre volt több dolog szervezésében is. Ma a BBC élő adásában fogok interjút adni. Eszembe jutott a gyermekkorom, amikor mindenki lenézett és kiközösített. Felnőve, sem lett jobb a helyezet. Minden irigyem és azok, akik valaha lenéztek, megláthatták, hogy igenis képes vagyok valamire, amire ők talán sosem. A megjelenés óta, folyamatoson támadnak engem, mert egyikőjük sem akarta elhinni, hogy én írtam a könyvet, ráadásul sikerkönyvet.

Zarta azt mondta, vigyem el, azért támadnak engem, mert irigyek rám. Tettem valamit, amire ők talán soha, de soha nem lesznek képesek.

Ma magabiztosan a kamerák elé állok. És annyit mondok: A nevem Julietta Speer, aki hamarosan meghódítja világot a történeteivel és nemcsak országosan, hanem nemzetközileg is elismert író lesz.

1HL2QD-