IV. Fejezet.

A titok.

1.

A hold teljes erejéből szórta a sugarait a tájra. Beau a holdra emelte a vörösen izzó szemét. Megborzongott. Tudta, nincs egyedül. Valaki volt a közelében. Egy idegen. Körbe tekintett. Közelében ág reccsent, amit szitkozódás követett. Két személyt érzékelt. Az idegenét és egy ismerős illatot. Nem az jött, akire várt. Nigel csörtetett ágon-bokron keresztül. A vadász megállt egy kisebb épület előtt. Beaut bosszantott a férfi megjelenése. Nem akart tanukat. Majd tovább forgott, hirtelen szembe  találta magát két pirosan izzó szemekkel. Mint a mágnes vonzotta az izzó tekintet. A gonoszt bosszantotta, hogy észrevették. Úgy távozott, hogy érkezett. Beau csupán egy füstcsíkot látott maga előtt.

A vadász meglátta a fiút. Zavartan konstatálta a szeme előtt lejátszódó jelenetet. Sok mindent tapasztalt már vadászként a vámpírok világában, de amit most látott, számára új volt. Sokáig nem tudott elgondolkodni a látottakon, mert megérkezett Julietta. A lány rohant az éjszakában. Mindig félt az éjszakáktól. Most nem érdekelte, az, hogy ki kellett lépnie a biztonságot nyújtó házból, az éjszaka sötététjébe.

Nigel mellett rohant el a lány. Most már mindent értett, miért viselkedett olyan furcsán Beau napok óta.

Beau még mindig az oszladozó füst után bámult. A lány megállt a háta mögött. Egyet-kettőt köhintett. A fiú feleszmélt, megfordult. Mosoly jelent meg az arcán és átölelte Juliettát. A lánynak nem volt ereje tiltakozni. Lehunyta a szemét és átengedte magát Beau gyengéd becézgetésének. Elveszett a fiú karjaiban. Percekkel később nehezen, de ellökte magától a lányt és megfogta kezét.

– Julietta, amikor megláttalak azon a bizonyos keddi napon, egyből beéld szerettem.

– Én is így voltam! Még Martinnál sem éreztem így. Pedig ő a férjem volt. Annyira biztos voltam abban, hogy soha többé nem foglak látni.

– Pontosan! De megláttalak a reptéren!

– Azt hittem, hogy álmodom és csupán a képzeletem szüleménye vagy!

– Lám, egy helyre jöttünk. Megvolt írva, Julietta!

– Ti, vagyis te... szóval miért is vagytok itt?

– Nyaralunk. Utószezon. És ti?

– Valami hasonló. Csak közben elintézünk néhány dolgot.

Beau nem szeretett hazudni. Így nehezére esett Julietta a szemébe nézni.

– Nézd a holdat, Julietta. Hát nem csodálatos? Hamarosan telihold lesz. Egy csodálatos égi vándor, bár valakinek átok.

Kézen fogva sétálni indultak a holdfényben. Julietta úgy érezte, hogy a hold sugarai égeti a bőrét. Nigel előbújt a rejtekhelyéről és utánuk indult. Ő is a holdat nézte. Valami történni fog ma éjjel.

2.

Yvonnet lázas álmok gyötörték. Dobálta magát a karosszékben. Egész teste verejtékben fürdött. A ház furcsa zajai belekeveredtek az álmaiba.

Nehéz férfi léptek alatt megnyikordult a lépcső. A gonosz szele végig söpört a házon, érintve Yvonne testét. Joseph mellé állt. A kezével végig simította a lány arcát. A karfára ült. Egy darabig nézte az alvó lányt, aki még mindig zihálva vette a levegőt. Josephet elöntötte a vágy, hogy megcsókolja a lányt. Föléje hajolt, ajkával végig csókolta az arcát, végül megcsókolta. Yvonne felnyögött álmában és viszonozta a csókot. Vetkőztetni kezdte. A férfi csókjai égették a bőrét. Yvonne felriadt. A tűz kialudt a kandallóban. A hideg ellenére az inge egy merő vízben fürdött. Végig nézett magán. Ingét kigombolva találta. Felnézett. Két riadt tekintet találkozott össze. A sötétben Joseph szeme úgy izzadt, mint a parázs. Yvonne-nak nem volt ideje reagálni, Joseph egy szemvillanás alatt füsté vált. Yvonne kiabálni kezdett, de senki sem válaszolt rá. A ház üresen állt. Lassan, óvatosan közelítette meg a lépcsőt. Még így is nekiment a falnak, amitől megijedt. Beleszagolt a levegőbe. Mindenhonnan a kénkőszaga érződött. Egyfolytában Juliettát hívta. Ismételten az üresség válaszolt. Benyitott barátnője szobájába. Az ágya érintetlen volt. Nem értette, hogy ilyen késői óra ellenére, hova mehetett. Minden perc és nap az életébe kerülhet. Egyre jobban biztossá vált abban, hogy amit ő maga is mesének vélt, valósággá válik.

A házat a halál csendje ölelte körül.

3.

A hold kegyetlenül szórta a sugarait a tájra. Beaura nagyon rossz hatást gyakorolt az égitest. Közel egy órája sétáltak kéz a kézben egyikkőjüknek sem tűnt fel, az őket követő Nigel. Megálltak és megbabonázva nézték a hold sugarainak a játékát a víz felszínén. Nigel órák óta rosszat érzett a levegőben. Mágnességgel telt meg. A tájat a vihar csendje ülte meg. Megindult feléjük. Lépései meghallatszottak az őszi avaron. A léptek hallatán megfordultak. Elengedték egymás kezét. Zavarodottan álltak Nigel előtt.

– Bocsássatok meg, de Beau után osontam. Láttam, amikor elhagyta a szállót. Én nem árulom el a titkotokat.

– Szép mondhatom! Tetszett a műsor?

– Az nem tetszett, amit előtte láttam, mielőtt ő megérkezett volna. – mutatott Juliettára. – Éreztem, hogy utánad kell, hogy jöjjek.

Beau félbeszakította.

– Hogy mondtad az előbb?

–Ne vedd sértésnek...

–Nem, nem előtte... mit mondtál?

Nigel arcán árnyék futott végig. Mélyet sóhajtott. A lány hol az egyikre, hol a másikra nézett. Beau félrehúzta a vadászt.

– Mi van, nagyfiú? Mit láttál, amiről Julietta nem tudhat? Előtte nincsenek titkaim. Most minden egyes apró részlet számít, mert az életükbe kerülhet.

– Láttam valamit!

– Mit? Nyögd már ki!

Julietta hallgatólozott, pedig nem szokása. Alig hallott valamit a két fiú beszélgetéséből.

– Tudod, van egy különleges képességem...

– Ja! Halandó létedre, nem véletlenül tartozol hozzánk.

– Gyerekként láttam dolgokat, a két sík között átjáró lényeket...

– Halkabban! Ismerem a történetedet! Mit láttál?

– Nem tudom. Alig láttam belőle valamit.

– Nigel?

– Valaki volt itt a közelünkben!

– Valaki vagy valami?

– Mondom, hogy nem tudom!

– Nigel?

A vadász Beau füléhez hajolt és belesúgott valamit. Beau nem akarta elárulni neki, hogy ugyan azt láttam, mint a másik, végül mégis úgy döntött elmondja neki.

– Idefigyelj, vadászok gyöngye! Julietta még nem volt itt. Rajtad kívül valakinek jelenlétét is érzékeltem. Hárman, majd Julietta megérkezése után négyen voltunk itt, éppúgy, mint tegnap éjjel.

– Sok mindent tapasztaltam a világotokban vadászként, de ilyet még nem! Aki itt volt velünk, elillant, mint a füst!

– Én nemcsak azt láttam, Nigel. Valami mást is. Két izzó szempárt. Vonzott, mint mágnes.

– Mi lesz még itt! Mondok neked mást is, Beau! Nem érzed? A levegő tele van mágnesességgel. Valami történik a házban!

A két fiú futni kezdett. Elfelejtették a lányt. Julietta mire feleszmélt, már egyedül volt a Duna partján. Botladozva utánuk indult, de ismételten szambát járt a vizes őszi avaron. Az éjszaka hangjai megrémisztették.

– Hé, fiúk! Ne hagyjatok itt! – kiabált utánuk. Hiába, nem hallották meg.

Mire kiért az útra, a fiúk jócskán lehagyták. Megállt a kukoricás szélén. A tengeri az északjai szellőtől, halk dudorászásba kezdett. Megértette az üzenetét: Halál, halál, halál.

4.

A kis Motel szobában, alig fértek el. Morpheus fel-alá mászkált a szobájában. Zarta a szoba egyik sarkában összekuporodva a körmét rágta. Az apja mérgesen támadt rá, kissé összerezzent.

– Hol az öcséd?

Nem nézett rá az apjára, úgy válaszolt neki.

– Honnan tudjam? Nem vagyok a pesztonkája!

– Vigyázz a szádra, Zarta!

Felnézett az apjára, majd a sarokban megbúvó pókra szegezte a tekintetét, majd úgy válaszolt az apjának.

– Már az előbb is mondtam, nem tudom, hol van Beau. Különben is, ez az éjszaka különleges. Nem érzitek? Hatalmas erők energiái csapnak össze a fejünk felett.

Mosolyt próbált erőltetni az arcára. Túlzottan egészséges és fehér szemfogai kissé előreugrottak.

– Hogy mondtad, édesem? Mi lesz ma éjjel?

– Az égvilágon semmit nem mondtam, apa! Csupán annyit, hogy a ma éjjel különleges. Valami történni fog!

– Elég legyen! Ha láttál valamit, mondd el!

– Nem láttam semmit! Csupán megjegyzést tettem az éjszakra. Nem értem, miért kell ragozni ezt az egészet. Holly! Jobb lenne, ha a lányod után néznél.

Holly ránézett a szőkeségre. Gondolatai minduntalan a lánya körül forogtak.

– Tessék? Hogy mondod?

– Majd rájössz. Csak nehogy késő legyen,

– Miről beszélsz, Zarta?

– Nem hiszem, hogy pont tőlem kellene megtudnod a lányod titkait!

Durcásan hátat fordított mindenkinek. Az apja a fejét csóválta.

– Nos, rátérnék az összejövetelünk céljára. Zartának látomása volt, ami arra késztetett minket, hogy tegyünk egy kis kirándulást a környéken. – felsóhajtott. – emlékszem, úgy ezerkétszázas évek közepén lehetett. Akkor is kirándulni voltunk egy ügy kapcsán. Azt hiszem, vérfarkasok is voltak a buliban. Jól megkergettek...

Mindenki a fejét fogta. Tudták, ha elkezd mesélni, sosem hagyja abba.

– Apa!

– Ennél van egy sokkal jobb történetem! Akkor ismertem meg Dorat! Milyen jóképű férfi voltam...

– Apa, légy szíves most már fejezd be! Nem azért jöttünk össze, hogy a fiatalkori emlékeidet hallgassuk. Ismerjük már nagyon jól.

– Úgy látszik, megint elkalandoztam! Pedig olyan jó kis történeteim vannak! Hol van Nigel?

Akkor vették észre, hogy a vadász nincs velük.

– Délután óta nem láttam. - Válaszolt Martha. – Biztos dolga van. Szóval, minek ráncigáltál ide minket?

– Szóval, a lányom látomása alapján, elindultunk egy lehetséges nyomon. A személy, mely Zarta látomásában szerepelt, olyan, mint mink.

– Tehát, vámpír!

– Úgy van, Holly! A lányt elevenen elégették egy máglyán. Arra szeretnélek kérni titeket, hogy a holnapi napon kíséretek el minket. De, lenne itt még valami.

– Mi?

– Egy másik látomás! Azt hiszem, Zarta jobban el tudná mondani!

– Mondd el te, apa! Nekem nincs kedvem hozzá. Neked jobb a mesélőkét!

– Zarta!

– Jól van! De mi ketten, elbeszélgetünk egymással a lányodról és az öcsémről.

– Nem értem mi bajod van Juliettával, Zarta?

– Ha itt lesz az ideje, Holly úgyis megfogja tudni, magától Juliettától!

– Ám, legyen! Láttam a lány haláltusáját. Átéreztem. Minden porcikámat átjárta a lány halálfélelmet. Bőrömet perzselte a tűz. Volt ott valaki. Két gyűlölettől izzó szempár. A nevetésétől a mai napig libabőrös lesz a hátam. Nem is ez a lényeg. Láttam, amint Holly megtámadja Nancyt. Idesiettünk, de megállásra késztetett a tölgyfa az udvaron. Megérintettem a földet. A lánnyal volt látomásom. Ásni kezdett a tölgyfa alatt, ahol talált egy bronzkoporsót. A koporsó nem volt üres. A koporsóban egy jóképű férfi feküdt. Föléje hajolt, megharapta és egy könyvből felolvasott egy verset.

A kis válltáskájából elővette a maga által készített képet, és a dohányzóasztalra dobta. Martha jól ismerte a képet. Otthon már látta, mikor Zarta és öccse meglátogatták őket. Holly és Robert megbabonázva nézték a rajzot. Ismerős volt számukra.

– De hiszen ez... a falon... a házban... lóg...

– A látomásaimban szereplő lány felélesztette. Azóta itt bolyong köztünk, és idehívatta a két lányt, hogy végezzen velük. Másra nem tudok gondolni, mint arra, hogy akkor mikor apámékat idehívatta Hunor, valami olyasmi történt, ami titokban maradt. A férfi bosszúra szomjazik. A lányt megölte, mert sokat tudott az életéről. Meg sem lepődnék azon, ha kiderülne, hogy a lánynak köze lenne azokhoz a dolgokhoz, ami miatt felhívta a figyelmünket a Kamarilla. Én már az első látomásomkor mondtam apámnak, hogy valami borzalom van készülőben. De nem hitt nekem

Zarta megmerevedett és lefordult a székről.

5.

Alig tudta beérni a két fiút. Néhány percig nem halott mást, csak a halántékában lüktető véráramlást. Így is sikerült Nigel hátába belerohannia.

– Csak nyugodtan, kislány! Széles a hátam!

– Mi történt? Egy szó nélkül elviharoztatok!

– Ne ijedj meg, de Nigellel az a véleményünk, hogy valami történt a házban!

Tiltakozni akart. Megvonta a vállát.

– Nem látok ti rémeket?

– Nem! Tudjuk, hogy miről beszélünk! Ha megengeded, előre mennénk Nigellel.

– Már ne is haragudjatok, de én lakom itthon.

Nigel gyors reakciók mestere volt. Julietta keze után nyúlt, mely már a kilincset szorongódta.

– Ne menj be!

Julietta ránézett a vadászra és idegesen tördelni kezdte az ujjait.

– Jézusom! Mit akartok csinálni?

– Ha nem nyitod ki azt az ajtót, betöröm! – Kiabált rá a lányra Beau. Gyerünk!

– Van fegyvered, Julietta?

– Honnan lenne! – sírás fojtogatta.

– Nigel! Juliettának igaza van! Ő menjen be elsőnek, végül is ez az ő háza. Mi utána megyünk, és ha valami történne, lépünk!

Újból a kilincs után nyúlt. A hideg fém érintésétől enyhe borzongás futott végig a testén. A gyomra megemelkedett az idegtől. Tudta, hogy valaminek történnie kellett. Nem véletlenül vannak itt. Csak tudná, hogy a fiúk honnan tudják mi vár rá idebent. Az ajtó nyikorogva kitárult. Óvatosan belépett. Percekig kotorászott a falon mire elérte a kapcsolót. A lámpa nem égett. Szemeit merengette, a sötétségen kívül nem látott mást. Előrébb lépett. Ekkor valamin hirtelen megcsúszott. A fiúk a hasukat fogták a nevetéstől, attól, ahogy a kezeivel kalimpált a levegőben. Felállt és durcásan nézett a két fiúra.

– Fiúk!

Abbahagyták a nevetést. Az arcukra visszatért a komorság.

– Mi a helyzet, Julietta?

– Ezt találtam! Ez volt a bűnös, hogy elcsúsztam! Itt volt a postás! Nem is vettem észre. Pedig a postás mindig kétszer csenget.

Fehér boríték volt a kezében. Beau felállt és kikapta a kezéből. Míg az egyikben a borítékot tartotta, addig a másikkal Julietta kezét fogta. Felbontani már nem maradt ideje.

– Julietta! Csak azt szerettem volna mondani neked, akár mi is történik, nagyon szeretlek és szeretni is foglak. Itt leszek veled és megvédelek.

Szája egyre jobban megközelítette Juliettáét, de megcsókolni már nem tudta. Egy dühös hang közbeszólt. Undorodva a szája szélén, szipogva és tapsolva állt a lépcső utolsó fokán.

– Gratulálok! Mindjárt elhányom magam az undortól. Látom, sikerült magadhoz édesgetned. Azt valahogy fenemód értitek. Hol voltál, míg én haldokoltam?

– Mi van veled, Yvonne? Úgy viselhetsz, mint egy hisztis liba! Kint voltam sétálni egyet.

– Az éjszakában? Egyedül?

– Beauval!

– Undorító!

– Mi bajod van, Yvonne? Nem ismerek rád. Mi csak sétáltunk egyet a gyönyörű éjszakában! Amint látod, nem történt semmi bajom. Azaz.

– Örülök! Képzeld. Amíg te kézen fogva andalogtál vele, itt történtek dolgok.

Yvonne elbőgte magát és lerogyott a lépcsőre.

– Sikerült elaludnom a karosszékbe. Valamit álmodtam, de arra nem emlékszem, hogy mit. Arra viszont igen, hogy az álmomba beivódtak a ház furcsa zajai. Biztos vagyok benne, hogy a lépcső is megreccsent. Valaki járt itt. Egy szellő is megérintett. Azt hittem, hogy álmodom az egészet. Valaki megsimogatott és meg is csókolt. Annyira jó volt, hogy viszonoztam azt. Amit álomnak véltem, az a valóság volt. Felriadtam. Mellettem ült valaki. Egy férfi volt. És elillant, mint a füst, és nem maradt más utána, mint a kénkő.

Ő is érezte a bűzt, amikor belépett. Ha irracionálisan gondolkodna, akkor azt mondaná erre, hogy a pokol kapui kinyíltak. Átölelte barátnőjét. Úgy ültek egymás mellett, mint mikor még gyerekek voltak é rossz fát tettek a tűzre. Beau a kezében tartott borítékkal a képek felé igyekezett. Nigel utána sietett. Mindketten megálltak az egyik kép mellett. Jobban mondva egy üres képkeret mellett.

– Látod? Üres!

– Látom! És?

– Ez a keret tegnap még egy képet tartalmazott. A cigányasszony képét!

– Cigányasszony?

– Jaj, hát Amanda festményét! Emlékszem rá! Megmertem volna esküdni rá, hogy itt volt! Lányok.

A lányok még mindig összebújva ültek a lépcsőn. Julietta törte meg a csendet.

– Amikor leosontam a lépcsőn, édesdeden aludtál. Sírtál is.

– Miért nem mondtad meg, hogy találkozol Beauval? A barátnőd vagyok! Gyerekkorunk óta mindent megosztunk egymással.

– Mert még nem akartam megmondani. Engem is váratlanul ért, hogy itt láttam meg őket. Azt hittem, hogy soha többé nem látom. Áruld csak el, hogy honnan ismered?

– Jaj, Julietta! Nem mindegy? Van ennél nagyobb bajunk is. Itt voltak, annak ellenére, hogy nem hívta őket senki, itt voltak bemutatkozott. Amúgy Zarta meg a testvére.

Julietta porcikája a pihenést kívánta. Hajnali kettőt mutatott az órája. Így átsiklott Yvonne utolsó mondata felett.

6.

Nancy a történtek után nem tudott elaludni. Szemét becsukta az ablak felé fordulva alvást színlelt. Egyfolytában a nagynénje körül járt gondolatban és azon, ami velük történt a nap folyamán. A seb a nyakán nagyon fájt. Lucy ugyan beragasztotta, de egyfolytában piszkálta. Érezte, hogy lassan belázasodik.

Lucy felébredt unokahúga forgolódására. Felkönyökölt az ágyban. Az ablak felé tekintett. A holdfény furcsa játékot játszott vele. Szemévek követte a fény útját. A holdfény a falon állapodott meg. Hirtelen elkiáltotta magát. A hold egy férfi sziluettjét vetítette a falra. Nancy felült az ágyában.

– Mi történt, hogy itt kiabálsz az éjszaka közepén? Én megtehetném, de aludni sem merek. Mindig azon gondolkodom, miért támadott rám az anyád.

– Hagyd már! Véletlen volt. Gondolom, Julietta miatt. Amit művelt, nem lehet túllépni rajta. Neked nem tűnt fel, amióta itt vagyunk, folyton valami rossz történik?

– Julietta miatt? Persze! De, észrevettem. Egyfolytában jár az agyam.

– Nekem is. Sok dolog nem hagy nyugodni. Otthon nem foglalkoztam az örökséggel. Nem is érdekelt. De amióta megjöttünk, nem hagy nyugodni a dolog.

– Engem se. Miért vagyunk itt, ha nem örököltünk. Yvonne-nak mi köze van hozzánk, ő miért örökölt, mi nem. Végül majd kiderül, hogy rokonok vagyunk.

– Arra gondoltam, Nancy, ha benne vagy fejtsük meg mi ketten ezt a rejtélyt.

Nancy meglepetten nézett unokatestvérére. Széttárta a kezét.

– Mégis? Mire számítasz? Megtaláljuk a kalifa kincsét? Nincs is titok és nem fogunk rájönni semmire. Közösen álmodjuk ezt az egészet. Holnap felébredünk és jót nevetünk az egészen.

– Te nem vagy kíváncsi arra, ami velünk történik? Sokat gondolkodtam,főleg az elhangzottakon. Igyekeztem mindent jól átgondolni. Nem vagyok Julietta, hogy oknyomozásba kezdjek, de arra rájöttem, hogy mindkét családot egy közös dolog kapcsolja össze.

– Ha nem lennénk rokonok és nem egy cipőben járnák, most jól kinevetnélek érte. Ilyen hülyeséget. Egye fene, veled tartok a nyomozásban, mert engem is nagyon piszkál, miért kellett idejönnünk.

Nancy a holdat nézte.

– Mielőtt felébredtél volna, egy különös dolognak voltam a tanúja. A holdsugarai játékot űztek velem. A falra egy férfi sziluettjét festették.

Nancy ránézett.

– Tessék?

– Biztos csak képzelődtem. Idegen helyen vagyunk, odaképzeltem. Látom elgondolkodtál.

– Semmi. Csak a hold eszembe jutatta az egyik randimat. Akkor éjjel is, ilyen gyönyörűen szórta a sugarait a hold. Kéz a kézben sétáltunk a Temze partján. London csodás ősszel.

– Te még szerelmes vagy abba a fiúba.

– De hogy vagyok! Rég elköltöztek a városból.

– Itt is van pár fiatal. Jó a felhozatal. Vannak köztük veled egyidősök i.

– Jaj, hagyjál már, Lucy! Az egyik foglalt, a többi még gyerek. Vagy vénemberre gondoltál?

– Mi van abban, ha foglalt? Elcsábítod szöszitől. Nigel. Ha jól emlékszem így mutatkozott be.

– És te? Miért nem startolsz rá valamelyikre?

– Nancy! Férjnél vagyok!

– Sosincs otthon, mert katona! Látja? Nem!

– Hagyjuk. Te tudta, hogy az anyám tud magyarul?

– Nem az én anyám. Csak a nagynénim. Mégis meglesz a válasz arra, miért is vagyunk itt.

Félóra eltelte után visszafeküdtek. Egyikőjük szemére sem jött álom.

7.

Morpheus a faliórára pillantott. Két perc hiányzott a hajnali kettőhöz. Átveregette magát a többieken és remegő kézzel megemelte a lánya fejét. Percekig tartott mire a lányát magához tudta téríteni.

– Mi történt, apa?

– Valószínűleg ismételten látomásod volt. Épp a látomásaidról beszéltél nekünk, amikor hirtelen lefordultál a székről.

– Mit csináltam?

– Jaj, lányom. Mit nem értesz? Magyarázat közben, leestél a székről.

Hamar fátyol ereszkedett a lány szemére. Felállította a széket, majd ráült. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, kijelentette látomása volt. A látomás szorosan a kapcsolódik Yvonne Agnew-höz, Julietta Speerhez és a házhoz.

– Három látomásom volt. Az egyik ezekben a pillanatokban is zajlik.

– Három? Miféle három? És mi az, hogy még tart? És megint mi bajod van a lányommal?

– Jól hallottad tat! És mint már mondtam, a lányokhoz is köze van! Amúgy én nem lennék ideges a helyedben, Holly. A lányod jó kezekben van. Vigyáznak rá. Ketten is.

Martha számára is sok volt. Nehezen tudta visszafogni Hollyt. Nem sok hiányzott hozzá, hogy rátámadjon Zartára.

– Fejezd be, Holly. Zarta nem akart rosszat mondani, csupán igyekszik elmondani mit látott. Ha problémátok van egymással, beszéljétek meg négyszemközt. Abban igaza van, hogy Juliettának kell elmondania azt, amiről rébuszokba, mondd el.

– Bocsánat! Ideges vagyok!

– Mi is! Nemcsak a te lányod van abban a házban, hanem az enyém is!

– Helyes! Akkor mondanám az elsőt. Julietta az éjszaka közepén a holdfényben, sétát tett az öcsémmel. Ott volt Nigel is.

Holly egyből tiltakozni kezdett.

– Hiába tiltakozol, Holly. Ez tény. Én személy szerint örülnék neki, ha a családunk részesévé válna.

Holly köpni-nyelni nem tudott a hallottaktól. Egy székre ülve búskomorságba fordult.

– Képtelenség! Még hogy Julietta és Beau....

Zarta nem foglalkozott vele, tovább mondta a látomását.

– Volt ott velük valaki. Maga a fantom. Joseph Benke. Julietta kivételével mindketten látták, ahogy a fantom füsté válik. Nigel és Beau otthagyták Juliettát és a házhoz rohantak. Történt valami. – Zarta ránézett Marthara. Az asszony idegesen gyűrögette a pulóverét. Zarta zavartalanul folytatta a mesét. – Inkább azzal folytatnám, ami most történik a házban. Szorosan kapcsolódik egymáshoz. A gonosz a házban járt és kihasználta a kedvező alkalmat... majdnem magáévá tette Yvonnet. De nincs vége... ismét a házában van. A fiatalok egy üres képkeretet néznek. Amanda hűlt helyét.

Martha kirohant az éjszakába. A lánya nevét kiabálta.

8.

Julietta igyekezett arrébb lökni Nigelt, hogy Beau mellé állhasson. Szorosan. A kép elé álltak, hogy Yvonne ne lássa meg az üres képkeretet. Julietta felbődült.

– Hát ez nem lehet igaz! Ez a keret üres! Biztos vagyok benne, hogy délután egy cigányasszony képe díszelgett benne.

Yvonne nem volt se élő, se holt. Amit látott túl sok volt számára. Ő nem látta az üres keretet, de valami mást igen. Megveregette barátnője vállát, majd maga után húzta és lépcső felé mutatott. A jelenség mely a szemük elé tárult, elfelejtette velük a sok rosszat, amely velük történt az elmúlt napokban és órákban. A nő a lépcső közepén állt és mosolyogva nézett a két megszeppent lányra. A nő fekete ruhában volt, a fekete hosszú haja a vállára omlott és egy véres esernyőt tartott a kezében. Egyet lépett előre. Megállt. Az ajtókilincs megmozdult. Mielőtt szertefoszlott volna, csupán egy nevet mondott: „Morpheus." Az ajtó percekkel később kivágódott. Marthat megelőzve Zarta berontott a házba. A lányok arra eszméltek fel, hogy a családjuk tagjai és az ismeretlen ismerősök a szoba közepén, egymáson fekve betörtek a házba.

– Anya, apa, ti mit kerestek itt? Martha? És ők? – mutatott rá Zartáékra Julietta. – Az éjszaka közepén?

– Magyarázattal tartozol nekem, Julietta!

– Az éjszaka közepén? Nem várhatott volna reggelig?

– Nem!

Mielőtt még anya és lánya egymásnak estek volna, Morpheus köhintett egyet.

– Azért jöttünk így váratlan, mert történtek dolgok és szeretnénk utánajárni. Főleg Yvonne beszámolójára vagyunk nagyon kíváncsiak. Tőle várunk részletes beszámolót arról, ami az éjszaka történt vele a házban.

Julietta szemében a düh és a kíváncsiság rejtőzött. Ránézett az idős férfire.

– Magának ehhez mi köze? Ki maga egyáltalán, hogy csak így beront az éjszaka közepén és kérdéseket tegyen fel neki?

– Azt én is szeretném tudni, hogy mit keretek itt? Senki sem hívott ide titeket. Épp elég, hogy Beau és Nigel is itt vannak.

Julietta nem bírta a tovább és rákérdezett barátnőjére.

– Áruld már el nekem, honnan ismered őket?

– Sehonnan. Kellene?

– Sehonnan. Csak kíváncsi vagyok. Megérkezésünkkor Nigellel veszekedtél. Látszott rajtatok, hogy régóta ismeritek egymást. Most letegezed a vénembert. Úgy beszéltél vele, mint... nem is tudom. Lényeg, hogy tutira ismeritek egymást.

– A látszat csal, Julietta!

Martha idegesen a lányához lépett. Míg ide nem ért, sírt. Ez látszott az arcán is.

– Lányom, kislányom! Zarta... - elhallgatott. – Azért jöttünk, hogy mondd el, mi történt veled. Azt hittem...

Yvonne ráült az utolsó lépcsőfokra. Arcát a térdére hajtotta és felzokogott. Így ültek némaságban, míg a lány össze nem szedte magát és beszélni tudott.

– Miután elmentetek itt maradtam a karosszékben és elaludtam. Álmodtam is valamit. Arra már nem emlékszem, hogy mit. Arra viszont igen, hogy ház furcsa zajai bekerültek az álmom közé. És még valami. Megreccsent a lépcső súlyos léptek alatt. Az álmom folytatódott. Annyira édes és élethű volt. Beleéltem magam teljesen. Egy iszonyú jóképű férfi vetkőztetni kezdett, majd csókolni kezdte az egész testem és végül elérte az ajkam. Megcsókolt. Beleborzongtam. Viszonoztam a csókját. Felriadtam. Amit álomnak véltem az maga volt a rémálom. Ott ült mellettem. A sötétben csak a vörösen izzó szempárt láttam. A tekintetünk találkozott, majd elillant, mint a füst. Csak ennyi történt. Bárcsak itt lettél volna, Julietta. De nem voltál, mert neked andalogni kellett a holdfényben Beauval.

Holly most kezdte megérteni Zarta célozgatását. Beau Nigel háta mögé bújva igyekezett meglapulni.

– Hogy... te és ő?

– Jó reggelt! Szerinted mire célozgattam egy jó órával ezelőtt, Holly?

– De, anya! Mi rossz van benne? Felnőtt nő vagyok. És tetszik nekem Beau! Ne most beszéljük meg!

– Hát ebben az egyben igaza van a lányodnak. Ne most beszéljétek meg. Az én lányomról volt szó, ő volt veszélyben. Szerencsére nem történt baja és jól van. Yvonne. Abban viszont tévedsz, ha Julietta itt lett volna, nem történik meg veled. Valószínű ő is áldozatul esett volna a betolakodónak. – Martha igyekezett megnyugtatni a lányát. Majd fordult a kocka és Martha idegesen a lányához rohant és rázni kezdte. – Hányszor kell még elmondanom neked, hogy jól az eszedbe vésd, mit tegyél ilyen helyzetbe. Bezzeg otthon mindig nagy a szád. Ne oktassalak ki, mert mindent nagyon jól tudsz.

Beau és Nigel siettek Yvonne segítségére. Martha dühösen, magából kikelve támadt rá Beaura.

– Hozzám ne érj te tetves vér...– elharapta a mondat végét.

– Anya, hagyd békén Beaut. Nem tett semmi rosszat.

Morpheus távozásra intette a csapatot.

– Nyugodtan elmehettek, anya. Nem lesz semmi baj. Yvonnet megpróbálom lefektetni és rám is fér egy kiadós alvás.

– Rendben. De még számolunk egymással, kisasszony. Most pedig tárgyalok a fiatalúrral.

A fiatalúr széles mosollyal követte Hollyt. Egyben elfeledkezve az üres képkeretről és a levélről, mely a zsebében várakozott, hogy elolvassák. Zarta visszalépett a házba és egy papírt tolt Yvonne orra elé. Yvonne ránézett a papírra. Nem szólt semmit. Zarta megértette a néma üzenetet, melyet feléje küldött Joseph Benke volt az éjszaki látogató.

9

Yvonne összeroskadva ült a karosszékben. Julietta kissé megkönnyebbülve dőlt hátra a másik székben. Néhány perc múlva a lányok úgy érezték magukat, mintha egy súlyos tárggyal fejbe vágták volna őket. A fejük tompa volt. Julietta igyekezett a kezét kinyújtani, de nem sikerült. Ott aludtak el mindketten a kandalló mellett. Késő délelőttre fordult az idő, mire felébredtek. Korgó gyomorral kászálódtak ki a székekből.

–Mi történt velünk, Julietta

– Hogy-hogy mi? Elaludtunk. Nem is csodálom. Volt félnégy is mire mindenki elment innen.

– Elmentek? Kik?

– Te nem emlékszel rá, hogy kik voltak itt és miért? Arra sem emlékszel, mi történt veled az éjjel?

– Mondom, hogy nem! Mi van veled? Nézz ki az ablakon. Szép őszi napnak nézzünk elibe. Élünk és élvezzük a nyaralás minden egyes percét.

Felállt és a konyhába ment. A hűtő tele volt, mindenféle ínycsiklandozó falatokkal.

– Nyaralás? Miféle nyaralás, Yvonne? Mi nem nyaralni vagyunk!

– Á, nézd! Éhen már nem halunk! Max bent égünk a házban!

– Bezzeg erre az átkozott smsre emlékszel, de arra, nem ami veled történt az éjjel.

– Hagyjál már békén, Julietta!

Megindult nagy léptekkel a szobájába. Julietta követte. A nagy sietségben megbotlott a lépcsőn. A keze érintett valamit. Újból egy boríték akadt a kezébe. Szokáshoz híven, tépni kezdte. A borítékból egy kép esett ki. A lapja pergament volt. A képen a középkor kedvenc kivégzési módját ábrázolta a készítő. A máglyán egy nőt égettek halálra. A pap, mert mi más is lehetett volna csuhában, kezét az égre emelve adta fel az utolsó kenetet. Legalábbis ő erre gondolt. Nem tudta mire vélni a dolgot. Megvonta a vállát és Yvonne után rohant.

10.

Pirkadat első sugarai csiklandozni kezdték Lucy testét. Nyújtózkodott egyet az ágyban. Látta a felkelő nap sugarait, amik óriási vörösben tündököltek. Újból nyújtózkodott egyet, és a nap sugarai beragyogták a testét. Beragyogta a napfény. Mélyet szippantott a friss októberi levegőből. Ellentétbe Nancyvel, ő jól érezte magát. Nancy a paplan alatt megbújva hatalmasakat nyögött. Valaki dörömbölni kezdett az ajtón. Újabb nyögés a paplan alól. A dörömbölés egyre sűrűbbé vált. Az ajtóhoz sietett. Kinyitotta. Holly száguldott befelé, mint egy nyolcas erősségű hurrikán.

– Neked is szép reggelt, anya. Persze, száguldj csak befelé. Kár, hogy az ajtót nem törted be. Megspórolhattad volna az időt, míg kinyitom az ajtót.

– Nem vagyok humoros kedvemben, Lucy. – Lucy megrökönyödve nézett az anyjára.

– Mi ez a gönc rajtad, anya?

– Szári. Eléggé kényelmes. Nancyvel meg mi van?

– Nem tudom, anya. Nyögési kényszerben szenved. De szerintem nem ezért jöttél ide, hogy megkérdezd, mi van Nancyvel.

– Gyere ki az udvarra. Beszélnem kell veled Juliettáról.

– Fel sem vagyok öltözve.

– Kint megvárlak.

Tíz perc letelte után Lucy az anyja mellett állt az udvaron.

– Mi akarsz mondani Juliettáról?

– Sétáljunk.

– Mit csinált?

– Ó, semmiséget. Csupán az éjszaka a közepén alkotott egy érdekes dolgot. Tudomásomra jutott a dolog.

– Mond már meg mit csinált?

– Hallom a hangodon a gúnyt.

– Jaj, anya hagyjál már! Mondd meg, de őszintén. Miért pont ők ketten örököltek? Én miért nem?

Eddig mindeni csak a két lánnyal volt elfoglalva, a jóslattal és a fantommal. Nancyvel és Lucyval senki sem törődött. Holly számára a legrosszabb az volt, hogy nem mondhatta ezen idejövetelük célját. Hallgatnia kellett róla. Hogy mondja el a lányának az igazat, arról, hogy ő és Julietta nem is testvérek. Persze, hogy erre megy ki a játék. Meg kell Akadályoznia, hogy a lányok rájöjjenek az igazságra.

– Nem tudom, kislányom. Biztos fény fog derülni rá. Még végül a két lánynak lesz igaza. Átverés az egész.

– Akkor meg miért jöttünk ide? Otthon is maradhattunk volna. Jobb lett volna.

– Eltértünk a tárgytól. Én Juliettáról akarok beszélni veled, nem azt itt tartózkodásunk céljáról. Meg fogjuk beszélni.

– Julietta lelkivilága fontosabb neked, mint az, hogy egy fantom ideráncigált minket? Hihetetlen. Apa mit szól mindehhez? Sosem beszéltél még róla.

– Apádat hagyd ki ebből. Ugyanazt tanácsolom, mint Juliettának. Ne kérdezz semmit. Hallgass. Húgodról akarok veled beszélni.

Lucy mogorván nézett a víz felszínére.

– Mi baja van?

– Szerelmes!

– Mi? Most vált el. Azt mondta, hogy közeljövőben egy pasit sem akar látni. Kibe? Nincs itt egyetlen jó kinézetű pasis em. Vagy igen?

– Emlékszel azokra, akik az idős férfival jöttek?

– Valami rémlik. Azok közül, több is befutó lehet. Tényleg, anya. Ők miért vannak itt?

– Mit tudom én? Biztos nyaralók. Nem is tippelsz, ki lehet a szerencsés befutó?

– Jaj, anya, hagyjál már! Korán reggel nincs kedvem tippelni. – Mérgesen nézett az anyjára, majd elnevette magát. ¬– Neked ez nem tetszik, ha jól látom?

– Jól látod, Lucy. Csöppet sem tetszik. Az a kis mitugrász szemet vetett rá.

– Inkább örülni kellene ennek, anya. Nem értem, mi bajod van ezzel? Úgy beszélsz arról a fiúról, mintha nagyon is ismernéd. Ismered?

– Honnan kellene ismernem? Én is akkor láttam először, amikor ideértünk.

Lucy csípőre tett kézzel állt a mólon és a húga állítólagos barátját igyekezet kitalálni a harmatos hajnalon.

– Tippeljünk, vajon ki lehet a befutó. Az a jóképű fiú, aki fogadott minket nem lehet, mert a szöszibaba és ő egy pár. Erről jut eszembe. Miért ő fogadott minket? És vajon az autók, amelyekkel jöttünk, ki bérelte ki? – Némán nézett az anyjára, hátha választ ad neki. De Holly hallgatott. Folytatta a tippelést. ¬ Na, szóval. Ő kilőve. A vénembert is kihagyom a felsorolásból. Ott vannak a három fiatal fiúk. – Lucy összecsapta a kezét és a szeme felvillant. Rájött kivel is kavar a húga. – Tudom, kiről van szó. Arról a srácról, aki szemlátomást is a vénemberhez tartozik. Beau. Azt hiszem így hívják.

– Róla van szó, Lucy!

Lucy meg volt lepődve az anyján. Nem ismert rá. Soha nem gondolt arra, hogy valaki ennyi gyűlöletet és undort fog kiváltani a nőből. Túlzottan Martintól sem voltak oda. Pezsgőt bontottak, amikor elváltak.

– Nem ismerek rád, anya! Miért baj, hogy Julietta szerelmes lett? Ez azt jelenti, hogy túllépett Martinon.

– Az nem is lenne baj, ha újból szerelmes lett. Örülnék is neki. Hanem az a baj, hogy kibe?

– Hogyhogy kibe? Nem értem? Te tényleg úgy beszélsz arról a fiúról, mintha nagyon is jól ismernéd.

– A típusát ismerem. Elszédíti a lányok fejét, egyszer-kétszer találkoznak. Majd miután megkapta azt, amit nagyon szeretett volna, eldobja, mint egy rongyot.

– Jaj, anya!

– Tudod mit csinált az éjszaka közepén?

– Honnan tudjam!

– Kiszökött a házból, hogy találkozzon a ficsúrral.

Lucyból kirobbant a nevetés. A térdét csapkotta a nevetéstől.

– Komolyan, anya. Ezért vagy mérges? Ugyan már. Én is ezt tettem volna a helyében. Minden fiatal ezt csinálja. Ó! Mily romantikus. Andalogni kéz a kézben, a holdfényben. A fákról halk suhogással esnek le a falevelek. A hold megvilágítja a folyót. – Mélyet sóhajtott.

– Nem is tudtam, hogy ennyire romantikus lélek vagy. Ebből már írhatnál egy pársoros verset.

– Valóban? Majd elgondolkodom rajta. Visszatérve Juliettára. Hagyd őt békén, anya. Felnőtt nő. Azt csinál, amit akar. Talán attól tartasz, hogy megölik?

11.

Julietta fejében villámgyorsan jártak a gondolatok. Megérzéseire kell hallgatnia. Yvonne hazudik és minden egyes részletre emlékszik, ami vele történt az éjjel. Gyorsan kellett cselekednie. Verejtékben fürödve vonszolta fel magát a lépcsőn. Julietta imádkozott, hogy Yvonne –val értelmesen tudjon beszélni, imádkozott azért, amíg itt vannak, semmi sem történjen és imádkozott azért is, hogy Yvonne megértse, hogy mit akar tőle.

Yvonne az egyik sarokban kuporgott. A reggelit tömte befelé. Julietta szánt szándékkal többször körbejárta a szobát; úgy tett, mint aki nem vette észre a lányt. Látta, hogy barátnője feszülten figyeli minden mozdulatát.

Julietta hirtelen állt meg, szemben a lánnyal. A hátát a falnak támasztotta. Yvonne felállt és menekülőre fogta. Juliettának nem kellett mást tenni, minthogy kinyújtania a lábát. Yvonne tányérostól elhasalt a padlón.

– Elment az eszed, Julietta? Mire volt ez jó?

– Egy frászt, kisanyám! Nem dőlök be neked! Nem hiszek az álamnéziádban! Nekem ne meséld be, hogy nem emlékszel arra, ami veled történt az éjjel. Meséld másnak.

– Nem emlékszem, hát nem emlékszem. Jogom van arra emlékezni, amire akarok. Inkább arról beszélj, hol voltál az éjszaka? Igen! Az sms tartalmára emlékszem. És az összes többire. Csak emlékeztetni szeretnélek rá: A házban égel el!

– Istenem! Mit vétettem én, hogy nem érti meg a dolgokat. Mit csináljak vele? Yvonne! Tegnap éjjel, amikor nem voltam itthon, valaki járt a házban. Valószínűleg egy férfi. Mint egy Incubus... kikezdett veled, majdnem megerőszakolt.

– Tessék? Az mi?

– Egy férfi démon, aki hőn szeretettel erőszakolja meg az alvó nőket. - Yvonne arcán őszinteség látszódott és a félelem hullámai futottak végig. Julietta terve beválni látszódott.

Felnyalábolta és ráültette az ágyra. Ő maga melléje ült.

– Hidd el, Julietta, én tényleg nem emlékszem rá.

– Biztos, hogy nem hazudsz, Yvonne? Szükségem van rád, Yvonne. Segítenünk kell egymásnak, abban, hogy kimásszunk ebből a förtelemből, amibe belekeveredtünk. Úgy tudunk, ha kölcsönösen megbízunk egymásban. Yvonne. Nyomoznunk kell. Ki kell derítenünk az igazságot arról, hogy miért is vagyunk itt. Benne vagy?

– Még szép, barátnőm! Hol kezdjük?

Julietta kivette a zsebéből a borítékot és Yvonnenak nyújtotta.

– Mi ez?

– Boríték. Találtam. A lépcsőn volt, megcsúsztam rajta.

– Látom, szokásodhoz híven feltépted. Mi ez? A Végítéletünk? - Lába járt az idegtől. Félt barátnője válaszától. A másik nemet intett a fejével. Yvonne kivette a borítékból, és amit benne talált ledermesztette.

– Ez mi?

– Kép! Neki is kezdhetünk a nyomozásnak!

– Olyan, mintha egy ősrégi kódexből tépték volna ki. Nézd a szélét. – Húzta végig a kezét a lap szélén.

– Hogy került ide?

– Én nem voltam, az biztos. – Tárta szét a kezét Yvonne. – Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy van egy titkos segítőnk.

Julietta egy hatalmasat ugrott. Leverve a párnákat az ágyról. Tapsolt örömében.

– Yvonne! A Nő a lépcsőn. Emlékszel? Ott áll, a középkori nők viseletében. Olyan volt, mint egy látomás. Még te hívtad fel rá a figyelmemet. Emlékszel?

Yvonne a fejét rázta. Ő felőle Julietta annyi kísértetet láthatott az éjjel, amennyit csak akart. Julietta alig tudta magában tartani a felszínre törő mérgét. Ráhagyta. Ha nem akar emlékezni, akkor ne emlékezzen. De neki ne kiabáljon, ha bent ég a házban. Julietta egyre jobban biztos volt benne, hogy a látomás hagyta hátra. Az üres képkeret. Ott a megoldás kulcsa. A képkeret. Yvonne egyre jobban belemerült a kép tanulmányozásába.

– Vajon mit ábrázol?

– A középkor kedvenc kivégzési módját. Egy nőt égetnek el máglyán elevenen. Valószínű ártatlanul. Abban az időben sok nőt ítéltek el ártatlanul boszorkánysággal vagy vámpírizmussal gyanúsítva.

– Honnan tudod?

– Újságíró vagyok nem? Több cikket is írtam erre vonatkozóan. Nem is tudom ki volt az, aki állandóan lehurrogott miatta.

– Bocs! Vajon mit akart ezzel üzenni az ismeretlen?

– Mit tudom én? Átöltözök és összedugjuk a fejünket.

– Julietta?

– Igen? - Dugta vissza a fejét az ajtón.

– Most jut eszembe. A Kandalló háta mögött van egy hatalmas könyvespolc, csomó régi könyvel. Ott lesz a megoldás kulcsa.

12.

Alighogy az óra elütötte a delet, a férfi behúzódott egy fa árnyékába. Végig mérte a fát és egy emlék jutott az eszébe. Annak az éjszakának az emléke, amikor megölte a vérfarkast. A paraszt e fának takarásában nézte végig a gyilkosság minden egyes mozzanatát. Mindkét áldozat vére, maga volt a tökély. A vér gondolatától megkordult a gyomra. Eszébe jutott a tegnap éjszaka. Yvonnet majdnem sikerült megölnie. Ha nem riad fel, ma már nem lenne az élők sorában. Úgy döntött, változtat a terve kivitelezésesben. Mielőtt végez a lánnyal, egy kicsit eljátszik vele és úgy ég bent a házban. Julietta végig fogja nézni barátnője haláltusáját.

Mire befejezte a gondolatmenetét a meglepetéstől majdnem dobott egy hátast. A két lány már előtte állt. Lucy húzta maga után Nancyt. Unkahúga nagy változáson ment keresztül az éjszaka folyamán. Nancy arca beesett volt, sápadt és a szeme alatt mély karikák húzódtak. Mindig a tegnap este történései alatt állt. Mély nyomot hagyott benne nagynénje viselkedése. A nyak még mindig fájt, igaz már nem annyira, mint tegnap. Valahonnan a mélyről hallotta Lucy hangját.

– Nancy! Te nem is figyelsz rám!

– Bocs! De elgondolkodtam!

Holly neve hallatán, még a szőr is felállt a háta közepén. De elnevette magán.

– Száriban? Holly száriban jelent meg reggel? Kár hogy lemaradtam róla.

– Komolyan! Ne nevess! Valami másért keresett meg. Anyám eszét elvette az ideutazás.

– Az meglehet! Tegnap már rám támadott. Az sem normális dolog. Még fáj a nyakam a harapásától. Remélem, egyszer megmagyarázza miért is tette ezt velem.

– Felejtsd már el! Tegnap mindenki megvolt zavarodva. A beköltözés a képek, Julietta viselkedése. Gondolom arrébb akart lökni tőle, és félre értetted a mozdulatot.

– Lucy! Azt a mozdulatot nem lehetett félreérteni. Az anyád, rám támadott és megharapott! Ha Martha nincs ott...

– Nancy! Felejtsd már el egy pillanatra. Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni. Olyat mondok, hogy elájulsz. Tényleg nem vetted észre, hogy ott volt a szobánkban?

– Nem. Ha észrevettem volna, biztos, hogy kérdőre vontam volna. Minek jött? Nehezen tudtam elaludni a beszélgetésünk után. rosszat is álmodtam.

Lucy a szemét forgatta Nancy kiejtett szavai miatt.

– Akkor azért nyögtél nagyokat.

– Tényleg?

– Aha...

– Szóval, miért jött Holly?

– Mert a drága anyám begőzölt Juliettára. Ugyanis a kisasszony szerelmes lett.

Nancy szeme hatalmasra kerekedett a meglepetés súlya alatt. Egy pillanatra elfeledkezett minden problémájukról.

– Kibe? Miért baj? Azt jelenti, hogy végre túltette magát Martinon.

– Mondom, hogy az anyám furcsán viselkedik. Nézd! Próbáltam puhatolózni a dolgok iránt, de süket fülekre találtam. Anyámat egy dolog érdekli. Julietta lelkivilága és a fiú, akibe beleszeretett.

– Ki az? Ebben a felhozatalban senki sem passzol Juliettához.

– Az, aki a vénemberhez tartozik. Egyszerűen nem értem anyu reakcióját. – Ránézett Nancyre. A lány kíváncsian Hallgatta minden egyes szavát. - Te nem vettél észre semmit?

– Nem. Akkor engem csupán a levél érdekelt, amit kaptam. Utána pedig az, hogy miért Julietta és Yvonne örököltek.

– Ez az? Amikor mi vagyunk rokonok. Yvonne csak a család barátja, semmi több. Amikor kijöttünk az ügyvédektől, a túloldalon egy fiatalok csoportja ácsorgott. Jól meg is néztem őket. Mikor megérkeztünk, nagyon ismerőnek tűntek. Megmertem volna esküdni rá, hogy ők voltak ott akkor.

– De hát, miért lennének itt?

– Ez a másik talány! És az, hogy biztosra veszem, hogy anyám és Martha nagyon is ismerik őket.

– Megárt ám, ha túl sok Agatha Christie könyvet olvasol.

– Idefigyelj, Nancy! Martha és anyám, azóta sülve-főve együtt vannak, sugdolóznak. Az utazás előestéjén, elcsíptem pár szót, amit nem tudok hova tenni. Jóslat, legenda, Julietta. Biztos vagyok benne, hogy ők ketten nagyon is tudják, miért vagyunk itt. Anyu igenis ismeri azt a fiút, akibe Julietta beleesett.

Nancy bólogatott. Értette ő, hogy Lucy hova akar kilyukadni.

– Lehet benne valami. Amikor rákérdezett az állítólagos rokon nevére, elájult. Ki lehet az a Joseph Benke? Tudta, hogy kiről van szó.

– Mit tudom én? Majd kiderítjük! Amúgy, anyám azon is kivolt akadva, hogy Julietta az éjszaka közepén kilógott a házból.

– Julietta? Csak gratulálni tudok neki. Végre megjött a józan esze.

– Gratulálhatsz is, de rögtön. Ő hozzá megyünk.

Joseph a fa akarásában kíváncsian hallgatta a két lány beszélgetését. Amikor Dora felélesztette a hamvaiból, és kieszelte a tervét, ilyet nem vett számításba. A két lány terve keresztülhúzhatja a számításait. Új tervet kell kieszelnie, amelyben minden lehetséges megoldást bele kell vennie. Pukkanással köddé vált. A lányok meghallották és a hang irányába fordultak.

– Te is hallottad, Lucy?

– Egy pukkanást. Érzed?

– Orrfacsaró bűz. Nem tudom máshoz hasonlítani, mint ahhoz, hogy ilyen lehet a pokol.

Bekopogtak az ajtón. Julietta nyitott ajtót. Megrökönyödve nézett a két váratlan vendégre. Kitárta az ajtót és beengedte őket.

– Hát ti? Hogy kerültök ide? Üljetek le a konyhában. Erre gyertek. Épp enni készültem. Mondjuk, szólhattatok volna, hogy jöttök. – Yvonnert kiabált. A lány morcosan rohant le lépcsőn. Száját huzigálva leült az asztalhoz és bánatát a müzlis tálba igyekezett fojtani.

– Azért ennél melegebb fogattatásra számítottunk.

– Ha anyu küldött, már távozhatsz is.

– Nem azért jöttünk. Amúgy gratulálok! Anyuval ne foglalkozz. Reggel ott járt nálunk. Próbáltam puhatolózni nála a dolog felől. Süket fülekre találtam. Neked nem tűnt fel, olyan mintha ismerné őket?

– De! Feltűnt! Sok minden feltűnt számomra anyuval és Marthaval kapcsolatban.

– Keresem a választ és addig nem nyugszom, míg meg nem találom rá. Ha kell anyu nélkül.

– Végre az életben egyszer, valamiben egyet értünk, Lucy! Mi is azon vagyunk Yvonneval, hogy megtaláljuk a válaszokat arra, amik már hetek óta keresünk. A titokzatos üzenetekre, melyet a fantom küldözget nekünk. Valamint maga a titokzatos házigazdánk kilétére is fényt fogunk deríteni.

A két lány nagy egyetértésben kezet fogott egymással.

– Amúgy, csak mondom neked, Julietta. Az anyád rám támadott

– Mi?

– Amikor nem voltál magadnál, bementem a szobádba. Ott álltam mellett. Aztán egyszer csak, megragadott és megharapott. – mutatta a nyakán keletkezett sebet unokanővérének. – Mind a négy szemfoga kivillant, majd az ütőerembe hatolt. Ha nincs ott Martha... talán... nem is tudom mi lett volna...

Juliettából kirobbant a nevetés. Nancy durcásan elfordult tőle.

– Engem már tegnap este óta ezzel szekál. Nem hiszem el. Biztos kitalálta az egészet. Még hogy anyu rátámadott. Hol tartottunk?

– Ott, hogy kölcsönösen segítjük egymást, mindenben. Utána járunk az egész rejtélynek.

Nancy most Yvonnet vette célba. Lassan megközelítette a lányt és leült melléje.

– Y...Y...Yvonne... beszélni akarok veled.

– Miről?

– Arról, ami velem történt tegnap este.

– Az tegnapelőtt volt. Tegnap éjjel egészen más történt.

Megfordult és gyűlölt tekintettel nézett Nancyre.

– Azon az éjjelen nem történt semmi. Kiváltképp nem veled.

– Ott voltam... Láttam... megtámadott...

Yvonne mérgesen dobta le a kanalat az asztalra.

– Idefigyelj, Nancy! Ami Julietta szobájába történt, nem történt meg. Felejtsd el...

– De...

– Még egyszer elmondom, hogy felfogd! Nem történt semmi és te sem láttál semmit. Világos?

– De Yvonne...

– Hallgass már el! Felejtsd el örökre!

Nancy felállt és a könyvespolcot kezdte el bámulni.

13.

A megbolydult időjárás következményeként vihar érte el a falut. Hirtelen ömleni kezdett az eső, hatalmas villámok cikáztak az égen, melyet dörrenés követett. Hamarosan áramszünet követte az égzengést. Martha valahonnan gyertyát varázsolt elő. A gyertyalángját nézve próbálták a gondolatait összeszedni.

– Tudtad?

– Zarta... látta... én sem díjaztam. Most már másként látom a dolgot. Én örülök neki. Talán ez az új helyzet változtat a helyzeten.

Martha ránézett az öregre. Ezek szerint egyre gondolnak Morpheussal. Csak ő nem merte hangosan kimondani.

– Ne haragudj, Holly, hogy ezt mondom, de én a te helyedben örülnék neki. Ez azt jelenti, hogy Julietta túltette magán Martinon.

– És ha a te lányodról lenne szó, mit szólnál hozzá?

– Azon az estén mikor nálunk járt a Venture klán, láttam milyen a szerelem első látásra. Szerencsére nem lett folytatása.

– Fúj! Ha rágondolok, kiráz a hideg. Szóba sem jöhet, hogy egy vámpír és egy vérfarkas párt alkosson.

– Marthanak igaza van, Holly!

– Hogy?

– Ez most nekünk nagyon jól jött!

– Hogy? – Egyszerre kérdezett a két nő.

– Ne szakítsuk el egymástól őket. Kíváncsi vagyok, hogy erre mit lép a fantomunk!

– Micsoda? Te csalinak akarod használni Juliettát?

– Dehogy akarom. Hagyjuk, hogy a dolgok menjenek a maguk útján. Ha lép, mi sem leszünk restek. Viszonozzuk a lépést. Addig is meg kell fejtenünk Zarta egyik látomását. A lány a titok nyitja. Aki feltámasztotta a fantomot, majd meghalt Meg kell, találunk a holttestét.

– Félek. Ha Julietta rájön az igazságra... és ott van még Lucy és Nancy. Yvonneról ne is beszélve... ha Julietta rájön, hogy tudtál a dologról és eltitkolta előle

– És mi ott eszünk velük. Csak éljük meg a napot, mikor biztonságban elmegyünk innen.

– Valamit elfelejtettünk!

– Telihold lesz!

Kopogtattak az ajtón.

14.

A könyvespolcot vékony porréteg fedte. Ami arra adott következetni valót, hogy nem mostanában takarítottak a házban. Végig nézték a hatalmas kódexeken. A könyveket is vékony porréteg fedte. Julietta leült az egyik székre és a zsebéből elővette a borítékot és a két lánynak nyújtotta.

– Mi ez?

– Amikor anyu elment este, felsiettem a lépcsőn és megcsúsztam rajta. Ne lepődjetek, meg amikor megnézitek. A lapot a könyvespolcon található kódexek egyikéből tépték ki. Hogy ki? Rejtély. Mint az is, hogy a személy, aki itt felejtette segítőnk-e vagy maga a fantom házigazdánk. Persze, a másik kérdés az, hogy mit akart ezzel üzenni?

Nancy kivette belőle a lapot, megnézte és Lucynek adta, ő pedig vissza Juliettának.

– Azért jöttünk, hogy végére járjunk a dolognak. Vannak dolgok, amiket mi sem értünk. Mondtam, hogy anyu nem válaszolt a kérdéseimre. Szerintem üljünk le és szedjük össze a dolgokat, amiket tudunk és azokat, amelyekre a választ keressük.

– Jó ötlet. Azaz igazság én már otthon elkezdtem felírni a dolgokat. Sokkal jobb, hogy ti is itt vagytok. Mindjárt jövök.

Felrohant a szobájába. Lehozta a laptopot és az üzenteket, melyet a gonosz küldött nekik. Körbeülték a dohányzóasztalt. Papír és ceruza került elő. Nekiálltak kibogozni a szálakat. Egyikkőjüknek sem tűnt fel Yvonne viselkedése. Kisidő eltelte után Yvonne a háta mögé állt. Arca beesett lett, karikák húzódtak a szeme alatt. És ideges volt.

– Mit csináltok, ha szabad kérdeznem?

– Próbálunk rájönni egy-két dologra, ami piszkál minket! Hogy kerültünk ide, az örökség stb. Azt mondtad, hogy segítesz?

Ránéztek a lányra. Nem ismertek rá.

– Mi történt veled, Yvonne?

– Nem érzem jól magam. Felmegyek és lefekszem. Mire akartok rájönni?

– Arra, hogy miért jöttünk ide és ki az, aki ideráncigált minket!

– Ki után?

– Jaj, Yvonne! A fantom után, aki azt állítja, hogy a rokonom!

Yvonne megrántotta a vállát és felment a lépcsőn.

– Mi lőtte?

– Reggel óta amnéziában szenved! Amit nem veszek be!

– Ha nem ismerném, azt hinném, hogy megszállta valami. Éppúgy, mint téged tegnapelőtt éjjel.

– Fejezd be! Semmi nem történt!

– Érdekes! Egy követ fújtok! Ő is ugyan ezt mondta nekem!

– Nancy!

Nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a viselkedés iránt. tovább bújták az üzeneteket. Nancy újból a könyvespolcot vette célba.

– Mi lenne, ha én itt kezdenem. Mondjuk balalsó sarokban?

Igazat adva a lánynak, elkezdték szelektálni a könyveket. Valahol el kellett kezdeniük a kutatást. Súlyos könyvek koppantak a padlón és az asztalon. Bele-belelapozva igyekeztek rátalálni a kitépet lap helyét.

Míg a lányok lázas kutatásba belemerülve igyekeztek feltárni a múlt sötét titkát, addig Yvonne egyre rosszabbul érezte magát. A lányok nem foglalkoztak a tomboló viharral Mire végre találtak egy nyomot, amelyen elindulhatnak, addigra beköszöntött az éj.

– Azt hiszem, végre találtam valamit, lányok! – Boldog kiabálások közt integetett a két testvérnek. Azt hiszem, ebből tépték ki a lapot. Tele van egy csomó hasonló képpel. De ez inkább, amolyan napló féle lehet. Olvasom:

......." Él itt a faluban egy Amanda nevű boszorkány. Kire a parasztok hallgatnak. Maga a boszorkány egy gyönyörű asszony. Nemcsak boszorkány volt, hanem elismert jósnő. A sötétség oldaláról is kérték a segítségét. A faluban történtek után, nyoma veszett. Örökre. Egyesek szerint a sírja, a temetőben van. Jeltelenül. De vigyázz vándor, ha megtalálod, akkoron elérkezik a halálod."

– Ugyan mi történhetett ebben a faluban, a középkor idején? – Kérdezte Lucy.

– Nagydolognak kellett lennie, ha ebbe a könyvbe is beírták. Végül még kiderül, hogy vámpírja is volt a falunak! – jegyezte meg cinikusan Julietta. – még végül kiderül, hogy ennek a boszorkánynak vagyunk a leszármazottai.

– Meglehet! De akkor sem értem, hogy Yvonne-nak mi köze?

– Nem tudom. Ezek a könyvek közt találjuk a megoldást.

– Nézzétek! Ezt a képet...- A könyv fölé hajoltak. Nem hitték el, amit láttak. – Ugyan az a kép, mint a falon. Ő lenne Amanda?

– Ezek szerint! Egy rejtélyre már rájöttünk!

Nancy tovább olvasta a súlyos könyvet. Majd olyat mondott, amitől mint két lány hanyatt esett a döbbenettől.

– A ház...- Felkapták a fejüket. A ház és gyilkosság a kulcs a megoldáshoz. Itt van világosan leírva. Julietta ne ijedj meg attól, amit olvasni fogok.

...... „Ők is itt jártak, titokban. A bűnesetnek nyomát nem találták. Sem a házat, sem pedig a két holttest nyomára sem bukkantak. Amanda erősködött Morpheusnak. Két gyilkosság történt, Amanda szerint még egy történt. A boszorkány erősködött, hogy a ház, itt állt a Duna Partján, melyet a falusiak a vámpír házának hívtak. Majd jósolni kezdett az öregembernek..."

– Morpheus?

Egymásra néztek. Gondolni sem akartak arra, mi lesz a folytatása.

15.

Odakint békés éjszaka fogadta a vándorokat. A viharfelhők elvonultak, a hold teljessé vált az égbolton. A fákról lehulló falevelek, szebbé tették a vihar utáni éjjeli tájat. Csörtettek előre a fák között. Addig-addig meneteltek előre, míg Zarta megállásra intette a csapatot. Valamit talált. Az évszakok változásai és a velük járó szélsőséges időjárás, valamint a mai vihar nem tüntette el a nyomokat. Ujjával rámutatott a helyre. Jó helyen keresgéltek napokkal ezelőtt. A fűn égési nyomok látszódtak. A kezével megérintette a talajt. Újból látta és átélte a lány haláltusáját, bőrén érezte a lángnyelvek forróságát.

– Itt történt! Pontosan itt!

– Akkor mire várunk? Ássunk? – Lelkesedett Beau.

– Ez nem a husotoni temető, öcsi! Ásó az viszont kell, de feleséges.

– Mindent úgy csinálunk, mint ott akkor!

– Mondom, hogy fölösleges! Még az éjjel történni fog valami!

– Láttál valamit?

– Semmit nem láttam, apa, csak érzem.

Felnéztek a holdra.

– Telihold van. Ami nemcsak ránk van hatással, hanem rájuk is. – Mutatott a vérfarkasokra. Mindenki Marthara és Altonra nézett.

– Képesek lesztek a hold ellenére, velünk együtt működni? – Csak bólogattak. – Ha Zartának igaza lesz, és én is érzem, hogy ez az éjszaka különleges. Akkor nagy szükség lesz rátok. Csak végső esetben változzatok át. Nem lenne jó, ha az éjszaka közepén riadalmat keltenénk. Miért érzem azt, hogy ma éjjel minden eldől?

Senki sem válaszolt neki.

16.

A kódex lapjai két egy forma házat ábrázoltak. Az egyik rajzon egy nő lép ki a kapun. Az alakja árulja el, hogy nő az illető. Láthatatlan tekintetével a másik házat nézi. A szomszédház ablakában egy elmosódott alak sziluettje látszódott. Nem lehetett kivenni, hogy férfi vagy nő-e az illető. A házakkal szembe, egy hatalmas fát rajzolt az alkotó. A fa takarásában egy parasztember állt hallal a kezében. Nancy lapozott a könyvben. Mindhárman felkiáltottak. A képről három nagyon is ismerős arc tekintett vissza rájuk. Amanda volt az egyik, aki kártyát vetett egy idős férfinak. A férfi mellett egy szőke hajú kislány állt, aki kíváncsian és nagy szemekkel nézte a kártyát vető cigányasszonyt.

– Csípjetek meg! Könyörgöm, csípjetek meg, hogy végre felébredjek ebből a rémálomból! - Könyörgött a két lánynak. – Az a férfi és a kislány...

Julietta hisztizet. Lucy megragadta a vállát és rázni kezdte.

– Fejezd már be! Mi is látjuk kik, azok! Biztos van rá magyarázat! Mindenre választ fogunk kapni. Hát nem ezt beszéltük, hogy addig nem nyugszunk, míg rá nem jövünk az igazságra? Ha még fájdalmas is lesz, de megkell, tudjuk. Ha keresünk és kutatunk így kapunk választ a kérdéseinkre. Hideg fejjel vagyunk képesek gondolkodni.

– Oké! Lenyugszom! Csak amiket találunk... nem fér a fejembe... kicsit sok... még a végén olyanra derül fény, amire még a legmerészebb álmomra sem gondolnék...

Nancy tovább lapozott és a képek alá írt szövegeket olvasta. Ránézett Juliettára, majd újból a lapokat bámulta. Kíváncsiságból. Nyelt egy nagyot, de nem szólt nekik, újból lapozott egyet. Még egyet lapozott, és megpörgette a lapokat, de azok üresek voltak. Mintha csak arra vártak volna, hogy valaki megírja a folytatását. Julietta a boszorkány képét néztél. Erősen gondolkodott, de ami eszébe jutott az minden fantazmagórián túltett.

– Mit is olvastál, Nancy? Kinek a háza?

Nancy mindig a könyvet fogta és továbbra is tanulmányozta. Foghegyről válaszolt a lánynak.

– A vámpír háza!

– Akkor talán az egyik üzentre megkaptuk a választ. „ S ha a titkot jól fejted, talán az öröklét vár" És kik az öröklétűek? A vámpírok. – Mindig Amanda képét nézte. – Ez logikus. Vámpír. még hogy vámpír... más is lehet öröklétű... ha tovább folytatjuk, akkor a kérdés az, hogy ez az állítólagos ház, hol állt egykoron? Nancy? Erre nincs utalás?

– Nincs! De tudtommal, nem őket üldözték a középkorban? A boszorkányokkal együtt?

– De! Talán erre utalna a kép, melyet a borítékba találtam?

– Én inkább arra gondolnék, hogy gyilkosság történt, méghozzá nem rég. Még hozzá, azt a gyilkosságot ilyen módon hajtották végre. Nem a középkorban, hanem hónapokkal ezelőtt.

– Honnan veszed?

Nancy a lányok felé fordította a kódexet. A képen egy fiatal lány volt látható. Máglyára kötözve, a felcsapó lángok a testét marták. Arca kínoktól eltorzult. A máglyával szemben egy kalapos alak állt. Arcát nem lehetett kivenni.

– De, hát... ki rajzolta és írta ezeket? – Kérdezte Lucy.

– Valószínűnek tartom, hogy ezt a részt, az, aki ideráncigált minket. Mert a többi kép alá írt szöveg, annyira középkori... mindig nem tudom, hogy hol állhatott az a ház?

– Nem? Majd én megmondom netetek!– válaszolt Nancy. És olvasni kezdte a rajz alá írt szöveget. - És midőn eljött a feltámadásom napja, a lány mindent megtett, hogy ígéretét betartsa, amire a nagy tölgyfa alatt megeskettem. Megtalált, és a vers által újjáélesztett. Mérge a testemben keringett. Átjárta mindenem...

– Tölgyfa? Itt a kertben, ha nem vettétek volna észre, áll egy hatalmas tölgyfa! – Egymásra néztek. – Folytasd, Nancy.

– Megöltem. Ez volt a jutalma a húségért, mely négyszázhatvan éve magában hordott. Máglyán égett el, ahogy a középkorban tették velünk. Megkerestem az általa legjobbnak vélt építészt. Felhúzta a házat. Majd megkerestem a legkapzsibb ügyvédeket. Pénzért mindenki megvehető. Elég könnyű volt megbízni őket. Hitték minden egyes szavam. Az ő jutalmuk sem marad el... 2015.Június.15.

Egymásra néztek. Percekig némán néztek a semmibe. Lucy volt, aki megtörte.

– Világos minden. Ami a házat illeti. Lányok, nem akarlak titeket megijeszteni...

– Hogy a ház, amit említenek, legalább is az egyik biztosan, az a ház, amit mi megörököltünk... és amelyben pont itt vagyunk. Ezt akartad mondani, Lucy? - Fejezte be a mondatot Julietta.

– Ezt... de akkor sem értem... mi közünk a falu vámpírjához és a házhoz?

Julietta széttárta a kezét.

– Nem akarom megszakítani az eszmefuttatást, de van még itt valami. Julietta ne ijedj meg kérlek.

– Igyekszem! Olvasd tovább.

Nancy visszalapozott arra az oldalra, ahol Amanda kártyát vet.

– „Körbe állták Amandát. Már a kinézetükről látni lehetett, hogy a sötétséget képviselik. De valahogy, mégis mások voltak. Amanda ránézett az idős férfire, és a másikra. Magukat Morpheusnak és Hunornak hívatták magukat. Amanda kivetette kártyáit. Középsöre mutatva, melyen egy lány volt. És ő így szólt... Leszármazottak érkeznek, közülük egynek esze ravasz és írásba foglalj azt, kinek neve Julietta. A jóslat elhangzása után, kinevették őt. Nem hittek neki. Jóslatban sem pedig a legendában nem hisznek. Az emberek félnek éjszakáként. Asszonyok és lányok tűnnek elnyomatlanul. Sosem kerülnek elő. A ház állt, ott pedig a gonosz lakott, akit a falu vámpírjának tartottak é az emberek úgy hívták: A levegőben repülő ember"

Julietta idegesen fel-alá mászkált a könyvkupacok felett.

– A boszorkány tudta, hogy megfogok születni. Honnan? És honnan tudta, hogy írással fogok foglakozni?

– Nem biztos, hogy pont rólad van szó! Véletlen egybeesés!

– Ez nem véletlen egybeesés! Ugyanúgy nem véletlen az sem, hogy itt vagyunk és megörököltem a házat! Valaminek még kell lennie... Legenda? Milyen legenda?

Nancy megvonta a vállát. Julietta azt asztalhoz rohant, és a papírtenger alól előbányászta alaptopot. Feléjük fordította.

– Nézzétek. Mikor megkaptuk a levelet, akkor kezdtem el írni. Azt a címet adtam neki: Az örökség, avagy a papírra vetett rémálom. Pontról-pontra összeírva, ami velünk történt vagy történik.

– Ez egy zseniális ötlet volt, tesó! Hol tartasz?

– 11.

– Akkor? Mire vársz? Folytasd az írást. Csak rájövünk végre az igazságra. Ez az írásod, meghozza a sikert.

Amíg gépelt, lázasan zakatolt az agya. Erősen koncentrált, minden egyes leírt szóra. Mire befejezte, rájött az igazságra. Nem volt boldog tőle.

12. Sosem gondoltam azt, hogy egyszer olyat teszek, amire még büszke is leszek magamra. Kilógtam a biztonságot jelentő házból, hogy a Duna parton találkozzak Beauval. Gyönyörű éjszaka volt. Igazi romantikus. Sajnos, míg én, kézen fogva andalogtam a szerelmemmel, addig baj történt a házban. Yvonnet, meglátogatta a titokzatos fantomunk. Ő azt hitte: álmodik. Pedig amit annak vélt, maga volt a valóság. Az illető a testét csókolta, majd az ajkát. Felriadt. A sötétségben két tekintet összetalálkozott. Csupán a vörösen izzó szemeket látta. És a vörös szemek tulajdonosa elillant, mint a füst. Anyu valahonnan tudomást szerzett az éjszakai kiruccanásomról, és az éjszaka kellős közepén, azokkal beállított és kérdőre vont. Anyuék távozása után, Yvonne és én, a kandalló előtti székekben elaludtunk. Késő délelőtt volt már, mire felébredtünk. Barátnőm amnéziát kapott. Állítása szerint nem emlékszik arra, ami vele történt az éjszaka. Anyura visszatérve, nem értem miért baja az, ha én végre révbe érek. Szerelmes vagyok, tudomásul kell vennie, apuval együtt. Úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. Valamint olyan érzésem van, hogy ő és Beau ismernék egymást. De legalább Lucy mellettem áll ebben az ügyben. Továbbá elég érdekes dolgokat találtunk az örökséggel kapcsolatban. Rájöttünk kié a ház, amit örököltünk. E házról van szó egy bejegyzésben, melyet a falu akkoron élt lakosai, a vámpír házának hívtak. Magát a tulajdonosát a levegőben repülőembernek. Találtunk még két érdekes rajzot. Az egyik épp egy gyilkosságot ábrázol, amit hónapokkal követtek el. A másik kép még érdekesebbnek bizonyult. Az öregember, Amanda és a szöszi Zarta van rajta, gyerekként. A cigányasszony kártyát vet, melyben megjósolja az én megérkezésemet. Majd elfelejtem. Yvonne felhívta a figyelmem egy jelenségre lépcsőn. Ott, mint egy égi jelenség Amanda állt. Valószínű, ő hagyta el a borítékot, amelyen megcsúsztam és a rajzot találtam a máglyán való kivégzésről,

– Ez komoly? Yvonne így járt?

– Így! Ha még én itt is lettem volna, nem tudtam volna megakadályozni. Lehet én is rosszul jártam volna. Amúgy gondolkodtam és rájöttem az igazságra. Nem fog tetszeni.

Rám néztek.

– Egyre több mozaikdarab áll össze. Lassan mindenre fény derül és összepasszol. Mit szólnátok ahhoz, ha mi a fantomnak vagyunk a leszármazottjai. Tehát a falu vámpírjának.

Lucy hisztériásan nevetni kezdett. Nancy volt az, aki melléje állt.

–Neked elment az eszed, hugi!

– Szerintem igaza van! Csak azt nem értem, hogy Yvonnenak mi köze?

– Tegyük fel, igazad van! Én akkor sem hiszek abban, hogy valakit csak úgy felélesszenek! Ugyan már.

– Valaminek még kell lennie. Találtam még egy nyúlfarknyi bejegyzést. Temetőben egy jeletlen sír. Oda temették őt, kihez mindig jó szándékkal és minden bajukkal hozzáfordultak. Eltűnt egy hajnalon, csak a sírja maradt utána.

– Legalább már ezt is tudjuk! Talán túl sokat tudott, és eltették láb alól!

– Jaj, Lucy, hogy te milyen vagy! Nem akarom el hinni. Pedig az én felvetésem. A ház... itt állt és itt is áll... a tölgyfa is itt áll az udvaron... és az üzenet... hát persze. Volt egy üzenet a házra vonatkozóan. Ó, én ostoba. Akkor kaptuk, mikor ott voltunk az ügyvédi irodában. Abból a borítékból esett ki, amelyben a repülőjegyek voltak. Fejből tudom. – Eljött a nap, melyre évtizedek óta várok. Rejtvény, de mégsem, mert ezek a sorok elvezetnek hozzám. Kinyitottátok hát a borzalmak kapuját, ráléptetek az ösvényre, melyen győzelem vagy halál vár. Ez az üzenet meghívó a túlvilágra. Találkozzunk az ösvényen, melyen a ház áll, ha a titkát jól fejted talán az öröklét vár.

– Nézzük a lényeget. Az ösvény. Nyilván szimbolikus, mert nem ösvényen áll a ház, vagy anno azon állt. Túlvilág. Magyarázni nem kell, mindenki tudja mi az. Kérdés, ki hisz benne. Létezik - e vagy sem. Az már más kérdés. Ha arra gondolunk, hogy vámpír, érthető az, hogy öröklét. – Kezdte fejtegetni Lucy a sorokat.

– Nem,nem. Itt egészen másról van szó, Lucy. Bár majdnem jó a feltételezésed. Harcolnunk kell, valaki ellen. Az ösvényen lesz a találkozó, ahol eldől a sorsunk. Életben maradunk vagy mind meghalunk. A jutalom maga a ház. E háznak van titka. És azt hiszem azt mi jól fejtettük meg. De köszönöm. Én ilyen örökségből nem kérek.

– Úristen. Ha ezt valaki egy hete mondja nekem, vagyis azt, hogy egy hét múlva elutazom és egy sosem létezett rokon után fogok nyomozni, aki ráadásul a falu vámpírnak titulát, tuti kiröhögtem volna az illetőt.

– Engem pedig a szerkesztőség! Két rejtély maradt. Az egyik, Yvonnenak mi köze ehhez? A másik, ami jobban izgat, hogy anyu tudott-e róla?

– Azaz erős gyanúm, hogy igen! Én vettem át a levelet. Kikapta a kezemből, majd egy szó nélkül kibontotta és felolvasta. Apuval együtt elsápadtak. Össze-vissza telefonálgattak Marthaval. Súgtak-búgtak apuval. Semmit nem értettem belőle. Most mi lesz, ki fog derülni, rá fog jönni stb. Aztán rám parancsoltak, hogy hallgassak előtted. Mármint arról, hogy elolvasták. Megjött Nancy és Yvonne. Aztán anyu számára végleg összedőlt a világ. Aznap éjjel alig tudtam aludni. Hallottam mikor megállt egy autó. Martha jött hozzánk. Kiosontam. Alig értettem valamit is abból, amiről a vita folyt. Csupán annyit vettem ki belőle, hogy Morpheus azt üzeni. Azért is sápadtam el, a név hallatán, amikor Nancy olvasni kezdett a könyvből.

– Apu is? De hát, miért? Istenem, könyörgöm, adj erőt nekem, hogy átvészeljem az egész históriát. Mi fog még kiderülni?

– Valami borzalmas titok a családdal kapcsolatban!

– Akkor sem értem, Yvonne-nak mi köze a mi családunkhoz?

17.

Az éjszaka nem adott számukra gondolkodási időt. A hold tétovázott egy darabig, majd a fák takarásában kíváncsian követni kezdte az útjukat. A fák lombjain bújócskát játszott velük. Így suhantak az éj leple alatt, mint a tolvajok. A ruhájuk suhogása törte meg az éjszaka csendjét. Nem sokra rá, elérték az elő házakat. Hirtelen változás zavarta meg a nyugalmukat, és a falu csendjét. A köd, hirtelen ereszkedett le rájuk, meglepve őket. A köd ellenére valami másra is figyelmesek lettek. Három lány félelemmel teli kiabálásra és egy farkas fájdalmas vonyítására.

Morpheus határozott kérésnek ellenére, Martha és Alton átváltoztak farkassá és a ház irányába futottak.

Az óra épp elütötte az egyet, mikor a lányok a könyvek tetején álomra hajtották a fejüket. Nem sokáig élvezhették az álmok világát. Egy hatalmas üvöltés majd egy nyüszítés ébresztette fel őket. Álomittas képpel néztek körbe a szobában, de semmit sem láttak, ami a zaj forrása lehetett.

A hold kíváncsian tekintett be az ablakon.

– Ti i hallottátok? – Kérdezte álmosan Nancy.

– Hallottuk! Arra ébredtünk fel. Úgy látszik elaludtunk kutatás közben. Szerintem aludjunk tovább. – Biztatta tovább a többieket Julietta.

Kényelmesen elhelyezkedtek a könyveken és elszundikáltak. A pihenésük nem tartott sokáig, mert ezen az átkozott éjszakán újból felébresztette őket a farkasüvöltés. Nancy akkorát ugrott, mintha a füle mellett játszotta volna el, ébresztő gyanánt a Royal Filharmonic a kedvenc dalát.

– Ez nem álom! Ez valóság! Ez farkasüvöltés!

– Ez az, Julietta! Én, nem akarlak titeket megrémíteni, lányok, de ez az üvöltés bentről jön.

– Köszi, Lucy! Kezdek pánikolni!

– Lá..lá...lá...én..én..

– Fejezd már be, Nancy! A mi lábunk is citerázik a félelemtől. Lehet, hogy véletlenül betévedt egy kutya.

Julietta magabiztosan felállt és az ablakhoz sétált. Kinézett, de a tölgyfán kívül, melynek koronáját bevilágította a hold, így adva neki egy kis titokzatosságot, nem látott semmit.

– Ez nem kutya, Julietta! Hiába nézel ki az udvarra, nem onnan jön a hang. Fentről. Valószínűleg tarom, hogy Yvonne szobájából.

Fentről dulakodás hangjai hallatszottak le. Puffanás, vonyítás, puffanás, vonyítás.

– Valakivel veszekszik!

– Kivel? Önmagával?

Halkan szólongatni kezdték a lányt, de a válasz mindig ugyanaz volt. Morgás. Julietta megrázkódott. Szédült, fájt a feje. Nem tudta mi történik vele. Egyre jobban kezdett élesebben látni. Már a szemüvegesem kellett ahhoz, hogy lásson. Nagyot szippantott a levegőben. Élesebben érezte az illatokat. Amit eddig nem éreztek, ő annál inkább. Az emeletről vadállat illata csapta meg az orrát. Nem szólt nekik. Helyette lökdösni kezdte őket felfelé. Yvonnet szólongatták, de a válasz mindig ugyanaz volt. Morgás. Lassan, óvatosan lépkedtek előre a lépcsőn. Most már a két lány orrát is megcsapta az elviselhetetlen állatbűz. Utolsó próbát tettek Yvonne megszólítására. A válasz ugyan az volt. Morgás. Nancy imádkozni kezdett.

– Mi atyánk...

– Csend!

– Ki a mennyekbe...

– Hallgass már el!

– Szenteltessék meg a neved...

– Nancy fogd már be!

Nancy ajkán a szavak megakadtak, mikor recsegés közepette kivonult a szobából a farkas. A farkas felnyüszített, és vörösen izzó démoni szemeit Nancyre szegezte. Nancy most fogta fel mi történik velük és a farkassal együttesen üvöltésbe kezdett. Hiába próbáltak szabadulni tőle, a lény sarokba szorította őket a lépcsőfordulónál. Julietta összeszedve minden bátorságát, megszólította a farkast.

– Yvonne?

A farkas megszaglászta a lányt. Felvonyított úgy, hogy meghűlt bennük a vér. Morgott még egyet búcsúzol. Mire feleszméltek a döbbenettől a farkas már nem volt sehol.

– E....E...E.... – Nancy szíve zakatolt az ijedségtől. Megzavarodott.

Julietta utána kiabált. Csak a csend válaszolt. Lucy megtörölte a homlokát. Az októberi idő ellenére, fürdött a verítékben. Julietta visszafordult. Megállt barátnője szobájának ajtajában. Mutatóujjával meglökte az ajtót, ami nyikorogva feltárult előttük. Az ágyon dulakodás nyomai látszódtak, a hold megvilágítva azt. A kirakós játék darabjai kezdtek a helyükre kerülni. Száz százalékig biztos volt immáron abban, miért vannak itt. A másikhoz viszont Beau segítségére volt szükség. Megfordult és rohanni kezdett le a lépcsőn. A másik kettő utána rohant. Lucy utána kapott a karjának.

– Állj már meg! Ugye... Yvonne volt... a farkas? – Lucy szíve zakatolt az idegtől és a félelemtől. Nancyvel együtt racionális felfogásúak voltak, sosem hittek a mesékben vagy mondták elbeszélésének. Mindig kinevették Juliettát, amikor ilyen jellegű cikket írt.

– Tudnotok kell, hogy amit mesének hittetek az maga a valóság. Kinevettetek mikor ilyen témában írtam cikket. Most már értem miért vonzott annyira ez a téma. De először mikor leütöttem a billentyűt, még kezdő újságíró koromban, úgy véltem, mindez csak ősapáink idejéből fent maradt mende-monda. Ő! Ha tudnátok az igazat! Az egyik fájdalmasabb igazság, mint a másik. Jobb, ha nem tudjátok meg. Maradjatok ki ebből. Nancy, csak annyit mondok neked, hogy ha velem tartotok, még rosszabb vár rátok annál, hogy az anyám rád támadott. Az sem volt véletlen.

Felkapták a fejüket. Yvonne farkas odakint felüvöltött.

– Biztos, hogy Yvonne az?

– Biztos lehetsz benne, Nancy! Emlékeztek rá, hogy délután milyen állapotban volt? – Bólogattak. – Telihold van...

Julietta a mondatot nem tudta befejezni. Percek leforgása alatt történt minden. A morgás Julietta háta mögül érkezett. Megfordult és a tekintete összetalálkozott a farkaséval. A farkas támadott. A démonlény ugrott egyet és hatalmas mancsaival leterítette Juliettát. Vicsorgott rá. Mindhárom lány üvölteni kezdett. Lucy felkapott egy könyvet és püfölni kezdte a dögöt. Nancy kifelé hátrált. Majd visszafelé igyekezett. A házzal szemben újabb két farkassal találta szembe magát. Elájult. Yvonne farkas kirohant a házból, a két testvér utána. A sietségben átestek Nancyn. A lányok anyjuk után ordítottak. Felálltak. Ledermedtek a látványtól, ami a szemük elé tárult. Két hatalmas farkassal néztek farkasszemet. Felnyalábolták unokatestvérüket. A tisztás irányába, araszolva hátrálni kezdtek sikoltozva. A három farkas utánuk. Néhány lépés után megtorpantak. Az ordítozás egyre közelebbről hallatszott, keveredve három vérfarkas illatával. Hollyt rázta a sírást.

– Percek óta azon gondolkodom, hogy Yvonne a lányok előtt változott át Farkassá. –Mondta ki hangosan a gondolatait Zarta. Miért nem láttam előbb!

– Nem tehettél volna semmit, lányom! Meg volt írva. Hiába hisztizik Holly, ez így volt elrendeltetve. Viszont azt bánom, hogy nem volt valamelyikünk a háznál. Azt meg tudtuk volna előzni, hogy Yvonne rátámadjon Juliettára.

– Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Julietta átváltozik. Érzi rajta a vámpírszagot.

Holly és Beau kihasználva a kedvező helyzetet, belevesztek az éjszakába.

- Hova lettek?

– Leléptek, apa! Mit vártál, hogy örökké itt maradnak? Az egyik a lányát védi, a másik a szerelmét. – Zarta megmerevedett. – Apa! Készüljetek. Látogatót kapunk.

A lányok araszolva és sírva vonszolták Nancy testét. Megálltak. A három farkas körbefogta őket. Ínyüket vicsorgatva, vonyítottak bele az éjszakába. A másik pillanatba egy test döntötte le őket a földre. Yvonne és az anyja. Yvonne eltávolodott tőlük. A hold egy kósza felhő mögé bújt, majd lebukott a túloldal fáinak koronái mögé, teljes sötétségbe borítva a tájat. Julietta felnézett az égre. Megrázkódott. Jéghideg fuvallat játszadozott a bakája körül. A közelből egy ismerős férfihang ütötte meg a fülét, melytől a szíve még hevesebben dobogott. Beau kiabált feléjük. Hátulról megtaszította a lányokat, és a két megtermett farkas felé tolta őket.

– Vissza! Azonnal menjetek vissza a farkasok mögé! Ne féljetek tőlük, csak menjetek már!

Julietta lecövekelt. Nem mozdult. Semmit sem értett abból amit Beau kért tőle. Lucy elfutott a két farkast ügyesen kikerülve egy bokor alján reszketett a félelemtől. Nancy még mindig ájultan feküdt a földön.

– Mi ütött beléd, Beau? Olyan jó, hogy itt vagy! Beszélnem kell veled. Rájöttem a teljes igazságra a családunkat illetően.

– Majd máskor!

– De Beau...

Nem volt idő a magyarázkodásra. Megragadta Julietta karját és húzni kezdte a farkasok felé, a másik kezével megragadta Nancy pulóverét, és mint egy pehelysúlyú súlyemelő a magasba emelete a lányt. Julietta ellenállt a fiú taszításának, de végül feladta és hagyta magát vonszolni. Alton védelmezően a lányok elé állt.

– Megmondanád végre, mi ez az egész, Beau?

– Pszt! Maradj csendben! Vendég érkezik hozzánk! Tőle meg ne félj!

– De hát... telihold van, és ne féljek? Vendég? Miféle vendég?

Alton barátságosan rámorgott. Martha lánya mellé állt és a sötétségbe morogtak, majd iszonyú vonyításba kezdtek, végül lekussoltak. Valaki a sötétség mélyéről rájuk parancsolt. Másodpercek törtrésze alatt történt minden. A lányok előtt strázsáló két farkas bólintott és felálltak. Démoni szemük világított a sötétben. Hirtelen belevesztek az éjszaka sötétségébe. Morgás, vinnyogás és kiabálás hallatszott. A falu végéből kutyaugatás hallatszott válaszul a farkasüvöltésre.

– Valakivel harcolnak.

Yvonne nyüszítve és sérülésekkel tele landolt előttük. A lány fájdalmas képpel állt fel. Percekkel később Martha majd Holly bontakozott ki az éjszakában, majd megjelent a Kamarilla és a Venture Klán. A közelből füttyszó hallatszott. Két alak bontakozott ki. Meghajoltak a vénember előtt.

– Bocs a késésért, Morpheus! Nem tudtunk előbb jönni.

– Sokkal előbb vártuk a megérkezéseteket Hunor. De a végjátszmára megérkeztetek. Megkezdődött az utolsó felvonás. Holly? Mi történt?

– Pont én számolok be róla! Julietta?

– Minden rendben, anya! Csupán annyit szeretnék mondani...

– Ó! Csak nem maga Julietta Speer! – Hajolt meg ő előtte is az idős férfi. – Végre megismerhetlek! A legenda és a jóslat még is igaz volt! László már sokat mesélt rólad!

Julietta megzavarodva állt a farkas mögött.

– Maga ki? Valaki mondja, már meg nekem mi folyik itt?

– Nincs idő az ismerkedésre! Ez a leszámolás órái! Ő az? Igaz?

– Ő! Mint azon az éjszakán, amikor ott járt nálunk és végig csókolt! Harcoltam vele és Holly!

– Vámpír volt az biztos! Ereje nagy! Alig tudtam legyűrni! Most nincs itt!

– Pedig itt van, elhiheted! Mi újból körbenézünk a Venturikkal együtt. Holly gyere velünk!

Belevesztek az éjszakába. Az ott maradódottaknak nem volt idejük a gondolkodásra. Szél kerekedett és nem messze onnan, ahol még az előbb Holly állt, egy férfi jelent meg. Yvonne hátrálni kezdett és morgott a szüleivel együtt. Jóképű és a ruhája alatt kidomborodó izmokkal megáldott férfi állt előttük. Julietta kikerült a farkast és közelebb merészkedett a férfihez. Jól megnézte a férfi arcát. Nem hitt a szemének. A férfi minden arcvonása hasonlított az anyjáéra. Beau egy nevet suttogott, az alak így is meghallotta.

– Joseph Benke, a fantom. Nem hittem el a nővéremnek.

– Valóban! A nevem Joseph Benke. Kilétemet egy négyszázhatvan éves legenda lengi körül. Csodás érzés volt, hogy legendába foglalták a nevem. Még a vén Morpheus sem hitte el a létezésemet, amit Hunor igyekezett valósággá tenni. Pedig éltem. Hús-vér valóság voltam. A falu lakossága éjszakánként rettegésben élt... miattam. A bosszú beteljesedik, amelyre évszázadokat vártam. A nevemet pedig ő mossa tisztára. – Üvöltve mutatott rá Juliettára.

– Ki ez?

– Nem jöttetek rá az igazságra? Enye! Pedig Amanda eszes lánynak írt le a jóslatában. Édes volt a vére. Az agyalágyult Morpheus még ki is nevette.

– És ha rájöttem az igazságra, azt magát ne érdekelje! Inkább vagyok egy lelketlen senki, mint a maga rokona! Maga tele van gyűlölettel. A szeretet csodákra képes. És a szeretet fog minket győzelemre vinni. Tudja mit? Csöppet sem érdekel, hogy Yvonnenak mi köze ehhez az egész cécóhoz, és az sem, hogy a többiek miért nem örökösök. Nekem így csodás az élet, ahogy van.

– Nocsak! Éppolyan heves és szókimondó vagy, mint az ükanyád volt! Te rokon vagy, ő pedig az ellenség. – Most undorral az arcán mutatott rá Yvonnera. - Pedig az ükanyja a legjobb barátom volt.

Beau szótlanul ácsorgott a farkasok mögött. Kikerülve őket előre lépett.

– Ha még egyszer így mersz beszélni az apámról, nem állok jót magamért. A lányokat pedig hagyd békén.

– Nocsak! Azt hittem, Morpheusnak csak egy lánya van! Hu, ilyet még nem pipáltam, hogy egy magam fajta, védelmez egy vérfarkast. Bár Kovács Katalin is a barátom volt, nemcsak nekem, hanem a családomnak is. Jól megvoltunk egymással, egészen addig a borzalmas éjszakig. Most pedig távozom. Hölgyeim. Á! Yvonne! Ne feledkezz meg az üzenetemről. Még nincs vége a harcnak. A ház még áll.

Megfordult és beleveszett az éjszakába. Nancy felnyitotta a szemét. Igyekezett mély levegőt venni. Nem mozdult. Ő csupán egyet akart. Hazamenni és ezt az egész rémálmot örökre elfelejteni. Lucy még mindig a bokorban reszketett. Most kezdte felfogni annak a lényegét, amelyre a választ kereste, és órákkal ezelőtt rá is jöttek. Morpheus és a csapat ekkor ért vissza. Csupán egy villanást láttak a fantomból.

18.

Julietta és Yvonne kérdőn néztek a többiekre. De ők csak a fejüket csóválták. Holly felnyögött, majd halk puffanás jelezte, hogy elvágódott a földön. Yvonne összenézett Juliettával, aki megrázta a fejét. Az egyre kínossá váló csendet Julietta törte meg.

– Azt hiszem nekem már ennyi volt. Betelt a pohár. Úgy látom, az ítéletnapig várhatok arra, hogy valaki végre válaszoljon a kérdésemre és végre meghallgasson. Jó éjszakát.

Megfordult és ott hagyta minden magyarázat nélkül a társaságot.

– Nekem is elegem lett. Jó éjt.

– Nekem is elegem lett. Jó éjt.

Yvonne Julietta után rohant az éjszakába. Sok megbeszélni valójuk. Miután a lányok ott hagyták őket, Martha Morpheusnak szegezte a kérdést.

– Hova mentetek? – meg sem várta Morpheus válaszát, mondta a magáét. ¬ Itt volt! A semmiből jelent meg. Harcoltunk vele. Én, a lányom és Holly. Yvonne meg is sérült. Segítettem, én, egy vámpírnak. Persze szívesen tettem, mert barátok vagyunk és mindkettőnk lánya veszélyben van.

Beau idegesen vakarta meg az arcát. Martha árnyékából előlépett.

– Valóban ő volt az, apa! Nem Amanda és Hunor kitalációja volt az egész. Itt állt előttünk. A lányokkal beszélt.

– Ki, fiam?

– Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, kiről beszélek! Joseph Benke, a fantom.

– Így van! Be is mutatkozott a lányoknak! Juliettára nem ismertem rá. Ahogy beszélt vele... Yvonnet emlékeztette az üzentére...

Holly Nigelt nézte.

– Nem mész utána, Nigel? El kellene kapnod! Ha elkapod, vége lesz a rémálomnak. - Nigel lesütötte a szemét, nem nézett az asszonyra. – Gratulálok. A Kamarilla fővadásza. – most Zarta felé fordult. – És te, bogaram? Nem láttad? Hol a híres látnoki képességed?

– Képzeld, Holly, nem láttam. Ezt nem láttam. Hogy beszélsz velem?

– Úgy beszélek veled, ahogy jónak látom. Ideges anya beszél hozzád. Ha majd te is anya lesz, rájössz majd, miről beszéltem neked.

Zarta közelebb lépett Hollyhoz.

– Úgy! Idehallgass, Holly! Ha arra mertél célozni, hogy Nigel nem vett még el, akkor most közlöm veled, nem is áll szándékomban hozzá menni. Ő halandó, én vámpír. Sosem fogok hozzámenni egy halandóhoz. Nigel pedig nem akar hozzánk tartozni. Ezt a döntését tiszteletben tartom. Akárhány éves is lesz, én még akkor is szeretni fogom.

– Most már fejezzétek be! Ha vége lesz ennek az egésznek, felőlem egymásnak is eshettek. Most az a legfontosabb, hogy megvédjük a lányokat és rátaláljunk a fantomra. Ugye, Morpheus?

Nem figyelt oda. Ő csupán egyre koncentrált. Még pedig arra, hogy Joseph Benke létezik és a jóslat valósággá válik. Lucy nem hitt a szemének és a fülének. Amit találtak az maga a valóság. Martha és családja, aki hosszú évek óta a családjuk barátja vérfarkasok, húga és az anyja pedig vámpírok. Meselények, melyekről a húga annyira szeretett írni. Martha ordibálása rántotta vissza a valóságba. Anya vállát rázta nagy odaadással.

– Az üzenet valósággá válik! Yvonne bent fog égni a házban.

Kiszabadult Martha szorításából és lekevert egyet neki!

– Martha! Senki sem fog meghalni, és nem fognak rájönni az gazságra. Sosem.

– Harminchárom éve őrzöm a titkodat, Holly! Azt hiszed, hogy most foglak elárulni? Barátok vagyunk. Nem tudom, mi történt nem tudom. Ledermedtem. Köszönöm, hogy lekevertél egyet. Nem kellene megerősítenünk az eskünket?

– Megerősíthetjük. Viszont, hogy a fantomunk felfedte a kilétét, megkell erősítenünk a lányok védelmét. Amit sajnos nem tettünk meg. Holly. Nem fog tetszeni, amit mondani fogok, de Beau beköltözik a lányokhoz. Akár teszik, akár nem, elkell fogadnunk, hogy egy párt alkotnak. Szüleink sem akarták elfogadni Dorat... felettébb érdekes történet és tanulságos...

– Apa! Senki sem kíváncsi a fiatalkori élményeidre. feleslegesnek tartom megismételni az esküt. A fantom még itt lehet a közelben és a lányok veszélyben vannak.

Beau megfogta Holly könyökét.

– Holly! Mikor ideértünk és próbáltam Altonk irányába tolni a lányod, hogy biztonságban legyen. Mondott valamit.

– Láttam! Mit mondott?

– Igaz csak egy félmondat volt... Rájöttek az igazságra a családdal kapcsolatban... arra tippelek, hogy...

– Hogy tudja kinek a leszármazottja... hozzávágta nem túl kedvesen. Mellékelve hozzá még egy –két vidám gondolatot. – Fejezte be Martha a mondatot. – Tényleg hülyeség megerősíteni az eskünket.

– Azt hiszem itt az ideje távoznunk. Nigel hozd Nancyt, visszamegyünk a házba

19.

Félóra eltelte után, Julietta Yvonne ajtaján dörömbölt. Yvonne a fürdőszobából tért vissza. Egész teste sebekkel volt tele a támadástól. Felhúzta a virágos köpenyét. Habozott egy kicsikét a kilincs felett. Julietta egyre dühösebben verte az ajtót. Néhány perc elmúltával Yvonne összekarmolt képe bukkant fel az ajtóban.

– Mégis? Hogy képzelted, hogy ezt örökké titokban tudod tartani előttem?

Megfordult és lerohant a lépcsőn. Zokogva rogyott bele az egyik karosszékbe Julietta. Hallotta barátnője hangját. Yvonne utána kiabált.

– Hová sietsz? Meg kellene beszélnünk a dolgokat? Nem gondolod?

Julietta nem válaszolt, így magára zárta az ajtót. Kellemes októberi hajnal szökkentbe a nyitva felejtett ablakon. A hold újból előbukkant egy kósza felhő mögül és kíváncsi tekintettel bámult be az ablakon.

A falu nyugodtan és csendben aludta az éjszakai álmát. Néha- néha hallatszott egy kutyaugatás a rég abbamaradt farkasüvöltésre. Lassan a kutyák is elhallgattak, ugatásukra nem érkezett válasz.

Julietta elszundított a karosszékbe. Az éjszakai álmát a bejárati ajtóberobbanása verte fel. Cseppet sem örült az éjszakai látogatóknak. Az első betolakodó egy csomagot cipelt a kezében. A csomagnak félhosszú haja, keze és lába volt. A csomagküldő maga Nigel Hass volt. A többiek a háta mögött bevonultak be. Julietta feltápászkodott a székből és közelebb merészkedett a vadászhoz. Az álmosságtól rázta hideg.

– Mi a helyzet?

– Megjött a csomag, kissé zihált és ájult állapotban! Hova tehetem?

– Vigyed fel a szobámba és fektesd rá az ágyamra! Én ma már biztosan nem fogok tudni aludni. Ránézésre is nagyobb szüksége van az alvásra, mint nekem.

Nigel felvitte Julietta szobájába Nancyt.

– Nem tudom, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy beszélgessünk egy kicsit, kislányom!

– Nem hiszem, hogy alkalmas az idő erre, anya. De ha beszélni szándékozol velem, akkor Yvonnet is idehívjuk. Bár elnézve nem szalonképes a fogadásra. Sőt. Martha is magyarázattal tartozik.

– Mit csináltatok itt tegnap? – A könyvek még mindig a földön feküdtek.

– Kutattunk... de nem tartozik rád, anya.

Beau alig tudta visszatartani a feldühödött Hollyt.

– Nem tartozik rám? Igenis, hogy rám tartozik! Az anyád vagyok! Beau elmondta, rájöttetek az igazságra!

– Egy frászt, anya! Ha majd ti is elmondjátok az igazat, akkor talán beszámolok arról, mire jöttünk rá a családunkat illetően. Vagy talán maga a vénember számol be róla?

Martha felért a lépcsőn és bekopogott a lánya szobájának az ajtaján. Yvonne alig akart az ajtót kinyitni az anyja előtt. Miután szabadteret kapott, dühösen rontott be a szobába. De meglátta Yvonne arcát, megenyhült. Az ágyon ültek egymást átkarolva.

– Büszke lehetsz magadra, kislányom. Helytálltál helyettem is. Azt hittem végem lesz, amikor rátámadtunk. Utána... ledermedtem... mikor megjelent a semmiből. Akkor kellett volna újból rátámadnunk és talán végezhettünk volna.

– Ha Beau nem tolja Juliettát, apa felé és nem morog rám, nem látom meg Hollyt, észre sem vettem volna, hogy valaki ott van velünk. Anya! Én meg akartam támadni Juliettát. Szét akartam tépni, még itt a házban. Nem maradhatok a közelében.

– Mellette maradsz. A barátnőd. Hidd el, egyszer még hálás lesz neked, és büszke is. Hollyval arra is gondoltunk, hogy megerősítjük az esküt, amit harminchárom évvel ezelőtt tettünk.

Yvonne szem asz eskü halottán felcsillantak. Pillanatokra el is feledkezett a problémájáról.

– Esküt? Miféle esküt?

Nigel ekkor lépett ki a szobából. Még megütötte az utolsó szó a fülét. Az éjjel már harmadszor hallja az esküszót. Elgondolkodott azon,vajon Morpheus annak idején említette-e neki ,vagy mondott - e erre vonatkozóan valamit számára. Úgy emlékszik, hogy nem. Morpheus nem tartotta említésre méltónak, vagy talán elfeledkezett róla. Megvonta a vállát és lesietett a lépcsőn. A szobában forrt a levegő.

– Nincs joga megtudni!

– De van! Már így is félig tudja az igazat, Morpheus!

– Szóval, anya! Hogy is van ez a dolog?

– Holly! Most csupán egy a fontos! A lányok védelme!

Julietta kikelve önmagából Morpheusnak esett.

– Na, idefigyeljen, öregúr! A kutatáskor sok kérdésre megkaptam a választ, arra a sok érdekes dologgal kapcsolatban, amely a megérkezésünk óta furdalja a kíváncsiságomat. Például arra, hogy maguk honnan ismerik egymást, illetve Yvonne és Nigel. Aznap este megütötte a fülem a kettőjük beszélgetése. És az akkor elhangzottaknak így lett értelme. Csupán egy dologra nem kaptam meg a választ. Yvonnenak mi köze Joseph Benkéhez? Úgy is rá fogok jönni, hacsak az állítólagos rokon rá nem vezet a megoldásra. És most legyenek kedvesek és távozzanak. Kivéve őket. – Mutatott rá a két testvérre. Beau és Zarta arcán hatalmas vigyor jelent meg. A többiek kicsörtettek a házból.

20.

Julietta zokogott a két vámpír a könnyeit törölte a nevetéstő.

– Tudjátok, én sosem beszéltem még az anyámmal. Olyan jó, hogy itt vagytok. Miért csapott be? Az egész életük Lucyvel hazugság volt!

Beau megfogta a kezét magához húzta, majd ráültette a térdére és csitítani igyekezett. Julietta az arcát a mellébe fúrta. A két testvér összenézett. Zarta nemet intett a fejével, mégis úgy érezte Juliettának joga van megtudni az igazat.

– Julietta! Nem akarok neked hosszan prédikálni, nem is az én dolgom. Elmondok neked valamit, de csak akkor, ha te is elmondod az igazat arról, hogyan jöttél rá az igazságra a családodat illetően. – Julietta bólintott. – Gondolom rájöttél, hogy Hollynak nem tetszik az, hogy te és az öcsém együtt vagytok. Szabályos hisztit levágott. Toporzékolt, mint egy kisgyerek. Apánknak sem tetszett. Eleinte. De ami meglepő volt, Martha viselkedése. Mindkettőjüket helye tette. Ő oda volt az ötletért. Nagyon tetszett, hogy ti ketten egy párt alkottok. Nancyről már ne is beszélve. Bármi is történt köztük, Nancy melléd fog állni. Rám számíthatsz, Julietta.

Julietta átölelte mindkettőjüket és letörölte a könnyeit. Elhelyezkedett Beau ölében és mesélni kezdett.

– Aznap éjjel, mikor kiszöketem, Joseph Benke meglátogatta Yvonnet. Bántott a dolog, mert nem voltam itt. De ha itt is lettem volna, valószínű, hogy én sem maradtam volna ki a buliból. Lehet még rosszabbul is jártunk volna. Ti is itt voltatok, láttok mit művelt az anyám. Ez van. Beauban megtaláltam azt, akit mindig is kerestem. És anyu így járt. El kell fogadnia a döntésesemet. Mindegy. Itt aludtunk el. – Mutatott rá a székre. – Mire felébredtünk késő délelőtt volt. Yvonne amnéziát színlelt. Tudtam, hogy hazudik, mert a fantom üzeneteire emlékezett. Megbeszéltük, hogy kutatunk, megkeressük a választ a kérdéseinkre. Aztán megjött Lucy és Nancy.

– Amikor Yvonne viselkedése megváltozott. – Vágott a szavába Zarta.

– Igen, Zarta. Mély apátiába süllyedt, az arca beesett, a ruha lógott rajta, nem szólt hozzánk. Felment és mi nagy lelkesen nekiálltunk a keresésnek. Annyira belemerültünk, mire észbe kaptunk késő éjjel lett és megkezdődött Yvonne kálváriája.

Elhallgatott. Zarta átölelte, majd folytatásra bíztatta. Ő maga is nagyon kíváncsi volt mit találtak a lányok, hogy bizonyítsa az igazát a látomásai kapcsán.

– Nancy úgy szintén maga alatt volt az anyám viselkedése miatt. Lucy úgy húzta maga után. Szép látványt nyújtott. Arca beesett volt, sápadt a szeme alatt karikák húzódtak. Egy dolog villanyozta fel, az pedig az én merész viselkedésem az éjszaka közepén. Nővérem is felhozta, hogy az anyánk meglátogatta hajnalban. Próbált hatni rá. Sikertelenül. Beszélgetni kezdtünk az itt létünkről, arról a dolgokról, amire a választ keressük. Nancy percek alatt megváltozott. Okosakat mondott. Elég későre járt az idő, mikor felkiáltott, hogy talált valami érdekeset.

Felállt és az asztalhoz ment. A könyvkupac alján talált rá a könyvre, mely a megoldást rejtette a családra vonatkozóan. Zartának nyújtotta. A két testvér a könyv fölé hajolt és lapozgatni kezdték. Julietta merev tekintettel nézett rájuk. A szíve a torkában dobogott. Az így is sápadt arcuk a látottaktól és a szövegek tartalmától még sápadtabb lett.

– Zarta? Hogy kerülsz bele a könyvbe? – Kérdezte Beau meglepetten.

– Mit tudom én? Nem is emlékszem arra, hogy én valaha jártam itt. Idenézz! – mutatott rá a gyilkosságot ábrázoló képre. – Itt a válasz a gyilkossággal kapcsolatban. Igazam volt.

Beau tovább lapozott.

– Szerinted, miért üresek a lapok? – Mutatta a könyvet nővére felé.

– Valószínűleg, valakinek folytatnia a kell történetet... végül is, hogy jöttetek rá? – Nézett rá a lányra Zarta.

– Az üzenetek, a képek és a szövegek alapján. Azt hittük, hogy Amanda leszármazottai vagyunk. De nem. Minden itt áll fehéren, feketén. Lassan összeállt a kép. A ház, amiről a leírás szerepel, ez az a ház. A vámpír háza. Csupán arra nem találtuk a választ, hogy miért csak mi örököltünk? Illetve arra, hogy Yvonnenak mi köze ehhez az egészhez? – Elhallgatott. – Mikor Joseph megjelent, közelebb merészkedtem hozzá. Jól megnéztem magamnak. Arra a következtetésre jutottam, hogy anyu és én mennyire hasonlítunk rá. hasonlítottak rá? Végleg összeállt a kép. Csupán azt nem értem, Lucy és Nancy miért nem?

– Hát... arra mi nem tudjuk a választ. Bár nekem fel sem tűnt a hasonlóság?

– Mert ott sem voltál, nővérkém. Bár nekem sem. Pedig ott voltam. Igaz, azzal voltam elfoglalva, ha kell, támadjak. De ha annyira megakarod nézni, menjünk a képhez.

Ott toporogtak Joseph Benke festménye előtt. Hol a képet nézték, hol Juliettát, hol pedig Hollyról készült képet. Amit eddig nem vettek észre, most egyre nyilvánvalóvá vált. Julietta felnyögött és elvágódott a padlón. Félóra telt el mire magához tért.

– Felfoghatatlan! Mindenre itt a válasz, csak nem vettük észre! Most már biztos igaz, hogy mi a vámpír leszármazottai vagyunk. Csupán azt nem értem, anyu és apu miért hazudta végig az életünket? Ráadásul Yvonne... vajon tudta?

– Nem rég óta. Illetve a felét... a legendát. Illetve még egy dolgot. – Zarta elhallgatott és ránézett Juliettára. – Mondd, Julietta? Tudod egyáltalán, hogy ki vagy te?

– Eddig azt hittem, hogy egy átlagos, szerencsétlen lány. Most már nem tudom. Nem tudom, mit gondoljak. Ami velünk történik egy regénybe való.

Julietta ismét ránézett a festményekre a falon. A két testvér követte. Joseph képénél időzítettek egy darabig majd szemügyre vették azt a képet, melyen Lucy és Nancy díszelegtek. Julietta visszalépett a fantomhoz, majd a másik képhez. Így ment percekig.

Zarta fulladni kezdett. Forgott vele a világ. Beauba kapaszkodott. Julietta nem tudta eldönteni, mi az, ami felhívta a figyelmét, amely annyira nyilvánvaló, de még sem tudta eldönteni. A festmények voltak a kulcsok egy megoldáshoz, amit nem tudod kimondani pedig a nyelvén volt.

Zarta előtt esemény játszódott le, amely percekkel ezelőtt történt. Látta az ügyvédeket és magát a fantomot, ahogy gyilkol. Azt már nem látta, hogy a gyilkosságnak szemtanúja is akadt. Egy lány, aki a bokorban megbújva reszket. Összeesett és magával rántotta a lányt, aki még mindig a képek megoldásán gondolkodott.

21.

Mikor a köd oszladozni kezdett, újból életre kelt a világ. Úgy látszik, hogy mindenki a ma éjszakát választotta találkozások lebonyolításához. Lucyt rejtő bokor előtt négy lába jelent meg. Vetett egy pillantást a lábak tulajdonosaira, akik minden tekintetben egyformák voltak. Magasak voltak, talán annyira jóképűek nem, inkább pulyaképűek voltak. Elegáns szürke öltönyt és krokodil cipőt viseltek. Kissé napbarnított arcukon, kajlán mosoly ült, ahogy az eget pásztázták. Az ügyvédek, mert ki mások lehettek az érkezők, egyszer fordították a tekintetüket a Lucyt rejtő bokor felé. A lány is arra nézett, amerre a két ügyvéd. A száját önkéntelenül is egy halk és megdöbbentő felkiáltás hagyta el.

A levegőben egy pont jelent meg, amely egyre gyorsuló ütemben növekedni kezdett, végül egy alak bontakozott ki belőle. Pont a lányt rejtő bokor felett haladt el és landolt a földön. A férfi jóképű volt, a ruhája alatt is jól látszott izmos teste. Szintén elegáns fekete öltönyt viselt lakkcipővel.

Lucy amennyire csak tudott, a bokor aljához lapult, igyekezett úgy helyezkedni, hogy a bokor ágai ne szúrják ki a szemét és mindent jól szemügyre tudjon venni.

A fantom megmozdult, egyet lépett előre az ügyvédek felé. Feltekintet a holdra, az égi vándor vidáman trónolt az égen, és egyre erősebben szórta a sugarait. Megfordult. A fantom testéhez egy arc is csatlakozott. Lucy a szája elé kapta a kezét. Joseph Megszólalt. A hangján érződött a csalogató hang, melyet csak egy vámpír képes. Lucy a dallamos hangjától elálmosodott.

– Üdvözlet, uraim!

– Uram! – meghajoltak előtte.

– Ma éjjel, súlyos hiba történt, amire nem számítottam. Hiba csúszott a számításomba. Gondolom, hallottak róla?

– Sajnáljuk, uram, de nem!- válaszolták egyszerre.

– Szabadna kérdeznem, mit csináltak a nap folyamán?

Az ügyvédek nem válaszoltak.

– Vagy úgy! Szóval semmit! Nem azért fizetem magukat, hogy esetleg visszaszeretnénk kerülni a börtönbe?

Megrázták a fejüket.

– Akkor tájékoztatnám önöket a tényállásról. Telihold van. Tudják mit jelent rám és a többi itt tartózkodóra? Tehát a vérfarkasok és a vámpírokra egyaránt?

Lucy nem hitt a fülének. Feltűnt számára, hogy Joseph kissé akcentussal beszél az angolt. Annyira a mondatok hatása alá került, és egyre jobban bemászott a bokorba, aminek azt lett a következménye, hogy majdnem kiesett a három férfi elé. Meghallották a neszt, a bokorra néztek. Lucyt nem vették észre. Meglapult a bokorban, tovább hallgatta a beszélgetést.

– A lényeg. Kedvenc vérfarkasom átváltozott. Hollyval együtt, majdnem sikerült nekik széttépnie. Apropó! Mondják meg nekem, a Kamarilla, Venture Klán és a vadászról már nem is beszélve, hogy kerültek ide?

Értetlenül néztek Josephre. Lucynak semmit sem mondtak a nevek. Michael szemrebbenés nélkül hazudott bele a fantom képébe. Nagyon is jól tudták kikről van szó. Azon a napon, mikor felkereste őket, minderről részletesen beszámolt. Igaz, elmebajosnak tartották. De a pénz sokat jelent. Elvállalták az ügyet.

– Kikről beszél, Uram? Mi úgy tudjuk, hogy az örökösökön és a családjukon kívül nem tartózkodik itt senki!

– Nem? Érdekes! Pedig Nigel Hass fogadta a társaságot. Még magukat is!

Riadt tekintettel néztek rá. Paul hirtelen, dühösen szólat meg.

– Mi nem tehetünk róla, uram, hogy itt vannak. Mi is meglepődtünk a reptéren, mikor megláttuk őket. Tudjuk, kikről van szó, az ön tájékoztatása alapján képben vagyunk. – Nyelt egy nagyot. – Itt voltak többször is a háznál. Egyszer csak beállítottak.

– Higgye el, uram, mi tényleg nem tehetünk róla, hogy itt vannak. Mikor megérkezett az autó velünk, Nigel Hass már régóta itt tartózkodott. Ha jól értettük. – fejezte be a választ Michael.

– Valóban? Hibáztak. Ide engedtek valakiket, kiknek semmi keresni valójuk sincs itt. Ó! Ne aggódjanak. A jutalmuk nem marad el. – Az ügyvédek arcán a megkönnyebbüléstől mosoly jelent meg. A fantom hangja kissé megemelkedett a dühtől és a benne felhalmozódó gyűlölettől. Joseph ismét előrébb lépett egyel. Lucy mindent jól látott. Az arcokon lejátszódó érzelmeket, majd azt is jól látta, ahogy az ügyvédek arcáról lefagyott a mosoly. Minden olyan hirtelen történt. Reagálni sem volt idejük egyikkőjüknek sem. A lány levegőt is elfelejtett venni. A fantom megragadta Michelt. A vámpír metszőfogai kivillantak és abban a pillanatban bele is hatoltak a férfi ütőerébe. Percekkel később holtan rogyott a földre. Paul letérdel és könyörögni kezdett a férfinek. Hiába. Percekkel később követte testvérét a másvilágra.

Joseph dolga végeztével, fütyörészve távozott. Lucy a bokor alján kővé dermedve nézte végig a gyilkosságokat, éppúgy, mint négyszázhatvan évvel ezelőtt a paszatember. Joseph megragadta a két holtestet, és mint aki jól végezte a dolgát, fütyörészve tovább állt.

Lucy ott marat egyedül a bokorban reszketve. Hajnalban a kakasok hangjára indult vissza a szállásra, összetörve és megzavarodva.

22.

Yvonne nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen-e az édesanyján. Itt ülnek egy magyarországi falu közepén, egy házban, amit, ketten örököltek a legjobb barátnőjével ahova egy fantom meghívására érkeztek. Anyja arról beszél, hogy a nyolcvanas évek elején megesküdtek egy vámpírral valami kapcsán, amit alig tud kihúzni belőle. Mégis elnevette magát.

– Ne nevess, lányom! Amit talán el fogok mondani, nem nevetni, való dolog!

– Nem akartalak kinevetni! De ahogy itt ülsz megszeppenve az ágyamon, mint egy kisdiák, aki rosszfát tett a tűzre. Szóval, anya, miféle esküdt tettetek le és meg akartatok hosszabbítani Hollyval? – Martha nem válaszolt. – Anya, kérdeztem valamit? Megbízhatsz bennem. Anya? – Továbbra sem válaszolt. – Két dologra én is rájöttem. Az egyik, hogy a legendában szereplő vámpír valós személy volt, Ő az, aki idehívott minket. Kérdés az, hogy ki volta az, aki felélesztette az álmából. A másik az, hogy a legfőbb célja ezzel az volt, hogy Julietta megtudja ki is ő valójában.

Martha lehajtott fejjel ült a lánya ágyának a szélén. Lassan a lánya felé fordította a fejét. Tátogott, mint egy hal, csak a sokadszori tátogatás után csukta be a száját.

– Ezzel eddig is tisztában voltunk. Azt is tudjuk, hogy az egyik célja az volt, hogy rájöjjön, hogy te egy vérfarkas vagy. Csak azt nem értem, miért kellett idejöjjünk?

– Hát ez az, anya? Már bánom, hogy olyan undok voltam Juliettával. Félek és rettegek belül. Biztos vagyok abban, hogy be fogja váltani az üzenetben közölt álláspontját. Itt fogok bennégni ebben a házban. – Mutatott körbe.

– Senki sem fog meghalni. Sem te, sem pedig Julietta. Itt vagyunk mind, vigyázunk rátok, még ezekben a pillanatokban is. A kérdés továbbra i az, hogy nekünk miért kellett idejönnünk?

– Ez is nyilvánvaló, anya! Hogy végig nézzétek a haláltusánkat.

– Renden, ahogy akarod, elmondom neked az igazságot. Ezek után más szemmel nézel majd Hollyra. Nem volt mit tennünk. A Kamarilla tanácsa is így kívánta.

Hosszú percek teltek el némaságban. Yvonne most fogta fel igazán, amit eddig mesének hitt, maga a valóság. És a felismerés fájdalmasabb volt, mint az, hogy esetleg meg is halhat egy fantom által. Mint a villámcsapás, úgy hasított belé a felismerés.

– Ti azért esküdtetek fel, mert Peter nem Julietta apja? Lucyról és Nancyről már nem is beszélve.

– Így van! De mielőtt Julietta megszületett volna, történt az életünkben valami, ami alaposan megváltoztatta az életünket és a barátságunkat.

– A legenda? Amiben még ti sem hittetek, nem hogy a még a vén papik sem.

– Yvonne! Ne beszélj így a vének tanácsáról. Ha nem lennének, ki tartaná kordában a vámpírokat?

– Anya, légyszíves ne vetíts! Mi volt még? Mert volt valami más is, igaz?

Martha nem akart ránézni a lányára. Felállt és az ablakhoz ment. Kitekintett az udvarra.

– Nigel még nagyon fiatal volt. Pár éve szolgálta a Kamarillát. Talán az első esetei közé tartozott. Nem tudhattuk előre, hogy Joseph Benkén kívül létezni fog még egy vámpír, akinek a kegyetlensége, még a mostanin is túltesz. Ravasz volt, kegyetlen és célratörő. Amit eltervezett, kegyetlenül célba is vitte. Valtornak hívják. Julietta még nem született meg és te sem. Hollyval fiatalok voltunk, azt hittük mi ketten fogjuk a világot megváltani. Szokatlan volt a mi világunkban, hogy egy vámpír és vérfarkas ennyire szoros barátságot ápoljon. A Kamarilla utasítására így történt. Morpheus mindent elmondott nekünk. Még azt is, hogy ő nem hisz a jóslatban sem pedig a legendában. Megesketett minket. Akár mi is történik, a leendő gyermekeink nem szerezhetnek tudomást arról, miért ápoljuk a barátságot. – Yvonne nagyon figyelt anyjára, itta minden egyes szavát. – Jó barátok maradtunk, ahogy eddig is. Nem tudom, de amióta tudom, hogy idekell jönnünk és itt vagyunk, olyan érzésem van, hogy mi már jártunk itt.

Yvonne felkapta a fejét és ismét ránézett az anyjára, aki továbbra is az ablakon nézett kifelé.

– Itt! Az képtelenség!

– Nemcsak akkor, hanem a gyerekkorotokban is! Nyaraltunk!

– Biztos, hogy nem, anyu! Erre kimondottan emlékeznék!

– Kristálytisztán én sem, de most ebbe ne is menjünk bele. Szóval nyaralni voltunk. Felfedező útra indultunk Hollyval. Az egyik éjszaka betévedtünk a katolikus templomba. Holly nem félt és nem hitt a mesékben sem. Ő a mai napig nem hisz a fokhagymában, ami elriasztja a vámpírt, a szenteltvízben, amitől elkárhozhat és a szíven döfésben sem. Egyikünk sem vette észre, a napok óta a nyomunkban járó veszélyt. Hangtalanul járt. Követett mindenhova minket. Holly talált rá a sekrestyés ajtó háta mögött húzódó alagútra. Lementünk. Hosszú utat jártunk be, amikor minden elhallgatott körülöttem. Megfordultam, de Holly nem volt a hátam mögött. Percekkel később dulakodás hangját hallottam, majd segélykiáltást. Rohantam, ahogy csak tudtam. Az egyik bemélyedésbe találtam rájuk. De már késő volt. Valtor megerőszakolta Hollyt. Futás közben átváltoztam. Hiába. Rám is rám támadott. Egyszer csak mind ott voltak. Nigel kergette egy darabig, de nem tudta elkapni. Úgy tudom, pár évvel ezelőtt, újból feltűnt és ismét kicsúszott a kezei közül. Nagy nehezen felnyaláboltuk Hollyt és kivezettek minket. Egy szobor talapzatánál kerültünk a felszínre. Azóta sosem beszéltünk róla. Félévre rá, Holly megismerkedett a férjével, megszületett Julietta, majd elváltak. Mire Julietta betöltötte volna a kettőt, megismerkedett Peterrel, aki Lucyvel bolyongott a világban.

– Ez borzasztó, anya! Azt hittem egy pillanatra, hogy ez a Valtor Julietta apja! – Gondolkodóba esett a hallottakon. Hirtelen felállt és odament az anyjához. – Anya! Miért van nekem olyan érzésem, hogy azaz alagút itt van a faluban? Még is itt voltatok annak idején Hollyval? Mondok még jobbat. Joseph ebben az alagútban bujkál előlünk.

– Fantáziád az van, semmi kétség. Meglehet, hogy igazad lesz. Valahol tartózkodnia kell. Most jut eszembe. A lányok valamit találtak az éjszaka. Véletlenül meghallottam, mikor Beau közölte Hollyval.

– Találtak? Mit?

– Valamit a családdal kapcsolatban!

– Akkor ezt vágta a fantom képébe?

– Igen!

Yvonne megfordult és ott hagyta a megdöbbent az anyját.

– Yvonne! Állj meg! Yvonne!

Martha utána rohant. Megálltak az utolsó lépcsőfokon. Meglepetten nézték az eléjük táruló látványt.

23.

A vámpír háza bár nagynak tűnt, most Yvonne szemében túl kicsinek. A bejárati ajtó tárva –nyitva állt, mintha vendégeket várt volna a hajnali órán. Nigel szemben állt velük, a feje búbját vakargatta. A két lány a földön feküdt, betakarta őket az egyik festmény. Yvonne lerohant a lépcsőn. Leérve megtántorodott és a kezeit tördelte. Tanácstalanul álltak a két ájult test felett.

Beau megemelte a képkeretet és maga mellé tette. Yvonne ránézett a képre. A festményről Joseph Benke nevetett rá. Yvonne értelmetlenül nézett rá a fiúra. Beau megvonta a vállát és igyekezett magához téríteni a lányokat. Martha megfogta a képkeretet és visszatette a helyére. Julietta kezdtet magához térni és Yvonne tekintetével találkozott össze. Zarta is magához tért.

– Julietta jól vagy?

– Jól! Köszi!

– Mi történt veletek, lányok? – kérdezte Martha.

A lányok arcán kis riadalom látszódott, de egyikük sem szólalt meg. Martha valahonnan vizet varázsolt elő és a lányoknak nyújtotta. Julietta kikapta a kezéből és mohon kortyolni kezdte. Zarta csak forgatta a poharat. Halkan megszólalt.

– Látta valamelyikötök az ügyvédeket?

– Nem! Beköltözés óta nem! Miért? – kérdezte Martha.

– Semmi! Csak kérdeztem! – vonta meg a vállát Zarta.

Julietta közömbös képet vágott, majd szétrobbant a benne felgyülemlő feszültségtől. Yvonne a háta mögött állt a kezét tördelte továbbra is. Mikor megszólalt hangjában sírás bujkált.

– Julietta!

– Mi akarsz tőlem? – hangja rideg volt. Nem fordult meg.

– Bocsánatot szeretnék kérni tőled. Mindenért. Egyrészt azért, ahogy veled és a többiekkel viselkedtem minap. Azért is, mert én nem így akartam, hogy megtud ki is vagyok valójában és azért is bocsáss meg, mert akartam támadni.

– Én megbocsájtok neked tiszta szívből. De ami ezután vár rád, olyan erősen kell elviselned, amilyen bátran megbántottál engemet és a többieket.

Megfordult és átölelték egymást.

– Na de, lányok!

– Miért nem mondtad el, hogy vérfarkas vagy?

– Mert megtiltották!

– Megtiltották? Ki?

– Ismered őket, hisz találkoztál már velük!

Martha szólalt meg.

– Nagyjából már tisztába vagy azzal, hogy miért kellett idejönnötök és milyen titok övezi a családotokat. A lányom attól aggódott, ha megtudod az igazságot vele kapcsolatban, többé nem állsz vele szóba.

– Megfordult a fejembe, Martha! Az igaz, hogy fény derült az igazság, arra vonatkozóan, hogy a ház, amit örököltünk, a falu vámpírjának a háza és a családunk tőle származik. Engem nem érdekel ez.

– Kinek a háza ez?

– Az állítólagos vámpíré, akinek a létezésében senki sem hitt, csak legenda vette körül.

Odament az asztalhoz és Yvonnenak nyújtotta a könyvet. Barátnője kivette a kezéből és anyjával olvasni kezdték. Éppúgy, mint egy jó órával ezelőtt a két testvér, egyre fehérebbé váltak. Ránéztek.

– Ezek szerint a vámpír háza itt állt, ahol most mi vagyunk. Tehát a ház, amit örököltünk...

– Ez az a ház, Yvonne! A vámpír háza! És mint látod, a mi családunk a leszármazottja! Az éjjel, ahogy elénk toppant Joseph, jól megnéztem magamnak. Anyu és én teljes mértékben hasonlítok rá. Viszont feltűnt még valami- Többiek mélyen hallgattak. Jól tudták hova akar kilyukadni. – Nem láttad?

– Nem figyeltem! Jobban érdekelt, hogy megkarmolt! Miért? Mit vettél észre?

– Csupán az, hogy Lucy és Nancy egy csöppet sem hasonlít rá. Sőt. Ránk sem.

– Az még nem jelenti azt, hogy nem vagytok rokonok! Nem törvényszerű az, hogy vonásaink visszaütnek ránk egy rég meghalt rokonuktól.

Julietta kissé megzavarodva hadarta az állításait.

– Valami nem stimmel. De nagyon nem. Egy rokon, aki állítólag a középkorban riogatta a falu lakosait és úgy hívták: a falu vámpírja. – idegesen felnevetett. - És mi ennek a sosem létezett alaknak vagyunk a leszármazottja. ez az alak egyszerűen feltámad a hamvaiból, ideráncigál minket, ott áll előttünk életnagyságban... vámpír... nem... nem .....nem. Vámpírok nem léteznek.

Yvonne megrázta, kiabált vele.

– Julietta! Hidd el, hogy léteznek. Nem hiszed el, mert nem akarod. Vámpírok léteznek, igen is léteznek. Amire rájöttetek, az maga az igazság. Joseph Benke vámpír. A leszármazottja vagy. Én is létezem, ő is létezik.

– Ő?

– Julietta! Fogd már fel végre! Amire tegnap este rájöttetek, azaz igazság. Vámpír vagy!

– Hogy mi vagyok?

– Vámpír! – Ordította el magát Yvonne!

– Nem!

– De! – Martha felé fordult. Könnyes volt a szeme.

– Martha, mondd, hogy nem igaz?

Martha odament hozzá és átölelte. Leültette a székre.

– Julietta! Hidd el, mondanám neked, hogy nem igaz! Nem nekem kellene ezt elmondanom neked, de amire rájöttetek, és amit hozzávágtál a fantomhoz, azaz igazság.

– Martha, tudod, mit csinálsz?

– Tudom, Beau! Sok-sok évvel ezelőtt megesküdtem, hogy örökre titokban tartom az igazságot. Akkor egyikünk sem gondolta, azt, ami most bekövetkezett. Főleg azt nem, hogy a középkori legenda és jóslat valósággá válik. Ha anyád megöl ezért, akkor megöl. Vállalom a felelősséget. Ha Morpheus is szóvá teszi, tegye. Családodban 30-40 évente vámpír születik és te vagy a következő nemzedék. – Juliettával forgott a szoba a hallottaktól az ájulás kerülgette. – Édesanyád vámpír, mint a nagyanyád volt. A születésedkor valami hiba csúszott és nem vámpírként láttad meg a napvilágot. Az egyik képen rajta van a nagyanyád is. Csak tudnám honnan szedte Joseph.

A képre néztek. Több férfi és nő állt a képen. Egy falut ábrázoló képen. Felálltak és mind odamentek. Julietta nagyanyja elég testes asszonyság volt. Hasonlított rá. Vonásai megegyeztek Josephvel. Valahonnan felvillant egy homályos kép a nagyanyjáról. Annyira nem tudod belemerülni az emlékeibe, mert mellette Yvonne menetrendszerűen felkiáltott.

– Nézzétek, a lány képkeretét! Valahogy túl vastag!

Beau leemelte. Megfordította. A kezével végigsimította a hátulját és a keze megakadt egy homorulaton. Feszíteni kezdte a keret hátulját. Egy vastag borítékot tartalmazott. Kivette. A borítékon gyöngybetűkkel egy név szerepelt: Dora. A címzett maga a két lány.

– Ki az a Dora? És honnan ismer minket? – kérdezték egyszerre a lányok.

– Szerintem lány a képről! Ha kibontjátok, szerintem megkapjuk rá a választ. Nyissátok már ki.

Zarta izgatott volt, mintha az ő neve szerepelne a boritokon. Julietta óvatosan bontotta fel a borítékot. Gyöngybetűkkel írott szöveget olvasni kezdte.

Kedves Julietta és Yvonne!

Remélem, nem lesz késő, mire ezt a levelet megtaláljátok és mind a ketten éltek. Gyorsan kell cselekednem. Nincs időm és nem merem feladni számotokra. Gondolom így is jó nagy meglepetésben volt részetek. Így a levelet az engem ábrázoló kép mögé rejtem, melyt olyan gonddal festettet meg. Ha rájön, hogy miben mesterkedem, megöl. Mint tette abban az időben, mikor együtt éltünk, és teszi most is. Tudom mi a célja. Rájöjjetek az igazságra. Ami hazugság. Mert ami az inkvizíció idején történt, nem igaz. Ne higgyetek neki. Ezért írtam és rajzoltam le mindent a könyvbe Amanda segítségével, mielőtt megesketett volna. Remélem, mihamarabb rátaláltok a levelemre és nem kell végig menetek a jól kiépített csapdán.

Halandó lány voltam és árva. Itt éltem a faluban. Amanda nevelt fel. Hiú voltam. Beleestem a jóképű, kifogástalan modorú Joseph Benkébe. Fogalmam sem volt róla ki is ő valójában. Évek óta itt élt már a faluban. Amanda hiába figyelmeztetett, nem hallgattam rá. Kiszemelt magának. Vacsorára szánt. De a méreg adagját elszámolta. Átváltoztam. Annyira a hatása alá kerültem, hogy ittam minden egyes szavát. Hittem neki. Gonosz terveket szőttünk a tölgyfa alatt.

A Rokonaitokkal jól kapcsolatot ápoltam, halandóként és vámpírként egyaránt. Katalin igazszívű vérfarkas volt. Azon az átkozott éjjelen zuhogott az eső. Ők ott voltak velem. Joseph anyja, Éva lecsalt az alagútban egy hazugsággal. Hittem neki, éppúgy, mint a fiának. Joseph testvére egészen más volt. Éva, szintén sokat segített nekem. Anyja és a testvére iránti gyűlölet éltette. Leértünk az alagútba és nekem esett. Ütött-vágott ahol csak ért. Neki lökött a falnak. Viszonzásképp nekiestem. A falból kiállt egy vaskampó, nekilöktem. Azonnal meghalt. Valahonnan Amandával együtt megjelentek. Éva csöppet sem bánkódott édesanyja halála miatt. Tanakodtunk mit tegyünk. Végül arra jutottunk, hogy befalazzuk. Senki sem fog feltűnni a hiánya. Sokszor volt, hogy hetekre egy szó nélkül eltűnt.

Épp az utolsó téglát helyeztük be, mikor megjelent Joseph és kérdőre vont mit csinálunk, főleg egem, mert az anyja velem jött el. Hiába próbáltam megmagyarázni a dolgot, nem sikerült. Kibontotta a falat. Minket otthagyott, de a testvérért maga után húzta és megfenyegetett minket, hogy megöl mindenkit. Sírva falaztuk vissza az asszonyt. Amanda és Katalin úgy döntött értesítik a Venture Kánt. Mire Hunorék megérkeztek, megölte a szerencsétlen Katalint. Éva édesapjával és Katalin életben maradt rokonaival elmenekült. Egy parasztember végignézte a gyilkosságot. Engem megesketett, hogy egy bizonyos időpontban térjek vissza és élesszem fel. Eltemettem a tölgyfa alá.

Hunor megérkezett a többi taggal együtt, de nem hitte el a hallottakat. Értesítette a Kamarillát. Semmit sem találtak. Joseph mindent eltüntetett. Amanda megjósolta az érkezésedet Julietta. Mindenki kinevette, senki sem hitt neki.

Mielőtt az a bizonyos idő letelt volna, hogy újjáélesszem, levelet kaptam a ház építőjétől. A ház elkészült. Azóta már ő is halott. Vámpír volt. A megadott időpontban visszatértem, kiástam. A vers és a mérgem segítségével újjáélesztettem a gonoszt. Amit teljes mértékben bánok. Bár ne tettem volna. Most csupán egy érdekli. A bosszú.

Yvonne! Nem a te rokonod ölte meg az anyját, hanem én! Ezért hivatott ide, ezért örökölted meg a házat. Julietta! Kövesd a rólad szóló jóslatot. Most már biztosan rájöttél kinek a leszármazottja vagy és ki is vagy valójában. De vigyázz! A te életed is veszélyben van. Ahogy a jóslat szól. Írásba foglald azt. Figyeld a családodat. Ó! Honnan tudta? Hisz halott volt! A titok az alagútban és Amanda sírjában található.

Dora.

24.

Kora hajnali óra ellenére ismét a tisztáson álltak. A felkelő nap lassan vérvörösre festette az eget. Úgy vélték cselekedniük kell, mielőtt újból tragédia történne. Fogalmuk sem volt arról, mi folyik a házban. Hollyval ellentétben a többiek nyugodtak voltak.

– Hogy vagy még képes idejönni még? – kérdezte Morpheust.

– Mert rá szeretnék jönni a titokra. Ezért visszatértünk ide. Itt a sírhant. És alatta egy halott, aki Joseph barátunk áldozatává vált. Az a lány, akit Zarta a látomásban látott. Itt vannak a nyomok jól láthatóan. – Mutatott ingerülten a hantra az öregvámpír.

Ásni kezdtek. Félóra eltelte rátaláltak a lány holttestére. Nigel ránézett a testre.

– Bár nem vagyok szakértő, de úgy kb. 30-40 évesre saccolom a korát. Egészséges nő. A bomlási folyamatok alapján megállapítható úgy 4 hónapja lehet halott. Halál oka elégés. Nézzétek. Jól kivehetőek az égési nyomok, keze összekötözve, a végtagjai eltördelve. Ahogy azt tették a középkorban az inkvizítorok. Vajon ki lehet?

Holly odanézett.

– A lány a képről!

– Hogy? – Kapta fel a fejét Nigel.

– A beköltözés után, mikor Julietta rosszul lett, felrohantunk hozzá, Nancyre rátámadtam stb. Ő lerohant meglátta a Kamarillát és ordítozni kezdett. Mindegy, mindenki tudja, miről beszélek. Új képpel gazdagodott a ház. Véleményem szerint, a halott lány festménye került ki a falra.

– Te jó ég! De hát mit vétett ez a szerencsétlen, hogy ilyen borzalmak közt kellett meghalnia?

Nigel kiabálni kezdett.

– Hé! Gyertek ide gyorsan! Ezt látnotok kell! Itt egy friss sírhant!

Odacsörtettek. Morpheus kiadta a parancsot. László ásni kezdett. Épphogy ásni kezdett a lapát éle beleütközött egy kézbe. Ránéztek. Tudták kit takar a földhalom. A pecsétgyűrű árulkodó nyom volt. Tovább ásott. Tíz perc eltelte után az ikertestvére is előkerült a hantból.

– Az ügyvéd urak, pár órája halottak! Fojtás nyomok láthatóak és fogak nyomai a nyaki ütőérnél. Akkora erőt fejtett ki, hogy a nyaki csigolyákat perecek alatt eltörte. Jó nagy étvágya lehet. Talán mert újjáéledt? Volt már erre példa?

Morpheus megvonta a vállát.

– Nem tudok róla! Életemben most hallom először, hogy egy vámpír újjáéledt volna. Arra sem emlékszem, hogy olvastam volna erről. Ha ezt a szerencsétlent nem ölni meg, mesélhetne. Ő volt az, aki újjáélesztette. Zarta szerint. Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy egy könyvből olvasott fel egy verset? Hunor? Nálatok volt már erre példa?

– Biztos, hogy nem!

– Lehet ilyen?

– Holly drágám! A mi világunkban minden lehetséges. Temessétek vissza őket.

– Most mi lesz?

– Várunk. Főleg arra, hogy a fantom hibázzon. Mert hibázni fog. Miért nem hittem Amandának? Igaza volt.

– Mi sem hittünk neki! Ezért hívtalak titeket ide! Emlékezz vissza. Semmi nyom nem volt, ami arra utalt volna, amit a cigányasszony állított.

– Tudom! Ez bosszant annyira! Ha akkor elhiszem... nem lennénk itt...

– Most már mindegy, Morpheus! Hibáztunk és kész.

25.

Julietta verejtékbe fürödve vonszolta el magát a székekig. Nem csak számára, hanem Yvonne részére is olyan volt, mint egy rémálom. Mindig az ismeretlen lány levelét szorongatta.

– Sok mindenen átmentem az életem során. Azt hittem, hogy a válás után nem érhet újabb megrázkódtatás. Ezért sok mindenre fel vagyok készülve, talán arra is, hogy szembe nézzek a sátánnal Ez így kissé túlzás. Most pedig szembesülünk magával a valósággal. Ez borzasztó. – felállt és Amanda képéhez sétált. – Valahonnan a mélyről feltört egy emlék. Napok óta kísért e nőnek a képe. A gyerekkoromból. Tegnap éjjel mikor megjelent a lépcsőn, rájöttem honnan. Sokszor láttam őt álmomba. Mindig az ágyamnál állt és nézett engem. Azt hittem, gyermeki képzelődés. Tévedtem.

– A sátán telitalálat! Szembe is néztünk vele! És még fogunk is! Valamire talán fel akarta hívni a figyelmünket. Hogy jöttetek rá az igazágra?

– Majd megmutatom. Annak a könyvnek a segítségével, melyet az ismeretlen lány írt Amanda segítségével. Kérdezhetek valamit, Yvonne?

– Persze!

– Mióta tudsz erről?

– Nem! Én is nem rég szereztem tudomást erről. A legendáról, Josephről, a rólad szóló jóslatról. Azt sem tudtam, hogy a családod vámpír. Vérfarkas vagyok, éreznem kellett volna. Így szereztem tudomást arról is, hogy Hollynak van egy különleges képessége. El tudja titkolni, hogy vámpír.

Julietta meglepett képet vágott.

– Hogy mije van az anyámnak?

– Egy különös képessége, amely segítségév letudja titkolni, hogy vámpír.

– Légyszíves ne emlékeztess rá! Nem akarok tudomást venni róla. Én miért nem érzem?

– Mint már anyu is, elmondta neked, a születésedkor történt valami, ami miatt halandóként láttad meg a napvilágot. Genetikailag kellett volna vámpírrá válnod. Én annyira nem értek hozzá. Majd Morpheus elmondja neked.

Julietta mély letargiába esett. Yvonne átkarolta.

– Ne légy így összetörve! Ezért nem dől össze a világ. Ez volt az egyik főcélja a fantom rokonnak, hogy rájöjj ki is vagy valójában. Mi itt vagyunk veled, melletted állunk. Segítünk átvészelni a dolgot. Hidd el, Morpheus segíteni fog neked. Ezért vannak a barátok, hogy a bajban segítsenek. Barátok vagyunk és azok is maradunk. Na, Julietta!

– Yvonne! Úgy örülök, hogy barátok vagyunk! - Átölelte barátnőjét. - Yvonne! Emlékszel arra, amikor megkaptuk a levelet?

– Életre szóló emlék marad!

– Arra is emlékszel, amikor Nancy elment és arról beszélgettünk, hogy az anyám titkol előlem valamit?

– Igazad volt, belátom. De én akkor még semmit sem tudtam a családodat körüllengő legendáról. Morpheus tud titkot tartani.

– Áruld már el nekem, ki az a Morpheus?

– Az édesapánk!

– Igen! Ő is velünk utazott ide. Az öregember. Majd megismered. Jó fej. Csak vedd menekülőre, ha mesélni kezd az ifjúkoráról. Ebből a levélből kiderül, miért kellett idejönnöm! Nekem eszemben sem volt ilyen. Legalább ez a rejtély is kipipálva. Sosem gondoltam volna, hogy épp egy levélből tudom meg. Vajon, Dora miért nem írta és rajzolta le?

– Siettek! Ha jól gondolom, a gyilkosság éjjelén vagy utána íródott. De magát a gyilkosságot, vagyis a lány halálát, maga Joseph Benke rajzolta le. – Találgatott Martha.

Julietta hirtelen megfordult és becsukta maga mögött az ajtót. Beau utána rohant. Julietta a karjaiba omlott és ott pihegett percekig. Amikor volt már ereje megszólalni megfogta a kezét és sétára invitálta a fiút. Megálltak a tölgyfa előtt. A felkelő nap sugarai vérvörösre festette az eget, hajnali párát eresztett a fűre.

– Nem bírom tovább. Egyre jobban fáj a felszínre törő igazság. Én már nem akarok semmit sem megtudni. Ez is épp elég. Élni akarok. Hazamenni Sloughtba. Élni a holt unalmas életemet és írni a még unalmasabb cikkeimet.

Megsimogatta Julietta arcát.

– Julietta! Mindent meg fogok tenni azért, hogy ti ketten életben maradjatok. De nem csak én, hanem a többiek is. És minden követ meg fogok mozdítani azért, hogy m ketten egy párt alkossunk. Nem akarlak elveszíteni. Mikor megláttalak az ügyvédi iroda előtt, rögtön beléd estem. Nem akarlak elveszíteni. Örökre magam mellett akarlak tudni. Életemben egyszer voltam szerelmes. Halandó voltam egy árvaházban éltem. Ariana volt a lány neve. Az árvaház közepén állt egy tölgyfa. Mindig ott ültünk. Mindig is rossz szemmel nézték a kettőnk barátságát. Igazi gyerekszerelem volt. Egy nappal az I. világháború kitörése előtt, Azóta Morpheus elrabolt. Később tudtam meg, hogy Ariana meghalt egy fertőzés következtében. Azóta keresem a másik felem. Amit kerestem hosszú ideje, benned megleltem.

Juliettára álmosan hatott Beau hanghordozása.

– Én is így vagyok ezzel, Beau. Éretlen voltam, amikor igent mondtam Martinnak. Egy álmot kergettem, amikor hozzámentem. Minden ismerősöm férjhez ment, csak én nem. Én nem kellettem soha senkinek. A normális lányok senkinek sem kellenek. Látnád, milyen lányok dolgoznak a szerkesztőségben. Ezért is lettem szabadúszó. Nem hallgattam anyuékra, mentem a saját fejem után. Hozzámentem az első férfihez, aki szembe jött velem. Tessék. Itt állok egyedül.

– Dehogy vagy egyedül. Itt vagyok neked. Örökre. A mi szerelmünk mindent túl fog élni.

– Én, hiszek neked! Csak van egy nagy baj, Beau!

– Micsoda?

– Furcsán érzem magam a közeledben. Megbabonázol, a hangod elaltat.

– Nem csodálom. Halandókat így csábítjuk magunkhoz. A kinézetünkkel, a hangunkkal, csábító illatunkkal. Megbabonázzuk és elbűvöljük őket, így csaljuk csapdába a kiszemelt áldozatot. Aztán elfogyasztjuk. Miután megtörik az átok, minden más lesz. Viszont akkor már másra kell figyelned. De én ott leszek veled és vigyázok rád.

Beau megfogta a vállát és magához húzta. Megfogta Julietta állát, hogy felemelje az arcát. Julietta jól tudta mi fog következni, de percekig nem engedett. Miután Beau ajka ismét érintette az övét egyre követelőzőbben, és ajka Beau ajkához tapadt. Átadta magát egy rég nem érzett, de annál boldogabb vágynak. Nem hallották meg a közeledő majd megálló lépteket. Fürkésző tekintetek ostromában végzik egy tiltott dolgot. Még akkor sem figyeltek fel az őket körülálló társaságot, amikor abbahagyták. Egyikük sem szólalt meg percekig, csak egymást nézték.

– Ígérd meg, Beau, hogy soha, de soha sem hagyjuk el egymást!

– Megígérem, Julietta!

– Köszönöm! Olyan boldog vagyok végre, hogy megtaláltam a másik felem. Mi lesz, ha az anyám megtudja!

– Semmi! Bele kell törődnie, hogy a lánya felnőtt nő, és végre rátalált arra a személyre, akit mindig is keresett.

– Bár igazad legyen. Beau! Nem rég eszembe jutott egy gyerekkori emlék. Ha előbb az eszembe jut, talán minden másként alakul. Nem is tudom, hogy jutott az eszembe. Talán az jutatta eszembe, mikor megláttam Joseph és az anyám közti teljes hasonlóságot. Nyaralni voltunk. Talán nyolcvankilenc nyara lehetett. Nem lehettem több mint hétéves. Emlékszem, akkor ígértem meg anyunak, ha felnövök világhírű író leszek. Megesketett, amit elmond nekem, titokban kell tartanom. Még Yvonnenak sem. Anyu arról mesélt, hogy a családunk valahonnan Közép- Európából származik. Az ország: Magyarország. A világot két erő mozgatja. A jó és a rossz. Ha az egyik megszűnik létezni, elpusztul a világ is. Nem értettem hova akar kilyukadni. Most már értettem. És rájöttem az egyik üzenet lényegére. – Megmutatta a cetlit. – „ Bizony a veszedelemnek napján elrejtetik a gonosz, a haragnak napján kiszabadul" (Job 21,30". Minden összepasszol. A veszedelem, maga a gyilkosság. Eltűnt. Újból életre kelt. Mindent jól kitalált. Ott volt minden kész válasz az orrunk előtt. Elkalandoztam. Folytatom. Anyu egy legendát említett a családunkkal kapcsolatban. Hogy a családunk a gonosz leszármazottja. Ő maga egy magyarországi faluban élt és a falu lakosai a falu vámpírjának hívták, és a házat ahol ő élt, a vámpír házának. Beszélt még egy jóslatról is. A jóslat szerint érkezik egy leszármazott, aki legyőzi a gonoszt.

– Így van! Minden összepasszol. Mikor ezt megkaptad, nem tudhattál róla. Mikor ideértetek, más bajod is volt az üzenetnél. Szerintem...

– Beau! Ha előbb eszembe jut ez az emlék...

A hang a hátuk mögül érkezett. Juliettát úgy érte a hang, mintha kést döftek volna beléje.

– Akkor mi lett volna, kislányom? Felültél volna az első Londonba tartó repülőre? Vagy talán nem is szálltál volna fel az idetartóra? Gratulálok! Látványos műsort adtatok elő. Erről még beszélünk. Amúgy örülök neki, hogy rájössz segítség nélkül a dolgokra. Még jó hogy megkértelek rá, hogy hallgass róla.

– Tudtam, anya, hogy te nagyon is tisztában vagy bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Csak azt nem tudom, hogy miért nem lehetett egyszerűen és nyíltan megmondani az igazat? Valóban! Mindenre rájövök magamtól is. A fájdalmas igazságra. Miért nem mondtad el?

– Igazságot? Miféle igazságot? Halljam! Nem tudok róla, hogy bárit is eltitkoltam volna előled vagy a testvéred előtt.

– Hazudsz, anya! Végig hazudtad az életemet!

– Ez nem igaz, Julietta! Én nem a hazudtam neked!

– Hazudtál nekem, anya! Igenis hazudtál! Miért nem lehetett elmondani? Ha elmondod, minden másként alakul, és nem egy feltámadt halottól kell az igazat megtudnom, aki cetlikre írt versekben vezet rá az igazságra! Lucy is tudja? Vagy talán ő is akkor tudta meg, amikor rátaláltunk az igazságra a könyvben?

– Igazságra? Milyen könyvben? Halljam!

Julietta vett egy mély levegőt, igyekezett leküzdeni az ingert, ami fel-feltört belőle és sírásra késztette.

– Tegnap dél körül, mikor Lucy felbukkant Nancyvel, az épp álamnéziát színlelő barátnőmmel megbeszéltük, hogy utána járunk ennek az egésznek. Találtunk egy kitépet könyvlapot, amely a középkor egyik kivégzési módját ábrázolja. A képen egy nő máglyahalált hal. Nem értettük a lényegét. Azóta már igen. A titokzatos segítőnk rávezetett arra, hogy a rejtély kulcsa a kódexekben rejlik. Azóta tudjuk mire akarták felhívni a figyelmünket rá. Egy gyilkosságra, amelyet idén nyáron követtek el és az áldozta egy lány, akit Dorának hívtak. – a többek összenéztek, de nem szóltak semmit. Így hát Julietta folytatta. – Yvonne furcsán kezdett el viselkedni. Nem is foglakozott velünk, pedig akkor már javában a könyveket bújtuk. Úgy éjfél körül járhatott az idő, mikor is Nancy talált valami érdekeset. Egy könyvet tele rajzokkal és leírással. Mindenre választ kaptunk. Arra, mi történ az ezerötszázas években, a faluban, kinek vagyok a leszármazottja, kié a ház melyet örököltem stb. Könyvet maga Amanda írta egy lánnyal, aki Joseph Benke szerelme, majd később az áldozata lett. A lány élesztette újjá, majd meghalt ő általa. Ők is benne vannak a könyvbe, Zartával együtt. Amanda épp kártyát vet s jósol. Az én érkezésemet. Röviden és tömören. Én a gonosz leszármazottja vagyok, és vámpír. A születésemkor kellett volna azzá válnom, de halandónak születtem. Hát csak ennyit titkoltál el előlem anya. Annyira nehéz lett volna elmondanod?

Holly sírni kezdett. Morpheus vigasztalóan átlelte a vállát.

– Be kell látnod, Holly, hogy az igazság mindig a felszínre kerül. Amikor a kisasszony megszületett és nyilvántartásba vettük, külön kértelek, könyörögtem neked, hogy úgy neveld, tudja ki ő valójában. Hallgattál rám? Nem. Makacs voltál, mint mindig.

– Igazad volt, Morpheus! Rosszul döntöttem, hogy nem hallgattam rád! – Juliettához fordult. – Kétségbe voltam esve, amikor megláttad halandóként a napvilágot. Morpheus elmagyarázta, néha előfordul, hogy vannak esetek, mikor valaki nem vámpírként születik, majd később változik át. 30-40 évente anyai-ágon vámpír születik a családunkba. Én el akartam mondani neked, csak nem tudtam, hogy álljak hozzá. Ezért igyekeztem azon a bizonyos nyaraláson elmagyarázni neked. Nem hittem benne. Sosem hittem a legendában. Főleg a jóslatban, amely rólad szól. Hidd el, én el akartam mondani, hogy vámpír vagy. Én is az vagyok, az apád is...

– Anya! Ugye azt tudd, hogy mélységesen csalódtam benned?

– Kislányom!

– Ne érj hozzám! Gyűlöllek! Csak arra válaszolj, hogy Nancy és Lucy? Tudod mit, anyja! Ne is válaszolj! Úgy is rájövök az igazságra.

– Na, idefigyelj! – erősen és dühösen szólt a lányához Holly! – Tegyél meg egy szívességet. Ne kutass tovább. Miért ne lennének ők is vámpírok?

– Idefigyelj, Holly! Ha már egy fantom ideráncigált minket, és az a célja, hogy rájöjjek arra, ami a családunkat érinti, ám legyen. Nem nyugszom, és ki fogom deríteni, hogy mit titkoltál el előlem és a többiek elől. – tett egy lépést hátra, majd visszafordult. – Emlékszel arra, amikor gyerek voltam, hogy volt egy álmom egy nőről? Egy nőről, aki mindig az ágyamnál állt és engem nézett? – Holly hallgatott. – Kinevettél, és azt mondtad, kitalálom az egészet. Tévedtél. Igazam volt. Nem álmodtam. Most már tudom ki ő. Amanda a boszorkány.

Megfogta Beau kezét és maga után húzta.

26.

Nancy arra ébredt fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. Álomittas arccal körbenézett a szobában. Nem volt számára ismerős a hely. Egy pillanatra beletekintett a fürdőszobában álló tükörbe, aki visszanézett rá, nem Nancy Speer volt. Fél éjszaka alatt hatalmast változott a külseje. Arca egy merő kosz volt, a haja összegubancolódva, úgy állt mintha hetek óta nem fésülködött volna. Ruhája imitt –amott megtépve, szintén egy merő kosz volt. A szeme alatt ismételten mély karikák húzódtak. Valaki odakint, ismét megverte az ajtót követelőzve.

Nancy nyúzott képpel kitárta az ajtót. Meglepetésére Martha lépett be rajta. Az arca nem mutatott meglepetést, bár Martha felbukkanása visszarántotta a valóságba. Elhúzódott az asszonytól. Martha rápillantott a lányra, nem szólt semmit, de a száját fintorogva elhúzta.

– Nancy! Hogy vagy? Aggódtam érted!

– Szerinted, ezek után, hogy legyek? – Martha feléje indult. Nancy egyet lépett hátra felé. Egy öleléssel szerette volna a lány tudtára adni, hogy mindben számíthat rá. – Ne közelíts, Marta. Hozzám ne merj érni! Fel szeretnék ébredni ebből a rémálomból. Ha rád nézek, Martha, egyből minden az eszembe jut.

– Nancy, kérlek! Légy szíves nyugodj meg! Mondd el nekem, hogy mi bánt? A lányoktól tudom, hogy az éjjel nem így viselkedtél, te voltál az, aki megtalálta a könyvben a választ. Tettre kész voltál. Mi változott meg?

– Hogy mi? Még kérded? Rájönni az igazságra, ami a családodat illeti. Egy vámpír leszármazottai vagytok, ki hirtelen felébred a hamvaiból, hogy bosszút álljon ötszáz év távlatából. Majd Megtudod, hogy a legjobb barátnőd és annak családja vérfarkas. Csupán ez bánt, semmi más.

– Yvonne jó, ő nem akart bántani titeket. Én sem vagyok olyan és Alton sem. Nem fogunk bántan titeket. Védünk titeket.

– Á, nem? Akkor miért akart ránk támadni? Ahogy végigpásztázott a vörösen izzó démoni szemeivel. A hideg kirázz, ha rá gondolok! Nem voltál itt, ne hallottad őt. Hollyról már ne is beszélve. Mindig fáj a harapásának nyoma. Nem tudom elhinni... hogy a nagynéném és az unokatestvéreim... vérszívók. Akkor én? Miért vagyok itt?

– Nancy! Hallgass rám! Mindenre fény derül! Kérlek...

– Nem vagy az anyám, hogy parancsolgass nekem. Hazaakarok menni, mindent elfelejteni. Örökre. Juliettának üzenem, innentől kezdve nem áll szándékomban tovább segíteni. Azt is elfelejtem, hogy a családom része.

Faképnél hagyta Marthat. Leérve nem vett tudomást a többiekről. Kitárta az ajtót és beleütközött az épp befelé tántorgó unokatestvérébe Lucyba és a szerelmespárba.

– Vele meg mi történt? – kérdezte Zarta.

– Semmi. Lényegtelen. Majd magához tér. Csak megviselte az idegeit az igazság.

A betántorgó Lucyt Beau és Zarta fogta közre és kisérték az első székig. Átfázva és remegve ült le a székre. Yvonne gyorsütembe készített számára egy forró teát és a gőzölgő italt Lucy elé rakta. Megvárták, míg az első kortytól felmelegszik. Mikor megszólat a hangja érzelemmel volt tele és a sírás fojtogatta.

– Nem ide akartam jönni. Vissza akartam menni a szállásra és ott ledőlni. Annyira kimerültem, hogy örülök annak, hogy egyáltalán idáig el tudtam vonszolni magam.– összetörten rájuk nézett. – Amikor Nancy rátalált a könyvre és felolvasta annak a tartalmát, bevallom nem hitem el. Éjjel, mikor Yvonne farkaként ott állt előttünk, és a démoni szemeit ránk emelte, elgondolkodtam hallottakon. – Yvonne lesütötte a szemeit. – Még is igazak a mesék, az írások, amelyeket Julietta írni szokott. Én pedig minden egyes alkalommal kinevettem miatta. Ami utána történt, minden képzeleten túltesz. A férfi megjelenése, ahogy anyám harcolt vele. A képen jobban néz, ki mint élőben. – hisztérikusan felnevetett és rákiabált a többiekre. – Ott hagytatok. Ott reszketem egy bokor aljában egész éjjel. Amit láttam, és aminek tanújává váltam az életben nem felejtem el. És én még azt hittem odahaza, hogy átvágtak minket. Főleg Juliettát.

Nem szóltak semmit. Némán álltak és nézték a lányt. Zarta arca elernyed. Lucy felidéztette vele a látomását.

– Az éjjel, történt valami az ügyvédekkel igaz? – hirtelen és váratlanul tette fel a kérdést Luycnak. Ránéztek a szőkeségre.

– Igaz! Valami borzalmas dolog történt velük. Nekem pedig végig kellett néznem, ahogy meghalnak. – bőgte el magát a lány.

– Tessék? Mi történt az ügyvédekkel? – egyszerre tették fel a kérdést.

– Meghaltak. Láttam mikor megölte őket. Nincs két órája, hogy megtette.

Lucy nem foglakozott egyikőjükkel sem, mondta tovább.

– Nem sokkal rá történt, hogy ott hagytatok a tisztáson. Épp azon voltam, ha megnyugszom egy kissé, visszaindulok a szállásra. Ismerős hangok ütötték meg a fülem. A két ügyvéd pont a bokrom mellett álltak meg és az eget pásztázták. Valakit vártak. Én is odanéztem. Alig hittem a szememnek. Valaki repült a levegőben. Ő volt az. Joseph Benke. Felelősségre vonta őket, arra vonatkozóan, hogy mit keres itt a Kamarilla és a Venture Klán.

Zarta félbeszakította és félrehúzta Marthat. Lucyt csöppet sem zavarta. Ő csak motyogott magában.

– Tudja, hogy itt vagyunk. Felsőségre vonta az ittlétünk felől. Az ügyvédek nem adtak számára tetszőleges választ. Mérges. Forr benne a düh, mert nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő eltervezte. Az egyiket megfojtotta, míg a másikat a testvére előtt végezte ki. De mielőtt végzett volna velük, elkért tőlük egy borítékot.

– Újabb boríték?

– Igen! Abban lehet a következő feladvány!

Lucy lefordult a székről és mély hortyogásba kezdett a padlón. Beau felemelte egy könnyed mozdulattal és felvitte Julietta szobájába. Zarta és Yvonne most nézett rá igazán Juliettára. Arca feldúlt volt.

– Mi történt veled, Julietta? – kérdezte egyszerre a két lány.

– Az égvilágon semmi. Csupán az előbb szóváltásba kerültem az anyámmal. végig hazudta az egész életemet. És még most is hazudni akart. Mindent tudok arról, hogy ki is vagyok valójában. Amikor rákérdeztem arra, hogy Lucy és Nancy is vámpír-e, azt válaszolta, hogy hagyjam abba a nyomozást. Hát nem. Tovább fogom folytatni és rájövök arra, hogy mit titkol még előlem az anyám. Most Joseph Benke is megtudja, ki is az a Julietta Speer.

Kiabálni kezdett mindenki megdöbbenésére. A magához tért Lucy ezekben a percekben ért el a lépcsőn. A nővérében éppúgy, mint a többiekben meghűlt a vér. Julietta arca a dühtől tiszta pirossá vált.

– Joseph Benk! Én szólók hozzád a leszármazottad Julietta Speer. Idehívattál engem aljas módón. Most itt vagyok. Elmondom neked, hogy eddig egy visszahúzódó, félénk lány voltam, akit mindenki lenézett. De a mai naptól ennek is vége. Megmutatom az igazi énem. Rosszal húztál gyufát. Tovább nyomozok és bármi is derüljön ki, bírni fogom. Nem fog érdekelni, ha vér is fog folyik majd. Remélem a te véred lesz az. Addig nem nyugszom, míg vissza nem térsz a sírba.

Hűs szellő futott végig a szobán. Meglebbentve a könyvek lapjait, kinyílott egy ablak, majd hangos csattanással leesett egy festmény a falról. Yvonne felemelte. Sápadt képpel fordította feléjük a keretet. Amanda hiányzott a keretből. Yvonne a fejével Julietta felé intett. Julietta lassan, óvatosan fordult hátra. Szembe találta magát Amandával. Éppúgy állt előtte, mint a múlt éjszakán. Amanda intett a lányoknak.

– Beau! Itt van Amanda. Int felénk és arra kér, hogy kövessük őt.

Beau megragadta a karját.

– Eszednél vagy? És ha ez is csapda? Én nem látom őt. Csupán azt, hogy hova néztek Yvonneval.

– Valamit akar. Valószínűleg mutatni akar valamit. Akár mi is lesz az, én követem őt. És Yvonne is. Ugye, Yvonne? – Yvonne megrázta a fejét.– Ne rázd a fejed, Yvonne. Követjük őt. Nem fog bántani minket. Jót akar nekünk. Ő volt az, aki rávezetett arra, hogy a megoldást a könyvben találjuk. Jól van Amanda, követjük önt.

– Akkor sem tartom jó ötletnek, Julietta.

Amanda megfordult és az ajtó felé libegett. Megállt és visszanézett rájuk. Majd kilibegett az ajtón, egészen a tölgyfáig ment. Követték. Amanda rámutatott egy földkupacra.

– Mi az, Amanda? Van ott valami? Ássunk? – a nő bólintott. – Azt mondja, ássunk.

Zarta felkiáltott.

– Mi az, tesó? Látomásod volt?

– Nem, Beau! Most nem. De egyszer már láttam ezt a helyet. Itt ásott Dora. Tudom mi fog előkerülni. Ott az ásó a fához támasztva.

Kissé benőtte már a gaz. Beau megfogta és ásni kezdett. Percek leforgása alatt, egy hatalmas földkupacot halmozott fel a fa tövénél. Percekkel később fémbe ütközött az ásó nyele. Megbővülve bámulták a földkupac alól előkerült bronzkoporsót. Yvonne viccesre akarta venni a formát, de egy kissé túllőtt a célon.

– Hölgyeim és uraim! Előkerült Drakula gróf nyughelye. Havasalföldről tette székhelyét Faddra. – furcsán néztek rá. – Most mi van? Viccnek szántam.

– Nagyon vicces, ha-ha-ha. A könnyeim potyognak a nevetéstől. Ilyennel ne viccelj, Yvonne. Pláne ne itt. Nekem egészen más jutott az eszembe.

– Mi jutott az eszedbe, Julietta?

– Az, hogy mi van akkor, ha mindvégig itt volt köztünk?

– Azt kétlem, Julietta. A koporsó üres.

– Yvonnenak igaza van. Emlékez vissza a levél tartalmára. Alagút, temető. – figyelmeztetett Zarta.

– Az igaz. Nem húzzuk ki?

Marthanak és a két testvérnek köszönhetően a bronzláda hamar a felszínre került. Lekaparták róla a földet és felnyitották. Belenéztek. A földön és egy könyvön kívül nem találtak benne semmit. Most Beau vette viccesre a beszélgetést.

– Sajnálattal közlöm veled, Yvonne, hogy még a te kedvedért, mégsem tette át székhelyét Drakula. – rákacsintott a lányra. Yvonne rányújtotta a nyelvét. – Viccet félretéve Zartának igaza van. Itt nem él semmi féle vámpír. Ha lakott is valaha, rég kiköltözött az otthonául szolgáló koporsóból.

Yvonne fintort vágott. Zarta rámutatott a könyvre. Beau kivette a súlyos, kissé vastag könyvet, amely kistestvére volt annak, amelyben az éjjel megtalálták a megoldást. A nap már az eget szántotta. Gyönyörű októberi reggel köszöntött rá a felfedezőkre.

– Vajon miféle könyv lehet? – tette fel a kérdést magának Yvonne.

– Ránézésre az idő csöppet sem fogott rajta. – simogatta meg a könyv fedelét Julietta. – Kérdésedre válaszolva, majd bent megnézzük. Nem véletlenül mutatta meg nekünk Amanda Joseph Benke nyughelyét. Amanda akkor jelent meg nekünk, amikor befejeztem az ordítozást és kiejtettem az utolsó szót a számon.

– Arra gondolsz, hogy esetleg benne lenne...

– Valami vers vagy leírás, hogyan végezzünk vele.

Joseph a ház bejáratánál állt, annyira lekötötte őket Julietta kikelése, hogy nem tűnt fel számukra, hogy valaki lesi minden mozdulatuk. Jó ideje a ház körül sertepertélt, végig hallgatta Julietta monológját, amit neki szánt. Ez egy cseppet jókedvre derítette a vámpírt. Annak ellenére, hogy forrt benne a düh, azért mert hiba csúszott a jól kidolgozott tervében. Kivette a zsebéből a borítékot, amelyet az ügyvédektől elkért és becsúsztatta a kapu alatt. Megfordult és nem hallhatta és nem is láthatta, hogy megtalálták a sírhelyét és a könyvet, amelynek segítségével Dora felélesztette az álmából.

Lucy kíváncsian nézte őket egy darabig az ablakból. Amikor a koporsó kihúzásával voltak elfoglalva, kiosont és elbújt egy kuka mögött. Mikor visszaindultak a házhoz a testvére elé toppant.

– Jézusom, Lucy! A frászt hozod rám!

– Valaki elmondaná nekem, hogy mi folyik itt? Hogy került ide ez a koporsó, amelynek a helye a temetőben van? – úgy megszorította a testvére kezét, hogy a fájdalomtól Julietta felszisszent. – Válaszolj, Julietta.

– Lucy! Engedd már el a kezem. Fáj, ahogy szorított. Légyszíves engedj el. Beszeretnénk menni a házba. Ott majd mindent elmondok, csak engedj már el.

Lucy elengedte a testvére kezét, de még így is elállta az útját. Amanda Lucy háta mögött állt és hívta őt.

– Lucy légy szíves állj arrébb, mert beszeretnénk menni a házba.

– Addig innen senki el nem megy, míg meg nem mondja, mi ez az egész.

Mielőtt Julietta bármit is mondhatott volna, Zarta Juliettát félrelökve mélyen Lucy szemébe nézett. Lucy megfordult és Amandán keresztül bement a házba. Követték. Épphogy beérve Lucy azon nyomban nekiesett a testvérének. Kikapva Yvonne kezében tartott vaskos könyvet, püfölni kezdte vele. Martha sietett a segítségére.

– Fejezd már be, Lucy! Mit művelsz? Ha agyon ütöd, a könyvel, mint mondtam volna az anyátoknak?

– Jól van, Martha. Leteszem a könyvet. – Julietta kezébe nyomta. – Kíváncsiságból kérdeztem. Talán baj?

– Kíváncsiságból? Kikapod Yvonne kezéből a könyvet és ütni kezded vele a húgodat?

– Én nem a könyvre voltam kíváncsi, hanem arra, mit műveltetek kint? Minden olyan hírtelen történt. Mire felocsúdtam már int is voltatok az udvaron.

Julietta hatalmas nyelések közepette itta meg a narancslevet. Miután az utolsó kortyot is lenyelte válaszolt a testvérérnek.

– Miután kikiabáltam magam, Amanda festménye leesett a földre. Megjelent előttünk Amanda és megmutatta azt a helyet, ahol Joseph aludta az örök álmát a feltámasztották. A sírhelyben megtaláltuk a koporsót, de holttest helyet ez a könyv feküdt benne. Fáj a fejem. Mondtam neked, ha beérünk, válaszolok neked.

– Bocsáss meg. Nem tudom mi történt velem.

Julietta Beau vállára hajtotta a fejét. Yvonne leült az egyik székre és a lapozgatni kezdte a könyvet. Zarta a válla fölött bele-bele nézett a könyvbe. Rajzok, számítások, évszámok és szövegek szerepeltek benne. Zarta az egyik oldalnál megállította Yvonnet. Csupán ennyit mondott.

– Megvan!

Mindenki ránézett és egyszerre kérdeztek vissza, kivéve Lucyt. Amanda továbbra is ott állt Julietta mellett.

– Mi van meg?

– A vers, amellyel a lány életre keltette a gonoszt. Szóról szóra tudom. Láttam magam előtt, ahogy életre keltette Josephet. Ezt a veret mondta, miután megharapta a férfit.– Mindenik a könyv fölé hajolt, még Lucy is, aki nem értett semmit az egészből. – Amolyan családi krónika lehet, vagy fekete mágia könyve. Nálunk rengeteg, ehhez hasonló könyv található a könyvtárba.

– Kiírhatta? Amanda?

– Nem, Yvonne. Egyértelmű, hogy vámpír írta, vagy vámpírok. Családról családra, nemzedékről nemzedékre. Miben fogadjunk, hogy Holly és ti is szerepeltek benne?

– Zarta! Hogy szerepelnénk benne? Nem is éltem még akkor. Nem is tudjátok elképzelni azt, mit érzek belül azóta, hogy megtudtam az igazat a valódi énemről. Egyébként eszembe jutott ez gyerekkori emlékem. Beaunak már elmondtam. Ha előbb eszembe jut, talán minden másként alakult volna. Anyu és a díszes társaság ekkor ért id. Anyu bevallotta nagy nehezen, hogy ki is vagyok valójában.

– Anyu? Még is mit mondott neked?

– Az igazat, Lucy. Hogy téged mennyire érint, azt még nem tudom. Arra emlékszem hétéves lehettem és nyaralni voltunk. Csak mi ketten sétáltunk anyuval. Egy legendáról beszélt, ami a családunkat érinti. Anyai ágon egyenes ági leszármazottai vagyunk a gonosznak, és 30-40 évente vámpír születik a családban. Anyu azt mondta nekem, nem rég, hogy én vagyok a következő nemzedék. Sajnos nem vámpírként láttam meg a napvilágot, hanem halandóként. De át fogok Válozni. Lucy. Akár hiszed, akár nem, én is vámpír vagyok.

– Hogy mi? Vámpír vagy? Nem kisanyám, biztosan nem. Akkor nekem is annak kellett volna lennem. Ugyan már.

Zarta arrébb húzta Lucyt.

– Nézd, Lucy. Nem így kellett volna megtudnotok az igazat. Ez tény. Ami Julietta mondd az az igazság. Vámpír van családotokban. Julietta a következő nemzedék. Holly is az. – Átölelte a lányt. – Bátornak kell lenned és mindenben segíteni a két lányt, mert ég nincs vége a csatának. Láttál dolgokat, amiket nem lett volna, szabat. De Joseph idecsalt téged, hogy megtudd az igazat. El kell fogadnod. Tudom, hogy képes vagy rá.

– Köszönöm, Zarta. Az életben nem fogom elfelejteni azt, ami az éjszaka történt. Igyekszem megbirkózni a gondolattal, hogy vámpír van a családban. Valakinek saját bejáratú kísértete van. Csupán egyet árulj már el nekem. Ki az a Kamarilla? Te is vámpír vagy?

– Igen, az vagyok. És Beau is. A Kamarilla a vámpírtársadalom vezetője Édesapánk, Morpheus a fővezető. A vének tanácsával együtt irányítja a vámpírokat és próbálja kordában tartani őket. Hollyt és Marthat nagyon rég óta ismerjük. Annak ellenére, hogy Martha vérfarka a legjobb szövetségesünk. Azért vagyunk itt a Venture Klánnal együtt, ha bármi is történne, közbe tudjunk lépni. Főleg most, hogy egy család lettünk. értem alatta azt... Beau és Julietta egy párt alkotnak.

– És a Venture Klán és Nigel Hass? – kérdezte kíváncsian Julietta.

– A Venturik magyarországi kán család. Ők irányítják és figyelik a Magyarországon élő vagy ide betelepülő vámpírokat. Két klán család létezik. Hunor II. András Klánhoz tartoznak. Nigel pedig a vadászunk. Halandó. Különleges képességeivel segíti a munkánkat. Az én párom. Ő úgy döntött sosem fog hozzánk tartozni.

– Mindent értek. Mikor megérkeztünk végig hallgattam Yvonne és Nigel veszekedését. Semmit nem értettem belőle, csak azt szűrtem le belőle, hogy barátnőm ismeri őt és nincsenek valami jó barátságban.

– Nem csak, hogy ismeri. Yvonne szerelmes Nigelbe.– nevette el magát Zarta. hangja nem árulkodott arról, hogy féltékeny lenne a farkas lányra.

– Kikérem magamnak ezt a gyanúsítást. Én nem vagyok szerelmes a vadászba. Nem bírjuk egymást és kész. Nem is fogjuk bírni egymást. Koszorúslány nem leszek.

Lucy letörölte a könnyeit. Zartához lépett és átölelte a szőkeséget.

– Köszönöm. – Zarta zavarodottan nézett rá. – Mit kell csinálnom? – Julietta eléje tette a könyvet.

– Az első könyvet te is ismert. Nancy abban találta meg a megoldást és olvasott fel bizonyos dolgokat a vámpír házát illetően. Ezt, pedig mint már mondtam a koporsóban találtuk meg. Zarta szerint és a levél által, amit találtunk, egy Dora nevű lány, aki szintén vámpír volt, vers segítségével élesztette fel álmából Josephet. Tessék ez a levél.

Lucy kivette testvére kezéből a levelet és olvasni kezdte. Amíg olvasta Yvonne folytatta az ismertetést.

– Tehát mint már tudjuk Dora aki Joseph bénasága miatt vámpír lett, betartotta az ígéretét. Visszatért ide és egy vers segítségével felélesztette. Négyszázhatvan éve készült rá. Felélesztette és mivel megtette a kötelességét, ezért Joseph megölte. Most már azt is tudjuk, hogy nekem miért is kellett idejönnöm. Dora levele szerint a gonosz félre értett egy jelenetet. Ezért kell bűnhődnöm.

– Érdekes! Gondolkodjunk. Tehát, nekem azért kellett idejönnöm, hogy megtudjam, hogy az anyám és a húgom vámpírok. Valaminek még kell lennie. Nem hiszem, hogy csak ezért kellett eljönnöm. Nancyről már ne is beszélve.

– Igazad lesz! De vajon mi? Mit kell még megtudnunk a családunkról?

– Ha én azt tudnám!

– Nézzétek! Találtam valamit! Ezt nem rég írták fel. – mutatott egy feljegyzésre Yvonne. – Az írás alapján Dorara tippelek. Amanda mellett ő a másik segítőnk. – Olvasni kezdte a zárójelben lévő szöveget „Ha majd megtaláljátok, legyetek óvatosak. Mindent elkövet majd ellenetek. Jajj de vigyázz, ha nem jól lépsz az ingovány magába szív. Kövessétek Amandát, rávezet a helyes útra, hol majd rá lesz a helyes megoldásra. Csak akkor lesz jó a mágia, ha a gonosz meghal és visszatér a sírjába, ha a verset pontosan olvasod."

– Legalább már tudjuk, hogyan fogjuk elpusztítani. Kérdés az, vajon hol bujkálhat? Csapdát kell állítani neki. Ő megtehette, mi miért nem?

– Julietta! Szerintem minden lépést előre kitervelt és jól kidolgozott. De hiba csúszott a számításában és most még veszélyesebb, mint eddig volt. Hagyni kell, hogy minden úgy alakuljon, hogy a mi malmunkra hajtsa a vizet. Hibázott már egyszer. Kikell várni, hogy még egyet hibázzon. De addigra már mi ott leszünk és elpusztítjuk a gonoszt. És hogy hol bujkálhat? Pofon egyszerű. Az alagútban.

Lucy végig nézett magán. Most látta meg hogy hogy nézz ki. Büdösen és piszkosan álldogált köztük.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha én felmegyek és lefürdök. Csak az a baj, hogy nálam nincs ruha, mind a szálláson maradt.

– Semmi gond. Ott vannak az enyémek. Válasz belőlük.

Lucy félóra eltelte után üdén visszatért közéjük. Kinézett az ajtón és meglátta a borítékot. Felemelte és megnézte magának. Yvonne és Julietta nevén kívül nem talált semmi mást.

V. Fejezet

Az égő ház.

1.