1.

Szorosan egymás mellett álltak. Egymást taposva igyekeztek a képihez kerülni. Julietta minden igyekezete ellenére, Nancy megelőzte.

– Óóóóóó... ez nem lehet igaz!

Pedig igaz volt! A harmadik képről Julietta és Yvonne nézett vissza rájuk. Középkori ruhában, piros ajkakkal, meleg barátságos szemekkel Olyan egyenes háttal, mintha mindketten karót nyeltek volna. Julietta lassan megfordult, hogy lássa, milyen hatást tettek a többiekre a képek. Nancy a fejét vakart, Lucy cigarettát rántott ki a zsebéből és a szájába dugta és Nancyhez hasonlóan a haját tekergette, szülei egymásba kapaszkodva igyekezték leküzdeni a rosszullétet, Martha egy széken ült összeroskadva: arcát a tenyerébe temette. Yvonne nem volt se élő, se holt. Ami meglepte az a két ügyvéd volt. Holt nyugalomba bámulták a plafont. Yvonne most egy másik képet nézett. A képről cigányruhába öltözött, hosszú fekete hajú nő nézett vissza rá. Kezében cigánykártyát tartott. Tovább lépett. Csupán egy villanás volt, mégis észrevette a szeme sarkából. Egyet visszalépett. Halkan elkiáltotta magát. Az összeroskadt anya mégis meghallotta. Odatántorgott.

– Mi történt, Yvonne?

– Megmernék rá esküdni, hogy megmozdult a kép! Csupán egy villanást láttam a szemem sarkából. Rám kacsintott, és nem a jobb oldalon állt. Ez a nő itt állt középen és szemben.

– Ugyan már, lányom! Ez egy festmény! Nem tudod mozogni!

– De, anya, hidd már el, hogy ez a kép mozog! Rám kacsintott és arrébb ment.

Julietta hallotta a kettőjük beszélgetést. Odatámolygott hozzájuk. Ránézett a képre. A nő rákacsintott. Rájött, hogy barátnője miért sikított fel. Szemét becsukta, kinyitotta, úgy nézett a képre. A nő most középen állt. Mosolygott.

– Mi történt?

– Yvonne azt állítja, hogy a kép mozog!

– Tényleg? Tudod, Martha ebben az őrületben azon sem csodálkoznék, ha kilépne a keretből, és a kezében tartott lapokból megjósolná a sötét jövőnket.

Eggyel tovább lépett. A képről egy jóképű férfi volt látható.

– Ez ki lehet?

– Nem tudom! Jól néz ki! – Yvonne jobban szemügyre vette képet. Visszanézett barátnőjére. – Szerintem hasonlítasz rá!

Martha-val együtt szemügyre vették a férfit. Julietta megvonta a vállát.

– Felőlem! Én nem veszek észre semmiféle hasonlóságot.

– Pedig hasonlítasz rá. Főleg az állad, az orrod!

Míg Julietta Yvonne-nal azzal volt elfoglalva mennyire hasonlít a képen látott férfihez, addig anyja, a múlton rágódott és azon, amibe belekeveredtek, visszarántja őket, a múlt sötét vermébe, és nem lesz erejük kikecmeregni. Nancy a képek bámulása közben, rá nem jellemző módon káromkodni kezdett. A két ügyvéd felfigyelt rá.

– Gratulálok, kisasszony! Nem gondoltuk volna magáról, hogy ilyen szépen is tud beszélni. – vigyorodott le Paul White. – Nos, hölgyeim! Íme, a ház, melyet megörököltek! Mi most távoznánk, de mielőtt elmennénk, itt egy újabb boríték. A többit holnap.

Julietta kilépett a többiek árnyékából.

– Ne haragudjanak, uraim! Most csöppet sem érdekel a boríték. Valami más érdekel engem. De az nagyon. Az egyik, amely piszkálja a fantáziámat az az, hogy ezek a képek, hogy kerültek a falra?

Az ikrek összenéztek

– Mint tudják, a házat a nyár folyamán építették fel. Valószínűleg az úr tetetette fel, aki megkeresett minket. Amikor épült a ház, ugyan itt jártunk, de a munkásokon kívül nem találkoztunk senkivel. – válaszolta Paul.

– Tudom! Erre nem kell emlékeztetni! Akkor azt sem tudják, kiket ábrázolnak?

– Nem tudjuk, kisasszony! Bizonyára rokonaikat!

– Rokonok? Milyen rokonok. Nem tudom mit adott be maguknak a férfi, de én és Yvonne...

Holly előrelépett, lányát félretolta az útból.

– Már megbocsássanak, uraim! Úgy érzem, egy dolgot elfelejtettek velünk egy dolgot közölni. Most eszembe jutott egy apró dolog, ami kötődik a lányom örökségéhez. Az anyám, kit szintén megtaláltam a képek közt, említette, hogy voltak rokonaink ebben az országban. – Julietta a hallottakra felkapta a fejét. – árulják már el, hogy hívják a titokzatos valakit, akinek köszönhetően itt vagyunk?

– Erre nem volt felhatalmazásunk. De eláruljuk. Mint már tudják, a nyár folyamán kereste meg irodánkat az úr. Nehéz volt, mert a keresett személyeknek angol nevük volt. Az úrnak furcsa, számunkra kimondhatatlannak bizonyult. A neve: Joseph Benke.

Holly felnyögött és végigvágódott a földön.

2.

Miután az ügyvédek és az örökség várományosai elhagyták a motelt, a másik csapat tagjai összedugták a fejüket.

– Elmentek!

– Most mi lesz? Mi jön még ezek után, Morpheus?

– Figyelünk, és ha veszély szele közeleg közbe lépünk! Nos, addig is foglalkozzunk Zarta látomásával! Mi jön? Vihar. Jó nagy! Érzem a változás szelét.

– Nem kellene utánuk menni? - kérdezte Nigel.

– Minek? Itt van Zarta, úgyis látja előre!

– Köszönöm, kedvesem! Az időjárást ne mondjam el?

– Akkor... vajon hol lehet a hely, amit Zarta látott a látomásában?

– Valahol a közelben kell lennie, apa!

Morpheus felállt.

– Ideje indulnunk! Megérdeklődjük, merre lehet egy tisztást találni.

Visszafordult az ajtóból. Ránézett a fiára.

– Zarta! Öcséddel mi történt? Tegnap óta figyelem! Amióta visszajöttünk a megbeszélésről, maga alatt van. Néha, néha ha van egy értelmes mondata.

– Nem fog tetszeni, amit mondani fogok, apa! Szerelmes!

– Kibe?

– Azt hiszem, nem tőlem kellene megtudnod... azt hiszem...

– Zarta!

– Jól van! Drága öcsikém szerelmes lett az örökösnőbe: Julietta Speerbe. És ahogy elnéztem, nem maradt viszonzatlan az érzelem.

Maga után húzta Nigelt. Apja megdöbbenve állt az ajtóban. Nem akarta felfogni a hallottakat. A recepciónál egy fiatal lány ült. Újságot olvasott. Nigel köhintett egyet.

– Jó reggelt, kisasszony. – a lány letette az újságot és művigyorral bámult Nigelre.

– Segíthetek valamiben?

– Hogyne! Érdeklődni szeretnék olyan hely felől, itt a közelben, ahol nagyokat lehet sétálni?

– Hogyne kérem! Jobb kéz felé elindulnak lesz egy kis erdős rész. A fákat nem rég kivágták. Találnak ott egy kis patakocskát, töltést. Ha odáig eljutnak és felmásznak, tiszta idő esetén látható az Erőmű. Tovább sétálnak a töltésen egy tóhoz érnek és még tovább haladva átsétálhatnak a szomszéd településre.

– Igazán köszönöm!

Nem volt vesztegetni való időjük. Cselekedniük kell minél hamarabb, hogy a fantom ne tudja a célját elérni. Elhaladtak a ház előtt is. Most nem volt idejük megállni, egy pillanatra megbizonyosodni arról, hogy minden rendben zajlik e. Épphogy elérték a tisztás szélét, Zarta abban a pillanatban megtántorodott és letérdelt a földre. Melléje rohantak. Apja a kezét a vállára tette. A Vámpírlány remegett. Szeme fennakadt. Hatalmast ordított. Beau feleszmélt.

– Mi történt, apa? Hogy kerültünk ide?

– Hogy mi történt veled, fiam, hamarosan elmondom. Amúgy tartozol némi magyarázattal nekem.

– Magyarázattal? Miért tartozok neked magyarázattal, apa?

– Később, fiam! Nővérednek ismét látomása van!

– Látomása? Az jó! – ejtette ki gúnyosan a mondatot Beau.

– Ne gúnyolódj!

– Nem gúnyolódom!

Morpheusnak eszébe jutott a felesége halála. Elfogták. Menekültek az inkvizítorok elől. Máglyahalált halt.

3.

Robert ott hagyta a többieket és az ájult felesége mellé térdelt.

– Hagyátok békén! – mondta meglepően nyugodt hangon. Lekapott egy párnát valamelyik karosszékről és a felesége feje alá tette. ¬ Rohadt életbe, menjetek már arrébb. Nem látjátok, hogy nem kap levegőt?

Míg Robert Hollyval volt elfoglalva, Julietta mérgébe kikapta a borítékot az egyik ügyvéd kezéből. Tépni kezdte a borítékot. Meg sem lepődött, mikor ismét egy bibliai idézettel találta szembe magát. Odanyújtotta Yvonne-nak. A lány magába, majd hangosan olvasni kezdte.

„ Egy ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és aki ellenem támad, mint az álnok" (Job.27.27)

A két ügyvéd folytatta, mintha misem történt volna.

– Nos! A szituáció a következő! A két hölgy, a mai éjszakát már itt tölti.

Julietta tér legelőbb magához.

– Álljanak már meg egy szóra, uraim! Valami félre értés történt!

– Biztosíthatjuk, Miss. Speer, nem történt félreértés!

– Maguk azt mondták, költözzünk be! De azt nem említették, hogy már az első éjszakát itt töltsük!

– Említettük! Beköltözzenek... ezt mondtuk, ami azt is jelenti, hogy már az éjszakát itt töltik!

– Akkor sem mondták!

– Érezzék magukat otthon! A kulcsok! – Paul átnyújtotta a kulcsokat Juliettának. – Nagybátyjától szeretettel. Julietta nem vette el őket.

– Miféle nagybátyám? Nekem sosem volt nagybátyám! Ha volt is, rég halott. Anyunak nincs testvére! Apunak sincs. Így lehetetlene, hogy lenne egy nagybátyám. Találjanak ki egy másik mesét.

Holly a lánya mellé állt.

– A lányomnak teljes mértékben igaza van! Sosem volt testvérem. Az meglehet, hogy leszármazottak vagyunk, és a családunk innen származik, ebből az országból. Mintha az anyám említett volna valamit a gyerekoromban. De ezt a mesét én sem veszem be. Martha sem. Együtt nőttünk fel. Neki sem volt testvére.

– Minket nem érdekelnek az önök felmenői. Ha annyira kíváncsi az igazságra, asszonyom, készítsen családfát. Csupán egy megkeresést teljesítettünk.

Mind a négyen egymásra néztek. Yvonne nagy nyögések közepette kivette Michael kezéből a kulcsokat. Hátat fordított a két férfinak. Megfogta barátnője kezét és felfelé húzta a lépcsőn. Julietta a három szoba közül az elsőt választotta. Kissé romantikus stílusba berendezett szobát választotta. Yvonne a mellette lévő, elegánsabb szobába költözött be. Holly körbenézett.

– Mondhatnám azt is, hogy életed nagy kalandjába csöppentél. De inkább nem mondok semmit! Hidd el, sosem volt nagybátyád.

– Végül még kiderül, hogy Yvonne-nak lesz igaza. Kaland? Ez neked kaland, anya? Néha azt hiszem, hogy otthon fekszem az ágyamba. Álmodom az egészet. Mindjárt felébredek és vége lesz az egésznek. Miért ájultál el, mikor meghallottad a férfi nevét?

– Honnan kellene ismernem valakit, aki úgy kb. 500 éve élt? Elájultam és kész. Kikészített minden, ami a napokba történt.

– Tényleg? Pedig nekem úgy tűnt, igenis tudtad, hogy kiről beszél az egyik pulykaképű!

Holly felpattant és kiviharzott a szobából.

4.

Holly kettesével szedve rohant le a lépcsőn. A többiek még mindig a képek előtt ácsorogtak. Alt ránézett Robertre.

– A keserves mindenit! Nézzétek jobbról a harmadik képet!

Holly Lucy válla felett a kép felé nézett. Bár ne tette volna. A harmadik képről egy ismerős női arc tekintett vissza rá. Egyenes háttal, komor, meredt tekintettel ült egy széken. Rövid göndör barna haj, meleg barátságos barna szemek, duci testalkat. Az orrán, mint a lányának, szeplők díszelegtek. A képről maga Martha Agnew tekintett rájuk. A negyedik képen ismételten egy ismerős fiatal férfi nézett rájuk. Elegáns öltözetben, kisportolt testalkat, barna tüsisre vágott fekete haj, gyönyörű kék szemek. Ő volt Nigel Hass a vámpírvadász.

– Hogy kerültek ide, ezek a képek? Eddig nem voltak itt!

– Nem tudom, Holly! Kimentünk a kertbe! – válaszolt Alt.

– Az ügyvédek?

– Amikor kimentünk a kertben, a kandalló előtt álltak, anya!

Holly Alt mellé állt és a fülébe súgta.

–Nigel, hogy került ide? Még nem is élt ebben az időben! Továbbá, a fantom, honnan ismeri?

– Ez a nap kérdése, Holly! Összes többivel együtt! És van egy érzésem, hogy lesz ez még cifrább is! Valaki van itt velünk, aki játszik velünk!

Nancy megveregette a nagynénje vállát.

– Holly? Nem ez a férfi fogadott minket? Nagyon hasonlít rá!

– Hasonlít! Nem hiszem, hogy ő lenne!

– Vannak itt felettébb érdekes dolgok, nénikém!

– Azok vannak, Nancy! Amire még én sem találom a választ!

– Ezek a képek is! Martha vagy a hugi és Yvonne... hogy kerülnek ide... középkori ruhában! Ezek kik?- mutatott rá egy képre, ahol idős férfiak és nők voltak láthatóak.

– Nem tudom, Nancy! Valószínű, hogy rokonok voltak!

Lucy megállt egy másik kép előtt. Az ötödik képről Morpheus nézett vissza rá, egy hegyes karó tetejéről. Morpheus háta mögött pedig máglya égett, jól kivehető volt egy lány. Hatalmas kínokat élt át, ahogy a testét marták a lángok.

Lucy felnyögött és elterült a földön. Nancy unokanővére fölé hajolt, és pofozgatni kezdte.

– Szólni kellene az öregnek! Különben is! Hol vannak? Nem arról volt szó, hogy együtt vigyázunk rájuk és oldjuk meg a fantom kilétét? – kérdezte suttogva Robert a feleségét.

– Mit tudom, én hol vannak? Amikor eljöttünk, ott ültek a másik asztalnál, letörve! Onnan hova lettek?

– Ha meglátná ezt a képet, hogy egy karó tetején díszeleg! Dobna egy hátast! Őrjöngene! Ki lehet az a lány a háttérben?

– Zarta?

– Kétlem!

Lucy kezdett magához térni.

– Anya! Anya, mi ez az egész?

– A legrosszabb rémálom, ami valaha valóra vált!

5.

Julietta reményveszetten kifelé bámult az ablakon. Lassan teltek a percek, mégis úgy érezte, hogy évek teltek el, hogy eljöttek otthonról. Pedig csak egy napja múlt. Semmit sem értett. Egy perc alatt megváltozott az élete és egy perc alatt vált semmivé az összes álma. És mind ezt, egy fantomnak köszönheti, egy örökségnek, amelyet ráhagyott az ismeretlen férfi. Visszament az ágyához. Felnyitotta a laptopot. Fülét hangos veszekedés ütötte meg. Odalépett a falhoz és hallgatólózni kezdett. Odaát Yvonne és az anyja veszekedtek.

– Hallod, anya, amit mondok neked?

– Hallom! Mi bajod Nigellel?

– Láttad, hogy együtt van egy vérszívóval? És pont Zartával? Fiatalabbat nem talált magnak?

– Mondjuk téged? Mondtam már neked, de hányszor, hogy felejtsd már el a vadászt!

– Hagyjál már, anya! Mondott valamit!

– Mit?

– Hogy még a saját fajtámon belül sem fogok magamnak társat találni! Vagy ehhez hasonlót. Egyszer úgy jár, hogy elkapom és széttépem!

Martha a szájára tette a kezét.

– Hallgass már el! Itt még a falnak is füle van! Ne mondj ki szavakat, meggondolás nélkül. Esküszöm, ha épségben hazaérünk, adok fel neked egy társkereső-hirdetést.

– Ha túléljük! Miért lett rosszul Holly? A maguk fajta nem szokott csak úgy rosszul lenni! Ki az a Joseph Benke?

– Úgyis...

Többit már nem hallotta. Ellökte magát a faltól, úgy érezte mindenkiben csalódott. Sírni kezdett. Ürességet érzett. Hazudtak neki. Nemcsak a családja, de még a barátnője és családja. Úgy érezte, hogy lelke megszakad a fájdalomtól. Bárcsak vele lenne az a fiú, akit megismert és ő is itt van. Szeretne hozzábújni, karjaiba menekülni és örökre elfelejteni a világ bánatát.

6.

Zarta magához tért. És egy pontra mutatott. Szólni már nem volt ideje. Beau megtorpant és összegörnyedt. A fájdalmat, amely egész testét átjárta nem tudta elviselni. A fájdalomtól az arca eltorzult.

Abban a pillanatban Julietta felordított. Majd a földre zuhant. Megjelent előtte Beau képe összegörnyedve a tisztás közepén. Melegség járta át. Érezte, hogy valaki a távolból védeni próbálja. Majd a fiú képe szemvillanás alatt szertefoszlott. Beaut két piros, gyűlölettől izzó szemek váltották fel. Beau mindent érzet. A lány fájdalmát, csalódását, látta, ahogy sír a fájdalom súlya alatt.

– Mi történt, öcsi? – Zarta a vállát ráta.

– Látomásom volt! Nekem! Láttam Juliettát. Sírt. Éreztem a fájdalmát. átéreztem az ő fájdalmát. Mg sosem éreztem ilyet. Mi történik velem, apa? – nézett kérdőre Morpheusra.

– Nézd, fiam! Tudok arról, hogy beleszerettél Julietta Speerbe, az örökösnőbe. Az árvaházban volt már szerelmes egy lányba, de vámpírként még nem. Úgy látszik, ez az érzés, kihozott belőled egy rejtett képességet. Ezt a kisszösszenetet akkor írtam, amikor Dorát elveszítettem. Neked is azt ajánlom, kövesd: Fájdalom fájdalmat szül, mélybe taszít, a sötétbe húz. Úgy érzed nincs kiút, mert a fájdalom, elemészti bánatod. Mindig van kiút, kövesd a fényt, mert a fényben ott áll az ösvény, mely kivezet a sötétségből. – megverekedte a fia vállát. – Ha attól tartasz, hogy nem engedélyezem a kapcsolatot. tévedsz. Melletted állok és támogatom. Ott leszek melletted. Vigyázunk Juliettával és persze Yvonnera.

Yvonne az anyjával való veszekedés után, dühösen pakolt ki a táskájából. Keze megakadt egy csomagon. Eszébe jutott Julietta születésnapja. Csomaggal a kezében elindult a barátnője szobája felé. Úgy rontott be a szobába. Nagy rohanásban belebotlott a barátnőjébe és hasra esett. Barátnője a földön dobálta magát. Szeméből csak a fehérje látszott és értelmetlen szavakat hadovált.

Kirohant majd le a lépcsőn, beleütközve Nancybe.

– Azt hittem, te kiabálsz valamiért, Yvonne!

– Nem! Julietta! Anyu vagy Holly?

– Lent vannak!

– Azonnal jöjjön mindenki! Julietta... furcsán viselkedik!

Annyira a képek bűvöletébe kerültek, csak többszöri kiabálás után hallották meg a nevüket. Rohanni kezdtek fel Julietta szobájába. Unokatestvérek utánuk rohantak egy kis gondolkodás után. Nem tudták mire számítsanak. Ami rájuk várt felért egy rémálommal. Julietta még mindig a földön feküdt. Szemei pirosban játszottak és a szája szélén vércsorgott. Szemfogai abban a pillanatban húzódtak vissza, amikor Nancy a többieket félrelökve, becsörtetett a szobába. Holly meglátta a lánya szájából csörgedező vért, megdermedt, de abban a percben a szemfogai kivillantak. Elkapta Nancyt. A lány nagynénjére nézett. Nem látott mást, csak a nyakához közelítő tűhegyes fogakat. Csak súrolta a bőrét. Martha gyors közbelépésesnek köszönhetően, nem történt tragédia. Nancy Julietta mellett feküdt. Yvonne az ajtófélfában kapaszkodva reszketett. Férfiak a dulakodás hangjaira berontottak. Értetlenül néztek körbe.

– Mi volt ez?

– Holly rátámadt Nancyre. Majdnem tragédiával végződött!

– Mi történt? – ezt már Holly kérdezte.

– Rátámadtál Nancyre, miután megláttad a lányod szája szélén a vért!

– Úristen! Már nagyon rég voltam ilyen állapotban! Igyekszem leküzdeni. De ha halandó közelében vagyok, alig sikerül legyűrnöm a vágyat, hogy megtámadjam, és a vérért szívjam! Mi történhetett Juliettával?

– Nem tudom, Holly! Talán ez a váratlan esemény beindított nála egy reakciót és talán átváltozik!

– Bár úgy lenne! Mit fog gondolni Nancy!

– Jó kérdés! Ha kialussza magát, reméljük azt, hogy álomnak gondolja! Amúgy, te hogy kerültél a szobába, Yvonne!

– Pakoltam! És az utazótáska alján megtaláltam a csomagot, mit neki szántam! Tegnap volt a születésnapja!

Lucy a lépcsőfordulóban hallgatta végig a beszélgetés. Félszavakat csípett el csupán, így értelmetlen zagyvaságnak tűnt számára. Megfordult és lement a lépcsőn. Beleült az egyik karosszékbe. Hiába próbálta megérteni mi történt odafent, nem jutott értelmes megoldásra.

7.

Ötpercnyi gyalogút után kiértek a tisztás végére. Az út baloldalán fák emelkedtek a magasba. Jobb oldalon kis csermely robogott a dolgára. A lépteik halkan csosszantak az úton. A földút szélesedni kezdett, kitűnő lehetőséget nyújt, a kirándulok részére. Kiléptek a fák takarásából, amikor Zarta egy pillanatra villanást látott és megállásra intette a csapatot. Megtorpant.

– Mi történt, lányom? Csak nem itt történt a gyilkosság? – kérdezte aggódva Morpheus.

¬– Nem, apa! Azt hiszem, a mára tervezett kirándulást be kell fejeznünk. Egy másik időpontban folytatni a kutatást. Látomásom volt. – a lány arcára döbbenet üt ki.

– Mondd el, mit láttál? Amilyen képet vágsz, nem lehet jó dolog! Valami rossz történt, igaz?

– Julietta, apa! És az anya!

– Mi történt? Valami nagy bajnak kellett történnie, különben nem vágnál ilyen képet! Ilyenkor hol vannak a Venturik? - Idegesen tördelte a kezét az öreg.

Beau magából kikelve rázni kezdte az apját. Gyomra enyhén megemelkedett. Idegességében csúszva-, mászva tette meg az apja és a nővére közti távolságot. Leroskadt a földre és halkan sírni kezdett.

– Ha... ha nem lenne akkora baj, biztos léptek volna. – felnézett a nővérére. Nagyon féltette Juliettát. - Hol vannak most? - Zarta nem válaszolt. – Hallod? Hol vannak? – Üvöltötte, majd megszorította a nővére kezét. A lány felüvöltött.

– Á! Beau! Ez fáj! – Beau erősen szorította a kezét.

– Hol vannak? Hol, nővérkém?

– A házban! A vámpír házában! - Zarta sírni kezdett. Beau engedett a szorításból, végül elengedte a kezét, amitől a lány térdre rogyott. A könnyeit hagyta szabadon folyni az arcán.

Nigel és Beau percekkel később egymásnak estek. Mi váltotta ki, egyikük sem tudott magyarázatot adni a viselkedésükre. Az öregvámpír kettőjük közé állt.

– Elment az eszetek? Nem ismerek rátok! Főleg rád nem, Nigel. Ez a viselkedés egyikötökre sem volt jellemző. Szedjétek össze magatokat. Egy vámpír nem viselkedik így, pláne nem egy vadász. Beau! Kérj bocsánatot a nővéredtől.

Zarta lebiggyesztett ajkakkal bőgni kezdett. Öccse kurtán vetette oda a nővérének, hogy bocsánat.

Míg egymással voltak elfoglalva és a látomásokkal, nem vették észre, a fák takarásában elrejtőzött férfit. A szeme izzó parázsként világítottak a délutáni lemenő napsugarakban. Percekkel később a férfi a férfi nyomai után a csapat visszafelé rohant a ház irányába. Az első házat elérve a Venture Klán ifjaiba ütköztek.

Az ifjak percekig töprengtek, azután rákérdezek Morpheusra, hogy történte-e valami velük. Látszott rajtuk, hogy nagyon siettek valami nagy baj történhetett. A két testvéren és a vadászon látszott, hogy zaklatottak és csurom sárosak voltak.

– Mi történt, Morpheus? – lépett előre László. – Senkit sem találtunk a szálláshelyeken. Az örökösöket sem.

– Amikor szükség lenne rátok, sehol sem vagytok! Minek is vagytok itt? – hangján érződött, hogy valami olyasmi történt, ami nagyon megviselte. László elszégyellte magát, hogy szidást kapott Morpheustól.

– Igazából nem tudom mi történt velünk, de elaludtunk! A vámpírok sosem alszanak.

Nigel az utolsó szó hallatán felszisszent.

– László! Kérlek! Csak itt ne ejtsd ki ezeket a szavakat! Nagyon sok ember nem hisz a létezésetekben. Egy író agyszüleményének tartják. Egy mesefigurának tartják.

László sosem bírta a vadászt. Nagyképűnek és beképzeltnek tartotta, olyan valakinek, aki imádja a máikat kioktatni.

– De! Elmondták! Bocsánat! – halkan, alig érthetően ejtette ki a szavakat.

– Valaminek utána szertettünk volna nézni, de Zartának és ami a legfurcsább, Beaunak látomása volt. Míg aludtatok, az ügyvédek akcióba léptek. A két lány beköltözött a házba!

– Te jó ég! Igazán sajnálom, hogy nem tudtunk róla! Mi volt a két látomás?

– Sosem történt még ilyen velem! Egyszerűen láttam Juliettát az ágyon ülni. Borzalmas lelki fájdalmat élt át. Annyira, hogy én magam is átéltem!

– Julietta elájult és a földön dobálta magát. Értelmetlen szavakat kiabált. Yvonne berontott hozzá. Majd az anyja és Julietta anyja után kiabált. Nem tudom pontosan mi történt, de Holly, Nancy hatására talán? Nem tudom. Hollyból kibújt a vámpír és megtámadta az unokahúgát. Majdnem megharapta Nancyt, szerencsére Martha megfékezte.

– Te jó ég! Most mi lesz?

– Meglátogatjuk őket a házban!

8.

Julietta, ahogy magához tért, felkönyökölt és az anyja szemébe nézett. Körbe nézett. Nancy még mindig Martha lába előtt feküdt ájultan. A szobában rajta és az ájult unokahúgán kívül, az anyja, Martha, Alton, Yvonne és a szülei voltak. Nővérét és a két ügyvédet nem látta sehol. A levegőben az alvadt vér szaga terjengett. Suttogó hangon kérdezett rá az anyjára.

– Mi történt, anya? Miért fekszek itt?

– Nem tudom mi történt, lányom! Ájultan feküdtél a padlón! Yvonne botlott beléd. A szó szoros értelemben!

Yvonne közelebb merészkedett a barátnőjéhez. Félt Hollytól. A közelébe érve mereven ránézett. A nő is hasonlóképp tett. Julietta figyelmét nem kerülte el. Alton is észrevette a két nő reakcióját. Oldalba lökte a feleségét. Martha lassú mozdulattal érintette meg Hollyt.

– Mi volt ez az egész, anya? Miért néztetek össze Yvonne-val?

– Miről beszélsz? Kivel néztem össze? Senkivel sem néztem össze! – igyekezett kikerülni lánya pillantását.

– Összenézetek! Láttam! – mutatott rá barátnőjére. – Nancyvel mi történt?

– Ugyan az, mint veled! Elájult!

– Miért?

– Honnan tudjam? Biztos azért, mert meglátod téged! Elájultál, nem voltál magadnál... olyan. Olyan voltál, mint akit megszállt volna valami.

– Tessék?

– Eszembe jutott a születésnapod! Fel akartalak köszönteni! Elindultam a szobád fel, amikor iszonyú hangokat adtál ki. Ordibáltál. Berohantam, és a földön dobáltad magad és érthetetlen szavakat kiabáltál. Beléd botlottam. Ja! És a szemedből csak a fehérje látszódott. Kiabáltam anyukénak. Végül magadhoz tértél.

– Hogy mit csináltam? – felállt. – Tényleg. Tegnap volt a születésnapom. Szép kis ajándék mondhatom. – Megfordult és ránézett az anyjára. Még a halálom előtt kiderítem az igazságot. De arra még mindig nem válaszoltál, Nancy miért fekszik itt? – Lehajolt Nancyhez. Percekig nézte unokahúga nyakát. – Miért véres a nyaka?

Nancy kezdett magához térni. Annyit látott csupán, hogy Julietta nyaka körül matat valamit. Nem szólt semmit, felpattant és kirohant a szobából. Holly most fogta fel a lánya szavait.

– Nem hal meg senki!

– De igen megfog! Emlékezz az üzentekre! Mind oda fogunk veszni.

– Fejezd be!

Hisztizni kezdett. Holly lekevert neki egy pofont. Nancy, ahogy leért a lépcsőn sikítani kezdett.

9.

Nesztelen közelítették meg a házat. Megálltak. Morpheus számára megállt az idő. Újból ott találta magát, azon a napon, mikor Amanda jósolt számára. Még az illatok is a levegőben ugyan azok voltak, mint közel ötszáz éve. Látta a cigányasszonyt, ahogy a karjával abba az irányba mutat, ahol a háznak állnia kellett volna. De a ház nem állt. Hallotta Amanda szavait, visszhangoztak a fejében, úgy mintha Amanda pont mellette állna ismételten.

– Uram! Nem rég két ház állt! Mind két iker! Az egyikben maga a gonosz lakott! Telihold idején, furcsa dolgok történnek itt. Főleg az erdőben. Fiatal lányok tűnnek el. Sosem kerülnek elő. Apák féltik a lányaikat, egyedül nem is engedik el. Láttam, uram! A két szememmel láttam, ahogy a gonosz a levegőt szelte, két kezét kitárva. Ő volt az, uram! A levegőben repülő ember!

Nem hitt neki. Ha akkor elhiszi az állításokat és Hunor kétségbeejtő kérést, talán minden másként alakult volna. Míg Morpheus a múlt kísértő emlékeiben próbált választ találni a jelen kérdéseire, a többiek eltűntek mellőle. A fiatalokat valami furcsa borongás érintette meg. Morpheus feleszmélt az ábrándozásból, és észrevette, hogy nincsenek mellette. A kapu tárva nyitva állt, és a fiatalok egy hatalmas tölgyfa árnyékában keresnek valamit.

Zarta egyenesen a fához ment. Vonzotta a fa hatalmas törzse. Leguggolt és a földet érintette a kezével. Ismételten a lányt látta maga előtt. Éppúgy, mint órákkal ezelőtt. Akkor a haláltusáját nézte végig, most azt, ahogy a lány egy koporsót húz elő a föld mélyéről. Majd a koporsó fölé hajol, valakit megharap, és egy verset mondd el. Apja akkor ért oda.

– Mi történt, lányom?

–Mikor ideérünk, furcsa bizsergés jár át. Nemcsak engem, hanem a többieket is. Valami a fához vonzott.

– Látomásod volt, igaz?

– Igaz. Ismételten a lányt láttam magam előtt, aki után nyomozunk! Egy koporsót rántott elő, pontosan innen a fa alól.

Mindenki megdöbbenésére Nigel szólalt meg.

– A koporsó üres! Felélesztette! Akárki is volt, ide eltemetve, ma itt jár köztünk.

Nem vonták kétségbe a férfi szavait. Bíztak benne. Nem véletlenül lett Nigel a Kamarilla fővadásza.

A két ügyvéd a szomszédház mögül nézték az újonnan érkezetteket. Ők már túljutottak egy bizonyos ponton, hogy ne csodálkozzanak semmin. Hallották Nancy kétségbeejtő sikítását. Mással nem foglakoztak. Teljesítették a megbízójuk kérését és a pénzükre vártak.

Bevonultak a házba. Egyből szembetalálták magukat a képekkel. Az öreg számára a képeken látható személyek egytől- egyig ismerősök voltak. A legtovább Amanda képe előtt időzött.

– Nem hittem neked, Amanda! Azt hittem, hogy amit elmondtál a te és a Venturik agyszüleménye. A házról, vámpírról, gyilkosságról és Juliettáról.

Zarta megveregette az apja vállát.

– Tudod, apa, amikor látomásom volt, berohantam hozzátok, én pontosan ezt a házat láttam magam előtt. Mikor a fantom a verset mondta, ezek a képek előtt állt. Hiába nézem őket, nem értem, hogy Yvonne és Julietta és a többiek, miért vannak itt?

– A két fiatal lány, nem ők, hanem a rokonaik. Pontosan kik is ők, nem tudom. Napok óta gondolkodom, nem hagy nyugton valami. Itt van a megoldás kulcsa, és elemészt, hogy nem jövök rá a megoldás kulcsára.

Eggyel arrébb lépet. Meglátta önmagát, egy karón díszelegni. Nancy ekkor lépett le a lépcsőn. Egy időben Morpheussal ordítani kezdett.

10.

Lassan alkonyba borult táj, a Nap lemenő sugarai megvilágították a Duna felszínét, és a fák lehulló levelei gyönyörű őszi színben pompáztak. A gyönyörű, pompás őszi táj és a velejáró gyönyörű természeti csodák valakiket nem érdekelt. A két ordítást odafent is hallották. A fiatalok odarohantak a földön elterülő lányhoz. Nancy felemelte a fejét, meglátta őket, majd ismételten féktelen ordítozásba kezdett. Lucy, aki eddig megbúvva ült a karosszékben, felállt és odalépett a lányhoz. Dobogás jelezte, hogy a fentiek rohantak a lépcsőn. Megálltak a lépcső második fokán. Nem Nancyt nézték, hanem az érkezőket. Martha lelépett és a hisztiző lányhoz lépet. Lucyt félrelökve, felrántotta a padlóról. Juliettát nem érdekelte unokahúga viselkedés. Ő kizárólag egy pontra összpontosított. A két szerelmes tekintet ismét összetalálkozott. Beau elindult a lány felé. Pár lépést tudott megtenni szerelme felé. Valami visszatartotta. Zarta fogta az agyontépázott ingét. Valamit súgott neki.

– Most ne! Nem lenne jó ötlet, egy megzakkant halandón keresztül, egy vámpírhoz rohanni. Lesz még rá alkalom.

Nancy az arcát simogatta. Ott tátongott rajta a nagynénje által lekevert pofon. Julietta megindult Beau felé, de Zarta őt is visszatartotta. A két lány, egymásra nézett. Nem tudta miért, de érezte, hogy megbízhat a szőke hajú lányba. Zarta is valami hasonlót érzett. Éppúgy, mint Juliettának, nem volt barátnője. Leszámítva Yvonnet, mert Juliettának gyerekkora óta ott volt a lány. Zarta az érintése során érzékelte, hogy Juliettában kémiai folyamat játszódik le. Egy folyamat, amely kizárólag egy átalakulásban lévő vámpírban játszódik le. Julietta egy valamit érzett. Megbízhat a lányba.

– Megnyugodnál végre, Nancy? Mi ütött beléd? – üvöltve kérdezte unokahúgát.

– Rám támadsz, amit nem értek, most megpofozol? Na, megállj, Holly! Megtudja majd az anyám. Csak menjünk vissza Londonba.

– Miért kevertem le? Azért, mert úgy viselkedsz, mint egy óvodás! Mi a fenének üvöltöd végig a házat? Az ordításodtól még a halottak is felkelnek a sírjukból!

– Miért? Még kérded? Miattuk. Lejövök, ők meg itt mászkálnak, és a képeket bámulják. Pakolok és elrepülök innen.

Morpheusnak gyorsan kellett cselekednie. Nancy elé állt.

– Rosszul tenné, kisasszony! Jobban mondva, nem tud innen elmenni, bármennyire is szeretné.

– Miért is? Különben is, ki maga, hogy csak így parancsolgat nekem?

– Mert egy társasjáték bábúi vagyunk. Ha lelépünk, a tábláról mind meghalunk. Nem véletlenül van itt. Miért parancsolok magának? Csupán azért, mert én nagyobb hatalom vagyok, mint az a valaki, aki ideráncigálta magukat.

Nancy értetlenül bámulta az idős férfi képébe.

– Mi van?

Mielőtt felfogta volna a hallottakat, Holly megfogta Morpheus kezét és arrébb húzta a vénvámpírt.

– Öööööö... Daniel. azt hiszem jobb volna, ha ma már nem szólalsz meg!

Beau kihasználta a kedvező alkalmat és Julietta háta mögé osont. Megfogta a vállát. Julietta boldog volt. Érezte a fiú leheletét és a testéből áradó hidegséget, amelyet nem tudott hová tenni. A szavak, amelyeket Beau a fülébe súgott, a boldogságot jelentette számára.

– Ma éjjel, próbálj meg kiszökni. Várlak a Duna parton!

Zarta előrébb lépett, szándékosan eltakarva a két fiatalt. Újból a képeket vette szemügyre. Hirtelen elkiáltotta magát.

– Nem értem ezt az egészet. Végig itt voltunk, és bővült a repertoár!

Morpheust ábrázoló festmény mellett, egy másik díszelgett. Egy házat ábrázolt. A házat felemésztette a tűz.

A gyönyörű őszi alkonyban, a lenyugvó Nap sugaraiban fürdette az arcát a férfi. Számba vette a dolgait. Minden úgy alakul, ahogy eltervezte. Kivéve egy dolgot, amit nem vett számításba. Maga a Kamarilla és a vadász. Nem derítette jókedvre. Ha rosszul alakulnak a dolgok és keresztülhúzzák a számításait, ők is a halállistájára kerülnek.

11.

A két ügyvéd beosont, megálltak a kandallónál. A három lány a képekhez vergődték magukat. Yvonne a szája elé kapta a kezét, és mint Juliettának ugyanaz jutott az eszébe. „ A házban éggel el" Holly megfordult és meglátta a két ügyvédet.

– Maguk csak állnak, és nem tesznek semmit? Látniuk kellett? Ki volt itt?

– Holly, az ég áldjon meg! Nem tettek ők semmit, mert itt sem voltak, amikor a vendégek megérkeztek!

– De ők voltak, Martha! Hol dugdosták eddig ezeket a képeket, uraim?

– Már ne is haragudjon, asszonyom, mi jogon vonja kérdőre a munkánkat? Nem tudjuk, hogy került a kép a falra, és azt is tudnia kell, hogy míg maguk el voltak foglalva a problémájukkal, mi nem tartózkodtunk a házban! – válaszolt nyugodt hangon Michael.

– Ez így van, anya! Az urak nem voltak itt. Amikor lejöttem ide és beleültem a székbe, egyedül voltam idelent. – Válaszolt higgadtan Lucy.

– Akkor neked látnod kellett, Lucy!

– Senkit sem láttam, anya!

A férfi az ablakon keresztül kukucskált befelé a házba. Boldogsággal vette tudomásul, hogy minden a terve szerint alakul. Zarta Julietta mellett állt, az apját ábrázoló festmény mellett. Valamit érzett. Egy illatot, ami sehogy sem passzolt bele a képbe. Yvonne is így érzett. Mindketten megmerevedtek és az orrlukúk kitágult. Julietta észrevette. Mindkettőjük orrát egy ismeretlen ismerős illat csiklandozta meg. Egy illat, amelyet csak egy vámpír adhat ki magából. A két lány összenézett. Kivételes pillanat volt. Juliettát félrelökték és az ablaknál teremtek. Egy sötét, elmosódó alak körvonalait látták a lenyugvó nap sugaraiban. Felnéztek az égre. A nap sugarai vérvörösre festették meg az eget, mely üzenetet hordott magában: Halál.

Beköszöntött az est. A csillagok fénye megvilágította a sötétbe borult tájat. A házban csend honolt. A kandallóban lobogott a tűz. Julietta a tűzbe bámult, folyamatosan gyártotta az elméleteit. A két lány szívét a félelem töltötte be. Tudták, hogy hamarosan egyedül maradnak a házban. Holly hangja megtörte a csendet.

– Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy induljunk!

– Nyugodj meg, anya, nem lesz semmi baj! Ők mit keresnek itt, anya? – mutatott rá Morpheusra Julietta.

Holly rájuk nézett. Megvonta a vállát.

– Nem tudom, lányom! Itt vannak, hát itt vannak!

– Nekem aztán mindegy. Előbb vagy utóbb úgyis mindenre fény derül. Menjetek, anya. Megleszünk Yvonne-val.

Yvonne most fogta fel anya és lány közti beszélgetést.

– Mennek? Miért?

– Későre jár, Yvonne!

Két dologra gondolt, amit a megszeppent lány előtt nem akart kimondani. Az egyik, hogy neki hamarosan randevúja lesz órákon belül. Érezte, hogy valami történni fog még az éjszaka folyamán.

– Egyet értek Juliettával. Yvonne. Semmi sem fog történni! Menjünk! – Martha megnyugtatásként megveregette a lánya vállát. – Vannak itt olyanok, akik azért jöttek, hogy megvédjenek titeket.

Julietta felkapta a fejét és megdöbbenve nézett Marthara.

– Hogy mondtad, Martha?

– Semmi!

– De, mondtál valamit. Azt, hogy vannak itt olyanok, akik azért vannak itt, hogy megvédjenek! Kik? És miért is kellene bárkinek is megvédeni minket?

– Semmit nem fogok megmagyarázni, Julietta! Ugyanis nincs mit.

Felálltak és libasorba kivonultak a házból. Zarta megfordult és visszanézett a két lányra. Féltette őket. Egy különleges kapocs alakult ki hármójuk közt, ami eddig lehetetlen volt vámpír és vérfarkas közt. Ez pedig a barátság. Súly és nehéz csend ereszkedett a házra. Julietta állandóan az óráját nézte.

– Minek nézed annyira az órád? Talán lekésed a buszt?

– Közöd?

– Az égvilágon semmi! Csupán egyedül maradtunk egy idegen országban, egy idegen házban. Egymásra vagyunk utalva a bajban. Mondd, Julietta. Téged nem érdekel, ami velünk történik? Félek. Te nem?

– Akár félek, akár nem, meg kell fejtenünk a titkot, miért vagyunk itt! Már otthon is mondtam már neked, hogy biztos vagyok benne, hogy az anyám és a tiéd is tud valamit. Engem jobban izgat, mi történt velem délután. És az is, miért volt véres Nancy nyaka. Illetve itt vannak a képek is. Főleg az, amelyen mi szerepelünk.

– Én úgy vagyok vele, hogy nem mi vagyunk rajta, hanem rég rokonok lehetnek.

Erre nem válaszolt. Felállt és ott hagyta a barátnőjét. felrohant a szobájába. Leült az ágyára és írni kezdett.

11. Elég váratlanul, mai napon beköltöztünk Yvonne-val a házba. Számomra nem volt nagy durranás a ház. Titokzatos házigazdánknak, felettébb kifinomult ízlése van. Yvonne-nak mi a véleménye az örökségünkről, nem tudom. Amivel rögtön a belépésünk után szembesültünk, azok nem voltak mások, mint festmények a falon. Valószínű rég meghalt, sosem hallott rokonok lehetnek. Az ügyvédek, nem tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy a képek, hogy kerültek fel a falra. Miután anyu kiment a szobámból, meghallottam a barátnőm és az anyja veszekedését. Kissé vékonyak a falak. Nem értettem a kettőjük közt lezajló beszélgetést. Nem is akarom, de megjegyeztem két szót. Vérszívó és magunkfajta. Mindenesetre elraktároztam magamban a két szót, és a megérkezésünkkor meghallott beszélgetést, közte és Nigel közt. Továbbá délután furcsán viselkedtem. Állításuk szerint, olyan voltam, mint akit megszállt volna valami. Itt van anyu is. Meglehetően ő is furcsán viselkedett. Nancyről ne is beszélve. Az ő nyaka meg véres volt. Vendégeket is kaptunk. Aminek nagyon örültem, mert végre láthattam a szerelmemet. Éjszaki randevúra hívott a Duna partjára. Amíg odafent voltunk, a képek száma is szaporodott. A ház látható rajta, ahogy a tűz felemészti. Mégis igaza lesz az üzenetnek, melyet Yvonne kapott. A házban éggel el. Idő van. Ki kell, surranom.

Beau és Julietta egyszerre lépet ki az ajtón és osont ki a titkos találkozóra. Juliettát egy igaz szerelem fűtötte, melyet sosem érzett Martin oldalán. Az utolsó lépcsőfokon járt már, amikor valami hirtelen megállásra késztette. A ház furcsa hangokat adott ki magából. Nyikorgás, suttogás, hideg fuvallat. Lelépett. Yvonne a kandalló melletti karosszékben aludta az igazak álmát. Megállt mellette és ránézett. Yvonne álmában sírt. Sajnálta őt is, és magát is. egyre jobban érett benne a gondolat, ha túlélik ezt a kalandot, könyvet ír róla.

115%;sO"