1.

A hajnali óra ellenére sok autó szelte az utat Luton felé. Ennek ellenére időben kiértek a reptérre. Még a kapunyitásra is sokat kellett várniuk. Julietta álomittas arccal bámulta az embereket. Nancy és Yvonne nem zavartatták magukat. Mellette hortyogott mindkettő. Bámulás közepette hat ismerős arcra lett figyelmes. Felegyenesedett. Az egyik fiú arcának megörült. Megdobbant a szíve. Az a fiú volt, kit napokkal ezelőtt e fiatalok társaságában látott az ügyvédi iroda előtt. Azt hitte, hogy már sosem látja őt viszont. A fiatalok egy idős férfi társaságában érkezetek a reptérre. Julietta elnézte a vénembert. Arra gondolt, ha ő egy író lenne, ilyennek képzelné el egy öröklétűt, aki a világ keletkezése óta az emberek között bolyong.

Beau arca is felderült, miután meglátta a lányt. Nővére figyelmét nem kerülte el öccse reakciója. Válla felett arra tekintett, ahova öccse szemei meredtek. Elmosolyodott. Biztosra vált az, amit már kedd óta sejtett. Csak azt nem tudta, mindehhez Juliettának is köze van.

– Nahát, Öcsi! Ezt nem gondoltam volna rólad! Kedd óta sejtettem valamit. De azt nem, hogy, a kis védencünkhöz köze van. Ha ezt apánk megtudja. Nekem tetszik.

– Mi bajod van?

– Az, hogy szerelmes vagy Julietta Speerbe!

– Honnan veszed ezt? Különben is? Közöd?

– Semmi! Csupán aggódom! De, ha tagadod, tagadd!

– Tagadom is! Van egy jobb ötletem, Zarta! Foglalkozz a vadászoddal. Úgyis hamarosan találkozni fogsz vele!

Nyelvet öltött a testvérére. Majd Lucyt és az apját kezdte el nézni. Feltűnt számára, hogy a két testvér egyáltalán nem hasonlít egymásra. Sőt! Nem hogy még a két testvér közt nem volt hasonlóság, Julietta csöppet sem hasonlított az apjára, csak az anyjára.

A lány tovább bambulta a tömeget. Halk sikkantás hagyta el a száját. A tömegben megpillantotta az ikreket. Paul meglátta a lányt. Egy pillanatig elgondolkodott, majd Julietta felé vette az irányt. A lány meglepetten nézett a férfire. A meglepetéstől nem tudott megszólalni.

– Elnézést, kisasszony! Tartozom Önnek egy vallomással! – a zakója zsebébe nyúlt. Julietta kikerekedett szemmel nézte a férfi mozdulatát. A zsebből egy sárga boríték került elő. A nagyobb boríték kistestvére volt. – Elmulasztottuk kedden odaadni. Borzalmasan sajnálom, hogy hibáztunk Miután felszálltak, akkor olvashatja el. – meghajolt és hátrafelé araszolva beleveszett a tömegbe.

A lány nézte a boríték. Vállrántás közepette beleejtette a táskájába. Majd papírt vett elő, és folytatat a megkezdett írását.

9.Gyorsan teltek a napok, hamar elérkezett az utazás napja. Most itt ülök a repülőtéren, és az ismeretlen felé utazok, miután elhagytuk az ügyvédi irodát. Az ügyvédek egy borítékot nyújtottak át nekünk, amiben névre szóló repülőjegyeket tartalmazott, valamit, egy üzenetet az ismeretlen férfitől. Miszerint maga az üzenet, meghívó a túlvilágra.

Fontosat is meg kell írnom. Mielőtt átléptük volna az iroda ajtaját, a szívem ismét magas fokra hágott. Megpillantottam őt, akire a szívem mélyén mindig is vágytam. Azóta nem állt helyre, össze-vissza zakatol idebent. Azóta őt látom a fűben, a fában, egy szóban, egy hangban. Minden éjszakában ő tölti be. Erre mi történik ma? Itt látom őt a reptéren! A szívem majd kiesik a helyéről. Kalimpál minden felé. Istenem kérlek, add, hogy ő is velünk utazzon a gépen!

2.

A gép gurulni kezdett a kifutón, majd egyre magasabbra emelkedett, fel egészen a fellegek közé. Julietta fejét lehajtva küszködte végig a felszállást. Ahogy a gép egyre magasabbra emelkedett, úgy kukucskált kifelé az ablakon. Félóra eltelte után, már Európa felett utaztak. Az utaskísérők elkezdték felszolgálni a reggelit. Kinézett az ablakon. Érdekesebbnél érdekesebb felhőket látott. Egy csepp majd még egy csepp. Végül az esőcseppek versenyt futva folytak végig a repülőgép ablakán, éppúgy, mint Julietta arcán a könnyek.

Gyorsan behabzsolta a szendvicset. Táskájából kihalászta a borítékot. Szó nélkül, anyja kérdő tekintetével kísérve kiviharzott a széksorok közé. Elindult a gép eleje felé, hogy majd a mosdóban tanúk nélkül megnézze, mit tartalmazz a kisboríték. Alig lépett előre, mikor is sosem érzett borzongás futott végig a testén. Jéghideg, de kelleme borzongást érzett. Balra fordította a tekintetét. És a két szerelemtől ittas tekintet, újból összefonódott. Olyan volt, mintha csak ők ketten utaznának a gépen, hogy átszeljék vele a világot, és elérjék a világ végét. A fiú arca bágyadt volt. Mosolyt erőltetett az arcára. Nem játszotta meg. Gyengéden intett feléje, majd az ablak felé fordult.

Julietta hatalmas vigyorra a képén berontott a mosdóba. Az ajtónak támaszkodott. Szíve vadul kalapált és nagyokat sóhajtott. El is feledkezett hova és miért utazik. Így állt vagy öt perig, amikor bevillant, miért igyekezett a mosdóba. Dühösen ráncigálta ki a nadrágja a zsebéből a borítékot, mérgesen bontotta fel. Egy bibliai idézettel találta szembe magát, amelyet nem tudott hova tenni.

„ Bizony a veszedelemnek napján elrejtetik a gonosz, a haragnak napján kiszabadul" (Job 21,30)

Próbált higgadtan viselkedni. Visszavánszorgott a helyre, de mielőtt beült volna, bizsergés futott végig a hátán. Pontosan olyan volt, mint mikor azt érzi az ember, hogy figyelik. Jobbra tekintett. Nem tévedett. A tekintettől, amely árgus szemekkel nézete, aggodalommal fogta el. Dühöt érzet miatta. A tekintet mely rá szegült azt egyik ügyvédé volt. Nemcsak azért volt ott a repülőtéren, hogy egy elfelejtett borítékot átadjon, hanem azért is, hogy velük együtt elrepüljön az országba, ahol az állítólagos öröksége várja. Úgy tett, mint aki nem vette észre a férfi jelenlétét. Egész úton szótlan maradt, ha anya kérdezte, csak félszavakkal válaszolt rájuk.

Yvonne fészkelődött a székében felszállás óta. Miután meggyőződött róla, hogy nem a szeme káprázik, oldalba lökte az anyját.

– Mi a baj, Yvonne?

– Azt hittem, hogy káprázik a szemem! Itt vannak!

– Kik?

– Venture és a Kamarilla, Morpheussal az élen! Mi oldalunkon, Juliettéktól három széksorral előrébb!

Martha nem túl feltűnően arra nézet, amerre a lánya mutatott.

– Mi lesz ebből, lányom?

– Ebből? Bonyodalom, anya! Amúgy pedig, nem óhajtok elégni egy égő házban!

– Fejezd be! Morpheus megmondta, vigyázni fognak rátok, azért jönnek velünk! Ne légy pesszimista!

– Morpheus és az ígéretei! Ugyan már, anya! Mióta hiszel egy vámpír szavában?

– Morpheust kicsi korom óta ismerem! Nagyra becsülöm, még ha egy vámpír is! És ne higgy, semmiféle jóslatnak!

– Amióta megkaptuk a levelet, ott voltak nálunk ők, végighallgattam a mesét, nem tudok szabadulni a rossz érzéstől, hogy egyenesen a halálba repülünk!

– Fejezd be! Odamegyünk, megnézzük a házat, aztán hazarepülünk!

– Bár úgy lenne!

3

A vámpír a faluban csatangolt. Éhezett. Friss halandói vérre vágyott. Dorára gondolt. Kénytelen volt megölni a lányt. Szüntelen őrá gondolt. Álmában újra és újra megjelent, édesanya oszló teste melyt annak idején közösen temettek a falu temetőjében.

Ahogy áldozatát keresve fel-alá mászkált a faluban, sok régi emlék tört elő a felszínre. Mielőtt a nap delelőre ért volna, lecsapott az áldozatára. A fiatal áldozat, dudorászva sietett a templom irányába. Kinyújtotta a kezét, és mielőtt a lány felkiálthatott volna, berántotta a fa mögé. Tűhegyes fogai kivillantak, és felsebesítették a lány nyakát. Gyors mozdulattal, behatoltak az ütőerébe. A vér végig folyt a nyakán. A halál beálltakor a lány úgy hullott a földre, mint egy rongybaba.

Semmivel sem törődve ott hagyta a testet. Elrohant. Jóllakott.

A ház és a vámpír várta áldozatait.

4.

A vigyázok következő csoportja megérkezett a reptéri parkolóhoz. Velük egyidőben parkoltak le a vámpír küldöttei.

Budapest felett az égbolt tiszta volt és verőfényes napsütés köszöntötte a megérkezetteket. A landolást és az eléjük táruló tájat, az ablakba lógva bámulták. Késés nélkül, zökkenőmentesen értek földet.

Julietta nyakát kitekerve kereste Beaut. Még egyszer szerette volna látni, inteni neki, mielőtt útra indulnak a halál ösvényén. Szeme felcsillant. Beau integetett neki. Visszaintett.

Négy férfi toppant eléjük. Mogorva tekintettel, terelték őket az autók felé. Yvonne-nak ekkor tűnt fel a két ügyvéd, és a fiatalok az idős férfival. Nehezére esett megjátszania, hogy ismeri őket. Percekkel később az ügyvédek is csatlakoztak hozzájuk.

Julietta szíve megszakadt, hogy a fiatalok az idős úrral, beszállnak egy autóba. Nem is sejtette, hogy hamarosan találkozni fognak. Megrezzent, miután egy reszelős hang megszólalt. A hanghoz egy rosszarcú és kinézetű férfihez tartozott.

– Üdvözöljük Önöket, kicsi országunkban. Míg itt tartózkodnak, mi leszünk a segítőik, ha netalántán körül szeretnének nézni, csak szóljanak, és mi repülünk. – vigyorodott el. – Kérem, foglalják el helyüket az autóban. Önök is kedves Ügyvéd urak.

Megfordultak. Ott álltak ők. Magabiztosan, nagyképűen.

– Kérem, uraim! Mintha nem tudnák, mi a szabály! Állandóan mi utazatjuk Önöket Faddra. Mutassanak példát.

Megindultak az autók felé. Miután mindenki elfoglalta a helyét, az autó elindul velük az ismeretlen felé. A fiatalok meghatottan ültek a limuzinba. Kifelé néztek, tátott szájjal bámulták az elsuhanó őszi tájat. Nem tudtak betelni a látvánnyal. Félóra eltelte után az egyik ügyvéd megszólalt.

– Beszélgessünk egy kicsit egymással! Az út hátralévő részében, el kell viselnünk egymást. De nemcsak az úton, hanem ott is, ahova megyünk!

– Nekem nincsen kedvem beszélgetni, magukkal. Szerintem a többieknek sincs. - válaszolt durván Yvonne. Felmordulása egy vadállatéra emlékeztetett.

– Maguk, hogy kerülnek ide? – Julietta kérdezte higgadt hangon. - Arról nem volt szó, hogy maguk is jönnek. Ha tudtam volna, tutira rá sem ülök a gépre.

– Jönnünk kellett, ez volt a kikötése a férfinek! Nem árulhattuk el!

– Aha! Esetleg megtudhatnánk egy-két dolgot, ha már össze lettünk zárva?

– Higgyék el, mi sem tudunk többet! Csupán annyit, amennyit már kedden elmondtunk!

– Persze!

Megérkezésig csendben ülték végig az utat.

Beau nagyokat sóhajtott. Senki sem figyelt rá. Lekötötték a figyelmüket az előttük álló feladat. A vámpírfiú azon gondolkodott, hogy egy öröklétű belehalhat-e a szerelembe. Arra jutott, hogy igen, belehalhat. A válasz pofon egyszerű volt. A szó melyet hosszú percek óta keresett, az édes halál volt. Tehát, nem tehet mást, ha a lányt maga mellett akarja tudni. Juliettát meg kell ölnie, mérgét beleeresztenie, hogy átjárja a testét minden porcikáját és szervét, végül jön az átváltozás. Különben ő maga veszik oda a gyötrő szerelemtől.

Beau amióta vámpír volt, nem sírt még. Arcát az autó ablakához nyomta. Hagyta, hadd folyjék végig az arcán.

Szőke hajú nővére, izgatott volt. Nem az utazás miatt. A lány szívét is, sok évvel ezelőtt, egy halandó férfi rabul ejtette. Nigel Hass a negyvenes éveinek közepén járó férfi volt. Korához képest jól tartotta magát. Éveket tagadhatna le a korából. Kiskorában megmutatkozott a különös képessége. Olyanokat látott, amit józanésszel felfoghatatlan. Szülei évekig jártak vele orvoshoz. De a démonokat a fejéből nem tudták kiűzni. Öngyilkossággal is megpróbálkozott. Épphogy betöltötte a huszadik életévét, mikor is Morpheus felkereste és ajánlatott tett neki. Bólintott és egy szó nélkül elhagyta az otthonát. Ő lett a Kamarilla fővadásza. Sok bűnös vámpírt jutatott a Kamarilla kezébe. Csatlakozását követő évben, két szerelmes szív egymásra talált. Habár Morpheusnak nem tetszett, még is kötélnek állt. Csak egyet sajnált. Nigel nem akar öröklétű lenni. Tiszteletben is tartja a fiú végakaratát. Bele sem akar gondolni abba, ha majd eljön a vég.

Zarta Boldog volt, és ez volt a lényeg.

5.

Nigel szintén izgatott volt. Alig várta, hogy megérkezzenek, és végre a karjaiba zárhassa a szerelmét. Napok óta itt tartózkodott. Rátalált az épületre. Többször is körbe járta, próbált bejutni. Sikertelenül. Érdeklődött a helyiektől, mikor épült, ki építette. A legenda felől is próbált érdeklődni. Senki sem tudod számára érdemleges választ adni. Csupán egy halálestről számoltak be, ami a délelőtt folyamán történt. Nem kapcsolat össze a két dolgot.

Dudaszó hallatszott. Elébük sietett. Julietta amint kiszállt az autóból, a szeme rögtön megakadt a férfin. Magas férfi volt. Megnyerő mosoly ült az arcán, elegáns öltönyt viselt. Fekete öltönyt viselt. Látszott rajta, hogy nem a turkálóból való. Fehér inget és fekete nyakkendőt választott hozzá. Egy szóval a férfi maga volt a megtestesült tökély. Zarta nem zavartata magát. Mindenki szeme láttára, a férfi nyakába ugrott és szájon csókolta.

Morpheus a fejét csóválta a lánya viselkedése miatt. Beau egy tekintetett keresett. A két tekintett szorosan egymásba fonódott. Julietta ismét megborzongott a szemek látványától. Elpirult. Akkor is még egymást nézték, amikor Nigel pont közéjük állt.

– Üdv! Én volnék a fogadóbizottság! A nevem Nigel Hass... ha valami probléma, óhaj sóhaj adódna, forduljanak hozzám bizalommal. – Yvonne száját huzigálva hallatgat a férfit. Kezdett mindenből elege lenni. Az itt létből, de legfőbbképp abból, hogy meg kell játszani magát, és letagadnia, hogy vannak köztük olyanok, akiket nagyon jól ismer. Főleg az itt beszélő ficsúrt, akibe nagyon is szerelmes. A féltékenység a vesztét okozza. – Akkor talán el is mondanám, ki hol fog aludni. – felsorolás után megtörölte a homlokát.

Mindenki elindult a helyére. Hárman maradtak kint. Yvonne kicsit toporgott. Juliettának szemet szúrt barátnője viselkedése. Az ajtóból figyelte barátnőjét. Yvonne megközelítette Nigelt. Megállt előtte. Halkan beszéltek egymással, így megértette őket, de nem tudta hova tenni az elhangzottakat. Yvonne szabályosan leordította a férfi fejét.

– Na, mi van? Zarta nem éri be egy vérszívóval, neki egy halandó kell? És pont a Kamarilla fővadásza? Nem is mondta napokkal ezelőtt, amikor váratlanul betoppant. Talán, meggondoltad magad és beállsz vérszívónak?

Nigel megszorította a lány kezét. Yvonne felszisszent.

– Idefigyelj, Yvonne Agnew! Semmi közöd hozzá. Mondtam már neked, fejts el engem. Inkább azzal foglalkozz, ami rátok vár.

– Miért? Mi vár ránk? Szerintem semmi! Legalább nyaralok egy jót Október közepén!

Nigel még nem engedte el a kezét.

– Mondok még valamit, Yvonne! Vésd jól az eszedbe, mert úgy látszik elfelejtetted. Nézz az égre és lesd a holdat. Hamarosan telihold lesz. Örökre felejts el engem. Kislány vagy még hozzám. Keress valakit a saját fajtád között. De amint látom, nem találsz.

Nigel elengedte a lány kezét. Yvonne felnézett az égre. Lassan alkonyba borult az égbolt. Megborzongott. Még egyszer egymás szemébe néztek, faképnél hagyta a férfit. Mint egy dúvad rohant be az épületbe. Juliettát is fellökte. Meglepetten néztek egymásra. Julietta felállt és Yvonne után rohant. Nancy és Lucy szájukat huzigálva foglalták el a helyüket. Közösen kerültek egy faházba. Nancy leült az ágyra, és ránézett unokanővérére.

– Mi nem tetszik?

– Semmi nem tetszik, Nancy! Kedden szétröhögtem magam, de most már másként látok mindent. Ahogy kiszálltunk az autóból, rossz érzés kerített hatalmába. Nem akar szűnni.

– Engem nem! Csak az érdekel, miért kellett idejönnöm, mikor az örökséghez semmi közöm nincs! Remélem, most már választ fogunk kapni.

– Az engem is érdekel! Mikor mi ketten, nem is vagyunk örökösök! Kiráz a hideg ettől a helytől!

– Ugyan már, Lucy! Még is? Mit érzel?

– Hogy egy sötét hatalom kerített a hatalmába!

– Ugyan már! Túl sok filmet nézel! Egyébként, szerinted, a többiek kik?

– Mit tudom én! Nyaralok! - vonta meg a vállát Lucy. – Figyelj csak! Úgy fél évvel ezelőtt történt valami furcsa. Minden akkor kezdődött, amikor Julietta tárgyalása kezdődött. Nem vettél észre rajta semmit?

Nancy kíváncsian nézett rá.

– Nem én? Miért? Mi történt vele?

– Nem tudom neked megmagyarázni! Furcsa dologakt kezdett el művelni. Főleg amikor mérges volt.

– És? Biztos kikészült a válástól. Volt már rá példa! De jó, hogy nekem nincs senkim. Élhetek szabadon, független. Pasik csak koloncok a nyakunkon. Elmentem aludni. Hosszú volt a nap, mindig megvisel a repülőút. - Nancy visszafordult. - Mégis? Mit művelt Julietta?

– Lehet csak a képzeletem játszott velem. Úgy láttam, mintha tárgyak röpködtek körülötte. Néha azaz érzésem, nem is vagyunk testvérek.

6.

A késő éjjeli találkozó a régi strand területén zajlott le. A hold magasan járt már az égen, szórta a sugarait az éjszakai tájra. Az éjszaka hangjai, és a hold, félelemmel töltötte el a jelenlévőket. Hűvös szellő borzolta az idegeiket. Lopva lestek minden merre. Rossz érzés kerítette hatalmába őket. Tudták nincsenek egyedül. Valaki figyeli minden mozdulatukat.

– Többiek?- Kérdezte a vénvámpír.

– Alszanak! - válaszolta Holly.

Yvonne körbe szaglászott. Minden bokrot, fűt. Még a levegőbe is beleszimatolt. Idegen molekula létét érezte. Olyanét, amelyt nem ismer. Idegen ólálkodott a körükbe. A lány megtépázott idegei, nem bírták tovább a strapát és ráordított a holdat néző Morpheusra.

– Ide ráncigál minket, éjnek - éjjelén, hogy hallgassam a süket dumáját? Különben is? Ki maga nekem, hogy fogja magát és parancsokat osztogat nekem? Itt ácsorgok Októberi éjszaka közepén, egy idegen helyen, mert bedőltem egy félőrült meséjének.

Ledermedve néztek a lányra. A jelenlévők közül, senki sem ilyennek ismeri őt.

Martha a lányához fordult.

– Kislányom! Vedd már észre magad! Kérlek! Viselkedj tisztességesebben Morpheussal szemben!

– Bocs, anya! Nem téged szándékoznak megölni! Még a halálom előtt hadd kiabáljam le valakinek a fejét.

Morpheus nyugodt hangon igyekezett lecsillapítani a két nő közti veszekedés

– Martha! Csak nyugalom! Abban igazad van, nem így kellene viselkednie. Biztosíthatlak, senki sem fog meghalni. Azért vagyunk itt, hogy vigyázzunk rátok. - Yvonne morgott egyet és a továbbiakban igyekezett levegőnek nézni az öreget. - Eljött a nap, amiről négyszáz éve azt hittem, hogy csak mese. Egy Amanda nevű boszorkány kitalációja. Sajnos a mese és a jóslat, igaznak bizonyult, mert itt állunk, ahol annak idején megjósolta nekem. - mutatott körbe. - A ház, amiről azt beszélték, hogy maga a gonosz háza, itt állt nem messze. - Az üdülő rész felé mutatott - Az alaptörténettel mindenki tisztában van. Ha jól tudom Yvonne is fel lett világosítva.

– Ja! Nagyjából! Amit ki tudtam venni a zagyvaságból nem sok. Valami jóslat Juliettáról, gyilkosság a családunkban. Megjött a papír, sms... most meg itt állok...

– Tehát tisztában vele mindenki. Nigelt nem kell bemutatnom, mindenki ismeri. Annyit teszek hozzá, hogy a lányom és ő egy párt alkotnak.

– Fantasztikus! Az esküvőn ne számítsatok rám, nem leszek koszorúslány és nem fogom a bohócot játszani...

– Yvonne! Most már elég legyen!

Morpheus rá sem hederített, ott folytatta ahol abbahagyta.

– Hogy maga a gonosz valóságban is létezett-e, nem tudjuk. Csupán egy parasztember lányának fennmaradt írásából lehet rá következtetni, hogy igen. Tovább gördítve a történetet, el kell mondanom, hogy Holly családjában negyvenévente vámpír születik. - Yvonne a fülét hegyezte. - A legenda szerint, ők maguk, a fantom leszármazottai. Van itt valami, két dolog is, amiről Yvonne jobb, ha tudsz.

– Én? – annak ellenére, hogy megfogadta, nem figyel Morpheus szavaira rá emelte a tekintetét. A szeméből sült a rosszindulat és a gyűlölet.

– Majd én! Kérlek!

– Holly!

– Julietta születésének pillanatában történt valami. Amire én sem találom a választ. Nem vámpírként látta meg a napvilágot. Mint ismeretes, példa is volt rá a történelem során, hogy valaki később változik át. Nem kell hozzá sem harapás vagy vérkötés. Adódik egy pillanat, a szervezetében beindul a reakciós, és átesik az átváltozáson. Azokon a tüneteken esik át, mint azok a halandók, kiket átváltoztatnak. Ezért nem érzed rajta, hogy vámpír.

– Kezdem érteni! Mi a másik? Biztos vagyok benne, hogy nemcsak azért van itt velem, mert megörökölte a házat?

– Valóban! Ettől rettegtem éveken át, és most a rémálom valósággá válik. Pedig nem akartam, hogy megtudja. A rejtvények, melyeket kaptok, arra akarja rávezetni, hogy megtudja... hogy az apja, nem az apja és Lucy nem a testvére és Nancyhez sincs az égvilágon köze. Nevelőapja vámpír, Lucy pedig egy egyszerű halandólány.

Yvonne-val forgott az egész táj. Az ájulás kerülgette. Édesanyjába kapaszkodott bele. Hányingerrel küszködött.

– Van még ma éjszakára valami? Még egy családi titok?

– Julietta apjáról évek óta nem tudok semmit. Vámpír létére egy mihaszna alak volt. Julietta úgy hároméves lehetett, mikor fogtam magam és Juliettát, és leléptem. Ahogy bolyongtam, megismertem Robert Speert. Lucyval bolyongott. Lucy szülei halandók voltak, de meghaltak. Robert náluk dolgozott. A kislányt magához vette. Összeházasodtunk. Azóta így élünk.

– Nancy?

– Ő a halandónő leszármazottja! Együtt kerestük fel a családját Roberttel. Mindenki azt hiszi a családban, hogy Robert Lucy apja. Nekik ezért kell itt lenniük.

– Úristen! Nekem ehhez asszisztálnom kell? Hogy nézek reggel a szemükbe?

– Ahogy eddig!

– Mondd, Holly? Tulajdonképp, hogy is hívnak téged?

– Benke! Holly Benke!

– Van még valami ma estére még, Holly?

– Nincs.

Yvonne magába fordult, éppúgy, mint Beau. Semmit nem érzékelt a külvilágból. Azt sem hallotta amit Nigel mondott. Morpheus egy rövid hallgatás után Nigelhez fordult.

– Tanulmányoztad azt, amire megkértelek? – Nigel bólintott. – Hallgassuk meg Nigelt. Ahogy a tekintetedet elnézem, falba ütköztél, fiam.

Nigel lehajtotta a fejét

– Nem sikerült. Ahogy Morpheus mondja, valóban falba ütköztem. Csupán annyit tudtam meg, hogy a faluban élt egy férfi, akit a gonosznak véltek. Egy fantom volt. Egyszerűen úgy hívták: hogy a levegőben repülő ember. Amióta itt tartózkodom, egy különleges erő lengi körbe a tájat. Valaki gondoskodott arról, hogy a szunnyadó gonosz újjáéledjen. Itt jár köztünk, és fenevadként ott folytatja ahol négyszázhatvan éve abbahagyta.

Miközben Nigel a beszámolóját tartotta, Zarta megtántorodott. Villanások, apró képkockák jelentek meg a szeme előtt. Kivételesen egy nem olyan rég lejátszódó halálesetnek lett tanúja. Egyik képkocán egy lányt látott. Iszonyú nehéz bronzládát ráncigált fel a föld mélyéről. Könyvet vesz elő. A koporsóban fekvő férfi fölé hajol, megharapja. A vers felolvasása után a férfi visszatért földi porhüvelyébe. A kép váltott. Egy kistisztáson találta magát. Hatalmas lángok csaptak fel. A bőrén érezte a lángok perzselő melegét. A lány, aki a koporsót húzta fel, és élesztette újjá a gonoszt, most a haláltusáját vívta. A középkor egyik kedvenc kivégzési módjával égették elevenen halálra. Máglyán fejezte be a földi pályafutást. A két szem összetalálkozott. Az egyik kétségbeesett és félelemmel teli volt, a másik gyűlölettel teli. És ezek az izzó piros szemek a távolból Zartát nézték.

7.

Julietta egy rövid pihenő után kinyitotta a szemét. Az első pillantása barátnője üres ágyra esett. Valami nem hagyta nyugodni. Valami felébresztette, de nem Yvonne üres ágy volt. Hátára fordult, majd nagy nyögések közepette felült az ágyon. Körbe nézett a sötét szobában. Tudta, nincs egyedül. Halkan Yvonne-t szólongatta, de nem kapott választ a barátnőjétől. Óvatosan felkapcsolta a lámpát Csak egy villanás volt, még is észrevette. Valaki rajta kívül, még tartózkodott a szobában.

– Van itt valaki?

Nem kapott választ. Ismételten körbenézett. Semmi. Egyedül volt. Megvonta a vállát, elővette a laptopot és nekiállt az írásnak.

10. Megérkeztünk. Landolás zökkenőmentes volt, és gyönyörű képbe gyönyörködhettünk leszálláskor. Az utazási felül múlta a képzeletünket. Kivéve azt a csöpp problémát, hogy az ügyvédek is velünk együtt érkezetek ide. Amit meg kell említenem, azaz, hogy a fiú is velünk utazott a repülőn. Mindenemet a boldogság járta át. El sem hittem az, hogy amit kértem valósággá válik. Mert amit általában kérni szoktam, sosem válik valóra. Még nagyobb boldogsággal töltöttel az, hogy ő és azok a fiatalok, kiket kedden láttam, itt vannak velünk. Egy jóképű, negyvenes éveinek közepén járó férfi fogadott minket. A neve Nigel Hass. A beköltözés pillanatában ledöbbentem. Yvonne és a férfi ismerik egymást. Halkan beszéltek, egy-két szófoszlány megütötte a fülemet. Nem értettem, és nem tudom hova tenni a mondatok értelmét. Ha minden rendeződik, rá fogok kérdezni, rendeződik, rá fogok kérdezni Yvonnera.

Julietta miután befejezte az írás, visszafeküdt az ágyba. Nem jött álom a szemére. Félóra forgolódás után úgy döntött, olvas egy kicsit. Yvonne berontott a szobába, nem is köszönt. Rádobta magát az ágyára, rögtön befelé fordult, és kifelé nézet az ablakon. Elege volt mindenből. Legfőbbképp abból, hogy itt kell lennie ezen az átkozott helyen. Ráadásképp el kell viselnie Nigel Hass jelenlétét.

Egyik lány sem vette észre a nagy gondjaik közepette, hogy hideg áramlat szalad végig szobán. A függöny félrelibben. A sötétségből egy alak bontakozik ki.

8.

Lassan pirkadni kezdett, amikor a csapat visszaindult a szálláshelyükre. Egyikkőjüknek sem tűnt el, hogy egy valaki hiányzik közülük. Beau arcán idióta mosoly ült. Senki sem foglalkozott vele. Magában dudorászva követte őket. Martha volt az, akinek feltűnt egy valaki hiányzik közülük. Megállította Nigelt.

– Hol van Zarta?

– Nem láttátok Zartát?

Összenéztek. Egyszerre rohantak visszafelé a strandhoz. Martha húzta maga után Beaut. Senki nem értette, hogy Zarta miért maradt le tőlük, vagy egyáltalán velük jötte el. A látványtól ledermedtek. Zarta a magasban lebegett, széttárt karokkal. Nigel a lányhoz akart sietni, de egy kéz visszatartotta. De kitépte magát Morpheus erős szorításából.

– Édesem, szerelmem! Én vagyok az Nigel! – gyengéden megérintette a lány lebegő testét. – Zarta! Zarta kérlek, mondj valamit!

Martha félrehúzta a fiút. A lány megfordult, és úgy állt előttük, mint a keresztre feszített Jézus. A szeméből gyűlölet szikrái pattantak ki. Aki rájuk nézett, nem a lány volt. A szája kinyílt. Értetetlen szavakat ordibált bele a napfelkeltébe.

– Immantrurata insepulti indeperati!

Az utolsó szó is elhagyta az ajkát, rongybabaként hullott a földre. Nigel gyengéden felemelte. Könnyekkel küszködve vitte előre a lányt. Két óra eltelte után a testvérek magukhoz tértek.

– Mi történt? – kérdezték egyszerre

– Valami egészen furcsa dolog történt, mindkettőtökkel.

– Micsoda, apa?

– Olyan voltál, lányom, mint akit megszállt volna egy démon. A levegőben lebegtél, latinul kiabáltál valami értelmetlenséget

– Miért? Mit mondtam? És miért viselkedtem így?

– Nem tudom, kislányom! Minket is meglepett a dolog! Hogy mit mondtál? Csupán ezt. – Morpheus elismételten a szavakat.

–Nem hiszem el! Nem akarom elhinni! Különben mit jelent?

– Időelőttiek! Azt jelenti, nővérkém!

–Médium vagy, Zarta!

–Egy vámpír nem lehet médium! A lányomat nem lehet befolyásolni. Tudom hova akarsz kilyukadni, Nigel. Mi is éreztük. Nem voltunk egyedül. Valaki még tartózkodott a közelünkben. Nem hittem Amandának... ha akkor hittem volna neki...

– Apa? Látomásom volt.

9.

Julietta fázott. Libabőrős lett, ami nála elég ritkán fordult elő. Felállt, hogy magára terítsen egy pulóvert. Megtorpant. Valaki állt a háta mögött. Óvatosan igyekezett megfordulni. A félelem érzése urrá lett rajta. Egyszer csak a miatyánkot mondta magában. Valahonnan mélyről, meghallotta az anyja óvó szavát: „Julietta! Jegyezd meg jól, amit most mondok neked. Nekünk tilos a templomba betennünk a lábunk. Ha megtesszük és merítünk a szenteltvízből, fájdalmak közt, porrá égünk. Okos vagy és erős. De azért jobb, ha megtanuld az emberek imádságát, amelyet a templomba kántálnak. Nekünk egy törvényünk van. Istenünk nincsen. Amit nekünk be kell tartani, az a törvényünk, mely a sötétség világának szabályait tartalmazza" Anya képe a gyerekkori intelmeivel együtt szertefoszlott a levegőben.

Óvatosan megfordult. Az ajtóban egy alak körvonalazódott ki. Az alak előrébb lépett. A két tekintett összetalálkozott. Egy férfi állt előtte. A gonosz gyengéd tekintettel nézte őt. Hisz egy vérből származnak, ha még Julietta nem is tudja. A férfi szertefoszlott a levegőben. Julietta elájult.

Jócskán késő délutánra járt már az idő, mire a két lány felébredt. Julietta erős fejfájással ébredt. A fájdalma fokozódott, ha az éjszakára gondolt. Eszébe jutott a férfi a szobájukban, aki a semmiből lépett el, majd ahogy jött úgy távozott is. Rá nézett a barátnőjére. Yvonne őt nézte. Yvonne továbbra is némasági fogadalmat fogasasított vele szemben. A farkas lány sem akart az éjszakára gondolni. Főleg nem arra, hogy a legjobb barátnője vámpír. Lesiettek az ebédlőbe. Vidáman tapasztalták, hogy a mai napon nem ők az egyetlenek, akik későn dobott ki az ágy. Zarta és Beau is gyűrött képpel ültek az asztalnál.

Julietta boldogsága hamar szertefoszlott, miután meglátta az ügyvédeket. A két testvért az apjuk várta. Nagyon halkan beszélgettek egymással.

– Apa, emlékszel rá, mit mondtam az este?

– Persze, lányom! Mindenre emlékszem. Sajnos! Látomásod volt!

– Tudod nagyon jól, hogy a látomásaim általában épp aktuális vagy jövőben bekövetkező események. Nem rég, gyilkosság történt itt.

– Gyilkosság? Itt?

– Méghozzá abban a házban, amelyet megörökölt a két lány! Jobban mondva, a házhoz más kötődik. A gyilkosság egy közelben lévő tisztáson következett be. A lány, aki meghalt, mifajtánk.

– Vámpír?

– A látomásomban mindent átéreztem. A tűz forróságát, a lángok, ahogy bőrét marták. A félelmét a halála előtt. Eleven égették el. Magát, Joseph Benkét nem láttam, csak a jelenlétét éreztem. Ha rá gondolok, kirázz tőle a hideg.

– Másra nem emlékszel, Zarta?

– Nem! Miért? Kellene?

– Az égvilágon semmire sem!

Egyik lány sem nyúlt az ételhez. Egy falat sem csúszott le a torkukon. A két ügyvéd a hátuk mögött köhintett egyet. Mindenki az asztalnál komoran ült, felkapták a fejüket.

– Itt az ideje a következő tájékoztatásnak!

– Roppantul örülünk! Megkezdjük utazásunkat pokolba. Amúgy teszek egy fantom utasításaira! És Julietta is!

– Én... nem...

– És mi a következő feladvány? Megkeresni a pokol lejáratát? Szóláncba, keresztrejtvénybe vagy netán barkóbába?

Egyik ügyvéd sem felelt rá.

– Mint már tudják, az volt a feladatunk, hogy keressük meg önöket, a leszármazottakat, vagy Julietta Speer családját, valamint Önt és családját, akik egykoron szomszédjai voltak.

– Remek! Már másként beszélnek! Londonban még másik mesével álltak elő. De hagyjuk. Előbb vagy utóbb, úgyis napvilágra kerül az igazság. – szólalt meg váratlanul Julietta.

Erre sem válaszoltak. Inkább továbbfolytatták.

– Ők kik? – mutattak Beauék felé.– Arról nem volt szó, hogy mások is lesznek.

– Biztos nyaralok! Joguk van hozzá. – válaszolta higgadtan Yvonne. Mondják, már el végre mit akarnak?

– Beköltöznek a házba! Tessék! Itt az újabb boríték!

Yvonne dühösen felugrott, felborítva a széke.

– Mégis? Ezt, hogy képzelik? Álljon meg a menet! Csak úgy, fogjuk magunkat, és költözzünk be a házba? Abba a rohadt házba?

– Kérem, kisasszony! Higgadjon le!

– Nem tudok, és nem fogok!

– Pedig jobb lenne! Ezért vagyunk itt! A ház miatt!

– Ez a következő utasítás! Még a mai nap folyamán el kell foglalniuk.

– De miért csak nekünk? Nekik miért nem? – mutatott rá Lucyre és Nancyre.

– Mit már mondtam, ez az utasítás. Itt az idő?

– Mire?

– Hogy beköltözzenek a házba. Maguk is jöjjenek.

Martha és Holly felkapták a fejüket. Eddig csendben hallgattak.

– Nézzék, uraim! Pár nappal ezelőtt, csendben és nyugalomban éltük az életünket. Jött a levél, maguk és most, itt vagyunk! A lányomnak pedig igaza van. Nem lehetne többet tudni?

– Nem asszonyom! Mint mondtuk önöknek, mi egy utasítást teljesítünk! Jöjjenek!

– Mégis? Hogy hívják az illetőt?

A két ügyvéd kifelé indult. Nem válaszoltak Martha kérdésére. A társaság kivonult a férfiak után. Díszkísérettel vonultak be a házba. Pár kíváncsiskodó szomszéd szúrós tekintetével.

– Önök kik?

Megdöbbenésükre Holly válaszolt. A két lánya és Nancy tátott szájjal bámultak rá. Fogalmuk sem volt arról, hogy Holly beszéli az ország nyelvét.

– Két ifjú hölgy - mutatott rá a két lányra. – Örökölték a házat.

– Örökölték? Az képtelenség!

– Ezt hogy értik, asszonyom?

– Igaz, hogy a nyáron építették fel! Azóta üresen áll. Volt itt egy nagyon jóképű férfi. Felügyelte az építkezést

– Értem! Ismerkedjenek majd össze! Köszönöm asszonyom.

Az idős asszony mégegyszer végig mérte a társaságot. Megfordult. Többé nem foglalkozott velük. Atársaság belépett. Amerikás stílusúkonyha, nappali egy kandallóval, falépcső vezetett az emeletre. A lépcsőmelletti falon festmények. A két lány arcán döbbenet jelent meg, miután az egyikképről fiatalkori önmaguk tekintett vissza rt Fue+