2015. október

1.

A vékony testalkatú, hosszú barna hajú, gyönyörű barna szemű szemüveges lány betért a kedvenc kávézójába, ahol rendszerint mindig csend és nyugalom fogadta. Leült a kedvenc asztalához és orra megtelt a finom kávé illatával, és megrendelte szokásos forró csokiját.

Julietta Speer szabadúszó újságíróként tengette az életét. De ez a nap elátkozott volt számára, ahova csak nyúlt, minden ripityára tört a kezei alatt. Pedig nem péntek tizenharmadika volt.

Amíg az italára várt, körbetekintett a kávézóban. A mellette lévő asztalnál egy fiatal anyuka ült, pár hónapos gyermekével. Julietta végigmérte mindkettőt. Szokásához híven megvonta a vállát és a szája sírásra görbült. Eszébe jutott a válása. Férje nem adta meg számára azt, amire a legjobban vágyott: családot. Gyűlölettel gondolt az előtte álló életre, és máskora, akik egy csöppet boldogabbak voltak őnála.

Miután kihozták a forró csokiját, belekortyolt. Ismételten az asszony felé sandított. Szeme a meglepetéstől kitágult, mint a vadmacskáknak az éjszakai vadászat alatt. Döbbenettől felpattant, felborítva a poharát, és a forró ital a nadrágjára ömlött. Felszisszent.

A nő felnézett az újságból. Julietta fájdalmas képpel az asztalhoz kacsázott, szó nélkül kikapta az asszony kezéből az újságot. A nő tátott szájjal bámulta az onnan elkacsázó Juliettát. Visszaült a helyére és idegesen lapozni kezdte az újságot. A havonta megjelenő újságban hihetetlen dolgokról számolnak be.

Címlapon egy nagyon régen, még kezdő újságíróként megírt cikke szerepelt. Sosem adta le, nemrég átírta, beadta és most visszamosolygott rá a címlapról. Végig olvasta, majd szó nélkül távozott a kávézóból.

2.

Gyönyörű őszi nap volt. A tenger felől a szél magával sodort még egy pici nyárutót. Nem sokáig. Az eget hirtelen borították el a felhők, szemerkélő esőben emberek siettek el a kávézó előtt. A szemerkélő esőt felváltotta a zuhogó, széllel érkező nagymennyiségű eső. Az emberek mérgesen, szitkozódva rohantak az utcán, mert a nagy erejű szél kifordította a kezükből az esernyőt.

Julietta kilépett a kávézó ajtaján, megcsúszott egy falevélen, szambát járva az utca közepén. Mire felocsúdott, már a vendégmarasztaló tócsa közepén feküdt elterülve. Hatalmasat nyelt a pocsolya vízéből, aminek nem volt rossz íze, csak egy kicsit sáros. Táskája és az újság néhány méternyire tőle hevertek, egy másik hízásnak induló tócsában. Néhány percig csillagokat látott maga körül. Még a hold is tisztelgett neki. A víz behatolt a nadrágja alá. Fázott. Hirtelen felpattant. Végig nézett magán, és eldöntötte, hogy úgy néz ki, mint egy elázott kacsa a St'James parkban.

Megpróbálta összeszedni a táskáját és az újságot a tócsából. Harsány reccsenés jelezte, hogy a táska most adta ki a lelkét. Nem foglalkozott vele. Hazafelé tartva arra az elhatározásra jutott, hogy felhívja a szerkesztőséget és megköszöni nekik a megjelenést.

Julietta tervez, a sors végez.

Holly kiejtette a kezéből a törlőruhát, amikor megpillantotta a lányát.

– Uramatyám, lányom, azt sem tudom mikor láttam utoljára hajótöröttet!

Az egész család a konyhában gyülekezett össze ezen az esős délelőttön. Amint átlépte a konyha küszöbét, kénytelen volt megállapítani, hogy a mai nappal melléfogott. Mindentekintetben. Hollyt szemmel láthatóan nem zavarta a dolog. Lehuppant férje mellé egy székre, majd maga mellé rántotta a lányát. Nővére szájhúzogatás közepette ült rá a konyhaasztalra. Édesanyja forró teát varázsolt elé. Addig csend honolt a konyhában, míg meg nem itta az utolsó cseppig. Julietta nem vette észre a nevére címzett borítékot.

– Történt valami, lányom?

– Az égvilágon semmi nem történt, anyu! Mi történt volna? Velem sohasem történik semmi!

Nővére a kezét kezdte el nézni, majd felfedezte a kezében szorongatott szétázott újságot. Kikapta a kezéből.

–Mi ez, hugi? Talán egy titkos hódolód üzent neked valamit?

Julietta a nővére keze után kapott, de annyira remegett a keze, hogy nem tudta kikapni a kezéből.

–Semmi közöd hozzá!

Lucy a konyhában futkosott össze-vissza, mint egy megkergült egér. A címlapon szereplő cikk címét olvasta fel.

– Julietta Speer - Titkok és hazugságok vérfarkasokról és a vámpírokról. Ezt aztán titkolni kell, tesó! Ennek inkább örülni kellene, ujjongva végig rohanni az egész házon, és világgá kürtölni.

Kikapta Lucy kezéből a lapot, az asztalra landította egyenesen a neki címzett borítékra. Hajából tovább csöpögött a sáros lé. Büszkén kihúzta magát.

– Úgy bizony! Ezt még valamikor kezdő újságíró koromban írtam! Sosem adtam le. Most rátaláltam, átírtam, és megjelent!

Édesanya és apja büszkén a vállára tették a kezüket.

– Büszkék vagyunk rád, lányom! De most menj fel, öltözz át, mert még a végén beteg leszel!

Nem szólt semmit. Feldúlva felrohant a lépcsőn szobája ajtaját úgy bevágta, hogy még a szemöldökfa is beleremegett. Holly mosószert öntött a felmosó vödörbe, és elkezdte feltörölni a lánya maga után hagyott sáros nyomait. Felkiáltott az emeletre.

– Kész tudsz lenni fél óra alatt? Kész az ebéd, kincsem!

– Gyorsan lezuhanyozok és átöltözöm! Persze.

Mire elkészült, terített asztal várta. Ínycsiklandozó illatok keringtek a konyhából. Épphogy leültek az asztalhoz, merni készült a levesestálból, mikor is a szeme megakadt a borítékon. Hangos, meglepett kiáltás hagyta el a száját. Mindenki ránézett. Nem értették mi történt. Majd a tekintetük Juliettáról a borítékra vándorolt.

– Anya! Levelet kaptam, és nem is mondod? – kérdőn tekintett a családtagjaira.

– Elfelejtettem, lányom!

– Elfelejtetted? Amúgyis rosszul indult a napom, látok valamit a kávézóban, amitől még rosszabb kedvem lesz. Ezek után elcsúszok egy falevélen, beleesek egy tócsába. Hazaérve pedig elfelejted közölni, hogy levelet kaptam. És amint látom, fel is bontottad!

– Ne légy ránk mérges, Julietta, de azt hittük, hogy a léhűtő férjed szórakozik! Elfelejtettétek tán, hogy békével váltunk el egymástól!

– Rájöttünk!

Kivette a borítékból a családja által már olvasott levelet. A mai napra ítélt következő meglepetésével találta szemben magát Julietta. Figyelték az arcán lejátszódó reakciókat. Édesanyja retteget attól, hogy eljön az a nap, mikor a jóslat, a családi legenda, amit mesének hitt, valósággá válik. Holly két szörnyű titkot hordott magában. Ha kitudódna, a második nagy vihart kavarna a családja nyugodt légkörébe. Julietta nem hitt a szemének. Többször nekifutott a levél tartalmának. Majd hangosan olvasta fel, annak tartalmát.

Tisztelt Julietta Speer!

Ezúton értesítem Önt, hogy a birtokunkba jutott felkeresés alapján, Ön örökölt egy házat Magyarországon, ezen belül is, egy közép-dunántúli községben: Faddon

Legyen szíves a holnapi nap folyamán (2015.10.06. 10. óra) irodánkat felkeresni. Szüleivel és testvérével. Bővebb felvilágosítással szolgálunk az örökségével kapcsolatban

Tisztelettel:

Michael White. Irodavezető.

Julietta feltekintett a levélből. Meglepetten tapasztalta, hogy senki sem figyel rá. Megköszörülte a torkát. Holly ránézett.

– Valami baj van? Mit írnak?

– Ha olvastátok, akkor tudnotok kell arról, amiről szól! Mi az, hogy örököltem? Tudtommal nekünk nincsenek rokonaink a kontinensen, pláne nem ebben a kis országban. Vagy igen?

– A mai világban, minden lehetséges! – Holly nem nézett a lánya szemébe. Néhány perces csend után, újból megszólalt.

– Csak azt nem értem, miért csak én örököltem? Lucy miért nem?

Lucy megvonta a vállát. Különösképp őt nem hatotta meg az örökség. Egyáltalán nem bánkódott azért, mert őt nem jelölték meg örökösként.

– Különösképp, engem nem izgat annyira! Holnap úgyis minden kiderül!

Az ebéd közben kihűlt. Nem voltak éhesek. Mindenki gyomrát megviselte a levél tartalma.

3.

Míg Holly újból melegítette az ebédet, Julietta felrohant a szobájába. Kinyitotta a szekrényt, kivette belőle a titkon rejtegetett pálinkás üveget, és jót húzott belőle a nagy ijedségre. Megszólalt a bejárati csengő. Holly kinyitotta az ajtót. Az ajtóban unokahúga Nancy állt. Szakasztott úgy, mint egy órával ezelőtt Julietta. Elázva, vacogva. Kezében egy borítékot szorongatott. A nőből kirobbant a nevetés. A lány berobogott a konyhába. Nem köszönt az ott tartózkodóknak. Megperdült, és kíváncsian nézett a nagynénjére.

– Most mi van? Hülyén áll a hajam? - simította végig a haját. – Az meglehet. Ebben a csodás időben.

– Nem! Egy órával ezelőtt, Julietta is épp így ért haza! Annyi különbséggel, hogy ő összeismerkedett egy tócsával!

– Tócsával? Jellemző!

– Mi az a kezedben? – Érdeklődött unott hangon Lucy.

– Ez? Egy levél! Ma kaptam!

Holly hirtelen kikapta unokahúga kezéből a borítékot. Nem akart hinni a szemének. A feladó ugyan az az ügyvédi iroda volt, ahonnan Julietta is levelet kapott. Nancy meglepetten nézett rá.

– Baj van, Holly?

– Majd Julietta elmondja!

Julietta még mindig a butykost szorongatta. Hallotta unkatestvére hangját. Fintort vágott, majd ismét meghúzta az üveget. Összeszedte minden erejét, és levánszorgott a lépcsőn. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy Nancy nyavalygást hallgassa. Belépett. Nem köszönt. Egyből az anyját kérdezte.

– Mi az a nagyon fontos, ami nem várhat holnapig, vagy az ítélethirdetésig?

– Julietta! A mai nap, valami oknál fogva, különös.

– Furcsa? Ugyan miben? Talán abban, hogy ő is úgy néz ki, mint egy ázott kacsa? - bökött az állával Nancy felé.

– Nem! Hanem ezért! - nyújtotta feléje a borítékot. Julietta undorodva vette ki anyja kezéből a borítékot. Feladó megegyezett az ő levelén találhatóval. De tartalmilag egy kissé eltért. Nancy ugyan nem örökölt házat, de a holnapi napon jelen kell lennie.

– Felettébb érdekes! Én örököltem egy házat, meg kell, jelenjek. Lucy éppúgy, mint te, nem örökölt, mégis ott lesz, veled együtt. Ezt az egészet nem értem! Ha nem örököltetek, miért kell elmennetek?

Nancy felkapta a fejét.

– Örököltél egy házat?

Julietta elvette az asztalról a levelet, és Nancynek nyújtotta.

–Ma kaptam én is!

–Nagyon érdekes! Vannak nekünk rokonaink Európában.

–Tudtommal nincsenek! Ebben az egészben, van valami furcsa! Csak tudnám mi az?

Hallgattak. Egyiküknek sem jutott eszébe egy jó megoldás. A csendbe visított bele a bejárati csengő hangja. Julietta kinyitotta az ajtót. Teljes életnagyságban, biciklijére támaszkodva, valamilyen oknál foga csíkos ruhában ott állt barátnője Yvonne Agnew. Julietta úgy meglepődött, hogy majdnem fellökte biciklistől. Yvonnet meg sem kellett kérdeznie mi szél hozta erre, mert barátnőjéből dőlt a szó. Befelé mentet ecsetelte jöttének okát. A lányon nagyon is látszott, hogy zaklatott és ideges.

– Ezt az érdekes levelet kaptam minap! Sosem szoktam levelet kapni ügyvédi irodától. Pláne nem abban az ügyben, hogy házat örököltem.

Egyszerre kérdeztek vissza.

– Mondd még egyszer?

– Örököltem egy házat! Én? Egy kis országban, valahol Európa közepén!

– Csak nem Magyarország? – kérdezte kíváncsian Julietta!

– De! Honnan tudod?

– Onnan, hogy én is örököltem egy házat. Pontosan ott, ahol te is! – Nyújtotta barátnője felé a borítékot.

– Hihetetlen! Átverés az egész! És a többiek?

– Csak mi ketten, de nekik is jelen kell lenniük holnap!

– Pontosan! Pedig én nem is örököltem! És Lucy sem! Holnap kiderül az igazság! Most mennem kell. Nem kell ki kísérni. Tudom a járást.

A család többi tagja is felállt és távozott a konyhából. Holly a kis szobából hallgatta a két lány diskurzusát. Rettegett attól, hogy kitudódik a féltve őrzött családi titok. Julietta rájön arra, kinek is kellett volna lennie valójában a születése pillanatában.

– Képzeld, anyu és a többiek felbontották a levelemet és elolvasták!

– Elolvasták?

– Attól tartottak, hogy Martin szórakozik velem.

– Mindenki tudja, hogy békében váltatok el!

– Így van! Utána elfejtették közölni velem. Ebédhez ültünk le, merni készültem a leveses tálból, amikor észrevettem a borítékot. Még nem is néztek rám. Mi a véleményed?

– Mielőtt idejöttem volna, ott tartottam gondolatban, hogy átverés áldozatává váltam. Arra viszont ne számítottam, hogy te is kaptál egy példányt.

– Ne is mondd! Felettébb furcsa az, hogy mi ketten örököltünk egy házat! Ha Lucyval és Nancyvel együtt, nem törném a fejem rajta. Max azon, hogy élt rokonunk Magyarországon és mi nem tudtunk róla. Így viszont egészen más a dolog fekvése.

– Így van! Másként néz ki a dolog! Neked említett valaha Holly arra vonatkozóan valamit, hogy esetleg a kontinensen élnek rokonok?

– De hogy említette! Az is lehet, hogy apu részéről vannak vagy voltak rokonok! De viszont miért nem ő az örökös? Nem értem? Martha?

– Mi van anyuval?

– Ő említette neked, hogy van a rokonaid valahol külföldön?

– Semmit! Komolyan fel volt bontva a boríték?

– Komolyan! Bámultak a tányérba! Lucy-t különösképp nem érdekli a dolog. Azzal sem foglalkozik, hogy nem örökölt, mégis ott lesz holnap.

– Biztos vagyok átverés! Utálom azt is, ha telefonon keresnek, hogy ilyen-olyan nyereményt nyertem, úgy véletlenül.

– Ki is szoktam nyomni ilyen esetben. Olyan érzésem van, mintha anyu tudna valamit!

– Lehet, csak azt érzed! Holnap pedig jót nevetünk az egészen.

– Neked legyen igazad!

Késő délután szakította félbe a lányok monológját, mielőtt ketten farkast kiáltanának.

4.

Enoch. Halandói szemnek láthatatlan város a sivatag közepén. Itt él és végzi időszámítás előtti időkből a munkáját a Kamarilla, vagyis a vámpírtársadalom vezetői, a vének tanácsa. Megbeszélést folytattak az épp aktuális a társadalmukat érintő fontosabb ügyekről.

Morpheus a Kamarilla vezetője, közel háromezer évével, megbízhatóságával kivívta magának a többi vámpír elismerését. Így tovább vitte apja örökségét. A vezetői posztot. A tanács többi tagján kívül, a teremben tartózkodott még nevelt fia Beau. A fiút a második világháború idején rabolt el egy árvaházból, átváltoztatta, majd igyekezett a saját képmásásra formálni.

Vérszerinti lánya Zarta, konokfejű, öntörvényű lány volt. Az Inkvizíció idején vesztette el édesanyát. Boldognak éltek kettesben édesapjával, míg egy nap, Morpheus haza nem hozta Beaut. A családi idill megszűnt létezni a lány számára. És a két vértestvér az első perctő kezdve, látványosan gyűlölte egymást.

Beaut sem ejtették a fejére. Már az első napokban kiívta a többi idősebb vámpír tiszteletét. Minden erejével és tudásával küzdötte fel magát a létrán. Ha apja nem volt jelen, és hirtelen döntést kellett hozni, a tanács tagjai bátran fordultak hozzá segítségét.

A két testvér között volt egy csöppnyi különbség. Beau határozott és bölcs döntéseket hozott, és kiválóan ismerte a vámpírok íratlan szabályait, addig nővére Zarta megérzéseiről és látomásairól volt híres. Látta a múltat, a jelent és a jövőt.

A mai napon sem volt másként. Zarta nem sokra rá, hogy megvíradt, szédülni kezdett. Amit furcsának tartott, mert ilyent még nem érzett. Bár tudta, hogy látomása lesz, ez valahogy egészen különös volt. Egy nagyon jóképű férfi jelent meg a szemei előtt, amitől hirtelen a hideg is kirázta. Magas férfi volt, barna göndör hajjal. Jéghideg, gyűlölettel teli kék szemek meredtek rá a távolból. Egy vaskapu előtt állt, és a házra nézett. Verset mondott magában.

" Gonosz vagyok, gonosz, mert vámpír vagyok.

Felvirradt a nap, melyet megjósoltak.

Azt hittétek nem létezem,

Pedig mindig is köztetek éltem.

Az éjszaka sötét, az éjszaka kegyetlen, ezen

Az éjszakán újból életre kelek.

Köztetek leszek, de kegyetlen.

Vigyázz ember, véredtől sötét

Lesz az éjszaka.

De jön, ő kit

Megjósoltak,

Élete utolsó napján

Írásba foglalja azt, kinek neve Julietta".

A férfi felnevetett. Tűhegyes fogai kivillantak, nyelvéve végi simította, és vér serkent a szája szélén. A kép váltott. Zarta most egy családi házban találta magát, Sloghutban. A lány egy levelet olvasott fel, melyben közlik, hogy házat örökölt Magyarországon. A kép váltott. Zarta egy sorház ebédlőjében találta magát Sloghutban. A lány épp egy levelet olvasott, melyben közlik vele, hogy házat örökölt Magyarországon. A név nem volt ismerős számára, az ügyvédi iroda ahonnan a levél érkezett, annál inkább. Sötét ügyeket képviseltek, így nem csak a rendőrség, de a Kamarilla látókörébe is bekerült.

A látomás ismét váltott. Újból a sorház konyháját mutatta. A vámpír halkan felkiáltott. Julietta társaságában látta a vérfarkas lányt, akit olyan jól ismert. Fintort vágva kirohant a szobájából. Kopogás nélkül rontott be a tanácsterembe. Az ott tartózkodók mellett apja és öccse is, értetlenül néztek rá.

– Lányom! Mi történt, hogy körünkben üdvözölhetünk?

– Ne haragudj apám, hogy rátok török a vének tanácsára – mély levegőt vett. – Látomásom volt. – Elhallgatott és végig nézett a jelenlévőkön. – A látomásom első részében, egy nagyon jóképű férfi szerepelt. Magyarországon. Sosem láttam még, ismeretlen volt számomra. Egy verset mondott. – Zarta itt elmondta a verset. Beau kivételével, mindenki ledermedt a hallottakon. Apjuk felállt és a lánya elé sietett.

– Ez nem lehet! Ez lehetetlen!

– Mégis? Mi történt, apám? – érdeklődött a fiú.

Morpheus nem figyelt rá.

– Mondd tovább, Zarta!

– Ez a ház, a gonosz háza. Érzem a férfi kegyetlen dühét. A vers... borzalmas... Sloguhtban egy harmincas éveinek közepén járó lány, levelet kapott a White ügyvédi irodától, miszerint örökölt egy házat Magyarországon. De nem egyedül örökli...- elhallgatott.

– Mondd már!- ripakodott rá az öccse.

Bosszús tekintettel nézett rá a testvérére. Apja és a tanács többi tag felé fordult

– A másik lány, ki a házat örökli, Yvonne Agnew. És mielőtt megkérdeznéd ki az az Yvonne Agnew, azaz Yvonne Agnew akit jól ismerünk.

Az apja és Donnak nevezett tanácstag sejtelmesen összenéztek. Beau és a lány figyelmét nem kerülte el.

– Baj van, apa? – Érdeklődött Beau. –Mert nekem úgy tűnik, te tudod mi a jelentősége Zarta látomásának. Reszketsz. De nemcsak te, hanem Don is.

– Az lett volna a legjobb, ha Zartának nem lett volna látomása. Ne érts félre, kislányom, de amit most elmondtál igaz, akkor olyan valaminek a kezdetén vagyunk, amiben sosem hittem. Ez miatt nevettem ki annak idején a Venture klánt. Jóslat és egy legenda miatt.

– Legenda? – kérdezte egyszerre a két testvér.

– Legenda! Sosem volt bizonyítható! Hunor beszélt hetet-havat! Kislány voltál még Zarta. A legenda szerint, gyilkosságok borzolták a középkori falu lakosainak az idegeit. Egy titokzatos férfiről beszéltek, akit egyszerűen a levegőben repülő embernek hívtak. Egy nőről, aki telihold idején furcsa és titokzatos rituálékat folytatott a tisztáson vagy az erdőben. Holnap lesz pontosan négyszázhatvan éve, hogy a Venture klán Magyarországra hivatott minket. Nyomát sem találtuk annak, amiért odamentünk. Egy naplót csupán, melyben felírtak néhány dolgot. Két családra is utaltak. Mindkettőt jól ismertem. Kovács és a Benke család. Tisztességesek voltak a fajtájukon belül. Annak ellenére, hogy ősi ellenségek, szoros barátságot ápoltak egymással. Mire a gyilkosságok megtörténtek volna, a Benke család rég elhagyta az országot. – Zarta és Beau itták apjuk szavait. Nem tudták, hogy a vén vámpír hova akar kilyukadni.

– Hova akarsz ezzel kilyukadni, apa?

– Valószínűnek tartom, hogy Joseph a valóéletben is létezet. Nem volt róla feljegyzés, egy kép. Joseph egy fantom volt. Most, hogy Zartának látomása volt róla, mert ki más lehetett volna, sok dolog helyre áll, ami nem volt tiszta számomra

– És a napló melyet említettél? – kérdezte kíváncsian a fiú.

– Lényegtelen! Egy halászember lányának a feljegyzése abból az idősíkból, mikor a gyilkosságok történtek. A paraszt volt az egyetlen tanú, aki látta fantomot. Egy gyilkosságot, amit nem tudtunk bizonyítani. Az öreg megbolondult, és élete végéig az mondogatta, hogy a gonosz itt él a faluban.

Még mindig nem értették a dolgokat. de már kapizsgálták a dolog lényegét.

– Még mindig nem értjük, de már kezd a lényeg a felszínre törni.

– A lány, aki nem volt ismerős Zártának, és házat örökölt, Amanda jóslata szerint, és a Venturik állítása szerint, Joseph Benke leszármazottja. És a vérfarkas, akit olyan jól ismerünk, Katalin Kovács leszármazottja. Mindkettőjük anyja, ismeri a legendát és a jóslatot. Sosem hittek benne, mint én magam. Sokszor beszéltünk egymással, erre vonatkozóan. Mindig ugyan az volt az elképzelés. Mese az egész.

Próbálták megemészteni a hallottakat.

– Ki az az Amanda?

– Amandát véletlenül ismertem meg. Ott ténfergett a Duna partján. addig-addig ügyeskedett, amíg a közelembe nem férkőzött. Cigányasszony volt. amolyan helyi boszorkány. Nagyon is emlékszem rá, a szemeim előtt látom. Érzem a belőle áradó félelmet. Félt. Igen is félt. Ő is beszélt a fantomról, egy házról, ami akkor már nem állt ott. Pedig pár nap múlt el. A kezem után nyúlt. Könyörgött, hogy hallgassam meg.

Don felkiáltott.

– Most már emlékszem! És a jóslatára is! – Mivel senki sem állította le folytatta. – A szoknyája mélyéről vette ki a cigánykártyákat. Semmivel sem foglalkozott. Leült az esőáztatta földre. Kivetetet kártyáit. Íme így szól a jóslat: "Egy vámpír éle a faluban, kinek vérszomja alantas, legendák szólnak róla, de senki sem látta még őt. Éjszakánként, ha feljön a hold, s az égen teljes lesz, útnak indul ő, hogy áldozatát becserkéssze. Vigyázz ember, az éjszaka kegyetlen – jön ő és véged. Mást is suttognak a lapok, a család elhagyta az országot. Azt hiszed meghalt ő, de eljön a nap, mikor újra felbukkan, és vigyázz, a kétezres évek közepén leszármazottak érkeznek, közülük egynek esze ravasz és írásba foglalja azt, kinek neve Julietta. Jajj de többen jönnek, kiknek szándéka aljas, velük együtt jön a halál, aki mosolyogva odébbáll. De lesznek segítői, kikről nem tud ő, segítségére sietnek, s a titok feltárul.

Tátott szájjal bámultak a vámpírra, majd az apjukra. Teljes mértékben felfogták az egész történet lényegét. Zartának most vett értelmet a látomásának lényege. Összeroskadva ült a széken. Sok látomása volt, de ez túltett az összes többin. Morpheus spekulált

– Az lesz a legjobb, ha meglátogatjátok Marthat! Biztos vagyok benne, hogy eszi az ideg!

– Apa! Vérfarkasok

– Na és? Megbízom bennük, mint ahogy ti is megbíztok bennük!

A két fiatal felállt és kifelé indultak. Morpheus utánuk szólt.

– Zarta! – megfordult, de nem szólt. – Miután nemcsak látomásaid vannak, hanem ragyogó kézügyességet is, rajzold le számomra a látomásod alapján a fantomunkat.

5

A sötét sikátori részben volt található az ügyvédi iroda. Ide normális ember, nem lépett be, ha kedves volt az életet. Rosszarcú emberek kedvelt helye volt, főleg éjszaka. A redőny lehúzva. A bent ülő Paul White semmit sem érzékelt abból, ami kint történt. Órák óta pár fiatal strázsált a túloldalon. Pault lekötötte a holnapi napra tervezett megbeszélés. Mióta a férfi megkereste őket, nem volt számukra megállás. Minden folyó ügyeiket elnapolták, hogy a férfi rég eltűnt rokonaikat megtalálják. Az időponttal volt kényes a férfi. Akcentussal beszélte az angolt. Súlyos pénzösszeget dobott az asztalra, hogy minden erejükkel ezt az ügyet szolgálják. Mint kijelentette, nem fog a jutalom elmaradni. Az ikrek ráharaptak a csalira. Az időpont. Az a fránya időpont, ez volt fontos a férfi számára. Mint elmondta, ehhez a dátumhoz a régmúltból, egy családi esemény vonatkozik, ami behomályosítja, a család múltját.Minden idejüket lekötötte a megkeresés. Sikerrel jártak. A férfi utasításának megfelelően a széfben található papírokat, holnapi napon kell átadniuk a két örökösnek.

A Venture klán fiatal tagjai László vezetésével, napok óta megfigyelésük alatt tartották az irodát. Hunornak a fővezetőjüknek gyanússá vált a nyár óta néhány dolog, a Duna melletti faluban. Hiába néztek körül, nem találtak semmi gyanúsat. Csak az érzés nem akart szűnni. Négyszázhatvan évvel ezelőtt történtek jutottak eszébe. Az ügyvédi irodát régóta a megfigyelésük alatt tartották. Többször szóba került Morpheussal folytatott megbeszélésükön. A gyanús fiatal férfi augusztusba bukkant fel a faluban, majd Londonba, miután elhangzott telefonbeszélgetés során a két ismerős név, még jobban foglalkoztatni kezdte az akkor történtek. Főleg hogy augusztus vége felé, állattámadásnak vélt gyilkosságok ütötték fel a fejét a faluban és környékén. Holttestek láttán tudta, hogy vámpír végzett a halandókkal. A fiatalokat elküldte Londonba. Napi szintű jelentéseket küldtek számára. Felsóhajtott. Még is jobb lett volna szólni a Kamarillának.

Az ügyvédi iroda ajtaja kinyílott. Paul kilépett. Körbenézett. Összehúzta magán a kabátot, és elindult a piac irányába. László telefonált. Azt az utasítást kapta, hogy keressék fel Martha Agnew-t.

6

Világos kisszoba volt. Délelőtti napfény melegítette fel. Yvonne ilyenkor szerette a legjobban. A napfény megnyugtatóként hatott rá. Imádta a nyarat, amikor a napfény elárasztotta a kicsiny kis szobáját. Nem rég vette birtokában az új ágyát. Lefekvéshez készülődött. Ágyazott. Háttal állt az ablaknak. Még nem csukta be. Gyenge szellő lebbentette meg a bíborvörösbe játszó függönyét. Az eső késő délután állt el. Megdermedt. Az orra kitágult. Vámpírszag árasztotta el a szobáját. Ismerős szag volt. Huppanás, majd két ismerős hang ütötte meg a fülét.

– Leszállnál végre rólam, Beau!

Szemeit forgatta. Csupán ennyit mondott.

– Hát ezt nem hiszem el! Mást sem hiányzott még az életemből, mint a Kamarilla.

A két váratlan vendég felállt. Yvonne megfordult.

– Legalább landolni meg tanulhatnál végre, Beau!

– Ja, bocsi! Igyekszem!

– Nektek is szép estét! Mit kerestek itt?

– Apánk küldött. - válaszolt Beau.

– Mindjárt gondoltam, hogy nem II. Erzsébet! Mit akar tőlem Morphes?

– Marthaval akarunk beszélni.

– A lány percekig elgondolkodott, vajon mit akar a Kamarilla az anyjától. Anya! Gyere ide, anya!

Levegőt vett, majd féktelen ordítozásba kezdett.

– Tudomásunkra jutott valami! Neki köszönjétek! – Mutatott rá nővérére.

– Mi a bajod már megint?

Martha ordítozni kezdett.

– Elég legyen!

Azok ketten összerezzentek.

– És most szépen elmondjátok, mi szél hozott titeket erre a helyre! – ült rá a lánya ágyának szélére. Kíváncsian nézett rájuk.

– Látomásom volt! Tudjuk mi lesz holnap. Igazából nem ez a legnagyobb probléma. hanem az, hogy tudomásunkra jutott rólatok valami.

– Rólunk? Ugyan mi? – Martha reszketett belűről. ideges volt. Tudta, hogy nincs már menekvés. – Mindent tudtok rólunk! – Ártatlan képpel, rémületet színlelt. - Az nem lehet. lehetetlen.

– Mi a baj, anya?

A két fiatal Marthara nézett.

– Nem mesélted el neki, igaz?

– Minek? Az csak egy legenda! Mese! Sosem volt bizonyítható!

– De abban a mesében rólatok is szó van, illetve egy gyilkosságról!

Martha közelebb lépett Beauhoz. Yvonne az ágya tetején értetlenül nézett rájuk.

– Bár, ahogy a lányom és Julietta megkapta a levelet, másként látom a dolgokat. Az a sok zagyvaság, amit anno összehordott az apátok, úgy véltem hazugság.

– Apánk most mesélte el nekünk is, mi történt annak idején!

Yvonne meglepetéstől most szólalt meg.

– Mi van? Gyilkosság volt a családunkban?

– Úgy négyszázhatvan évvel ezelőtt, kislányom! De sosem volt bizonyítva! Mese!

– Ne már, anya! Sosem beszéltél róla!

– Nem mondtam, mert legenda az egész! Most már tudom, miért kell holnap ott ennie a lányomnak!

– Miről beszélsz, anya?

– Semmi! Ne figyelj rám! Csak beszélgetünk! Jóslat is szóba került?

Marha összetörve ült az ágy szélén. A padlót nézte. Onnan próbálta leolvasni a megoldást a problémára. A két család nagyon jó barátságban álltak egymással. Ha a legenda ténylegesen bebizonyosodik, hogy valós, a két lány barátsága örökre tönkre mehet.

– Anya, légyszíves mondd már el, miről van szó?

Yvonne az ágy tetején toporzékolt, hisztizett. Ismerték jól a kitöréseit. Arra volt jó, hogy ő kerüljön a képpontba.

– Megnézhetném azt a levelet, melyet Yvonne kapott? – kérte Beau.

– Hogyne! A Kamarillának mindent!

Martha az éjjeliszekrényhez nyúlt. A fiókjából kiemelte a levelet, és Beaunak nyújtotta. Lényegében az állt, mint Julietta a levelében. Yvonne nem bírta a száját tartani.

– Mondjátok már el az igazat!

– Mese az egész, kislányom! Nincs mit mondanom! Majd holnap! Holnap úgyis kiderül minden!

Yvonne csalódottan nézett édesanyjára és a két vámpírra. Imádta az olyan történeteket, mely legendákról szólt. Anya száját huzigálva állt neki elmondani a legendát.

– Jól van! Ám legyen! De meg kell értened, hogy ez csupán legenda! Azt tudnod kell, hogy Agnew nem Angliában születtünk. Dúlt az inkvizíciónak Milliók estek áldozatául máglyahalált halva. Üldöztek minket, vérfarkasokat, vámpírokat, boszorkányokat. Ebben a szomorú kegyetlen időben történt az a bizonyos dolog, amiről itt fecsegtünk. Valószínű, hogy valami üknagyanyám lehetet, vagy egyszerűen csak egy rokon. Mindkét család, egy Duna menti faluban élt. Az ott élők, mindkét családról rémséges történeteket szültek. Kegyetlen gyilkosságokról regéltek. Sosem volt bizonyítható. Az sem, hogy a családunknak köze lehetett a gyilkosságokhoz. A ház ahol egy titokzatos férfi élt, a vámpír házának hívták. Sosem látták őt. Fantom volt. Morpheus egyszer azt mondta, hogy e férfi Julietta rokona volt. Megölték az egyik rokonomat. Erről van szó, lányom! Döntsd el, hogy elhiszed-e vagy sem.

Nem akarta elhinni a hallottakat.

– Nem hiszem el! Még hogy a barátnőm egy gyilkos leszármazottja, aki ráadásul vámpír! Még a szagán sem érzem! De még az anyján sem!

– Mondom, hogy sosem volt bizonyítható!

Az ablak nem lett becsukva. A függönyt ismételten szellő lebbentette meg. Megdermedtek. Három vámpír landolt a szobában. Egy férfi és két nő. Magabiztosan álltak. Nem törődtek azzal, hogy vérfarkasok társaságában ácsorognak. Martha és lánya hátrébb húzódtak, úgy ha szükséges, támadnak! Számukra a három vámpír ismeretlen volt.

– Nocsak! A Venturik!

– Hunor kérésére érkeztünk ide! De jobb is, hogy ti is itt vagytok! Tudom, hogy szólunk kellett volna nektek. Hunor nevében is bocsánat. Nyár óta furcsa dolgok történnek az országban. Augusztusba egy titokzatos férfi jelent meg Faddon. Állattámadásnak álcázott gyilkosságok. Valamint a White irodából két hetente érkeznek az országba a két ügyvéd. A férfi is járt náluk. És szóba került két név is. Agnew és Speer. Ezért vagyunk itt.

– Végül is nincs mit elmondanunk arról, hogy mi mért vagyunk itt!

Zarta szólalt meg!

– Akkor segítségünkre lehettek nekünk! Julietta nem tud semmiről. lövése sincs arról ki is ő valójában. A legendáról csak az anyja tud! Továbbá a fantom, kiről a legenda szól, már nem az. – papírt vett elő a zsebéből és Lászlónak nyújtotta. Mindenki a papír felé hajolt. Yvonne kivételével. Még duzzogott.

– Ő itt Joseph Benke! A fantom!

7.

Julietta egy kissé megkönnyebbülve dőlt rá az ágyára. Annak ellenére, hogy izgatott volt a holnapot illetően. Nem tudott elaludni. A plafont bámulta, járt az agya szüntelenül. Behunyta a szemét és várt. Az álom helyett kusza gondolatok kavarogtak a fejében, gyötrő rémképeket látott maga előtt. Miután nem tudott elaludni, kimászott az ágyából és az íróasztalház ment. Bekapcsolta a laptopot és írni kezdett.

Az Örökség. Avagy a papírra vetett rémálom.

1. Levelet kaptam egy ügyvédi irodától, akikről még nem is hallottam. A papír szerint házat örököltem Magyarországon.

2. Eddig egy ügyvédi irodával álltam kapcsolatban. A válásom miatt.

3. Kiderült, hogy nemcsak én kaptam levelet, hanem unokahúgom Nancy és a barátnőm Yvonne.

4. Rajtam kívül még ez örökös létezik. Yvonne.

5. Nancy nem örökölt, mégis ott lesz holnap, Lucyval együtt.

A sorok bepötyögése után robbanásszerűen elaludt.

8.

Yvonnet továbbra sem lehetett lerázni. A késői óra ellenre felcsigázta az a gondolat, hogy valamikor a középkorban gyilkosság történt a családjában. A többiek még mindig a képet nézték nagy odaadással.

– Látomásom alapján készítettem el! Apám kért meg rá.

– Jóképű! Sőt sármos! Ha még fiatal lennék és nem vérfarkas, talán rá is nyomulnék! A szeme. Hideg, gyűlölettel teli csodás kék! De lerí róla a gonoszság. Tehát ő lenne a vámpír, kiről a legenda és Julietta mellett a jóslati is szól!

Yvonne ráharapott a szóra.

– Jóslat? Miféle jóslat?

– Jóslat magáról barátnődről és a fantomról. A faluban élt egy boszorkány. Ő jósolt akkor, mikor Morpheus a Venturikkal ott járt a gyilkosságok miatt. Kártyát vetett. – Martha elmondta a jóslatot Juliettáról.

– Hihetetlen! Én miért nem tudtam erről?

– Hányszor mondjam még el! Nem mondhattam el, másodszor azért, mert sosem hittem el! Valamint, erről hallgatsz a barátnőd elől is!

– Miért?

– Mert én azt mondtam!

– És azét is, mert apánk erre kér!

Martha fellélegzett.

– Azt hiszem itt az ideje, hogy ágyba kerüljön mindenki. Tisztelet a kivételnek. Holnap hosszú és nehéz napunk lesz.

A vámpírok meghajoltak, majd ahogy érkeztek, úgy távoztak. A szobámban már nem volt más csak Yvonne és az anyja.

– Tudod, anyu, ezt nem gondoltam volna rólad! Nálunk nem volt szokás bármit is eltitkolni egymás elől. - Martha nem mondott semmit. – Mondd! Ezek után, hogy nézzek Julietta szemébe? A barátnőm!

– Ahogy eddig is! Jó éjszakát.

Yvonne a sötét szobában maradt a kételyeivel. még sosem félt a sötétben, de most a szoba minden egyes sarkába egy gonosz mosolyú férfit képzelt. Mire nagy nehezen elaludt, hajnalodott.

9.

Hamar megvirradt. Julietta az ébresztő hangjára felriadt. A laptop billentyűjén hajtotta álomra a fejét. Nem is bánta, hogy felébredt. Rosszat álmodott. Álmában a Hímolaja csúcsai között járt. A havasi ember üldözte. Kétség sem férhetett hozzá, hogy a havasi embernek mi a szándéka vele. A Jetinek nem állt szándékában elrejtőzni az áldozata elől. Julietta futott. A tisztesség kedvéért elejtett egy-két segélykiáltást. Centikre volt az áldozatától, amikor valahonnan a messzeségből imamalom nyikorgása megzavarta a havasi embert a mindennapi rutinjában.

Julietta felriadt. Az ágyon felejtet telefon követelőző rezgése csak nem akart abbamaradni. Nyújtózkodott egyet. Igyekezett elhessegetni maga elől az álomképet. Álomittasan nyúlt a telefonjáért, hogy kinyomja az ébresztőt. Félig csukott szemmel látta, hogy üzenete is érkezett valamikor az éjszaka folyamán. Az üzenet ismeretlen számról érkezett. Percekig vacillált azon, hogy megnézze-e. Megnyitotta. A telefon kiesett a kezéből, halkan puffant az ágyon. A lány remegett az üzenet elolvasást követően. Nem tudta hova tenni az események sorozatát. Újból elolvasta. Nagyot nyelt.

Eljött a nap, melyre hosszú évtizede várok. Megjósoltak, itt vagy hát. Felvirradt a bosszú napja, rejtvénybe kapod a feladványt. Ha megfejted reád a boldogság, míg a másikra a halál. vár.

Nem tudott másra gondolni, mint arra, hogy átverés áldozatává vált. Az újságcikk megjelenés, megismerkedés egy tócsával, a levél, ház, végül egy idióta SMS. Ha most azt hiszik, hogy megrémült, akkor nagyon is tévednek. Holnap magabiztosan beállít az ügyvédi irodába, meghallgatja, majd jól megmondja a magáét. Őt nem lehet megfélemlíteni. Alig aludt el, mikor újból rezegni kezdett a telefonja.

Yvonne az este történtek hatása alatt volt még mindig. Zaklatott állapotban rohangált a szobájában, éppúgy, mint a pók a falon. Az ablak előtt állt és a holdat nézte. megszólalt a telefonja. Üzenete érkezet. Lassan megfordult. Unott, lassú léptekkel indult meg az ágya felé. Ugyanilyen mozdulattal nyúlt érte. Nem is nézte annyira. Amikor megnyitotta és elolvasta, a kezéből kiesett és féktelen ordítozásba kezdett. Anya úgy esett be a szobájába. Riadt képpel nézett a lányára.

– Mi történt már megint? – körbenézett. Egyetlen vámpír sem tartózkodott lánya szobájába. Akkor viszont valami más baj történt.

– Csupán ennyi, anya. – anyjának nyújtotta a telefont. Martha idegesen kapta ki lánya kezéből a mobilt. Hangosan olvasni kezdte az üzenet tartalmát.

Eljött a nap, a bosszú napja, hogy egy halált megbosszuljak. Eljöttök újra, itt lesztek, s a legenda újra éled. Jaj, de vigyázz, ha a rejtvényt rosszul fejted, mert nem lesz ő ott, hogy segítsen, és a házban éggel el.

Döbbenettől falfehérré váló Martha leroskadt a székre.

– Rosszat sejtek, nagyon rosszat. Semmi sem történik ok nélkül. Higgy nekem, sosem hittem a családunkat és a Speereke körüllengő legendában. A levél, örökség, a Kamarilla és Venture klán megjelenése.... Most ez... Mi jöhet még?

– A halálom! Ha jól értem!

– Fejezd be! Senkinek sem esik bántódása! Nem rég beszéltem Morpheussal! Biztosított az felől, hogy vigyáznak rátok.

– És te, hiszel egy vámpír szavában?

– Mint ahogy te is! Sokat köszönhetünk nekik! Ők voltak az egyetlenek, akik maguk közé fogadtak, mint vérfarkasokat. Nem véletlen, hogy a Kamarilla szolgálatában állunk.

– Julietta? Elmondjam neki?

– Csak azt, hogy üzenetet kaptál! És kérlek! Másról ne is beszélj előtte.

Az ajtóból még visszafordult.

– És nagyon kérlek! Ha Nigel megérkezik, légyszíves ne veszekedj vele!

– A vadász is? Minek?

– Én sem tudom! Légy szíves ne legeltesd rajta a szemed túl sokáig! Tudom, hogy odavagy érte.

– Na de, anya...

Julietta ismét a csúcsot mászta meg, amikor újból felhangzott a távolból az imamalom hangja. Utána nyúlt, hogy megállítsa, ne nyikorogjon tovább. Csak nem akarta abbahagyni. Megállás nélkül követelőzött. Álmosan felkönyökölt. Kijelzőn látta, hogy barátnője a hívó.

– Szia! Nem alszol?

– Szia! Nem, mert nem tudok elaludni. – meg sem várta netán Julietta kérdezzen, rögtön a tárgyra tért. – Furcsa dolog történt megint. Smst kaptam egy ismeretlen számról.

– Te is? Én is!

– Neked mit ír?

Julietta felolvasta az ismeretlen üzenetét.

– Kezd egyre érdekesebbé válni. még a Kama.- elharapta a szó végét.

– Hogy mondod?

– Semmi! Ne foglalkozz velem! Én pedig eme szép üzenetet kaptam.

Percek teltek el egy szó nélkül. Julietta törte meg.

– Miért hiszem azt, hogy átverés áldozatai vagyunk? Ezt már próbáltam délelőtt is kifejteni, de lehurrogtatok.

– Erről szó sem volt! Csupán megpróbáltuk megfejteni az egészet. Csak te nem figyeltél ránk. Holnap, vagyis ma minden kiderül. Próbáljunk meg egy kicsit aludni. – Yvonne bontotta a vonalat.

Reggel mindenki kótyagos fejjel ébredt fel.

10

Alig aludt egész éjjel. Most is csak forgolódott. Ránézett a vekkerre. Másfél órát pihent csupán, Yvonne-val folytatott telefonbeszélgetés óta. Kikászálódott az ágyból. Levonszolta magát a lépcsőn. Igyekezett valamit bekapni reggeli gyanánt, de semmi sem csúszott le és nem is esett egyik falat sem jól. Felnyitotta a laptopot, és folytatta az este megkezdett irományát.

8. Az éjszaka folyamán egy ismeretlen számról, smst kaptam. Valamiféle rejtvényt kell megfejtenem, gyanítom, hogy az örökséggel kapcsolatban. Amit nem értek, hisz így is tudom, hogy házat örököltem. Rám a boldogság, míg a másikra a halál vár. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy Yvonne a másik. Tovább megyek. Drága barátnőm is kapott az enyémhez hasonló, vidám üzenetet. Semmit sem értek.

Holly lépett be a konyhába. meglepetten vette észre, hogy kisebbik lánya már a konyhában tüsténkedik.

– Hát te? Nem alszol?

– Próbáltam, de annyira ideges vagyok, hogy nem tudok. – percig elgondolkodott. Majd anya felé nyújtotta a telefont. – Ezt látnod kell. Az éjjel kaptam. Yvonne is kapott egy hasonló vidám üdvözlést.

Holly nem szólt semmit. Mindenről tudott. Martha még az éjszaka tájékoztatta az események sorozatáról, és Morpheus üzenetéről. Hátat fordított a lányának. Csak úgy maga elé mondta.

– Már kislánykorodban igyekeztem elmondani a titkot, ami a családunkat körbe lengi, a középkor óta. De akkor úgy éretem, nem vagy még felkészülve rá. Elszaladt az idő. felnőttél. Nem láttam értelmét. Úgysem leszel az, akinek kellett volna. Minek erőltessem. A jóslatban sosem hittem, pedig rólad szól. És még is igaz lesz Amanda jóslata.

– Mondtál valamit, anya?

– Az égvilágon semmit! Ne foglalkozz vele. Biztos téves.

Verőfényes, gyönyörű napos időre ébredt a város. A tegnapi zord időjárást, délről érkező melegebb áramlat az Óceán felé sodorta. A hat vámpír régi ismerősként üdvözölte egymást. Csillogó szemmel kezet ráztak egymással. A tegnap éjjeli rideg és hűvös tartózkodás a semmibe veszett. Most közös célt képviseltek. Unott képpel várták azokat, akiknek erre a komor helyre kellett érkezniük. A két ügyvéd már hajnal óta talpon voltak. Jóval a megbeszélt időpont előtt megérkeztek. Vártak. Éppúgy, mint az a hat, akik őket leste. Semmit sem vettek észre. Számukra az utcakép, ugyan azt a rideg sikátori képet mutatta a reggel, mint bármelyik nap reggelét.

A lányok álmos képpel ültek az autóban. Nancy fészkelődött, Julietta az arcát nyomta az ablakhoz. Az autó motorjának hangja álomba ringatta. Lucy, szintén kifelé bámult. Csöpp izgalom sem látszódott rajta. Hidegen hagyta húga öröksége. Yvonne a másik autóban mereven bámult maga elé. Ideges volt. Nem hagyta nyugodni a dolog. De hamarosan vége. Mindenre fény derül. Juliettának lesz igaza. Átverték őket. Kinevetik, az ott dolgozókat Hazamennek, és ezt az egész örökre elfelejtik, élik tovább az életüket.

Lassítottak. Julietta felébredt. Sötét lyukban találta magát. Kiszállt az autóból. A lányok összenéztek. Még a hideg is kirázta őket a sikátor kinézetétől. Yvonne felfedezte a hat vámpírt a túloldalon. Száját húzogatva elindult a bejárat felé Lucy-vel és Nancyvel.

Julietta is felfedezte a hat fiatalt. Két tekintet összetalálkozott. Julietta még nem érzett ilyet. Olyan érzés kerítette hatalmába, mintha villám ment volna keresztül a testén. Szerelem lett első látásra. A fiúval sem volt másként. Tudta! Meg kell szereznie őt!

Beléptek az iroda ajtaján. Ahol kellemes környezet fogadta őket, annak ellenére, hol is volt az iroda. Finom kávé illat keringet a kis helyiségben. Az ajtóval szemben helyezkedett el asztal, ahol két egyforma negyvenes éveit taposó férfi ült. Velük szemben két szék, a két szék háta mögött még hat. Alig fértek el. Mindennek bordó színe volt. Még a két ügyvéd öltönye is megegyezett az iroda színével.

– Üdvözöljük Önöket az irodánkban! Abból az okból érettük önöket ide, mert egy különös megbízást teljesítünk. Hónapokkal ezelőtt, egy férfi kereset meg minket. Az Úr, Magyarországról érkezett. Azzal kereste fel irodánkat, hogy keressük meg rég elveszett rokonait Julietta Speer és Yvonne Agnew kisasszonyokat. Továbbá Önök ketten örököltek egy házat. Fadd nevű településen. A ház kizárólagos örökösei. Egy feltétele van. Be kell költözniük!

Csendben hallgatták a két férfit. Julietta megszólalt. Hangja halk volt, követelőző és kíváncsi.

– Ne haragudjanak, de nekünk nincsenek rokonaik! Akkor ez, hogy lehetséges? Továbbá én és Yvonne nem vagyunk! Ne is értem. azt sem hogy a nővéremnek és unokahúgom miért vannak itt? Vagy átverés az egész?

– Biztosíthatjuk, Ms. Speer nem átverésről van szó. Mi csupán azt mondjuk el, amit a férfi elmondott nekünk.

Paul felállt és a hátuk mögött található pici széfhez lépet. Onnan egy sárga borítékot vett elő, és átnyújtotta a lány számára. Julietta idegesen tépte ki a férfi kezéből a borítékot. Kivette belőle a tartalmat, melyek az asztalon landoltak kísértetiesen. Tartalma névre szóló repülőjegyek, két kulcs és egy fecni. Yvonne felvette a papirost és hangosan olvasni kezdte.

– Eljött a nap, melyre évtizedek óta várok. Rejtvény, de mégsem, mert ezek a sorok elvezetnek hozzám. Kinyitottátok hát a borzalmak kapuját, ráléptetek az ösvényre, melyen győzelem vagy halál vár. Ez az üzenet meghívó a túlvilágra. Találkozzunk az ösvényen, melyen a ház áll, ha a titkát jól fejted talán az öröklét vár.

A két unkatestvér felállt és a lányok háta mögé álltak. Onnan bámultak a fecnire. Akkor riadtak fel az ábrándozásból, mikor Lucy gúnyosan megjegyzést tett.

– Isten biz'! Mintha egy regényben olvasnám!

– Nem akarod megírni egy könyvben, hugi? Az örökség jó cím lenne.

– Közöd? Mert szerintem ehhez semmi közöd, Lucy! Ha megakarom majd írni, akkor majd megírom. Biztosítalak, te leszel az első, akinek szólni fogok a megjelenéséről.

– Fejezzétek be! Nem otthon vagyunk!

– Van még már valami, uraim?

– Nincs! Csak az, hogy elutazzanak és beköltözzenek a házba.

Julietta szomorúan tapasztalta az irodából kilépve, hogy a másik oldalon álldogáló fiatal már nincs ott. Pedig jól esett volna a lelkének, ha még egyszer látatta volna a fiút.

Az idő gyorsan elrepült.