Sziasztok! Tudom, nem vasárnap van, de holnap nem biztos, hogy leszek gép közelben. Így úgy gondoltam, inkább előbb hozom, mint később! Szóval Jó Olvasást Nektek! 

~~~

Midgardon ragadtunk. Elválasztva Thortól, aki talán már Hela következő csapdájába esett. Abban a pillanatban a fejem hirtelen, mintha szét akart volna szakadni. A szemem pedig elsötétült, majd Heimdall sárga szemeit láttam. A Bifrostban voltunk.

Heimdall látomással segített, hogy lássam mi történik Asgardban.

~~~

A Bifrost pallos eltűnt, de Asgard éppen és sértetlenül állt. Nem fenyegette semmilyen sereg, de még Hela sem. Minden nyugodt volt. Valóban csapda volt, egy kísérlet, hogy elválasszon minket Hela. És sikerült neki. Egyedül a pallos tűnt el, számomra érthetetlen módon. Thor a palotában pár Parancsnokkal szemben állt és dühöngött, őrjöngve pár széket vágott a falnak. Ő is rájött, hogy ez csapda és most egymástól távol ragadtunk. A következő pillanatban megszűnt a fejfájás és Loki aggódó tekintetével találtam magam szembe. Elvarázsoltak a smaragdzöld szemei. Halványan elmosolyodtam, mire összehúzott szemekkel nézett rám. Mindent elmondtam neki arról, amit láttam.

Néhány órával később kimerülten, csapzottan és sebekkel teli érkeztünk meg new yorki, egy szobás, kis otthonomba, amit az egyetemtől nem messze igazán olcsón tudtam még anno kivenni. Útközben próbáltuk a Hela halál pengéje okozta sebet, minél előbb gyógyulásra bírni, de sokkal lassabb folyamat volt, mint a többi sebünknél. Kulcs híján engedtem Lokinak, hogy egyik trükkjével nyissa ki az ajtómat, mert berúgni nem szerettem volna. Ha tudtam volna, hogy ma még itt kötök ki, hozom a lakáskulcsom is, de az most Asgardban ragadt, ahogyan Thor is.

Loki alig észrevehetően körülnézett, majd leült az apró étkezőasztalomhoz. A hűtőhöz sétáltam, és kivettem egy üveg vodkát, majd két poharat tettem az asztalra.

- Az meg mi? - kérdezte gyanakvóan

- Vodka - csúsztattam elé a poharat, de csak összeszűkült szemmel nézett rám – Orosz ital, igazán ütős. Már csak ezért is Moszkvában kezdtem volna a megszállást a helyedben, nem New Yorkban - mutattam az üvegre, mire Loki halványan elmosolyodott. Felemelte a poharat, majd egy apró koccintás után legurítottuk az italt. Loki eltorzult arccal nézett a pohárra.

- Piszkosul isteni! - jelentette ki, majd az üvegért nyúlt

- Nehogy megártson! - mosolyodtam el

- Hela után, egy üveg ital is földre keríthet. - vonta meg a vállát legyőzötten.

- A bolondját járatta velünk. - ráztam a fejem hitetlenül - Mindenféle erőfeszítés nélkül vezetett minket meg.

- Idővel hozzászoksz. - jelentette ki, miközben le sem vette a szemét az előtte lévő üvegről.

- Tessék?

- A csalódáshoz, ahhoz, hogy becsapva érzed magadat - vonta meg a vállát, de a szemét nem vette le a vodkáról. Néztem őt. A fekete haját, sebes arcát és a fájdalmát. Számomra szemmel látható volt, hogy szenved. Loki kezdett teljesen összeomlani. Kőomlásként zúdultak rá az elmúlt napok eseményei. Apánk halála, a Nővérünk, akiről eddig mit sem tudtunk, Hela trükkje a fegyverteremben, ami teljesen kikészítette Lokit. Szembesült a hibáival, valamint még én is teljesen ellenségesen bántam vele. És az, hogy ma Hela nemes egyszerűséggel a földre kerítette, még inkább megviselte Loki önbecsülését.

- Lezuhanyzom! - pattantam fel, mert kezdtek eluralkodni rajtam az érzelmek, de Loki még így is egy hatalmas kérdőjel maradt számomra.

Kezdtem benne újra teljesen megbízni, hiszen az életét kockáztatta velünk és értünk, de ez a Férfi kiszámíthatatlan. A zuhany alatt állva megint rám tört a sírás. Gyengének és tehetetlennek éreztem magam Midgardon ragadva. Mintha ölbe tett kézzel vártam volna, hogy Hela leigázza Asgardot, az otthonomat. Mégis mire várunk? Fogalmam sincs mit kéne tennünk, de úgy érzem, mégis csak kéne csinálni valamit. A zuhany alól kilépve törülközőbe csavartam magam. Jól eső érzés volt a csata nyomait lemosni és a sebeim is szinte teljesen begyógyultak már. Hosszú barna hajamat csak vizesen hagytam. Belebújtam egy elnyűtt trikóba és egy kényelmes shortba, majd átengedtem a vodkától csillogó szemű Lokinak a fürdőt. Míg fürödtem leküldhetett pár pohárral az italból. Csináltam pár szendvicset, mert most tűnt csak fel mennyire korog a hasam. Amikor Loki félmeztelenül lépett ki a fürdőből, egy kicsit elakadt a szavam. Derekára tekerte a törülközőt és vizes hajjal nézett rám.

- Feltételezem nincs valami ruhád számomra. - mondta pimasz mosollyal az arcán. Muszáj volt elkapnom róla a tekintetemet és a szendvicseket kezdtem csodálni. Testvérek voltunk, mégis borzalmasan zavart, izmos mellkasának látványa. Mintha nem lett volna helyes őt néznem. A testem szinte megbolondult, nem értettem mi történik bennem. Meg akartam érinteni őt.

- Nincs - motyogtam

- Akkor megoldom - szólt és hangjában érezhető volt, mennyire élvezi a helyzetet. Zöld fény suhant át a szobán. Loki varázslattal öltött magára egy boxeralsót és egy fehér pólót. Furcsa volt nem zöldben és feketében látni őt. Miután kínosan csendben megvacsoráztunk bementünk a szobámba. Az ágyra lekuporodva néztem az esti várost.

- Alszom a kanapén. - ajánlotta fel az ajtóban állva, mire bólintottam. A szekrényem mellé támasztotta Apánk Jogarát. 

- Ide jössz egy kicsit? - kérleltem elcsukló hangon, mire szótlanul leült mellém. A szomorúság újra úrrá lett rajtam.

- Ne aggódj miatta! - mondta Thorra utalva. Felhúztam a térdeimet és átkaroltam őket.

- A családunk darabokban van. Együtt kellett volna maradnunk - motyogtam. Mindketten a várost figyeltük.

- Én csak hátráltatlak titeket. Hela tudja, hogy én vagyok a gyenge láncszem, pont ezért ejtett engem csapdába - nézett rám egy pillanatra, majd újra a várost figyelte.

- Loki! – suttogtam - Hát így látod magadat? – kérdeztem, mire bólintott és folytatta.

- Amikor megtudtam, amit valahol mindig is tudtam a szívem mélyén, hogy én vagyok a család fekete báránya, összezavarodtam. Úgy éreztem az egész életem egy hazugság, és a határok a jó és a rossz között egyszerűen elmosódtak. Loki hihetetlen módon nyílt meg előttem. Annyira sebezhetőnek láttam és mégis ámulatba ejtett. Nagyobb csodálattal néztem rá, mint valaha. 

- Gyerek voltál még Loki. - ültem hozzá közelebb, mire rám nézett.

Önkéntelenül emeltem fel a kezem és emeltem óvatosan arcához, ő pedig egy pillanatra meglepődött, majd finoman a kezemhez bújt. Behunyta a szemét. A szívverésem felgyorsult és úgy éreztem folytatnom kell a mondandómat.

- Loki. Mindegyikünknek sok van a számláján, amit törlesztenünk kell az Asgardiaknak. De el kell hagynunk az önsajnálatot. Könnyebb megpróbálnunk megmenteni őket, hogy aztán ők döntsék el megbocsájtanak-e, mint hagyni, hogy szörnyet haljanak, majd aztán mi is, abban a tudatban, hogy képtelenek voltunk jóvá tenni gyermeteg félrelépéseinket. Egy bölcs király sem mindent tudónak és tökéletesnek születik. – suttogtam, mire aprót bólintott csak, hogy jelezze felfogta, amit mondtam, de nem mozdult.

Ott ültünk midgardi otthonomban az ágyamon, miközben Loki, a csínytevések Istene elgyengülve fektette hideg arcát a kezembe. Bőre hideg érintése ellenére is melegség árasztott el és olyan érzések keringtek bennem, amik ez előtt még soha, éppen ezért képtelen voltam megfejteni őket. Nem tudtam mit érzek. Loki szája megremegett, amikor másik kezemet a tarkójára helyeztem. Egyik kezével automatikusan nyúlt felhúzott térdemre, én pedig önkéntelenül sóhajtottam fel. Kinyitotta szemeit, ám a pár perccel ezelőtt látott gyengeség nyomtalanul eltűnt, és olyan áthatóan bámult a szemeimbe, mintha a lelkemig akarna hatolni. Elszántságot láttam és vakmerőséget. Meg még valamit: vágyat.

Arcát kivette kezemből és a homlokát az enyémhez támasztotta. Újra behunyta a szemeit, ahogy én is. Hangos lélegzésünkre figyeltem, a hajával babráltam a tarkójánál. Ő pedig a térdemen lévő kezét finoman kezdte fentebb csúsztatni a combomon. A levegő hőmérséklete hirtelen lett számomra túl meleg. Csak Loki illatára tudtam koncentrálni és a keze útvonalára. A combom közepe fölött megállt. Arca még közelebb kúszott és már nem csak hallottam, de éreztem is minden gyors kis levegő vételét. A szobában érezhetőbben nagyobb lett a huzat, természetellenesen nagy. Túl nagy kábulatban ültünk ott összegabalyodva, hogy ezzel törődjünk.

- Mi történik? - suttogta végül halkan és szinte megbabonázva Loki, ekkor ajkai alig érezhetően súrolták az enyémet. Hirtelen ugrottunk szét, mert kivágódott az ablak. 

Ijedten álltam fel és csuktam be. Észre se vettem a szobában akkora huzat lett, hogy az kivágta az ablakomat, aminek szerencsére nem lett baja. Én csináltam. Hosszú évek óta először, nem voltam képes kontrollálni az erőmet. Loki hatására teljesen elgyengültem és kezdőkre sem jellemzően nőtt túl rajtam az erőm. Azonnal átfutott az agyamon: ha az erőm nem szól közbe, másodperceken belül megcsókolt volna. Totál vörös fejjel fordultam Loki felé, aki szerencsére ezt nem láthatta a szoba sötétjében. Csak ült ott és bámult maga elé. Rám sem nézett. Megkerültem az ágyamat és az fölött megálltam. Képtelen voltam elviselni Loki csendjét, reméltem, hogy újra vagyunk olyan bizalommal egymás felé, hogy bármit meg tudjunk beszélni.

- Beszéljük ezt meg? - suttogtam remegő hangon.

- Nincsen mit! - mondta hűvösen rám sem nézve, hangjában tele gúnnyal. A döbbenettől szinte lélegezni is elfelejtettem. Tudatosan tagadta le, semminek tekinti.

- Persze, ne tőrjük meg a családi hagyományt egy két mondatnál bővebb, őszinte beszélgetéssel- aprót bólintva bújtam a takaró alá és háttal feküdtem neki.

Loki hosszú perceken át nem mozdult, bennem pedig csak egyre inkább forrt a düh. Rá haragudtam, mert nem úgy reagálta le, ahogy szerettem volna? Vagy magamra haragudtam, amiért engedtem ezt idáig fajulni? Esetleg magamra haragudtam, amiért saját közbe lépésemmel nem történt meg - csak majdnem - az a kimondatlan dolog? Azt akartam, hogy megtörténjen? 

A takarót gyűrögettem és igyekeztem visszafojtani a sírást. Bűntudatom is volt, amiért ekkora káosz közepén, csak egy meg sem történt dologra tudtam koncentrálni. Asgardinak sem vagyok méltó, nem még királyi sarjnak. Csak egy fiatal ostoba lány vagyok, amiért egy fiú miatt hirtelen megállt minden. Ráadásul elmebeteg is, hiszen a fiú a mostohabátyám. Kedvem lett volna kezet fogni önmagammal. Egy újabb családi titok. Ez így fair. Egy kiderül, egyet elrejtünk. Loki mocorogni kezdett, majd a közelsége szinte megbénított. Hátammal éreztem kemény mellkasát és a fülemnél a lélegzetét. Éreztem, ahogy szóra nyitja a száját, de újra és újra elakad. Mozgolódni kezdtem, mert kezdett egyre kínosabb lenni.

-Sajnálom Nessi - mondta végül ki és abban a pillanatban minden dühöm elszállt. 

Ha Loki bocsánatot kér, az hatalmas szó. Hirtelen nem tudtam mit felelni, próbáltam volna megfordulni, de ekkor a karomra tette a kezét, jelezve, hogy ne tegyem. Nem akarta, hogy lássam az arcát. Abban a pillanatban rájöttem, ugyanazt érezhettük és gondolhattuk. Ugyanolyan kínos volt az egész és egyikőnk sem tudott ezzel mit kezdeni. Loki mögém feküdt és a derekamat átkarolva bújt be mellém a takaró alá. Hátammal még jobban érezhettem felsőtestét, amitől a takaróba kellett markolnom. Az egész testünk összesimult, mintha összetartoznának. Ott feküdtem teljesen félreérthető pózban a mostohabátyámmal, ám mégis mérhetetlen nyugalommal telítődtem, mintha az lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Minden gondomat és bajomat elfelejtettem, azt is, amit együtt okoztunk néhány perccel ezelőtt. Loki megint megnyugtatott a legnagyobb káosz kellős közepén. Én pedig azzal a tudattal aludtam el, hogy vonzódom a mostohabátyámhoz. Valami megváltozott akkor este közöttünk. Aztán persze szokásoknak híven, minden a feje tetejére állt, már megint. 

~~~

UUU. Nekem ez a kedvenc részem eddig, nagyon imádtam ezt írni és vissza kellett fognom magamat, hogy ne szárnyaljon annyira a képzeletem. Viszont nagyon kíváncsi lennék: nektek, hogy tetszett? Milyen hatással volt rátok? Egyetértetek azzal, ahogy alakítom a szereplők sorsát és magát a történetet? Fontos, hogy olyat írjak, ami nektek is tetszik, szeretném, ha egy kicsit beleszólhatnátok, szóval csak bátran a véleményekkel!!!