"A vörös selyemhuzatos párnáim kedvesen itták fel a könnyeimet, mintha csak azt üzennék "ez rendben van Hercegnő, add csak ki magadból". Rettenetes nap volt mögöttem, én pedig a sírástól megkönnyebbülve aludtam el."  

~~~

Másnap csendben reggeliztünk a hatalmas asztalnál hárman, ahol nem is olyan rég még öten ültünk és folyamatosan nevettünk. Thor úgy falta az ételt, mintha minden rendben lenne és ez engem roppant módon felbosszantott, mert én alig bírtam enni, a félelemtől összeszűkült gyomrom miatt. Lokira néztem, aki ugyanezekkel a gondolatokkal küszködhetett, hiszen egy amolyan „Nyugalom" pillantást vetett rám. Ez természetesen még jobban kiakasztott.

- Mikor beszélünk Heláról? – törtem meg a csendet, mire Thor egy pillanatra rám nézett.

- Thor - szóltam rá.

- Nem reggelinél! - rázta a fejét, én pedig szinte a tányérba ejtettem az evőeszközt és minden szó nélkül felálltam.

A Palota udvarába sétáltam és egy rózsabokor árnyékába leültem, egy aranyozott padra. Az eget kémleltem, mintha attól tartanék bármelyik pillanatban megtámadhatnak minket. Igazából, ez így is volt. Állandó harckészültségben kellett lennünk és a gondolat, hogy tétlenül ülünk elkeserített és felbosszantott. Miért nem lépünk? Még most kéne Helán rajtaütnünk!

Loki jelent meg a rózsakert bejáratánál és gúnyos mosollyal felém lépkedett, majd megállt előttem hátratett kezekkel. 

- Mit akarsz Loki? - sóhajtottam.

- Igazán örömömre szolgál figyelemmel kísérni, hogyan fordít Hela csupán a létezésével egymás ellen titeket, de hát ha ilyen ellenséges vagy velem, akkor mindegy is...- dramatizálta túl a helyzetet, majd vissza akart sétálni a Palota felé.

- Várj! - álltam fel - Mit mondtál? - néztem rá hunyorogva

- Nem veszitek észre? – kérdezte gúnyosan mosolyogva. 

- Beszélj már! Tudsz valamit? - kérdeztem ingerülten és türelmetlenül. 

- Hát ha ilyen undok vagy...- cancogott, majd hátat fordított nekem, de elkaptam a karját.

- Loki, kérlek! - néztem a szemébe, amikor hátra fordult. Loki csak a kezemre bámult, ami a karját fogta. Elengedtem és zavartan megigazítottam a ruhámon lévő, képzeletbeli gyűrődést.

- Milyen türelmetlen és heves vagy. Ez tetszik! - vigyorodott el, én pedig éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Nem voltam biztos benne, hogy a haragtól vagy attól, hogy érthetetlen módon igencsak zavarba ejtett az a vigyor - Nem csak Thor küldött embereket Asgardból - kezdte, mire kíváncsian néztem rá - Mint mondtam voltak piszkos ügyleteim, melynek során sok embert megfélemlítettem, akik most dalolva vallottak nekem.

- Loki a lényeget! - szóltam könyörgő hangon

- Hela egyelőre nem fog támadni, hiszen még szövetségesei sincsenek. Pontosan ez a célja. Addig várni, amíg a félelemtől össze nem kaptok Thorral. Ha éppen eleget vár, belefáradunk az állandó készenlétben és abba, hogy azon pörgünk, mi lesz Hela következő lépése. – fejezte be gúnyos, érdektelen hangon. Pedig láttam rajta, hogy igenis érdekli mi lesz Asgarddal. Ezt jelezte a többes szám. Az, hogy Loki olyan sokszor utalt arra, hogy "mi", furcsa módon megnyugtatott. 

- Vagyis? - néztem mélyen a szemébe és egy lépést közelebb léptem hozzá, mert észrevettem a furcsa kis csillogást a szemébe, ami régen csak akkor volt, ha ötlete támadt.

- Támogatom a javaslatodat, miszerint üssünk mi támadást Helára. Távol Asgardtól. – mondta, miközben szinte pislogás nélkül nézett a szemeimbe. Szinte elgyengültem, amit nem teljesen értettem.

- Loki - suttogtam - Van még más valami? - kérdeztem, ő pedig elmosolyodott amolyan „túl jól ismersz" nézéssel.

- Heimdall tegnap látta Helát egy pillanatra. El sem mozdult a Földről. Semmi felhajtás, csak meghúzta magát, valahol nem messze New Yorktól - mondta félrebillentett fejjel

- Vagyis az elméleted igaz lehet - ámultam - Hela tényleg vár.

Nem tudom meddig állhattunk ott, egy lépésnyire egymástól, egymás szemét bámulva. Közelsége megmagyarázhatatlan dolgokat művelt bennem. Hevesebb szívdobogás, hirtelen fellépő hőmérséklet emelkedés, majd hidegrázás az egész testemben. Minél tovább nézett, annál inkább éreztem, ahogy lassan, de zavarba jövök. Muszáj volt tennem valamit. Ám elfordulni nem tudtam smaragdzöld szemeitől.

- Thor mit szólt? - kérdeztem még mindig pislogás nélkül, mire csak pimaszul elmosolyodott. 

Egyértelmű volt számomra, hogy nem szólt neki. Talán Thor elmélete, miszerint Loki nem is Asgard mellett áll, hanem mellettem, egyre inkább bebizonyosodni látszott. Meglehet nem tűnt el nyomtalanul az a Loki, akit ismertem. Még közelebb lépett hozzám. Szinte a madarak hangos csiripelése mellett is tökéletesen hallottam a lélegzetvételeit. Ösztönösen hátra akartam lépni, de testem nem engedelmeskedett. A testemnek tökéletes volt, hogy Loki olyan közel van. Végignézte kínzóan lassan az arcomat, mintha örökké az emlékezetébe akarná vésni, mennyire megbabonázottan álltam ott a hatására. Amikor újra a szemembe nézett, hirtelen úgy éreztem, Loki még így is túl messze van, pedig egymás elöl szívtuk a levegőt és láttam az apró kékes árnyalatot a szemébe, amit csak túl közelről lehet észrevenni. Még közelebb akartam lenni hozzá és ez megijesztett. Nem értettem. Összezavarodtam. Hirtelen léptem el tőle és siettem vissza a Palotába. Hátra se néztem. Csak reméltem, hogy nem követ.

Amikor felértem a szobámba, hangosan csaptam be az ajtót és neki támasztottam a hátamat. Szinte zihálva vettem a levegőt. Ez meg mi volt? Vajon Loki játszik velem? Észrevétlenül hatolna az elmémbe és ő idézné elő ezeket az ismeretlen reakciókat? Vajon Loki annyit fejlődött, hogy már nem veszem észre, ha Anyánk trükkjeivel játszik? A könnyek akaratlanul is potyogni kezdtek a szememből és végül hangos zokogásba törtem ki. Az ágyamhoz szaladtam és sírva borultam rá. A szüleimet akartam. Kezdtem teljesen összeroppanni a Hela okozta nyomás alatt, Apám halála minden percemben keserűen nyomott legbelül, Loki pedig minderre csak rátett egy lapáttal. Nem értettem mi történt, még jobban elbizonytalanított és nem tudtam bízhatok-e benne. Borzalmasan egyedül éreztem magam, a tehetetlenség szinte ordított a mellkasomból, majd ki akart szakítani belülről. 

Még ebédelni sem voltam hajlandó kimenni a szobámból. Ivolát kértem meg, hogy tájékoztassa Thort, hogy egy szörnyű migrén miatt nem vagyok éhes. Valójában pedig a gondolataim kergették el korgó hasamról a figyelmet. Meg. Nem is akartam látni Loki elégedett, sunyi tekintetét. Kezdtem belefáradni, hogy azt mutassam az embereknek, hogy Lokival minden újra rendben van, miközben én magam még azt sem hittem el, amit kérdezett. 

Amikor viszont nem sokkal ebédidő után, egy kisebb seregünk érkezett vissza a felderítő útról, izgatottan rohantam a tárgyaló terembe. Belépve Thor és Loki, valamint egy maroknyi arany páncélos Asgardival találtam szembe magam.

- Azonnal mondjanak el mindent! - parancsolta Thor, mintha eddig csak rám vártak volna. A rengeteg folyosón való rohanástól zihálva léptem az asztalfőnél ülő Thor mellé. Biztatóan megszorítottam a vállát. Nem tudom magamat, vagy őt akartam-e biztatni, de szerintem mindkettőnknek szüksége volt rá.

- A Kilenc Birodalom valamennyi harcosa hallani se akar egy háborúról. Hamis illúzióba ringatták magukat miszerint idézem „ha valóban létezik a halál Istennője, Asgard elfoglalásával megelégszik majd".- mondta az egyik elöl álló katona. 

- Bolondok! - fakadtam ki, mire Loki aggodalmasan nézett rám.

- Ám, valószínűleg Hela ajánlatait sem fogadják majd el. - fejezte be a páncélos. 

- Hela nem ajánlatokat fog tenni - mondtam leginkább magamnak, mire Thor egyetértően bólintott.

- Köszönöm. Elmehetnek! - szólt Thor - Reménykedjünk, hogy Hela nem fogja megfélemlítéssel maga mellé állítani az embereket. – mondta ezúttal felénk fordulva – És akkor Asgardon belül maradhat a viszály.

- Asgardon belül? - szólt Loki cinikusan- Vagy megtámadhatjuk Helát New Yorkban - vigyorodott el eszelősen, mire hitetlenül bámult rá Thor és igazából, talán én is.

- Szó sem lehet róla! - csattant fel Thor - A New Yorkiak előbb végeznének veled a puszta kezükkel, mint Helával.

- Thor! A Földön valóban nem számít ránk Hela. A meglepetés erejével támadhatnánk meg. -szóltam.

- Veszélybe sodorva 7 milliárd védtelen embert! A halálba küldenétek őket a tudatlanságuk miatt? – Thor köztem és Loki között ingatta a tekintetét - Ártatlan embereket ölnétek, pont mint Hela. - mondta, majd hozzátette miközben felállt székéből - Kezdem azt hinni, ebben a családban én vagyok az egyetlen, akit örökbefogadtak.

- Helát Midgardon kell tartanunk! - mondtam határozottan.

- Te most komolyan egyetértesz velem? - nézett rám Loki, mire bólintottam.

– Feláldoznál olyan embereket, akik képtelenek megvédeni saját magukat? - nézett rám Thor és a szemében csalódottságot láttam.

- Mert talán az Asgardiak megtudják? - kérdeztem suttogva, mire mindkét fiú csak bámult rám. -Még rajtunk is kifog Hela, nem mindegy, hogy hol pusztítunk a harcunkkal? És rettenetesen fáj kimondanom, de inkább Midgard bukjon, mint Asgard. A Népemet védem, mindenáron.

- Nem Midgard tehet a kialakult helyzetről.

- Miért talán az Asgardiak így akarják? – emeltem fel a hangom- Thor! Ha Helát hagyjuk, akkor nem csak Asgard sorsát nehezíti meg, hanem minden egyes világét, beleértve Midgardot is. Ez nem csak rólunk vagy az Asgardiakról szól. Most minden világ érdekében cselekszünk. Valahol szembe kell szállnunk vele és nem hagyom, hogy az Asgard legyen!

- Borzalmasan önző megoldás lenne, de nem a világ örökösei vagyunk, hanem Asgardé. Ha ezért száműznek hát legyen, nyugodtan vállalom a következményét, ha a Népünk biztonságban él tovább, Hela nélkül! - szólt Loki, miközben elém sétált, összeszűkült szemmel méregetett - Melletted állok. – mondta, a szívem pedig valamilyen okból kifolyólag teljesen megőrülve vert utolsó mondatától. Csak néztem a szemeit és úgy éreztem minden rendben lesz.

- Ti teljesen megvesztetek? – csattant fel Thor

- Nem kizárt! - mondta Loki, teljesen érdektelen hangon.

- Csak gondold át Thor! Tudom, hogy neked is fontosabb Asgard. – mondtam ezúttal sokkal nyugodtabb hangnemben.

Thor dühösen pillantott hol rám, hol Lokira, majd kiviharzott a teremből.

- Loki erre nincs időnk! - suttogtam, Thor duzzogására gondolva

- Mit mondasz döntsük el kő-papír-ollóval melyikünk beszél vele? - nézett rám szórakozottan

- Loki! - suttogtam dühös arckifejetéssel, de a szám sarkán ott bujkált egy mosoly.

- Jó, mint a szobában lévő nyugodtabb testvér, beszélek én vele - adta végül be a derekát, miközben az ajtó felé indult és hátra se nézett rám.

Két teljes napig győzködtük Thort, hogy lépnünk kell, nem várhatunk. Thorra nem hatottak a józan szavak és érvek, rettegett, hogy a végső döntést, neki kell meghoznia. Nem hibáztatom ezért, képtelen volt döntést hozni, hiszen Asgard és Midgard sorsa volt a tét, meg persze a Kilenc Birodalomé. De ami ez után következett, határozott döntésre késztette Thort.

 A Palotát megtámadták.