Miután lefürödtem és hálóruhába bújtam kinyitottam az erkély ajtóm, elhúztam a függönyt, hogy ne takarja semmi a csillagos eget. Lokira gondoltam és arra, hogy nem sokára egy másik férfi ér hozzám úgy, mint ő. Dimitri helyes férfi volt és gyengéd is, de beleborzongtam, ha arra gondoltam, hogy más lélegzetét érezzem a nyakamon. Ahhoz csak Lokinak volt joga, másnak nem. Ugyanakkor. Loki távozása óta először kerített hatalmába az a furcsa izgatottság. Kíváncsi voltam milyen Dimitri közelebbről, kíváncsi voltam a lányára, a hazájára. Vártam a holnapot és egyelőre ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy valaki más Kedvese legyek.

~~~

Loki szemszöge

Loki visszaemlékezése.

A kezeim finoman simították végig a virágszirmokat. Lila, vörös, rózsaszín és a kedvencem: sárga. Nem szerettem beszélni róla, hogy férfi létemre mennyire szeretem a sárga virágokat. Megbabonáznak. Édesanyám szerint az irigység és valami rossz kezdetének a hírnökei. Nem hittem neki, vagy mégis és pont ez babonázott meg bennük. Az hogy senki nem szereti őket, mindenki ferde szemmel néz rájuk, mégis gyönyörűek. A szemeim fáradtan pislogtak. A tegnap esti bál után szörnyű rémálmok gyötörtek, sötét manókról, a családom elvesztéséről és valami még fojtogatóbbról. A halálról. Jégóriások és sötét manók hajoltak felém. Szörnyű bűz terjengett a levegőben. A halál szaga. Az én halálom szaga. Izzadtan ébredtem még a hajnal és a madarak előtt. Zöld köntösben mentem ki a kertbe egy izgalmasnak tűnő könyvvel, ami kitalált királyokról szólt. Nem kötött le. Képtelen voltam megnyugodni az álom után. 

- Rossz ember volnék? Van bennem valami gonosz? - kérdeztem, mihelyst meghallottam Édesanyám lépteit. 

- Mindenkiben van egy kis gonoszság - felelte legnagyobb meglepettségemre Nessa. 

- Úgy lépkedsz, mint Anyánk  - suttogtam a felkelő Nap fényében. 

- Úgy merengesz, mint Atyánk - felelte - Nem táncoltál tegnap - ült le mellém a törékeny kislány. 

- Nem voltam táncos kedvemben. - mordultam fel.

- Az udvarhölgyeim azt mondják, hogy szerelmes vagy - csillogott izgatottan a szeme. 

- Az udvarhölgyeid túlértékelik a szerelmet. És a férfiakat is, ha már itt tartunk.  Nem szeretném, hogy rájuk hallgass. Idősebbek nálad, de ugyanakkor naivabbak is. A férfiak nem ugyanazt akarják, mint a nők. 

- És abban mi rossz van?  - sóhajtott nagyot.

- Hogy soha nem fogják ugyanazt akarni és ezáltal valaki mindig boldogtalan lesz. 

- Te meg a boldogságot értékeled túl - vágta hozzám gúnyosan, mire somolyogva felé fordultam. -Boldogság a felkelő nap fénye, boldogság egy izgalmas könyv - mutatott a kezemben lévő könyvre - Boldogság, amikor táncolhatok vagy boldogság, amikor sárga virágokat tartasz a kezedben - szólni, akartam, meg akartam kérdezni, hogy honnan tud a sárga virágokról, de nem volt rá szükség. Ő Nessa. Tud rólam mindent, azt is, amit nem mondok neki. - Boldogság egy új ruha, vagy kellemes parfüm, esetleg egy ízletes vacsora. Mindenkinek más. A nő szerelemre, lelkizésre vágyik, a férfi testiségre. Milyen csúnya általánosítás. Nem akarok szerelmes lenni, nem akarok függni valakitől, valaki csókjától, valaki szavaitól, pedig nő vagyok és az udvarhölgyeim szerint ez mind a szerelem. Te férfi vagy és látom a szemedben, hogy szerelmes. Azt is látom a szemedben, hogy szomorú vagy. Gondolom a lány nem szerelmes beléd. Innentől kezdve miért is jelentünk ki bármit is arról, hogy ki mire vágyik?

- Mikor lettél ilyen bölcs? - suttogtam, miközben csodálattal vizslattam az arcát. 

- Amikor nem voltál itt velem. - nézett rám szomorúan. 

- Sajnálom sok volt a dolgom mostanában -kezdtem el szabadkozni, de csendre intett. 

- A szerelmeddel voltál, ne merj ezért elnézést kérni. Ez az élet rendje. Egyszer találsz valakit, aki viszonozza és akkor el kell fogadnom, hogy vele leszel többet és nem velem. Az utóbbi hetek tökéletes gyakorlás volt. - mosolygott rám keserűen 

- Egyszer te is találsz magadnak egy kedves embert, aki majd feleségül vesz és...

- Nem. - vágott a szavamban - Soha nem fogok senkitől függeni. Nem figyeltél rám eléggé - nézte a Napot kifejezéstelen arccal. - Számomra a szerelem nem jelent semmit. Annál sokkal többet ér nekem a szabadság. Egyszer elmegyek innen és a magam ura leszek. Nem kell a korona és nem kell házasság sem, sem férfi, sem hatalom. Csak szabadság és boldogság. Ez lesz az életem- vigyorodott el, majd lassan felállt, halvány puszit nyomott az arcomra és besétált a palotába. 

Loki visszaemlékezésének vége

Nessát férjez adják nem sokára, utána megkoronázzák és Asgard uralkodója lesz. Nem lesz sem szabad sem boldog. Az élete kicsit sem hasonlít arra, mint amit azon a hajnalon felvázolt nekem. Az ócska midgardi könyvet a falhoz vágtam és dühösen a szoba terébe ordítottam. Soha nem fogom már végig olvasni azoknak a királyoknak a történetét? 

Nessa boldogtalan. És ez részben az én hibám. 

- Ne pazarold az energiád kiabálással. Este az új harcossal küzdesz meg. - szólt Ubrick az egyik szobatársam rozoga ágyáról. 

- Új harcos? - vontam fel a szemöldökömet.

- Elvileg egy tömlöcben találták. Nagyon veszélyes. A szeme is vörös. - vigyorodott el - Talán ő lesz az első, aki nem dől majd be az ócska trükkjeidnek. 

- Ne légy irigy. A sárga nem áll jól neked. - morogtam oda neki, majd kimentem a zuhanyzóba.

 Hozzászoktam már, hogy mindegy mennyit zuhanyzom, soha nem lesz még csak közel sem olyan rózsa illatom, mint az asgardi zuhanyok után. A zuhany az egyetlen hely, ahol kicsit egyedül lehetek. A küzdelmek előtt különösen jó egy kicsit összpontosítanom és összeszedni mindazt, amit Anyámtól tanultam. Hetek óta itt vagyok, mégsem vesztettem még egyetlen egyszer sem. Kicsit azért, aggódtam milyen lesz az új harcos, de ha az embernek nincsen mit vesztenie, akkor nincsen mitől félnie sem. Már pedig én mindent elvesztettem. Már semmivel sem tudtak megfélemlíteni. 

Pár perccel a küzdelem előtt egy padon ültem két másik harcossal az oldalamon. Ez egyiknek vérzett a feje, a másiknak be volt kötve a keze. 

- Barátom, nagyon kemény ez az új arc. Megüt és máris a földön maradsz. -visította az egyik. 

- Nem vagyok a barátod. Az meg a te bajod, hogy puhány és gyáva vagy - mordultam rá, anélkül, hogy ránéztem volna. 

- Félreérted - szólt a másik - A szeme vörös, akkora mint egy óriás és a keze jégbunkóvá változik, ha úgy akarja. Nagyon kemény és kiszámíthatatlan. 

Akkor kezdett összeállni a kép. A gyomrom görcsbe ugrott, amikor a nevemet mondták. Felkaptam Apám jogarát és a küzdőtér felé lépdeltem. A nézők a nevemet skandálták, a lányok visongtak és elpirultak. Én viszont csak az ellenfelemet láttam. Durdo. 

- Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk újra. - vicsorogtam rá.

- Legalább méltó keretek között rendezhetjük le a dolgainkat. Egyikünk ma nem megy vissza a szobájába. - szólt önelégülten.

- Tilos megölni a másikat, látom nem figyeltél az eligazításon. - nevettem rá.

Az adrenalin szétáradt a testemben és szinte éreztem ahogyan felszabadítja az energiáimat. A boldogság furcsa módon áradt szét a testemben. Végre egy igazi ellenfél állt előttem, kezdett monotonná és unalmassá válni a harc a gyengébbekkel, de most végre igazán oda kell tenni magam, ha nyerni akarok. 

- És ha nem tartom be? Visszatesznek a tömlöcbe, ahonnan hoztak? - szólt rekedt hangján - Legalább tengernyi időm lesz azon merengni, hogy milyen érzés volt hallani a koponyád roppanását a kezeim alatt.

- Ne bízd így el magad! Magasról lehet nagyot esni. 

- Te már csak biztos tudod. - mondta mielőtt megszólalt volna a harcot jelző kong fülsüketítő visítása. 

Durdo önelégülten elvigyorodott, majd neki futott. Mire elém ért volna megsokszoroztam magam, a háta mögé kerültem és a jogarral fehér sugarat irányítottam a hátára, amitől egy pár másodpercre megbénult. Ez elengedő idő volt rá, hogy a jég buzogányát leverjem a kezéről. Durdo addigra észbe kapott és másik kezével oldalba vágott. Fájdalmasan szisszentem fel és a hasonmásaim pislákolva eltűntek az aréna poros levegőjében. Szemtől szembe álltunk és vártuk a másik támadását. Durdo egy pillanatra oldalra nézett és vissza. 

- A saját Apád gyilkosa lettél! Hogyan bízhattam volna benned és bármelyik Asgardiban? - egy pillanatra megrökönyödtem. Durdo szabadkozik nekem? Megmagyarázza miért állt össze Helával és próbálta meg megölni Nessát? - Elárultad a családodat! 

- Az a bizonyos család árult el engem, amikor a Sorsomra hagyott! Ez nem család! - kiabáltam - És ha már itt tartunk az új családom is megbukott - motyogtam. 

- Odin fiaként nevelt fel, Laufey pedig készen állt rá, hogy egy nap mindent neked adjon át. Te pedig azzal háláltad, meg, hogy mindkettőt a sírba vitted! - kiabált és kezei újra buzogánnyá formálódtak.

- Nehogy azt mondd, hogy legyek nekik hálás, Odin végighazudott, Laufeyt pedig nem érdekeltem egészen addig, amíg Asgard kulcsát nem ígértem neki. Ne várd, hogy szobrot állítsak bármelyiknek is az irántam érzett nem létező szeretetük és gondoskodásuk miatt - kezeimet düh irányította, amikor a jogarral felé döftem. 

A fénycsóvát ezúttal kikerülte és buzogány kezével lendületesen csapott le rám. Dühümtől elvakultan, nehezen mozdítottam a testem ugrásra, de még időben sikerült eltántorognom az ütés elől. Egyensúlyomat kicsit elvesztve próbáltam kitérni másik karja elől, ezúttal sikertelenül. Durdo a gyomromba ütött, tüdőmből hirtelen minden levegő kiszorult, a Világ a küzdőtérrel együtt pedig forogni kezdett. 

Durdo újabb monológba kezdett, ezúttal Nessáról. 

- A lány nem érdemel ekkora hatalmat, esetlen és gyenge. Nem szabadna Asgard trónjára ülnie, a Népe támogatásával kezd pusztító uralkodásába, a Kilenc Birodalom hanyatlani fog a kezei alatt, hát akkor jön majd el az én időm. Amikor már mindenki elfelejtett és meggyűlölik azt a szukát, hát akkor fogom elfoglalni, ami Laufeyé kellett volna, hogy legyen. Téged pedig azzal az önelégült bátyáddal és az ostoba húgoddal taposlak el. 

Minden szava egyre több és több haragot ébresztett bennem, a kép, ahogy Durdo bántja Nessát még jobban felnyomta az adrenalin szintemet. Nincs ember, aki Nessánál jobban megérdemelné a Kilenc Birodalom bizalmát. Pláne nincs ember, aki büntetlenül hozzáérhetne. Senki nem nyúlhat hozzá, mert nem engedem. Jól tudtam, hogy Durdo csak bosszantani akar, de képtelen voltam megállni a dühömet. Egy csettintéssel ködöt varázsoltam körénk, jobban mondva trükkökkel elértem, hogy Durdo így lássa. Én tisztán láttam hol van, mit csinál, merre néz. Azt is láttam, ahogy maga elé emeli a buzogányt.

Megsokszoroztam magam. Még egy trükkel beleférkőztem Durdo gondolataiba, ami igazán könnyű volt, hiszen a köd és a koncentráció kötötték le a figyelmét. A félelmei szinte kézzel foghatóak lettek számomra, így hát a felszínre hoztam őket. Egy asszony remegő, mély hangján újra és újra kegyelemért könyörgött, majd hangos sikítás és az emlékéből visszahozott hang újra és újra neki kezdett. Durdo rázta a fejét, karjai visszaváltozva a fülére tapadtak. Szenvedett.

- Úgy látom számodra is volt egy nő, aki a mai napig kísért téged. Tartsuk hát az asszonyok emlékét kölcsönösen tiszteletben! Ha még egyszer a szádra veszed Nessa nevét, nem fognak érdekelni a küzdőtér szabályai, addig tartalak homályban, amíg az elméd pillanatok alatt megtébolyul és zokogva rogysz a földre kegyelemért könyörögve, de nem fog érdekelni. A puszta kezemmel végzek veled. 

Durdo a földre rogyott. Távoli hangként érzékeltem, ahogy a küzdőtér három gongja megszólal, jelezve a küzdelem végét, ezért minden trükköt feloldottam. Apám jogarát erősen megmarkolva indultam a kijárt felé, míg Durdo még mindig a földön térdelt.

- Még valami! Laufey nem az apám, sohasem volt. Te pedig pláne nem vagy a családom. -vettem neki oda a vállam felett.

Durdo kimerülten mordult egyet, mielőtt az ispotály dolgozói odaértek volna hozzá megvizsgálni, hogy lett-e valami baja. Durdo még egyet morgott, felállt és a dolgozókat figyelmen kívül hagyva elindult utánam a kijárat felé. Az öltözőben két külön irányban lévő padra telepedtünk le.

- Tisztelem, hogy még soha nem tértél vissza véresen. Legalább nem kell tisztítanod a fegyvered.- csevegett egyből Ubrick.

- Többre tartom magam annál, mintsem, hogy egy játék kedvéért bemocskoljam magam. - motyogtam fáradtan. Anyámtól tanult trükkjeim hasznosak, de kimerítőek. Volt már, hogy egy kiadósabb küzdelem után egy egész napot végig aludtam, úgy véltem ezúttal sem lesz ez másként. Durdo ha nem is a küzdelem miatt, de kimerített. Vagy talán a saját gondolataim miatt éreztem magamat ennyire fáradtnak. 

- Sokat csevegtetek az új arccal. Régi barát? - vonta fel bozontos szemöldökét Ubrick.

- Réginek régi, barátnak nem mondanám. - harapdáltam a számat, miközben a túl oldalt ácsorgó Durdot néztem. 

Komolyan aggódni kezdtem Nessáért. Furcsa érzés lett rajtam Úrrá. Próbáltam a hiányának betudni és elhessegetni, de attól a naptól kezdve folyamatosan aggódtam Nessáért. 

Loki szemszögének vége

~~~

Szervusztok, így a vizsgák közepette gondoltam ideje új részt publikálnom. Mivel nagyon szerettétek Loki szemszögéből a történetet, úgy gondoltam, miért ne leshetnénk be az ő életébe is. Jó olvasást, puszi nektek.