- Én viszont nem megyek vissza Midgardra - néztem fel rá, mire értetlenkedni kezdett - Itt maradok, a megkoronázás dátuma marad, de nem tudok egyedül maradni ott.

- Őszintén örülök, hogy nem kell még egy napot olyan messze töltened. - mosolyodott el.

~~~

A Bál után egészen jól esett a semmittevés. Sétáltam, olvastam és randevúkat utasítottam vissza Dimitritől, de folyamatosan fenntartotta a levelezésünket. Nem volt tolakodó és nem volt türelmetlen. Kérdezett Lokiról én pedig rengeteget meséltem róla, a gyerekkorunkról, az érzéseimről. Egészen könnyen terelte el Dimitri a figyelmemet a levelek mámoros megfogalmazásával, de egy délután már nem volt esélyem többé a papírok mögé rejtőzni. Dimitri az ajtóm előtt várt rám, lovagló ruhában. 

- Édesapámtól igazán határozott parancsot kaptam, miszerint el kell vigyelek lovagolni - hajolt meg előttem. 

- Nem gondolod, hogy a Nemesek túl könnyen bocsátkoznak parancsolgatásokba? - vontam fel a szemöldökömet. 

- De. Pontosan ezért fogattam szót neki, úgy vélem ezen, mint jövendőbeli Királynő változtathatsz. - nézett mélyen a szemembe és bár mindketten jól tudtuk, hogy Vanaheim nemeseire alig lesz rálátásom, jót mosolyogtunk a párbeszéden. 

Átöltöztem lovas ruhába és Dimitri társaságában töltöttem a napot.  Nem sokat beszélgettünk, csak élveztük a lovak vágtatását és azt, hogy a szél annyira süvített a fülünk mellett, hogy nem is tudtunk volna érdemben beszélgetni. De ez így volt szép és így volt rendjén. Nem kívántam kínos beszélgetéseket, hagyományos megismerkedős sétákat, teázást vagy rózsacsokrokat. Dimitri olyan hirtelen robbant az életemben, hogy időm sem volt azon gondolkozni, hogy mennyire természetesen hatnak a beszélgetéseink, a programjaink és a közeledése. Olyan volt, mintha ezer éve ismerném. Bizalmam felé automatikus volt. Fel sem tűnt, hogy mennyire veszélyes egy idegen emberrel lovagolni a semmibe. De nem féltem. 

Végül Dimitri bevágtatott két bokor közé, én pedig követtem. Egy tisztásra értünk, ahol egy leterített pokróc és egy piknik kosár várt minket a virágok és bokrok között. A madarak csicseregtek, a nap csak ragyogott az égen, én pedig elmosolyodtam. 

- Cseles terv - szálltam le a lóról. - Esélyem se lenne visszautasítani. 

- Gondoltam megéhezünk - nevetett fel, nekem pedig egy pillanatra a lelkem is felvidult. 

- Szóval mik a terveid? - kérdezte meg miután kényelembe helyeztük magunkat a pokrócon. Gondosan magam alá húztam a lovagló nadrágban a lábamat. Szerettem az asgardi lovagló ruhákat, nagy mértékben hasonlított a midgardi nadrág viseletre. Kényelmesen voltam benne.

- Egy szóval: fiatalosítás. Évtizedek óta minden ugyanúgy megy, ez így nem maradhat. A Nemesek hozzáállása borzasztó elmaradott. A legtöbbel képtelen vagyok megtalálni a közös hangot és véleményem szerint, az egész Birodalom javát az szolgálná, ha olyan emberekkel uralkodhatnék, akikkel megvan az összhang. 

- Igazán érdekes. De arra még nem gondoltál, hogy pont a vélemény különbségek és egy-egy helyzet feletti vita az, ami előrelendítené Asgard helyzetét? 

- Mire gondolsz? - néztem rá gyanakodva.

- Ha te egy féle módon látsz egy adott helyzetet- kezdte magyarázni én pedig le sem bírtam venni a szememet csillogó tekintetéről - De a Nemesek pedig másik két módot tárnak eléd, akkor lehet, hogy a három látásmód egyvelege lesz a megoldás. 

Csendben elmosolyodtam. Dimitri tökéletesen magyarázta, hogy mennyire igaza van. Nem félt nekem ellentmondani és ez tetszett. Képes volt megmagyarázni a saját látásmódját és ezért tisztelni kezdtem. 

- Akkor hát állításod szerint, nem kéne lecserélnem a Nemeseket? - vettem a kezembe egy almát és rágcsálni kezdtem, amíg ő elgondolkozott a kérdésen. 

- De. És nem. Akikben tényleg nem bírsz megbízni, cseréld le. Akik képtelenek arra, hogy elfogadják a döntésedet, más meglátását cseréld le. Velük tényleg nem tudsz uralkodni. De aki, meri felvállalni, hogy más a véleménye mint neked, de attól meghallgat téged, a társát és képes összevonni mind azt, amit hall, akkor őt tartsd meg. 

- Mint például téged? - húztam össze a szemem, mire Dimtiri meglepődött. 

- Ilyen embernek látsz? - csillant meg a szeme. 

- Most bizonyítottad be, hogy pont azaz ember vagy, akit leírtál a szavaiddal - bólintottam.

- Te pedig azt, hogy igazán jó ember ismerő vagy. - mosolyodott rám és úgy nézett a szemembe, ahogy csak férfi tud egy nőébe. Zavarba is jöttem tőle és a távoli fákat kezdtem csodálni.

- Bölcs ember vagy a korodhoz képest - néztem vissza rá. Még mindig engem figyelt átható tekintettel. 

- Ahogyan te is. - bólintott

- Rengeteg esemény tett hamarabb éretté, mint kellett volna. - sóhajtottam.

- Tudod azt mondják, az ember addig gyermek, amíg a szülei élnek - suttogta együttérzően, mire elmosolyodtam bánatosan.

- Nem is igazán Anyám halála tett ilyenné, hanem a bátyám első elvesztése. - néztem a szemébe, mire kíváncsian oldalra biccentette a fejét.

- Most hagyott el harmadjára. Az ember egy idő után megkeményedik és senkit nem enged többé közel, ha  az az ember háromszor is itt hagyja, akit a világon a legjobban szeret. Mindig ezt csinálja. Közelebb volt hozzám, mint bárki valaha is. Majd itt hagyott. Újra visszajött, elhitette, hogy az oldalunkon áll és velünk harcol aztán megjátszotta a saját halálát és magamra hagyott. Visszajött Hela miatt, közel engedett. Közelebb, mint valaha, és most újra elment. Az ember megunja. 

- Kicsit ráébredtem mennyi közös van bennünk. - suttogta - Volt egy leány. Fiatalok voltunk. Túl fiatalok, nem bírtunk a szenvedéllyel. Pár héttel később bekopogtatott hozzánk és sírva közölte, hogy gyermeket vár. 

Izgatottan mocorogni kezdtem. Dimitri arca az eddigieknél is komorabb lett ugyanakkor szeme jobban csillogott, mint a nap folyamán bármikor. 

- Teherbe ejtetted? - kérdeztem, amikor nem folytatta.

- Sosem voltam annál boldogabb. Ő csak sírt és sírt. A szülei kitagadták. Hozzánk menekült. Apám dühös volt, de egy idő után megnyugodott, követelte, hogy vegyem el Jinnyt, nekem persze a gondolat cseppet sem esett nehezemre. Édesanyám osztozott a lelkesedésemben. Jinny viszont magába fordult.Egy mosoly nélkül végigülte az esküvőnket. A pici egyre inkább növekedett a pocakjában. Éreztem, ahogy rugdos. Ha énekeltem neki, mocorgott. Egy hónappal a várt előtt, a szülés beindult. Rohantam Vanaheim utcáin a bábáért. A lelkemet kifutottam. Mindenféle probléma nélkül született meg Alietta. Sírt csak sírt. Pont olyan vigasztalhatatlanul, mint Jinny. Anyám boldogságában sírt. Apám arca mosolygott. Én pedig csak ringattam és ringattam a kislányomat. Szerelmes lettem belé, a szemébe, amit az anyjától örökölt. Jinny felé nyújtottam, de nem vette el. Hetek teltek el anélkül, hogy megfogta volna. Tejet forraltunk neki és én keltem hozzá. Mindig. Jinny elutasította. Egy idő után megszerette és gondoskodott róla. De mindig szomorú volt és nem bírta sokáig elviselni Aliettát. Saját házba költöztünk, dolgoztam és egyre többet kellett az egy éves lányával lennie. Nem bírta. Hiába hívtam hozzá orvost. Alietta második születésnapja után Jinny öngyilkos lett... - Dimitri elhallgatott én pedig a számhoz kaptam a kezem. 

- Ez mikor volt? - suttogtam könnyes szemmel. 

- Négy éve. Alietta nem emlékszik rá csak emlékképei vannak róla. Előttem viszont a mai napig tisztán kirajzolódik Jinny bánatos arca. Sokáig éltem bűntudattal. Nem a halála miatt, hanem Alietta miatt. Ha nem fekszünk le, akkor nem jön Alietta és ő továbbra is az az életvidám nő marad. Mára viszont azért van bűntudatom, hogy valaha erre gondoltam, mert a kislányom a legszebb dolog, ami valaha történt velem. Ő a legjobb barátom, pedig még olyan kicsi. Minden napomat bearanyozza. 

- Ilyenkor hol van? - kérdeztem.

- A szüleimmel. Imád velük lenni. Anyám szinte az ő Anyja is. 

- Bármikor szívesen látom a lányodat, szeretném ha ezt tudnád - szólaltam meg végül egy kis hallgatás után.

- Kedvelne téged. Szeretném, hogy olyan erős nő legyen majd egyszer, mint most te vagy. - mosolygott rám, mire megint zavarba jöttem a szavaitól. Dimitri felsóhajtott - Sajnálom, hogy így rád zúdítottam, nem lett volna szabad - nézett rám aggodalmasan, mire megráztam a fejemet.

- Örülök, hogy elmondtad. Büszke lehetsz a múltadra, mert rengeteg nehéz akadály után itt vagy és még mindig életvidáman állsz a dolgokhoz. Erre sok ember, azt hiszem többek között én sem vagyunk képesek. 

-Tévedsz. A jelenléted pozitív energiákat és vidámságot sugároz. Az erő, határozottság és bölcsesség is a saját módján de vidámságot áraszt. Megnyugtatod az embereket, pont ezért mert annyi veszteség után is képes vagy harcolni azért, amiben hiszel. Ezért leszel jó Királynő. Mert erős vagy, soha nem adod fel. 

Elmosolyodtam. Dimitri a beszélgetésünk alatt akkorát nőtt a szememben, mint még talán soha senki. Miután kellemesebb dolgokról beszélgettünk és elfogyasztottuk a piknik kosár tartalmát, visszalovagoltunk. Egy hatalmas fürdés után pedig felkerestem Ivolát. Thor hálószobája mellett volt egy kisebb helység, Atyánk könyveivel és egy hatalmas íróasztallal. Ott találtam Ivolát, ahogy néhány teleírt lapot rendezget.

- Mit csinálsz? - mosolyogtam hevesen rá, mire felcsillant a szeme.

- A legutóbbi Nemesi Tanács jegyzőkönyveit rendezgetem. Mi történt? - rakta egyből félre  a lapokat, amiket előbb utóbb talán át kéne vinnem egy hozzám közelebbi helyiségbe, hiszen lassan az én felelősségem lesz.

Miközben segítettem Ivolának a jegyzőkönyvek csoportosításában és aláírásában elmeséltem neki a napomat Dimitrivel. Figyelmesen végighallgatott.

- Mit gondolsz? - kérdeztem tőle a végén. 

- Mit gondolok róla, mint barát vagy férj jelölt? - vonta fel a szemöldökét. 

- Egyik sem - ráztam a fejemet - Mit mondanál, ha azt mondanám, hogy Dimitri a Nemesi Tanács egyik tagja legyen ? - Ivola leejtette a kezében lévő dossziét. 

- De hát Dimitri nem Asgardi! Lehet így a Tanács tagja? - gondolkozott el, mire megvontam a vállamat.

- Én leszek a Királynő, igazán dönthetek arról, hogy ki segítse a munkámat.  Meg amúgy is, szeretném ápolni a kapcsolatot mind a kilenc birodalommal, ez egy megfelelő mód rá. Ki ismerné jobban a vanaheimi nép gondolatait, mint egy vanaheimi? Ráadásul az Apja is nemes, nem áll ez olyan messze tőle. - tűztem össze két lapot, mire Ivola bólogatni kezdett. 

- Igen, azt hiszem ebben igazad van. De, ha Dimitri Tanács tag lesz, akkor nem lehet a férjed. 

- Azt hiszem túl élem - nevettem fel.

- Senki más nem tetszett a jelöltek közül - aggodalmaskodott.

- Nem akarok férjhez menni. - suttogtam lesütött tekintettel. 

- Nem várhatod örökké Lokit - fogta meg bátorítóan a kezemet. 

Tudtam, hogy igaza van, de megrémített. Nem is az, hogy Loki nem jön vissza, hanem hogy Dimitrit el tudtam képzelni az életemben.

~~~

Sziasztok! Jó rég hoztam már részt, nem szeretnék mentegetőzni, a lényeg, hogy az egyetem miatt alig marad időm, abban pedig sok más fontosabb dolognak adok helyet és nem a wattpadnak, ez miatt kérlek ne haragudjatok meg rám. Nem hitegetlek titeket, elképzelhető, hogy Karácsonyig nem tudok részt hozni, sajnálom :( puszi nektek.