A nyolcadik kérő nevére se figyeltem, eleve elhatároztam, hogy ő sem lesz a férjem. Egyből el is mondtam neki, de azért kért egy táncot. Fáradtan bólintottam, de az egész beszélgetés alatt, csak bámultam a szemét és valahol máshol jártam fejben. Talán Midgardon, talán a Sakaaron vagy inkább a múltban, de lehet, hogy a jövőben, ahol végre a tizedik kérőtől is elköszöntem.

~~~

A zene váltott, egy férfi pedig mellénk állt. Elköszöntem nyolcas számú kérőmtől és a kilenceshez fordultam. A szívem azonnal megdobbant, csukja és maszk volt rajta, megfogta a kezemet és a derekamat, a testem pedig reagált. Máshogy érintett meg, mint mindenki más. Más volt. Különleges. 

- Nem kéne annyit válogatnod, még a végén egyedül maradsz - szólt és közben táncolni kezdett velem, úgy ahogyan csak ő tud. Ő. Loki. 

- Loki - suttogtam a táncpartneremnek és meg akartam ölelni, de erősen tartott így képtelen voltam leküzdeni a kis távolságot közöttünk.

- Nem azért jöttem, hogy úgy ölelkezzünk, mintha semmi nem számítana.

- De hát rajtad kívül nem is számít más - simítottam végig álarcos arcát meghatódva. 

- Csak a beígért táncot adom meg. - suttogta, de csak néztem őt és a szemem megtelt könnyel.

A szívem hevesen dobogott, úgy éreztem mindjárt kiszabadul bordáim börtönéből és az övéhez szárnyal boldogságában. A nyugalom Loki karjai között hirtelen árasztott el. Órák óta Asgardban voltam, azonban csak most éreztem, hogy hazaértem. 

- Nessa azért jöttem, hogy elmondjam : férjhez kell menned. - jelentette ki, de érintésemre kicsit megrezzent, pont úgy mint régen. 

A lábam önkéntelenül is megállt és meredten bámultam Loki arcát. Lekapta a fejéről az álarcot  a csukjával és szinte könyörögve nézett rám. A szívem megdobbant, amikor végre megláttam teljesen az arcát, de értetlenségemben semmire nem tudtam reagálni. Simítgattam az arcát, mintha addig akarnám nézni, amíg örökké az emlékezetembe nem vésem az összes ráncát. Gondterheltnek tűnt, ez pedig új, nem túl mély ráncokat kerített a szeme köré és homlokára. 

- Ezt meg, hogy érted?

- Nem jövök vissza! - rázta a fejét - Kötelességeid vannak! Azzal, hogy elfogadtad Thor kérését miszerint te ülj Asgard trónjára, elfogadtad, hogy te vagy a jogos örökös. Nem hátrálhatsz vissza. - nézett engem, szóra nyitottam volna a számat, de megelőzött - Miattam sem!

A Világ újra fekete és üres lett. Rádöbbentem, hogy Loki most itt van, de el fog menni. Újra itt hagy, másodjára is és azt már nem élem túl. Abba már tényleg beleőrülök.

- Amikor elfogadtam, nem tudtam, hogy elvesztelek - csillant mérges fény a szememben.

Körülöttünk egyre többen álltak meg és figyeltek. Sutyorogtak, hiszen Loki visszatért és velem beszélt. Mára mindenki tudta, hogy volt köztünk valami és most, hogy tíz idegen férfi versengett a kezemért, mindenki kíváncsian nézte végig, mit kezdek Lokival. Hogy Loki mit kezd velem és a kérőkkel. 

- Eleve erre voltunk ítélve, Kedvesem - enyhült meg az arca és ezúttal ő simított végig az arcomon, majd a számon.

Könnyes szemmel bújtam a kezéhez. Hideg érintését kegyelem volt újra érezni, de tudni, hogy mindjárt megint elereszt, olyan volt mintha a pokol bugyraiba száműzött volna velük.

- Nem hagyhatsz itt! Így nem bírom végigcsinálni. Nélküled nem tudok a Palotában maradni. Akárhová nézek téged látlak. - ragadtam meg a kezét és két sajátomba fogtam, azt képzelve, hogy így nem megy el.

- Ha ez megnyugtat én végig jártam a Kilenc Birodalmat, hogy olyan helyre leljek, ahol nem téged látlak, de nem jártam sikerrel. A múltunk nem véletlen Nessa. Örökké veled maradok, de csak tisztes távolból. Veled leszek ha nevetsz és akkor is ha sírsz. De együtt soha többé nem nevethetünk és hiába kéred soha nem jöhetek vissza letörölni a könnyeidet. Más utakra kell lépnünk és ezt te sem tagadhatod. Nem uralkodhatsz egyedül és nem uralkodhatsz velem sem. Ha nem is Király, hát Férj kell melléd, hogy családod lehessen, amiről mindig is álmodtál. Én ezt nem adhatom meg neked, a Nemesek és a Nép soha nem engedné. Megfosztanának a koronádtól. Idegent ültetnének a trónra. Hogy ezt elkerüljük más férfinak kell átadnom mindazt, amit én szeretnék, akkor is ha belepusztulok. Végignézni nem tudom, ezért megyek el. 

Könnyes szemeim már csak elmosódva látták Loki aggódó, de határozott arcát. Loki halvány csókolt lehelt a számra. A szememet behunyva élveztem ki Loki utolsó csókját. A tarkójára csúsztattam a kezemet és úgy húztam magamhoz, jelezve ne hagyja abba. De Loki elhúzta a fejét, végigsimította a kezemet. 

- Légy erős Királynő, hallgass a megérzéseidre. Hála a láncunknak, mindig veled leszek majd.  Szeretlek Nessa, örökké szeretlek.- suttogta, hogy csak én halljam és egy apró karláncot csatolt a kezemre. Újabb búcsúajándék. Az utolsó ajándék. 

Mire kinyitottam a szememet Loki sehol nem volt. Sírva pásztáztam a termet. Lokit kerestem, majd Thort, de egyikük sem volt sehol. Mindenki engem nézett. Volt aki sajnálkozva, volt aki undorodva. A hasamra szorítottam a kezemet, hányingerem lett. Loki csókja még az ajkamon égett, éreztem hideg érintését a karomon, hallottam a hangját a fülemben, de ő sehol nem volt. Ijedten néztem a karláncra, ez volt az egyetlen bizonyíték, hogy nem képzelődtem. Loki itt volt. Végleg elbúcsúzott tőlem. De hogy éljek ezek után? Hogy legyek Királyné ezek után? A szívem mardosása egyre erősebb lett és szinte fulladozni kezdtem a magánytól. 

Egy erős határozott kéz ragadta meg a derekamat.

- Jöjjön! - suttogta a fülem mellett és a kijárat felé vezetett. 

Csak sírtam, nem tudtam azzal foglalkozni, hogy ki az, aki elkísér. Nem Loki volt és innentől kezdve nem is érdekelt. Felőlem el is rabolhatott volna. Megölhetett volna. Lehetett volna Nemes vagy Jégóriás, nekem nem számított. A folyosón, ott ahol már nem láttak a bálozók, percekig zokogtam a falnak dőlve. A görcsölő hasamat szorítottam, amit a fűző csak még jobban elnyomott. Alig kaptam levegőt.

- Nyugodjon meg Hercegnő! - szólt egy bársonyosan tiszta hang, mire letöröltem a könnyeimet és kíváncsian néztem az előttem álló szőke fiatal emberre. Óvatosan fejet biccentett én pedig elkaptam a tekintetemet. Nem tetszett, hogy egy idegen férfival állok, a folyosón, ahol már az őrök sem mozogtak.

- Dimitri Jevola vagyok Vanaheim egyik nemesének a fia. A Virágzási Bálon már találkoztunk, akkor az Udvarhölgyei most a Fivére lopták el a táncomat - bólintott egyet.

- Ő nem a fivérem - mordultam rá

- Persze, erről bizonyosságot adtak - tette hátra a kezeit. - Ettől én még azért jöttem, hogy megkérjem a kezét.

- Igen messzire jött ezért Kedves Uram! - billentettem oldalra a fejemet és belenéztem kék szemeibe. A férfi rám mosolygott és a kezét nyújtotta. Annyira nyugodt volt, hogy egy pillanatra én is lecsillapodtam. 

- Akkor hát ne kelljen tánc nélkül hazamennem Apámhoz! - meredten bámult rám. Majdnem úgy ahogy Loki szokott. Loki. Rágondolva újra potyogni kezdtek a könnyeim, keserűen Dimitrire néztem.

- Hazamenne a kezem nélkül? - élcelődtem.

- Nem erőltetném, amit Hercegnő egyértelműen a bálozók tudtára adott, hogy nem akarja. - mondta komolyan. - De ha most nem jön be velem a terembe, mindenki elkönyveli Önt a Gyenge Királynőnek vagy a Magányos Királynőnek. Ha viszont most visszajön, táncol velem ön lesz az Erős Királynő, Legyőzhetetlen Királynő. Egyébként is, jobb lesz a táncba temetni a fájdalmát velem, mint egyedül a párnákban. - magyarázta én pedig elmosolyodtam. Igaza volt. Ha nem magam miatt, de a Nép és a Trón miatt meg kell csinálnom.

Elfogadtam a kezét és a magas, szőke és jóképű Dimitrivel léptem vissza a bálterembe. Mindenki elhallgatott és felénk fordult. A terem csendjébe csak a cipőm kopogása és Dimitri bőr nadrágjának csikorgása hallatszott. Thor egy másik ajtón épp akkor futott be. Hozzám akart sietni, de amikor meglátta Dimitrit csak intett a zenészeknek. Dimitrivel pedig táncolni kezdtem.

Nem figyeltem semmire. A velem táncoló Dimitri konkrétan akárki lehetett volna. Néztem a szemét, amivel engem figyelt. A körülöttünk lévő emberek hatalmas színfolttá mosódtak össze, a zene távoli volt és én nem figyeltem a lépteimre se. Csak engedtem, hogy Dimirtri vezessen a  táncba és az agyam teljesen kikapcsolt. Vagyis majdnem. Újra és újra visszajátszotta Loki szavait, érintéseit és az érzést, amit pár percre visszahozott magával. Bárcsak üvegbe zártam volna az illatát, hogy ez után bármikor csendben elővegyem és emlékezzek. Üres lettem. A lelkem és ezzel együtt az énem egy része elveszett. Talán Lokival ment, talán nem, igazából nem érdekelt. Ha őszinte akarok lenni, attól az estétől kezdve semmi nem érdekelt. Ha szó szerinti őszinteséget várnátok: érzéketlen ribanc lettem, hogy magamat védjem. Nem érdekelt Dimitri, Thor, a Nép, de még Loki se. Nem, ő sem. Nem érdekelt Loki, mert ezt megtette velem, újra. Harmadjára is el kellett kezdnem nélküle létezni és ez feldühített. Haragudtam Lokira. Ugyanakkor szerettem. Ez a kettősség szinte széttépett belülről. Loki mindig elmegy és én mindig összetörök. Attól a naptól Loki egyenlő lett nekem több szóval is. Loki volt számomra a Harag, Majdnem, Búcsú de Loki volt továbbra a Szerelem is. 

- Hercegnő - szólított le egy Férfi. Amikor kifejezéstelen arccal rámeredtem felismertem, hogy egy Nemes az. - A tízes számú kérő sajnos hazament. 

- Szerinted érdekel? - fordultam felé és a kezemet a hasamon összekulcsoltam. 

- Igen csak - kezdett habogni - valamit mondani kell nekik - nyelt egyet - mert van aki messziről jött és...

- Na ez remek, akkor messzire is mehetnek haza - mosolyodtam el cinikusan. Lokitól tanultam. Loki cinikus mosolyától, az emberben az ütő is megállt és ahogy láttam, hogy én is ilyen hatással voltam a Nemesre, szinte megrészegültem. Olyan közönyös és félelmetes akartam lenni, mint Loki. Kicsit megijesztett, mert én eddig nem ilyen voltam. De bájolgással nem lehet Kilenc Birodalmat vezetni. A zene megint elhalt és mindenki körénk gyűlt. A Nemesek főleg és Thor is. Dimitri kicsit hátrébb állt, mint aki nem tudja, hogy menjen vagy maradjon.  

- Kit választott a Hercegnő? - szólt remegő hanggal a Nemes.

- Neked nem Hercegnő, hanem Királynő. Korona még ugyan nincs a fejemen, nem vagyok itt, de ideje begyakorolnotok a megnevezést, mert úgy veszem észre nem igazán érzitek ennek a súlyát. Választottam. Már réges-régen választottam, nem kellett hozzá tíz kérő. Abban a pillanatban választottam, hogy elmartátok tőlem Lokit. Asgardot választottam. Ha ez nektek nem elég, akkor ott van Thor ültessétek őt a trónra, ha annyira Férfit akartok. De nem vagyok hajlandó engedni a piti kis játékaitoknak, csak mert unalmas az életetek, ne játszatok máséval, pláne ne a Királynőtökével. - húztam ki magam és körbenéztem.

A Nemes bólintott és meghajolt előttem. Thor lépett elém, a kezét nyújtotta én pedig belé karoltam. Kivitt a folyosóra. 

- Büszke vagyok rád - suttogta és erősen megölelt. 

- Ellenük mentem. Miért vagy büszke? - kérdeztem a mellkasába motyogva.

- Mert határozott voltál, rövid, tömör, ellentmondást nem tűrő, a Nép előtt álltál ki magadért és egy kicsit értük is és úgy érveltél, hogy abba nem lehet belekötni. Már ezzel is meggyengítetted őket.

- Thor - suttogtam, mire kíváncsian nézett rám - Tudtad, hogy itt lesz? - néztem a szemébe könnyes szemekkel.

- Nem - jelentette ki határozottan - egyből utána siettem, de nem tudtam jobb belátásra bírni. Loki nem akar visszajönni. 

Bólintottam.

- Én viszont nem megyek vissza Midgardra - néztem fel rá, mire értetlenkedni kezdett - Itt maradok, a megkoronázás dátuma marad, de nem tudok egyedül maradni ott. 

- Őszintén örülök, hogy nem kell még egy napot olyan messze töltened. - mosolyodott el.

~~~

Pár hét kihagyás után itt van a folytatás! Remélem nem haragszotok rám (túl sokszor írtam már ezt a mondatot le). Nem tudom mikor jön a folytatás, mert az egyetem kezdődik és magával hozza idén már a szakosodást is. Remélem lesz időm írni. Puszi nektek, igyekszem minél többet jelentkezni.