Loki szemszöge 

~~~

Három hete. Kerek három hete nem láttam Nessát. Az első éjszaka oda adtam neki a számára készíttetett fejdíszt. Tudom, hogy Anyánkhoz hasonlóan mennyire szereti ő is az ilyesfajta csecsebecséket. Azon a napon készíttetettem neki, amikor Thor elmondta nekünk mi a terve, hogy Nessa legyen Asgard Királynője. Azt gondoltam, milyen elegáns lesz rajta a megkoronázás utáni bálon. Sajnos én már nem fogom látni rajta. Régen féltékeny lettem volna. Borzasztóan akartam régen a trónt, az elismerést, a hatalmat. Mára egyetlen dolgot akarok. Nessa boldogságát. Amikor először gondoltam bele, hogy ő mint Királynő, azt hittem nevetséges, hiszen nem akarja. Aztán egészen egyszerűen kezdtem látni, miért tartja Fivérem ezt olyan nagyon jó ötletnek. Nessa elegáns, intelligens, túlzottan is jószívű és érzékeny. Ugyanakkor nem ismer lehetetlent olyan dologban, ami fontos a számára. A család és Nép pedig a legfontosabb neki. 

Életem legnehezebb döntése volt elsétálni, az édesen alvó Nessa mellől azon az estén. Leginkább befeküdtem volna mellé és addig öleltem volna, amíg a hajnali napfény éket nem ver közénk és a Nemesek ítélete közé. Addig puszilgattam volna, amíg az arcán meg nem jelenik az édes kis vörös pír, amit akkor látok, amikor nagyon zavarba ejtőt mondok neki. Sokkal jobban fájt, most eljönni Asgardból, mint legelőször. Főleg azért, mert ezúttal nagyon is nyomós okom lett volna maradni. Nessa magam sem tudom hogyan, de belém férkőzött. A napjaimba, a gondolataimba és az érzéseimbe is. Szörnyetegből, egy gyengéd, érzékeny férfit varázsolt belőlem. Mellette újra az a kisfiú lehettem, aki nem rettegett attól, hogy félnek tőle, elítélik, undorodnak tőle. Nessa mellett igazából nem, nem féltem, hanem mindez nem érdekelt. Amíg ő csillogó szemmel nézett rám és olyan nagyon felgyorsult a légzése, amikor közelebb léptem hozzá, addig nem érdekelt ki és mit gondol rólam, rólunk. A trón, Asgard, Thor és maga Odin sem érdekelt. Nessa jelentett nekem mindent, családot, otthont, szerelmet, szenvedélyt, vágyat, álmokat, múltat, jelent és jövőt. És hogy mi maradt utána? Semmi. Üresség és az emberek félelme, ítélkezése és megvetése. Még a semmi is túl sok mindent magába foglal, amim igazából nem volt Asgardből eljőve. 

Legelőször Jotunheimben álltam meg. Próbáltam megkeresni Durdót, de nem jártam sikerrel. Kezdtem azt gondolni, hogy Hela nem hagyta életben, valahogy megölte vagy megölette. A Jégóriások, akikkel találkoztam megnéztek, fel-fel morrantak, de igazából nem törődtek velem. Szerettem volna azt hinni, hogy azért mert Hercegüknek tekintettek, féltek tőlem, vagy nem ismertek fel, de a valóság az volt, hogy még ők sem törődtek velem egy cseppet sem. Számukra is, senki voltam. Egy majdnem elhagyatott kis faluba költöztem be, az egyik már nagyon régen nem látott jégodúba. Egy hétig sem bírtam, fáztam. Életeben először a nap minden percében fáztam. Amikor, Asgardi csapatok kezdtek szaglászni a közeli területeken, tovább álltam. 

Vanaheimbe mentem, ahol számításaim szerint jobban el tudtam vegyülni. Az emberek ügyet sem vetettek rám. Egy erdő közepén lévő viskóba mentem. Egész nap fát vágtam és tüzeltem, hogy jeges szülőhazám után felmelegedjek. De nem történt semmi. A kezeim kékek maradtak, a szám egész nap reszketett, a testem pedig fázott. Az átkozott tűz mellett is fáztam. Kezdtem hinni, hogy nem is a testem, hanem a lelkem fázik. Egyedül van és nem talál melegséget.

Nessa kéne. Gondoltam. Ő fel tudna melegíteni. 

Amikor az egyik reggel besétáltam a piacra, a téli köpenyembe burkolózva megint csak szembe találtam magamat az Asgardi Őrökkel. Ezúttal megláttak és fel is ismertek.

- Thor és a Hercegnő parancsot adott, hogy vigyük haza a Herceget! -kezdte az egyik, mire egy intéssel elhallgattattam. 

- Teszek rá mit kaptál. Így lesz a legjobb. - motyogtam leginkább magamnak, majd egy újabb intéssel teljesen megbűvöltem őket, ezzel kitörölve abból az ostoba fejükből, hogy láttak. 

Tovább álltam hát. Meg sem álltam Surtur egykori földjéig. Egy napot sem maradtam. A hőség és a kietlen, felperzselt pusztaság számomra élhetetlennek bizonyult. Szerettem volna többet látni, megtudni, hogy mi történt itt miután a fivérem leverte Surtur koponyáját, de nem tudtam. A lelkem fázott, a testemnek melege volt. Paradox módon olyan dolgokat éltem át, amik arra késztettek, hogy indulásom előtt még szétverjek néhány hatalmas kődarabot. Csak akkor fújtam ki magamat, amikor mind két kezemet véresnek láttam. Nem voltam biztos benne, hogy a hőség vagy Nessa hiánya égeti a testemet ennyire. 

Bolyongtam. 

Egy teljes napot sem maradtam egy helyen. Igazán fel sem fogtam mikor, hol vagyok. Aztán egyszer egy számomra idegen, mégis túlzottan ismerős tömegben eszméltem fel. Az emberek trágárságokat vágtak egymás fejéhez és nevetségesebbnél nevetségesebb ruhákban szaladgáltak érdekes négy keréken száguldozó járművek mellett.

- Midgard - suttogtam leginkább magamnak sóhajtva. 

Az emberek megnéztek és kibeszéltek. Nem minden nap látnak, egy csavargót köpenybe öltözve. Így hát az egyik sikátorba félre állva varázslattal szánalmas midgardi öltözéket varázsoltam magamra. Tovább sétáltam a forgalmas és borzasztóan zajos utcán. Szerelmes párok kézen fogva sétálgattak mellettem és kedvem lett volna mindegyiket Jotunheim fagyos földjeire száműzni. Ott talán nem fűtötte volna őket ennyire a szerelem. Pár perc múlva egy hangosan kiabáló férfi egy rengeteg lapból álló vékony könyvet adott a kezembe. Az első lapján cifra betűkkel az állt, hogy "New Yorki különkiadás". Az első szemétgyűjtőbe beledobtam. Pont nem érdekel a szolga Nép élete. 

Az egyik utcán befordulva, erősen a szememet kezdtem dörzsölni. Vörös póló, szűk, térdig érő furcsa hatású kékes szoknya. Furcsán rövid vállig érő, mégis ismerős gyönyörű barna haj. 

- Nessa? - suttogtam.

A szívem erősen dobogni kezdett. Az ajkaim remegtek, a lábam mintha gyökeret vert volna. A Világon nincs ahhoz fogható, amikor három hét reszketés után, a víz lever, a lelked felmelegszik. A szívem szárnyalt, és nevetséges romantikus könyvek egyik lapján éreztem. Ahol a főhős megtorpan és szerelmére bámul. A szerelme tovább válogatja a régi, kopott, olcsó könyveket az öreg hölgy bódéjában. A szavak a torkomon rekedtek, a levegőt ziháltam. Aztán észhez tértem.

Nessa Asgardban van és a Nemesekkel csatározik. A haja nem vállig érő, hanem derékig. És soha, de soha nem venne fel ennyi ember előtt, olyan nagyon szűk szoknyát. Nem vártam meg még közelebb jön. Idegesen tovább haladtam  a forgalmas utcán, ahol még számtalan hasonló nő jött velem szembe, mint az én gyönyörű Kedvesem. A szemem és a szívem, csúnya játékot játszottak velem. Mondhatnám, hogy a saját érzékeim kigúnyolták az érzelmeimet. 

Tovább sétálva már nem figyeltem a körülöttem lévő világra. Nessa körül forogtak a gondolataim. Folyamatosan újra és újra lejátszottam, ahogyan végig simítja az arcomat vagy a hátamat. A mosolyának a gondolata tartott életben eddig, de Midgardon valahogy fájt és mart. Mert ahányszor eszembe jutott a mosolya, annyiszor voltam benne biztos, hogy nem látom többet. Nem bírtam tovább ott. Nem akartam Midgardon lenni, mert eszembe juttatta, hogy itt találkoztam vele újra. Mintha ezer éve lett volna, hogy abban az egyetemi teremben hátrafordult és sok éve először a szemembe nézett. Abban a pillanatban kapcsolt át az agyamban valami, mert Nessa akkortól, úgy akart a szemembe nézni, hogy érezzem a megvetést, de én csak színtiszta szeretetet láttam benne. Ő számomra a szeretet. Anyánkon kívül ő az egyetlen, akitől mindig csak szeretet kaptam. Még egy vita közepén is csak szeretet sugároztak felém. Se Thortól, se Odintól, se egyik ágyas nőtől sem kaptam ilyet, de még csak hasonlót sem.

Tudatosan ragadtam meg  a Jogart, az egyetlen dolgot, amit magammal hoztam Asgardból. Kíváncsian néztem körbe. A Sakaaron voltam, ismét. Az emberek rám sem néztek, nevettek tovább gondtalanul. Egy hatalmas csarnokban voltam. Egy hatalmas ajtón özönlöttek be az emberek, így én is hasonlóként tettem. Mintha egy régi küzdőtérre értem volna. A lelátok körbe vették és az emberek a nyakukat nyújtogatták, hogy a legjobb helyet foglalhassál el. Leültem egy hátsó sorba. Lassan beért minden ember és helyet foglalt. Egy férfi felkonferálta a "szokásos esti küzdelmet" majd két férfi lépett a küzdő térre. Régen éreztem magam annyira jól. Ténylegesen nem bántották egymást, senki nem halt meg, de győztes mindig volt.  A műsor végén a küzdőtérre mentem, átugrottam a biztonsági korlátot és besétáltam azon az ajtón, ahol nem rég még a harcosok jöttek ki. Mély férfi kacagások, sör illat és koccanó poharak fogadtak. Egy szürke, szarvas fickóhoz sétáltam.

- Elnézést - kezdtem, mire rám nézett - Szeretnék én is harcolni. 

- Ez nem így megy - nevetett. - Vizsgáznod kell. 

Elmosolyodtam és egy percre az összes harcost eltüntettem az egyik trükkel, amit még anyámtól tanultam. A szarvas fickó hitetlenül körbenézett, majd elismerően bólintott. 

- Ha vissza is tudod őket hozni, megmutatom kinél kell jelentkezned - állt fel és a kezét nyújtottam. Visszahoztam a harcosokat és elfogadtam a kezét. 

- Loki vagyok - néztem a szemébe.

- Hokk - bólintott és tényleg ügyet sem vetett rá, hogy ki vagyok. 

Kezdtem arra gondolni, hogy nem is ismernek. Azt sem tudták ki azaz Odin, Thor vagy hol van Asgard. Teljesen függetlenek voltak a Kilenc Birodalomtól és nekem pont erre volt szükségem. Távol Nessától, Thortól, Asgardtól. A harcolás pedig minderről, majd eltereli a figyelmemet. Senki nem tudja ki vagyok, így senki nem ítélkezik vagy ámuldozik. Csak egy harcos lettem a sok közél és engem még az sem érdekelt, hogy három férfival osztoztam a szobámon. Egy ostobával, egy némával és egy egészen kedvelhető fickóval. Semmi arany, semmi fennköltség. Csak négy ágy, négy szekrény és négy szék egy asztal mellett. Nem kellett gondolkodni vagy tervet szőni, sem pedig asszonyokkal foglalkozni. Csak a harc, könyvek és jó magam. Az életem sohasem volt ennyire egyszerű, mégis örültem neki. Az utóbbi időben teljesen lefoglalt, hogy Hela előtt járjunk pár lépéssel, hogy jónak akarjak tűnni Nessának és a Népnek. A népnek. Azoknak az embereknek, akik nem tudják elfogadni, hogy ki vagyok és hibáztam. Nem tudnak továbblendülni ezen, de nem is hibáztathattam őket.

Néha szeretnénk hinni, hogy akik döntenek fölöttünk kicsit okosabbak, tökéletesebbek, mint mi magunk. Bízunk bennük, bálványozzuk őket. Képzeletbeli pódiumra emeljük őket, csak mert a kezükbe adjuk a döntéseinket, életünket, jövőnket. Az emberek felnéznek ránk. Mennyire le lennének sújtva, ha tudnák, hogy hibát hibára halmozunk, szerelembe esünk, a szívünk irányít nem a józan eszünk, bizonytalanok vagyunk sőt szomorúak és csalódottak vagy akár mérgesek is tudunk lenni. Asgard népe nem tudott többé elfogadni és mint egy igazságos Herceg nekem ezt el kellett fogadnom. Hibáztam és ők pont azért, akarnak minket, mert azt hiszik, mi nem hibázunk. Elvesztettem a bizalmukat. Ennek fényében egészen igazságos volt, hogy egy ilyen helyen éljek. Nessa, hatalom, gazdagság és tisztelet nélkül. Csak csendben magammal és a gondolataimmal arról, hogy hogyan vesztettem el mindent, amit fontosnak tartottam. 

~~~

Egészen rég írjátok, hogy mutassam be Loki szemszögét is, de eddig nem akartam, mert a sztorinak adott egy hangulatot, hogy nem ismertük csak Nessa gondolatait. Így vele aggódhattunk, gondolkodhattunk és következtethettünk Loki érzelmeire. Most viszont tényleg éreztem, hogy jól jönne egy teljes rész Lokival. Furcsa volt az ő gondolatait leírni, remélem tetszik nektek. Nem fogok rendszert csinálni ebből, továbbra is Nessa szemszögét írom le, mert az életben is csak a saját valóságunkat látjuk, a másikét nem.

Továbbá egy kis önpromó: aki még nem tudná van egy másik Lokis könyvem 'Loki Börtöne' címmel.

Valamint, elkezdtem egy teljesen új, más könyvet. NICK JONAS fanfictiont publikáltam 'Hajnali Vallomás' címmel.