Loki elsétált.

Amikor a léptei már nem visszhangzottak, sírva a padlóra borultam. A hasamat szorítgattam, hátha a külső fájdalom enyhíti a görcsöt a gyomrom legmélyén. Fuldokoltam a sírástól és életemben először nem akartam semmit érezni. Meg akartam halni. Az sem érdekelt volna, ha az egész hely porrá ég körülöttem. Bármi jobb lett volna. Minden halál kellemesebb lenne, mint túl lassan abba belehalni, hogy az akit szeretsz nem lehet veled. A magány lassan öl.

De végül a Nemesnek így is úgy is igaza lesz. A Szerelem elméket és embereket öl. 

~~~

Thor megpróbált lábra állítani, de eltaszítottam magamtól. 

- Ez a te hibád! - ordítottam rá, mire ijedten nézett rám. 

Ha más helyzetben nézünk farkas szemet, talán megsajnálom az arcáról lerítt szomorúság miatt, de a dühöm erősebb volt. Talán soha nem voltam még ennyire mérges Thorra. Sőt, talán soha nem is voltam igazán mérges rá, de most igen. A dühöm szinte égetett belülről, a bőröm alá fészkelte magát és onnan mardosott, a véremben mintha csak folyékony düh keringett volna. 

- Ha nem bonyolítod meg a dolgot, most itt maradna. VELEM - kiabáltam - Elvesztem az egyetlen embert, aki nélkül nem tudok élni, miattad! Most boldog vagy? Gratulálok, nem kell felelősséget vállalnod Asgardért és a trónért se! De ki vállal felelősséget, amiért egyedül maradok? Tán ezt is nekem kéne csinálnom? - zihálva néztem rá. Mintha a szemében könnyeket véltem volna felfedezni, ezért halkabbra fogtam a hangomat - Thor a mennydörgések Istene, Odin legidősebb fia és örököse! Azt kívánom bárcsak tudná mindenki mennyire gyáván megfutamodtál a felelősség elől! - azzal felálltam és ott hagytam a földön térdelő megsemmisült Thort.

Úgy éreztem, hogy szavaim épp akkora fájdalmat okoztak neki, mint nekem Loki kijelentése. 

Dörömbölni kezdtem Loki szobájának ajtaján, mintha csak valami súlyos vészhelyzet lenne. Ha jobban bele gondolok tényleg az volt. Amikor Loki legutoljára ellökött magától a jégóriásoknál kötöttem ki, akik majdnem ledobtak egy szikláról. Rettegtem attól, hogy megint valami meggondolatlanságot teszek nélküle. Vagy rosszabb. Ő tesz valami kegyetlenséget, csak hogy enyhítse a saját fájdalmat.

Loki nem nyitott ajtót, csend volt. Túl nagy csend. Éreztem hogy nincs bent.

Két őrt Loki után küldtem,hogy keressék meg őt nekem, ám azok szomorú hírt hoztak vissza. Loki nem volt sehol a palotában. Valószínűleg egyből tovább állt, nehogy meggondolja magát.Vagy én meggyőzzem őt.

 - Megkérdezzük esetleg Heimdallt? - jött a kérdés az egyik kedves Őrtől, mire megráztam a fejemet.

- Ha ő ily könnyen feladja én miért tartanék ki mellette? - sóhajtottam, de szinte már csak magamnak magyaráztam.

Thor késő este, amikor lefekvéshez készülődtem bekopogott hozzám, de nem engedtem be. Elkezdett magyarázkodni és békíteni azzal, hogy egy csapatot Loki után küldött, hogy hozzák őt haza, beszéljük meg, gondoljuk át, találjunk más megoldást. Nem válaszoltam neki. Nem is tudtam volna mit. Értelmetlennek láttam. A magány szinte megnémított. 

Olyan erővel száguldozott bennem a fájdalom, hogy el sem tudtam képzelni, hogy volt idő amikor nyomuk sem volt a testemben. Vajon Loki vissza fog jönni hozzám? Tud nélkülem élni? És ha igen, meddig? Én tudok nélküle élni? Mikor fogok belehalni a hiányába? A lelkem fele vele ment, olyan érzések és gondolatok kavarogtak bennem, mint amikor azon a midgardi tenger parton Hela pár percre a halottak világába taszította Lokit. 

Ordítani akartam, kedvem lett volna a csinos arany dísztárgyakat apró darabokra zúzni. Nagyon fáztam. A testem jéghideggé vált mióta Loki utolsó szavait meghallottam. Mintha a hangja megbénított volna. Nem érdekelt semmi. A Nemesekkel azt sem tudom mi lett, haza mentek vagy azóta is a tanács teremben ülnek és finom Asgardi bort kóstolgatva nevetnek azon, hogy közém és Loki közé álltak. Thor sem érdekelt. Pedig tudtam hogy bűntudata van és felelősnek érzi magát, amiért összetört a szívem. Akkor viszont megesett egy kicsit rajta a szívem, amikor rájöttem, hogy őt is ott hagyta Loki. Talán kicsit önző voltam és nem gondoltam bele, hogy Thornak is sokat jelent Loki jelenléte.

Amikor órák múlva is csak a keserűségre tudtam koncentrálni, de az alvásra nem, átmentem Loki szobájába és kopogás nélkül nyitottam be. A szívem nagyot dobbant csalódottságában. Üres és hideg volt. Becsuktam a nyitva felejtett erkély ajtót és bebújtam a takaró alá. Abban az ágyban aludtam el amiben egy napja még összebújva nyugodtan egymás álmát őriztük.

Hajnalig forgolódtam. Mire végre mélyen elaludtam volna, álmot láttam. 

Lokival álltam az erkélyen. Végigsimította az arcomat, letörölte a könnycseppjeimet és búcsú csókot lehelt a számra.

- Örökké szenvedni fogok nélküled. De mellettem nem lehetsz olyan királynő, akit tisztel és akar Nép. Tudom, hogy jó uralkodó leszel, mindig is jobban készen álltál, mint mi Thorral valaha. Légy erős! Egyszer még talán viszont látjuk egymást, de ha nem...akkor is tudnod kell, hogy a lánc közöttünk nem szakadt el, csak nagyon nagyon megnyúlik most. - suttogta,én pedig riadtan ültem fel Loki ágyában.

 Zöld fény suhant át a szobán, tudtam, hogy Loki itt járt. Éreztem, hogy nem csak álmodtam, hanem valóban elmondta nekem a szavait. Az éjjeli szekrényen egy zöld doboz várakozott. Felnyitottam. Arany korona díszelgett benne, pont olyan vörös kövekkel, mint nem olyan rég a gyűrűimen. Egyetlen egy pici méregzöld kristály lapult meg, szinte észre se vehetően az alján. De én láttam. Ösztönösen vonzódok mindenhez, aminek köze van Lokihoz, így elég könnyen vettem észre Loki búcsúajándékát. Hangosan zokogni kezdtem. 

Loki tényleg, végérvényesen itt hagyott. Akkor tudtam hogy felesleges csapatokat és embereket küldeni, hogy hozzák őt haza. Loki a legravaszabb ember, akit valaha ismertem, ha teljesen véletlen meg is találnak, soha nem hoznák haza, mert Loki mindent megtenne, hogy ne hozzák. Annyira akartam, hogy Loki jól cselekedjen, elhagyja az önző gondolatait, míg végül pont ez miatt hagyott el engem. Azt hitte nekem így lesz jó. Pedig az életem attól az estétől olyan mély zuhanást vett, hogy meg sem állt a pokol legmélyebb bugyráig.

Az elkövetkezendő pár napban a lelki világom teljesen az ellentéte volt a körülöttem boldogan nyüzsgő palotabelieknek. Magányos voltam és ha tehettem Loki szobájába zárkózva zokogtam, miközben a takaróját gyűrögettem. Esténként volt a legrosszabb, szinte megbénított, hogy csak Loki távolodó alakjára tudtam gondolni. A tehetetlenség sokszor kényszerített arra, hogy apró dísztárgyakat vágjak a falnak. Néha csak kiültem az erkélyre és addig ültem a hideg kövön, míg a hajnali hűvös fuvallat kékre nem festette a számat. A hideg volt a titok. Amikor fáztam, úgy éreztem, Loki velem van. 

Egyszer aztán nem tudtam elkerülni Thort. Loki szobája előtt ült és nem tudom mióta várhatta, hogy kijöjjek onnan. Csendben megálltam előtte. Thor nehezen feltápászkodott. Karikás szemeit látva egy pillanatra megesett rajta a szívem. Percekig csak álltunk egymással szemben. 

- Nem találták meg - suttogta, mire gúnyosan elmosolyodtam. - Kérlek! Nem haragudhatsz rám örökké. Nem így terveztem, jót akartam. 

- Mindig is meggondolatlan voltál. - jelentettem ki szárazon. 

- Inkább kiabálj velem, vagy sírj a szemem láttára! De a közönyöd kikészít. - ingatta a fejét.

- Mit vársz tőlem Thor? Másodjára vesztettem őt el. Mire újra megkaptam....a döntésed miatt, itt hagyott. - suttogtam a padlót bámulva - Tudod milyen érzés ? - hunyorogtam rá. 

- Pontosan tudom milyen érzés, nekem is a testvérem! - csattant fel.

- Nem Thor. Én a testvéremet és a szerelmemet is elvesztettem ugyanabban a pillanatban. Fogalmad sincs róla, hogy mit érzek iránta. Fogalmad sincs mennyire egyedül vagyok nélküle. - feleltem ingerülten. - Úgy érzem én takarítok utánad. Nem akarod a trónt, akkor majd Nessa uralkodik. Loki az ára, nem baj, Nessának jobban fog hiányozni - dühöngtem 

- Neked sincs fogalmad arról, hogy milyen érzés rájönni, hogy a kishúgod jobb uralkodó nálad. Nem tudod milyen volt meghozni a döntést, amivel Apánk akaratának szegültem ellen, de ez lesz a legjobb a Népnek. Próbáltam visszacsinálni. Én se akartam őt elveszteni, de nem engedték. A Nemesek...ők...nem engedik. Megtetszett nekik, hogy te ülj a trónra, de úgy vélik Loki rossz irányba terelne. Félnek tőle. Neked sincs fogalmad arról, milyen mindkettőtöket elvesztenem. - a végét már suttogta, mire lesütöttem a szemem. Tudnom kellett volna, hogy Thor minden tőle telhetőt megtesz, és azt is tudnom kellett volna, hogy mit érez. Mi vagyunk neki a legfontosabbak. 

- Tudom, hogy nem szándékosan tetted - néztem rá és egy lépést közelebb léptem felé - Nem akarok rád haragudni. - ráztam meg a fejem, mire az arca meglágyult - De akárhányszor rád nézek, őt látom, ahogy hátat fordít és itt hagy. A szemedben csak az övét látom, hogy gyerekként mennyire csodáltunk téged, mennyit nevettünk közösen. Akárhányszor körbe nézek ebben az átkozott Palotában...őt látom. Azt látom, hogy egykor itt volt, de már nincs  - megint felemeltem a hangom és drámaian körbenéztem. - Ugyanott tartok, mint évekkel ezelőtt, amikor azt hittem meghalt és nem jön vissza többé. Akkor könnyebb volt, mert nem került ennyire közel hozzá, könnyebb volt, mert utálnom kellett. Ugyanúgy menekülni akarok a saját életem elől, mint akkor! Adj időt Thor, kérlek! Nem tudok sem veled, sem senkivel szépen vagy türelmesen beszélni. 

- Nessa...

- Akárkire, aki ismerte mérges vagyok. Akárhol, ahol járt, fáj lennem. Minden ő rá emlékeztet és azzal a tudattal kell élnem, hogy lehetne velem is, de még sincs. Muszáj valakit hibáztatnom és muszáj téged, mert ha nem téged utállak ezért, akkor magamat kell és még több önmarcangolást nem viselek el magamtól. Abba tényleg belerokkannék. - elkezdtem sírni.

Thor erős karjával szorosan átölelt és a hajamat simogatta. Próbált nyugtatni, de úgy tűnt, soha nem hagyom abba a sírást. Nem gondoltam, hogy erre van szükségem. Hogy vele beszéljek erről, hogy neki adjam ki a fájdalmam. Úgy tűnt, a szívem haragudni akar rá, de az eszem tudta, hogy az nem lenne helyén való. Nagyon jól tudtam, hogy nem szánt szándékkal érte ezt el Thor és, hogy csak jót akart. De muszáj volt hibáztatnom valakit. És Lokit túlságosan is fájt volna hibáztatnom, amiért elment. Pedig ez volt a szívem keserűsége. Hogy itt hagyott. Maradhatott volna. Titokban tarthattuk volna. Vagy ha már Királynő lettem volna, senki nem merte volna megkérdőjelezni a döntésem. De ő nem várt. Mihelyst nehézzé, bonyolulttá vált, elment. 

Az elkövetkezendő napokban rengeteg időt töltöttem Thorral. Próbáltuk kicsit kizökkenteni egymást az állandó gondolkozásból és alternatíva keresésből. Végigrágtuk magunkat Asgard összes törvényén, de mind csak ugyanazt üzente. A Nemesek ilyen nagy fokú ellenállása esetében még a Király/Királynő sem tud mit tenni. Egy kicsit irreálisnak gondoltam, ezért titokban egyre csak azon járt az agyam, ha megkoronáznak elég sok Nemestől megválok. Nem személyes érdekek miatt. De a Tanács fele idős emberekből állt, Asgard így soha nem fog fejlődni. Beleragad a saját maga által kreált ősi mocsarába. 

Thor általában megnevettetett. Egy édes, röpke pillanatra olyankor elfeledkeztem a folytonos ürességről, ami belül egyre csak növekedett, mióta Loki hátat fordított. De nagyon sokszor nem bírtam egy helyben ülni és várni tétlenül, hogy meggondolja magát és visszajön hozzám. Leginkább arra terveztem, hogy a megkoronázásom után az első dolgom lesz visszahívatni, a Királynőjének nem mondhat nemet. Amikorra tétlenség nagyon eluralkodott rajtam, általában elindultam a bejárat felé, a családunk történetéről írt freskók alatt sietősen lépkedtem. A Hela támadása után helyreállított főtéren a legtöbbször megtorpantam. "Mit csinálok?" gondoltam magamban. Nem mehetek utána, nem is tudnám merre keressem. Ilyenkor könnyekkel a szememben tértem vissza a Palota biztonságot nyújtó falai mögé. 

A magány nagyon lassan terjedt ki a napjaim minden percére. Amikor a szolgálok egy "Hercegnő" kiáltással elém léptek, legszívesebben csak a szememet forgatva ott hagytam volna őket, de ehelyett kedves mosolyt varázsoltam az arcomra és rámutattam az egyik virágra, hogy segítsek a döntés meghozatalában. Igazából az sem érdekelt volna, ha egy szál virág sincs a Virágzási bálon. Feláldoztam volna egy virág nélküli bált, cserébe ha visszakapom Lokit. 

Loki. A napok múlásával, a haragom a döntése felé egyre erősebb volt. Erősödött és erősödött míg nem elérkezett a megkoronázásom bejelentésének a napja. Idegen szolgálók sürögtek mellettem. Feszülten néztem, ahogy előkészítik a ruhámat és hozzáválogatnak kiegészítőket. 

- Elmehettek! - szólaltam meg végül, mire értetlenül meredtek rám.

-Hercegnő, Thor azt parancsolta, hogy segítsünk...-kezdte,de kedvesen próbáltam rázni a fejem.

-Egyedül is ki tudom választani a ruhámat, a hajam és sminkem elkészítésében pedig más fog segíteni. 

Miután a szolgálók értetlenül elhagyták a szobám, a folyósra mentem és a legközelebbi Őrhöz léptem.

- Keresd meg nekem a Teremisz nevű szolgálót, üzenem neki, hogy menjen Ivoláért fürdesse le, majd jöjjenek hozzám. Ma nem akarok idegen embereket a szobámban. Éppen elég idegen lesz a helyzet, amit elfogadok. - mondtam neki teljesen őszintén. Tényleg a régi szolgálólányaimmal szerettem volna tölteni a napot, akik már ismernek. 

~~~

Vizsgaidőszak letudva. Mostantól próbálom tartani, hogy kéthetente hozzam a részeket. Azért nem hozom hetente, mert szeretnék egy kicsit haladni a nem rég elkezdett másik Lokis könyvvel is. Remélem tetszett a rész nektek, annak ellenére, hogy nem igazán volt benne Loki.