- Néha egymással is beszélhetnétek, nem csak el egymás mellett és akkor rájönnétek mennyire is hasonlóképpen éreztek egyes helyzetekben - néztem először Thorra majd Lokira. Loki kérdőn nézett rám, de Thor talán megértette, mert szomorúan pillantott Loki felé.

Azután ott hagytam őket egy férfias testvér beszélgetésre én pedig egy távolabbi falnál néztem tovább a Népemet. A Boldog Népemet. 

~~~

Miután végre visszatértünk Asgardba és mindenki sikeresen leszállt a hajóról mi is visszavonultunk. Minden vágyam egy hatalmas pihentető alvás volt, de végül mégis a börtön cellák felé vettem az irányt. Az őrök értetlenül meredtek rám és hajolgattak előttem, a rabok pedig vagy észre sem vettek, vagy ízléstelenül cuppogtam nem érdekelve őket, hogy a Hercegnőjük vagyok. Érezhetően hidegebb és feltűnően sötétebb volt a cellák szintjén.  

Ivola a kérésemre magán cellát kapott egy régi ággyal. Magam sem tudom miért,de azok után sem tudtam a lányt nagyobb szenvedésre ítélni mit amekkora szükséges, miután nekem rontott egy késsel és Atyánk tudja csak mi lett volna, ha Loki nem lép közbe. Ivola Loki ágyasa volt mielőtt visszajöttem és minden olyan kusza lett. Loki elmondása szerint tényleg nem érzett semmit a lány iránt és ezt vele is tisztázta, hogy csak azért az élvezetért keresi meg a lányt, amit csak egy nő adhat egy férfinak. De annyi tisztázandó kérdésem lett volna. Loki átvette Apánk helyét, Ivolának mégis felfedte magát. Miért? És a lány miért nem szólt senkinek?

Percekig álltam a sarokban kuporgó Ivolát figyelve, mielőtt észre vett volna. Szemei hirtelen pattantak ki.

- Hercegnő - suttogta meglepetten.

- Lenne hozzád néhány kérdésem. - jelentettem ki higgadtan.

 Ivola rágni kezdte a szája szélét. A haja kócos volt, a ruhája csapzott, a szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. 

- Miért fedte fel előtted Loki magát? - néztem határozottan a szemébe. Ivola lesütötte a szemét, nem bírta állni a tekintetemet. 

- Felség ezt nem inkább, tőle kéne megkérdeznie? - motyogta 

- Nézz rám Ivola kérlek! - mondtam - Tőled kérdezem, hiszen biztosan sok dolgot elmesélt ha nem szóltál senkinek arról, hogy itt van. 

Ivola hosszú percekig ült tovább hangtalanul, mielőtt megszólalt. 

- Nem tudtam, hogy a Királynak adja ki magát. Nem tudtam, hogy átvette Odin helyét - nézett rám és hangja remegett, nem tudom mitől. Talán a félelemtől, a szorongástól vagy csak mert legszívesebben sírt volna. Szenvedés volt úgy látnom, eléggé hozzám nőtt és fájt az árulása, de tudnom kellett, hogy miért. 

- De azt tudtad, hogy mindenki halottnak hitte. 

- Azt mondta trükkökkel jutott vissza, hogy itthon van a helye, de az Atyja úgy sem engedné, ezért titokban kell tartani. 

- És te készségesen titokban tartottad neki, igaz? 

- Hercegnő kérem, nem haragudhat rám azért, amit minden fiatal Asgardi nő tesz. Hogy rajong a Hercegekért és tettre készen lesik a kívánságaikat. - sütötte le megint a tekintetét, mire elöntött a düh és eszembe jutottak a kuncogó lányok a hajóról. Ők is teljesen egyszerűen tudnának Loki lábai elé esni. 

- Én csak örültem, hogy a Herceg engem... - elakadt a szava 

- Téged? Folytasd kérlek - szóltam rá 

- Hogy engem hív az ágyába - suttogta alig hallhatóan, mire megint rám tört a féltékenység. Ivola közelebb volt Lokihoz, mint eddig én valaha.

- Ígért neked cserébe valamit? Ha nem szólsz arról, hogy itt van? - hagytam figyelmen kívül a lány könnyeit. 

- Nem. Egy magamfajtának épp elég volt ez is. 

- Büszke lehetsz! Eladtad a legnagyobb erényed, miért? Hogy még csak világgá se kürtölhesd, hogy a Herceggel háltál. - szidtam le, mint egy Anya a hormonoktól telt kamaszát. Ivola könnyei még inkább potyogni kezdtek. - Azt hitted majd beléd szeret? -kérdeztem suttogva 

- Először tényleg nem értettem, miért én. De aztán olyan kitartóan jött egyre több éjszaka, hogy eljátszottam a gondolattal igen. - sírt ezúttal már hangosan. 

- És te beleszerettél. - nyugtáztam, mire csak félve bólintott. - Mond csak beszélgettetek is? Vagy veled maradt hajnalra? - vontam fel a szemöldököm, mire Ivola megrázta a fejét. 

- Néha elgyengült és beszélt nekem a családjáról.. - hangja megtorpant várt és végre újra rám nézett - Mesélt nekem a Hercegnőről. - a szívem megdobbant és meglepetten néztem a lányra. 

- Mégis miket? 

- Régi emlékeket. Legtöbbször csak levezette, hogy nem érti mi miért történt, ki miért döntött úgy, ahogy. De erre általában nem várt tőlem választ. Legtöbbször az volt az érzésem, hogy inkább ő magát szórakoztatja ezekkel, néha észre sem vett engem. - vonta meg a vállát és egy beletörődött halvány mosoly futott át az arcán. - Már akkor is csak a Hercegnőre gondolt. Miért ment el, mit csinál, miért nem látogatta meg a cellában? - elhallgatott

- Még ? - elégedetlenkedtem 

- A Királynőről is sokszor beszélt. Emlékekről. Egyszer elaludt és álmában motyogott. Bocsánatot kért a Királynőtől, amiért csalódást okozott. 

Anyánk említésére teljesen magával ragadtak az érzelmek. Könnyek gyűltek a szememben és amikor már nem tudtam nekik megálljt parancsolni, szó nélkül elviharoztam a cellától végig a folyósokon és mielőtt észrevettem volna magamat, a kertben ücsörögtem egy rózsabokor alatt lévő padon. Lokinak tényleg nem jelentett semmit,csak egy volt a ki tudja hány közül. Anyánk és én már annál többet jelentettünk neki, ha magányában rajtunk törte a fejét. 

Sokáig ültem a bokor alatt, amíg megnyugodtam. Már a nap is elkezdett lemenni, mire felnéztem a Palotára. Meg-meg csillantak aranybevonatán a lemenő nap sugarai. Olyan nyugodtan és szilárdan állt ott, mintha mindennek ellenállna. Pedig nem is olyan régen a Sötét Elfek, egészen könnyen ejtettek rajtuk lyukakat. 

Lassan indultam az ebédlő felé. Kiélveztem a szolgálók nyüzsgését és mosolygását felém.  A Palotába visszatért az élet, ez pedig melegséggel töltött el. Az ebédlő ajtaja tárva nyitva állt és már messzire kihallatszottak az evőeszközök csörgése és a Bátyám és Loki nevetése. Mosollyal nyugtáztam, hogy sikerült nekik megbeszélni a dolgaikat a hajón. Nem szeretném, hogy újra rivalizáljanak, ezúttal miattam. Az ajtóban megálltam és csak néztem őket. Húst és zöldséget pakoltak a tányérjukba. Az egyik szolgálólány nem is ment messzire, hiszen újra és újra meg kellett töltenie a boros kupákat. Loki olyan határozottan nézett rám, mint aki teljes bizonyossággal tudta, hogy ott vagyok. Érez engem. 

- Téged várunk! - csillant meg a szeme, Thor pedig egyből rám nézett.

- Csak nem azért váratsz minket, mert szeretnéd, hogy éhen haljunk - nevetett 

Az asztalhoz sétáltam és leültem Lokival szemben. Egy szolgáló már egyből elém is tett egy tányért és poharat. A pohárba bort öntött volna, de Loki gyorsabban szólt közbe, mint én tehettem volna. 

- Nem szereti a bort! - mondta a lánynak, mire az sűrű bocsánatkérés között hozott nekem vizet. Lokira mosolyogtam. Talán mindkettőnknek eszünkbe jutott az első bor kóstolásom, amit a szüleink háta mögött sunyi módon követtünk le. Együtt.

- Tökéletes, köszönöm.  - mosolyogtam a vizet hozó lányra.

- Szeretnék holnap vacsorát rendezni a Nemeseknek. Beszámolnánk nekik a pontos történtekről. - mondta Thor két falat között. 

- És megbeszélnénk a megkoronázásod részleteit.  - bólintottam, mire Thor elhúzta a száját. 

- Már ha bele mennek. - rántott egyet a vállán.

- Ne viccelj. Miért ne mennének? Tökéletesen biztosítottad a védelmüket. Ez számít nekik. - mondtam 

- Meg amúgy is kit ültetnének helyetted a trónra - nevetett fel Loki - Az egyik közülük? 

Mind felnevettünk erre a kijelentésre. 

- Senki nem alkalmasabb nálad - tettem a  kezemet a karjára nyugtatóan, mire Thor bizonytalanul rám mosolygott. - De még a koronázás előtt szükséged lesz egy pörölyre. 

- El kell mennem Nidavellirbe. - értett egyet Thor - Mondjátok. Elkísérnétek? - nézett először rám majd Lokira. Loki ledöbbenve nézett vissza rá, amitől megint elmosolyodtam. Olyanok, mint két randizó kamasz. Nem értik és meglepődnek egymás közeledésén. 

- Mi sem természetesebb - szóltam, mire Loki rám pillantott. Biztatóan bólintottam felé. 

- Hatalmas megtiszteltetés Bátyám - mosolyodott el zavartan Loki

A vacsora további részében én szinte csak figyeltem, ahogy újabb és újabb boros poharat emelnek a szájukhoz és nevetgélve nosztalgiáznak a régi közös kalandjaikon. 

- Hogy megijedtek a hölgyek - nevetett Loki 

- Azért szerintem eléggé kiengeszteltük utána őket - járt túl gyorsan Thor szája, mire a villa megállt a kezemben és meredten bámultam a nevető Thort. Loki egyből zavartan pillantott rám. 

Próbáltam legyűrni a féltékenységemet. De a gondolat kép, hogy Loki más lányt csókol és más lány meztelen derekát öleli, egyre jobban felemésztette a nyugodtságom. 

- Most rosszat szóltam, igaz? - törte meg a csendet Thor. Lassan, de észlelte a kínos csendet köztem és Loki között. 

- Ezen már nem tudok változtatni - rántotta meg a vállát Loki rám nézve. 

- Tudom - sóhajtottam 

- Féltékeny vagy? - mosolyodott el Thor. 

- Ne kezd te is - sziszegtem neki, mire két pillanat múlva mind két fiú egyszerre nevetett fel. Engem nevettek. Valóban nevetséges, ahogy múltbéli lányokra vagyok féltékeny, akiknek még a nevüket sem tudják. De nem tehetek róla. Lokit csak magamnak akarom. 

- Ez borzasztó édes - borzolta meg Thor a hajam, mire én is halványan elmosolyodtam. Állandóan a hajamat borzolta gyermek korunkba is. 

- Na és mi a helyzet Jane Fosterrel? - szúrtam vissza Thornak, mire most ő hagyta hirtelen abba a nevetést. Loki cinikusan "uu"-zott egyet. 

- Tűzről pattant mennyecske - szólt Loki és mindketten Thort néztük. 

- Az. Csak, hogy ember. Midgardi. - kezdte piszkálni Thor a tányérján maradt ételt a villával. 

- És? Számít? - vontam fel a szemöldököm. 

- Az élete csupán egy pillanat a számunkra - magyarázta Thor rám nézve. 

- És elmarod magadtól  azt a pillanat boldogságot is? - kérdeztem komolyan, mire Thor csendben maradt és csak szemeztünk némán. 

- Nem várhat mindig rám. - ráncolta a szemöldökét Thor. - Főleg, hogy ha király leszek, nem lehetek állandóan a Földön, amikor Asgard az otthonom. 

- Ez igaz - gondoltam bele és megráztam a fejemet.

- Nem mindenki született a Kedvese mellé - tette erősen Loki vállára a kezét, mire Loki kezében félúton megállt a kupa. 

- Nem tudom miről beszélsz - próbált elnyomni Loki egy mosolyt. 

- A vak is látja, hogy egymásnak lettetek teremtve - nézett rám Thor. 

- Vajon Nessa is Jotunheimben született volna? - játszadozott Loki, mire mind felnevettünk. 

- Te gúnyolódsz velem? - húzta össze a szemét Thor Lokira nézve. 

- Csak kezdett túl érzelgőssé átmenni a beszélgetés - vonta meg a vállát Loki, mire mosolyogva megráztam a fejem. Hiszen ő is egészen érzelgőssé tud válni, amikor kettesben vagyunk. De úgy tűnt ez a mi titkunk marad. 

Miután még beszélgettünk kicsit Thor imbolyogva sétált vissza a szobájába. Egészen fejébe szállt a bor. A tányéromat néztem meredten. Éreztem Loki tekintetét rajtam, de csak akkor néztem fel rá, amikor megszólalt. 

- Nézz rám, kérlek - suttogta, mire rámosolyogtam 

- Mindig is szerettem ezeket a vidám vacsorákat - mondtam neki - Mióta elmentél, nem igen volt ilyesmire példa. Thor kinyílik, ha itt vagy. Visszakapta a másik felét. - halkítottam le a hangom - És én is. 

- Elég nehéz mindkettőtök másik felének lenni - mosolyodott el, mire felnevettem ő pedig felállt és hozzám sétált. A bortól igen nehezek lettek az ő léptei is. Egyik kezével a székem háttámlájára a másikkal az asztalra támaszkodott úgy hajolt le hozzám.  Azonnal elakadt a lélegzetem. 

- Azt akarom, hogy mindig csak nevess- suttogta a bortól bódultan - Olyankor annyira ellenállhatatlan vagy, hogy legszívesebben elrabolnálak és elzárnálak az egész Világ elől. Nem akarom, hogy bárki is szemet vessen rád. - magyarázta komolyan, majd elmosolyodtam és egyszerre csókoltuk meg egymást. 

- Elálmosodtam - suttogtam félig még mindig az ajkaiba 

- Pedig igencsak energia igényes gondolataim támadtak - suttogta pimaszul én pedig olyan zavarba jöttem, hogy muszáj voltam az arcomat a nyakába bújtatnom. 

- Részeg vagy - motyogtam 

- És ez miatt túl őszinte - nyugtázta sóhajtva, mire a nyakába bólintottam. Loki felegyenesedett és csillogó szemekkel a kezét nyújtotta. Elfogadtam és Loki szótlanul kísért a szobám ajtajához. Ott végre felé fordultam. 

-Félek, nem jön majd álom a szememre nélküled. - suttogta lassan. 

-Én pedig félek, ha most meghívnálak, hogy aludj mellettem, nem tudnánk uralkodni magunkon - suttogtam és végigsimítottam a mellkasát. 

- És az olyan rossz? - rándult meg az arca. Mire csak tanácstalanul néztem rá. 

- Nincs még itt az ideje - túrtam a tarkójába, mire felmordult a jól eső érzéstől.  A testem reagált és szinte tudatlanul csókoltam meg. 

- Ha ilyeneket csinálsz tényleg nem tudok uralkodni magamon - mondta miközben teljes erejével a falnak nyomott. Szemeivel szinte felfalt és olyan szenvedélyesen csókolt meg mint még soha. Alig bírtam elszakadni tőle. 

- Jó éjszakát - nyomtam puszit az arcára.

- Jó éjszakát ? - morogta- Ezek után szenvedés lesz minden pillanata, hiszen nélküled leszek magányosan. 

- Reggel találkozunk - mosolyogtam rá, mire Loki visszamosolygott. Pillanatokig álltunk ott, mire megszólalt. 

- Ha menni akarsz, neked kell menned, mert én nem tudlak itt hagyni - csillant meg a szeme pimaszul.  Felnevettem és kibontakoztam az öleléséből, kinyitottam az ajtóm, majd becsuktam magam mögött. Azonnal elfogott Loki hiánya. Pedig még csak egy ajtó választott el tőle.