- Furcsa öcsémként és egyben az udvarlódként is kezelnem őt. Rendkívül zavarba ejtő ez nekem.

- Ő nem az udvarlóm - ráztam a fejemet védekezve mire Thor egy "ezt te sem gondolod komolyan" pillantást vetett rám. Felsóhajtottam és gondterhelten megdörzsöltem az arcomat.

- Na menj, inkább készülődj! Ma végre újra visszaáll a rend Asgardba. - hagyott ott a folyosón.

~~~

Nem sokkal később. A Bifrost arany padlóján várt rám Thor, Loki és Heimdall. Így, hogy már nincs Hela, nincs veszély és nem kellett többé Apánk, azaz Loki Jogarát használnunk, visszatérhettünk a jól bevált módszerhez a Bifrosthoz. Heimdallra mosolyogtam, aki büszkén nyitotta meg nekünk az átjárót. Loki a karját nyújtotta én pedig belé kapaszkodtam. Thor apró pillantásokkal nézett ránk, mintha csak attól tartana, hogy Lokival mindjárt egymásnak esünk. Hogy némiképp megnyugtassam ő belé és belé karoltam így léptünk át a Bifrost kapuján. 

Ismerős talajra érkeztünk. A vörös mindent ellepett. A fákat, a lakóépületeket, az embereket. Emelivel találtuk magunkat szembe. Furcsa és hirtelen mosoly terült el az arcán, ahogy meglátott minket. 

- Hát sikerrel jártatok - szólt boldog mély hangja. 

- És késtünk? - vigyorodott el Loki, a szokásoknak híven. 

- A Népetek már nagyon türelmetlen, mióta a Látótok elment a segítségetekre. - indult el egy hatalmas épület felé. 

- A Látónk? Mármint Heimdall? - kérdezte Thor nyugodtan, Emeli csak méltóságteljesen tovább sétált egy halvány bólintás kíséretében.

- Ahhoz képest, hogy mindent lát. Nem sokat beszél. - suttogta nekem Loki, mire rosszallóan ránéztem.

- Anyánk mérges tekintetét örökölted, mondtam már? - ráncolta a szemöldökét, mire felnevettem. 

Emeli után sétálva elértünk a hatalmas épülethez. Emeli megállt és az ajtó felé intett. 

Ahogyan beléptünk egy hatalmas csarnokban találtuk magunkat, tele ebédlő asztalokkal és ajtókkal. Az emberek hatalmas zajjal voltak, de az érkezésünkre mindenki abba hagyta, amit csinált és csendben maradtak. A következő pillanatban az emberek szinte egyszerre kiáltottak fel örömükben és a valaha volt legmélyebb meghajlással köszöntöttek minket. Egy Nemes sétált elénk.

- Felségek - hajolt meg megint előttünk - Kezdtünk félni, hogy nem térnek vissza. 

- Sosem hagynánk titeket cserben - nézett Thor csillogó szemekkel végig a termen. 

- Ezek szerint vége? Hazamehetünk? -kérdezte a Nemes . Thor megköszörülte a torkát és hangosabban kezdett beszélni.

- Hela a kitagadott nővérünk halott! Kemény, ravasz és hosszú küzdelem árán, de le tudtuk győzni. Ugyan voltak mély pontok, például amikor azt hittem elvesztem az Öcsémet - nézett Lokira, Loki pedig rá - De három testvér együttes erejét még egy első szülött sem képes legyőzni. Az egymás és persze Asgard iránt érzett szeretetünk és tiszteletünk vezetett minket győzelemre. Nagyon büszke vagyok a Húgomra hiszen, ő nélküle Hela soha de soha nem gyengült volna le annyira, hogy véget vethessünk a csatának. Asgard mától új időszámításba kezd. Ma végre mind a saját ágyatokba alhattok. 

A Nép tapsolni kezdett és félreállva beszélgettünk, amíg ők elkészültek az induláshoz. Emeli furcsa mód mosolyogva lépett hozzánk. 

- Örülök, hogy segítségetekre lehettünk a borús órákban. Szeretnék sok sikert kívánni az elkövetkezendő időkhöz - szorította meg a kezem bátorítóan, de abban a pillanatban az egész teste remegni kezdett, a szeme pedig becsukódott. Mély felismerhetetlenül, remegő hangon szólalt meg.

- Két arcú szőke férfi ködös múltjának poggyásza rontja kerted rózsáit. Szíved örök keserűség árnyékában próbál boldog maradni egy hatalmas színház padlóin. Nem csak tettetni érzeni sem tudod a boldogságot. Családod újra darabokban, az örökös hamuban, a levegő nője Asgard utolsó uralkodó sarja. A láncot tartó férfi távolodása ellen tenni semmit nem tudó asszony, kit két arcú szőke báb ölelő karjai tartanak egyben. 

- Elég. Megijeszted! - állt közénk Loki. A kezem remegni kezdett. 

- Mit jelent ez? Újra baj vár ránk? - néztem kétségbeesetten a lányt, miközben Loki átkarolta a vállam én pedig szinte már a tudtomon kívül, automatikusan nyúltam a keze után, hogy az övéire kulcsolhassam a sajátomat. 

- Nem egészen tudom. Kétes üzentet hordoz. - suttogta értetlenül a lány és legalább olyan zavartan állt előttem, mint én ő előtte. 

Loki erősen maga felé fordított miközben meredten bámulta Emelit. Még mindig a karom tartva indult el velem az épület kijárata felé. Az Asgardiak tekintete késlekedés nélkül követett minket az ajtóig. 

- Valami nagyon zavar abban, amit mondott - suttogtam 

- Semmi pozitívat nem mondott - nyugtázta Loki is majd hozzátette - Eddig minden jóslata bejött. 

- Miért nem beszélt világosan? - néztem Lokira, mire megrázta a fejét. 

- Nem kéne ezen törnöd azt a szép kis fejed, valószínűleg úgysem tudunk semmi ellen tenni. Ha most mégis megpróbálnád kihámozni, mit mondott, valószínű azzal teljesítenéd be a jóslatot, hogy azt hiszed megakadályozod. Ne is menj bele, Nessi - magyarázta inkább magának, mint nekem. 

- Amikor, először voltunk itt a Vörös Bolygón és megittuk azt a szirupot - emlékeztem vissza. Loki alig láthatóan bólintott, hogy folytassam - Téged is láttalak. Ahogy elmerülsz a vízben. Meg ahogy Apánk azt mondta, hogy az erősségének gyengeségével győzhetjük le Helát. Loki ez mind megtörtént. Hiszen az élettel győztük le a Halál Istennőjét. 

- Amit bárcsak láthattam volna - suttogta lemondóan. 

- Nem veszed komolyan. - rándult egyet az arcom

- Te veszed túl komolyan. - nézett rám szigorúan - Nézd! Bármit is lát Emeli, az meg fog történni. Ha nem teszel ellene akkor azért, ha teszel azért. Ez...ne akarj belemenni. - dörzsölte meg az arcát.

- Loki. Emeli azt mondta, hogy a láncot tartó férfi távolodik. - érintettem meg a mellkasát - Nem furcsa, hogy pont tegnap beszéltünk arról, hogy össze vagyunk láncolva? - vontam fel a szemöldököm. 

- Most azt hiszed, hogy átlátsz a Jóslaton, de tévedsz. Lehet, hogy valami rabról van szó. Mondjuk meg fog szökni valaki...vagy... - Loki elhallgatott és halványan megcsillant a szeme, rájött valamire. 

- Loki? - kérdeztem remegő hanggal.

- Durdoval mi lett? - nézett rám, mire teljesen kiszökött az élet a testemből, Lokinak kellett átkarolnia a csípőm, hogy el ne essek.

- Te gondolod túl - suttogtam, de azért egy komoly, mély tekintetet váltottunk. 

- Menjünk vissza! - ragadta meg a karom és visszavezetett Thor mellé, aki kedélyesen eltársalgott  Emelivel és egy Nemessel. Egy gyors pillantást vetett ránk, de nem hozta szóba sem a Jóslatot sem azt, hogy eltűntünk. De ismerem a bátyámat, épp úgy őt is aggodalomra késztették az Orákulum szavai, hiszen eddig mindig bejött és nem csak nekünk, de Apánknak is mindig igazat szóltak itt. 

Elég hosszúra sikeredett míg a Nép sikeresen összekészülődött, az pedig egy másik örökké valóságnak tűnt, míg végre sikerült mindenkinek felérnie a hajóra, amit nem olyan rég az erőmmel öleltem körbe, hogy nehogy Hela utánuk mehessen és árthasson nekik. Ezúttal viszont nem csak az erőm, hanem mi is a Néppel utaztunk. Megnyugtatja őket, amikor látják, hogy az uralkodó család teljesen felhőtlenül beszélget egymással vagy éppen velük. Asgard mindig is olyan volt mint egy család, aminek a Királyi sarjak voltak a szülei. Nehéz elhinni, hogy ezúttal már nem Apánk a Család Fő. Hanem bizony Thor, aki látszólag nagyon élvezte ezt az új szerepet, hiszen azt sem tudta kivel kezdjen beszélgetésbe, vagy kinek a történetét hallgassa meg Királyhoz híven.

Lokival inkább csak mint egész életünkben mindig, az árnyékában álltunk és csodálattal figyeltük őt. Régen is ez volt. Apánkkal Thor mindig izgalmas dolgokat csinált, ide ment, oda ment, ezzel beszélt, azzal beszélt. Én pedig jó Hercegnőhöz híven távolról figyeltem, biztattam és féltettem őket Anyánk oldaláról. Loki általában választhatott kivel marad, ha nagyon menni is akart volna inkább maradt velünk, hiszen mióta az eszemet tudom kívülállónak érezte magát Apánk és Thor mellett. "Harmadik kerék" "A trió leggyengébb láncszeme" ilyen és ehhez hasonló szavakat morgott magában, ha éppen nagyon kijött néha-néha a sodrából. És így visszatekintve, Apánk soha nem nyugtatta meg arról, hogy ez nem így van.

Mióta újra találkoztam Lokival, sőt mióta végre érzem és látom, hogy milyen gondolatok dúlnak benne, azóta, hogy rájött valójában miért is éreztette vele Apánk, hogy más, megértem őt. Az előtt dühös voltam rá és csalódtam benne, amiért elárult és 180 fokos fordulatot vett a viselkedése, olyan dolgokat engedett meg magának, amik még  Csínyek és Káosz Istenéhez sem méltó nem még Herceghez, de most már értem. Mindent csak azért tett, hogy bizonyítson. Hiszen ki akarta irtani a Jégóriásokat, annyira bizonygatta, hogy nem akar és nem is tartozik közéjük. Minden akkor romlott el, amikor nem hallgattam meg. Amikor az előtt ítélkeztem mások befolyásolása miatt, mielőtt ő beszélhetett volna velem. 

Lokira felnézve hirtelen nagyon bűntudatom lett, hiszen talán ha akkor megölelem és megnyugtatom, bizonyosságot adok neki arról, hogy tényleg nem zavar micsoda ő valójában ,  talán a New Yorki pusztítás is máshogy alakult volna. Vagy ha mint Anyánk, én is meglátogatom a cellájában, talán nem vesztem el még több időre. 

Finoman belekapaszkodtam Loki karjába és az arcára puszit nyomtam. Lokinak felcsillant a szeme és láthatóan kizökkent az aggodalmas gondolataiból. 

- Ezt miért kaptam? - mosolygott rám, de mosolya lehervadt az arcáról, amikor meglátta, hogy fátyolos szemmel nézek rá. - Mi baj, Kedvesem? 

- Csak sajnálom, hogy évekig nem voltam melletted - mondtam neki őszintén,mire újra elmosolyodott. 

- Hiszen ha velem vagy, most lehet nem így néznénk egymásra, azt is bánod? - vonta fel a szemöldökét. Komolyan elgondolkoztam. 

- Már sohasem tudjuk meg - sóhajtottam 

- Ne félj, a láncunk, akkor is összekötött minket. Nem igaz? - húzta pimasz mosolyra a száját majd csókot lehelt a kézfejemre. 

Tovább ácsorogtunk ott, szorosan egymás mellett, amikor néhány fiatal lány sétált el előttünk. Tüzetesen végigmérték Lokit, majd egymáshoz hajolva kuncogni kezdtek úgy, ahogy csak lányok tudnak egy helyes férfi mellett. Az egyik talán még el is vörösödött. Hirtelen szaladt ki az erő a testemből és furcsán hirtelen töltött el a düh. Kérdőn pillantottam fel Lokira, aki csak a szeme sarkából pillantott le rám és közben az orra alatt mosoly játszadozott a száján. 

- Ez szerinted vicces? - néztem rá 

- Nyugalom - nevette el magát - Meg se láttam őket. - fordult felém 

- Oh igazán - engedtem el a karját - Akkor honnan tudod, mi dühített fel? 

- Tudod, tényleg nem látom őket. Mert bárhová nézek, csak téged látlak. 

- Na ne - ingattam a fejem - Ennél azért kicsit több kell - fújtattam és beletúrtam a hajamba. 

- Féltékeny vagy, néhány fiatal lány rajongása miatt? - kérdezte, mire nyomban elöntött a nyugalom, hiszen igaza van. 

- Talán tényleg féltékeny vagyok - mosolyodtam rá -De azt hiszem Ivola után inkább félnem kéne. - Loki arca elkomorodott és a lányok után nézett, majd pimaszul megszólalt. 

- Nem, hozzájuk sohasem volt közöm! - majd újra rám pillantott, mire a lélegzetem is elakadt. Aztán persze egyszerre nevettünk fel. - Amúgy meg! Ők nem nem is tudják, hogy mi van közöttünk. - rántotta meg a vállát. 

- Miért, mi tudjuk? - néztem rá kérdőn, mire megcsillant a szeme. 

- Azt hittem a múlt éjszaka elég egyértelművé tette - nézett le az ajkamra, ahol elidőzött a tekintete. 

- És ha nem volt ELÉG egyértelmű? - kérdeztem incselkedve és közelebb léptem hozzá, a testünk itt-ott már összeért. A testem újra felhevült, a szívem szokásoshoz híven heves verdesésebe kezdett és meg akartam csókolni Lokit, de féltem. Valósággal rettegtem attól, hogy mit szól hozzá a Népünk. 

Loki alig láthatóan megnyalta az alsó ajkát mi előtt válaszolt volna.

- A Hercegnőnek csak kérnie kell és ELÉG egyértelművé teszem a számára - ezzel megragadta a derekamat és erősen magához húzott, talán meg is csókolt volna, ha nem szól közbe Thor. 

- Ti meg mi a fészkes fenét műveltek? - szólt elfojtott dühvel a hangjában. 

- Nem biztos, hogy tudni akarod - motyogta szemtelenül Loki és finoman elengedte a derekam, mire Thor szeme valósággal szikrákat kezdett felé szórni. 

- Shhh - léptem közéjük és próbáltam Thor szemébe nézni. Hitetlenkedve nézett rám. 

- Nem értelek?!- magyarázta nekem - Egészen más az, hogy megcsókol, hogy felerősítse az erőd és egészen más az, hogy itt enyelegtek a Nép előtt...és előttem. 

- Ellenünk vagy? - lepődtem meg és egy lépést hátra léptem. 

- Ellenetek? Valaki magyarázza már el nekem, hogy mégis pontosan mit takar az a többes szám. - kapkodta Loki és köztem a tekintetét. Én csak tanácstalanul álltam előtte, de Lokinak érezhetően lett volna pár ötlete, hogy erre mit feleljen, hiszen lesütötte a szemét és úgy próbálta visszafojtani a pajzán mosolyát. Thor kifejezéstelen arccal bámulta Lokit, majd megragadta a ruháját és úgy beszélt hozzá. A szám elé kaptam a kezem és igyekeztem nem engedni pániknak, ami úrrá lett rajtam. 

- Ha csak egy újjal is hozzányúlsz ... én esküszöm neked, hogy... - dörmögte Thor fojtott hangon, hogy más rajtunk kívül ne hallhassa. 

- Honnan veszed, hogy még nem értem hozzá? - mosolyodott el pimaszul Loki

- Loki én esküszöm Atyánkra, hogy ha megsérted a Húgunk erényét én...

- Na álljunk már meg! - húzta fel magát Loki - Szerintem nagylány és el tudja dönteni mit akar! - nézett bosszúsan Thorra.

- Téged akarna? - morogta Thor, én pedig kezdtem röhejesen érezni magam, ahogy csak ott állok amíg ők az erényemről vitatkoznak. 

- Én sem értelek téged Thor! - ragadtam meg a karját mire végre elengedte Lokit, aki továbbra is bosszúsan méregette - Egyszer teljesen nyugodtan faggatsz róla és bájos emlékeket mesélsz, hogy bizony már porba fingó korunkban is elválaszthatatlan voltam Lokitól, aztán meg megfenyegeted, hogy ne is jöjjön a közelembe.  Nem értem - ráztam a fejem hitetlenül.

- Sosem válaszolsz a kérdésemre, így csak találgathatok! Talán ha végre beavatnátok és nem lennék kívülálló, könnyebben venné be a gyomrom, amit látok. 

Abban a pillanatban megenyhültem és megöleltem Thort. Egyáltalán nem az zavarta, hogy Loki és én. Talán nehéz volt megértenie, hogy a testvéri szeretet, hogyan fajulhatott ide, de nem ez bántotta. Thor úgy érezte, hogy a mi triónkban ő a harmadik kerék és ez mérhetetlenül bántotta. Mindenki értetlenül meredt rám. 

- Néha egymással is beszélhetnétek, nem csak el egymás mellett és akkor rájönnétek mennyire is hasonlóképpen éreztek egyes helyzetekben - néztem először Thorra majd Lokira. Loki kérdőn nézett rám, de Thor talán megértette, mert szomorúan pillantott Loki felé. 

Azután ott hagytam őket egy férfias testvér beszélgetésre én pedig egy távolabbi falnál néztem tovább a Népemet. A Boldog Népemet. 

~~~

Egy kicsit megcsúsztam vele, mert egyéb dolgaim voltak és valószínű a kövi rész sem jön majd pont egy hét múlva, de remélem megbocsájtotok érte <3