- Beszélek Ivolával! - indultam az ajtó irányába, ő pedig visszaöltözött. Kicsit kínos volt, zavarban voltam az előbbitől, de boldog is. Mérhetetlenül boldog. Úgy képzeltem szinte ragyogok.

~~~

A folyosóra kilépve sehol nem találtam Ivolát, a megérzéseimre hallgatva, a lábaim a saját szobám felé vittek. Teljesen elmerültem a gondolataimban és lefoglalt a testem lángolása Loki közelsége után. Próbáltam lenyugtatni magam, a szobám elé érve a lábaimat, mintha földbe betonozták volna. Percekig állhattam ott, mire észrevettem, hogy nem haladok. A testem megint előbb figyelt a megérzésekre, mint én. Baj van. Egész testemben éreztem, hogy valami szörnyű fog történni. Vihar előtti csend érzés. Ilyen, amikor a vihar kitörte előtt minden elcsitul, lenyugszik, hogy aztán az egész világ érezze a szelet, a dörgést, az eső hangját és csak a fenyegető fellegekre figyeljen. Valami történni fog. Ezt mindig megérzem. A falnak dőlve, behunyt szemmel pörgettem a szemem előtt a szeretteimet, hogy megtudjam kihez kell rohannom. Mivel a szeretteim listája igen picurka, hamar megdobbant a szívem. Ivola. Veszélyben van. Miután suttogva az üres folyosónak leheltem az udvarhölgyem nevét, a kezem automatikusan nyúlt az ajtó kilincs után. Ivola a kitárt ablak párkányán állt. Fejét leszegte, úgy nézett a mélybe. Szoknyáját meg-meglibbentette a szél. Kiabálni akartam, de nem ijeszthettem meg.Éppen készült leugrani, ez egyértelmű volt.

- Ivola, Nessa vagyok. Bármi is történik, lépj vissza a padlóra! - szóltam nyugodtan és aprókat léptem felé. A lány felzokogott. Kezével erősen kapaszkodott a párkányba. - Oda megyek hozzád, belekapaszkodsz a kezembe és együtt megoldjuk ezt.

- Nem! - kiáltott fel - Úgy sem értenéd! - csikorgatta a fogát. Ivola soha nem tegezett le, így tudtam, hogy nagy a baj, ha az sem érdekli, hogy tiszteletnek gondolhatom. Ami persze nem így volt, hiszen sem a helyzet, sem én nem követelem meg a fennköltséget. Ez a lány a legjobb barátnőm. A szívem hevesen verni kezdett, ahogy Ivola hátranézett. Szemei véresek voltak a sírástól és feldagadtak. Vajon már akkor is ilyenek voltak, amikor az előbb ránk nyitott? Túl figyelmetlen lennék, Loki már megint eltereli a figyelmem? Óvatosan levegő falat emeltem Ivola elé, hogy ha leugrana, vagy megcsúszna, ne tudjon lezuhanni. Kicsit bátrabban lépdeltem felé. Megkapaszkodtam az ablakpárkányban és felléptem mellé. Értetlenül meredt rám.

- Kisasszony? - pislogott hevesen

- Hagyjuk ezt! - szóltam rá - Mától maradjon a Nessa és ma én csinálok neked fürdőt. De csak akkor, ha most önszántadból visszalépsz és elmondod mi bánt. - simítottam meg a haját óvatosan, hogy egyikőnk se veszítse el az egyensúlyát.

- Kérem, csak hagyjon magamra. - sírta, mire összeráncoltam a szemöldököm.

- Mindketten tudjuk, hogy a levegő pajzsom akkor is itt marad, ha én nem. - mondtam és leléptem a párkányról. Ivola megint felzokogott, majd keservesen leszállt a párkányról, a falnak dőlt és lekucorodott. Átkulcsolta a térdeit. Mellé ültem és a haját simogattam.

- Mi bánt? Ha meggondoltad magad és inkább a többiek után mennél akkor szólok Thornak, hogy... - kezdtem, de félbe szakított és felnézett rám

- Nem. - szipogta - Sajnálom.

- Gyere! Készítek neked egy fürdőt és közben kifésülöm a hajadat. Te pedig ha szeretnéd, elmondhatod mi a baj.

A lány ezúttal nem ellenkezett, bevánszorgott mögöttem a fürdőszobába. Megengedtem arany kádamba a vizet és illóolajokat kezdtem csepegtetni.

- Anyám is szerette őket! Mindnek megvolt a saját értelme. „Ez a fáradt lábakra" sorolta mindig „ez a rossz szellemek elűzésére" „ez a jó álmok meghozását segíti" - soroltam, miközben néha hátranéztem az összegörnyedt lányra. A következő pillanatban újra úrrá lett rajtam a szörnyű érzés olyannyira, hogy egy üvegcsét a földre ejtettem és az apróbb darabokra tört a lábam előtt, mint nem rég Thor Pörölye. Ijedten kaptam hátra a fejemet, de késő volt. Ivola közvetlen előttem állt, egy tőrrel a kezében. Vicsorogva szólalt meg.

- És melyik való a szerelmünk szeretője ellen? - kérdezte, majd a torkomnak szegezte a tőrt. A félelem az egész testemet átjárta. Reszketni kezdtem, amint a hideg penge hozzámért.

- Tessék? - kérdeztem hitetlenkedve. Egyáltalán nem értettem semmit. Miről beszél?

- Anyukád mindenre megtanított, csak arra nem, hogy ne lopd el más szerelmét? - kérdezte dühösen. Nem tudtam megszólalni a döbbenettől. Minden összeállt. Ivola másodjára kap rajta Lokival, és mivel egy másik férfival találkozni sem találkoztam mostanában, egyértelmű volt. Loki a szerelme.

- Te és Loki? - suttogtam és a könnyek peregni kezdtek a szememből.

Loki mégis csak átver? Már megint jöttek a kétségek és az összetörött szív. Egy pillanatra elfeledkeztem a késről a nyakamnál, nem érdekelt a gonoszul fölém hajoló Ivola se, az sem, hogy a lendülettől neki estem a kádnak a víz kibuggyant, mert egyikőnk sem zárta el a csapot, az én fejem pedig sajgott az arannyal való találkozás miatt. Loki szemei lebegtem előttem. Átvert? Nem tudom mit higyek. Miért romlik el mindig minden pont akkor, amikor már jó lenne?

- Tudod. Az elején én is ilyen értetlenül álltam a dolog előtt. Miért pont én? Ő Herceg, mégis hogy vett észre? De aztán kezei a testemen, csókjai a számon meggyőztek. Aztán persze a nyavalyás Thor visszajött és leléptek érted. Azóta felém se néz. Lefoglalod, már persze értem, hogy nem csak, mint a Húga. Nem undorodsz magadtól? - nevetett fel hitetlenül. Rá sem ismertem. Nem tudtam semmit csinálni annyira leblokkoltam. Szavakkal sem tudtam reagálni és erővel sem. Nem tudom Ivola ellenem fordulása vagy Loki hazugsága fájt jobban.

- Na mit csináljak veled? - gondolkozott el komolyan Ivola - Kínozzalak meg? Éheztesselek ki? -újra rám nézett - Mit csináljak, hogy neked is annyira fájjon, mint az előbbi jelenet nekem? - kiabált. Én pedig aprót mozdultam, amitől a tőr egy kicsit belém vájt. Felordítottam a fájdalomtól és ekkor valaki a fürdőbe rontott.

Loki egy pillanatra értetlenül állt a jelenet előtt, majd tekintetét Ivolára szegezte, aki gyorsan észhez kapott és felrángatott a földről, erősen hátulról átölelve,a pengét még mindig a nyakamnak szegezve.

- Egy lépést se vagy átvágom a torkát! - fenyegetőzött Ivola

- Azzal a pirinyó késsel? - vonta fel Loki a szemöldökét és gúnyos mosolyra húzta a száját - Még az ujját sem tudnád átvágni vele.

- Bőven elég ha elvérzik - vágott vissza Ivola remegőhanggal - Akkor aztán kereshetsz új ágyast! Úgyis olyan gyorsan cserélgeted őket!

Loki látszólag csak most értett meg mindent. Megforgatta a szemeit és felnevetett.

- Tényleg elhitted, hogy te és én? - mutatott Loki Ivolára, majd magára. - Előre tisztáztam a szándékaimat. Szórakoztass éjszakánként, nappal rám se nézz.

A szívem újra kettéhasadt. Pedig nem kellett volna, miért is hittem, hogy Loki nem vetett másra is szemet? Felnőtt férfi. Ez valahol normális.

- Amikor pár hete felkerestelek, hogy ennek vége, azt hittem világos voltam - váltott komoly hangra Loki, hiszen Ivola még mindig nem eresztett, a nyakamból pedig lassan szivárgott a vér.

- Miatta lett vége, igaz? - szólalt meg végül keserves hangon Ivola. Szorítása elernyedt, éreztem a hátammal, hogy sír. Loki kihasználta az alkalmat, mellénk ugrott kivette Ivola kezéből a tört és engem pedig maga mögé húzott, úgy nézett a lányra.

- Ezen merenghetsz élted végéig a celládban! - felelte Loki hűvösen, majd mindketten a földre rogyó Ivolát néztük.

- Sajnálom Hercegnő! - nézett rám könnyes szemekkel, a szívem pedig harmadjára is megszakadt az elmúlt fél órában. Az én könnyeim is potyogni kezdtek, de nem tudtam egy szót sem hozzá szólni.

- Menj őrökért és utána az ispotályban találkozunk - szólt hátra nekem Loki.

Megint megmentett. Persze idővel megtudtam volna menteni magamat is, amikor az első sokkból észbe kaptam volna és a elrepítettem volna Ivola kezéből a tőrt. De egy összetörött szívű lánynak minden megerőltetés.

Miután az őrök Ivolát a börtöncellájába vitték Loki utánam jött az Ispotályba, ahol Thor már velem volt. Hamar értesült az árulásról és mindenképp ki akarta végeztetni a szolgálólányt, de ezt feleslegesnek tartottam. Beszélni akartam vele, mellesleg nem vetett volna ránk jó fényt, ha a Hela teremtette káoszban még mi is halálra ítéljük az Asgardiakat.

Miután megállapították, hogy az ijedtségen kívül semmi komoly bajom, Thor kikérdezte Ivolát,amitől tartottam, mert se én se Loki nem mondtuk el, hogy a lány ránk nyitott. Attól tartottam Ivola szája el jár majd. Loki néma csendben visszakísért a szobámba. Megálltunk az ajtóm előtt és egymásra néztünk. Loki arca kifejezéstelen volt.

~~~

Pedig tényleg szerettem Ivolát, de egyszer csak jött az ihlet és ez sült ki belőle! Kibírható a két hét, rész nélkül? Valószínűleg erre lesz csak időm.Köszönöm, hogy így is itt vagytok, számítottatok erre a fordulatra?

Mit szólnátok ahhoz, ha ez a könyv kb.30 részes lenne (ez volt a 18. rész)? Nem fejezném be Nessa és Loki történetét, csak ezt a történetszálat, hiszen nem kergethetik örökké Helát. Már van egy másik ötletem, ami lehetne a második része ennek a történetnek. Mit szóltok? (Ötletelni lehet)