- Ha azért jöttél utánam, hogy kioktass a királyi család illemszabályairól, ne fáradj! A te szádból hiteltelen lenne. - Loki szája félmosolyra görbült, majd megnyalta alsó ajkát. Megbabonázva néztem végig. Lesz már másként, hogy nem csak a csókjára tudok gondolni? 

~~~ 

Loki félkezével finoman a falnak nyomott és úgy nézett a szemembe. Újra túl közel volt és tényleg képtelen voltam másra figyelni, mint az ajkaira.

- Ugye tudod, hogy helytelen volt? - kérdezte egyik kezével még mindig a karomat tartva. Hitetlenül felnevettem

- Annyi csínytevés után pont ezen aggódsz? - néztem a szemébe.

- Tudod - rázta értetlenül a fejét - Nem egészen értem mit vársz tőlem...

- Hogy legyél velem őszinte! - emeltem fel a hangom, mire határozott pillantásával elcsitított.

- Legyek veled őszinte? - nevetett fel ezúttal ő hitetlenül - Csak azt bánom a tetteimben, hogy miattuk évekre elvesztettelek. - ledöbbenve néztem a szemébe. Pillanatokig csak álltunk ott - Nélküled nem bírok a helyesen úton maradni. Mióta újra itt vagy, valami megváltozott kettőnk között, te is tudod. Mióta újra beszélsz velem, azóta jót akarok csinálni. Előtte nem érdekelt. Éppen ezért nem értem, hogy mit akarsz? - nézett rám epekedve - Egyik pillanatban azt akarod, hogy legyek a jóságos, kegyes, hős bátyád, aztán pedig úgy nézel rám, hogy Odin verjen meg érte milyen gondolatokat ébresztesz bennem a szemeiddel. Ha látnád, amit én! Helytelen cselekedetre biztatnak. - nyomta nekem a testét lemondóan sóhajtva.

Nem bírt távol maradni tőlem. Átjárt a boldogság. A szavai ledöbbentettek, de meg is nyugtattak, mert mindennek ellenére, legalább nem egyedül vagyok a fura érzéseimmel. Loki hátára tettem egyik kezemet, hogy nehogy eszébe jusson eltávolodni. Arcát felemelő volt újra közel érezni. Visszajátszottam magamban a szavait. Tudtam, hogy lehetetlen, hogy csak én érezzem a kettőnk között lévő ki nem mondott érthetetlen vonzalmat. Most hát kimondta. Loki sosem félt őszintének lenni. De úgy éreztem ezeket a dolgokat csak nem rég vallotta be magának is. Pont úgy, ahogy én. 

- Nem akarom, hogy a Bátyám legyél. - suttogtam miközben a szemébe néztem, egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, majd egy nagyot sóhajtott - Nem akarom, hogy helytelenül cselekedj. - ekkor csalódottan próbált eltávolodni tőlem, de nem engedtem. Másik kezemmel a tarkójánál fogva húztam magam felé. – Csak még most utoljára csinálj olyat, amit nem kéne! -suttogtam szinte a szájába, amitől ajkai megremegtek. 

Loki még erősebben nyomott a falnak. Kezei a derekamra csúsztak és behunyta a szemeit. A tarkóját simogattam. Másik kezével az arcomhoz nyúlt, finoman végigsimított az ajkaimon. Szemei amikor újra kinyitotta őket vágytól csillogtak, tekintetével az ajkaimon lévő kezei mozgását követte.

- Én már úgyis a pokolra jutok! Neked nem kéne! - sóhajtott lemondóan.

Hihetetlen, hogy csak azért tartotta tőlem távol magát, mert félt, hogy én hibát követek el miatta. Vele. De akartam. Ha ezért a pokolra jutok, hát legyen. Vállalom.

- Törődj a magad dolgával! - suttogtam, miközben én is a testének nyomtam a sajátomat.

 Akaratlanul is behunyta a szemét a hirtelen jóleső mozdulattól. Szinte egyszerre emeltük fejünket a másikéhoz és ajkaink találkozásakor egyszerre sóhajtottunk a csókunkba. Túl nagy a vonzalom kettőnk között. Értelmet nyert, a sok történet a szerelemről. A Földön hallott kémiáról két ember között. Valóban úgy éreztem, hogy valami láthatatlan, megfoghatatlan dolog húz hozzá. Sose tudott elég közel lenni hozzám, ahhoz, hogy elégnek érezzem. Pedig most is csókolóztunk. Akárhányszor a közelembe volt meg akartam érinteni. Fontos volt nekem. Nem úgy mint régen. Nem úgy mint gyerekként. Talán szerelmes lettem belé? Lehetséges ez? Pont a mostohabátyámba? Pont a csínytevések Istenébe? Pont abba, aki elárulta Asgardot és a Családunkat? Annyival máshogy látom, mint mindenki más. Csak a jót látom benne. Minden rossz csak abból fakad, hogy senki nem érti meg. Még ő magát sem. Össze van zavarodva még mindig Apánk titka miatt. Keresi a helyét a családunkban és a világokban is. A felismerés szinte fejbe vágott. Az orrunk előtt volt a megoldás: Loki helye mellettem van.

Loki olyan hevesen csókolt, hogy a vágytól nem tudtam mit kezdeni magammal, muszáj volt belenyögnöm a szájába, amit borzasztó módon tetszhetett neki, mert finoman beleharapott az alsó ajkamba. Kezével az arcomhoz nyúlt és a bőrömet simogatta. Ekkor kopogásokra lettünk figyelmesek. Elhúztam Lokitól az arcomat, de a testemet képtelen voltam. Egymást ölelve néztünk a hang irányába.

- Oh te jó ég. Sajnálom kisasszony! - dermedt le azonnal Ivola. Szegény lány. Nagyon összezavarodhatott, ahogy csókolózni látott minket. Lokival még mindig egymáshoz simulva álltunk, úgy szóltam a szolgálólánynak.

- Igazából nem vagyunk testvérek, ugye tudod? - kérdeztem óvatosan, remegő hanggal. Nem is tudom miért volt olyan bizonytalan a hangom. Talán még mindig a csók hatása miatt.

Valójában rettegtem attól, hogy mit szól hozzá Ivola. Én már teljesen elfogadtam, a megmagyarázhatatlan érzéseimet Loki felé, látszólag ő is kezdett beletörődni, hogy a rossz emberhez vonzódunk, de körülöttünk lévők nem tudják. Még Thor sem tudta, véleményem szerint úgy gondolta, hogy csak az erőm felerősítése miatt volt a dolog. Nem tudtam mi is történik igazából Lokival közöttünk, de a gondolat, hogy ezt mások majd, hogyan fogadják talán jobban megrémisztett, mint Hela támadásai. 

- Igen csak meglepett, nem számítottam rá. - makogta Ivola. Teljesen zavarba jött, a padlót nézte, nem tudta mit feleljen, hogy reagáljon. Teljesen összezavarodott. Abban legalább osztozni tudtam vele.

- Mi meg rád nem. - morgott Loki, mire rosszalló pillantást vetettem rá. Hihetetlen mennyire gyengéd tud velem lenni, aztán a következő pillanatban mindenki mással olyan durva.

- Kisasszony! Nem szeretne átöltözni? Bár szerintem pihennie kéne, nagyon kimerült. – mondta én pedig hirtelen megvilágosodtam. 

Az Asgardiakat elvitte a hajó. Ő miért van itt? Gyengéden eltoltam magamtól Lokit, hogy teljes testemmel Ivola felé fordulhassak, de Loki nem engedte el a derekamat. Egyértelművé tette, hogy hozzátartozom. Talán még élvezte is, hogy összezavarhatja Ivolát ezzel a viselkedéssel, ezekkel a gesztusokkal. Miért is ne élvezne egy kis káosz teremtést? 

- Ivola te egyébként miért vagy itt? A hajón kéne lenned! A többiekkel! - néztem rá aggódóan

- Néhányan, főleg a Palota szolgálatából, úgy döntöttünk maradunk és segítünk ahol tudunk -nézett rám halványan mosolyogva, mire Lokira néztem megerősítésért, aki aprót bólintott.

- El kellett volna menned. Ott nagyobb biztonságban lennél. - léptem a lányhoz és megöleltem. Mindennek ellenére, nagyon jól esett, hogy nem akart magamra hagyni. Számíthattam rá.

- Nessa pihenj le! Nem várhatunk sokáig! - szólt Loki hivatalos hangnemben. 

Értetlenül meredtem rá. Tekintete üres volt. Mi történt már hirtelen? Az előbb még itt lelkiztünk. Ivola kedvesen húzott a szobám felé. Amennyire megnyugtatott az előbb Loki, most tőle távolodva egyre inkább éreztem, ahogy úrrá lesz rajtam a pánik. Hela, a Nép. Én és Loki. A szobámba beérve Ivola a fürdőm felé igyekezett, megengedte a vizet én pedig az ágyamhoz léptem. A gyűrűim az éjjeli szekrényen voltak. A kezeimre néztem, amiken égési sérülések csúnyáskodtak. Nagyon megerőltettem magamat. 

A szobám falán lévő freskókra néztem. Emlékszem mindegyiken Loki mellett akartam ülni. Amikor egészen pici voltam néha csak úgy maradtam nyugton, ha ő vett az ölébe. Anyánk sokszor mesélte ezt. Büszke volt ránk, amiért olyan jó testvérek voltunk. Most biztosan a hányinger kerülgetné ha tudná, soha nem tudok többé a testvéremként nézni rá. Ő nem a testvérem. Ő sokkal több annál. Sokkal közelibb és intenzívebb érzelmeim vannak iránta. Talán régebben is feltűnhetett volna, hogy túlságosan is szeretjük egymás társaságát. Egészséges gyerekkorom volt egyáltalán? Teljesen elveszettem a tisztánlátásom. 

Szörnyű érzés uralkodott el rajtam. Csend volt. Senki nem járkált Asgardban, a háború szélén álltunk és alig bírtuk megmenteni még hárman is a Népünket. Hogy fogadják majd így el Thort? Hogyan fogadhatnák el hiszen, mihelyst megkapta a trónt, majdnem el is vesztette. Persze nem az ő hibája, inkább mondanám Apánk hibájának. Hazudozás és titkolózás sötét szüleménye ez a mostani helyzet. 

- Kész a fürdő. Óhajt még valamit? - zökkentett ki a gondolataimból Ivola

- Szerinted helyesen cselekedtünk? - néztem a szolgálólányra.

- Ha ezzel megmentik az embereket, akkor mindenképp. - bólintott

- Sokan nem értenek velünk egyet. - pergett le egy könnycsepp az arcomon.

- Ha majd biztonságban hazaérnek, megbékélnek. Ebben biztos vagyok. - mondta majd, amikor nem szóltam, kiment. Hosszú ideig áztattam magamat a fürdőben. Sírtam, aggódtam, Loki csókját idéztem fel. Rettenetesen vele akartam lenni pedig most váltunk el. Mellette nyugodt voltam. 

Fürdés után a hálóingemben estem be az ágyamban és úgy aludtam el. Kimerült voltam. Reggel amikor kinyitottam a szemem, Thor sziluettje rajzolódott ki előttem. Az ágyon ült és a gyűrűimet nézegette.

- Jó reggelt! - szóltam neki és felültem mellé.

- Megmentették a Népet. Megmentetted őket - nézett rám, miközben felemelte a gyűrűket, keserűen mosolyogva. Egy ideig csak bámultuk a padlót. 

- Ez most vereség vagy győzelem? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Fogalmam sincs. Többen élnek, mint akik elestek. - mondta suttogva

- Hányan... - kezdtem, de egyből közbeszólt

- Ne emészd magad. Nem is ezért jöttem - mondta, mire kínosan elmosolyodtam. A Lokis dologra volt kíváncsi.

- Amiért jöttél, azt a választ én sem tudom megadni neked. - néztem rá komolyan, mire összeráncolta a szemöldökét.

 -Egy kis érzelmi támogatás miatt jöttem. – mosolyodott el de egyből elkomorodott az arca. - Mindkettőnknek szüksége lenne rá .- Nagyon kínos volt a helyzet, de kötelező körnek tűnt. A közepébe vágott bele, mindenféle felvezetés nélkül.

- Máshogy szereted őt? - nézett rám. Mire hitetlenül felnevettem. „Igen" „Nem" „Hagyj békén". Mit feleljek? Mi az igazság? Hogy magyarázhatnám el neki?