Napok, hetek telnek síri csöndben. Az idő múlását csak a táj változása és a hőmérséklet jelzi. Az erdőket lassan felváltották a síkságok, az idő pedig egyre melegebb. A Nap csak nagyritkán bukik felhők mögé. Lassan, de biztosan újra járni kezdtem és már tudok egy teljes napig segítség nélkül sétálni. A lábaim még nem az igaziak és estére elvizesednek, de jobb, mint mikor elindultunk. A két férfi elkezdett beszélgetni. Míg én pihentem a szánon, kénytelenek voltak szóbaállni egymással, ha nem akartak belebolondulni a csendbe. Nem mondanám barátoknak őket, de jól megvannak. Összedolgoznak.

- Jára, gyere! Egyél! - szól a tűz fényéből Konrád. Hófehér haja egy darab bőrrel laza kontyban lóg a tarkóján. Bal szeme alatt még nem gyógyult be a seb.
Legutóbbi újraindulás után pár nappal megtámadtak minket. Fosztogatók, útonállók, zsiványok. Nem tudjuk kik voltak. Hatan támadtak ránk, de nem számítottak egy csapat farkasra. Nem tudtak semmit elvinni, de Konrád arcát megvágták a menekülésben.
Nehézkesen leülök Konrád mellé a száraz farönkre. A tűz a csupasz földön lobog. A nyár kétharmadánál járunk, minden fűszál, levél egy szikrától lángra lobban. Konrád egy tál ételt ad a kezembe, majd felveszi ő is a sajátját. Bonifác vadászni ment az erdőbe egy bő órája. Lassan visszaér.

- Úgy nézel ki, mint egy anya koca - nevet rajtam, miközben a szemét le sem veszi a tűzről.

- Nagyon vicces. Kívülről könnyű rajtam nevetni - mondom neki kissé sértődötten, de tudom, hogy nem bánatni akart ezzel. Nehezen viseli, hogy tehetetlen. A gömbölyödő hasam okozta akadályokat nem tudja elhárítani és ezt elzárkózásban mutatja ki.

- Ma rúgott egyet az egyikőjük - nézek én is a lángnyalábok közé. A szemem sarkában látom, hogy Konrád egy pillanatra felémfordul, majd meggondolja magát és visszatér a tűz bámulásához.

- Nem tehetsz úgy, mintha nem érdekelne - tudom, hogy igazam van. Egyszer sem érintett meg mióta elindultunk, de látom rajt, hogy szeretné.

- Nem az enyémek, nincs jogom foglalkozni velük - mormogja.

- Dehogyisnem. Ugyanannyi jogod van kíváncsinak lenni, mint nekem vagy Bonifácnak - habozok egy kicsit, de végül mégis megteszem. A tál a földre rakom magam elé. Konrád összerándul egy pillanatra, amint a keze elér hozzám. Már jócskán kikerekedett a hasam, az eddigi ruháimba alig fér bele. Rosszabb napjaimon Konrád vagy Bonifác felsőit veszem fel.
Konrád lassan széttárja az ujjait a kikészített bőrön és alig észrevehetően elmosolyodik.

- Jobban érzed őket, mint más anya, Jára. Nataminaként közelebb állsz minden élőlényhez, mint egy átlagos ember. És ennél közelebb már nem is lehetnél senkihez vagy semmihez.

- Bonifác is érzi őket? - kérdezem, de úgyis tudom rá a választ.

- Nem tudom mit érez, de ő az apjuk. Még akkor is, ha nem teljesen natamina. Az a két gyerek vonza minden érző lény érzékeit maguk felé.
Őszintén beszél. Tekintete elmélyedt, nem összpontosít semmire.

- Nem erre számítottam tőled. Azt hittem, nem érdekel, hogy mit érez Bonifác.

- De igenis érdekel. Nem adhatlak át csak úgy bárkinek - mosolyodik el, de mosolya keserédes.

- Hogy érted, hogy átadsz? - nem akarom hallani a válaszát.

- Lesz két újszülőtt gyereketek és a magatok helyzetét is tisztáznotok kell. Nekem már nem lesz helyem az életedben, Jára - mondja még mindig mosolyogva. - Szó mi szó, kitesz magáért. Jó apa lesz belőle.

Keze még most is a hasamon pihen. Ujjait lassan összezárja, majd kinyitja. Másik kezét az a térdére fekteti. Így ülünk hosszú percekig a nyári éjszakában. Kabócák ciripelnek körülöttünk. A szállástól nem messze léptek zörögnek az avarban. A kabócák elhallgatnak es Konrád, mintha egy álomból ébredne, pislog párat és elveszi a kezét rólam.

- El ne mond neki, hogy mit mondtam - ezzel feláll és a tűz másik oldalára megy a táskákhoz. Háttal nekem és a lángoknak lehajol, hogy kiszedjen valamit belőlük. A körülöttünk fekvő farkasok szinte egyszerre kapják fel a fejüket és kezdenek el morogni az erdő sűrűje felé. Konrád egy percet sem várva elővesz két tőrt és egy íjat ad a kezembe. A farkasok körbeállnak minket, várva a hang forrását. A csörtetés egyre hangosabb, nem egy embertől származik. A tűz fényébe érve egy ismerős női alak tűnik fel. Ébenfekete haja most is makulátlanul omlik a vállára. Kezében egy barnahajú kislány figyeli a külvilágot. Nem sokkal később három férfi alakja is kirajzolódik. Az egyiküket eszméletlenül húzzák végig a fák tövében.

- Bonifác! - kiáltok fel akaratlanul, mikor meglátom félholtra vert testét. Jakab és egy számomra ismeretlen férfi tartja nem sokkal a föld felett. Hella tesz egy lépést felénk, mire az egyik farkaskölyök csattogó állkapccsal felékap. Karjaiban a kislány sírni kezd. Jakab elengedi Bonifác ernyedt testét és átveszi a szipogó gyereket.

- Még nem találkoztál Lídiával. Félnatamina, akárcsak Bonifác - mondja Jakab, miközben a kislány fürtjeit igazgatja. Leteszi a földre, mire Lídia visszafut Hellához és elveszetten a szoknyájába kapaszkodik.

- Alkut ajánlok - néz egyenesen rám. -Bonifáccal útközben akadtunk össze. Nem akarta megmondani merre vagy, úgyhogy nekünk kellett megkeresni, de nem baj. Szeretjük a kihívásokat.

- Mit akarsz, Jakab? - vakkantja Konrád.

- A lányt és a babát. Cserébe Bonifác életben marad.

- Nincs alku - Konrád szájából dühösen fröcsögnek a szavak.

- Ezt nem te döntöd el! Jára máshogy gondolja, ha jól hiszem - vigyorodik el Jakab. - Ha jól sejtem, rendesen összemelegedtetek a fiammal.

- Honnan veszi? - a kérdés kétségbeeséstől és undortól csöpög.

- Csak tudom és kész. Nos?

Konrádra nézek és neki adom az íjamat, majd megérintem az előttem álló farkasok hátát. Bonifác felé indulok. A másik férfi még az előtt elengedi, mielőtt odaérhetnék. Teste, arccal előre a földön landol. A becsapódástól kissé a magához tér. Nem törődve a rám szegezett íjjal, amit út közben a férfi ajzott fel és irányított rám, Bonifác mellé térdelek és erőtlen mellkasát a combjaimra húzom. Feldagadt szemhéjait óvatosan kinyitja.

- Elmegyek Jakabbal. Így tudlak megmenteni Bonifác.

Akar, de nem képes megszólalni. Nehézkesen felül szembe velem. Kezét az arcomra simítja. Ekkor egy idegen kéz megragadja a vállam és felráncigál.

- Egész egyszerű volt - jelenti ki Jakab. Mielőtt megfordulna, még Konrádhoz intéz pár szót: - Ha utánunk jössz megölöm.

Konrád szótlanul, mereven áll egyhelyben.

- Én is így gondoltam - ezzel elindulunk arra, amerről jöttek, de amint a Jakabot kísérő férfi megteszi az első lépést Szirá előugrik az egyik fa árnyékából és egyetlen rántással eltöri a nyakát, még mielőtt reagálhatna. Ez már a második. Az engem fogvatartó keze élettelenül hullik a földre, hasonlóan a testéhez.

- Nem gondoltad, hogy felkészületlenül várunk majd titeket, ölbe tett kézzel? - nevetek gúnyosan Jakab felé. Nem tűnik meglepettnek. Felveszem a halott férfi íját és felajzom. Ujjai nyomán furcsa ragacsos anyag marad a markolaton. Az íj nehéz, még férfi íjhoz viszonyítva is. Jakab követi minden mozdulatom. Valami nem stimmel az íjjal. A fától az én tenyeremet is beborítja a ragadós massza. Óvatosan lerakom a földre a szememet végig Hellán és Jakabon tartva. Hella, látván, hogy megszabadulok az íjtól nyel egyet, Jakab pedig elmosolyodik.

- Okosabb vagy, mint amire számítottam - bólint elismerően. Eközben Konrád kijött a farkasok gyűrűjéből, az íjamat nekem adta és letérdelt a kába Bonifáchoz.

- Mit akarsz valójában? - szegezem az íjat Jakab felé.

- Megmondtam. A babát - hangja túlságosan is fesztelen. Nem hagy nyugodni a massza az íjon.

- Jára, mosd meg a kezed! Most! - kiabál a hátam mögül Konrád. Lépek párat hátra, hogy ránézhessek, de a tekintetem mégsem veszem le Jakabról. Konrád az íjat vizsgálja, amit az imént tettem a földre. Feláll és átveszi tőlem a saját fegyverem. A kezemről a ragacs szinte teljesen felszívódott.

- Mi ez Konrád?

- Csak moss kezet - utasít. Nem ellenkezem és az egyik kulacsunk tartalmát felhasználva lemosom a kezem. Jakab most is fogait mutogatva vigyorog, de már nem látszik az elismerés apró szikrája sem.

- Ülj le! Ez fájni fog - mutat a legközelebbi farönkre. Magabiztossága a legbátrabb ember magába vetett hitét is megingatja. Nem kell sok és az alhasamban összerándul az izom. Villámként szalad végig minden izomroston a fájdalom. Egy pillanatra megrogy térdem, de nem esem össze. Amilyen lassan csak tudok leereszkedem a rönkre.

- Konrád! - sikítom.

- Neked nem esik bajod. Ez csak egy kis kenőcs, ami izomösszehúzódást okoz. Pontosabban elősegíti a szülést - néz egyenesen Konrád szemébe Jakab, miközben magyaráz. Konrád egy pillanatra sem mozdul el mellőlük.

- Nyugodj meg, Jára! A hatóanyaga a baba miatt kiváltott hormonjaiddal lép reakcióba, de túl sok van a hormonból, hogy rendesen hasson. Csak egy előfájást tud kiváltani. Pár perc és elmúlik - próbál megnyugtatni Konrád, de látom, hogy ő is fél.

- Tévedsz, egy baba miatt épp annyi hormon termelődik, amennyire nekem most szükségem van - Jakab hangja egy pillanatra elakad, majd hitetlenkedve folytatja. - Nem lehet. Sosem volt még ilyen.

- Ezért kell tőled megvédeni őket mindenáron - szólal meg Konrád háta mögül Bonifác, majd elengedi az íj megfeszített idegét. A nyíl egyenesen Jakab mellkasába fúródik. Szájából pillanatok alatt sötétvörös vér kezd  csordogálni és térdre zuhan. Hella felsikkant és kihasználva Konrád meglepettségét az erdőbe fut Lídiát szorongatva. Nem kell attól tartanunk, hogy visszajön. Ezután Jakab holtan előrebukik az avarba.
Konrád és Bonifác egyszerre ejtik ke az íjaikat. Mindketten felém indulnak el, bár Bonifác járása bizonytalan. Sebei varasodni sem kezdtek még. Konrád letérdel mellém, majd felhúzza a hasamról a ruhát. Remegő kézzel tapogatni kezdi az alhasam. Elveszi a kezét, majd Bonifácot plédért küldi. Lefektetnek rá, úgy, hogy az oldalamon feküdjek. Behunyt szemmel próbálom elviselni a gyötrődést. A hasam másodpercekre összehúzódik, majd elerenyed és ezt ismételgeti.

- Nem lesz semmi baj, Jára! A görcs túl gyenge, hogy szülés előjele legyen. El fog múlni - simogatja meg az arcom Konrád. Bonifác tehetetlenül áll mögötte. Felényújtom a kezem és mikor megfogja, magam mögé húzom, hogy feküdjön mögém.
Testével eltakar és meleg tenyerét a hasamra teszi.

- Nem lesz bajuk, ugye? - kérdezi, de ezúttal tőlem.

- Nem lesz. Megígértem - válaszolom, majd félig kábultan a mellkasának döntöm a fejem.