Hajnalra érjük el a kunyhót. A ház mögül a narancssárga fény szivárogva tör elő. Színe teljesen Jára íriszére emlékeztet. Hát persze, hisz napfelkelte volt, mikor Konrád rátalált. Még mindig alszik a hátamra kötözött zsákban. Feje hátulról a vállamon fekszik. Nem álltam meg pihenőre, Járának minél előbb haza kellett érnie. Néhány farkas elénk jön. Némelyik gyanútlanul bandukol mellettünk, de a barna bundájú, azt hiszem Kérának hívják, folyamatosan rajtam tartja a szemét. Megértem, hogy félti Járát. Akkor találkozott velem utoljára, amikor még meg akartuk egymást ölni. Két napja. Két napja még esküdt ellenségek voltunk.
Tíz-tizenöt méterre lehetek az ajtótól, mikor Konrád kilép rajta. Arcán látni, hogy nem rég ébredhetett fel, lábait bizonytalanul rakja egymás után. Nem nézhetek ki különbül az egész éjszakás gyaloglás után. Hozzámérve bizalmatlanul tekint rám, rögtön Járát veszi szemügyre.

- Hadd menjek be, mindent elmondok. - kérem meg.

- Rendben. - egyezik bele és gyors léptekkel megelőz. Belépve a kis házba szembetalálom magam Szirával és Niadával. Egyenesen az ajtóval szemben ülnek. Nem morognak, nem rajongnak körül, csak figyelnek. Tőlük nem messze ott az ágy. Óvatosan leteszem, majd kibújtatom a zsákból Járát. Eközben Konrád hátulról figyel.

- Tudom, hogy legszívesebben hátba szúrnál egy tőrrel és csak Jára miatt nem teszed ezt meg, de most ezt rakd félre, kérlek.

Elkezdem felhúzni Jára felsőjét, mire Konrád öles léptekkel mellettem terem és falhoz vág. Egy pillanatra kiszáll belőlem az összes levegő és csak Konrád inas alkarját érzem egyedül a mellkasomon.

- Mit képzelsz? Ki tudja mit tettél vele és most sem állítod le magad? Te beszélsz nekem visszafogottságról, mikor az orrom előtt akarod levetkőztetni a lányom?

- Mi? Lányod?

- Én neveltem, mit vársz, hogy szólítsam? - sziszegi.

- Ha a lányod, miért akarod, hogy odaadja magát neked? - kérdezek vissza ugyanolyan hangnemben. Elveszi rólam a kezét és félreáll előlem.

- Takarodj innen.

- És ha nem?

- Egy csapatnyi farkas áll mögöttem. Úgy gondolod van esélyed?

- Egy csepp se, de Jára sérült és terhes. Nem érdekel mennyi esélyem van, mert vele maradok, ha tetszik, ha nem.

- Micsoda?

Elfelejtettem, hogy ő nem tudja.

- Igen, Konrád. Terhes és gyanítom tudod mivel jár, ha egy natamina elveszti az öröklét képességét. Azok után, hogy milyen keveset mondtál el neki, nem lepődnék meg, ha így lenne. - hadarom el egy levegővétellel.

- Honnan tudod, mit mondtam el neki? - kérdezi gúnyosan. Lépek egyet felé.

- Tudod, míg téged kerestünk nem taperoltuk egymást, nem fektettem meg a hóban. Beszélgettünk. És most jobb lesz, ha összeszeded a józan eszed és hozol valamit Járának.
Konrád lassan megfeszíti magát és kifújja az összes levegőt a tüdejéből. Megfordul és elindul a ház elkerített részébe. Én addig Jára ágya mellé térdelek. Lassan felhúzom a felsőjét a melléig és végigsimítok a hasa sebzetlen részén. Konrád kötszerekkel és kis üvegcsékkel tér vissza. Lepakolja őket mellém és vizsgálni kezdi Járát.

- Mikor történt? - kérdezi elfedett dühvel.

- Valamikor éjfél körül. Rosszul lett és összesett.

- Az aktus mikor történt? - úgy köpi a szavakat, mintha földet próbáltak volna lenyeletni vele.

- Szinte rögtön azután, hogy téged elkábítottak.

Ezután csak némán dolgozik. Egy sárga, iszonyat szagú krémmel bekeni Jára hasát, aztán nagy, puha tapintású levelekkel lefedi a sebet. Megkér, hogy fordítsam az oldalára, hogy a hátát is megnézhesse.

- Le kell vennünk a felsőjét. - közli szárazon.

- Akkor vedd.

- Nincs hozzáfűzni valód?

- Úgy nézek ki, mint aki ilyenkor is képes a szexre gondolni? - egyre jobban dühít, hogy nem tud elszakadni egy pillanatra sem.

- Nem tudom.

- Akkor tudd. Jára nincs abban az állapotban, hogy bárki bármi ilyenre gondoljon. Főleg nem én. Ha meztelen felsőtesttel kell itt feküdnie, hogy jobban legyen, akkor úgy is fog. Nem akarom többször elmondani. Jára érdekében most ezt tedd félre és csak addig bízz bennem, míg ezzel végzünk.

- Amíg ezzel végzünk. Fogd meg a bordái alatt. - mondja szenvtelenül. Így teszek. Jára bőre puha, de nem makulátlan. Érezni egykori sebek, hibák nyomát. Konrád óvatosan felemeli Jára kezeit és lehúzza róla a ruhadarabot. Végig a hasán lévő seb helyére koncentrálok. Nem azért, mert nem tudnék ellenállni neki, hanem mert nem akarok újabb felesleges köröket futni Konráddal. Amint lekerül a felsője, az oldalára fordítom, hogy Konrád hozzáférjen a hátához is. Szemöldöke vészjóslóan fut össze a seb látványától.

- Láttam már elég sok létfeledést. A nőknek amúgyis sokkal megterhelőbb a magzat miatt, de Járáé a legsúlyosabb, amit valaha láttam.

- Mi az a létfeledés? - kérdezem, bár sejtem a választ.

- Amikor egy natamina elveszíti az öröklét képességét. Megmarad nataminának, csak ezentúl öregedni fog.

Ezután újra néma csendbe burkolózik. Jára hátát is bekeni azzal a borzasztó krémmel és kisebb, de ugyanolyan levelekkel fedi le a sebet, mint elől. Int, hogy fektessem a hátára Járát. A másik ágyról leveszi a takarót és Jára félmeztelen testére teríti. A nyakánál kötelességtudóan megigazgatja, majd kézfejével végigsimít az arcán.

- Ülj az asztalhoz. El kell mesélned mindent.

Csak biccentek egyet, hogy lássa felfogtam, aztán leülök az asztalhoz ugyanarra a székre, amire Jára ültetett le két nappal ezelőtt. Konrád velem szemben foglal helyet és megvetéssel vegyült érdeklődéssel tekint rám. Azt hiszem, most kell mesélnem.

- Miután a Sólyomarcú elkábított téged, minket átrángattak a ketrec túloldalára. Alig voltunk magunknál. Szinte rögtön ezután egymásnak estünk és megtörtént. Nem szívesen emlékszem vissza arra a kevés dologra, ami megmaradt utána.
Látom, hogy nem hiszi el teljesen, amit mondok. Kár lenne pluszban győzködnöm az igazamról, így folytatom inkább a mesélést.

- Ezután a Sólyomarcú segített megszökni. Kinyitotta a ketrecet és nyilat eresztett apámba, de csak a vállát találta el. Ezután eltűnt. Mi addig kioldoztuk a kezed és Szirával, meg Zoráddal hazaküldtünk.

- És a harmadik férfi?

- Szirá eltörte a gerincét. Apám és Hella életben maradtak.

Konrád kissé elhajolva a mögöttem őrt álló Szirára pillant.

- És ezután?

- Elindultunk ide. Mint ahogy mondtam, Jára rosszul lett. Arról beszélt, hogy melege van. Izzott a bőre és botladozott. Aztán egyszercsak összeesett és görcsösen összerándult az egész teste. A hasán a bőre égette a kezem. Mintha nem érzékelt volna semmit a külvilágból. Nem tudtam, mit csináljak, így megpróbáltam lehűteni. Levetkőztettem és belefektettem a hóba. Ez segített. Amint a forróság alábbhagyott felöltöztettem, de rohamszerűen vacogni kezdett és hányt. Nagyon sokat hányt. Aztán az ölembe vettem, hogy melegítsem. Össze-vissza beszélt. Egy idő után elaludt. Vártam egy kicsit, beleraktam a zsákba és elindultam újra. Azóta nem történt semmi.

A csókot, azt hiszem, jobb ha kihagyom. Egy kérdés maradt bennem. A Sólyomarcú miért tette?
- Tudsz valamit az íjászról? Aki megmentett minket. Azt mondta a lányát keresi. - teszem fel a kérdést.

-Ismerem. Egy közeli faluban lakik. A felesége és ő félnataminák. Tizenhárom éve tűnt el a kislányuk, szinte a kiságyból ragadták el. Úgy gondolom gyanította, hogy Jakab volt a tettes és a bizalmába férkőzött, hátha így könnyebben kideríti, mi lett a lányával.

- Azt hittem, Jára.....

- Nem. Ő nem a lánya.

- Értem. - nyugtázom érzelemmentesen. Csendben bámulunk magunk elé. Kintről beszűrődik a nappal együtt életrekelő természet hangja. Az itt áttelelő madarak csiripelése, a fák ágairól lezuhanó hókupacok. Hirtelen egy hatalmas farkasfej simul a combomra. Mocskos, sötétszürke bundáját legutóbb a tábor ketrecében láttam a félhomályban.

- Zorád. - motyogom magamnak, mintsem a farkasnak.

- Zorád a legridegebb Aida kölykei közül. Csodálkozom, hogy ilyen barátságos veled. Egyedül Járával ilyen, még velem sem túl közvetlen. - mondja egy csipetnyi csodálkozással a hangjában Konrád.

- Akkor hiszel nekem, hogy senkit sem akarok bántani? - próbálkozom.

- Ezt mond Jára csonkított bal karjának.

- Baleset volt. Orvvadászokat üldöztem. Apámat, mint kiderült. - közlöm keserűen.

- Már úgyis mindegy.

A csend újra kellemetlenül zúdul ránk. Csak a lélegzetvételeket hallani. Konrádét, az enyémet, Járáét és a farkasokét. Beszív, kifúj. Ez ismétlődik ütemesen.

- Miért titkoltad el előle mindazt, amit tudsz? - töröm meg a némaságot.

- Nem vagy egy kicsit szemtelen Bonifác? - kérdez vissza gunyorosan. Nem válaszolok neki. Nem fogja hagyni, hogy itt befejeződjön a téma. Túlságosan pang benne a versenyszellem.

☀☀☀

Most ezt miért akarja tudni? Nem hiszem, hogy Jára miatt. Inkább önös érdekeknek vélem. Nem kell olyat tudnia, ami nem rá tartozik. Farkasszemet nézünk. Mind a két szeme egyforma, unalmas barna. Nem natamina. Akkor miért akar mindent annyira tudni? Látom, hogy kíváncsi. Teljesen mindegy, hogy miről van szó csak tudni akarja. Ez azért becsületes. Természetes tudásvágy. Talán emiatt, a fáradtság és a Jára iránt érzett szeretet miatt beszélni kezdek.
- Meg akartam óvni. Tizenhét éves, egész eddig egyedül velem találkozott és nem tudja milyen velőig felemésztően gonoszok tudnak lenni az emberek. Hallottam már olyanokról, mint az apád, de fogalmam sem volt, hogy a közelben is élnek. Az én hibám, hogy ez történt. Alig kezdett el élni és máris másnak kell szentelnie az elkövetkező huszonöt évet. Tudom, hogy erős akaratú, talpraesett lány, de erre nem készült még fel.

- Ugyanúgy az én hibám is. - fordul hátra Járához Bonifác. - Az én gyerekemet fogja világra hozni. Itt fogok maradni, és ha kell, a fák között töltöm az éjszakákat.

Határozott, de ez csak akkor fog igazán számítani, ha betartja a szavát.

- Kapsz egy esélyt. Elalhatsz az egyik ágyon, de nem maradhatsz egyedül Járával. Egyszer látom meg, hogy ferdén pillantasz rám, rá vagy bármelyik farkasra akkor örülsz, ha csak kidoblak.

Bonifác csak bólint egyet szó nélkül. Ha így fog menni, talán megleszünk.

- Nagyon szép és jó ez így fiúk, de beleszólhatok, hogy mi legyen? - motyog csukott szemmel Jára. Mindketten felpattanunk a székünkről és Jára ágya mellé megyünk. Letérdelek Jára jobb oldalára, Bonifác az ágy másik felére áll. Megfogom az ép kezét, de nem szorítja meg.

- Mi ilyen büdös? - nyöszörög. Bonifác és én is elnevetjünk magunkat. - És miért nincs rajtam póló? - folytatja Jára.

- Muszáj volt levennünk, hogy elláthassam a sebeid. - mondom.

- Aha, jólvan. - motyog még egyszer, aztán visszamerül az álomvilágába.