A hó lágyan szállingózni kezdett, mire Szirá visszaért.Régen besötétedett, mikor fogai között egy kisebb bakkal bukkan elő a fák közül.Járása felszabadultabb, de még nem az igazi.Az őzt ledobja elém,majd a tűz pislákoló fénye mellé lefekszik.Egyenesen belebámul a lángnyelvek sűrűjébe.A fájdalom minden érzékét eltompítja.Bonifác átül mellém és együtt megnyúzzuk az állatot.Bonifác keze szépen mozog.Márha lehet egy állat nyúzását végző kéz mozgását szépnek nevezni.Egyenletesen halad, nem hagy cafatokat, szinte egybe húzza le a bak bőrét.A húsban nem ejt vágásokat, óvatosan használja a pengét.A tűz pislákoló fényénél gyönyörűnek hat.Tudom, hogy kitől láttam ezt már.Az egyetlen embertől, akivel Bonifác előtt bármiféle kapcsolatom volt.Konrád ugyanígy használja a tőrét.
- Gyakorlott vagy. - mondm neki anélkül, hogy ránéznék.
- Nem szívesen veszem meg a húst másoktól.Gyenge próbálkozás, de ha kevesebb ember veszi meg az árusok húsát, talán nem fognak leölni annyi állatot.Én csak annyit veszek el, amennyire szükség van.Nem vagyok szentimentalista, nem védem minden erőmmel az állatokat a haláltól, vagyis de, csak azokat, akiknek nem szükséges a halála.Én is eszem húst, mint mások, de nem mondok imát az állat hallott teste felett.Egy ideig úgy gondoltam túl érzéketlen vagyok, ezért minden elejtett állattól bocsánatot kértem, de rájöttem, hogy kinek kell megbocsátást kérni és miért.Nekem egyáltalán nem, én a szükségeset veszem el.Annak a kereskedőnek, aki naponta több állatot is leöl, aztán a maradékot elszórja rohadni az erdő szélére.Neki kellene bocsánatot kérnie.
- És Hella?
- Hogy érted?
- Ő is ilyen?
- Igen.Talán egy kicsit enyhébben veszi, de támogat mindig.Míg Lídia meg nem született néha eljött velem vadászni.Ő szokott segíteni megnyúzni az állatokat.
- Oh...Nem tudtam.Akkor hagy....
- Nem rituálé, nyugodj meg.Csak megemlítettem.És ha lehetek őszinte, szerintem ő undorodik kicsit tőle, csak nem mer szólni.Te ügyesebben csinálod. - mosolyog rám.Még mindig nem hiszem el.Ma reggel még képes lettem volna hátbaszúrni egy rossz mozdulatnál, most pedig egy félig kibelezett őz fölött nevetgélünk, hogy a párja mennyire nem bírja a bontott állat látványát.
- Látom, hogy jár valamin az agyad.Ha a szád nem, az agyad biztosan jár.Ennyit már tudok rólad Jára. - Ezzel kissé meglepett.Őszintén válaszolok neki.
- Azon gondolkoztam, hogy miért is bízok benned voltaképp, mikor ellőtted a kezem, majdnem megöltél és ugyanolyan kék nyilaid vannak, mint annak aki megölte Aidát.Pont annyi nyíl hiányzik a tegezedből, mint amennyivel ránk támadtak.
Bonifác arca megrándul, a kés megakad a bak zsenge húsában.
- Azt hittem üldözöd a farkast akkor este.
- Tudom, ezért nem is hibáztatlak.Először meg tudtalak volna ölni, de a lelkesedésem efelé úgy csökkent, mint a karom hossza.
Erre kicsit elmosolyodik.
- De a nyilakat nem értem.Van egy olyan érzésem, hogy te igen, csak nem mondod el.
- Egy emberé lehetnek a nyilak.Két tegeznyi készült.Az egyik a nagyapámé volt, a másik az öccséé.Nagyapám öccsének nem született gyereke, így nekem ajándékozta az ő tegezét, mielőtt meghalt.
- Nagyapád tegeze, pedig apádhoz került.
- Igen.Sajnálom.De nem tudom miért hiányzott nyilam.A házatok melletti fába se én lőttem.
- Két kérdésem van.Miért támadt ránk apád és mi közöd van hozzá?
-Semmi közöm, esküszöm Mikor megláttam Aidában a nyilat, akkor jöttem rá, hogy apám az egyike a vadászoknak, akiket üldözök.Egészen addig, azt hittem, hogy félre számoltam a nyilaim.
- Hinni akarok neked, Bonifác.Kérlek ne hazudj.Konrád élete ezen forog.
Mire vadásznak?
- Farkasra, ha jól vettem ki, de nem hiszem, hogy megvetnének egy nataminát, ha találnának egyet.
- Te ismered apád, mit tegyünk?
- Nem fognak elindulni éjszaka.Apám jó vadász, de egyszerű ember.Éjszaka van, ő alszik, de nem lenne szerencsés most megkeresni a tábort.Azt mondom találjunk ki valamit és pihenjünk.
- Rendben.Van ötleted?
- Éppenséggel lenne, de nem hiszem, hogy oda meg vissza leszel tőle.
- Ez most nem az én kedvemtől függ.Nem akarom, hogy a többiek is Aida sorsára jussanak.
- Hihetetlenül eltökélt vagy Jára.Tökösebb vagy bármely másik embernél, akit ismerek.Beleértve magamat is.
- Hát...köszönöm.
- Szóval.Először is meg kell tudnunk, hogy hol van a tábor.Hányan vannak, milyen állapotban?És persze, hogy Konrádék milyen állapotban vannak.Szirát kellene elküldeni, ügyesen lopakodik és a hóban jobban eltűnik, mint mi.
- Milyen hóban?Az előbb kezdett esni.Az ez előtt hullott hó már megfagyott és jég lett belőle.A saját súlyától is ropog, nem hogy bármelyikőnkétől.Hallgasd csak!
Felemelem a mutatóujjam és elhallgatok.A szavam beigazolódott, halk üvegszerű pattogás tölti be az éjszakai erdőt.
- De nem úgy néz ki, mint, ami holnapig eláll.Egyre sűrűbben esik és tapad.Nem fog csúszni a jégen és merev lesz.
- Legyen, viszont hajnal előtt indul és ellenőrizzük, hogy igazad lett-e a hóval kapcsolatban!
- Rendben.
- És utána hazamegy.Mindenképp.
- Ezt neked kell vele megbeszélned.Én nem tudok farkasul....
- Megoldom.Jöjjön a lényeg.Mire gondoltál?
- Nem hangzik bonyolultnak, de stresszes lesz és egy elvétett pislantás hibának számíthat.
- Azt akarod, hogy lekeverjek egyet?
- Mit mondtam?
- Hát ez az, hogy semmit!Csak az én biztosságomat teszteled, de nem az én bizonyosságommal van baj, úgy érzem.
- Nem, tényleg nem.Az apám fordult ellenem.Nem tudom mi vagy ki irányította erre.Amitől igazán félek, hogy rá tudnak venni, hogy én is ugyanazt tegyem, mint ő.És ugye Hella meg Lídia.Ha apám nincs velük, akkor ki?
- Nem lesz semmi baj.
- Nem tudhatod.
- Ez igaz, de jobb ezt hallani, mint más szörnyűséget nem?
- Fogalmam sincs...
- Na jó.- elengedem az őz combját, amit eddig próbáltam szorgosan feldarabolni és nyesedékenként nyársra húzni.Felállok és Bonifáchoz lépek, aki kétségbeesetten néz vissza rám.Amint stabilan megállok, egy lendítéssel arcon vágom.Arca továbbra is kétségbeesett, de a döbbenet lassacskán átveszi vonásain az uralmat.
- Erre nincs kapacitásunk.A te családod és az én falkám is bajban lehet.Kétségbeesett önvizsgálatra nincs időnk.Most szépen, levegővétel nélkül nekiállsz mesélni, miközben végzünk az őzzel, aztán alszunk.Ha nem, most rögtön elindulok nélküled.Hogyha nem jössze velem, esélytelen vagyok.Tizenéves natamina lány, kitudja hány férfi ellen.Nem nekem kedvez a helyzet.Szedd össze magad kérlek Bonifác.
- Csak mert olyan szép beszédet mondtál. - horkant egyet nevetés gyanánt.
- A lehető legrosszabbra is készülnünk kell.Ha egyikőnk meghal, tudatnia kell másik családjával, hogy mi történt.
- Egyikőnk sem fog meghalni.
- Ha megtudja apád, hogy ellene vagy?Szerinted nem fog megölni?Vagy engem?Lerí rólam, hogy mi vagyok.Ha a farkas nagy zsákmánynak számít, mit fog tenni egy nataminával?
Bonifác erre nem mond semmit.Tudja, hogy igazam van.
- A lovam az erdő szélén van egy szedett vedett bódéban.Elvisz haza, Helláékhoz. - suttogja félhangosan végül.
- Miről fogom felismerni őket?És ők miért fognak hinni nekem?
- Lídia az egyetlen vörös hajú kislány a falunkban. Hella alig alacsonyabb nálam, vékony, barna hajú.Fel fogod ismerni őket.És nem tudom, mit mondhatnék vagy adhatnék, hogy higgyenek neked.Ez rajtuk fog múlni.
- Rendben.
- És te?Konrádnak mit mondjak?
- Csak a fehér liliomokkal teli mezőt említsd meg neki és hinni fog neked.
- Miért?
- Ott születtem.Nem messze a házunktól egy tisztáson.A Nap és a Hold egyszerre volt az égen a fehér liliomok virágzásakor.Ott találtak rám.
- Nem hittem, hogy tényleg igaz.Mármint, hogy csak előtűntök a semmiből.
- Senki sem tudja, hogy kerülünk oda.Még mi sem.A babák sosem halnak meg, vagyis nem tudunk ilyenről.
- Mindigis tudni akartam, hogy voltaképp mit védek minden erőmmel.De egyre több rejtéllyel találkozom, minél jobban beleásom magam.Lehet nem szabad zargatni a természetet.Ugyanúgy teszi a dolgát, mint ahogy évmilliókkal ezelőtt.A gyenge meghal, az okosabb, erősebb, ügyesebb pedig túlél mindent.Túl egyszerűek vagyunk, hogy felfoghassuk, mit is tesz napról napra.
Az őz húsa szépen lassan felkerül a tűz fölé nyársakon.A sötétvörös vér egyre lassabban serceg az izzó fán.Bonifác minden mondanivalója elgondolkoztat.Úgy látja a világot, ahogy saját magától a legjobban kitellik.Most épp a lecsupaszított csontokat, inakat szórja kisebb kupacba a tűz mellett.
- Szirának jó lesz.Nem dobom el őket.
- Értékelni fogja, de ne számíts többre.Sokszor olyan rideg tud lenni, amilyen fehér saját maga.
- De a szeme, az orra és a mancsai nem fehérek.Úgyhogy van esélyem.És különben is, muszáj lesz.Holnap segíteni kell nekünk.
- Segíteni is fog.Aida miatt biztosan.
- Mikor ébresszük fel?
- Amondó vagyok várjuk meg, míg megsül a hús és utána.Hadd aludjon még.
- Rendben.De neked is pihenned kell.
- Mint neked.
- De te lány vagy.
- Te meg ember.
- Jó, felfogtam.Nem fogsz aludni.
- Ezt jól látod, kedves Bonifác.
Megint ez a savanyú, de barátságos csipkelődés.Fura melegséggel tölt el, ha Bonifáccal beszélgetek.Nem olyan, mint Konrádnál.Ez szép lassan kúszik és csak egy gyenge zsibbadásszerű boldogság terjeng.Konrádot nem nevezhettem, apámnak, de ugyanúgy barátnak sem.Talán Bonifác az, aki először kiérdemli ezt a címet tőlem.Pedig csak egy nap telt el, hogy a támadómnak neveztem őt.