Viszket a bal csuklóm.Odanyúlok, hogy megdörzsöljem, de nincs ott.Szörnyū hiányérzet fog el.Nincs bal csuklóm.Nem lesz már soha.Fantomfájás sugárzik nem létezō ujjaimból, a csuklómon át a könyökemig.Ahogy meglátom, észreveszem, hogy új, friss kötés van rajta a csonkon.Konrád biztosan átkötötte míg kábultan aludtam.Most viszont a hátam mögött hortyog halkan.Nem fordulok hozzá csak hallgatom.Végre nyugodt.Ōt hibáztattam mindenért, de közben neki lehet nehezebb ez az egész, mint nekem.Egész eddigi életemben apaként viselkedett, de nem férfiként.Most én jövök, h vigyázzak rá.Felé fordulok, hogy ránézhessek.Nehezemre esik minden nemū mozgás.Rátámaszkodnék a bal kezemre, de még idōben eszembe jut, hogy nem lenne szerencsés.Nagy nehezen átvergōdöm magam.Konrád egy pillanatra felbukkan mély álmából és átkarol jobb kezével.Rögtön visszazuhan az álomvilágába, így titokban figyelhetem kicsit.A tekintetem az arcára vándorol.Évek óta most látom elōször igazán nyugodtnak.Vonásai tiszták, gondtalanok.Hófehér szempillái enyhe ívū vonalban sorakoznak.Szintén fehér szemöldöke egyenes, belsō felén lekerekedik, de nem tökéletes, bal szemöldöke enyhén magasabban van.Orrnyerge egyenes, de puha kerek párnába végzōdik az orra.Ajkai élettelteliek, középen dúsak és kifelé aránytalanul elvékonyodnak.Álla erōs, de nem durva élū.Álkapcsának szögletessége keménnyé teszi az arcát, de ha kinyitja gyönyörū, fenyōzöld szemeit, melegség, jóérzés jár át.Jobb kezem gyengéden a mellkasára teszem.Szíve szinte másodperc pontossággal ver, a nyugodtság újabb bizonyítéka.Mellkasa lassan emelkedik, majd süllyed.Annyi élet árad csak ebbōl.Ebbōl a tenyérnyi helybōl a testén.Az ereiben ott folyik meleg opálos, fehéres vére, melyet erōs szíve pumpál az egész szervezetébe.Az oxigéndús levegō beáramlik a tüdejébe, majd az elhasznált lég gyenge szellōként távozik résnyire nyitott ajkán.Tudom, hogy a kezem alatt göndör, fehér szōr borítja a mellkasát.A karját, melyet rajtam átvetett, ugyanolyan színū szálak takarják.Válla még így, fekvō helyzetben is erōs, szikár testalkatot sugároz.Vállára hullik kibontott fehér haja.Dús, puha tapintású, kócos.Mocorgást hallok az ágy lábánál.Kissé felemelem a fejem, hogy lenézzek.Aida épp Niadat akarja maradásra bírni.Niada feje nem teljesen tiszta, imbolyog próbálkozás közben.Végre felébredt Niada, csak ez jár a fejemben.Túlélte a támadást és felébredt.Kimászok Konrád ölelésébōl és halkan Niada mellé térdelek.Megfogom a pofáját jobb oldalról.
-Úgy sajnálom-suttogom.Könnybe lábad a szemem a lábának látványától.
Tesz egy lépést bicegve és méz színū fejét a mellkasomhoz nyomja.Átkarolom nyaka dús bundáját.Belefúrom az arcom, hagyom, hogy könnyeim végigguruljanak a szōrszálakon.Nem gondolok semmire csak szabadjára engedem az ösztönös, állatias bömbölést.Csak bōgök és bōgök, míg aztán megérzem Konrád karjait kettōnk körül.Niada felkapja a fejét ijedtében és állon fejel.Újra megimbolyog, de most el is esik.Nem bírja magát tartani.Konráddal ketten megfogjuk, de persze javarészt Konrád emeli.Lefektetjük a fürdō falához a kipárnázott pihenōhelyére.Kéra és Szirá, aki eddig az ágyfelöli fal két sarkában ült, mellébújik, hogy testmelege megnyugtassa.Niada szeme csukva van.Kimerült teljesen.Az én energiám is kifogyóban van.Térdem egy pillanatra megbicsaklik, de nem csuklok össze.Aida épp az imént ment ki az ajtón.Talán nem bírja nézni, ahogy szenvedünk.Vagy ahogy a lánya szenved.
-Ōrködik.-mondja röviden Konrád, látva ahogy hosszan Aida után néztem.-Mióta rátok támadtak nem nyugszik.
-És te?Te, hogy bírod elviselni?-magam is meglepōdök a kérdésemen.Hirtelen harag önt el.Miért magamat hibáztatom mindenért?Nem én vagyok a hibás....., de Konrád sem.Ahogy jött a harag, úgy múlik el.
-Sajnálom.Nem gondoltam komolyan.
Látszik rajta, hogy nagyon megbántottam.Mosolyog, de mosolya néma.
-Szeretnék lefeküdni.Elfáradtam.-mondom.Nem tudom elviselni ezt a nézést.
Konrád bólint és az ágyra segít.Lefekszem, ō pedig betakargat.Keze iszonyatosan remeg, szemei karikásak.
-Te nem fekszel le?
-Nem lehet.
-Miért?
Erre már nem válaszol, inkább mellémfekszik az ágyra.Csak a lábaink érnek össze, nem mer hozzám kōzeledni.Nem bújom hozzá, pedig szívem szerint azt tenném.A fejem a mellkasához szorítani és hallgatni, ahogy szíve mélyen, lassan dobban.De nem fogom kísérteni és félek tōle.Mi van ha legközelebb nem csak látni akar meztelenül?Nem.Nem szabad.Izmaim megfeszülnek, izzadni kezd a homlokom.Fel kell kelnem.Nem alhatom vele.Felemelkedem kissé az ágyról, de rámnéz könnyes szemeivel.Ō akarna bántani?Nem gondolhattam komolyan.Visszaereszkedem az ágyra és fejem a karjára teszem.Nem fog hozzám érni egy ujjal sem.Holnap vagy egy óra múlva lehet, de lehet, hogy akkor már én is akarom majd.