A zuhany alatt állva minden idegesítő gondolat, amire nem volt értelmes válasz, kirepült az agyamból, így nyugodtan élvezhettem a a zuhanyrózsából kitörő vízsugárt, melynek forró cseppjei végig folytak a testemen, nyugtató hatást gyakarolva rám. Végre nem az idegenen járt az eszem, akit beengedtem a lakásomba vagy a közelgő Teliholdon, ami újabb akadályokat torlaszolt elém, hiszen tudtam, ha eljön azaz este, Scott-nak és nekem résen kell majd lennünk, hogy a falkánkból egyetlen személy se őrüljön meg és csináljon visszafordíthatatlan dolgokat. Egyszerűen csak élveztem a pillanatnyi nyugalmat, ami megszállta a kis helyeséget, mert valahogyan éreztem, hogy nem sokáig fog tartani. Jobb kezemmel elzárva a csapot, kiléptem a kabinból, majd a törölköző tartó felé nyújtva bal karom, leakasztottam róla egy fehér színű törölközőt, amivel megtöröltem barna hajam és az arcom.
-Stiles! - kopogott párat Derek, a fürdőszoba ajtaján, mire én gyorsan a derekam köré tekertem a fehér nedvszívó anyagot. Mintha tudta volna, hogy ezt teszem, a cselekedetem után pár másodperccel kinyílt az ajtó. Derek félmesztelenül álldogált a küszöbön, tekintetét végig vezetve rajtam, a fejem tetejétől egészen a lábujjaimig. Éreztem, hogy az arcomba pír szökik, elterítve pofim mind a két felét.
- Igen? - köszörültem meg a torkom, miközben ujjaimmal a hajamba szántottam. Végig próbáltam tartani a szemkontaktust Derekkel, de a tekintetem önkéntlenül is újra- meg újra az izmos felsőtestére, és a csípője alá csúszott farmerjére siklott, ami csak alig takarta el az ívelt V-vonalát. Nagyot nyelve ráztam meg a fejem, hogy kiűzzem az agyamban kavargó mocskos és rendkívül helytelen gondolatokat, majd íriszeimet Derek szürke szemeire vezetve vártam a válaszát.
- Én is lefürödhetnék? Nem akarok mocskosan lefeküdni...- motyogta, mire én csak nagyot sóhajtva bólintottam egyet. Azt hittem, hogy valami komolyabb dologról akar velem beszélni, de megnyugodva vettem tudomásul, hogy nem így van.
- Hozok be neked ruhákat, amíg megfürdesz - indultam ki a helyiségből elnyomúlva mellette. A testünk egy pillanatig összesimúlt, kicsalogatva egy nyekergés félét a torkomból. Derek szemeiben valami furcsa fény villant meg, mire én csak gyorsabban szedve a lábaimat a szobámba siettem. Nagyokat lélegezve vetettem hátamat a szobám falának, majd lehunyt szemekkel próbáltam normalizálni a kétszeresére nőtt pulzus számomat. Miután kellőképpen lenyugodtam, szárazra törölköztem, aztán az ágyam végében fekvő, eltűrt kék-barna pizsamámat magamhoz véve felöltöztem, majd kerestem Dereknek egy nagyobb pólót meg nadrágot és egy boxert, amit a kezeimbe kapva bevittem neki a fürdőbe. Amint kinyitottam az ajtót, megcsapott a tusfürdő és az a saját, jellegzetes pézsma illata, - ami állandóan körülölelte őt - mire a gyomrom egy pillanatig megremegett. Nagyot nyelve lépdeltem közelebb a zuhanykabinhoz, amit teljesen belepett a pára, így szerencsére nem láttam semmi zavarbaejtő dolgot. A neki szánt ruhadarabokat a törölköző tartóra helyeztem, aztán olyan halkan, ahogyan bejöttem, ki is siettem az ajtón. Ujjaimmal barna tincseimbe szántva robogtam le a lépcsőn, azzal a szándékkal, hogy összeüssek valami vacsorát, bár igaz, hogy nem jeleskedtem valami jól a főzésben, így a könnyen elkészíthető tojásrántottára esett a választásom. Miután elő készítettem minden hozzávalót, felaprítottam a hagymát, majd beízesítve felvertem a tíz darab tojást egy nagyobb tányérba, aztán megpirítva a felvert tojáson kívüli hozzávalókat, azt is ráburítottam a végén.
- Kaphatok valamit inni? - sétált az asztalhoz Derek, azokban a ruhákban, amiket én adtam neki éjszakára. Fekete haja kuszán meredezett az égfelé, meg-megcsillanva a lámpa gyér fényében.
- Persze! Csinátam vacsorát is, ha éhes vagyok akkor egyél, de ne nagyon számíts jóra, mert nem vagyok egy mesterszakács, úgyhogy valószínűleg nem is fog ízleni, de gondolom, hogy megéheztél, mert...- kezdtem bele a magyarázásba, hevesen gesztikulálva, mire Derek egy apró mosollyal az ajkain leintett, hogy fejezzem már be. Aprót bólintva tettem, amit kért.
- Tényleg éhes vagyok...- húzta ki az egyik megterített helynél a széket, majd lehuppanva arra enni kezdett. Néhányszor hümögött párat, amiből azt véltem megállapítani, hogy nem is lett olyan rossz az étel, mint ahogyan azt gondoltam.
A vacsora csendben telt. Egyikünk sem szólt a másikhoz, amitől egy picit feszengeni kezdtem, hiszen jó lett volna megtudni róla pár dolgot, ha már az otthonomba engedtem, de sehogyan sem tudtam rávenni magamat, hogy szólásra bírjam. Miután mind a ketten elfogyasztottuk a tányérunk tartalmát, ő elment lefeküdni, én pedig elmosogattam a piszkos edényeket, aztán csak azután tértem én is nyugovóra.
A szobámra honolt sötétségben bámultam a plafonra, mert egy idő után meguntam az ide-oda forgolódást. Semmi mást nem lehetett hallani, csak a kinyitott ablakomon bekúszó kinti neszeket, és a szél susogását, ami a fák közé hasítva hívta táncba a színes faleveleket, hogy azok aztán a földre hulljanak.

- Stiles! Stiles! - a testemet rázó karok tulajdonosa a nevemet ordította a fülembe, mire én felriadva az újabb szörnyű álmomból, remegve szorítottam magamhoz a hangforrások tulajdonosát. Az egész testem verejtékben úszott és reszketett. Olyan volt, mintha több km-es távot futottam le volna az imént. Derek nyugtató köröket rajzolva le kezeivel a hátamra, szorított magához, miközben én úgy csimpaszkodtam belé, mintha az életem múlt volna rajta - Jól vagy? - mormolta a fülembe, mire én csak bizonytalanul bólintottam egyet, aztán kibontakoztam a biztonságot adó öleléséből - Gyakran van pánikrohamod? - húzta fel az egyik szemöldökét, miközben hüvelykujjával az arcomat cirógatta. Nem értettem, hogy miért volt olyen kedves velem.
- Igen - kaptam el róla a tekintetem, egész végig a kezeimet tördelgetve - Mióta anya meghalt...- csuklott el a hangom, ezért jobbnak láttam nem erőltetni a mondat folytatását.
- Értem...nem kell beszélned róla - mosolyodott el szomorúan, őszinte sajnálatot sugározva a szemeivel - Inkább feküdj vissza, még nagyon korán van - nyomott le a párnámra, fekvésre kényszerítve.
- Itt maradsz mellettem? - bukott ki belőlem a kérdés anélkül, hogy akartam volna. Nem is értettem, hogy miért kérdeztem ilyent, hogy hogyan is akarhattam, hiszen alig ismertem és ami a legfontosabb, fiú volt, úgy, mint én. Széles vigyorra húzva az ajkait bólintott egyet, aztán bemászva mellém a takaró alá, karjaival átölelte a derekam, megszaporázva ezzel a szívem dobogását. Az egész olyan abszurd volt, olyan álomszerű...- Derek?
- Hmm? - nyitotta ki az időközben lehunyt szemeit.
- Hány ujjam van? - emeltem kezeimet az arca elé, mire ő összezavarodott arckifejezéssel vizslatta az ujjaimat.
- Tizenkettő - motyogta, aztán aggódva pillantott rám.
Nem keltem fel, még mindig álmodom...