Az erdőben szétszéledtek a teremtmények, mikor Bakugou a fák lombjai között becsapódott. Azon a helyen állt, ahol az eset történt. Mindent körbeszimatolt. Megtalálta a vágásnyomot is a fán, ahogy azt Dekuék mondták. Végighúzta ujjait a nyomon.

- Ezt ismerem valahonnan. Régről. Még akkor, mikor All Might-tal utaztunk...

Megakadt a gondolkodásban. Kezét a homlokához emelte úgy temette arcát a tenyerébe.

- Gondolkodás nélkül eljöttem. Ott hagytam All Might-tot!

Hátrálni kezdett, míg háta egy fába nem ütközött. Nekitámaszkodva csúszott le a földig. Ott összekuporodott magzatpózba és tovább pánikolt.

- Mit tettem? Megszegtem az ígéretemet!

Fejét fogta és őrjöngött. 5 év alatt egyszer sem lépte át azt a határt, amit kijelölt magának. Most viszont egyetlen mondat elég volt ahhoz, hogy kiugorjon onnan.

Eltelt egy pár perc így aztán történt valami. A levegő egy ismerős illatot hozott magával. Katsuki felkapta a fejét, ahogy megérezte a kellemes emlékeket idéző illatot.

- Yuko!

Felpattant és már indult is volna a parfüm forrása irányába, de megtorpant. Feszengett. Pont úgy, mint korábban. Az esze és az ígérete harcolt a szíve és az érzelmei ellen.

- Vissza kell mennem All Might-hoz! Yuko veszélyben van! Megszegtem az ígéretemet! Meg kell mentenem!

Némán szenvedett, amikor újabb szellő söpört végig a tájon újabb adag parfümöt hozva magával. Bár ezt a mennyiséget senki más nem vette volna észre csak Katsuki. Felkapta a fejét és döntést hozott. Az égre nézett és úgy kiáltott egy személynek.

- Tudom, hogy megszegtem az ígéretemet! De az Unokádról van szó! A te véred! Megmentem! Ha megbocsájtasz nekem, ha nem!

Ezzel futásnak eredt a parfüm forrása felé. Vagyis Yuko tartózkodási helye felé.

Gyorsan haladt végig a tájon végigrohant a birtokon az északi kapuig, ami pont átellenben volt a temetővel. Rohant tovább a közeli városon át, majd tovább a nagyerdő legsűrűbb pontja felé. És csak reménykedett abban, hogy időben odaér.

- Yuko! Várj rám! Mindenképpen megmentelek és hazahozlak!

.

.

.

Yuko már egy ideje ébren volt. Az utolsó emlék az volt, hogy Katsukitól elbúcsúzott. Végigsétált a zöld lánggal világító lámpások mellett és beért az erdőbe. Amikor a közepe tájékán járt valaki ráköszönt. Majd egy hussanást hallott. Ismerte és reflexszerűen lebukott, hogy elkerülje a feje felett átsuhanó kaszát. Ami így becsapódott a mögötte lévő fába. Kosarát elejtette és futásnak eredt volna, ha valaki hátulról el nem kapja és kloroformmal el nem kábítja.

Nem tudja mennyi ideig volt eszméletlen. De lassan ébredezni kezdett.

Egy sötét szobában volt. Látta, hogy vannak ablakok, de be voltak deszkázva és csak a rések között szűrődött be némi fény. Kék fény volt. Ebből arra következtetett, hogy már este van, és a holdfénye világít be a réseken. Közepes szoba volt öreg és dohos. Fa padlóján csak akkora szőnyeg volt, hogy azon Yuko elférjen így mégsem kellett a hideg fán feküdnie. A szobában rajta kívül nem volt más személy. De az ablaknál volt egy asztal és két régi fotel, amik már elég rozogának látszottak. Csillár nem volt a teremben így nem tudta hogyan világítják meg a helységet éjjelente. Ha ugyan akarják egyáltalán.

Miután felébredt hamar ülő helyzetbe küzdötte magát, ami az összekötözött kezei és lábai miatt nem volt egyszerű feladat. És onnan figyelte az ajtót és az ablakokat hátha észrevesz valamilyen mozgást mögöttük.

Teltek a percek és az órák senki sem jött. Már kezdett elbóbiskolni mikor léptek zaja ütötte meg a fülét. Több személy is mozgolódott a folyosón. Mikor az ajtóhoz értek már a beszélgetésüket is hallotta. Három személyvolt az ajtó mögött legalább is a hangok alapján Yuko erre jutott.

- Ha nem darabolhatom fel, akkor minek hoztuk el egyáltalán?

- Mert van nála valami, ami kell nekem!

- És utána feldarabolhatom?

- Nem hiszem?

- MIÉRT NEM?

- Azért cica, mert ha sikerül neki végrehajtani a szertartást, akkor a végére úgy is meghal.

- Ahogy ez a gyökér mondja. Így sem úgy sem éli túl a dolgot.

- Hmmmmm... Akkor utána a holtestét?

- Te beteg, vagy de rendben. ha végeztem vele azt csinálhatsz utána, amit akarsz.

- Csak ne a házban! Mert akkor te takarítasz fel magad után!

- Jaaaajjjj! Olyan izék vagytok!

- Na de most már elég legyen! Szerintem már felébredt szóval ideje hozzákezdeni.

- Vagy legalább is bemenni hozzá.

Ez után már nyílt is az ajtó és három ismeretlen lépett be a szobába. Két fiatalabb férfi és egy nő. aki inkább tűnt lánynak mintsem nőnek. Az egyik férfi egyből Yukot kezdte szemügyre venni. Megviselt kialvatlan tekintete és bőre volt, ami egyértelműen száraz is volt. Vörös szemei voltak és egyáltalán nem bíztató őrült vigyora. Talpig feketében volt és pulóverének kapucniját homlokáig húzta, ami alól így csak egy kicsit lógtak ki halvány kék színű hajának tincsei. Egyik kezében egy fekete kaszát tartott, amit a vállán pihentetett. Yukonak egyből leesett, hogy ő akarta az erdőben a fejét venni, hiszen a kaszának van olyan hangja. Lassan sétált oda hozzá majd leguggolt és onnan fürkészte tovább Yuko arcát és rezzenéseit.

A lány is odacsoszogott hozzá és mellé telepedett. Szőke hosszabb haja két oldalt volt egy-egy csigába feltekerve. Őrülten csillogtak sárga szemei és hozzá ijesztően hegyes fogaival vigyorgott rá a foglyukra. Fekete fehér és vörös színekből állt szoknyás ruhája. Amihez kapcsolódott valami, ami olyan volt, mint egy hosszú vérvörös sál, de annak két szála is cápákat megszégyenítő hegyes fogsort birtokolt. Volt nála egy bot is. faragott volt és hasonlított arra amit Ochako használt néha. Yuko arra jutott, hogy ez a szőke rettenet is egy boszorkány, de biztosan a rosszabbik típusból.

A harmadik személyt már a ruházata is elárulta. Vámpír volt. Legalább is ugyan olyan típusú öltözete és köpenye volt, mint Shotonak. Azt leszámítva, hogy ennek a vámpírnak mindene sokkal ápolatlanabb volt. A köpenyén is látszott, hogy poros molyrágta és megtépázott. Mint aki egyáltalán nem figyel rá és csak úgy „muszájból" hordja. Fekete égnek meredő haja volt és alatta kék szemek világítottak. Ijesztő ábrázata volt, mert hatalmas égett területek voltak arcán, és ahogy Yuko látta a kezein is. Ő leült az egyik fotelbe és onnan figyelte hol a társait hol pedig Yukot.

A kék hajú kaszás Yukó felé nyúlt, aki persze egyből hátrébb húzódott tőle.

- Nocsak, nocsak, tán csak nem félsz tőlem? – vigyorodott el emiatt.

- Szerinted? Elraboltatok! – nézett úgy, hogy ne lehessen leolvasni arcáról semmit

- Wao! Milyen éles a nyelve! – húzta fel a szemöldökét a lány.

- Ahhoz képest, hogy eddig milyen csendben volt. – fűzte hozzá a kékszemű.

- Meg sem kérded, hogy mit akarunk tőled? Yuko Nakamoto?

- Először is elég sok mindent hallottam, amíg odakint beszéltetek. Másodszor ha már tudjátok a nevemet, akkor nem akartok ti is bemutatkozni?

- Szóval hallgatóztál te kis-

- Én Toga vagyok! Toga Himiko! Boszorkány! Az a mogorva vámpír amott Dabi. És ez az unalmas kaszás pedig Tomura-

- Kussolj már el Toga! – mordult el

- Bocs... - mondta majd felállt és sértődötten odament Dabihoz.

- Szóval Tomura?

- Shigaraki Tomura örvendek a szerencsének.

- És minek köszönhetem ezt? És mi az, ami elvileg nálam van és te akarod ezt?

- Szóval azt is hallottad...

- Úgy valahogy.

- Akkor elmagyarázom.

Felállt, mert már kezdtek megfájdulni lábai. Odahúzta Yukohoz az egyik fotelt, amin nem éppen Dabi ült. Majd helyet foglalt benne és úgy kezdett hozzá.

- A helyzet a következő: Te vagy All Might utódja. Én személy szerint utáltam, sőt egyenesen gyűlöltem All Might-ot. Örültem mikor megtudtam, hogy meghalt. De az ereje. Az túlságosan erős ahhoz, hogy csak úgy hagyjam eltűnni vele együtt. És itt jössz a képbe te!

- Én?

- Te vagy az utódja! Az ő vére folyik benned is! Vagyis birtoklod az erejét! Azt az erőt, AMIT NEKEM KELLETT VOLNA MEGKAPNOM!!!

Felállt a fotelből és mérgesen kezdett el fel alá járkálni a szobában.

- De még nincs veszve minden! – fordult megint Yuko felé – Rajtad keresztül megszerezhetem az erejét. Bár te nem fogod túlélni, hiszen le kell csapolnom a véredet hozzá. De kit érdekel, hogy mi lesz veled?

- MONDJUK ENGEM!