Betartották Uraraka ígéretét. Egy óra múlva már az ebédlőben gőzölgött a leves és a pekingi kacsa rizzsel az asztalon. A jelenleg 10 főt számláló társaság hangosan és jóízűen falatozott beszélgetett.

Ebéd után megköszönték a szakácsnőknek az ételt, majd akik ma a soron következők voltak azok leszedték az asztalt és elmosogattak. Yuko Ochako nyomába szegődött, hogy el ne tévedjen a hatalmasnak tűnő villában. Uraraka visszament a konyhába és a korábban félretett ennivalót megmelegítette majd egy kosárba pakolta.

- Eto.... Ochako chan?

- Igen?

- Már korábban is akartam kérdezni, de azt miért tetted külön?

- Mert van egy társunk, aki nem eszik velünk egy ideje. Ezért evés után valaki mindig kiviszi neki az ételeket.

- Kicsoda ez a személy?

- Bakugou Katsuki. Vérfarkas. All Might szerződést kötött vele. És amióta nincs velünk Katsuki sem jön a közelünkbe.

- Pontosabban nem hagyja el All Might sírját.

- A gazdáját.

Lépett be a két srác a konyhába és fejezték be a leírást.

- Fiúk? – kapta feléjük a fejét Ochako.

- Mindig mellette van. Az elmúlt 5 évben folyamatosan. – szólt szomorkásan Izuku.

Yuko a hallottaktól elszomorodott. Szíve összeszorult a gondolattól, hogy ennyire hűséges lehet valaki a gazdájához.

- Elvihetem ma én neki az ennivalót? – vetette fel.

- Yuko chan?

- De miért akarod?

Kérdezte a kis boszi és a vámpír meglepetten.

- Egyébként is meg akartam látogatni a sírját, hogy leróhassam a tiszteletemet. Szeretnék beszelni kicsit az ükapámmal kettesben ha, lehet.

- Rendben. – ment bele Midoriya - De csak óvatosan. Kacchan még nem ismer, lehet, hogy kicsit agresszívan reagál majd rád.

- Magyarázd el neki a dolgokat és akkor biztosan odaenged a sírhoz, hogy beszélhess vele. – adott ötletet Shoto.

- De vigyázz magadra. –nézett új barátnéjére aggódva Ochako- Katsuki egy kicsit... furcsa...

- Valamivel több benne az állati ösztön és érdekesen tud viselkedni olykor. – intette óva az ifjú vámpír.

- Értem vigyázni fogok.

Ezzel átvette Ochakotól a kosarat.

- Merre kell mennem?

- Az ösvényig elkísérlek, aztán onnantól már nem tévedsz el. – ajánlotta fel a szellemfiú.

- Köszönöm Izuku!

A zöld hajú szellem kikísérte Yukot a hátsó ajtón át. A hátsó folyosóról nyílt az üvegházba vezető út, de még mielőtt beletorkollott volna, volt egy ajtó a kertbe is. Ezen keresztül távoztak az épületből. A rezidencia háta mögött nagy liget terült el. Hatalmas tölgy- és platánfákkal szépen rendben tartott cserjékkel, bokrokkal. Nem voltak formára vágva úgy nőttek, ahogy nekik jól esett, de egy kicsit látszott, hogy volt velük foglalkozva. Több kis ösvény is vezetett át a puha füvű tisztásokon. Az egyik ilyenen haladt a páros is. Az erdősebb részre érve megváltozott a kert hangulata. Yuko kicsit közelebb húzódott kísérőéhez, amit a fiú észre is vett.

- Van valami baj?

- Csak kicsit furcsa érzésem támadt...

- Megértem. De nem kell aggódnod! A temető felé haladunk és itt kicsit jobban koncentrálódik az alvilági hangulat. Nem is beszélve arról, hogy az a kapu, ami az én felelősségem alatt van, az is erre van.

- Értem...

- Ha furcsa lényeket látsz, nem kell megijedned tőlük. Aki a rezidenciáról jön, azt nem bántják.

- Ez megnyugtató.

- Amint átérünk, az erdőn elmúlik ez a fura hangulat.

És így is lett. Amikor kiértek az erdőből egyből megváltozott a világ. Úgy hogy már világos volt egyáltalán nem volt ijesztő a hely. Kicsit szürkébb volt és talaj menti köd borította a tájat. De nagy nyílt terep volt és az ösvény mellett karók jelezték merre kell menni. Minden ötödik karón lógott egy lámpás is bennük zöld lángok táncoltak.

- Innen már egyedül is megtalálod a temetőt. Csak kövesd a lámpásokat.

- Rendben. És hol találom meg benne All Might sírját?

- Nem fogod eltéveszteni. Kacchan ott lesz mellette.

- Értem. Köszönöm.

Yuko integetett egy párat Izukunak míg távolodott, aztán csak a lámpásokat figyelte, ahogy előtűnnek a távolban. Körülbelül 5 perc múlva érkezett meg az öreg temetőbe. Kora meglátszott a fekete kovácsoltvas kerítésén, a kapun, amit úgy benőtt a borostyán, hogy többé már be sem lehetett csukni. Az egymás mellett sorakozó sírokon melyeket vagy befutottak a növények, vagy már megrepedtek. A rajtuk lévő szobrok sem voltak már egészek. Yuko tudta, hogy egy olyan sírt kell keresnie, amelyik újabb a többihez képest. Lassan sétált a márványtáblák között olvasgatta a neveiket, mikor észrevett egy nagyobb sírt kicsit távolabb tőle. Csak a hátulját látta, de biztos volt benne hogy az lesz az. És akkor a vérfarkas fiúnak is ott kell lennie valahol. Szaporábbra vette lépteit, hogy az úton odaérjen hozzá. A temetőn keresztülvivő nagyobb ösvény pont úgy kanyarodott, hogy a sír elé vezessen.

Befordult a nagy tölgyfa mögött, ami egy pillanatig kitakarta a célt, majd egy vörös szempárba botlott. A lány azonnal hátraugrott és lehuppant a földre ijedtében. Egy szőke fiú állt előtte zöldes szakadt kabátban. Fekete nadrágja a bokájánál már elégé meg volt már tépve. Fehér póló volt zöld kabátja alatt, amit szintén megtépett az idő. Nyakán piros nyakörvet viselt, amin még lógott pár láncszem is. Feje tetején a szőke tincsei között farkas füleket viselt és kabátja alól is kilógott lompos farka. 

De mégis Yuko csak a vörös szemeit tudta nézni. Látta, hogy a fiú is megszeppent egy kicsit. Valószínűleg azért mert egy ismeretlenbe futott. Szinte látni lehetett, ahogy felborzolta a szőrét. De, amint belenézett a lány égszínkék szemeibe, valahogy megváltozott. Még inkább csodálkozott és most ezt ki is mutatta.

- All- motyogta a fiú.

De aztán megrázta a fejét és a korábbinál még inkább mérgesebb fellépéssel kiáltott rá a lányra.

- Ki a franc vagy te és mit keresel itt? He?

- Én- én csak-

- Csak mi? Ez egy magántemető, ha nem tudnád!

- De tudom de-

- AKKOR MI A FRANCOT CSINÁLSZ ITT?

Yuko annyira megszeppent attól, hogy egy vérfarkas így rátámadt, hogy kellett pár pillanat, míg összeszedte magát. Közben persze a fiú végig morgott rá. Vett egy nagy levegőt mire a vörös szemű megint felmordult.

- KÉRDEZTEM VALAMIT?

- BAKUGOU KATSUKI ENGEDD, HOGY BEFEJEZZEM A MONDATAIMAT!

A lány kiáltásától és attól, hogy a nevén szólította visszahőkölt a szőke.

- Honnan tudod a nevemet?

Füleit hátracsapta és kicsit feszengve, de csendben várta, hogy a lány folytassa a mondanivalóját.

- Yuko Nakamoto vagyok egy új lakó a rezidencián. Ma én hoztam neked ebédet.

Katsuki felé tartotta a kosarat. A fiú kicsit értetlenkedve és bizalmatlanul elvette, majd arrébb ment.

- Egy „köszönöm" vagy egy „bocsánat" az előbbiért azért jól esne!

- Kösz. Bocs.

A lány megforgatta a szemeit a rövid válaszok hallatán. Aztán feltápászkodott. Leporolta ruháit és a farkas után indult. Nem ment messzire visszament a hatalmas sírhoz és a szélére ülve pakolta elő az ennivalókat a kosárból. Megnyugodott, mikor látta, hogy Uraraka főztje és tényleg igazat mondott az új lány.

- Remélem ez alkalommal nem sózta el a kacsát az a tökkelütött boszi.

- Én fűszereztem szóval nekem panaszkodj, ha nem tetszik.

- He?- kapta fel a fejét Te még itt vagy?

- Igen. Talán baj?

- Mit akarsz még? A kaját ideadtad. Húzz a dolgodra!

- Azt csinálom!

- He?

- Nem he, hanem Tessék!

- Nincs jobb dolgod, mint kioktatni engem?

- De lenne! Szeretnék beszélni a bácsikámmal, csak nem engeded!

Eltelt pár pillanat mire Bakugou felfogta mit mondott a lány.

- A bácsikáddal?

- Pontosabban az ükapámmal All Might-tal. Szeretném leróni a tiszteletemet, de egy bizonyos faragatlan házőrző nem enged a közelébe!

Katsuki nem tudott válaszolni csak dermedten figyelte az aranyló tincsek tulajdonosát. Amit ő ki is használt. Yuko odasétált a sírhoz összekulcsolta mellkasa előtt ujjait, majd úgy vizsgálta a hatalmas márványtáblán arannyal írt betűket. Ahhoz képest, hogy mekkora sírkő volt nem volt túldíszített. Fekete márványból készült, amire arannyal vésték fel a nevet. És alá még annyit hogy.

All Might.

A személy, akinek a mindene volt a béke.

És az hogy egymás mellett tudjunk élni.

Gondolataiból kis motozás zökkentette ki. Oldalra pillantott. Bakugou összeszedte az ennivalót és leszállt a sírról. Pár méterrel arrébb ment és a földre lehuppanva folytatta kései ebédjét.

- Nahát mégis van benne annyi tisztelet, hogy hagyja, hogy beszéljek vele kettesben.

Ezzel a gondolattal visszafordult a márványtáblához.

- Szia All Might bácsi. Yuko vagyok. Bár biztosan nem ismersz, és azt sem tudod, ki lehetek. De az ükunokád vagyok. Hihetetlen mi? Aimi néninek lett egy gyermeke méghozzá tőled. Tudtál róla? Én csak nemrég tudtam meg, hogy rokonok vagyunk. Azt reméltem, ha találkozok veled, akkor majd meg tudsz válaszolni pár kérdést, ami felmerült bennem. De úgy tűnik erről már lekéstem. Pedig olyan kíváncsi voltam rád. Aimi néni rengeteget írt rólad a naplójába. Nézd elhoztam. Ezt még tőled kapta. Nagyon szeretett téged! De talán most már együtt lehettek. Remélem, odaát megtaláljátok egymást!

Kicsit abbahagyta a beszédet, míg előkotort egy zsebkendőt. Megtörölte vele könnyes szemeit, majd megint felpillantott.

- Rengeteg kérdésem lenne hozzád. De Izukuék azt mondták segítenek választ adni rajuk. Nagyon kedves csapattal dolgoztál együtt. És fantasztikus, amit létrehoztál. Olyan jó lenne, ha te mesélhetnél róla. Milyen volt? Hiszen annyi mindent láttál és éltél át.

Megint elhallgatott egy kicsit.

- Vajon tetszenék neked? Végül is rokonok vagyunk. Képzeld, én félvér vagyok. Valaki más is beleszeretett a családunkban egy alvilágiba. Bár hasonló volt a helyzet, mint nálatok. Engem odahaza, mint egy szörnyszülöttet tartottak. Nem szerettek. Talán csak az anyukám.... de már ő sem él.... nincs senkim. Azt reméltem, hogy talán majd te......

Újabb percnyi csend következett.

- Neenee... All Might bácsi? Itt maradhatok a birtokon? Örökre?

Elcsuklott a hangja és csak sírt. Egy percen belül a lábai is összerogytak. Arcát karjaiba fúrta úgy sírt a fekete márványon.

Egy kis idő múlva egy érintést érzett a vállán majd valami nagy bolyhos és meleg szövetet a hátán. Felemelte a fejét és hátranézett.

Katsuki ráterítette zöld kabátját Yukora.

- Bakugou?

- Baka... így meg fogsz fázni...

Könyökénél megfogta a lányt és felsegítette. Yuko megszeppenve és értetlenül nézett a farkas fiúra, aki pár perccel korábban, még a fejét vette volna birtokháborításért.

- Hogy tudsz így sírni azért, akit nem is láttál sosem?

- Bár nem találkoztunk, de olyan mintha ismerném. Ez a napló nagyon jól bemutatta milyen. És... ő volt az egyetlen esélyem arra, hogy legyen igazi családom...

Ahogy kimondta érezte, hogy a fiú megrezzen, hiszen még mindig tartotta őt. Kérdőn nézett fel rá.

- Nekem ő volt a családom. Most hogy nincs, nem tudom, mihez kezdhetnék.

Yuko szeméből ismét kicsordultak a könnyek, ahogy Katsukira nézett. És eszébe jutott valami.

- Miért mondtad azt, hogy All, mikor elém ugrottál?

- Olyan a szemed, mint az övé. Azt hittem hirtelen, hogy őt látom.

- Köztetek olyan szerződés volt... Milyen volt mellette lenni?

- A többiek kikotyogtak mi?

Bólintott.

- Szerettem mellette lenni. Neki köszönhetem az életemet. És azt, hogy lett családom. Meg akartam hálálni neki ezt. De nem tudom, hogy sikerült e....

Percek teltek el a csendben. Amit Katsuki tört meg.

- Ne haragudj, amiért rád támadtam...

- Nem haragszom. Megértem. Védelmezed őt meg most is. Ez a legszebb dolog, amit csak el tudok képzelni.

- Ko-komolyan?

- Igen!

Katsuki évek óta először pirult el. És mintha egy kicsit megrepedt volna az a jégpáncél amit a szíve köré emelt, hogy megvédje magát a fajdalomtól, amit az érzések okoznak.

A varjak kárálása ébresztette fel. Felpillantott az égre.

- Esteledik. Menned kell, mert nem maradhatsz a temetőben sötétedés után. Nem biztonságos!

- Akkor te miért maradsz kint?

- Én meg tudom védeni magamat. Meg aztán ezek a lények megszokták, hogy itt vagyok. De te friss zsákmány vagy a számukra. Vissza kell menned a rezidenciára. És eszedbe se jusson éjszaka kijárkálni! Ez a házirendben van!

- Hogyhogy így ismered?

- Én is egyike vagyok...voltam azoknak, akik üzemeltetik a helyet. Együtt dolgoztuk ki a szabályokat. És most menj! Időben vissza kell érned!

- Rendben. Megyek. De nem baj, ha még meglátogatlak?

- Felőlem. - mondta olyan hangon, mint akit pont nem érdekli, hogy mit csinál Yuko.

Persze ez nem volt igaz. Ahogy végighallgatta a mondandóját megértette a lányt és együtt érzett vele. Úgy tűnt kicsit kedveli is.

- Okés akkor majd meg találkozunk! – mosolyodott el.

Ezzel elvált Katsukitól és visszaadta a kabátját, majd felvette a kosarat, amiben az ételt hozta. Visszalépett a sírhoz, meghajolt előtte.

- Szia All Might bácsi! Majd még jövök!

Majd hátrafordult közelebb lépett Katsukihoz és nyomott egy puszit a fiú arcára.

- Köszönöm, hogy meghallgattál. Nemsokára megint jövök!

Katsuki fülig vörösödött és nem tudott megszólalni sem csak tátogott. Ezen Yuko elmosolyodott majd sarkon fordult és gyors léptekkel haladt a rezidencia felé.

Katsuki nézte őt addig, míg el nem tűnt a ködben. Majd kezét arcához érintette. Még érezte a lány parfümjét és ajkai meleg puhaságát a bőrén. Oldalra fordult, hogy a sírra lásson.

- Fura egy unokád van. - mondta majd még egyszer a lány után nézett.