Az alvilág peremén járunk. Ott ahol még élnek emberek, de már több alvilági teremtmény jár az emberek között. A világ ezen, részén viszonylag békében élnek egymás mellett az élők, a holtak és a halhatatlanok.

Van azonban egy különleges birtok itt is. A UA rezidencia. Egy hely ahol a sérültek és vándorok megpihenhetnek, míg erőt gyűjtenek útjuk folytatásához. Valamint az "újszülöttek" megtanulhatják, hogyan él a fajuk.

A rezidencia All Might tulajdonában áll. Ő a környék bölcse és talán a legidősebb lény. Faját tekintve csontváz, de nem az egyszerű fajta, hanem a mágiahasználó nekromata csontváz. Varázslattal valamennyire emberi kinézetet vett fel, hogy kevésbé legyen félelmetes. Ő vezeti a rezidenciát. De nincs egyedül. Besegít neki a helyi vámpírok uralkodócsaládjának legkisebb fia. Todoroki Shoto. A holtak világába vezető kapuk egyik őre. A szellem Midoriya Izuku. A kotnyeles, de annál tehetségesebb boszorkány Uraraka Ochako. Valamint Bakugou Katsuki, aki All Might személyes vérfarkasa.

Ők öten igazgatják ezt a helyet, ahova nemcsak az alvilág teremtményei juthatnak be. Gyakran vannak ember vendégeik is. Akik a legkülönbözőbb okokból jöttek ide. Velük általában Ochako és Izuku foglalkoznak, hiszen ők egykoron emberek voltak, de már rég elérték az öröklétet.

Messzi földről érkeztek vendégek a méltán híres rezidenciára és gyakran ad helyet különféle konferenciáknak is.

A legutóbbi például a vámpírok, a zombik és az emberek között folyt és a témája a emberek átváltoztatása volt.

Ezt az ülést eddig még sosem sikerült sikeresen lezárni, mert valamelyik fél biztosan a másiknak ugrott. De ez alkalommal, amiért All Might vezette, sikeresen megegyeztek a tárgyaló felek.

Állítólag azért foglalkozik ennyit az öreg csontváz az emberek ügyeivel, mert volt egy emberlány, akit szeretett. De nem élhettek együtt, ezért elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy békében lehessen együtt élnie az embereknek az alvilág teremtményeivel. És végül sikerült neki. Bár csak ezen a vidéken élhetnek így, de letette az alapjait egy új kornak.

Küldetéséhez hamart talált segítő társakat, akik nélkül lehet, hogy nem jutott volna el idáig. De egyikükkel még különlegesebb kapcsolatot alakított, ki mint a többiekkel.

Ő Bakugou Katsuki, a vérfarkas.

All Might még kölyökkorában talált rá messze a békés zónától. Egy nagyvárosban, ahol kifejezetten gyűlölték az alvilágiakat. Katsukit megverték megkínozták és sorsara hagyták egy csatorna mellett. Az öreg csontváz meghallotta a beszélgetést, amiben egymásnak hencegtek az esetről az emberek és a kölyök keresésére indult. Még időben megtalálta és megmentette az életét. Bár egy hónapig kómában feküdt, de felébredt és sikerült felépülnie teljesen. Ebben Urarakának is nagy szerepe volt a gyógyító bájitalai miatt. All Might magához vette a kölyköt és felnevelte miközben visszaszerezte a bizalmát az emberekbe.

Katsuki ugyanis félt és gyűlölte az embereket. Azért, amit tettek vele. A csapatnak évtizedeken keresztül nem sikerült megszerettetni vele az embereket.

Aztán All Might ötlött ki egy tervet.

Mivel Katsuki csak neki engedelmeskedett, ezért megtiltotta neki, hogy megtámadja az embereket. De mindig mellette kellett maradnia és elvegeznie, amiket rábíz. És nem cselekedhetett a csontváz engedélye nélkül.

Katsuki örömmel teljesítette a feladatait. Majd egy napon ismét útnak indultak. Olyan vidékekre ahol sokkal kevesebb alvilági élt. Bakugou feszengett. Nehezen bírta az emberek közelségét. De nem mondott ellent megmentőjének. Aztán egy nap egy elégedetlen ember felpofozta All Might-t Katsuki nem bírta tovább és már, neki is ugrott volna a fickónak, de az öreg csontváz megütötte érte. Aznap volt az első veszekedésük közel 100 év egymás mellett élés után. De a végére Bakugou megértette, mit érez az emberek iránt All Might. Megértette őt és elfogadta. Aznap szerződést kötött vele miszerint örökké fogja szolgálni és soha többé nem mond ellent neki.

Ha egy vérfarkas vérrel írt szerződésben, ilyet fogad meg azt valóban nem szegheti meg. Ez a legerősebb szerződés.

Attól a naptól kezdve jó kutyaként követte gazdáját és elfogadta az embereket is. Lassacskán visszatért a bizalma is az irányukba.

Teltek az évtizedek és All Might elfáradt.

Kevesen tudjak, de a csontvázak faja is képes meghalni. Nagyon hosszú életük van, és könnyen gyógyítják a sebeiket. Sőt nem is igen lehet támadással megölni őket. De az idő rajtuk is fog. All Might egyszer elaludt. A rezidenciát barátaira bízta és Katsukit is.

De a fiú nem bírta elfogadni, hogy nincs többé mellette gazdája. A temetés napjától kezdve ott ült a sírján történjék bármi is. A többiek minden nap kimentek hozzá és vittek neki élelmet. Amit elfogyasztott, de nem tágított a sírtól. Ez így telt évekig. All Might nyughelyétől 50 méternél nem ment távolabb.

A többiek kezdték megszokni, hogy minden nap valakinek ki kell mennie hozzá élelmet vinni neki. De nagyon megesett rajta a szívük. Próbáltak szép szóval lebeszélni erről, de nem hallgatott senkire. Így a csapat beletörődött a dologba.

Ennek már lassan 5 éve.

Jelenleg tavasz van a cseresznyevirágzás ideje. Kellemesen meleg az idő az égen nincsenek felhők. A kert pompázik és minden rózsaszín. A UA rezidencián nincs sok vendég. A tavasz ugyanis pont, hogy a kirepülés időszaka ilyenkor érik el az itt megszállók azt, hogy továbblépjenek és elhagyják a birtokot.

Ochako is élvezte a jó időt. A világosbarna haját leengedve viselte, de a kötelező fekete csúcsos boszorkánykalapját most is fején hordta. Fekete és narancssárga ruhájában volt most. Ez volt az egyik kedvence és örült, hogy a jó idő miatt felvehette. 

Éppen az egyik gyógynövényes kertet gyomlálta, mikor leptek zaja ütötte meg a fülét. Felállt és körbenézett. A nagykapun befelé tartott egy fiatal lány. Kinézetre 20 év alatt vagy a környékén volt. De ezen a környéken ez nem jelentett semmit. Egy kisebb piros bőrönd és egy fekete kistáska volt nála. Valamint mivel még egy kicsit hűvösebb szél fújt így egy sötét bordó sál is. Fekete hosszú ujjú ruhát viselt, aminek aljába bele-belekapott a szél. Ugyanúgy, ahogy hosszú derékig érő aranyszőke hullámos hajába is. Egy papírlapot szorongatott és érdeklődve sétált az épület felé.

Uraraka kisétált a kiskertből és megvárta, míg odaér hozzá a jövevény.

- Elnézést! Ez a UA rezidencia? –szólította meg a boszorkányt.

- Igen. A nevem Uraraka Ochako az egyik üzemeltető. Nagyon örvendek!

- Én úgyszintén! Yuko Nakamoto vagyok.

- Mi szél hozta hozzánk Nakamoto kisasszony?

- Keresek valakit. Akit All Might-nak hívnak.

Ochakonak összeszorult a szíve, hogy ismét őt keresi valaki. Egy könnycsepp végig is gördült az arcán, amitől a jövevény kicsit megijedt.

- Mi a baj? Valami történt? – kérdezte aggódva.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem, tud találkozni vele... – motyogta kicsit szipogva.

- E-ezt hogy érti?

- Kérem, jöjjön velem. – mutatott az épület irányába majd elindult anélkül, hogy megvárta volna a lány válaszát.

- R-rendben... – szólt kicsi bizonytalanul, majd követte.

A boszorkány bevezette a jövevényt az épületbe.

Nagy ház volt. Valahol a villa/kúria és a kastély között. Belepve a kétszárnyú faragott tölgyfaajtón nagy előtér fogadta az érkezőket. Ahonnan két ajtó, két folyosó és egy két ívből álló lépcsőpár vitte tovább az embert. A két lépcső ugyanúgy az emeletre vitt csak a szimmetria miatt kettőnek kellett lennie belőle. Az emeleten voltak a hálószobák külön fürdőkkel. A két lépcsősor ölelésében volt egy hatalmas festmény egy gyönyörű fekete hajú nőről. A földszinten, ha az ajtó felől nézzük a jobb oldali folyosó a nappaliba és az étkezőbe vezetett. A másik folyosó, azaz bal oldali a könyvtárba és a dolgozószobákhoz vitt. A jobb oldali ajtó a konyhába nyílt, míg a bal a raktárba ahol az élelmiszeren kívül meg rengeteg mást taroltak. A takarítószereket, ágyneműket, kertészeti dolgokat és még sok mást. Valamint itt volt kialakítva a mosókonyha is. A bal oldali folyosóról nem csak egy dolgozó nyílt, hanem mindenkinek volt egy sajátja a csapatból. Illetve ezen a folyosón volt a gyengélkedő is. A könyvtárat és az étkezőt is összekötötte egy folyosó a ház másik oldalán. Középen egy nagy kétszárnyú üvegajtó csillogott, amin keresztül a ház mögötti üvegházba lehetett bemenni.

Ochako bevezette az ifjú hölgyet a lépcsők aljához.

- Várjon itt egy kicsit! Mindjárt idehívom a többieket

- Felesleges Uraraka-san.

- Már itt vagyunk.

Szólt két hang az egyik lépcső tetejéről. Az egyikkőjüknek zöld haja volt és nagyon gyermekded arca, amin hatalmas szeplők feketélletek. Valamint nagy kíváncsi zöld szemei is világítottak az új jövevényre. Fehér köpenyt viselt, amin pluszba még volt egy apró fekete boszorkánykalap is. Az egész lénye kissé furcsán hatott. Enyhén vibrált körülötte a levegő és mintha kicsit át is lehetett volna látni rajta. 

A másik személynek viszont sokkal érdekesebb hajkoronája volt. Egyik oldalon fehér, míg a másikon vörös haja volt vörös oldalon pedig a szeme körül hatalmas piros égési folt torzította az egyébként megnyerően jóképű arcot. Ami még érdekesek volt rajta azok heterokrómiás szemei. Fehér haja alatt gesztenyebarna, míg vörös haja alatt égszínkék íriszei voltak. Fekte elegáns régi típusú öltözete volt, és egy bordó mellénye is. Fehér ing volt alatta, valamint fehér kesztyűk fedték kezeit. Ehhez még tartozott egy kívül fekete belül vérvörös köpeny is szokatlanul magas gallérral.

- Deku-kun? Todoroki -san? –kapta fel a fejét Ochako- Honnan tudjátok mindig, hogy mikor kell megjelenni?

- Ezt nehéz lenne elmagyarázni. –terelte a témát Deku.

A két fiú lesétált a lépcsőn, hogy megfelelőképpen üdvözöljék a jövevényt.

- Ki a vendégünk? – nézett Todoroki Urarakára.

- Yuko Nakamoto vagyok! Felig, ember felig alvilági hibrid. Nagyon örvendek!

Erre az ifjú vámpír a lányhoz lépett kezet csókolt.

- Todoroki Shoto vagyok, vámpír. - mutatkozott be.

Majd a kissé áttetsző zöld hajú fiú is megismételte barátja tettét

- Midoriya Izuku. A szellemvilág egyik kapuőre.

- Vagyis ön is szellem? – kérdezte a lány.

- Igen úgy valahogy.

- Nagyon örülök a találkozásnak...

Bár mosolygott mégis szomorúságot sugalltak azok az égszínkék szemei, amikkel körbepillantott. Ezt persze a többiek is észrevették.

- Van valami gond? – kérdezte Izuku.

- Csak nem igazan értettem amit Uraraka -san odakint említett. - pillantott a másik lány felé.

A barna hajú boszorkány megint könnyezni kezdett. Midoriya egyből mellé lépett és vigasztalni kezdte.

- Uraraka mi a baj?

- Gomenne.... –motyogta - Nem akartam megint elgyengülni...

Shoto visszaterelte magara a szőke lány figyelmet azzal, hogy vállára tette a kezét.

- Elnézését kérem miatta! Még nem mondta mért érkezett?

- Keresek egy személyt, akit All Might-nak hívnak. Úgy tudom itt lakik a UA rezidencián.

Mindhárman elhallgattak egy pillanatra. Majd Midoriya vett erőt magán hogy beavassa vendégüket a tényekbe.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy All Might már nincs közöttünk

- E-ezt hogy érti?

- Eltávozott a világunkból. – vett erőt magán Uraraka is

- Már lassan 5 éve halott... – egészítette ki Todoroki.

- Elhunyt? De hiszen ő-

- Kevesen tudjak, de a csontvázak faja is képes meghalni. – vágott közbe a szellemfiú - Nem halhatatlanok...

- Értem... Részvétem! Biztos nagyon jó barátságban voltak vele.

- Igen. De kegyed miért akarta megkeresni? – érdeklődött tovább a zöldhajú.

- Ő az ükapám!

Mindhárman megdermedtek egy pillanatra. Bár ez a pillanat óráknak tűnt. Néma csend telepedett a társaságra. Egyszerűen nem akartak elhinni, amit hallottak. Végül Shoto szedte össze magát leghamarabb.

- H-hogy érti, hogy az ükapja?

- Ahogy mondom. Én All Might rokona vagyok. Az ükunokája.

- De ez lehetetlen! –akadt ki egy kicsit Izuku - A csontvázak faja nem úgy szaporodik, mint az emberek!

- Lehet, de mégis sikerült neki megáldani az ükanyámat, aki azon a képen van. – mutatott a falra.

Mindenki a lépcsők között kiakasztott festményre kapta a tekintetét. Sosem kérdeztek még meg All Might-ot, hogy kit ábrázol a festmény. Úgy gondolták, hogy valakitől kapta a festményt és méreteiből adódóan máshova nem rakhatta ki.

- Ez a hölgy lenne All Might szerelme? – suttogott Ochako.

- Aki miatt kezdte el a békét felépíteni? – folytatta Midoriya.

- Mármint a pletykák szerint... – fejezte be Todoroki.

- Az biztos, hogy az ükanyám nagy hátassal lehetett All Might-ra hiszen ő is hasonlóképpen tett Uesaki Aimivel.

- Így hívják a festményen szereplő hölgyet? – pillantott vissza a vámpír.

- Igen. És ha jobban megfigyelik a nevet rájönnek még valamire.

- Ezt hogy érti? – néztek értetlenül.

- Uesaki Aimi. Vagyis UA.

- UA rezidencia!

- Róla nevezte el ezt a helyet?

- Hihetetlen!

A hármas csapat kapkodta a fejét a kép és Nakamoto kisasszony között.

- De- kegyed honnan tud ennyi mindent? – szedte össze magát Ochako.

- Ebből.

Gyorsan kikeresett egy ütött kopott régi könyvet a táskájából. Vörös bőrkötésének színét már megette az idő. Aranyozott sarkai megfakultak. De a vésett betűk még mindig olvashatóan látszódtak a borító közepén.

„Örökké csak a tiéd. Ahogy te az enyém. AM."

- Ez az ükanyám naplója. A könyvet magát All Might-tól kapta, de ő írt bele. Ahogy a monogram is mutatja szerelmi zálogként adta akkor, amikor el kellett válniuk. És mindketten megtartottak az ígéretüket. Aimi néni sosem ment férjhez. És csak All Might bácsit szerette.

- Lenyűgöző!

- És fantasztikus. –örült Uraraka is a történetnek- De miért nem folytatjuk a beszélgetést inkább a könyvtárban? Csinálok egy teát. Addig kísérjétek át a kisasszonyt.

- Rendben. Erre tessék! – mutatott az ifjú vámpír balra.

- A csomagjait addig felviszem az egyik szobába, ha szabad. – hajolt meg egy kicsit a szellem illedelmesen.

- Köszönöm.

- Később megmutatom melyik lesz az ön szobája.

- Rendben. Köszönöm.

A felemás hajú fiú tartotta a karját a lánynak, aki készségesen belekarolt és elindultak a baloldali folyosón.

Vörös szőnyeg volt leterítve a parkettára a folyosó teljes hosszában csak 50-50 centi látszott ki alóla a falakhoz közel. Minden ajtóhoz plusz szőnyegcsík vezetett. Ahogy halattak végig Yuko figyelte a kiírásokat az ajtókon és a képeket a falon. Megérkeztek a könyvtárba. Nagyméretű szoba volt, ami így első pillantásra kicsivel nagyobbnak tűnt, mint az előtér. Hatalmas 5 méteres belmagasságával nagyon nyitott volt. A könyvespolcok a plafonig értek körben a teremben, még az ablakoknál is körbeölelték minden irányból a keretet. Olyan 10 méter szer 30 méteres alapterületű szoba lehetett sötétzöld szőnyeggel alul és sötétbarna lambériával a plafonon. Két nagy aranyozott kristálycsillár adta a fényt a szobában. Az egyik sarokban volt egy díszes öntöttvas kályha, ami a meleget szolgáltatta. Körülötte két L alakú kanapé feküdt. A szobában összesen 6 kör alakú asztal volt mindegyik mellett 8 székkel. Egy másik sarokban dohányzóasztal és kényelmesnek kinéző fotelek. Ez volt a könyvtárszoba, ami a legkedveltebb helység volt a rezidencián. Most is ült bent az egyik bentlakó azon kevesek közül, akik még itt tartózkodtak. Sárga haja volt egy apó villámszerű csíkkal. Egyértelműen a démonok fajához tartozott, mert hátán fekete denevérszárnyak nyugodtak és kisebb szarvai is voltak a fején.

A fiú megfigyelte az új jövevényt és mikor látta, hogy a dohányzóasztalhoz kíséri őt Todoroki, inkább felállt és kiment a teremből miközben illedelmesen intett a vámpírnak. Yuko mindeközben ámulva figyelte a hatalmas polcokat és látszott rajta, hogy tudja, hol fogja tölteni a szabadidejét.

Uraraka pár pillanattal később érkezett a teával. Helyet foglaltak a dohányzóasztalos sarokban és a boszorka felszolgálta a teákat. Mire végzett Izuku is megérkezett és csatlakozott hozzájuk.

- Azt hiszem ott tartottunk, hogy kegyed a családjáról és All Might-ról mesélt nekünk. – hozta fel a témát a kis boszorka.

- Igen. All Might bácsiról és Aimi néniről.

- Megkérdezhetem honnan jött a gondolat, hogy megkeresi az ükapját? – kortyolt bele a teába Izuku.

- Nos, ilyen kíváncsiság dolog miatt..

- Ezt hogy érti? – tekintett rá kérdőn Shoto

- Tudják az a helyzet, hogy eléggé kitűnök a családból. Mindenkinek a rokonságomban sötét barna vagy fekete haja van. Én vagyok az egyedüli, aki szőke tincsekkel született. Érdekelt, hogy kitől örökölhettem. Ezért kutatni kezdtem. Felkutattam a családfám ágait és megtaláltam Aimi néni naplóját. Amikor először kinyitottam akkor ez a fotó esett ki belőle.

Yuko átnyújtott egy régi fekete-fehér fényképet. Korához képest nagyon jó állapotban volt. Kicsit látszott csak rajta az idő fogának nyoma. A képen két személy volt. A világos hajú férfi átkarolta a nála valamivel alacsonyabb sötét hajú fiatal hölgyet. Aki egyik kezét a férfi karjára fonta. Boldognak látszottak. Mint egy igazi szerelmes pár. Mert azok is voltak. A képen All Might és Uesaki Aimi volt egy hónappal a találkozásuk után. Amikor már egymás kedvesei voltak.

A három személy, akik egyszerre nézték a fotót egyből felismerték öreg barátjukat és a bejárattal szemben lévő festményen lévő hölgyet.

- Igazán szép párt alkottak. – mosolygott Ochako

- Valóban. –helyeselt Todoroki - Régóta ismertem All Mightot, de ilyen örömteli mosolyt még sosem láttam az arcán.

- Én már igen.

- Midoriya?

- Egyszer kapott egy levelet és mikor átvette, akkor mosolygott így majd egyből a nagy festményt nézte. Nem mondta meg, hogy ki a feladó. Bár ennek már több száz éve.

- Ezek szerint elég sokáig tartották a kapcsolatot. – szűrte le a megoldást Yuko

- De mivel Uesaki san ember volt így nem levelezhettek örökké. – szontyolodott el Uraraka.

- De szerették egymást. – mondta a két lány szinte egyszerre.

- Szóval ezért akart találkozni az ükapjával? –adta vissza a képet Shoto - Hogy megmutassa a naplót neki?

- Ezért is. –tette vissza a fotót a naplóba - Aimi néni sokat írt róla. Leírta azt a rengeteg szép emléket, amit az együtt töltött rövid idő alatt szereztek. Szerettem volna én is megismerni. És talán ő mesélt volna Aimi néniről. De a másik ok már egy kicsit másabb..

- Mi lenne az?

- Meg akartam volna tudni, hogy miért éppen rá hasonlítok....

- Igaz... ugyan olyan árnyalatú szőke haj és az írisze, is ugyan olyan szikrázó égszínkék, mint All Might-é.

- De hogy lehetséges ez? A csontvázak tudtommal nem – kezdett bele a kis boszorka de Izuku közbevágott.

- Szerintem sem! És engem is kezd érdekelni a dolog. Biztos van rá valami magyarázat.

- Lehet, hogy van valami köze ahhoz, hogy All Might nem egyszerű csontváz volt. – tette álla alá a kezét Shoto - Hanem mágiát használó nekromata.

- Biztosan összefügg ezzel a dolog. Csak rá kell jönnünk, hogy miként. – tette barátja vállára a kezét Deku.

- Jönnünk? – lepődött meg a többes számon Yuko.

- Igen. – bólogatott Uraraka - A UA rezidencia azért jött létre, hogy segítsen az erre tévedőknek. Kegyed segítséget kért tulajdonképpen.

- Hiszen meg akarja találni a választ. És ebben a rezidencia múltja is nagyon benne van. – tárta ki a karjait Izuku jelezve, hogy mindennel összefügg a dolog

- Természetes, hogy segítünk. – zárta a sort a fiatal vámpír.

- Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! – hálálkodott a kék szempár tulajdonosa

- Ugyan semmiség. – jött zavarba ettől Izuku

- Elvégre All Might unokája a mi barátunk is. – mosolygott rá a lányra Todoroki ügyelve arra, hogy ne villanjanak ki szemfogai, amik ilyenkor hajlamosak voltak feltűnni.

- Barát? – csillant fel a szeme a szó hallatán.

- Ha csak nem zavarja kegyedet. – szabadkozott az előző kifejezés okán.

- Nem egyáltalán nem. – forgatta meg a fejét - De abban az esetben, ha barátok vagyunk, akkor mostantól szeretném kérni, hogy tegezzetek!

- Én benne vagyok! Úgy is meg akartam már ölelgetni a lány verziós pici All Might-t!

Ezzel a kis boszorka Yuko nyakába ugrott és alaposan megölelgette. A megszeppent lány először nem tudta mire vélni, de hamar visszaölelte újdonsült barátnéjét és együtt nevetett vele.

- És kötelező Ochako -nak szólítanod!

- Értettem! Ochako chan! De cserébe te is Yukonak hívsz!

- Megegyeztünk.

A két fiú összenézett és úgy mosolyogtak új barátjukon és azon, hogy mennyire közvetlenül tud viselkedni. Holott az emberek nevelték egy olyan tájon ahol egyáltalán nem biztos, hogy kedvesek az alvilág népeivel.

- Jut eszembe Yuko. Azt mondtad, mikor bemutatkoztál, hogy félig ember hibrid vagy. Mi a másik?

- Magam sem tudom...

- Micsoda?

- Annyi biztos, hogy egy pár cseppnyi csontváz van bennem All Might bácsi vére. De elméletileg volt valaki még a családból, aki nem ember volt. De mivel Aimi néni családja elítélte az alvilág népeit, ezért nem tudom, hogy ki volt az és melyik fajhoz tartozott. Nem merte elmondani addig, amíg meg nem halt. De nem voltak hajlandóak odahaza elmondani a részleteket.

- Értem. Biztosan nehéz lehetett ilyen körülmények között kutatni. – simogatta meg a hátát a barna hajú lány.

- Eleinte valóban az volt. De sikerült összeszednem annyi infót, hogy most itt lehessek.

Ezen jót mosolyogtak majd több gyomorkorgás szakította félbe őket.

- Úgy hallom ideje ebédet készíteni. – állt fel Ochako aki aznap volt az ebédért a felelős.

- Segíthetek valamiben? – pattant fel Yuko is - Nem szeretnék ingyenélő lenni.

- Ha nagyon szeretnél, akkor gyere velem ma az én feladatom az ebéd. Besegíthetsz nekem benne.

- Ezer örömmel!

A kis társaság összeszedte a teáscsészéket és kiléptek a könyvtárból majd elindultak a folyosón a konyha felé.

- Izuku behoznád a kiskertből a kosaramat? Kint felejtettem, mikor Yuko megérkezett.

- Máris megyek.

- Köszi. Shoto te teríts meg és szólj annak a pár embernek, aki még itt van, hogy egy óra múlva ebéd.

- Indulok.

- Elnézést! - szólt egy hang mögülük

Az egyik még bentlakó volt az. Magas szürke bőrű fiú, a zombik fajából. Iida Tenya-nak hívták és mindenben szeretett segédkezni. Néha túlságosan is. De mivel nem tudott elfáradni sokfele munkát rá lehetett bízni.

- Mit szeretnél Iida kun?

- Todoroki san. Nem baj, ha besegítek a terítésbe? Most nincs semmi dolgom.

- Gyere nyugodtan. Örömmel fogadom a segítő kezeket.

A fiú szeme felcsillant és gyors léptekkel megindult a felemás hajú vámpír után, hogy segíthessen neki.

A két leányzó bevette magát a konyhába és előkészítették az alapanyagokat az ebédhez. Miután Izuku is meghozta a fűszereket tartalmazó kosarat hozzá is láttak a főzéshez.

Betartották Uraraka ígéretét. Egy óra múlva már az ebédlőben gőzölgött a leves és a pekingi kacsa rizzsel az asztalon. A jelenleg 10 főt számláló társaság hangosan és jóízűen falatozott beszélgetett.