Harry tudta, hogy Tom nem önzetlenségből javította meg a látását, hanem csakis a maga érdekében, de örült, hogy többé nem volt szüksége szemüvegre. Újból és újból rácsodálkozott a környezetére; mintha egy vibrálóan élénk és színpompás világba csöppent volna bele, amit addig csak a karcos üveg mögül nézhetett. (Amikor a többieknek feltűnt, hogy nem hordja már a szemüvegét, azt hazudta, hogy az iskola gyógyítója segített rajta egy különleges bűbájjal.) Az azért aggasztotta, hogy hagyta Tomot belekóstolni a felette való uralkodásba, mert nem volt kedve megint alulra kerülni, semmilyen értelemben. Még egy ilyen szeretkezést nem lett volna hajlandó elviselni. Nem tudta eldönteni, hogy most akkor ő meg lett-e erőszakolva, vagy nem, de végül is arra jutott, hogy nem, mert a beleegyezésével történt a dolog. Igaz, nem ilyen vehemens szexre gondolt, amikor az az ostoba ötlet megfogant az elméjében, de mégiscsak megengedte Tomnak, hogy azt tegyen vele, amit csak akar.

Még alig enyhült az alsó régiókbeli sebe, amikor Tom néhány nap múlva már megint a Szükség Szobájába orientálta magukat. Harry egy enyhe gyomorgörccsel lépett be az ajtón, pedig azelőtt sosem félt a szextől. Talán ilyesmit érezhetett Tom is az első együttlétükkor. Amint bezárult előttük az ajtó, Tom már rá is vetette magát Harryre. Veszettül csókolta és mélyen, ő pedig el sem tudott húzódni a fájdalmas élmények elől, mert a fiú szorosan átölelve tartotta. Harry ki nem állhatta a fájdalmat, és minden egyes csípéstől meg harapástól feljebb kúszott a mellkasában a vörös düh. Igen, egészen biztos, hogy Tom megint úgy akarja csinálni, ahogy a legutóbb, a viselkedése egyértelműen ezt támasztotta alá. Amikor a fiú már egyenesen belemélyesztette a fogát a nyelvébe, nem bírta tovább. Megragadta Tomot, és teljes erőből ellökte.

– Ebből elég! Hagyd abba! – kiáltotta. Tom hatalmas puffanással esett neki a falnak, aztán tágra nyílt szemmel meredt őrá, és mozdulatlanná vált. Harry halálra rémült, amikor ráeszmélt, mit csinált. Mi van, ha Tom eltörte valamijét? Vagy ha örökre megharagudott rá? Az időnyerő most is a ládában lapult, mivel Harry nem akart vele lebukni, ha meztelenre vetkőzik.

Tom arcán ezután a meglepődésbe mintha elismerés vagy tetszés vegyült volna. Ez pedig Harryt lepte meg.

– Én öhh... saj... – kezdte volna Harry, de a másik a szavába vágott.

– Üss meg – mondta, és közelebb lépett hozzá.

– Mi van? – nézett nagyot Harry, és azt hitte, rosszul hall.

– Jól hallottad, üss meg – suttogta Tom. Még egyet lépett, és közvetlen közel állt meg előtte.

– De mégis minek?

– Csak. Mert azt akarom.

– De...

– Na, mi lesz, olyan nagy dolgot kérek?

– Nem, csak... Na, jó – mondta végül Harry, és egy adott neki egy nem túlságosan nagy pofont. Tom haja a szemébe hullott, de más változás nem látszott rajta.

– Erősebben – szólalt meg a fiú, amint visszarendezte a tincseit.

– Biztos, hogy ezt akarod?

– Igen, ne szarakodj már! – rivallt rá Tom, amaz pedig erre visszakézből lekevert neki egy méreteset. Nem is esett nehezére, legalább törleszthet a legutóbbiért. Legszívesebben még meg is toldotta volna egy párral. Amint a fiú megint rápillantott, Harry láthatta, hogy eszelős fény gyulladt a szemében; mintha Tom végre megtalálta volna azt, ami istenigazából lázba hozza. Mohón rávetette magát Harryre, és mélyen csókolni kezdte, de most egyáltalán nem harapott. Talán nem mert? Mindenesetre a csók közben odairányította őt az ágyhoz, aztán lefeküdt, Harryt pedig magára húzta.

– Kötözz ki – sziszegte párszaszóul. Harry egy pillanatig döbbenten nézett rá, de nem teketóriázott sokat. Egy pálcaintésére vékony kötelek fonódtak a fiú csuklójára, és szorosan hozzárögzítették az ágyrácshoz. Harry nem volt vele valami finom; túlságosan jól emlékezett még a legutóbbi eseményekre. Tomnak viszont annál jobban tetszett, amit csinált, és ahogyan csinálta. Harry végignézett rajta; a fiú kiszolgáltatottan feküdt alatta, de izgatottan várta a fejleményeket. Neki sem volt annyira ellenére ez a szituáció, így legalább Tom nem erőszakoskodhat majd vele.

– Most pedig csináld keményen – mondta a fiú. Harrynek megemelkedett a szemöldöke.

– De... tényleg ezt akarod? – kérdezte Tom sötét szemébe nézve.

– Igen, tényleg – jött a válasz. Erre Harry megropogtatta az ujjait, és egy rántással széttépte társán az inget; nem állt szándékában csalódást okozni.

* * *

Jó pár hónap elteltével Harry megint Dumbledore-nál tanyázott; mindig alig bírta kivárni a soron következő látogatást. Ilyenkor szinte megbűvölve nézett abba a világoskék szempárba, és minden alkalommal felfedezni vélt rajta valami újat, amit addig még sosem figyelt meg; egy leheletnyi árnyalatváltozást, vagy egy arany pöttyöt, mikor mit. Feltűnt neki, hogy amikor a professzor vidám, akkor a kék egy egészen ragyogó változatát veszi fel. Mindig, amikor ezt észrevette, legszívesebben szorosan magához ölelte volna a férfit, de az utolsó pillanatban visszafogta magát. Ám bármennyire is igyekezett, hogy ne tegyen olyan mozdulatot vagy utalást, amivel elárulhatná az érzéseit, tudta, nem lesz képes a végtelenségig ezt csinálni.

– Tom hanyagabb lett – újságolta a fiú vigyorogva a fejleményeket. – Széthagyja a hálókörletben a könyveit meg a jegyzeteit, aztán nem találja őket, rontott három tantárgyból is, és tegnap elfelejtett bájitaltan házit készíteni.

– Igen, nekem is feltűnt a szétszórtsága. Átváltoztatástanra is csak összecsapta a beadandót. A külalakja pedig... Mindig gyöngybetűkkel írt, de most átváltott macskakaparásra.

– Mert az ágyban fekve írta meg a háziját, és a hátamat használta hozzá asztalnak – röhögött Harry.

– Akkor sikert könyvelhetünk el, ha jól sejtem – tolta feljebb Dumbledore az orrán a szemüveget, és nekiállt, hogy egy csattal összefogja a haját. Harry leplezetlenül bámulta; megállapította, hogy a professzor lófarokba kötött hajjal is eszméletlenül szexi. A férfi erre másfelé nézett, és gyorsan befejezte a tollászkodást, mire ő meg gyorsan kifelé kezdett bámulni az ablakon; rájött, hogy nem kellett volna ennyire feltűnően fixíroznia a férfit. Ekkor viszont mozgásra lett figyelmes a kinti párkányon; egy ugyanolyan szárnyasgyík ült rajta, mint amilyet a professzor egyszer kitessékelt, és tisztára mintha azt nézte volna, hogy mi történik odabenn.

– Elszaporodtak ezek a gyíkok mostanában – mondta a fiú csak úgy, magának.

– Mit mondasz? – kérdezte Dumbledore.

– Semmit – felelte Harry. – Nem érdekes. Még mindig nem értem, hogy Tom mit élvez ezen – folytatta aztán az előbbi párbeszédet egy torokköszörülés után. – Kínozták és megerőszakolták, most meg azt akarja, hogy szinte ugyanazt csináljam vele, mint... mint az az ember. – Ódzkodott attól, hogy kimondja a nevét; mintha ő is bemocskolódna tőle.

– Szerintem így dolgozza fel az őt ért traumát; hogy újraéli az eseményeket egy hasonló, ám kellemesebb szituációban. Persze mindezt nem valószínű, hogy tudatosan teszi.

– Akkor azt mondja, ez is a gyógyulás jele? – kérdezte Harry hitetlenkedve. – Nekem inkább annál betegesebbnek tűnik. Szerintem egy perverz állatot csináltunk belőle.

– Pedig nem kizárt. És az eddigi sikereket elnézve azt tudom ajánlani, hogy ne hagyd abba, amit elkezdtél.

– Csakhogy – sóhajtott egyet a fiú – Tom telhetetlen, és mindenre hamar ráun. Volt már falhoz nyomós szex, hatvankilences, hajhúzás, pofon, kikötözés. Már nem tudok újat kitalálni, teljesen kimerült a fantáziám. A Végzet Lándzsáját is könnyebb lenne megszerezni, mint Tom igényeit folyamatosan kiszolgálni – szaladt ki a száján, de már meg is bánta, mert Dumbledore olyan megütközve nézett rá, hogy ráharapott a nyelvére. – Ezt csak úgy mondtam – tette hozzá gyorsan –, amolyan szemléltetésként.

– Látom, azóta is ott van a lándzsa a gondolataid közt – mondta a férfi.

Harry nem tudott mit felelni – egyrészt mivel nagyon fájt a nyelve, másrészt, mert csak helyeselhetett volna, ha nem akart volna megint hazudni. Hogy mennyiszer képzelte már el azt a dárdahegyet a kezében, arról a professzornak sejtelme sem lehetett. A könyv is megint nála volt kikölcsönözve.

– Pedig azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük.

– Önnek semmi nehézséget nem jelentene megszerezni – csúszott ki megint Harry száján. A fiú legszívesebben beleverte volna a fejét valami keménybe. Jól tudta, hogy Dumbledore hajthatatlan, és hogy hiába vitatkozik vele, mégsem bírta elfogadnia a dolgot. Sem megérteni; a férfi érvei gyanúsak és mondvacsináltak voltak a számára.

A professzor fáradtan sóhajtott egyet.

– Nem kívánok erről megint vitát nyitni, Harry. Ismered a véleményemet. Ez nem fog megváltozni, akárhány oldalról is próbálod bemutatni az érveidet. Valószínű, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki többet tud erről a témáról – tette még hozzá.

– Akkor avasson be engem is – csapott le a megjegyzésre a fiú. – Mindig titkolózik. A Grindelwalddal való találkozójáról is az újságból kellett tudomást szereznem. Miért hagy ki mindenből? Nem bízik bennem?

Dumbledore egy darabig csak fürkészőn nézett Harryre, aztán megszólalt:

– Próbáld ki Tommal a fonalat.

– Milyen fonalat? – vonta össze Harry a szemöldökét, és nem értette, hogy jön ez most ide.

A professzor erre elmondta, milyen fonalat.

– Igazából ez egy varázslat, majd megmutatom – tette még hozzá.

– Megmutatja? – csillant föl Harry szeme, és már nem is annyira bosszantotta az iménti kis vita. Igazából szinte azonnal meg is feledkezett róla.

– Mármint a varázsigét és a pálcamozdulatot. A többire magad is könnyen rá fogsz jönni.

– Értem – nyögte a fiú kissé csalódottan, mert lelki szemei előtt már meg is elevenedett a jelenet, amiben ő meg nagy tudású professzora ezzel a bizonyos fonallal múlatják az időt egymás örömére.

* * *

– Tudok valamit, ami érdekelhet – kezdte Harry, amikor Tommal legközelebb a Szükség Szobájában voltak titkos légyotton, és az ágyon ülve csókolóztak.

– És mi az? – kérdezte Tom, de szinte alig hagyta szóhoz jutni társát, mert már csókolta is tovább.

– Egy fonal – felelte ő, amint ki tudta szabadítani a száját.

– Miféle fonal? – nézett rá Tom fintorogva.

– Olyan, amit a farkára varázsol az ember, és nem tud tőle elmenni, amíg az rajta van. – Tom erre élénk érdeklődést kezdett mutatni.

– Ez kegyetlenül hangzik – mondta a fiú vigyorogva.

– Akkor úgy látom, rájöttél a lényegére – mosolygott Harry is.

– Honnét ismersz te ilyen bűbájokat? – kérdezte Tom.

– A Zsebpiszok köz antikváriumában találtam egy könyvet, abban volt – rögtönzött ő.

– És hol van ez a könyv?

– Még mindig a Zsebpiszok köz antikváriumában.

– Ha ilyen jókat találsz, miért nem veszed meg?

– Szerinted volt rá pénzem?

– Na, igen, mindig ez a rohadt pénzhiány – morgott Tom.

– Visszatérve... Kíváncsi vagyok, meddig bírnád – vetette fel Harry ártatlan hangon.

– Hmm, én is.

– Mondjuk két, három órán át?

– Annál azért biztosan tovább – húzta ki magát a fiú.

– Négy, talán öt óra hosszáig is?

– Szerintem igen – vágta rá Tom.

– De egy hat órás folyamatos vigyázzállást már fogadjunk, hogy nem bírnál ki.

– Mibe fogadjunk, hogy igen? – nézett rá Tom egy kis gondolkodás után.

– Fogadjunk? Hát, jó, végül is, miért ne? – tűnődött Harry látszólag, miközben gondolatban dörzsölgette a tenyerét.

– Mondjuk, fogadhatnánk abban, hogy... ha kibírom, akkor legközelebb rád kerül a fonal – vetette fel Tom, és beharapta az ajkát.

– Ehh... Nem bánom – felelte Harry.

– Máris benne vagyok – röhögött amaz.

– Ha viszont nem bírod ki...

– És miért ne bírnám?

– Szóval, ha mégsem bírod ki, akkor büntetésből ellógsz velem néhány órát, és ellátogatunk végre Roxmortsba. – Harry tudta, hogy Tom és a lógás összeegyeztethetetlen fogalmak, és a fiú homlokán máris megjelent néhány ráncocska, amik azonban gyorsan el is tűntek.

– Áll az alku – mosolygott Tom magabiztosan. – Na, akkor hol van az a fonal?

– A varázspálcámban – felelte Harry. – De várj, valamivel mérni kéne az időt. – A fiúnak az jutott eszébe, milyen jó lenne, ha a szoba még az utólagosan megfogalmazott kívánalmaknak is eleget tudna tenni. Ekkor az éjjeliszekrényre nézett, és egy kis stopperórát vett észre rajta. Ez még nemrég mintha nem lett volna ott. Bár éppenséggel ott is lehetett, mert Harry nem a berendezést figyelte. Ezután megbeszéltek még egy jelszót is arra az esetre, ha Tom végképp nem bírná tovább a tortúrát: amint azt kimondja, Harrynek azonnal le kell vennie a varázst.

– Na, készen állsz? – kérdezte Harry.

– Igen – felelte a másik izgatottan. Erre ő elmosolyodott, és lehúzta Tom nadrágját az alsójával együtt. – Filum! – kiáltotta, mire a pálcája végéből egy aranyló energianyalábocska tört elő, és egyenesen a fiú legnemesebb szervére tekeredett, majd végül szorosan ráfonódott.

– Nem érzek semmit – mondta Tom lekicsinylően.

– Majd fogsz – mosolygott Harry gonoszul, azzal elindította az órát, és nekiállt levetkőztetni a fiút. Nem siette el a dolgot; érzékien érintette meg közben a fiú bőrét, alig hozzáérve simított végig rajta, hogy felizgassa Tomot, és egyszersmind húzza az időt. Tom hamar kemény lett. Utána ő is levette a ruháit – még most sem számíthatott rá, hogy a fiú tegye ezt meg neki. Mikor már mindketten anyaszült meztelenek voltak, fogta társát, négykézlábra állította az ágyon, és mögé térdelt. Kicsit lenyomta Tom derekát, hogy még szemérmetlenebb pozícióba igazgassa a fenekét, aztán végigsimított a fiú belső combján a térdnél kezdve, fel egészen az ánuszig. Ott elidőzött egy kicsit, kedvteléssel körözgetve a rózsaszín nyíláson. Kívánta a fiút, de még nem akarta leteperni; várt, amíg saját vágya a végsőkig fokozódik. Beharapta az ajkát, ahogy így hátulról nézte Tomot, férfiassága forrón lüktetett, és egyszer csak lecsöppent róla egy csepp a lepedőre.

– Mi lesz, még ma elkezded? – nézett vissza rá Tom türelmetlenül. Harry erre elmormogta a síkosítóbűbájt, lassan és alaposan benedvesítette magukat, majd keményen behatolt. Tom hátravetette a fejét, és felkiáltott, de ő tudta, hogy ez semmi rosszat nem jelent; a fiú hangja gyönyört tükrözött. Aztán Harry kijjebb húzta a hímtagját, és újból egy nagyot lökött előre, ha már annyira tetszett Tomnak az előző is. Így járt el még számtalanszor, közben a keze lassan előrecsúszott Tom mellkasán és a fiú mellbimbóinál álltak meg, hogy egy-egy kiadós csípésben részesítse őket. Ennek hatására Tom pénisze megrándult, de ő csak azért sem kezdte el kényeztetni a nevezett testrészt, inkább élvezettel végigsimított a fiú hátán, és követte ujjaival a hosszú hegeket. Tom szerint elcsúfították a testét, de ő még ezeket is vonzónak és erotikusnak látta.

– Lehetne, hogy inkább valami mást simogass? – kérdezte Tom. – Mondjuk túloldalt, és egy kicsit lejjebb.

– Ha tudnád, milyen izgatóak ezek a kis hegecskék – mondta Harry. Maga sem értette, miért találja őket újabban annak, de az érintésüktől azt érezte, hogy még több vér áramlik a férfiasságába. – A farkad pedig jobban teszi, ha türelmes lesz, hosszú még az a hat óra – suttogta aztán Tom fülébe, és örömmel látta, hogy ennek hatására a fiú teste végiglúdbőrözik. Ráadásként adott még egy pár apró csókot is a nyakára, utána meg hosszan végignyalt az ütőéren. Tomból egy hangos nyögés szakadt fel. Ezután visszaegyenesedett; úgy érezte, eleget kényeztette a fiút, most már a saját élvezetére koncentrált. Megint erőteljeseket lökött előre, amiktől meredeken kezdett haladni a csúcs felé. Látta, hogy Tom a lepedőbe markol, és lehajtja a fejét, közben még hangosabban nyögött; valószínűleg ő is közelgett a beteljesüléshez. Vajon működik a varázslat, és tényleg nem engedi majd a fiút gyönyörhöz jutni? Mivel Dumbledore bűbájáról volt szó, Harry teljesen biztos lehetett benne, hogy működni fog. A gondolattól mosolyra húzódott a szája, és még nagyobbat lökött.

Aztán egyszer csak érezni kezdte az árulkodó bizsergést a golyóiban, de az utolsó pillanatban leállt, és megragadta a farka tövét. Sikerült megakadályoznia, hogy elmenjen, így egy kis pihenő után – aminek Tom annyira nem örült –, folytathatta a szeretkezést. Addig húzta-halasztotta az orgazmust, ameddig csak tudta, többször is sikerült visszatartania, de aztán belemarkolt a fiú hajába, és egy kiáltással hatalmasat élvezett.

Amikor rápillantott a stopperre, látta, hogy egészen hosszú ideig bírta, és ettől kimondottan büszke lett magára. Amikor kihúzta a férfiasságát, le sem takarította Tomot – lesz még lucskosabb is. Aztán megfordította a fiút, és hanyatt fektette. Tom farka kőkeményen meredt az égnek és sűrűn gyöngyözött, de a varázsolt fonal fel-felfénylett körülötte, mintegy figyelmeztetve rá, hogy nem élvezhet el csak úgy; azt ki kell érdemelni. Dumbledore varázslata csodálatosan működött. Tomon látszott a kielégületlen sóvárgás – magához nyúlt, és kényeztetni kezdte a férfiasságát, de Harry elvette onnan a kezét.

– Majd én – mondta szigorúan, és szájba vette a legnemesebb testrészt, de először csak a makkját. Szándékosan lassan szopta, néha abbahagyva, hogy csak a nyelve hegyével játszadozzon rajta és a golyókon, ujjaival pedig a fiú combjait cirógatta. Tom feje ide-oda hánykolódott a párnán, a fiú az ágy rácsát markolta, és hangosan nyögött. Aztán Harry egyszer csak a foga közé vette a szerszámot. Tom erre riadtan nézett rá. Harrynek tetszett a látvány, és egy leheletnyit összébb zárta az állkapcsát, megszorítva a forrón lüktető testrészt. Tom mindkét kezével belemart a párnába, de nem szakította meg a szemkontaktust, és nem is tiltakozott. Harry kíváncsi lett, hogy vajon meddig bírná a fiú fájdalmat, ezért még jobban összecsípte Tom farkát. A fiú csak nyögött egyet, és zihált, de állta a sarat, és egyre inkább úgy tűnt, még élvezi is az érzést. Harry tovább feszítette a húrt – a fogát egyenesen belemélyesztette a farokba. Tom erre felkiáltott, de nem szólt neki, hogy hagyja abba.

Ez nem normális, állapította meg Harry magában immár sokadszorra, és engedett a szorításon, mire Tom megkönnyebbülten vetette a fejét a párnára. Azt már biztosan tudta, hogy a fiú bizarr és paradox módon szereti a fájdalmat, de azt nem, hogy ennyire... Félt komolyabb sérülést okozni, ezért mindig megállt egy bizonyos határnál, Tom akármennyire is ellenkezett, vagy éppen némán tűrt, mert attól még jobban félt, hogy egyszer ő maga is komolyan élvezni kezdi majd a kínzást...

Tovább folytatta a szopást, immár teljes hosszában elnyelve a testrészt. Egészen addig csinálta ezt, míg úgy nem határozott, hogy most már valami egyéb is jöhet, és akkor feljebb mászott, majd ráfeküdt Tomra. Imádta, ahogy saját teste a fiúéval érintkezik, bőr a bőrön – ettől mindig felizgult, ahogy most is. Megcsókolta Tomot, hosszan, és mélyen, a nyelvével játszadozva a fiú szájpadlásán, közben megragadta Tom kezét, és a saját mellbimbóját kezdte vele kényeztetni. A csípőjét is mozgatta, hogy combjával és hasával minél jobban ingerelhesse a fiú ágyékát. Ahogy megcsókolta a nyakán az ütőeret – Tom hosszan felsóhajtott tőle –, Harry érezte, hogy a szíve őrülten ver.

– Megterhelő lehet már ennyi ideje folyamatosan izgalomban lenni – mondta ártatlan hangon, párszaszóul.

– Igen, az – suttogta a másik elködösült tekintettel.

– De te akartad. Ráadásul hol van még a vége! – kuncogott Harry, aztán szétvetette Tom lábait, megint elmondta a síkosítóbűbájt, és óvatosan behatolt. Most finoman mozgott ki-be, megízlelve a fiú minden rezdülését. Kínzó lassúsággal gyötörte Tomot, akin látszott, hogy már számtalanszor megközelíthette a csúcsot, de a varázslat nem engedte továbbjutni és megkönnyebbülni. Hamar megtalálták a közös ritmust, és egyszerre vonaglott a testük; Harry imádta ezt, ahogy összeszokottan szeretkeztek. Tom nem hiába volt a legkiválóbb diák: mindent profi módon meg tudott tanulni. Szó szerint mindent.

Harry most még hosszabb ideig bírta, mint az előbb, mert a sürgető vágy az első szeretkezés után már csillapodott benne valamelyest. Amikor végül hangosan kiáltva kielégült, Tom irigykedve nézte. Az ő férfiassága még mindig vigyázban állt, vöröslött, és kidagadtak rajta az erek. Harry a fiú mellé feküdt, és pár percig pihent.

– Na, nem adod még fel? – kérdezte aztán kajánul mosolyogva.

– Nem – nyögte Tom. – Ne is álmodj róla, ki van zárva – jelentette ki, és lehunyt szemmel szusszant egyet. – Viszont éhes vagyok – szólalt meg megint pár perc múlva. Harry az órára nézett; már majdnem dél volt.

– Én is. Kell az üzemanyag ehhez a kemény munkához – vigyorgott. – Akkor hozok valamit enni – mondta, azzal feltápászkodott, és a ruhái után nyúlt.

– Állj csak meg – szólt rá Tom.

– Mi az? – nézett vissza ő.

– Nem fogsz csak úgy magamra hagyni egy ismeretlen varázslattal a farkamon. Vedd szépen le rólam.

– Azért, hogy amíg távol vagyok, csalhass? Még mit nem! – röhögött Harry. Erre Tom elkomorult.

– Akkor pucéran mész. A ruháid itt maradnak.

– Mégis hogy gondolod ezt? – háborodott fel Harry.

– A láthatatlanná tevő köpeny alatt fogsz kiosonni. Óvintézkedés; nehogy valami meggondolatlanságra vetemedj.

– Neked elment az eszed! – háborodott fel a társa.

– Valamit valamiért.

– Felejtsd el – vágta rá Harry, és felvette a földről az alsóját, ám az semmivé vált a kezei közt egy Tom felől felhangzó Evaporeshatására.

– Mit művelsz? – harsogta Harry.

– Épp rábírlak az együttműködésre. Evapores! – mondta megint, mire a fiú atlétája szintén megszűnt létezni. Ezután Tom a nadrágra fogta a pálcáját. Harrynek mindössze kettő volt belőlük; ez, meg egy másik, ami jelenleg épp mosásban tartózkodott. Tudta ezt Tom is nagyon jól.

– Szemét – morogta Harry a fogai közt, aztán elhajította a nadrágot, mérgesen magára húzta a köpenyt, és egy kissé aggódva kilépett az ajtón. Meztelen lába csattogott a hideg kövön, ezért megpróbált halkabban menni. A szíve a torkában dobogott; félelmetes érzés volt ruhátlanul járkálni az iskolatársai közt, még így is, hogy azok nem láthatták őt.

Lesomfordált a konyha bejáratáig – közben Evelyn, Hagrid, és még számos diák haladt el mellette mit sem sejtve –, ott megcsiklandozta a körtét a megfelelő festményen, és lenyomta a megjelenő kilincset. Amikor halkan benyitott, a házimanók épp ebédhez készülődtek, tehát pont jókor jött. Igyekezett feltűnésmentesen elcsenni egy tálcát, majd ráemelt két villát és kanalat, néhány sült csirkecombot, egy-egy tálka rizst meg tört krumplit, kukoricasalátát, szilvabefőttet és csokoládépudingot, miközben párszor félreugrott, mielőtt még beléje rohanhatott volna egyik-másik sürgölődő házimanó. Végül az elemózsiával megrakodva kiegyensúlyozott az ajtón.

A nagyterem közelében megvárta, míg betódul az éhes tömeg – nem szerette volna, ha valaki véletlenül meglöki, vagy ne adj' Isten, rálép a köpenye szélére...

Amikor már ritkult a nép, felóvakodott a hetedik emeletre – végig szorosan a korláthoz hozzálapulva, mert néha lerohant még egy-egy éhes tanuló teljes sebességgel a lépcsőn.

Amikor végre beért a Szükség Szobájába, lerántotta magáról a leplet, Tom kezébe nyomta a tálcát, és lerogyott az ágyra.

– Még egy ilyen körútra nem vállalkozom – mondta fojtott hangon.

– Miért, észrevett valaki? – kérdezte Tom, aki felálló férfiasságától alig tudta eligazgatni a tálcát az ölében, de mihelyst sikerült neki, máris a fejét tömte.

– Nem, de észrevehetett volna, mert párszor majdnem belém szaladtak.

– Nem láttak meg, és ez a lényeg – felelte Tom tele szájjal.

– Könnyen beszélsz, te addig itt kényelemben és biztonságban pihengethettél az ágyon.

– Hogy pihentem volna, amikor még mindig rajtam van ez a szar? – mutatott a fiú a fonalra.

– Nocsak, most már szarnak nevezed? Pedig nemrég még mennyire lelkesedtél érte – mondta Harry gúnyosan, és ő is elvett egy csirkecombot, hogy jót harapjon bele.

– Csak frusztráló, hogy nem hagy kielégülni – javította ki magát Tom. Harry nevetett.

Miután megebédeltek, Harry elvette a tálcát a fiútól, és letette a földre.

– Jön a délutáni műszak – mosolygott, és rávetette magát Tomra. Tetőtől talpig végigcsókolta a testét, kezdve a szemével, és a lábujjaival fejezve be – a hatást elnézve ott is lehettek erogén zónái –, aztán szájba vette még mindig keményen ágaskodó férfiasságát, és lassan, nagyon lassan szopni kezdte. Közben a fonal néha szabálytalan időközönként felfénylett; Harry nem tudta, miért csinálja ezt, aztán rájött, hogy ez valamelyest összhangban van Tom reakcióival; talán mindig akkor lép működésbe a varázslat, amikor a fiú elélvezne.

A gondolatra Harry kárörvendően elmosolyodott, és azon lett, hogy még tovább csigázza a fiú érzékeit. Elmotyogott egy síkosítóbűbájt, aztán két ujjal behatolt a fiú hátsó bejáratán, és szopás közben ujjazta is Tomot. A fiú pár perc múlva felsikkantott; Harrynek sikerült rátalálni a prosztatájára. Finoman és kitartóan masszírozta, és közben Tomot figyelte; a fiú összeszorította a szemét, egyik kézzel az ágyrácsba kapaszkodott, másikkal Harry hajába túrt, és hangosan nyögött. Már kezdett kivetkőzni magából; egyáltalán nem érdekelte, hogy néz ki, vagy milyen artikulálatlan hangokat ad ki, pedig eddig soha egyetlen másodpercre sem látszott elveszíteni a fejét, még szeretkezés közben sem. Harry alig várta a pillanatot, amikor ez megtörténik. A fiú felajzott állapotának látványára ő is megint felizgult.

– Alázz meg – suttogta ekkor Tom.

Talán ez volt az a pillanat.

Harry még sosem csinált ilyesmit azelőtt; nem az ő stílusa volt megalázni másokat, de ha a fiú erre kérte, nem nagyon tehetett mást, mint hogy engedelmeskedett, még akkor is, ha legbelül zavarba jött tőle. Vagy talán attól jött zavarba, hogy egyáltalán nem volt ellenére a dolog? Nem szeretett volna egy nap arra rádöbbenni, hogy ő valójában szadista. Bár Tom erőszakos akciója óta furcsán másmilyennek érezte magát. Azért összeszedte magát, abbahagyta, amit addig csinált, és felkelt az ágyról, majd felrángatta róla a fiút is, hogy cseppet sem finoman arccal hozzányomja a falhoz. Aztán hátulról szorosan hozzásimult.

– Ha erre vágysz, megkaphatod – súgta a fülébe, azzal besíkosítózta a legnemesebb testrészét, és durván behatolt. Tom erre felkiáltott, de ő nem törődött vele. Belemarkolt a fiú hajába, másik kezével a csípőjébe kapaszkodott. Keményen dugta a fiút, és nem érdekelte, hogy az közben a hideg falhoz szorul. Ezalatt Tom megpróbálkozott a férfiasságához nyúlni.

– Azt már nem! Ki engedte meg, hogy magadat kényeztesd? – kérdezte Harry felháborodott hangon, mikor ezt észrevette, majd megragadta Tom két kezét, a magasba emelte, és gyorsan köteleket bűvölt rá. – Így ni. Így majd megtanulod, mi a rend – szólt, aztán tovább folytatta a fiú hátulról való kiképzését. Tom erősen zihált, és Harry érezte, hogy már remeg a lába is. Pár erőteljes húzás után Harry nem bírta tovább; az intenzív ingerek és Tom forró belseje egykettőre megint a csúcsra juttatták. A gerince ívbe feszült, a gyönyör robbanásszerűen átjárta a testét, és magját az utolsó cseppig belelövellte a fiúba.

Amikor kihúzta a férfiasságát, és egy kicsit hátrébb lépett, Tom összecsuklott; arccal a falnak térdelt a földön, fejet lehajtva, és lihegett.

– Nem bírom – suttogta maga elé.

– Hogy mondod? – kérdezte erre Harry, és belemarkolt Tom hajába, hogy hátrafeszítse a fejét és a szemébe nézhessen.

– Nem bírom tovább – nyöszörögte a fiú.

– Hősködni azt tudsz, de amikor már tettekre kerül a sor, egykettőre kidőlsz! Gyenge vagy, mint egy lány! Biztos vagyok benne, hogy még Hisztis Myrtle is erősebb nálad! Szánalmas vagy! – kiáltotta Harry, azzal a hajánál fogva felrántotta Tomot a földről, és maga felé fordította.

– Szóval hagyjuk abba, mi? És mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az ellenvarázslatot már nem volt időm kinézni a könyvből; hogy fogalmam sincs, hogyan kell leszedni ezt a vackot, és sajnos szégyenszemre oda kell majd menned Mr Wonghoz, hogy ő vegye le. Ha ő sem tudja, akkor meg bizony irány a Szent Mungó – vigyorgott. – A nővérkéknek biztosan szerzel majd egy vidám percet.

– Te átkozott – sötétült el Tom tekintete –, ezt nem mondod komolyan. – Erre a mosoly eltűnt Harry arcáról, és a fiú visszakézből lekevert egy hatalmasat Tomnak.

– Persze, hogy nem mondom komolyan! Mégis, mit képzelsz rólam? Hogy képes lennék ilyesmit tenni? Hát ez szép, mondhatom! – felelte, azzal ráhajította a fiút az ágyra, és ő maga is ráfeküdt. – Ezért a mocskos rágalomért büntetés jár ám, remélem, tisztában vagy vele – súgta a fiú fülébe, majd a nyomaték kedvéért jól bele is harapott, mire Tom fájdalmasan felkiáltott.

Harrynek közben az jutott eszébe, hogy valami segédeszközt kellene használni, hátha az újdonság még jobban lázba hozná a fiút. A szeme az éjjeliszekrényre vándorolt, aztán Harry oda is nyúlt, és találomra kihúzta az egyik fiókot. Egy műpéniszt talált benne, nem is elhanyagolható méretűt, méghozzá díszdobozos csomagolásban. Még soha nem volt szerencséje efféle tárgyakhoz, és most ezt a neonzöld, műanyag falloszt elnézve csak kis híja volt, hogy el nem veszítette a szituáció igényelte komolyságát. Nevethetnékjét visszatartva gyorsan kicsomagolta az eszközt, és bekente síkosítóval.

– Rossz voltál, nagyon rossz, de most megtanulod, hogy mi a tisztesség! – kiáltotta, és teketóriázás nélkül be is hatolt vele Tomba. A fiú hangosan felkiáltott, ő pedig elégedetten szemlélte, hogy a fonal megint felfénylett. – Bár, ha jobban meggondolom, ez inkább csak jutalom – tette még hozzá, és még mélyebbre tolta az eszközt. Tom már izzadt, és a szemei alatt halványlila karikák jelentek meg, a férfiassága vörös színű lett, és kidagadtak rajta az erek. Harry aggódni kezdett; mi lesz, ha Tom sosem állítja őt le, és a végén elájul, vagy ki tudja? Tom arcán viszont a szenvedésbe a gyönyör és a kéj jelei vegyültek. Harry szabad kezével a fiú mellbimbóját kezdte csavargatni, aztán ki-be húzkodta a hatalmas műpéniszt.

– Hagyj elélvezni – mondta aztán a fiú. – Ki akarok elégülni.

– Mi az, hogy akarsz? Talán szeretnél – javította ki Harry.

– Akkor szeretnék. Nagyon szeretnék...

– Ez csak akkor lehetséges, ha én megengedem. De nem fogom! Még mindig haragszom rád az előbbiért. Csak nem gondolod, hogy elengedem a büntetést, sőt, még meg is jutalmazlak a végén? – kérdezte, és egy rántással kihúzta az eszközt.

– Nagyon szeretnék már kielégülni, engedd meg, hogy elélvezzek! – kiáltotta Tom panaszosan.

– Még négy óra hossza sem telt el, mesze vagy a teljes munkaidőtől, te kis lógós! – vágta rá Harry.

– Nem érdekel, semmi nem érdekel, ki akarok elégülni, már nagyon kívánom, nem bírom tovább!

– Nem úgy megy az! Előbb halljam a varázsszót! – játszotta Harry a szigorút.

– Milyen varázsszót? – nézett rá Tom. „Jó ég, Tom elfelejtette a jelszót?" – kezdett megijedni Harry, de aztán arra jutott, hogy ez azért kevéssé valószínű; a fiú semmit nem szokott elfelejteni.

– Azt, hogy „kérlek"! Még erre sem tanítottak meg, te neveletlen kis takony?!

– Kérlek! Kérlek, engedd meg, hogy...

– Nem engedem! – kiáltotta Harry, és lemászott az ágyról, aztán maga elé mutatott a földre.

– Ahhoz könyörögnöd kell! Méghozzá térden! – Tom nem sokat gondolkodott, lecsúszott az ágyról, és Harry lábai elé omlott.

– Könyörgöm neked! Könyörgöm, engedd, hogy végre elélvezzek! – rimánkodott. Harry eddig úgy érezte, aznap nem tudna már többször hadrendbe állni, de azokat a nedvesen csillogó, könyörgő ajkakat elnézve lassan megint erekciója támadt. Még sosem hatolt közéjük – nem mert erre a tiszteletlenségre vetemedni –, most viszont minden adott volt hozzá. Egyszerűen muszáj volt kipróbálnia. Tom úgyis azt akarta, hogy megalázza.

– Előbb elégíts ki a száddal! – parancsolt a fiúra. Tom egy pillanatig meglepetten nézett fel rá, de aztán összekötözött kezével megragadta Harry férfiasságát, és az ajkai közé vette a makkját. Az érzéstől Harrynek le kellett hunynia a szemét, és önkéntelenül is lökött egyet előre. Tom ettől köhögni kezdett, de aztán folytatta, amit elkezdett. Nem volt annyira ügyetlen, mint amilyennek Harry várta, pedig először csinálta a dolgot. De hát végül is, volt elég alkalma ellesni tőle a fogásokat. Tom láthatóan mindent bevetett a sikerért; a saját orgazmusa volt a tét, de meg kellett szenvednie érte, mert Harry aznap negyedszerre már csak jóval lassabban tudott a csúcsra jutni. Mégis, minden pillanatát élvezte annak, amit Tom odalent művelt. Gonoszul arra gondolt, milyen csodás szexrabszolga válhatna a fiúból. Az ő szexrabszolgája. Le se venné róla ezt a kis átkot, így a fiú örökké készenlétben várhatná, hogy neki mikor szottyan kedve használni őt. Az ötletre el kellett mosolyodnia, és a gyönyör még magasabbra röpítette. Amikor Harry végül megközelítette a beteljesülést, belemarkolt Tom hajába, és ezt mondta:

– Nyeld is le. – Nem kellett kétszer mondania. Pár húzás után Tom már mohón nyeldekelt is. Ezután Harry a karjánál fogva felhúzta a fiút a földről, és rálökte megint az ágyra, majd maga is rádőlt, hogy szusszanjon. Aztán a műpéniszért nyúlt, ezt látva pedig Tom már helyezkedett is, de Harry csak szórakozott vele; hozzáérintette az eszközt a bejáratához, aztán elvette, és ezt eljátszotta még néhányszor. Tom nyüszített és láthatóan vívódott magával, aminek az lett a vége, hogy:

– Lóhere.

– Jól meggondoltad? – kérdezte erre Harry. Ezek szerint Tom tényleg emlékezett a jelszóra. – Így elveszíted a fogadást, el kell majd szöknöd velem Roxmortsba.

– Igen, tudom, de leszarom. Vulkánként akarok kitörni. – Harry felnevetett, és kézbe vette a varázspálcáját.

– Akkor egye fene, megkönyörülök rajtad. Finite filum! – kiáltotta.

Tom azonban ezt követően összevont szemöldökkel és erősen gyanakvó, már-már dühös tekintettel nézett le a férfiasságára.

– Ez mekkora szemétség! – kiáltott fel. – Ezt nem hiszem el!

– Mi van? – kérdezte Harry, és ő is a kérdéses testrészt kezdte vizsgálni: az nemhogy nem tört ki vulkánként, de egyenesen tökéletes nyugalmi állapotba került közvetlenül a varázs levétele után, minden átmenet nélkül. Harry megint felnevetett, immár hangosan.

– Na, látod? Ez így már igazi kínzás volt. De ezt akartad, nem? – kérdezte. Tom erre duzzogva vetette rá magát az ágyra.

– De igen – motyogta a párnába.