Tatjána

- Elszámítottad magad! - nevetett fel Roni.
- Rohadjatok meg! - engedte le a fegyvert. De még mielőtt bármit is léphettünk volna, leugrott az erkélyről. Ábel megnyugodva ölelte meg a húgát. Óvatosan másztam át, és én is beszálltam az ölelésbe.

- Hihetetlen vagy - nyomott Ábel egy puszit a homlokomra. Csak mosolyogva megvontam a vállam.
- Ne vonogasd a vállad! - tartotta felém Roni fenyegetően a mutatóujját. - Megmentettétek a picsámat! Örökre hálás leszek - tette a szívére a kezét. - És - fordult Ábel felé - bocsánatot kérek.
- Igazad volt - suttogta Ábel, a fejét lehajtva.
- Miről is van szó? - húztam fel a bal szemöldököm.
- Asszem van mit megbeszélnetek - veregette meg a bátya a vállát. - Nyomod, Tatyi! - mosolyodott el. Majd átmászott a másik szoba erkélyére.

- Hát mi volt ez, Tatyi? - húzott hirtelen be a szobába. Kezét a derekamon fonta körbe, és a fülemhez hajolt. - Köszönöm - duruzsolta.
- Mit kell megbeszélnünk? - húzódtam el tőle egy kicsit, hogy a szemébe nézzek.
- Ne már. De miért? - fúrta a nyakamba a fejét.
- Csak - vágtam rá.

Ábel

Bedőltem az ágyba, és a fal felé fordultam. Alvást tettettem.
- Tudom, hogy nem alszol - ült le Tatyi az ágy szélére.
- De alszom - bizonygattam.
- Aki alszik, nem beszél - nevetett fel.
- De én igen - vágtam rá.
- Mindenre van válaszod? - bökött az oldalamba.
- Igen - fordultam át a másik oldalamra.

- Hallgatlak - nézett egyenesen a szemembe. Kemény, szúrós tekintetet volt. Sok ilyet láttam én már.
- Roninak igaza van - forgattam a szemem.
- Most éppen miben? - fonta össze maga előtt a karját.
- Bocsánatot kérek - suttogtam. Felültem és összekulcsoltam ujjainkat. - Nagyon bánom, hogy úgy adtam el Gatnel sztorit, mintha csak én oldottam volna meg - hajtottam le a fejem. - Szégyellem magam. Nagyon bűntudatom van. És...

- Tudom miért csináltad - szólt közbe. Szemöldökömet ráncolva néztem rá. - Apukádnak akarsz bizonyítani, ugye? - Némán bólintottam. - Pedig csakis saját magadnak kell bizonyítanod - tette összekulcsolt kezünket a szívemre. - Remek nyomozó vagy!
- De apámnak a "remek" nem elég! - csaptam magam mellé az ágyra.
- Miért érdekel ez ennyire? - kérdezte meg hirtelen.

- Nem tudom - vallottam be. - Csak - akadtam meg - azt akarom, hogy büszke legyen rám. Nagyon gáz, tudom.
- Ezt kívántad a szülinapodon is, ugye?
- A vesémbe is belelátsz? - nevettem fel. - Szóljál, ha van vesekövem, vagy valami? - dőltem végig röhögve az ágyon.

Nevetve feküdt mellém. Fejét a mellkasomra hajtotta, és egy mély levegőt vett.
- Szóval - vett egy mély levegőt - elfogadom a bocsánatkérésedet - suttogta.
- Ilyenkor kell azt mondani, hogy szeretlek? - nevettem fel. Csilingelő nevetésünk betöltötte az egész szobát.
- Asszem igen - fúrta fejét a mellkasomba.

- Akkor szeretlek - röhögtem még mindig.
- Én is szeretlek, te lüke! Ja és csak, hogy tudd - emelte fel a fejét - a volt barátom magasra tette a lécet.
- Mindig megugrottam a lécet. Még magasugró versenyt is nyertem.  - vágtam rá. Újra? Vagy még mindig? Nevetett. Imádom a nevetését.

Imádom ezt a lányt. Egy nap ő lesz a feleségem. Szerencsém, hogy nem hangosan mondtam ki, mert tuti egy párnát dobott volna a fejemhez. Egyikünk sem az a romantikus alkat. Ez látszik. Tipikusan az a páros, akik horrorfilmet néznek a moziban. A Burger King-be mennek vacsorázni. Az esküvőn pedig azt várják, hogy elsüljön egy pisztoly. Ezek vagyunk mi.
Nem tudtam aludni. Majd iszok kávét.

Mónika

Dinivel ketten ültünk az étteremben. Csendben kavargattuk a kávénkat.
- Min gondolkozol? - törtem meg hirtelen a csendet.
- Tatjána jó hatással van Ábelre - ivott egy kortyot.
- Az biztos - nevettem. - Mikor aludt utoljára egy nyomozás közben? Soha - válaszoltam meg rögtön.
- Szerinted ez köztük... Komoly?
- Remélem - fújtam ki hosszan a levegőt. - Huszonnyolc éves, ideje lenne megállapodni - tettem hozzá.

Azt hittük egy zombi hadsereg közelít felénk, de nem. Csak a gyerekek voltak.
- Én soha többet nem iszom piát és nem dohányzom - hajtotta le a fejét az asztalra Kalus.
- Én se - vágta le magát a székre Max. Csak nevetve néztünk össze Dinivel. - Ábel nagyon haragszik ránk? - tette fejét az asztalra.
- Hát - fontolta meg Dini a választ - igen.
- De hol van amúgy? - forgolódott Roni a székén.
- Alszik - válaszoltam meg a kérdését. Rettenetesen furán nézett rám. Egy percig csak maga elé nézve gondolkodott, majd nevetett.

Ábel

- Az én bátyám alszik? - nevetett fel Roni.
- Jelentem, már nem - ültem le közéjük.
- Nem bírtam vele - töltött Tatyi két bögrébe egy jó adag fekete koffeines löttyöt. Kávét. Csókolom kezét, lábát, aki kitalálta ezt az elixírt!
- Kilenc óra? - nézte meg apa meglepetten az óráját. - Haladás - nézett rám mosolyogva.

- Tízkor bejelentem a gyilkost - mondtam ki hirtelen. Mindenki lefagyott, apa kiköpte a kávéját. Tatyi ekkor rakott elém egy bögre kávét. - Köszönöm - nyomtam egy puszit a homlokára. Vállát vonogatva ült le mellém.
- Tudod ki a tettes? - ocsúdott fel apa először a sokkból.
- Igen - vágtam rá. - Kiderítettük - fordultam Tatyi felé egy pillanatra.
- És ki az? - kapta fel a fejét Max.
- Haragszom rád, nem mondom el - vágtam rá szórakozottan.

- Apciii - rázogatta a kezem. - Eskü nem lesz több ilyen!
- Ennyit arról, hogy a szádba nem veszed azt a bűzölgő rudat! - fontam össze a karom, magam előtt, sértődötten.
- Részeg voltam, azt sem tudtam mit csinálok - magyarázta.
- Ez a magyarázat? - nevettem.

- Srácok - szólt közbe Tatyi. - Nekem van egy nagyon jó ötletem, hogyan lehetne megleckéztetni a kölyköket - húzta mosolyra a száját. - Nagyon szívesen várunk titeket - nézett körbe a kölykökön - Tihanyba, a Levendula üdülőközpontba - Egyből megörültek - diákmunkára - Ennek már nem örültek.
- És miről lenne szó pontosan? - kérdezte Kathe.
- Az még legyen meglepetés - itta meg a kávéját.
Én is megittam, de nem ébredtem fel tőle túlságosan.

Kínkeservesen telt ez az egy óra. Direkt azért mondtam tíz órát, hogy húzzam az idegeiket. Ehhez képest az enyéimet is sikerült.

Fel - alá járkáltam a szobában. Próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Nyugi, nyugi, nyugi - ismételgettem. 9:58. Vettem egy mély levegőt és az étterembe indultam. Gyorsan szaladtam le a lépcsőn, majd lefékeztem a többiek előtt.

Már csak rám vártak. Mindenki itt volt.
Tatyi bíztatóan mosolyogva nézett rám.

Kathe kissé idegesnek tűnt.

Hazel és Roni rettenetesen várták a gyilkos személyét.

Max és Kalus totál másnaposak voltak. Ez inkább már aznap. Kölykök!

Estrella pajkos mosollyal nyugtázta az érkezésemet.

Carmen póker arcot vágva nézett maga elé. Kissé nyugtalanul ült a kerekesszékben.

José ijedt volt.

Matteo és Fernando bambán bámulták az óceánt.

Miguel csupán azt várta, hogy vége legyen a műsornak.

Mary puffogva motyogott valami olyasmit, hogy: " Így hogy lesz kész az ebéd?"

Anya ki volt akadva, hiszen a tettes leleplezése a távozásunkat jelenti.

Apa pedig... Azt hiszem büszkén, de szúrós tekintettel. Nem tetszett neki, hogy ő nem tudja a gyilkos személyazonosságát.

- Köszöntök mindenkit - néztem körbe rajtuk még egyszer. - Azt hiszem vágjunk a dolgok közepébe - vettem elő a kis füzetemet. - Akkor először is megkérhetem Carmen, hogy fáradjon ide? - mutattam magam mellé.
- Persze - biccentett Carmen kimérten, és mellém gurult.
- Akkor kérem, Carmen- tartottam egy kis szünetet - álljon fel a székből.

- Tessék? - nevetett fel Carmen. - Maga megbolondult! Hogy tudnék felállni innen?
- Akkor mondom másképp - ragadtam meg a kezét. - Hagyd abba a színjátékot! Állj fel a kerekesszékből, Kovács Martina! - rántottam fel hirtelen.
- Mi van? - Kathe nem hitte el, amit látott. Nem tudott megszólalni.
- Tina ugyanis nem halt meg, itt áll mellettem - kaptam elő a bilincset. A csuklóján kattant.

- Akkor Carmen...? - halkult el Estrella hangja.
- Meghalt - fejeztem be. - De nem ez volt a terv, ugye Katherina Jankowski?
- Terv? Milyen terv? - nevetett fel Kathe.
- A Carmen-nel közös tervetek, arról, hogyan teszitek el Tinát láb alól - vágta rá Tatyi. Kathe köpni-nyelni nem tudott. Tatyi egy gyors, rutinos mozdulattal bilincselte meg. Az én csajom.

- Mindkettőtöknek érdeke volt, hogy meghaljon - vettem át a szót. - Kathe, bosszút akartál Alan miatt. Egyértelmű - vontam meg a vállam. - Ebben pedig társra leltél Carmen-ben. Ugyanis nem a gyilkosság napján készült felvételek voltak fontosak. Sokkal inkább a két nappal ezelőttiek - tettem fel a mutatóujjamat. - Miguel ugyanis felajánlotta Tinának a recepciósi állást. Carmen pedig féltette a helyét - Tina megsemmisülten ereszkedett vissza a székbe.

- Szóval kezdjük az elején - ütöttem össze a két tenyerem. - Fontos volt, hogy senki se legyen láb alatt. Így leitattak minket piával - néztem Kathe-re. - Ezután ellopták Fernando fegyverét, és Tina kését. Mindketten a szobájukban, a párnájuk alatt tartották - magyaráztam. - Tudták, hogy Tinát a világítótoronyban találják. Carmen ugyanis olvasta Tina levelét, amit ott hagyott az étteremben - vettem elő a levelet. - Ha megengedik, felolvasom - köszörültem meg a torkom.

- " Kedves Estrella!

Most el kell mennem. Sajnálom. Megtaláltak. Barta Ábel utánam nyomoz. Tudja, hogy itt vagyok. A világítótoronyban leszek. Keress meg kérlek, szeretnék mondani neked valamit.

Minden jót, Tina "

- De hogy halt meg Carmen? - szólt közbe Matteo.
- Mindjárt mondom - nyugtattam le a kedélyeket. - Tina zongorázott a toronyban, amikor Kathe és Carmen rárontottak. Tina - fordultam felé - elmondod, hogy utána mi történt pontosan?
- Elfutottam - suttogta. - Kathe megvágott a késsel - húzta fel a ruhája ujját. Egy mély vágás húzódott az alkarján. - De...
- Sikerült elvenni a kést Kathe-től, mire ő elmenekült - segítettem ki. - És aztán eltette Carmen-t láb alól.

- Hogy tudták összekeverni a lányomat egy gyilkossal? - háborodott fel Miguel.
- Mutatom - tűrtem Tina egy tincsét a füle mögé. - A két De la rosa lánynak ugyanolyan rózsa tetoválás van a fülében. Ezért lőtte le Tina, Carmen fülét. Mert ezt leszámítva - mosolyodtam el - a két lány nagyon hasonlít. És nem sértésként - tettem a szívemre a kezem -, de maga is összekeverte Carmen-t Tinával.

- Mi történt a gyilkosság után? - kérdezte Roni kíváncsian.
- Carmen halála után - húztam egy kicsit az időt - Tina elrejtette a füleket a torony mögötti tükörben - Tatyi mosolyogva nézett rám. - Beült a kerekesszékbe, eljátszotta, hogy ő Carmen - Az úgyis jól megy neki. Szerepeket játszani. - Elrejtette a fegyvert a bódéban, így José-ra terelte a gyanút - magyaráztam. - Majd utolsó lépésként beadta Kathe-nek, hogy Tina meghalt.

- Az óceánba dobott ismeretlen ismerős pedig itt a hotel előtt kötött ki - fejeztem be a sztorit. - Volt itt minden - nevettem. - Spanyol is. Szerelem is. Átverés is - utaltam Kathe kedvenc könyvére. - Ja, és Tina azt is tudom, hogy te voltál, aki fegyvert fogott a húgom fejéhez. Kérdés, esetleg? - néztem körbe.
- Hogy jöttél rá, hogy csak eljátszom Carmen szerepét? - kérdezte Tina.
- Amikor vissza vittem a hajó kulcsát, aludtál a pulton - emlékeztettem. - Egy pohár vizet öntöttem az arcodba. Azért nem annyira barna a bőröd, mint Carmen-é. Lejött egy kicsit az alapozó - magyaráztam.

- Mit akartál nekem elmondani? - lépett ki a tömegből Estrella. Tina elé sétált.
- Pont a sztárnyomozóéknak kellett megnyerni a pályázatot! - nevetett fel Tina. - Ilyen nincs!
- Hát mégis van - nevetett Estrella. - Az óceán hullámai újabb és újabb titkokat rejtenek.

Roni

Már csak az erkélyről láttam, amikor megjöttek a rendőrök. Még egyszer utoljára megcsodáltam az Indiai-óceánt.
- Nagyon elgondolkoztál - könyökölt a korlátra Mogyi.
- Ja - fordultam felé.
- Zavar, hogy nem tudtad megoldani az ügyet? - lépett közelebb hozzám.
- Egy kicsit - vallottam be suttogva.
- Nagyon - javított ki, nevetve.

- Én még sosem voltam diák munkán - váltott témát hirtelen. - És...?
- Mindegyik diák munka gáz - fordultam vissza, szembe az óceánnal. - Ne is reménykedj. Tavaly étteremben voltam pincér, előtte meg meggyet szedtem - meséltem.
- És ha ez jó lesz? - hajtotta fejét a vállamra. - Tuti, jó lesz!

- Túl optimista vagy, Mogyi - nevettem.
- Te meg annyira, depresszionista, Roni!! - ment be sértődötten a szobába, pakolni. Csak a szememet forgattam. Még nem tudja, hogy nekem lesz igazam...
- Mogyi, most haragszol rám? - kérdeztem értetlenül. - Mogyi?
- Sosem tudnék haragudni rád! - vágta rá.

Tatjána

Már régen bepakoltunk Ábellel, és a csomagjainkat lehordtuk a kocsiba. Reméljük kijutunk vele a reptérre, és nem esik össze alattunk.

Max és Klaus csigatempóban kotorták össze a cuccaikat, míg mi kiélveztük az utolsó perceinket itt.
- Kérsz? - tartott felém Ábel egy szál cigit.
- Köszi, de nem élek ilyen szerekkel - támaszkodtam neki a korlátra. Vállat vont, és meggyújtott magának egy szálat.

- Hiányozni fog - lépett mögém, állát a vállamon támasztotta meg.
- De a nyárnak közel sincs még vége - fordultam felé mosolyogva. - Nem július hatodikából áll a világ!
- Én azt hittem, igen - fordult oldalra, míg kifújta a füstöt. - Mi lehet fontosabb a szülinapomnál? - szívta mélyre a cigit.
- Az én szülinapom - vágtam rá.

- INDULJUNK MÁR APCI, ANYCI! - kiáltotta Max. - Így sose érünk oda a Balcsira! Tihibe? Asszem - vonta meg a vállát.
- Tihany! - nevettem fel. - A neve, Tihany!
- You kno, én amerikai vok! - mentegetőzött.
- Meg másnapos is - motyogta Klaus.
- Mindkettő látszik, nyugi - nevetett fel Ábel. Persze mind felnevettünk.

De ez már egy új történet kezdete.

Vége

Meglepett a gyilkos személye? 😂😁